Néhány gondolat, hogy hol is tartunk most. A lánnyal kapcsolatban semmi változás, ezért nem is született új poszt.

Szeretnék valami nagyon fontosat kérni tőletek, kedves Szcientológusok. Ha lecsupaszítjátok a rémálom történetet, mindenféle tanult szci ideológia nélkül mit láttok? Miért gondoljátok, hogy rajtatok kívül mindenki gonosz és hazudik? Nem lehet, hogy nektek is meg kellene nézni az ellenkező nézőpontot?

Nagyon örülnék, ha az egyháztól kapnánk például egy hivatalos állásfoglalást. Miért történt, ami történt, tényleg így kellett-e történnie, ki hibázott, mi történt vele? Nem csak munkatársakat ideküldeni, hozzászólogatni, hanem érdemi választ kérünk.

Egyik hozzászólásomban felvetettem a clear Magyarország kérdését. Hogy látjátok ti ezt, szcientológusok és nem szcientológusok? Komolyan kéne venni, mert ez a cél. Sőt, a clear bolygó.

Sorra jelennek meg új blogok, amik a szci népszerűsítésére szolgálnának. Azt gondolom, tényleg vagyunk itt néhányan, akik szeretnék megérteni, miről is szól. De csak hubbard idézetek, és az egyenszöveg, amit már számtalanszor hallottunk. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ettől népszerűbbek lesztek.

A kommentelési lehetőséget az előző posztokhoz lezárom, mert így, hogy több helyen hozzászóltok, igen nehéz olvasni. Továbbra is várjuk az építő jellegű javaslatokat, sajnos ahhoz a poszthoz érkezett az utóbbi időben a legkevesebb hozzászólás. Várjuk a friss infókat, mi történik éppen kis hazánkban és a nagyvilágban a szcientológiával kapcsolatban.

És még valami, nagyon fontos: a durva hangnemet nagyon nehezen viselem. Szerencsére csak ritkán szabadulnak el az indulatok annyira, hogy mocskolódás legyen belőle, de szeretném, ha a jövőben ezt elkerülnétek. Köszönöm a megértéseteket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://remalom.blog.hu/api/trackback/id/tr8292299

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.10. 10:27:23

langelaci, még egy utolsó kérdés, aztán elmegyek a szüleimhez, hogy örömet szerezzek és segítsek nekik. Csak este leszek újra.

Amikor a toborzótisztekkel beszéltem, felajánlottam nekik magamat a fiatalokért cserébe. Csupán csak annyit kértem, hogy hagyják őket békén addig, amíg elvégzik az egyetemet. Cserében én is elmegyek néhány tanfolyamra, hogy megismerjem, mivel is foglalkoznak. A fiatalok dolgozhatnának addig pesten, akár társadalmi munkában, és az egyház is jobban járni képzett emberekkel. Egy építőmérnök és egy építészmérnök szerintem sokkal többet tehet az egyházért, mint két ember, aki még tkp. nem ért semmihez.

Nem kellett, azt mondták, járjak tanfolyamra, szeretettel várnak, de a fiataloknak azonnal menni kell.

Mire ez a nagy sietség, mire kellettek ennyire gyorsan? Miért nem lehetett várni néhány évet? A fiam itthon van, és még mindig nem jött el a világvége, pedig azt mondták, azonnal kell a segítsége. Szerintem korrekt cserét ajánlottam, te hogy látod?

dvorcsakl 2007.06.10. 10:33:01

"A CCHR nem Szcientológia szervezet,"

idezet a CCHR.hu oldalrol:

"A szervezetet 1969-ben alapította a Szcientológia Egyház és Dr. Thomas Szasz, a New York-i Állami Egyetem nyugalmazott pszichiáter professzora."

gigi1:
van egy oriasi problema: a cchr.hu oldalon nincsenek leirasok visszaelesekre.
persze en vagyok a hujjje, de nem talaltok egyet sem.
vannak tortenetek, ami szerint valaki eroszakos cselekedeteket kovetett el pszichiatriai kezeles utan, de hol a visszaeles? vagy ezzel azt akarjak mondani, hogy az embereket a pszichiatrian gyilkos robotokka nevelik?

tiltsuk be a bortonoket, mert multkor egy ferfi lelotte a feleseget, elotte pedig harom even keresztul bortonben volt. lopasert.

Mister47 2007.06.10. 10:35:19

#langelaszlo 2007.06.09. 22:04:06
#Én azt gondolom, hogy anafeb-éket egy erős trauma érte, onnantól az egyház a
#főgonosz, és minden ami velünk kapcsolatos, az gonosz és rossz. Pl. Ha szép a
#kirakatunk, akkor azt gonoszságból csináljuk, hogy behálózzuk az embereket, ha
#valakinek egyenruhája van, akkor az valami hadsereg.

Ha még csak az egyenruha… de az „etika tiszt” vagy a „sec check" (biztonsági ellenőrzés)… elég félreérthetőek. Vagy nagyon félresikerültek az elnevezések, vagy szándékosan sugallják a militáris jelleget.

#langelaszlo 2007.06.09. 23:08:20
#Mert az van, hogy 2007 februárja óta csak ezzel foglalkozol: egy hate-group-ot vezetsz.
#Mi ebben a jó neked? Miért csinálod? Mi a célod ezzel? Igen, el szeretnélek ettől
#bátortalanítani, lebeszélni róla.

Anafebék csak nyitottak egy blogot, erős túlzás azt állítani, hogy hate-group-ot vezetne. Egyrészt nem ő írja a sok hozzászólást, másrészt te is szót kapsz korlátlanul és cenzúrázatlanul így nem nevezném hate-group-nak. Itt mindenki elmondja a véleményét és felteszi a kérdéseit.

#Nem lenne jó szebb és boldogabb dolgokkal is foglalkozni, mint egy derék és dolgos
#egyházat kritizálni gőzerővel?

Nem nagyon vagyunk (én biztosan nem) meggyőződve róla, hogy „derék és dolgos „egyházat”” kritizálunk. Nézd, te fentebb hangoztattad például, hogy ez egy milyen nyílt „egyház”. Érdekes módon kívülről pont az ellenkezője látszik. A szcientológia nyíltan nem vállalja magát. Nincs templomuk, nincsenek nyílt irodáik (csak fedőszervek mögé bújva kommunikálnak (Lite nyelviskola, dianetika központ stb.)), nem tartanak sajtótájékoztatókat, nincsenek ott nagyobb tömegrendezvényeken, hogy megismertessék magukat az emberekkel, hivatalosan nem reagálnak az őket ért támadásokra… mindezek alapján kérdezem én tőled, hogy akkor mi ebben a nyílt szerinted? Még a saját nevüket sem vállalják…

Aztán meg ott van példának okáért a biztonsági ellenőrzés is az auditálás előtt. Végiggondoltad te már, hogy ez mire is kell? Miért is baj ha mondjuk újságíró vagyok? Vagy mondjuk az NBH tisztje? Mit kell rejtegetni előlük? Az auditálás teljesen legális, pénzért vásárolt szolgáltatás, nem? Mit kell rajta dugdosni?

#Szóval tisztelt társaság, hogyan milyen bizonyíték kellene nektek, hogy elhiggyétek,
#hogy a Szcn. pozitív dolog?

Pontosan a nyíltság kellene hozzá. Erről az egészről nem nagyon lehet tudni semmit. Nem áll össze a kép, hogy mi ebben a vallás (hiszen elvben ez egy egyház), miért kell pénzért szolgáltatásokat vásárolni a „vallás” gyakorlásához, hogy kapcsolódik az a rengeteg szervezet az egyházhoz (mely szervezetekben alapvetően toborzás zajlik)? Miért van az, hogy egy régi szcientológus (ez te vagy) letagadja, hogy valaha is hallott volna xenuról?

#langelaszlo 2007.06.09. 19:51:42
#dvorcsak: már miért kellene bemennem a pszichiátriára körülnézni? A te érvelésed
#szerint, csak akkor érthetek egyet azzal, hogy rosszak a drogok, ha kipróbáltam?
#hahaha!

László, te magad hivatkozol többször is rá, hogy addig ne kritizáljuk a szci-t amíg nem ismerjük alaposan belülről. Nem értem a logikai összefüggést, a pszichológiát különösebb személyes tapasztalat híján is korrekt kritizálni, míg a szcientológiát csak akkor ha már évek óta gyakorlod? Ez kettős mércének tűnik, akárhonnan nézem.

Végül pedig ha jut rá időd kérlek válaszold meg a kérdéseimet amiket fentebb tettem fel neked. Előre is köszönöm.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.10. 11:49:04

"Ilyen erővel éjfélkor sót is dobálhatnának át a vállukon" - állítja Funk Sándor, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának főorvosa, amikor a program hatásosságáról kérdezem. Elmondása szerint az ilyen típusú drogrehabilitáció komoly veszélyekkel járhat a drogfüggőre nézve, hiszen tudományos alapja nincs - azaz gyakorlatilag kuruzslásnak tekinthető. Dr. Rátz József, a Kék Pont drogkonzultációs központ vezetője osztja Funk véleményét, hozzátéve, hogy a Narconon Magyarország Alapítvány ilyesfajta tevékenysége államilag nem elfogadott, s nincs az a honi hatóság, amely azt komolyan venné."

De azért a szcientológia próbál benyomolni az életünk minden területére, ahogyan az az RKAT már megtette. Ki kellene zavarni az RKAT-ot is, mint a Szcientológiát!

dvorcsakl 2007.06.10. 13:19:49

Ige: elkuldened a forrast? E-mail-ben is jo. Koszi

langelaszlo 2007.06.10. 16:04:02

sz.csabiii: és neked mi a neved az iwiw-en? Megnéznélek. Tudom, nem szokás elárulni a kiléteteket, de most kiderül, fair játékos vagy, vagy nem.

anafeb: akkor áll a 666Ft? Hova küldjem a pénzt?

mister47: vicces, hogy Te mondod nekem, hogy a saját nevünket sem vállaljuk, amikor én vállalom, te meg nem. Xenut már 5-ször megválaszoltam, nézd meg a korábbi posztokat, vagy a tetrahid blogot.

Nyíltság: én mindent felvállalok, ti pedig gyakorlatilag semmit sem, se név, se fénykép, se cím. És ti mondjátok, hogy mi nem vagyunk nyíltak?? :)

anafeb: Fiad barátnőjének sztorija: úgy állítod be, mintha valami gonosz erő (toborzók) elvitték volna a lányt. A csatlakozás és az ott lét is önkéntes, hiába próbálod emberrablásnak kiszínezni. Saját magadat felajánlani, mint egy "váltságdíj", ez is szép sztori, majdnem könnyezek tőle. Megható, de mondom, önkéntesen csatlakozott a lány, akkor mit mondhatna egy toborzó, egy "váltságdíjas" felajánlásra, mint hogy köszönjük szépen, de nem kell.

Szintén én többször elismertem, józanul, hogy nyilván az egyház tagjai követtek el hibákat. anafeb, téged kérdeztelek, hogy így van-e minden, te kikerülted a választ. Te ragaszkodsz a sztorid minden apró részletéhez, minden tökéletes? Nem tudsz önkritikát gyakorolni?

felvilágosítás: szintén beismered, hogy csak azért nevezhetjük objektívnek a blogodat, mert én itt vagyok. Tehát nem objektív, vagyis mese habbal.

miért moderálunk: mert van egy színvonalunk, ennyi. Nektek belefér a negatívoskodás, személyeskedések, nekünk nem. A hivatalos kommunikációkban minden szervezet moderál, ez természetes.

Szerintem az eredeti célod jó volt, felvilágosítás. De már régen túlléptél ezen: egy pozitív szervezetet támadsz, amely tényleg tesz társadalomjobbító tevékenységeket. Persze akárhány bizonyítékot írtunk ide, te váltig ragaszkodsz az igazodhoz, és nem hiszel el semmit, nem veszel tudomást ezekről. De hiába tagadod. Ezek szerint te egyetértesz a drogokkal, bűnözéssel, írástudatlansággal? Ha minket támadsz, akkor igen, mert mi ezek ellen harcolunk. Ezt gondolom Rólad, anafeb, több nap beszélgetése után. Ha nem értenél ezekkel egyett, hagynál minket ezek ellen harcolni.

langelaszlo 2007.06.10. 16:09:07

Nagyon hosszú már ez a hozzászólás lánc, nem lehetne az oldal tetejétől folytatnunk? :) (ez lehet, hogy hülye kérdés, dehát 1 perc, mire letekerek az aljáig.)

Bús Zsolt 2007.06.10. 16:15:00

Kedves dvorcsak!

Egy korábbi hozzászólásodra reagálnék!

Nekem sem volt személyesen pszichiátria kezelésről tapasztalatom, de egy dolgot tudnod kell ezzel kapcsolatban.

A munkámból kifolyólag nap mint nap rengeteg emberrel beszélek, akiket előtte soha nem láttam. Havonta 100-200 "ismeretlen" ember. Amikor ezzekkel a személyekkel beszélek, szinte minden alkalommal felismerem, hogy kit kezeltek pszichiátrián. Látszik az embereken, hogy nem tiszta a gondolkodásuk, és akik több kezelésen is részt vettek egyértelműen látszik, hogy zavaros a beszédük, nem tiszta a tekintetük. Ezt nézd meg!

És egy kis csemege:
www.pszichiatria.tulelo.hu

dvorcsakl 2007.06.10. 16:18:49

szuperugyvelemenyt alkotni, hogy az ember ott sem volt, nincs szemelyes tapasztalata, sot, megcsak masmilyen sem.
pusztan elolvas egy blogot, es velemenyt mond. ez nembaj.
de elolvas egy blogot, s allitasokat ir le.

"Megható, de mondom, önkéntesen csatlakozott a lány"
tehat ott altal mellette vegig.
konkretumok alapjan mondasz velemenyt ugye?


anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.10. 16:27:11

langelaci, nem vagyok megvehető. Nagyon-nagyon sokat kéne azért ajánlani, hogy egyáltalán elgondolkozzak rajta. Akkor is csak azért, mert egy zsák pénz a CoS-tól segítene jobbá tenni a világot. Remélem, érted!

Na mégegyszer elmondom, nyilván nem olvastál elég figyelmesen: a lány nem saját akaratából ment el, erősen befolyásolták.

A választ nem kerültem ki, leírtam, hogy minden így igaz. Miért mondod, hogy nem válaszoltam?

NE forgasd ki a szavaimat, bármilyen jó trükknek látszik, nagyon átlátszó vagy.

Nektek miért nem fér bele a kommunikációtokba a negatívoskodás? Miért nem lehet az ellenoldalt is meghallgatni?

A kérdéseimre viszont még mindig nem válaszoltál, elegánsan átsiklottál felettük. Mi van az etikakönyvvel? És a pszichovadásszal?

dvorcsakl 2007.06.10. 16:27:41

Bús Zsolt!

Koszi, de tisztazzunk valamit. Nem arrol van szo, hogy artalmas e a pszichiatriai kezeles, vagy sem. Visszaelesekrol van szo. Nem jo vagy rossz eredmenyu kezelesekrol.

Tudod mi a kulonbseg?

Ha az orvos turkal a vesedben es elbassza, az muhiba.
Ha szandekosan, de nem szuksegszeruen altal el, s ezt kihasznalja csunya dolgokra, az mar visszaeles.

Napesrze, ha azt irnad, hogy havi 100-200 ismeretlen emberrel talalkozol, akik kozul sokan leirtak neked hivatalosan azt,hogy visszaeleseket kovettek el ellenuk, azt ertenem.
Deaz, hogy Te mit szursz le emberek viselkedesen, az senkit sem erdekel.
Tudod, biztos en mozgok rossz helyen, de kicsit tobb emberrel talalkozom, s egyik sem volt sem kezeles alatt, sem visszaeles aldozata sem.

Ja, eskoszi, nem kerek a Ti linkjeitekbol. Olyan linkem nekem is van, amin a szci altal elkovetett visszaeleseket irjak le. Persze akkor orditanatok konkretumokert, mig ha mi kerunk, akkor hujjjek vagyunk.

Jaj, hagggyuk, megen tereles van ezerrel.

sz.csabiii 2007.06.10. 16:32:59

langelaci,
Ennek mi köze a fair játékhoz?
Meg fogod tudni, ebben biztos vagyok, de egy picit még várnod kell.
Te nem is vállalsz fel mindent, de ezt is írtam, nem Mister47. Erre sem jött válasz.
A kérdéseimre továbbra sem válaszolsz, tereled a témát.

sz.csabiii 2007.06.10. 16:34:36

Bús Zsolt,
Én elkezdtem nézni a filmet, 10 percig néztem, aztán kidobtam a kukába. Amiről abban szó van, jó ha 100 éve történt....

Bús Zsolt 2007.06.10. 16:42:16

Kedves anafeb!

Hogy mi a pszichóvadász?

Ez egy kifejezés a szcientológia világán belül.
Ezt egy olyan személyre használjuk, aki bizonyítékokkal leleplez egy pszichiátriai visszaélést.

Egy olyan esetet, amikor egy ember társát megkárosítottak, az emberi jogokat figyelmen kívűl hagyva megkárosították.

(Elektro shokkot kapott , ...)


Egy pár korábbi hozzászólásban írtatok és kérdeztetek a pszicjhológusokkal és a pszichiáterekkel kapcsolatban.

Hogy értsétek mi nem akarunk kivégeznei minden egyes embert, akinek köze van ehhez, csupán szeretnénk, hogyha nem szállítanák be az embereket az akaratuk ellenére, hogyha nem írnának fel olyan erős gyógyszereket nekik, amelyek olyan anyagokat tartalmaznak, amint az illegális kábítószerek,... .

Hogyha valaki szeretne egy kicsit több információt kapni erről, akkor jöjjön be a központunkba, ahol a filmszobában megnézheti a "Pszichiátria: a halálipar" című filmet.
Hogyha bejössz csak mond azt hogy hallottál erről a filmről és szeretnéd megnézni, és az egyik munkatársam segít neked.

www.pszichiatria.tulelo.hu

sz.csabiii 2007.06.10. 16:47:12

langelaci
A moderálásotok pedig nem a színvonal miatt, hanem a negatív kritika miatt vezettétek be...

langelaszlo 2007.06.10. 16:55:01

sz.csabiii: Miért kellene még egy "picit várnom"? Nem vállalod fel, nem tudhatom meg ki vagy, miközben én nyílt vagyok, és már minden kérdésedre válaszoltam. Előbb-utóbb lehull rólad a lepel, hiába titkolódzol. De maradj továbbra is az árnyékban, nem vagy fair játékos.

anafeb: én leírtam a megfigyeléseimet, egyszerűen. Sajnálom, ha fáj. Minden kiszínezésedhetsz ragaszkodsz, mint igazság, és felvilágosás, miközben beismered, hogy csak tőlem objektív a blog. No comment.

Etikakönyv: nekünk megvan a rendes, LRH Etika könyvünk. Ezt tudom biztosan. Nem tudom, mije van NZ-nek.

Pszichóvadász: azt jelenti, hogy egy Szcientológus tudassa a megfelelő szervekkel, ha tapasztal pszichiátriai visszaélést vagy törvénytelenséget. Ez az összes, amit tudok róla.

anafeb: rólad lehet tudni, ki vagy igazából? Csak a nyíltság miatt. Tessék: lehettek Ti is nyíltak! Iwiw, vagy más ahol neved, fényképed fenn van? (A végén kiderül, egy személy van itt, és nyomja a különféle nickeket ezerrel. :) Heti több száz látogató...! :) Ezen sem csodálkoznék.)

Ha továbbra is titkolództok, akkor két dolgot meg lehet állapítani: nem vagytok nyíltak, és nem vagytok fair-ek.

sz.csabiii 2007.06.10. 16:58:52

langelaci,
Először válaszolj a kérdéseimre!
Az meg hogy ki fair, ki nem ne részletezzük.....

sz.csabiii 2007.06.10. 17:11:01

langelaci
Tessék: lehettek Ti is nyíltak!

Majd ha Ti is azok lesztek.

Ha továbbra is titkolództok, akkor

Itt egyelőre Ti titkolóztok

Ha most megtudod, holnaptól tele lesz a postafiókom szci hírlevéllel...Ezt meg nem akarom..:)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.10. 17:26:45

Bús Zsolt, láttam a filmet. Tragikus, egészen egyszerűen. Tele van olyan esetekkel, amik már rég idejétmúltak, elfogult, rosszindulatú. Ma már nincsenek kényszerbeszállítások, elektrosokk. Nagyon komoly ellenőrzések és bírósági határozat után lehet valakit kényszerbeszállítani.

És akkor én nyugodtan kiírhatom a honlapomra, vagy akárhova, hogyha mondjuk szcivadász lennék? Normális dolog ez, 2007-ben?

Mi volt a tüntetés a Vadaskertnél, mi volt az a konkrét eset, ami miatt az egész intézmény bezárását követeltétek?

langelaci, az eredeti etikakönyvre gondoltam, a hatalomátvétel előttire. Egészen konkrétan arra, amit még 1982 előtt adtak ki.

Meg fogod tudni, hogy ki vagyok, ne aggódj. A több száz látogató pedig nem hetente van, hanem naponta. Nickem is csak egy van, de ezek szerint neked több is akad.

langelaszlo 2007.06.10. 17:35:27

anafeb: értelek. mikor fogom pontosan megtudni, ki vagy?
és sz.csabiii?

Szeretnélek benneteket jobban megismerni.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.10. 17:37:24

köszönöm az érdeklődésedet, hamarosan. Türelem.

langelaszlo 2007.06.10. 17:40:12

anafeb: honnan van adatod az "eredeti etikakönyvről"? Ki mondta ezt neked? Nagy Zoli, talán? :)
nincs több nick-nevem, soha nem szoktam mást használni. A saját nevemet használom, az iwiw-en könnyen megtalálható vagyok.
hiába kérem, ti továbbra is bújkáltok.

sz.csabiii 2007.06.10. 18:13:21

langelaci,
Majd ha válszolsz a kérdésekre. Én egyelőre nem szeretnék jobban megismerkedni veled. Eltérsz a témától folyamatosan.....

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.10. 18:36:38

több helyen olvastam is róla, hogy meghamisítják hubbard írásait, de a régi etikakönyvet láttam is. Te láttál már ilyet, ill. ilyen összehasonlítást?

langelaci, szeretnék kérni tőled valamit. Azt hiszem én a körülményekhez képest nagyon visszafogott vagyok, és próbálok udvarias és objektív lenni. De nagyon nem szép dolog a szavaimat kiforgatni. Próbálsz engem rossz színben feltüntetni, elhitelteleníti. Miért? Akkor most mit tanultál az egyházadban, hogy élj etikusan és szeresd felebarátodat, vagy azt, hogy az ellenség szabadon bántalmazható, megsemmisíthető? Ez szerinted etikus? Kérlek, ezt a magatartást kerüld el.

langelaszlo 2007.06.10. 19:02:52

Kedves anafeb!

Az egyház pontosan a forrásanyagokat használja, beleértve az etikakönyvet is.

Az inkorrekt dolgaidra felhívom a figyelmet, sokkal udvariasabban, mint ahogy ti csináljátok. Ellenségeskedsz túlzásokkal másokat szítassz ellenünk. Ezt be is ismered. Magatartásodra nincs mentség.

Én megválaszoltam minden kérdéseteket, bőven, legtöbbet kétszer is. Ti folytatjátok az inkorrektséget, nem mutattok önkritikát és továbbra is anonym módon elbújtok a felelősségvállalás elől. Ez etikátlan dolog.

Most egy darabig nem fogtok engem látni, felesleges időpocsékolás nekem veletek kommunikálni, a fentiek miatt.

Én és Szcientológus barátaim folytatjuk céljaink elérését, mindenki hasznára. Látni fogjátok majd egyházunk terjeszkedését és sikerét, a boldog embereket, Cleareket, OT-kat. Ezt garantálom. Nektek ebben nem lesz részetek, amíg etikussá nem váltok.

Minden jót, sziasztok!

Mister47 2007.06.10. 19:10:39

#langelaszlo 2007.06.10. 16:04:02
#mister47: vicces, hogy Te mondod nekem, hogy a saját nevünket sem vállaljuk, amikor
#én vállalom, te meg nem.

Én nem árulok pénzért pszichológiai kezeléseket és nem jegyeztetem be a cégemet „egyházként”, ez alapvető különbség. Ráadásul nyilatkozatokat sem állítok ki senkiről, hogy szabadon bántalmazható és megsemmisíthető.

Valószínűleg a szóértelmezéssel van problémád, javaslom még vásárolj pár szolgáltatást ebben a témában hátha jobban megérted a kérdéseimet.

#Nyíltság: én mindent felvállalok, ti pedig gyakorlatilag semmit sem, se név, se fénykép,
#se cím. És ti mondjátok, hogy mi nem vagyunk nyíltak?? :)

Mennyivel lenne könnyebb megválaszolnod a kérdéseimet, ha tudnád a nevemet? Nem értem az összefüggést.

kis xenufalvi xenu 2007.06.10. 19:13:16

Búsfene írta: "A magyarországi Füld egyesület tagjai nagyrészban szcientológusok, természetesen, hogyha valaki kívűlállóként,tehát nem szcientológusként, kerül bele ezt SZERINTEM észre sen veszi, de mivel a kérdésed erre vonatkozott, hát sajnálom."

lángosképű írta: "Pszichóvadász: azt jelenti, hogy egy Szcientológus tudassa a megfelelő szervekkel, ha tapasztal pszichiátriai visszaélést vagy törvénytelenséget. EZ AZ ÖSSZES, AMIT TUDOK RÓLA."

kiemelés tőlem. Ez annyira jellemző:(

Anonim módon elbújni a felelősségvállalás elől? lángosképű barátom.. kinek hiányzik az, hogy őt -vagy a wiw által- az ismerőseit zaklassátok? ejnye. Ez lenne a felelősségrevonás nálatok? Ugye nem?

Nem tisztem megvédeni anafebéket - nem szítanak bennünket. Ellenségeskedés? Csak a tényeket írjuk.. összeszedjük, megosztjuk tapasztalatainkat.. hogy ezek mind negatívak szcientológiára nézve?

Mister47 2007.06.10. 19:25:17

#langelaszlo 2007.06.10. 19:02:52
#Magatartásodra nincs mentség.

Nofene. Azt hiszem nekünk végünk van. :-)

#Én megválaszoltam minden kérdéseteket, bőven, legtöbbet kétszer is.

Nekem például egy kérdésemre se adtál választ. Ha ez nálatok a 100%-os teljesítmény akkor már érthető, hogy miért vannak gondjaid többek között a szövegértéssel is.

#Most egy darabig nem fogtok engem látni, felesleges időpocsékolás nekem veletek
#kommunikálni, a fentiek miatt.

Mivel alapvetően csak mellébeszéltél és elegánsan átsiklottál a kényes kérdések felett így én is azt hiszem, hogy felesleges időt ölnöd ebbe.

#Én és Szcientológus barátaim folytatjuk céljaink elérését, mindenki hasznára.

Pontosítsunk: a szcientológiai „egyház” anyagi hasznára.

#Látni fogjátok majd egyházunk terjeszkedését és sikerét, a boldog embereket,
#Cleareket, OT-kat. Ezt garantálom.

Honnan látom valakin, hogy clear vagy OT? Ha továbbra is ilyen „szőnyeg alatti” módon terjeszkedik csak az egyház (fedőszervezetek mögé bújva) akkor nem sokat fogunk látni belőle.

#Nektek ebben nem lesz részetek, amíg etikussá nem váltok.

Én a magam részéről semmiképpen nem szeretnék a ti értelmezések szerinti „etikussá” válni, mivel én tisztelem és segítem az embertársaimat, nem pedig a pénzüket akarom kicsalni, zaklatni, bántalmazni és megsemmisíteni se akarom őket.

#Minden jót, sziasztok!

Én is csak ezt tudom kívánni neked és egyben remélem, hogy te is felébredsz majd egyszer a képzelt világodból.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.10. 19:40:19

srácok, nagyon enthéták voltunk, azt hiszem. a szcientológusok meg elég gyenge idegzetűek. langelaci már másodszor szökött meg a kérdéseink megválaszolása elől. Az etikakönyv érintette ilyen érzékenyen?

Ámen, langelaci, tedd csak tovább a dolgodat. Én is azt teszem.

sz.csabiii 2007.06.10. 20:05:05

Igen, a kérdésekre nem válaszolt ismét, és még fel is háborodott. Nehezen viseli mind a kritikát mind a kérdéseket.

Akula 2007.06.10. 21:23:06

#Látni fogjátok majd egyházunk terjeszkedését és sikerét, a boldog embereket,
#Cleareket, OT-kat. Ezt garantálom.

Azt hiszem fokozott figyelmet kell tanúsítanom Orwell:1984 c. könyve iránt a polcomon, hogy nem akar-e megelevenedni...:-))))

#Nektek ebben nem lesz részetek, amíg etikussá nem váltok.

brühühühühühühühüüüü...hüpp...:,(((

Azért meg kell hagyni elkötelezett emberke. Ezt az egyet nem lehet tőle elvitatni:)

anafeb fia 2007.06.10. 22:07:45

Hehe...

Szó volt itt a médiáról is, mint egy hiteltelen valamiről. Csak egy pojjén ezzel kapcsolatban:
www.legalja.hu/?leg=view&img=20070523_mentosok.jpg

Akula 2007.06.10. 22:37:25

langelaci, a sikeres terjeszkedéshez, szerintem manapság elengedhetetlen a média segítsége. E téren pedig nem álltok valami fényesen...

Gigi1 (törölt) 2007.06.10. 23:02:40

langelaszlo!

Remélem azért jövőhéten még visszalátogatsz közénk az ígért bizonyítékokkal, melyeket Dobos János barátod fog neked adni:))

langelaszlo: "Értelek. Te vajon minden barátodtól bizonyítékokat kérsz? Látod, erről van szó, nekem Dobos János régi barátom, látom, hogy milyen jól és pontosan dolgozik."

Ha egy barátom nagyon súlyos vádakkal illet valakiket, akkor igenis érdekel, hogy milyen forrásokból származnak az információi. És ha mondjuk bulvárlapok cikkeit hozza fel nekem bizonyítékként, akkor mosolygok rajta egy jót, és szólok neki, hogy azért szerintem ennek alaposabban utána kéne néznie:)
És nem fogom csak azért az ő nézeteit védeni valahol, mert a barátom és mert látom, hogy milyen jól és pontosan dolgozik:))))

Gigi1 (törölt) 2007.06.10. 23:39:12

Bús Zsolt!

"Hogy mi a pszichóvadász?
Ez egy kifejezés a szcientológia világán belül.
Ezt egy olyan személyre használjuk, aki bizonyítékokkal leleplez egy pszichiátriai visszaélést.
Egy olyan esetet, amikor egy ember társát megkárosítottak, az emberi jogokat figyelmen kívűl hagyva megkárosították."

A szciegyház hány pert indított eddig pszik ellen Magyarországon?

Miért csak pszichovadász? Minden területen előfordulnak visszaélések, azokkal miért nem foglalkoztok?

Bús Zsolt 2007.06.10. 23:54:54

Kedves gigi 1!

Az állampolgári bizottság az emberi jogokért alapítvány (CCHR-ként jelent meg korábban a hozzászólásokban) jelenleg ezeket a legfőbb tevékenységeket csinálja:

-Adatokat, információkat, bizonyítékokat gyűjt
össze olyan emberek eseteiről, akiket a
pszichiátriai kezelésük során nem megfelelően
kezeltek.

-Törvénymodosításokat gyújt be, hogy megszünjenek
olyan törvények szabályok, kezelések amivel
megkárosítják az embereket.
(Magyarországon a CCHR-nek köszönhető példáil a rácsoságy megszüntetése.)

Azért csak pszichóvadász, mert a Szcientológia egy mentális technológia, és mi szcientológusok nagyon ügyelünk arra, hogy a mentális egészség terüketeén ne legyenek olyan csoportok, akik rosszabb állapotba juttatják az embereket.

Egyébként elmondom nektek, hogy L. Ron Hubbardot amikor elkezdtég támadni a pszichiátriai területről jöttek az első támadások.

L. Ron Hubbard belenyúlt a darázsfészekbe, amikor felismerte, hogy a "gyógyszerek" mit is csinálnak vajóbán, hogy miként fejlődtek ki, kik is mozgatják valójában a bolygón.
Az nem titok hogy a gyógyszeripar az egyik legjövedelmezőbb iparág jelenleg.

Bús Zsolt 2007.06.11. 00:09:11

Kedves anafeb!

Örülök neki, hogy láttad a "Pszichiátria a halálipar" című filmet.
IGAZAD VAN, de csak részben.

Igazad van, mert vannak a filmeben olyan kezelések, olyan módszerek, amiket már nem vagy kevésbé használnak.

És azért van csak részben igazad, mert az elektrosokkot ma is használják (egy ismerősöm mesélte, hogy az egyetemen egy előadása során behívtak egy fiatal srácot, akin szemléltetni akartak egy bizonyos kezelést, és annak következményeit. Ez a srác, a hallgatók előtt megkérdezte az előadótól, hogy ma is fog-e kapni elektrosokkot.)

Kényszerbeszállítás ma is van!

Egy-két hónapja beszéltem egy hölggyel a munkahelyemen, aki elmesélte, hogy "idegösszeomlást" kapott. A munkahely, család, ..., összejött egy pár dolog az éáletében.

Ki mentek hozzá a mentők és beszállították a pszichiátriára, megkérdezése nélkül egy inyekció fogadta, amitől azt se tudta, hogy fiu-e vagy lány. Ez után hetekig bennt volt és minden nap erős nyugtatók hatása alatt "kezelték".
Azt érte el az elmondása alapján, hogy már jobban van, mert amióta (egy pár év) szedi a kedélyjavító gyógyszereket, meg egy két más fajta készítményt nem érzi azt hogy ideges, ... ,.
Szerencsétlen nőn látszott, hogy nincs teljesen éber tudatállapotban, hiszen erős készítményt kapott.

Igazából azt javaslom neked, hogy járj utána ezeknek.

(És a gyógyszerekkel kapcsolatban még egy dolog. Amikor felirnak neked egy gyógyszert és kapsz hozzá egy leírást, miből készült, mi a hatás, mellékhatás, stb., dobd ki, mert az a betegnek szól, vedd elő helyette azt a készikönyvet, amit az orvosoknak csináltak és nézd meg ott, hogy ott mit írnak???)
(

Gigi1 (törölt) 2007.06.11. 00:16:55

Bús Zsolt!
"-Adatokat, információkat, bizonyítékokat gyűjt
össze olyan emberek eseteiről, akiket a
pszichiátriai kezelésük során nem megfelelően
kezeltek."

És ezekkel mit kezd?
Mégegyszer kérdem:
A SZCIEGYHÁZ HÁNY PERT INDÍTOTT EDDIG A PSZIK ELLEN MAGYARORSZÁGON????


Bús Zsolt 2007.06.11. 00:17:07

Kis xenufalvi xenu, az univerzum ura!

Hallottam már rólad! Hamarosan találkozunk, mert elegem van már ebből a bolygóból!

Hol van a palotád? Meglátogatnálak, hogy megtudjak az igaz tényeket rólad és az uralkodási módszereidről, ja meg érdekelne, hogy kerültem ide erre az istenverte bolygóra!

Segítsen felség!

Mélységes tisztelettel egy hűséges szolgája!


Bús Zsolt 2007.06.11. 00:19:49

Kedves gigi 1!

A CCHR alapítvány egy különálló szervezet, a saját területén tevékenykedik.

Hogy miket csinál pontosan, mikor, kivel nem tudom, mert nem szoktam résztvenni a tájékoztatójukon.

Nézd meg a www.cchr.hu oldalt lehet, hogy találsz a kérdésedrew választ, hogyha meg nem írj nekik egy e-mailt.

dvorcsakl 2007.06.11. 02:30:54

"Egyébként elmondom nektek, hogy L. Ron Hubbardot amikor elkezdtég támadni a pszichiátriai területről jöttek az első támadások.

L. Ron Hubbard belenyúlt a darázsfészekbe, amikor felismerte, hogy a "gyógyszerek" mit is csinálnak vajóbán, hogy miként fejlődtek ki, kik is mozgatják valójában a bolygón.
Az nem titok hogy a gyógyszeripar az egyik legjövedelmezőbb iparág jelenleg."

Vagy eppen kirohogtek az innen-onnan osszeszedett anyagokbol krealt valamijet, aztan o besertodott.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.11. 07:49:17

Kedves Bús Zsolt, örülök, hogy te még nem adtad fel:-)
Vitatkozhatunk ezen egy darabig, hogy van kényszerbeszállítás és elektrosokk, vagy nincs, de szerintem ne tegyük. Utánajárok vagy ha ráérsz, járj utána te, én nem hiszem el, hogy csak úgy bevisznek valakit a pszichiátriára és kötik a fejére az elektródákat. Beszéltem pszichiáterrel, elmondta, hogy működnek ezek a dolgok, csak nem jegyzeteltem, de legközelebb fogok, és neked is elmondom.

Az, hogy a gyógyszeripar nagy biznisz, tudjuk. Tudja ezt Lenkei doktor is, meg vitaminkirály is. Lenkei ráadásul demonstrációt szervezni a vitaminok áfamentességéért, hogy számára még nagyobb biznisz legyen. A mellékhatásokat, az összes lehetséges mellékhatást leírják a betegtájékoztatóban, aztán vagy előjön, vagy nem. Ha igen, lehet másik gyógyszert kipróbálni. A lenkei-vitaminokra is rá vannak írva a lehetséges mellékhatások?

Erről a Xenu-sztoriról mesélhetnél. Hogy is van ez? langelaci azt írta, hogy ő már háromszor is megválaszolta, de szerintem nem. Bár, ha ő még nincs ot3 szinten, akkor nem is tudhatja.

Akula 2007.06.11. 08:32:28

Szerintem azok a szcik, akik még nem találkozhattak a Xenu sztorival, nem is olvashatják a blogot. De mondjuk első olvasatra csak egy közepes sci-fi sztori, amivel önmagában semmi baj, a South Park is feldolgozta egyik epizódjában, de ha igazságként kezelitek Bús Zsolt...és most kérlek ne azt írd, hogy az igaz ami számodra igaz...etc.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.11. 08:38:55

Ritka agresszív emberfajta ez a Lenkei:

www.drlenkei.hu/index.php?site=media&vid=mokka

Bús Zsolt, miért ismerek rá a te szavaidra Lenkei megnyilatkozásaiban is? Vagy az övére a tiédben?

sz.csabiii 2007.06.11. 09:05:53

langelaci már fenyegetőzik is:
Ti folytatjátok az inkorrektséget, nem mutattok önkritikát és továbbra is anonym módon elbújtok a felelősségvállalás elől.

Mire is gondolt amikor leírta?

Akula 2007.06.11. 09:13:06

Egy-két hónapja beszéltem egy hölggyel a munkahelyemen, aki elmesélte, hogy "idegösszeomlást" kapott. A munkahely, család, ..., összejött egy pár dolog az éáletében.

Bús Zsolt és milyen módon segítetek a pszichiátria áldozatain? Hiszen tudtommal őket nem veszitek be magatok közé és nem kaphatnak auditálást sem...ha olyan jók a módszereitek miért nem alkalmazzátok rajtuk is?

sz.csabiii 2007.06.11. 09:21:43

Bús Zsolt,
egy ismerősöm mesélte, hogy az egyetemen egy előadása során behívtak egy fiatal srácot, akin szemléltetni akartak egy bizonyos kezelést, és annak következményeit. Ez a srác, a hallgatók előtt megkérdezte az előadótól, hogy ma is fog-e kapni elektrosokkot

Ez melyik egyetemen volt?

Akula 2007.06.11. 09:25:51

Igen, a kérdésekre nem válaszolt ismét, és még fel is háborodott. Nehezen viseli mind a kritikát mind a kérdéseket.

sz.csabiii lehet, de ha mi lennénk ennyire elkötelezve valamilyen eszme/szerevezet felé és azt érnék támadások valószínűleg mi is nehezen viselnénk. Alapvetően Langelaci is csak ember, akármekkora OT is...:-)

Mister47 2007.06.11. 09:26:27

#Akula 2007.06.11. 09:13:06
#Bús Zsolt és milyen módon segítetek a pszichiátria áldozatain? Hiszen tudtommal őket
#nem veszitek be magatok közé és nem kaphatnak auditálást sem...ha olyan jók a
#módszereitek miért nem alkalmazzátok rajtuk is?

Amennyire én látom, ők nem a rászorultakon segítenek, számukra csak az amúgy is egészséges és fizetőképes (vagy munkára fogható) ember az értékes.

sz.csabiii 2007.06.11. 09:28:20

Akula,
Semmi probléma, ha vki megpróbálja megvédeni azt amiben hisz, csak ne becsukott szemmel tegye mindezt. Másrészről pedig, ha nem válaszol, akkor ne mondja hogy már többször is válaszolt. Ne támadjon, ne fenyegetőzzön. A legutóbbi nyomja fel a pumpát legjobban bennem, bár most csak jót mosolyogtam az egészen.

Mister47 2007.06.11. 09:30:16

#sz.csabiii 2007.06.11. 09:21:43
#Bús Zsolt,
#egy ismerősöm mesélte...
#Ez melyik egyetemen volt?

Kedves Csabiii ha megfigyelted itt az oldalon a szci kommunikációt, akkor gondolom már feltünt, hogy mindíg ilyen városi legenda kategóriájú sztorikkal jönnek elő: "egy ismerősőm mesélte...", "a családomban történt...", "sok embertől hallom..." stb. Soha semmi konkrétum annak ellenére, hogy konkrét esetekre hivatkoznak.

sz.csabiii 2007.06.11. 09:32:06

Mister47,
Pontosan, bár tőlünk mindig konkrétumot kérnek.
Azért is kérdeztem, mert az a választ várom tőle, hogy nem emlékszem, nem tudom, a barátom nem mondta stb...:)

Akula 2007.06.11. 09:49:39

Bús Zsolt,
egy ismerősöm mesélte, hogy az egyetemen egy előadása során behívtak egy fiatal srácot, akin szemléltetni akartak egy bizonyos kezelést, és annak következményeit. Ez a srác, a hallgatók előtt megkérdezte az előadótól, hogy ma is fog-e kapni elektrosokkot

Hogyan? Egy egyetemi előadás keretében valaki elektrosokkot kapott?! :-O Érdekes...

Akula 2007.06.11. 10:35:08

Bús Zsolt azért látom a cchr-el kapcsolatban írtál egy-két konkrétumot. Bár remélem sosem kerülök olyan állapotba, hogy megtapasztelhassam, hogy valóban nincs-e rácsoságy Magyarországon:-)))De ha tényleg így van akkor örülök neki.

Mister47 2007.06.11. 11:27:02

Ami nekem különösen groteszk ezzel az „egyházzal” (vagy nem is tudom minek nevezzem) kapcsolatban, hogy elvben pont az emberi jogokért küzdenek, de mellette meg papírokat állítanak ki arról, hogy valaki megsemmisíthető. Ilyesmit a fasizmus óta senki nem mer mondani egy emberre…

NIL7 2007.06.11. 11:47:06

Nagyon is jól működik ez a világ. Hogy Murphy-t idézzem: "Az nem lehet, hogy a pénz a balekoknál maradjon!"

kis ember 2007.06.11. 15:57:27

Régen nem szóltam hozzá, mert droid módon dolgoztam, mint az állat. Igaz, hogy közben rettenetesen élveztem a munkámat és rengeteg élménnyel gazdagodtam, de hát mindegy.

Több felvetésem lenne:

1. Mennyivel jobb egymillió (milliárd, csilió) évre elkötelezettnek lenni, mint örökké?
2. Ha otthagyod az RKAT egyházat, fenyegetőznek-e perrel, hogy behajtsák rajtad a képzésed költségeit? Vagy ők nem is dolgoznak „hitelbe”? (Azt pedig legyenek szívesek az érintettek figyelembe venni, hogy ma Magyarországon 4 bejegyzett történelmi keresztény egyház van – katolikus, református, evangélikus, unitárius, a kis keresztény egyházakról nem is beszélve - mikor láttatok utoljára evangélikus, református vagy unitárius papot téríteni?)
3. Kedves Bús Zsolt, szarul állhat az az egyház, ahol a kapitány „hidj”-nek írja a „higgy”-et, „akadáj”-nak az „akadály”-t, „inyekció”-nak az injekció, s ezek csak azok voltak, melyek egy gyorsolvasás után (ismered a technikát – bocs „tech”-et?) fedeztem fel. Arról nem is szólva, hogy a kulturált rövid u. Nezd meg a szótárban. Ezek nem gépelési hibák, hanem szimplán a műveletlenség következményei.
4. Az iskolai oktatás tényleg úgy pocsék, ahogy van, de ez nem mérvadó. Felnőttünk úgy egy páran, hogy ez nem „akadájozott” meg minket abban, hogy okos, szép és művelt felnőttek legyünk, akik még tanulni is tudunk.
5. A szómagyarázat hülyeség. Rengeteg idegennyelvű krimit olvastam úgy el (igaz, lassabban, mint magyarul), hogy egy csomó mindent nem értettem, mégis élveztem és még arra is rájöttem a végén, hogy ki a gyilkos és miért ölte meg az áldozatait. Arról nem is szólva, hogy gyerekkoromban az összes Verne Gyula tele volt idegen kifejezéssel, de lusta voltam ellapozni a végéhez a szómagyarázathoz, s így is megértettem. Te ugye ellapoztál? Egy adott szó jelentése igencsak függ a kontextustól (Zsolti: kontextus: szövegkörnyezet). Ha abból kiemeled, lehet, hogy egészen mást jelent. Aki tud idegen nyelven, az tapasztalta már ezt. A szavak gondolatok kifejezésére szolgálnak, s ha mindig csak a saját értelmezésben használod azokat, nem fogod megérteni mások gondolkodásmódját. Egy rövid anekdota (Zsolti: anekdota vidám, tanulságos történet): Egyszer megkérdezték Faludyt, miért nem ír angolul verset, miért csak magyarul. Többek között azt a példát hozta fel: mert angolul mást jelentenek a szavak. Ha azt a szót használja, hogy „wood”, a mélyzöld a sűrűségre gondol, az egymásra hajló szinte összeérő fákkal, ahol nem vezet sem ösvény, sem csapás. Ha viszont azt mondja, hogy „erdő”, akkor a budai hegyekre gondol, a Börzsönyre, az egymástól több méterre növő fákra, melyek közt kilátni az égre. (F. Gy.: Pokolbéli víg napjaim, Bp. 1989, Magyar Világ, 195. old) Hát csak ennyit a szavakról.
Üdv
Paulusz Géza, aki nincs fenn az iwiw-en

Akula 2007.06.11. 16:04:59

De még lehetsz...;)

kis ember 2007.06.11. 16:13:49

Ha már iwiw:
A Budapest Org Szcientológia Egyház Budapest (1067)
Mármint hogy ennyi "ismerőse" van. Mondjuk, nem min denki van fenn az iwiw-en. De az 1067-ben benne van egy rakat nemszemély is (bocs az 1984-ért). Úgyhogy ennyit a tömegről...

sz.csabiii 2007.06.11. 16:42:14

Majd küldünk meghívót...:)

Gigi1 (törölt) 2007.06.11. 17:05:12

Bús Zsolt!

"A CCHR alapítvány egy különálló szervezet, a saját területén tevékenykedik.
Hogy miket csinál pontosan, mikor, kivel nem tudom, mert nem szoktam résztvenni a tájékoztatójukon.
Nézd meg a www.cchr.hu oldalt lehet, hogy találsz a kérdésedrew választ, hogyha meg nem írj nekik egy e-mailt."

Ha visszalapozol a szombat esti hozzászólásokhoz, láthatod, hogy ezt a témát már végigzongoráztuk langelaszlo barátoddal, és annak a párbeszédnek is pont ugyanez lett az eredménye. Azaz, hogy ő sem tudott konkrét eseteket mondani:(
Teljes mellszélességgel kiálltok egy szervezet mellett, melynek tényleges tevékenységéről, eredményeiről ezek szerint fogalmatok sincsen!!!
Hol itt a TAPASZTALAT? Szegény Hubard apátok most forog miattatok a sírjában:)

Langelaszlo megígérte, hogy a héten kér Dobos János barátjától bizonyítékokat, és ezeket bemutatja nekünk, de úgy tűnik valamin nagyon megbántódott, és nem sok esélyét látom annak, hogy visszatérne közénk.
Ha ő nem, akkor te esetleg ide tudnád invitálni közénk Dobos Jánost?
Mivel ezek szerint a magyar CCHR tevékenységeiről, eredményeiről te sem tudsz sokat, biztosan téged is érdekelnének a válaszai:)))

Gigi1 (törölt) 2007.06.11. 17:32:49

Bús Zsolt!
Megnéztem a Vadaskert honlapját: www.vadaskertalapitvany.hu
Zöld környezet, szép épület, színvonalas szobák, sehol egy rácsoságy:))
De ez biztos csak az álca, és valójában van a föld alatt egy titkos, kínzóeszközökből, rácsoságyakból, elektrosokk-készülékekből álló rész, ahol szegény gyerekeket agyongyógyszerezik, kimossák az agyukat, és egyéb, számunkra ismeretlen eszközökkel próbálják őket pszihésen teljesen nyomorékká tenni:))))

jaga 2007.06.11. 20:12:03

szasztok bloggerek :) le vagyok maradva rendesen, mire végigolvasom ezt a rengeteg beírást eltellik pár hét :)

gigi1: állat ez a cikk:

mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=14606

végigolvastam, és nagyon megörültem neki. tudod miért? mert imádom megcáfolni a logikátlan dolgokat. :) most sem teszem másként, jöjjön a leleplezés :)) ja, bár hosszú lett, azért érdemes végigolvasni.

„Drogprevenció vallási tanokkal - így foglalhatnánk össze a Narconon Magyarország kiemelten közhasznú alapítvány tevékenységét. Az alapítvány több iskolában is tart felvilágosító-megelőző előadásokat, de gyakran sem a szülők, sem a tanárok nincsenek tisztában azzal, hogy ez alatt a Szcientológia Egyház tanításaival is ismerkednek a gyerekek.„

Foglalhatnánk? Mire föl ez a többes szám? Ja, mondjuk az logikus, ha így használom a szót, akkor olyan, mintha sok ember véleményéről beszélnék, és így jobban hihető. Az más kérdés, hogy a cikkíró felelőssége az, hogy a cikk témáját tényekre alapozza, megnevezve a forrást, ahol mindaz, amit állít leellenőrizhető lehessen, illetve ha véleményt mond, akkor azt úgy emelje ki, mint a saját véleményét, ne pedig úgy állítsa be, mint ha az sokak véleménye volna. Ez az első hiba.
Az a következtetése, vagy a megértése pedig hamis, hogy a Szcientológia Egyház tanításait ismerhetnék meg a gyerekek, ugyanis a Narconon a drogprevencióban L. Ron Hubbard drogokkal kapcsolatos felfedezéseit közli, nem az „egyház tanításait”. Mint ahogy egyházi tanítások nincsenek, ugyani tilos megváltoztatni LRH írásait – szóval válasszuk már külön a kettőt. És ha már itt tartunk, ezt szeretném kicsit jobban kivesézni, mert korábban láttam támadást ezzel kapcsolatban. Nekem iszonyatosan bejött, hogy a szcientológiában szigorú irányelv, hogy nem lehet LRH írásait megváltoztatni. Miért? Egyszerű. Csak így tartható fenn a vallás eredeti célja, és csak így maradhat fenn az eredeti filozófia, elképzelés, és magának az egész vallásnak a terjeszkedése. És még azért is (ez a legfontosabb számomra), hogy mindig egyetértés legyen egy témával kapcsolatban, hiszen ha csak egy példány létezik, egy eredeti, akkor mindenkinek ugyanazt jelenti a dolog. Így van ez a szavaknál is. Ha pl én holnaptól a cipő helyett a monokli szót használnám, akkor hülyének néznének a cipőboltban, amikor vásárolni szeretnék. Ettől egységes a szcientológia. Képzeld csak el, ha mindenki megváltoztathatna benne dolgokat. Vagy mondjuk – ami rosszabb – csak olyanok változtathatnak meg benne dolgokat, aki „arra hivatottak”. Mindkettő eszméletlenül nagy butaság, és rendkívül veszélyes. Nem ismerem részletesen a keresztény vallást, de azt tudom, hogy léteznek különböző ágazatai. És némiképp a történelmüket is máshogy értelmezik, és úgy általában véve is vannak különbségek, és persze mindegyik azt mondja, hogy az övé az eredeti. Semmi bajom sincs velük, csak fura, hogy nem egységes, és nem csak kereszténység van, hanem „többféle” kereszténység. Mindegy, ez az ő dolguk.

"A guta majdnem megütött, amikor megtudtam, hogy toborozni akarnak az iskolámban" - fakad ki egy veszprémi igazgatónő”

Elég szánalmas, hogy egy olyan világban élünk, amikor egy közoktatási intézmény igazgatója nem tudja eldönteni valamiről, hogy az mi. Toborzás? Azt hiszem nem érti a szót. Azt pedig elfelejti a kedves kolléga, hogy az ő felelőssége (is) lenne, hogy a gyerekek ne drogozzanak, így minimum meg kellene vizsgálnia, hogy melyek azok a programok, amelyek jól működnek, és hatásukra a gyermekek megértést szereznek a drogok veszélyeiről, és tudnak felelősséggel dönteni arról, hogy nem élnek vele. Nekem annakidején valami „szakértő” ember tartott drogprevenciós előadást, ami annyira „hiteles” volt, és annyira „elrettentő”, hogy mindössze az kötött le a pajtásaimmal együtt, hogy elcsenjünk egy csipetet marihuánát a bemutató dobozból. Bizonyosan hatékony volt a módszer. 
És akkor jöjjön némi önkritika is. Amikor először olvastam azokat a kis drogellenes füzeteket, amelyekkel a Drogmentes maraton vagy a Narconon is dolgozik, akkor még javában fogyasztottam drogokat. Nos, egész egyszerűen kiröhögtem, és nem értettem, hogy lehet a füvet és a heroint egy kalap alá venni. Mondtam, ezek hülyék. Egyszerűen nem értettem. Vajon miért? Talán mert akkor még úgy véltem, a drogok nem veszélyesek. Tapasztalataim szerint a drogot fogyasztók is így látják. Én is így láttam. Aztán még több dolgot olvastam L. Ron Hubbard-tól, és kezdett kirajzolódni, miért is kezeli a szcientológia ilyen veszélyes dologként a drogokat. Nem azért, mert a testre károsan hat. Azért is baj, de nem ez a legfontosabb, hanem, mert súlyosan károsíthatja az elménket, és ez már nagyobb baj. Ez ugyanis alattomosan támad, és sajnos nem ismerjük fel hosszú évekkel a droghasználat után, hogy mennyi káros dolog található miért is vagyunk indokolatlanul rosszkedvűek, miért beszélünk ingerülten a másikkal, stb. (akivel még sosem fordult elő ilyen, az kérem ne vegye magára, a többes számot azért mertem használni, mert úgy vélem ilyen mindnyájunkkal előfordult már az életben). A félreértés elkerülése végett ezek a reakciók nem kizárólag a drogoktól lehetnek, ezek az elme nem optimális reakciói. De az igaz, hogy a drogoktól is lehetnek ilyenek.

„A Narconon Magyarország Alapítvány 1997-ben jött létre "civil szervezetként", s egy év után megkapta a kiemelten közhasznú státust.”

Biztosan ez is véletlen.

„Magát a programot egy William Benitez nevű amerikai heroinfüggő elítélt hozta létre, miután "elolvasta L. Ron Hubbard amerikai író és humanitárius egyik könyvét".”

És mellesleg leszokott a kábítószerekről, LRH írásai alapján kezelte az élete nehézségeit (ugyanis egy dolog leszokni, meg egy másik utána visszailleszkedni a társadalomba), és úgy ítélte meg, hogy ha nála működött, akkor miért ne működhetne másnál is? Nagyon sok olyan drogprevencióval foglalkozó embert hallottam már előadáson, interneten, könyvekben, akik maguk is drogosok voltak korábban, de rájöttek, hogy ez csapda, és aztán mivel nekik sikerült leszokni, arra áldozták fel az életüket, hogy segítsenek másoknak. William Benitez is egy ilyen ember volt, nem hiszem, hogy támadni kellene. Bár érdekes módon nem is támadják, pedig ő alapította a programot. Érdekes ugye? Bezzeg a szcientológiát támadják. Jaj, de logikátlan.

„A Narconon Magyarország Alapítvány honlapján (www.narconon.hu) több információt is találunk az alapítvány célkitűzéseiről, valamint "adatokat" arról, hogy milyen eredményesen dolgoznak a világon.”

Igen, ezek az alapítvány eredményei. Igaz, csak saját mérések, de az is igaz, hogy bárki leellenőrizheti az eredményeket. Nem hiszem, hogy egy sikeres programnak egy külső szervezetet kellene megbíznia, hogy ugyan már jöjjenek el, és ők hitelesítsék az eredményeket. Ha van ilyen intézmény, aki így csinálja, akkor kérem a példát. Mert nem tudok róla, hogy bármely drogprevenciós alapítvány, felkérne egy független külső szervezetet, hogy hitelesítse az adatokat.

„Elsődleges célja nem kevesebb, mint "olyan drogmentes környezet" megteremtése, ahol "a drogfogyasztás minimális, a drogokkal kapcsolatos bűnözés már nem mérhető, az emberek a problémáikat megoldják és nem menekülnek a drogok homályos világába".

Szerintem ez egy tisztességes, és nagyon jó cél.

„További ambíciójuk, hogy a magyar állam akkreditálja és államilag finanszírozza programjukat, mely összevetve a világon ismert rehabilitációs és prevenciós mintákkal a maga nemében egyedülálló.”

Amennyiben vannak olyan programok, állami szervezetek, amelyeket a mi adónkból finanszíroznak, akkor miért ne lehetne, hogy egy sikeres program is megkapja a neki szánt megbecsülést, és a működéséhez szükséges energiaforrásokat? Sajnos a drogfogyasztás rendkívüli mértékben elterjedt, ezért gyorsan, és nagy mennyiségben kell terjednie az olyan alapítványoknak és szervezeteknek, amelyek tényleg meg tudják állítani a folyamatot. Különben nagy esély van rá, hogy olyan mértékben fokozódik, amit már nagyon nehéz lenne megállítani.

„A Narconon prevenciós, illetve rehabilitációs programja nagyrészt ismeretlen a magyar drogszakma előtt.”

Ne nevezzünk szakmának egy olyan társaságot, amelyik nulla eredményt ér el a területén. Nézzétek meg a drogfogyasztók számának növekedését, vagy egyszerűen nézzetek körül a környezetetekben, és látni fogjátok, hogy a drogszakma jelenlegi tevékenysége nem hozza az elvárt eredményeket. És mint ilyen, hiteltelenné vált.

„Prevenciós programjukat elsősorban iskoláknak kínálják fel ingyenes szolgáltatásként, s ha az iskolaigazgató rábólint, az előadásra egy osztályfőnöki óra keretében kerül sor. Egyetlen szülő sem értesül közvetlenül arról, hogy min vesz részt a gyermeke. Az előadások jórészt "saját kútfőből" merítenek, a hallgatósággal közölt információk nem tudományosan elfogadott tényekre támaszkodnak, hanem a Szcientológia Egyház által kiadott "féltudományos", államilag nem elfogadott ismertetőkre.”
Magyarán tanári felügyelettel történik. Tehát valaki más végzi a pedagógus munkáját, akinek képesnek kellene lennie elérni a gyerekeknél, mint hiteles személy, hogy ne drogozzanak. Mert ugyan szabadjon kritizálnom a közoktatást, de az egyetemi éveknek elegendőnek kellene lenniük arra, hogy a legfontosabb kérdésekkel ugyan foglalkozzanak már egy picit!!! Saját tapasztalatból beszélek, egyetemi diplomával rendelkezem, nappali tanári szak. De figyelj csak! Az előbb a pedagógus szót használtam, de a diplomán a tanár szó van. Ja, ez a nagy különbség.
Elmondom, hogy a szülő arról sem értesül, hogy a gyereke nem a Narconon program drogprevenciós előadásán csücsül.
Ami pedig a féltudományos megközelítést illeti, nos, szerintem a szcientológia egyház nem törekszik a „Tudományos” cím kitüntetésre. Szükségtelen. Az eredmények a fontosak, nem pedig az, hogy valamit tudományosnak állítunk-e be, vagy sem. Ja, és egy szerintem egy szervezet nem kaphat „kiemelten közhasznú státust”, ha államilag nem elfogadott ismertetőket használna működéséhez.

„A megtartott előadás után minden esetben kérdőívet töltetnek ki a tanulókkal; ezek a program eredményességét firtatják, például: "Az előadás után akarsz-e drogozni?"

Itt kedves riporter úr elfelejtette megemlíteni a statisztikákat. Ugye? Ha már szóbahozta, akkor nem volna illendő megemlíteni, hogy milyen eredményeket hozott a program? Érdekes, erre nem tért ki. Vajon miért?

„Ha a szülő nem figyel, hamar azon kaphatja magát, hogy gyermeke a Szcientológia Egyház "vallási szolgáltatásában" részesül - iskolai keretek között.”

Igyekszem nem értékelni a riporter úr véleményét, de vannak dolgok, amire nem tudok másként reagálni, mint hogy oltári nagy butaság, és olyan messze van a valóságtól, mint ide a galaxis legtávolabbi pontja. Iskolai keretek közt? Hogyan, miként?



„Az alapítvány a prevenció mellett drogrehabilitációt is végez Magyarországon, bár a programban részt vevők számát, illetve a felhasznált "anyagi eszközöket" firtató kérdéseinkre nem hajlandók választ adni.”

Vajon személyesen kérdezte meg a tisztelt riporter úr? Vagy csak a „hallottam valahol” volt a forrás? Ez tényleg érdekelne, mert én úgy tudom, hogy ezek az adatok nyilvánosak.

„A rehabilitációs program eltér minden létező magyarországi drogrehabilitációs programtól.”

Talán ettől sikeresebb, mint a többi. Ja, ez logikus. 

„Fő állítása, hogy a drogok felemésztik a szervezetben található összes vitamint, melyeket pótolni kell, illetve szükségszerű a lerakódott káros anyagok eltávolítása a szervezetből (futással és szaunázással).”

Ezt mindenki megtapasztalhatja, aki drogokat fogyaszt, majd utána feltölti a szervezetét vitaminokkal, ásványi anyagokkal, vagy szaunázik, esetleg fut egy kiadósat, és méregteleníti a szervezetét. Ebben semmi nagy dolog nincs, természeti törvények megfigyelése, és alkalmazása.

„"Ilyen erővel éjfélkor sót is dobálhatnának át a vállukon" - állítja Funk Sándor, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának főorvosa, amikor a program hatásosságáról kérdezem.”

Vajon ha megkérdeznénk, hogy Funk Sándor úr hány embert szoktatott le a drogokról, és hány ember segített vissza a társadalomba a súlyos drogfüggőségből, akkor mi lenne a válasz? Kíváncsi lennék arra is, hogy tisztelt riporter úr vajon megvizsgálta-e Funk Sándor „szaktekintély” „eredményeinek” hitelességét, vagy azt is kétségbe vonta-e, mint azt a szcientológiával tette? Amikor pedig valamely szervezetet állítja szembe egy másikkal, akkor annak a szervezetnek is be kellene mutatnia az eredményeit, meg úgy általában a szervezet hitelességét, mert a Kék pont drogkonzultációs központ nekem semmit sem mond.

Amúgy pedig már mondtam, az állami szervek és más alapítványok először mutassanak fel némi eredményt a több milliárd drogprevencióra költött pénz ellenértékeként, amit mellesleg az én adómból költenek el, és akkor lesz joguk bárkit is kritizálni. Ja, és az pedig egy nagyon gyenge próbálkozás, és némi tájékozatlanságra, vagy naivságra utal, hogy „az APEH 2005-ös adatai szerint azonban az 1 százalékos felajánlásból összesen 75 440 forintot kapott. Ez kevés mindehhez.” a szervezet a működési költségeket csak az adó 1%-ból oldaná meg. Semelyik alapítvány nem az 1%-ból tartja fenn magát. Vannak támogatók, akik egyetértenek a céllal, esetleg részt vettek benne, és egyszerűen támogatják.

Bravó. Mindenféleképpen egy kaliforniai példát kellett hozni arra, hogy hol nem engedik a Narconon működését, mindezt egy magyarországi cikkben. Ennyi erővel akár azt is írhatta volna, hogy az antarktiszon betiltották a szcientológiát, ezért az nagyon veszélyes.  Ja, Francia és Orosz példát is hozott, csak az a baj, hogy a három közül egyik sem igaz. No comment.

„Egy budaörsi iskolába járó tanuló édesanyja arra lett figyelmes, hogy gyermeke L. Ron Hubbard nevével jelzett munkafüzettel érkezett haza. Miután az anyuka kifaggatta gyermekét, kiderült, hogy igazgatói engedéllyel tartottak "tanulási képességet fejlesztő" képzést az iskolában. X. anyuka másnap üvöltve kérte számon az igazgatónőn, hogy miért engedte kiskorú gyermekéhez közel az ő írásos engedélye nélkül a Szcientológia Egyház tanait. Kiderült: az intézményvezetőnek fogalma sem volt arról, hogy az egyház akar előadásokat tartani az iskolában. A szülő jelezte az előadást tartó szcientológusoknak, hogy a legközelebbi ilyen előadás alkalmával kihívja a rendőrséget. Azóta az iskolában nincsenek "vallási" előadások. (Az eset szereplői anonimitást kértek.)”

És arra nem lett figyelmes az anyuka, hogy esetleg a gyereke jobban tanul? Hivatkozás: hatekonytanulas.blog.hu
Mondjuk aki berohan az igazgatóhoz és ordítva kéri számon valamin, amiről fingja sincs, azt nem minősítem. Persze az is lehet, hogy drága riporterünk színezte ki a „hírt” egy vastag szivárványszínű ceruzával. Vagy éppen egy tompa grafittal.
Hát, művésznek nem javaslom, de biztosan van, akinek tetszik, hiszen már éhen halt volna.

Ennyit erről.

jaga 2007.06.11. 20:37:17

egyébként szeeretnék egy tévedést eloszlatni, mert több beírásban láttam már. mint azt bizonyára tudjátok, egy szcientológus attól szcientológus, hogy javít saját maga, és mások állapotán a szcientológia segítségével. aki más technológiákkal teszi ugyanezt, az nem szcientológus, de ugyanolyan jót cselekszik, és ezért becsülendő. aki bejár egy tanfolyamra, az nem feltétlenül lesz szcientológus, hiszen kell, hogy alkalmazza is a tanultakat (ez néha kimarad, még nálam is), és javítson az állapotán, továbbá, hogy segítsen másoknak is, de kezdetnek nem rossz.

namármost, ugye emberek vagyunk. különbözőképpen viselkedünk bizonyos szituációkban. de attól, mert valaki egy focicsapatnak drukkol, vagy egy sportot űz, esetleg egy vallásnak a híve, attól még butaság minden cselekedetét a focicsapattal, sporttal, vagy a vallással párhuzamba állítani. pl.: "hú múltkor láttam egy köcsög fradistát amint lerúgott egy telefonfülke ajtót. állatok ezek a rohadt fradisták" pff.. erre mondjuk én, aki tisztességesen szurkolok (nem vagyok foci drukker), joggal háborodom fel az általánosításon, és pláne azon, ha egy gyökér randalírozó állattal hasonlítanak össze, csak mert ugyanannak a csapatnak szurkolok.

ugyanez a helyzet a szcientológusokkal. ők is emberek. annyiban különböznek, hogy javítják az állapotukat a szcientológia segítségével, és segítenek másoknak is. ennyi. ettől még követhetnek el hibákat, csakúgy, mint ti is. ezért csak a személy tehető felelőssé, vagy rosszul gondolom? nehogymár az egyház fogja mindenki kicsi kezét. ez vicc. nem errQl szól a dolog.

ismerek szcientológusokat, akik nagyon jó fej emberek, jól boldogulnak az életben. és ismerek nem szcientológusokat ugyanígy. ennyi. miért kell az ellenségesség? mi szükség van rá? nem, nem kell megválaszolni ezt a kérdést, ezen a fórumon legalábbis nem. de otthon, a tükör előtt, és a saját lelkiismeretetek előtt igen. ott aztán el kell számolni.
tedd fel a kérdést: vajon elegendő adatom van-e arról, amit folyamatosan kérdőre vonok? van-e jogom megkérdőjelezni a szcientológusok LRH technológiája által elért nyereségeit amíg nem láttam a saját szememmel legalább egyszer? van-e jobb dolgom, mint szapulni egy egyházat, amelyről olykor-olykor felröppennek "hírek"? ha nincs, akkor milyen hasznot vársz ebből? mennyivel leszel jobb ember, ha ezt csinálod?

no, ez a zrínyi kirohanása azoknak szólt, akik most egy picit elgondolkodtak ezen. akik pedig nem, azoknak még mindig nem ment át. de nyugi, én próbálkozni fogok :)
szóval higgyétek el, hogy vannak nagyon értelmes, és képes emberek a szcientológiában. nagyon jó szándékúak, és nagy dolgokat tettek le az asztalra. van, aki már előtte, mielőtt ismerte volna a szcientológiát, és most még jobb lett, van, akinek a szcientológia tette helyre az életét. ilyen is, olyan is. szerintem tökmindegy.

még egyszer az üzenet: ha valaki farok, az farok. és kezeljétek ekként. én is leugatok bárkit, ha kell, aki nem úgy viselkedik, függetlenül attól, hogy szcientológus-e, vagy sem. ugyanis ettől még nem lett felruházva semmilyen különleges tulajdonsággal, vagy joggal. de - és ez a fontos - ne általánosítsatok, és ne azonosítsatok senkit az általa kedvelt, képviselt dologgal, legyen az az élet bármely területe. kezeljétek őt egyénként.

sz.csabiii 2007.06.11. 20:45:34

Jaga,
Így szaunázás (sörrel) és úszás után egy picit soknak tünik, de majd átolvasom.

jaga 2007.06.11. 20:54:14

picit feljebb olvastam, és láttam, hogy nem minden esetben írtak a szcientológusok konkrétumokat. ezért jogos a kifogás, hiszen mi is mindig ezt kérjük.

de mondok valamit. ez pont jól jött. én ugyanis nem tartom magamat tökéletesnek. sőt! örülök, hogy nem vagyok az, különben nem lenne hova fejlődnöm. és manapság már azt is könnyen elfogadom, ha közlik velem, hogy hibáztam valamiben. régebben nem így volt, elég makacs gyerek voltam. viszont rájöttem, hogy butaság rögzülni azon, hogy mindig nekem legyen igazam. pláne, ha nincs is :)
szóval köszi a többiek nevében is a helyreigazítást, nyugodtan közöljétek legközelebb is, hiszen ebből lehet tanulni. de eztán igyekszünk még jobban odafigyelni. csak egyre kérek mindenkit: kultúrált formában tegye, mert nem szándékosan csináljuk, mi is emberek vagyunk, szal a hiba lehetősége benne van a pakliban.

és ha már itt tartunk, van egy érdekes kérdésem, mert kicsit olyan ez a blog, ahol a nem szcientológusok kérdezgetik a szcientológusokat a vallásukról, de mi lenne, ha ezt most egy rövid időre megfordítanánk? engem tényleg érdekel, hogy mi a célotok a negatív vélemények publikálásával? mert addig rendben van, hogy a véleményeit az ember szereti megosztani másokkal. de biztosan van vele valami célja.
no, én erre lennék kíváncsi.

sz.csabiii 2007.06.11. 21:13:54

jaga,
Na pont ez a gondom (a többiek nevében nem szeretnék nyilatkozni), semmi konkrétumot nem írtak a barátaid.
A kérdésedre egyszerű a válasz: Felvilágosítás.

jaga 2007.06.11. 21:30:36

anafeb: "Az, hogy a gyógyszeripar nagy biznisz, tudjuk. Tudja ezt Lenkei doktor is, meg vitaminkirály is. Lenkei ráadásul demonstrációt szervezni a vitaminok áfamentességéért, hogy számára még nagyobb biznisz legyen. A mellékhatásokat, az összes lehetséges mellékhatást leírják a betegtájékoztatóban, aztán vagy előjön, vagy nem. Ha igen, lehet másik gyógyszert kipróbálni. A lenkei-vitaminokra is rá vannak írva a lehetséges mellékhatások?"

drága anafeb. ezt most nem szcientológusként mondom, hanem egyszerű emberként, aki tanult némi éllettant az egyetemet, és mellesleg közel 10 éves versenysportmúlttal rendelkezik. a vitaminokat nem venném egy kalap alá a gyógyszerekkel. a vitaminokra mindig szüksége van a szervezetnek, az, hogy milyen dózisban, már más kérdés. gyógyszerekre is szüksége lehet a szervezetnek, de csak akkor, ha beteg, és akkor is csak a megfelelőre.

én magam nem szedek semmiféle gyógyszert, mert nem hiszek benne. más módon oldom meg, ha esetleg évente egyszer-kétszer beborít a takonykór. nagy dózisban szedek C vitamint, amit a patikában ascorbin sav néven tudsz megvenni, asszem egy 100 grammos kiszerelés 500 Ft. ez nem új találmány, Szentgyörgyi Albert apánk hagyta ránk e felfedezést. ja, ha összehasonlítod a gyógyszergyártók által forgalmazott csilli-villi, díszdobozos, pezsgőtablettás és agyonreklámozott ugyanolyan "kommersz" C vitamint, akkor mind mennyiségben, mind árban óriási különbséget találhatsz. na, ez kérem a lehúzés, amit a gyógyszeripar művel.
ja, én eszek vitaminokat, ráadásul Lenkei doki által forgalmazottakat. és köszönöm, jól érzem magam tőle, nem érzek semmiféle túladagolási tünetet. ellenben ha abbahagyom valamiért (elfelejtem, vagy elfogy és nem jutok be a városba venni), akkor érzem a hiányát, hiszen ezek az anyagok létfontosságú alkotóelemei az életnek. ezt már sportoló koromban megtapasztaltam.

egyszer próbaképpen megnéztem egy átlag reklámblokkot, és a 60 %-a gyógyszerhirdetés volt. nem akartam elhinni. aztán megnéztem még egyet, kicsit később, és abban is több, mint fele volt. persze van, amikor nincs ennyi, de egy-kettő mindig becsúszik. hogy miért?

nos, kíváncsi vagyok a véleményetekre a gyógyszeriparral kapcsolatban. mert a legnagyobb bizniszről beszélünk, ami ráadásul azon az elven alapszik, hogy romba dönt milliókat. vajon érdeke-e a gyógyszeriparnak kampányt indítani a vitaminok ellen? nem, hiszen orvosilag is bizonyított, hogy a szervezetnek szüksége van ezekre az anyagokra. akkor vajon van-e érdeke kampányolni a nagyobb, az orvosilag elfogadottnál nagyobb dózisú vitaminok ellen?

először is tisztáznunk kell valamit. attól, mert orvosilag elfogadott, még nem feltétlenül igaz. na, de hogy jövök én ahhoz, hogy kétségbe vonjam az orvosok hozzáértését? nem erről van szó. egyszerűen csak érdekes, hogy a C vitamin napi szükésglete orvosilag 60 mg. biztosan emlékeztek azokra a leveles C vitaminra, amit régebben lehetett kapni. na, azóta nem változtattak az orvostudomány állásán. de kérdem én, akkor miért lehet azóta kapni 200 mg-os, vagy éppen 500 mg-os C vitaminokat kereskedelmi forgalomban, melyeket híres gyógyszergyártók forgalmaznak? mi változott? ja, hogy ebben is biznisz van? ügyesek. lásd fentebb említett példámat, hogy mekkora árréssel adnak el egy kis adag C vitamint. ügyesek, ezt el kell ismerni.
de ha valaki ez alapján a többi vitaminból is többet akar fogasztani, mert pár ember megfigyelte, hogy ezek az orvosilag meghatározott adagok nem elegendőek egy ember számára, akkor mi van? miért támadják? ja, hogy az egészséges embernek nem lehet eladni a gyógyszert? hát akkor a legkeményebben a vitaminárusokat kell pusztítani! érdekes.

amúgy pedig szegény emberek annyira naívak, hogy bekajálnak mindent. az agyrémem pl egy fájdalomcsillapító reklám, amiben a néni a hátfájására szedi a cuccot, és közben úszik, meg fut. na fasza, tudtátok, hogy a fájdalomcsillapító hatása alatt végzett aktív testmozgással meg lehet erőltetni a szívizmot? ezért is minősülnek dobbingszernek. és ők büntetlenül reklámozzák.

na, én ezt irtanám, nem a vitaminokat.

jaga 2007.06.11. 21:42:22

sz.csabi: "Na pont ez a gondom (a többiek nevében nem szeretnék nyilatkozni), semmi konkrétumot nem írtak a barátaid.
A kérdésedre egyszerű a válasz: Felvilágosítás."

elnézést nem kérek a nevükben, de a hibát elismertem.

felvilágosítást szeretnél? hát, az én példámat a blogomon láthatod, nem túl bonyolult. én így szereztem felvilágosítást. egyszerűen be kell menni egy orgba vagy misszióba, és körülnézni. elolvasni egy könyvet LRH-tól. beszélni egy szcientológussal, hogy mesélje el, ő miket használ, és neki hogy működik. ennél jobb ötletem nincs.
én is, és a "kollégák" is csak a saját tapasztalataikról tudunk beszélni. ez - tapasztalatom szerint - sajnos nem elég, mert nem "konkrétum". ennél többet nem tudunk nyújtani. kitalálhatnánk történeteket, de nincs értelme kiszinezni, így is elég tuti dolog. persze ez az én nézőpontom, az én tapasztalataim.

én azért vagyok itt, mert nekem szimpatikus a dolog, használhatónak tartom, és nem mellékesen láttam embereknek segíteni. és nem szeretem, ha valótlan dolgokat állítanak róla. ennyi épp elég.

kizoli 2007.06.11. 22:44:48

jaga: „Nekem iszonyatosan bejött, hogy a szcientológiában szigorú irányelv, hogy nem lehet LRH írásait megváltoztatni. Miért? Egyszerű. Csak így tartható fenn a vallás eredeti célja, és csak így maradhat fenn az eredeti filozófia, elképzelés, és magának az egész vallásnak a terjeszkedése. És még azért is (ez a legfontosabb számomra), hogy mindig egyetértés legyen egy témával kapcsolatban, hiszen ha csak egy példány létezik, egy eredeti, akkor mindenkinek ugyanazt jelenti a dolog. Így van ez a szavaknál is. Ha pl én holnaptól a cipő helyett a monokli szót használnám, akkor hülyének néznének a cipőboltban, amikor vásárolni szeretnék.”

Figyelemmel olvastam a bejegyzését, s a következő jutott eszembe róla.
A pozitivista hermeneutika azt válaszolná erre: hogy egy adott szövegnek sok értelmezése van. S ezek közül a helyeset úgy lehet megtalálni, ha a mű keletkezésének minden körülményét feltárjuk (értse ezalatt a szerző teljes életrajzát részletekbe menően, az aktuális tudatállapotát, írásának körülményeit). És amire a szerző gondol, az a helyes értelmezés. De azt már ők is felismerték, hogy a fordítás már egy bizonyos értelmezés, nem az eredeti mű. Az irányzatot a XX. század elején meghaladták.
Saussure, ugyan nem egy mai gyerek, de már ő is felhívta a figyelmet a nyelv önkényes voltára, vagyis, hogy a szavak jelentése mind megegyezésen alapul, de magának a hangsornak nincsen köze ahhoz, amit jelöl. Minden nyelv másképp bontja a világot szavakra, ez az oka annak, hogy a fordítást nem tekinthetjük a primer szöveg tökéletes tükörképének (értse: torzít). Ez volna a strukturalista nyelvészet álláspontja. Természetesen ezt is meghaladták.
Az angolszász újkritika, élén T.S.Eliottal és Richards-cal ezt a dolgot a következőképp fogja fel: Minden szövegnek szinte végtelen értelmezési lehetősége van, főleg ha elég hosszú. Az értelmező feladata az, hogy megnézze, hogy az elemeire bontott, majd újra összeillesztett jelentések közül, melyik a legkoherensebb. Ők ezt tartják a helyes értelmezésnek. Ez azonban a legritkább esetben (vagy akkor sem) egyezik meg a szerzői intencióból fakadó jelentésnek.
A pszichoanalitikus irodalomelmélet úgy magyarázza ezt a jelenséget, hogy a szerző tudattalanja is erőteljesen működik írás közben, ennek mechanikája kvázi párhuzamba állítható a freudi elszólások, a viccek, a nyelvbotlások és az álmok mechanikájával. Egy szimbolista értelmezésen alapuló értelmezést javasol. Későbbi képviselőik szerint a tulajdonképpeni szöveg nem más, mint a tudattalan vágyak álcázott megjelenése. Afféle kompromisszum. Valójában azonban, a tudattalan gyermeki vágyak allegóriája. Ők már az olvasó felől nézték a dolgot, mert azt állították, hogy mindenki azokat a szövegeket szereti, amiben felismeri saját (tehát nem bárki, mindenki) tudattalan törekvéseinek reprezentációját (Holland, Morris). Lacannal már nem is fárasztanám, aki abból indult ki, hogy az ember sosem azt mondja, amit akar, a mindenkor jelenlévő tudattalan tartalom és a nyelv működési mechanizmusának sajátosságai miatt.
Roland Barthes S/Z című művében már olyasmiket állít, hogy ha létezik egy objektív valóság, ezen, ahogy a szerző leképezi a tudatában, a valósághoz képest már torzulás tapasztalható. Aztán a tudatban ezt pontatlan kategóriákra bontja a nyelv (szavakra). Majd, mikor ezt leírja, újabb torzításokon esik át, mert a sok lehetséges megfogalmazás közül lehetetlen mindig megtalálni a legtökéletesebbet. Ezután az olvasó elolvassa, s saját fejébe úgy építi újra a jelentést, hogy az teljesen bizonyosan nem az lesz, amit a szerző papírra vetett. Számolja csak össze, hány torzításon keresztül látja Ön a MESTER gondolatait. Ha a fordítást is beleszámoljuk (a fordító is egyszer felfogja, egyszer leírja, ahogy a szerző), akkor ez a másolat másolatának a másolatának a másolatának a másolata.
Tehát az Ön példája, egy cipő, egy ötszörös másolaton átesett „cipő”. Meg tudná mondani, hogy Hubbard tornacipőre, vagy egy elegáns férfi, vagy egy női lakkcipőre gondol?
Nem is beszélve arról, hogy Barthes azt mondja, hogy a szövegben található nem világos részeket az olvasó maga kiegészíti, hogy tovább tudjon haladni a szöveggel.
Derrida viszont ezt az egészet megkérdőjelezte, azzal az állításával, hogy még a tudomány tényeiről (biológia, fizika) sem lehet tökéletes pontossággal beszélni, mivel minden a nyelven keresztül szűrődik át, és a nyelv struktúrája mindenre rányomja a bélyegét. Azaz, filozófiai értelemben, az igazi Valóságról, pontosan beszélni lehetetlen. Egyébként ez a dekonstrukció állásfoglalása.
Ugyan, én, a XIX. század végétől kezdtem el leírni a szöveg jelentéséhez való hozzáállást, még a sokkal korábbiak, az ókori zsidó, és görög hermeneutika (szövegértelmezéssel foglalkozó tevékenység) sem tett volna olyan korlátolt kijelentést, hogy egy szöveg csak egy valamit jelenthet. De ha mindezek fényében is alá tudja támasztani álláspontját, mely szerint a szcientológia egységességének oka az, hogy mindenki ugyanazt a Hubbard szöveget olvashatja (persze sokan sokféle nyelven), kérem ne habozzon válaszolni.

Tisztelettel.

Gigi1 (törölt) 2007.06.11. 22:55:56

Jaga!

"Az a következtetése, vagy a megértése pedig hamis, hogy a Szcientológia Egyház tanításait ismerhetnék meg a gyerekek, ugyanis a Narconon a drogprevencióban L. Ron Hubbard drogokkal kapcsolatos felfedezéseit közli, nem az „egyház tanításait”."

Ez itt a legnagyobb probléma!
Az egyház tanításai LRH munkásságára, „felfedezéseire” épülnek, a kettőt egymástól elég nehéz különválasztani.
Ti egyházként működtök. A Narconon pedig teljesen nyílvánvalóan egy hozzátok tartozó szervezet. Nektek nincs jogotok megkörnyékezni mindenféle általatok képviselt tanokkal, nézetekkel, „felfedezésekkel” a gyerekeinket, legyen az bármilyen nemes cél!
Én nem akarom, hogy a gyerekeim Hubbard apátok „felfedezéseit” hallgassák. És ehhez JOGom van! Ugyanúgy, ahogy nem szeretném azt sem, hogy pl. egy katolikus pap az iskola keretein belül, szintén nagyon nemes cél érdekében, az erkölcsös életről tartson nekik kiselőadást.

Vannak egyházi iskolák, ahova a szülők azért íratják be gyerekeiket, mert hisznek abban, hogy az egyházuk segítségével a gyermekeikből egy olyan erkölcsi értékekkel rendelkező embert nevelnek, mely az ő hitüknek, értékeiknek, elvárásaiknak megfelel.
Alapítsatok iskolát ti is! Majd ott megmutathatjátok, mit tudtok, bizonyíthattok, de a mi gyerekeinket hagyjátok békén!


Egyébként, ha szerintetek ennyi valótlanságot írt a MN cikk írója, akkor miért nem pereltétek be?

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.11. 23:05:05

üdv jaga! a kommentjeidet csak holnap fogom elolvasni, ma egy kicsit elegem van a szcientológiából. Mondd csak, minden szcientológus ilyen bőbeszédű? Hát a fene sem tudja miért, de sokkal jobban értékelném a rövid, tartalmas válaszokat. Talán nem is vagyok egyedül ezzel a véleménnyel.

jaga 2007.06.11. 23:25:03

gigi: igazad van. amennyiben te nem szeretnéd, hogy a gyermeked L. Ron Hubbard írásait olvassa, akkor megtiltod neki. ehhez jogod van.
azzal is egyetértek, hogy nagyon sok hívő ember ráerőlteti a gyermekére a vallását, pusztán, mert jót akar, és ez nem helyes.

egyet azért vegyél figyelembe. a te felelősséged az, hogy a gyermeked felneveld becsülettel, elég stabillá és öndeterminálttá ahhoz, hogy minden élethelyzetben el tudja dönteni, hogy számára mi a jó, és akkor elengedheted a kezét. adj meg neki minden információt a világról, hogy választani tudjon. ellenkező esetben elzárod valami elől. és itt nem a szcientológiára gondoltam, hanem bármire, amivel te nem értesz egyet, ugyanis ő neki nem feltétlenül ez lesz a realitása.

szcientológus iskola és ovi egyébként létezik magyarországon.

ha minden szcientológiáról megírt újságcikket és tv interjút, amely nem a valóságot tartalmazza elkezdenénk pereni, akkor mást sem csinálnánk, csak perelnénk. van néhány ember, aki ezzel foglalkozik, de a nagy többség teszi a dolgát ugyanúgy, mint előtte.
ami pert indítottunk, azt pedig megnyertük.

kizoli: csodás volt :) de tényleg, tisztára meglepett, sok új dolgot olvastam. köszönöm a nézőpontot. természetesen mindenképpen reagálok, de a kedvesem most bontotta fel azt a 30 éves royal oporto-t, amit szülinapjára kapott, szóval utólagos engedelmetekkel ezennel visszavonulok, és teret adok a kulináris élvezeteknek. meg persze a romantikának.

jo éjt, holnap...

Bús Zsolt 2007.06.12. 00:13:47

Kedves anafeb!

A Xenu sztori?

Én semmit nem tudok róla!

Őszinte leszek hozzád egyszer rákattintottam valami ilyesmi oldalra, aztán az első pár mondat után kiléptem!

Bármiről is legyen szó, akár igaz, akár nem,eljön majd az ideje, hogy az az ember aki képes befogadni különböző információkat megkapja és megértse.

Nem akarok nagyon bele menni, mert értened kéne a szcientológiát, de azért vannak a szcientológiában a magassabb szintek titkosítva, mert különbőző adatok berestimulálhatják (bekapcsolodik egy korábbi állapot, érzés,...) a személyt, aztán "fejreáll".

Hogyha jön valami idióta válasz arra, hogy valaki szerint miért vannak titkosítva adatok nem érdekel, őszintén, hidd el xenu meg van az oka!

Bús Zsolt 2007.06.12. 00:29:12

Kedves anafeb!

Azért ismersz rá a szavaimraott, vagy az ő szavaira itt, mert azonos a vélaményünk.

Hogy a Lenkei agresszív?

Ahogy gondolod!

Nézd meg a riportot úgy, hogy nem vagy előitéletes!

Látni fogod, hogy a doktornő nem válaszol a kérdésre, eltereli a témát!

A szcientológiában használunk egy olyan kifejezést, hogy NEMVÁLASZ.

NEMVÁLASZ: amikor egy kérdésre nem kapunk választ, csak úgy tünik, hogy válaszoltak rá.
pl: Te szereted a fagyit?
Szerintem a fagyinál jobb a csoki?

Megtudtad, hogy szereti-e a faygit?

Ugyanezt csinálja a doktornő a riportban.

Bús Zsolt 2007.06.12. 00:37:03

Kedves akula!

Bús Zsolt és milyen módon segítetek a pszichiátria áldozatain? Hiszen tudtommal őket nem veszitek be magatok közé és nem kaphatnak auditálást sem...ha olyan jók a módszereitek miért nem alkalmazzátok rajtuk is?

Azok akik kaptak pszichiátriai kezelést, azpok tényleg nem kaphatnak auditálást!

Képzést, vagyis tanfolyamot csinálhatnak!

Hogyha tudnád, hogyan működik az elme, akkor nem tetted volna fel ezt a kérdést.

Amikor az ember kap bizonyos kezeléseket a pszichiátrián, akkor általában nincs a jelenben az erős nyugtatóktól. Sokan abban sem biztosak, hogy mit csináltak velük!

(Az unokatesom motorbalesetet szenvedet és az egyik lába szétroncsolódott. A korházban (nem pszichiátria) amikor meglátogattam a beszélgetésünk közben oda sétált az egyik ott dolgozó emberke, és a mozogni nehezen tudó unokatesomba beleszúrt egy tűt, és már bent is volt a szervezetében egy adag, amitől eltorzúlt a tekintete!)

Jók a módszereink, de hogyha valakinek az elméjében homályosak a képek és nem sorrendben vannak, akkor abból nem lesznek nyereségek, stb.

De értsd meg hogyan működik az elme és megkapod a választ a saját kérdésedre.

Bús Zsolt 2007.06.12. 00:40:36

sz.csabiii!

Meg fogom kérdezni!

Most írtam egy e-mailt a barátomnak aki mesélte és amint megkapom kiteszem ide!

Jó így?

Bús Zsolt 2007.06.12. 00:44:23

Kedves akula!

Nem olvasod el amit írok és hülkyeségeket kérdezel, valamint úgy állítasz be egy hamis kijelentést, mintha én írtam volna!

Ezt mellőzd légyszives. Akár mekkora ellenségnek is tartasz add meg a tiszteletet.
Én sewm fogok olyat állítani amit nem te írtál!!!

Please!

Nem az előadáson kapott elektrosokkot, hanem az előadáson kérdezte meg a hallgatók előtt, hogy ma is fog-e kapni elektrosokkot!

Olvasd el amit írtam és ne másítsd meg!

Please!

Bús Zsolt 2007.06.12. 00:48:41

Szia kis ember!

Most elkaptál!

Jól látod, az iskolában rossz volt a helyesírásom!

Igyekszem korrigálni!

Szép napot!

Ja és szóljál legközelebb is, mert ami nem jó az nem jó!
Igyekszem én is elérni a tökéletes állapotot és kijavítani minden hibámat, amire csak jut időm és lehetőségem!

Tehát szólj bátran!

Bús Zsolt 2007.06.12. 00:54:04

Szia gigi 1!

Igazad van teljesen!

Eddig leginkább a külföldi CCHR sikereiről tudok mert azokról már rengeteg tájékoztatót láttam hallottam.

A magyarnál csak egy két dolgot tudok.

A rácsos ágyat azért nem találtad, mert mint írtam, a magyar CCHR-nek köszönhetően betiltották.

És valószínűleg nem fogják azt írni magulról, hogy: kedves anuka!

Hozza be hozzánk a gyerekét, mert van még egy pár hely a kényelmes rácsos ágyakból, ahol teljes biztonségban lesz gyermeke!

Egyébként a teljes hiteles infót a magyar CCHR-ről, a magyar CCHR-től kérd!

???

Bús Zsolt 2007.06.12. 01:12:37

Kedves gigi 1!

Én nem akarom, hogy a gyerekeim Hubbard apátok „felfedezéseit” hallgassák. És ehhez JOGom van! Ugyanúgy, ahogy nem szeretném azt sem, hogy pl. egy katolikus pap az iskola keretein belül, szintén nagyon nemes cél érdekében, az erkölcsös életről tartson nekik kiselőadást.


Mond egy példát!

Mi az a tanitás, L. Ron Hubbardtól, amit nem fogadsz el?
Mi az a dolog, ami káros hatással van a gyerekedre?

Hogyha egy példát írsz (olyat, amit egy L. Ron Hubbard által írt könyvben olvastál, vagy egy Szcientológia tanfolyamon tanultál, nem máshol), csak egy példát, akkor én keresek egy másik utat!

Őszintén L. Ron Hubbard-tól egy részlet (ne a blikk újságból idézve)!

Akula 2007.06.12. 01:37:10

Bús Zsolt a szemléltetés számomra azt jelenti, hogy valakin/valamin bemutatnak valami jelenséget a maga valóságában. Bár annyiban igazad van, hogy ha az emberi tényezőt is figyelembe vesszük akkor az alany korábbi kellemetlen tapasztalatai alapján rákérdezhet olyan dolgokra is amitől azon a helyen nem kellene tartania. A fenti kérdésem nem ellenetek irányult, csak tudni szerettem volna, hogy pontosan mi történt az előadáson. Hülyeségeket meg azért kérdezek, hogy tanuljak belőle:-))))

Akula 2007.06.12. 01:48:44

Amúgy hogy működik az elme? Tudsz adni leírást/linkeket a témáról, vagy íratkozzak be az orvosi egyetemre? :-)

North o'clock 2007.06.12. 03:08:34

Új vagyok itt és így éjszaka nem olvastam végig mind a 300+ kommentet, szóval önkényesen ragadnék ki néhány témát, amelyekről szeretnék bővebb felvilágosítást kérni ill amelyekről kifejteném a véleményemet.

1.Mi a probléma a pszichiátriával? Az elektrosokk? Amit csak kiételes esetben és altatásban alkalmaznak? Hát altatás nélkül egy szívátültetés se lenne kellemes, így viszont kifejezetten hasznos tud lenni.
Nade megmondom, hogy szerintem mi a bajotok velük.. hogy konkurenciát jelentenek a lelki betegek piacán (persze ezzel nem mondtam újat)... ugyanígy pl a természetgyógyászok is. És hogy akkor miért mégsem őket támadjátok? Nyilván mert a pszichiátria az összes természetfeletti maszlaggal ellentétben működőképes, így eredendően jobb pozíciója van a "piacon". A kifogásolt pszichiátriai módszereket utoljára a 60as években alkalmazták.

2. Előkerült a katolikus egyház és össze lett vetve a szcientológiával. Hogy a katolikus egyház is beszivárgott a hatalomba + spanyolcsizma stb.

Alapvető különbség, hogy mindezt a kat.e. több, mint 200 éve gyakorolta utoljára. Akkor miért hasonlítunk össze jelenlegi jelenségeket 200 évesekkel?
Az egyház és állam összefonódásának okai is mások. A Római Birodalmat elfoglaló germán törzsek egyik napról a másikra hatalmas területek urai lettek, viszont államigazgatási ismereteik a 0-hoz tendáltak. Lévén, hogy csak az egyháziak tudtak egyáltalán írni-olvasni, az államapparátusban való alkalmazásuk objektív szükségszerűség volt. Megkerülhetetlen. Hiszen pl a karoling reneszánszot elindító Nagy Károly maga is haláláig írástudatlan volt. Innentől kb a reneszánszig csak egyháziak voltak olyan szinten képzettek, mint amilyet az államigazgatás megkívánt. A reneszánsz, majd a reformáció és az abszolutizmus során a világi állam átveszi az addig egyházi pozíciókat, végül a szekularicáció a 18-19. században mindenhol lezajlik.
Mindenzt csak azért mondtam el, mert annak volt alapja, hogy a kat. egyház szükségszerűen összefonódott az állammal. Akkor ez most miért ugyanolyan mint amikor a szcientológusok épülnek be az államba? Pl. operation snow white: en.wikipedia.org/wiki/Operation_snow_white
Az egyetlen sikeres beépülési kísérlet az USA nemzetbiztonságába, úgy tudom, ez a KGB-nek sem sikerült.

3. Ez is kapcsolódik a katolikus egyházról mondottakhoz. Még ha igaz is, hogy nem megfelelő az adatkezelésük.. hogy jön ez ide? Az, hogy B is és A is probléma, még nem jelenti azt, hogy A elhanyagolható. Most a szcientológiával foglalkozunk, a katolikus egyház említése irreleváns. Szerintem ez az ignoratio elenchi elnevezésű érvelési hibára példa. (A beszélő egy olyan érvet fogalmaz meg, amely bár önmagában érvényes lehet, de valójában nem azt az érvet támasztja alá, amelyet a beszélő eredetileg bizonyítani célzott. /wikipédia/)
Kb olyan, mintha azt mondanánk, hogy ugyan probléma, hogy Mo.-on X ember elveszíti az állását (csak mondtam vmit ami eszembe jutott), dehát Etiópiában éheznek, ami nagyobb baj, úgyhogy foglalkozzunk ezzel!

4. A szcientológia miért vallás?
5. Szerintem azok a szcientológusok akik ide írnak részt vehettek valamilyen kommunikációs képzésen.. a stílusuk kellemes de nagyon hasonló, szerintem nem véletlen (persze ezt is lehet h már elmondták előttem). Mindenesetre ez a profi kommunikáció nekem inkább csak gyanúsabbá teszi őket. Ez az én véleményem.

dvorcsakl 2007.06.12. 06:40:54

bus zsolt:

egyik olddalon leirod,hogy nem tudsz semmit a cchr-rol, masik oldalon irsz az eredmenyeikrol.

miert kellene a cchr infoit hitelesnek tekintenem? neked kell, mert te szciharcos vagy,aktivtagja azegyhaznak, neked ez a dolgod,hogy gondolkodas nelkul elfogaddazt, amit meondanak szamodra.
de nekem nem.

nem erdekel a cchr velemenye, mivel nem tartom hitelesnek.

rendszeresen ferditetek, rendszeresenhasznaljatok a NEMVALASZ-t, es soha nem irtok konkretumot.

de pont ezeket vetitek a masik oldal szemere.

tiszteletet varsz es kersz, mikozben te nem tisztelsz semmit, ami nem a szci-n belul van, vagy ami a szci ellen van.

Te nyilvan kaptal mar auditalaszt, tehat nyilvan nem voltal meg pszichiatriai kezelesen. akkor mirol beszelsz? mirol magyarazol?

minden, amit ott benn tanultok, egy siku, egy iranyu. minden amit mondotok, egy siku, egy iranyu.

negy ev alatt orvos lett beloled? a szakmarol mindent tudsz?

egy, azaz egy ember szembeall egy hosszu ideje fejlodo, hosszu ideje kialakult szakmaval, ti meg bekotott szemmel kovetitek.

"Azért ismersz rá a szavaimraott, vagy az ő szavaira itt, mert azonos a vélaményünk."
Azert ismerni ra a szcik-re a szavaik alapjan, mert nincsenek onnalo gondolataik, a amit mondanak, azokat nem gondoljak vegig, vizsgaljak meg,itelik meg a sajat tapasztalataig, kutatasaik, hallomasaik alapjan, hanem csak az eloirt adatok alapjan.

amikor megtamadtok valamit, akkor is csak ugyanazt tudjatok mondani. mindig mindenrol ugyanazt mondjatok.
esazt gondoljatok, hogy ez attol igaz, hogy ugyanugy mondjatok, hisz akkor ugyanugy is gondoljatok.dehat ti egyaltalan nem gondoltok ezekrol semmit, csak hiszitek. csak fujjatok, amit kell.


dvorcsakl 2007.06.12. 07:33:26

bus zsolt.

a megnezem a riportot eloitelet es es info nelkul, nem tudvan, hogy ki kicsoda, akkor latok egy orvost, es egy agressziv, eroszakos embert, aki csak egy dolgot hajtogat, s aki valamiert csak egy valaszt akar hallani, es mindent arra, ill. hallomasokra alapoz. mikozben ott van egy no, aki evek ota foglalkozik valamivel vagy jol, vagy rosszul, de foglalkozik vele.

a masik meg kiabal, vadaskodik.

ehhez nem kell sok esz, ez latszik, mindennemu eloitelet es eloelet nelkul is.

tudod, ez olyan, hogy jol kiordibalom magam, a sok droid majd tapsol, a bevetelem no, es en leszek a faszacsavo.

fulig_jose 2007.06.12. 07:47:35

Azert en megertem a langelacit, hogy megsertodott, mert hat tenyleg milyen rosszindulatuak es eloiteletesek az emberek. Peldaul biztos vagyok benne, hogy ha egy tanarrol kiderul, hogy pedofil, akkor is lefogadnam, hogy tobben nem hinnek el neki, hogy o tiszta szivbol szereti a gyerekeket es 100%-ig jot akar nekik. Pedig szerintem valoban jot akar es az ember liberalis esze megall, hogy feltehetoleg 100-bol 100 szulo egyetlen, mondjuk inzultalt gyerek utan altalanosit es azt hiszi, hogy az a tanar attol mar nem vegzi jol a dolgat vagy nem szereti a gyerekeket. Sot, nem atallnanak inkabb az inzultalt gyerekuknek hinni ahelyett, hogy a tanar szavaiban biznanak. Pedig hat o szazszor is elmondta, hogy a gyerek erdekeben tesz mindent, hat akkor csak ugy kell lennie. Es itt is konnyeden tetten erheto az emberi gonoszsag legfelso foka, mert mindenki azonnal elfelejti azt a sok-sok jot es rengeteg pozitivumot, amit a tanar tett a gyerekekert, azt a rengeteg gondoskodast, oktatast, felkeszites es mindossze az az egyetlen eset faj nekik. Hat hol itt az igazsag?
Szoval mondom, en megertem langelacit, mert hat ha itt annyi a rosszindulatu ember, hogy mindenki orokke csak azon lovagol, hogy o nem valaszol a kenyes kerdesekre, es az nem erdekli oket, hogy cserebe hanyszor probal meg valami masra valaszolni, de hat tenyleg olyan gonoszak az emberek, hogy ez nekik egy cseppet sem szamit. Raadasul a legsunyibb az, ahogy a blogozok felhanytorgatjak szegenynek, hogy ellentmondasok vannak az iromanyaiban es nem tul nagyvonalu modon ravilagitanak arra, hogy amit o elvar egy kerdes soran a masik feltol, azt o nem teszi meg adott esetben. (Pedig hat a krisztusi ko-kenyer eset sem az a szimmetrikus verzio es milyen jol mukodik tole a vilag…) Hat tenyleg megall az ember esze es valoban kezdem sajnalni, hogy visszahivtak innen a lacit. Pedig hat olyan szepen es tanulsagosan mutatta be a szientolofiat, hogy az ember sirva fakad a sok joindulat es tettero lattan.
Ugyhogy en most szolok is neki, hogy “GYERE VISSZA LACI, en bizom benned!” Meg, meg, meg tobb irast szeretnek itt toled latni, mert elmeny olvasni, komolyan! Akar hiszed, akar nem en HISZEK benne, hogy a te itteni irasaid alapjan VALOBAN sokkal jobb lesz a vilag. Az emberek valoban megismerik itt altalad a szientofobiat es hamarabb lesz klir a bolygonk. Tenyleg nagyon nagy jot teszel az emberisegnek, ha itt hallatod a hangod, mert en a te irasaidon keresztul ugy erzem joval tobbet megertettem a logikus ervelesrol, es az emberi gonoszsagrol es ugy erzem jo sok embert fel tudsz itt vilagositani. Raadasul te gerincesen felvallalod a nevedet is, szemben a sok alnok tobbi blogozoval, akik bedolnek annak a latszatpropagandanak, hogy a neten van parszaz/par ezer eset, amikor a szcienologosok megfenyegettek, megzsaroltak az ellenzoket, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem lehet igaz, mert hanyan mertek felvallalni ezt nevvel? Mindossze par ember, szemben azzal a rengeteg (tehat nagysagrendekkel tobb) szientologikassal, akikrol meg biztosan tudjuk, hogy nem csak megfenyegettek oket, hanem sokat meg is oltek kozuluk, mert vedelmere keltek a vilagjobbitasnak. Es ez mind igaz, mert szemelyesen ok mondtak, szemben a masik oldal szobeszedevel es hamisitott videofilmjeivel, meg kulonben is majd akkor mondhatnak barmit errol, ha szemelyesen megtapasztaltak, hogy oket zaklattak, addig ez csak ures duma es igenis adjak meg a telefonszamukat is, meg fenykepet, es nehogy majd a jovo heten azzal jojjenek, hogy kaptak par e-mailt, mert azt maximum cselbol fogjak kuldeni azok, akik a szcienkomediat szeretnek ragalmazni es lejaratni.
Ugyhogy meg egyszer sok erot kivanok a visszateresedhez es csak igy tovabb itt is es az osszes tobbi blogon is. Szurkolok neked. Hajra langelaci, hajra szientojozsika!!!

Bús Zsolt 2007.06.12. 07:54:23

Szia akula!

A "Dianetika: a szellemi egészség modern tudománya" című könyv bemutatja, hogyan működik az elme. Olvasd el, aztán próbáld ki és láthatod az eredményt!

Bús Zsolt 2007.06.12. 08:01:57

Szia dvorcsak!

Én azt kértem (habár nem tőled), hogy előitélet nélkül kell megnézni a riportot.

Látom nálad nem jött össze!

Légyszives nézd már meg mégegyszer, hogy mirtől viaskodik a Lenkei.
Ne legyél már elfogult, nézd meg egy orvosoknak készült könyvben, hogy miből áll a ritalin nevű gyógyszer, amit a gyerekeknek adnak, és hogyha utána is ez lesz a vélemnényed, akkor ... .

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.12. 08:12:54

Szép jó reggelt mindenkinek!
Zsolt, talán tőlem kérted, de a kérdésedet már megválaszolta dvorcsak. Csak egyet tudok érteni vele. Ha valakit egyszerűen nem hagyok szóhoz jutni, leüvöltöm a fejét, akkor a másik részéről az NEMVÁLASZ? Ne már, legyél már te is egy kicsit objektívebb. Erről a nemválaszról meg miért jut eszembe az 1984? Duplaplusznemjó ahogy kommunikáltok.

jaga, az etikakönyvre térjünk vissza egy kicsit.
langelacinak is feltettem a kérdést, akkor szaladt el, amikor arra (is) válaszolnia kellett volna. Láttál eredeti etikakönyvet, 1982 előttről? Abban is írta hubbard, hogy nem lehet megmásítani a szavait, bár lehet, hogy a jövőbe is látott, mert azt is leírta, hogy lesznek, akik megmásítják és rossz célokra fogják majd felhasználni. Vélemény?

Xenu sztorit miért nem olvasod el? Nagyon érdekes és itt van ingyen. A kedvencem a zenés változat, kint van a linkek közt. Mi bajod lehet tőle?

fulig jose, üdv! jó volt reggeli ébresztőnek :-)




anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.06.12. 08:19:29

jaga: én azért vagyok itt, mert nekem szimpatikus a dolog, használhatónak tartom, és nem mellékesen láttam embereknek segíteni. és nem szeretem, ha valótlan dolgokat állítanak róla. ennyi épp elég.

én pedig azért vagyok itt, mert nem szimpatikus a dolog, ártalmasnak tartom, és nem mellékesen láttam, látok embereket tönkretenni. És nem szeretem, ha az igazságot eltitkolják. Hallgattassék meg mindkét oldal.

dvorcsakl 2007.06.12. 08:20:14

Bus Zsolt

probald meg Te eloitelet nelkul megnezni a riportot, hogy mirol is szol, aztan beszelgessunk rola, ha akarod.

figyu, en nem nezem meg az orvosoknak szolo konyvet, mert nem vagyok orvos - es nem ertenem ugysem azt, amit leirtak benne - ugy, ahogy Te nem sem vagy orvos. ugy, ahogy lenkei sem pszichiater.

"A "Dianetika: a szellemi egészség modern tudománya" című könyv bemutatja, hogyan működik az elme. Olvasd el, aztán próbáld ki és láthatod az eredményt!"
Maximum egy elkepzelest mutat be, semmi tobbet.

dvorcsakl 2007.06.12. 08:35:34

Bus Zsolt:
egyebkent sem ertem, hogy miert gondolod azt, hogy barki is elfogadna itt egy szavad is, mikor tudjuk, hogy nem kicsit vagy benne a szciben, innentol kezdve mind elfogulatlansagot, mind targyilagossagot feltetelezni rolad butasag volna.

mikozben mi idegenek vagyunk egymasnak, addig a jaga/Bus Zsolt/langelaszlo nem csak itt a blogon egy "csapat".

Bús Zsolt 2007.06.12. 08:35:59

Kedves kedvesek!

Visszatekintve az elmúlt 1-2 hétre, amióta köztetek vagyok, végeztem egy mérlegelést, és megállapítottam, hogy letészem a lantot egy időre.

(Igen sz. csabiii, igen dvorcsak, igen akula, igen mister 47, igen IGe, igen sztyopabá, igen movie, igen kis ember lelépek, megfutamodok, feladom, ..., helyettesítsd be magadnak az ide megfelelő jelzőt. )

Az alapvető célom az volt, hogy kommunikációba kerüljek anafebbel és a fiával, mert ismertem anafeb fiának ex párját, valamint láttam egy két dolgot a megtörtént esetből.

Ezt a célom részbem elértem, de mostanában eltértem ettől, mert olyan kommunikációkat alakítottam ki veletek, amelyben nem jutottunk közös nevezőre. Sem én, sem ti!

Talán gigi 1 volt, akinek a legértelmesebb kérdései, kommunikációi voltak, amelyet nem borított be teljesen az előitélet!
(Tartsd meg ezt a jó szokásodat, és neveld fel a gyerekeidet megfelelően, hogy tisztességes emberi lények legyenek, akik felülemelkednek a homo sapiens jelenlegi állapota fölé).

Tudod anafeb és L., amit korábban írtam azt még mindig így gondolom, de majd úgy is fogjátok látni, tapasztalni.
Amíg ez a blog fenn marad, addig a "probléma" (hogy elment M, vagyis hogy elvitték M-met, így helyes ugye) nagyobb és nagyobb és nagyobb lesz, és jobban fog fájni L.-nek leginkább, hisz az ő barátnője volt.

A legfőbb oka, hogy letészem a lantot az a nézőpont, hogy amit "támogatok", erősítek, amihez hozzájárulok, az micsoda valójában, kell az nekem, szükségem van rá, támogatja a túlélésemet, hasznomnra válik, jó az nekem, jó az a környezetemnek, ... .
Valószínüleg kitaláltátok ez a blog nem tartozik bele ezekbe a kritériumokba.

Sok sikert kivánok nektek, és azt kérem, hogy az itt eltöltött x óra helyett, inkább keressetek egy olyan elfoglaltságot, amellyel segítitek a magatok és embertársaitok építését, szépítését, fejlesztését.

Hogyha bárki úgy érzi, hogy lezáratlanul hagytam valamit, hogyha szeretne velem kommunikálni akkor azt megteheti az otkapitany@freemail.hu címen.

Sziasztok!


dvorcsakl 2007.06.12. 08:59:49

hmm, valamiert egy sullyedo hajo jut eszembe.

NIL7 2007.06.12. 09:05:41

Zolt! Bár csendes olvasód voltam, de köszönöm az információkat!

sz.csabiii 2007.06.12. 09:37:46

Bús Zsolt,
Akkor a kérdésemre már nem kapom meg a válaszom...:(
A NEMVALASZ egyébként nagyon hasonlít a Ti kommunikációtokra, ezen nem tudtunk közösen túl lépni. További kérdéset nem intézek feléd. Megnéztem Lenkeit (olvastam egy könyvét és teljesen felháborított első olvasatra), de azt gondolom a többieknek igazuk van a riporttal kapcsolatban.
Most gondolom az etika, vagy mittom én millen tiszt kötelezett gondolom egy tanfolyam ismétlésére.....

movie 2007.06.12. 11:32:39

Zsolt elment.

A hozzászólások elején rámutattam, hogyan üzenget burkoltan és miket mond. A legutóbbi hozzászólása meg is erősítette a Anafeb-ékre vonatkozó fenyegetést. Én is tapasztaltam a "nemválaszt", ezért én sem írtam, de gondolkoztam egy sort, megpróbálom megfogalmazni és bedobni hadd szedjétek szét, íme:

Az a tapasztalatom, hogy a véleménykülönbözések esetén valahol mélyen egy nagyon alapvető ellentmondásnak kell lenni. Mindaddig, amíg nem tárjuk fel az ellentmondást, csak hitvita zajlik, mint ezen a blogon. (érvelünk és cáfolunk, de az alapvető problémáig nem tudunk leásni).

Mi az oka, hogy szcientológiának létjogosultsága van ebben a világban? A világon nagyon sok negatív kritika éri, de mégis terjed. Talán az az oka, hogy nem tudunk rámutatni az alapvető "igazságra". (félve írtam le, mert az alapvető igazság keresésébe sokak/sokunk bicskája beletört). Mégis megpróbálkozom.

Azt gondolom elég egyszerű kérdés a "Mit ad/igér a szcientológia?". A válaszok értelmezésénél elkezdünk mérlegelni, hogy valóban azt adja-e, amit igér? Ez aztán gumicsont, lesz belőle hosszú meddő vita és kénytelenek vagyunk kiegyezni egy döntetlenben. (Itt arra gondolok, hogy akik kiléptek a scientológiából, csalódtak, de mégis hasznosnak tartják a technológiát)

Ezért javaslom, lépjünk vissza az alapkérdéshez: "Mit ad a szcientológia?". Célt ad Neked, Sikert ad Neked, Hatalmat igér Neked.

1. célt ad: ez nagyszerű, hiszen olyan sok ember él céltalanul. Pazarolja az erőforrásait, de nem szabadul a belső ürességtől. Ez rendben van.

2. sikert ad: ez se rossz, jobban tudsz tanulni, koncentrálni. Itt azért fontos, hogy mire használja az ember a technikát, de nem árt a nagyobb agyi kapacitás.

3. hatalmat igér: mi a hatalom? Hatalommal a pénzt asszociáljuk. De ne feledjük az is jól esik a hiúságunknak, ha olyan dolgot tudunk, amit a többiek nem. Ezért aztán oszthatjuk a észt.

rövid kitérő: transzlator egy időben elkezdte népszerűsíteni a vitaminkúrát ezen a blogon. Azt mondtam, hogy belepiszkítok a bizniszébe, ami ellen tiltakozott. Az is biznisz, ha valaki rendszeresen eljön hozzá, felnéz rá, issza a szavait, ez is hatalom.

4. NEKED: úgy gondolom ez a legfontosabb. Azt az érzetet kelti benned, hogy Te lehetsz a király: olyan pszihikai képességekre teszel szert, amit természetfölöttinek mondunk. Most nem ennek az igazságtartalmával vitatkozom. Azt kérdem miért jó, ha valakinek ilyen képességei vannak? Hát azért, mert nagyobb hatalma lesz. A gond ezzel az, hogy ha Neked lehet hatalmad, másnak is lesz. Sőt nagyobb. Le fog téged győzni. Tehát, ha most besétálsz a szcientológia központba, valószínűleg egy etikai mókuskerékben végzed. Ha elébb lépdelsz, mindig lesz valaki, aki osztani fogja Neked az észt.

Összefoglalva: az Éned építgetését, az önzésedet segíti elő, hogy majd te mutasd meg mindenkinek mekkora lett a mentális tered.

A scientológia alapja szerintem:

Neked kell megváltanod magad!

Ha úgy gondolod Te ezt megteheted, már csak részletkérdésekben lehet eltérő véleményed, ez pedig hitvitát eredményez => döntetlen, mert alapvetően ugyanarra építitek az alapeszmét. Ha nem a scientológiába, akkor belépsz hitgyülibe, ha nem oda, akkor önimádó vallást alapítasz, ami a szépségedre, vagy az intelligenciádra épít.

Hogy mit csinálj? Szeress! Önzetlenül szeresd a körülötted lévő embereket! (ne az emberiséget, mert az emberiséget, a társadalmat még nem látta senki)

NIL7 2007.06.12. 12:00:17

No, de szerencsére nem muszáj mindenkinek ugyanazt az utat járni. Ki így, ki úgy. A scientologus, a HGY-s, vagy mások önimádata nem korlátoz engem abban, hogy úgy gondolkozzam és cselekedjem ahogy én magam jónak érzem, csatlakozzak másokhoz vagy ne csatlakozzak, elhiggyam amit más mond vagy ne higgyam, akarjam ugyanazt amit más vagy ne akarjam. Ennek tükrében egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bármely világfelfogás - így például a scientológia - ne adna senkinek semmi pluszt, és csupa csalódott emberből állna. A csalódások persze az élet részei - ugyanúgy előfordulnak máshol is, keresztényeknél, ateistáknál, muszlimoknál ... stb. Ez az élet kockázata amikor választok. Akkor is ha azt választom amit Te javasolsz.
süti beállítások módosítása