anafeb 2007.09.14. 09:16

Elnyomók

Olvasgatok. Híreket, blogokat, mindenfélét. Szcientológust és nem szcientológust is.        
Szinte minden héten felröppen egy-egy új hír, hogy éppen kinek, hol, miért van elege a szcientológiából.

Az eddig európai helyzettel tisztában vagyunk, ezen a blogon is többször szóba került.
hogy Európa több országában vagy csak gazdasági társaságként létezhet, vagy be van tiltva, vagy éppen szeretnék betiltatni.

Ami új, az a belgák ébredése.  "Az egyes vádlottak ellen állítólag orvosi tevékenység törvénytelen gyakorlása, a kereskedelmi szabályok megszegése, a magánélet tiszteletét garantáló törvény megsértése, bűnszövetkezetben való részvétel miatt is alapos gyanú merült fel." Miért van olyan érzésem, hogy ezt elmondhatjuk akár itthon is?

Magyarországi főpapjuk összetűzésbe került az orosz rendőrséggel, sztárügyvédjüket pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Nagy felháborodást keltett a Heti válasz cikke a 100 legbefolyásosabb szcientológusról. Nem is értem, miért háborognak, büszkének kellene lennie annak, aki felkerült. Hiszen ők büszkén vállalják a hovatartozásukat. 

Olvastam egy szcientológus blogját, aminek a tulajdonosa az enyémet elemezte ki. Bizony, ki vagyunk elemezve, én is, és ti is, akik hozzászóltatok. Természetesen csak felfújtuk az esetet, nem is történt itt semmi, törvényellenes meg pláne nem. A hozzászólások pedig csak pár ember hőzöngése, amit elég gyengén adtok elő.
Persze, el lehet bagatellizálni, és mindent lehet másképp is magyarázni. A fekete az nem is fekete, lehet, hogy más nézőpontból éppen fehér. Főleg egy szcientológusnál. Hát, más nézőpontból látjuk a világot, ebben biztos vagyok. Azért én mégsem kívánom senkinek, hogy átélje azt a drámát, amit nekünk kellett átélnünk.

Néha már kezdem megsajnálni szegény szcientológusokat. Nem győzik védeni drága (szó szerint is) egyházukat a sok negatív kijelentéssel szemben. Ezek a fránya elnyomók csak terjesztik a rossz híreket. Lassan már egész Európa elnyomó lesz, pedig ők csak a jóra törekszenek, a világ jobbá tétele a céljuk. Lehet, hogy így van.
Lehet, hogy a kicsi, egyszerű szcientológus tényleg csak ezt látja. Mivel nincs negatív kommunikáció, ami rossz, arról nem beszélnek, számukra nem is nyerhetnek realitást az egyház környékén történt visszaélések. Ha meg is hallják, nem hiszik el, mert ez csak a gonosz elnyomók ténykedése.

De azt csak nem gondolják komolyan, hogy minden történet csak kitaláció, fekete propaganda, rajtuk kívül mindenki hazudik? Miért tennék? Nem kellene néha gondolkozni is egy kicsit?                   

 

A bejegyzés trackback címe:

https://remalom.blog.hu/api/trackback/id/tr20165127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.10.16. 20:48:55

Kedves Anafeb.

Sajnos pont ezt hívják előitéletnek. Feljön ide valaki és agymosottnak vagy épp xenunak nevez. Esetleg viccet mesél rólad...

És nemhogy nem ismer, de azt se tudja merre élek. Lehet tök nagy haverok vagyunk...

Ez pont olyan mintha én idejönnék és cigányozgatnék mondjuk. Vagy zsidózgatnék...

A lánnyal kapcsolatban:
Ja, jól látjátok. Nem kell vele foglalkozni. Nyilván nem az első olyan exe a fiadnak, akivel nem tartja a kapcsolatot.

Ha meg a lány jelentkezik akkor jelentkezik.

anafeb fia 2007.10.16. 21:41:15

Az első barátnőm volt... de bizonyára remek emberismerő vagy. Ezt is biztos a sorok közül olvastad ki.

szikla01 2007.10.17. 17:41:09

anafeb fia:

"... volt..."
Akkor már lemondtál róla?

anafeb fia 2007.10.17. 21:01:10

Ezzel csak arra utaltam, hogy már nem a barátnőm, ez nem jelenti azt, hogy lemondtam róla. Még reménykedek, és legfőképp várok.

szikla01 2007.10.17. 21:36:36

Szerintem a várakozás nem a legjobb, amit tehetsz. Csak azt gondold végig, hogy ha nem csinálsz semmit, akkor mitől javulna a dolog.
Mondhatnák olyat, hogy etika meg kondíciók, de hát te tudod.

anafeb fia 2007.10.17. 22:39:17

Szerencsére a helyzet nem ilyen egyszerű. Félek, hogy csak rontanék a dolgon, ha megpróbálnám megkeresni, és siettetném a dolgok folyását. Elvégre egyszer a szemembe kell néznie. Én úgy látom, hogy időre van szüksége. Persze lehet, hogy előbb-utóbb megunom a várakozást. Egyébként mesélhetnél egy keveset az etikáról, meg a kondíciókról:) persze ebben az esetben.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.10.18. 09:25:01

gtoma, megkerestem neked az előítélet meghatározását:

Meghatározás. Az előítélet egy más csoport tagjaira vonatkozó értékítélet, amely sem érvényes tapasztalatra, sem racionális érvre nem támaszkodik, viszont érzelmi telítettségű, nem változik és érzéketlen az egyéni különbségekre. Az előítéletek erősen pozitív vagy (többnyire) negatív viszonyt tükröző, merev sztereotípiákból származnak, amelyek alapja valamilyen érdek, történelmileg örökölt frusztráció, ellenőrizetlen eszme - leggyakoribb forrásuk az etnocentrizmus és a xenofóbia.

Gondolkozz kicsit, légyszi, van érvényes tapasztalat, van racionális érv, nyilván érzelmi telítettségű, de ez lehámozható, és nem érzéketlen az egyéni különbségekre. Ne csak ebből a blogból indulj ki, olvasgass más történeteket is.

Vissza kellene olvasnod, és látnád, hogy senkit nem bántottam. Egyetlenegy szcientológust sem. Örülök, ha jön egy újabb, bízva benne, hogy talán megismerünk egy új nézőpontot. De nem. A sablon ugyanaz. Idejön, kedves, megértőnek mutatkozik, védi az egyházat, aztán megsértődik, ha nem fogadjuk el az ő igazát, sérteget, és lelép. Egyébként pedig ugyanazt mondja mindegyik. Ha mégsem, ld. kerek, akkor pedig a saját hittársai hurrogják le, ld. te magad.

És már megint hasonlítasz. Miért hozod ide a cigányozást és a zsidózást??? Egyikhez sem tartozunk. Minden relatív, és van mindennél sokkal jobb és sokkal rosszabb is. Nincs értelme összehasonlítani ezeket. Két rossz közül az egyik nem lesz jó csak azért, mert a másik még rosszabb.

Ha esetleg jó haverok lennénk, akkor hívj fel nyugodtan, biztosan tudod a számomat.

dvorcsakl 2007.10.18. 11:06:39

ma voltam allasinterjun. minden jol ment, bar a melo es a fizu nem nagy szam. a vegen kaptam egy 200 kerdeses tesztet, amin igen/nem/talan valaszokat kellett volna adni. hogy a teszttel kapcsolatban, meglatva a kerdeseket, ne legyenek ketelyeim, oda is volt irva: oxfordi tszt (nem, nem oxford, hanem oxfordi volt odairva). na, akkor altam fel, es hagytam ott oket. persze mondtak, nekik nincs kozuk a szcihez. en meg mondtam, hogy nekem sem lesz...

Mister47 2007.10.18. 11:13:42

#dvorcsak · blog.dvorcsak.hu 2007.10.18. 11:06:39

Titok, hogy melyik cég volt ez? Csak a kíváncsiság végett...

alagi 2007.10.18. 11:27:52

Nekem meg szerencsere nem volt dolgom szci-vel kapcsolatos ceggel, de ha lesz akkor hasonloan hozzad elhuzok majd, mint a vadliba. :)

Az eloitelet egyebkent igenis racionalis erveken alapul:
(honnan idezted a meghatarozast?) Hany szazalek bunozo van a ciganyok es a nem ciganyok kozott? (a szcientologusok hany szazaleka adja mindig az egyenvalaszt?) Ennek ellenere az eloitelet nem szep dolog, hiszen tudjuk, vannak jo ciganyok es rossz nem ciganyok is. (es biztos vagyok benne, bar bizonyitekom nincs, hogy van onnalo gondolkodasra kepes szcientologus is)
A kulonbseg a szcihez kepest egyebkent, hogy a cigany nem donthet ugy hogy o abbahagyja a cigany le'tet, a szcientologus viszont igen.

dvorcsakl 2007.10.18. 11:55:54

Alpha Recruitment, nem titok

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.10.18. 11:56:59

Innen: tarstudszotar.adatbank.transindex.ro/?szo=11

dvorcsak felvételiztető cégére én is kíváncsi vagyok.

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.10.19. 20:02:17

Szia anafeb!

eszembe sem jutott téged támadni. de ha már igy kötöd az ebet a karóhoz:

"Az előítélet egy más csoport tagjaira vonatkozó értékítélet, amely sem érvényes tapasztalatra, sem racionális érvre nem támaszkodik, viszont érzelmi telítettségű, nem változik és érzéketlen az egyéni különbségekre."

Én egy egyén vagyok, és itt egyének írnak mindig. mégis, ha az az egyén szcientológus, akkor egyesek úgy kezdik: agymosottak. (pl...)

Tehát igazából engem erősítettél meg. Hiszen nem ismernek az itteni emberek, csak annyit mondanak, hogy agymosott.

És igen megint hasonlítok... Nem véletlen. Említettem: az ember valaki vagy valami megitélésénél nem alkalmazhat különleges kritériumokat. Az megint csak az előitélet kategóriába tartozik.

Hazugság az a mondás: amit szabad jupiternek nem szabad a kisökörnek.

Ilyen csak egy elnyomó közösségben létezhet. Ahol egyeseket kisökörnek bélyegeznek, másokat pedig jupiternek...

A szcientologusok sablonjáról:
Ez sajnos kétoldalu. Ti sablon kérdéseket tesztek fel. Ezekre sokszor csak sablon válasz létezik. Azért mert 1 válasz létezik. Arról a tényről nem is beszélve, hogy mindig a kérdés érkezik elöbb. Kérdezz mást. Más választ kapsz.

És hogy miért lépnek le? Egyetlen oka van. az hogy válaszolnak, majd közlitek az faszság, és sablon... Aztán megint előhozzátok 2 bejegyzéssel késöbb. Ugyan azt. Nálatok a cél nem az, hogy legyen egy közös megértés, hanem az hogy legyen egy hely ahol együtt szídhatjátok a szcientológiát.

Hányszor beszéltünk már erről is? mármint az egyenkérdés-egyenválasz koncepcióról? mégis felhozod. Erre az iskolában azt mondják: ülj le, eggyes! Beszéltünk már az összehasonlításról is. Erról is elmondtam már miért csinálom. Ülj le, eggyes!

Szóval félretéve a tréfát, ezek az emberek nem véletlet lépnek le, márpedig ezt tényleg könnyü ugy megélni, hogy előítélet van irányunkban.

alagi a te bejegyzésedre inkább nem reagálnék. Nyilván nyomós oka van az előítéletnek... nem is kell azt megszüntetni...

Anafeb fia:
Hát az első komoly szerelem utáni szakítás a legnehezebb. De fel a fejjel, és ne hagyd magad befolyásolni. Tényleg nem praktikus "ráerőszakolni" a dolgot. A te értékedet nem az ő ragaszkodása határozza meg. És ma már semmi nem ritkább, mint az első szerelemből született házasság. Talán csak a fehér holló. De lehet, az sem.

Így könnyen kiszámolható. Az első szerelem márpedig szakítással végződik. :(

sz.csabiii 2007.10.19. 20:27:27

gtoma
Neked fogalmad sincs milyen kérdéseket tettek eddig fel nektek, vagy csak abszolut lusta voltál visszaolvasni, de az is lehet hogy nem akarod felfogni. Én az utóbbira szavazom.

Ezt írod:
Az első szerelem márpedig szakítással végződik. :(

Na ez megint egy baromság. 17 évesen jöttem össze a párommal (20 éve), azóta is jóban rosszban együtt vagyunk......
Neked van barátnőd?

sz.csabiii 2007.10.19. 20:28:56

gtoma
Olvass először, akkor talán nem írsz le minden baromságot........

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.10.19. 21:24:22

sz.csabi

Gratula a párválasztáshoz. Bár még a te idődben, ez működött!

Nem tudom milyen baromságról beszélsz... Nyilván te tudod. De legalább jól példázod miért lépnek le a szcientológusok...

Gigi1 (törölt) 2007.10.19. 22:32:43


A következő cikket találtam a hirstart-on:
www.femina.hu/sztar/hirek/suri_ontorvenyu
Részlet a cikkből:
"a Tom által követett vallás, azt írja elő, hogy gyermekének ne tiltson meg semmit, soha ne használja vele szemben a „nem”, illetve „nem szabad” kifejezéseket. A lényeg az, hogy a gyerek ne érezze azt, hogy korlátoznák őt a szabadságában. Abban az esetben, ha Suri alvásidőben nem álmos, úgy fennmarad, és ha nem tetszik neki az étel amit kap, egyszerűen valami másra cserélik, ami megfelel az ízlésének. ..."

Persze ezt a bulvársajtó írta. Ezért szeretném megtudni valamelyik bennfentestől, hogy ez valóban így van-e? Tényleg ilyen gyermeknevelési módszereket ír elő a szci?

kerek 2007.10.19. 23:59:33

Én a magam részéről nem találkoztam semmilyen írással, ami meghatározta volna, hogy milyen gyereknevelési módszer kötelező.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2007.10.20. 00:14:20

:: Gigi1 2007.10.19. 22:32:43

Olyan nincs, hogy "kötelező" gyereknevelés, de a két fő alapelv a következő: támogasd a család túlélését célzó cselekedeteket, és ne tűrd el a család túlélését akadályozó cselekedeteket. Azaz úgy kell leosztani az energiákat, hogy vmennyire mindenkinek jó legyen, az önző hisztit vagy ilyesmit viszont nem kell eltűrni, sőt fel kell lépni ellene.

Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogyha valaki elédrakna egy adag nyers nyúlagyvelőt, akkor azt te miért ennéd meg, továbbá hogyan lehet utasításra elaludni...

Bővebb információért pedig Rith Minshull "Miracles for breakfast" című könyvét érdemes elolvasni.

alagi 2007.10.20. 00:30:18

"alagi a te bejegyzésedre inkább nem reagálnék. Nyilván nyomós oka van az előítéletnek... nem is kell azt megszüntetni..."

Akinek (csak) kalapacsa van, az mindent szognek nez. :)
Most nyilvan arra gondolsz, hogy biztos ert engem valami ciganyos serelem, de ki lehetne auditalni belolem. El kell keseritselek, semmi ilyesmirol nincs szo. Elismerem hogy ugy tunhet a hozzaszolasom alapjan hogy eloiteleteim vannak, de igazabol csak azt szerettem volna mondani, hogy megertem azokat, akinek vannak.

Az a helyzet, hogy nem igaz az, hogy az ember minden cselekedetet a reaktiv elme rossz emlekei hataroznak meg, amiket auditalassal ki kell szedni belole.

Wiggin 2007.10.20. 09:28:57

"Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2007.10.20. 00:14:20

Olyan nincs, hogy "kötelező" gyereknevelés, de a két fő alapelv a következő: támogasd a család túlélését célzó cselekedeteket, és ne tűrd el a család túlélését akadályozó cselekedeteket. Azaz úgy kell leosztani az energiákat, hogy vmennyire mindenkinek jó legyen, az önző hisztit vagy ilyesmit viszont nem kell eltűrni, sőt fel kell lépni ellene."

Kíváncsi volnék, itt most hányan csaptak a homlokukra eme nagy reveláció láttán :))

Szerintem erre egy jóérzésű, hangyányi értelemmel megáldott házaspár azért a szci nélkül is rájön.

Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogyha valaki elédrakna egy adag nyers nyúlagyvelőt, akkor azt te miért ennéd meg, továbbá hogyan lehet utasításra elaludni..."

Elég gyenguska példákat hozol, ejnye :)

Gyerekkoromban az én anyukám kizárólag ehető, a helyi gasztrokultúrának megfelelő kaját rakott elém, szerintem nincs ez másképp Toméknál sem. A nyúlagyvelő meg mondjuk a spenót egy kissé meredek sarkítás, nem?

Utasításra meg nem elaludni kell, hanem lefeküdni/elnyugodni. Ha van gyereked vagy mondjuk kistesód/uncsitesód, tudhatod, hogy akár éjjel 1-ig is tudnak pörögni, másnap meg jön a fejfájás meg a hiszti.

Gigi1 (törölt) 2007.10.20. 10:18:11

Translator:
"az önző hisztit vagy ilyesmit viszont nem kell eltűrni, sőt fel kell lépni ellene."

És hogyan ajánlott fellépni ellene?

"Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogyha valaki elédrakna egy adag nyers nyúlagyvelőt, akkor azt te miért ennéd meg, továbbá hogyan lehet utasításra elaludni..."

Ezt a csakazteszemmeg,amihezkedvemvan dolgot egy 2-3 gyerekes családnál már igencsak nehéz lehet megoldani, hacsak anyuka nem teszi fel az egész életét a főzésre (főleg, hogy ezesetben az óvodába, iskolába is külön ebédet kellene készítenie a csemetéknek).
És mi van az elhízott, édességfüggő gyerekekkel? Egyenek ők is azt, amihez csak kedvük van?

Az elalvással kapcsolatban pedig Wiggin kivette a számból a szót.
Translator, van neked gyereked (lehet, hogy már említetted, de sajnos nem emlékszem, bocs)?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2007.10.20. 10:46:01

Ja igen, a femina elég súlyosan torzítja az eredeti cikket is, érdemes ezt elolvasni: www.usmagazine.com/cover_663

:: Kíváncsi volnék, itt most hányan csaptak a homlokukra

Biztos a szci néhány hasznos eleme már beszivárgott a köztudatba. :DDD

:: Elég gyenguska példákat hozol, ejnye :)

Az említett könyvből idéztem :)

De Spock például egy olyan tanulmányt is megad ebben a témában, hogy a gyerekek "ösztönösen" tudják, hogy mi a jó nekik, és ennek megfelelően táplálkoznak, így nem biztos, hogy az étel erőltetése annyira hasznos.

:: a helyi gasztrokultúrának megfelelő kaját rakott elém

Ha a "helyi gasztrokultúra" egész idő alatt csak tejecske volt, akkor én nem érzem akkora torzításnak. :)

:: tudhatod, hogy akár éjjel 1-ig is tudnak pörögni

Bevallom, a tapasztalataim csak féléves korig tartanak és csak egy személyre terjednek ki. Ha nem akar/tud elaludni, akkor nem fog, ezen nem segít sem a porszívó, sem a habverő, sem a ringatás. Akkor várni kell, amíg elálmosodik, ez még +1 óra körül szokott lenni.

(Te ugye másfél éves gyerekről beszélsz?)

Gigi1 (törölt) 2007.10.20. 11:05:16

Spock-ot ma már nem igazán szokás emlegetni, miután bebizonyosodott, de később ő maga is elismerte, hogy rengeteg dologban tévedett.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2007.10.20. 11:21:48

:: Spock-ot ma már nem igazán szokás emlegetni

Ellenben a felmérés, amire hivatkozott, létezik és érvényes, nem?

(És a többi rész? :P)

dvorcsakl 2007.10.20. 11:33:14

gigi1: hallottam mar szci szajabol ezt a nevelesi modszert.

leginkabb a felnottkent kell kezelni a gyereket elvet szeretik hangoztatni. ugyanakkor a cselekedeteikben... hagyjuk.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.10.20. 12:34:39

Ez a nyúlagyvelős példa engem is megfogott, csak eddig nem tudtam reagálni. Elég durva, sarkított példa, nem tudom, hogy hasonló jókat ki tesz a gyereke elé. Egyébként pedig, ha az hozzátartozik egy adott terület étkezési kultúráhjához, és gusztusosan tálalják, és az anyuka együtt eszi a gyerekével, akkor a gyerek is megeszi.

Hogy a gyerekek ösztönösen mit esznek? Biztosan van benne valami. Hallottam már olyat, hogy a falusi kisgyerek ösztönösen ette tyúkszart. Akkor hagyni kell, hogy tyúkszart egyen? De éppen a szülőnek a dolga, hogy rávezesse a gyereket, mit eszünk meg, és mit nem.

Elmondok egy tanmesét. A lányom utálta a tökfőzeléket. Anélkül, hogy tudta volna, mi az, meg sem kóstolta soha, csípőből elutasította. Ösztönösen, ugye? Nálunk soha nem volt divat külön főzni a gyerekeknek, nagyjából mindenevők. Egyszer tökfőzelék volt az ebéd, a lányom pedig bárányhimlős volt, és valahogy azt találtam mondani, hogy a tökfőzelék elmulasztja a kiütéseit. Ettől kezdve nemcsak hogy megeszi a tökfőzeléket, hanem nagyon szereti. Gondolom, hasonló története mindenkinek van, aki gyereket nevel.

A cikkben leadott nevelési módszernek pedig biztosan van alapja, gondoljatok csak bele a szcientológus szülésbe.

IrishOak 2007.10.20. 13:57:24

Ez a nyúlagyvelős"étek ajánlat" nekem is megfeküdte a gyomromat:-DD- bár létezik földrész ahol inyencként esznek fura dolgokat- de nem tartom jó példahasonlatnak, ha ezzel jön elő egy"civilizált" társadalomban szocializálódó ember.(szülői alapeset: a szülő-felügyelő-felelősségvállaló felelős azért, hogy a megfelelő fokozatokban tanítsa meg a gyermeknek, a táplálék, a folyadék, és a tevékenység fázisait.Melynek eredménye a gyermek testi,lelki, és szellemi fejlődése.)
Az, hogy Tom a gyerekét hogy kényezteti el, nem különb és nem más, mintha a szomszédom tenné ezt. Ettől én még megtanítottam a gyerekemnek a társadalmi és kultúrális szabályokat, és ha akartam ha nem, megtanulta az erkölcsi korlátok hollétét.Mert a társadalmi etikai, és erkölcsi berendezkedések társadalmonként eltérőek.
Az, hogy a gyerek mit eszik meg és mikor hogyan alszik- kizárólag a szülő figyelmén, és törődésén múlik.Ha rájön, hogy "ér" szivatni a szülőt- akkor tökéletesen fogja alkalmazni ezt az önszórakoztató tevékenységet- ha nem kell rendszerben élni, mert akkor alszik, és akkor játszik amikor neki tetszik;hisz hagyják a szülők, akkor ezt is tökélyre viszi... de a szocializálódásban nem előny-ha nem ismeri a társadalmi, és etnikai szokásokat.(gyakolatilag kizárólag hátránya lesz belőle- mert a szülei nem tanították meg... hogy enni az asztalnál kell, a tányérból, este a fürdés után meg lefexünk aludni... tovább nem fokoznám: Spock könyve meg jó pár éve felülírodott- sokkal bonyolultabb dolgokkal... de a kultúrális antropológia is fő témakörként kezeli a születést-gyermekkort- neveltetés, és "valamivé" válás fogalmát,okát, okozatát, és következményét.A gyermek pszichológiáról meg nem idézgetnék- fenntebb már utaltam rá.
De ettől függetlenül az én gyerekem sok mindent nem tud megenni-mert beteg lesz tőle - de ez nem ugyan az, mintha csak szórakozott volna velem kiskorában, hogy épp mihez van kedve!És ha nem alszik, ma már az ő dolga- de míg én voltam a felelős a növekedésért, addíg igen is megtanítottam, hogy mikor pihenünk-alszunk, mikor mit csinálunk... Manapság felnőtt- ha nem akarja nem csinálja úgy- de én szégyelném magam, ha nem tudná, hogy lehet így is- vagy lehet másképp is!A választás szabadsága- hogy megkóstolja-e a nyúlagyvelőt? kizálólag az övé:-))
De a szciknél ez is meg van ideologizálva:-DD..csak még ebben sem alapos, vagy következetes, sőt mitöbb; nem is haladó gondolkodást tükröz.

Gigi1 (törölt) 2007.10.20. 14:54:46


Nem értem, hogy lehet olyat mondani, hogy a gyerekekkel felnőttként kell bánni!
Persze, sokmindennek alapja a tapasztalat, de azért én mégsem szeretném, ha a gyerekem úgy tanulná meg pl. azt, hogy nem lehet csak úgy átszaladni az úttesten, hogy hagyom, hogy átszaladjón, üsse el egy autó, aztán majd rájön, mekkora hiba is volt.
A megfelelő mintaadás mellet tudatosítani kell bennük, hogy vannak szabályok, normák, amik elsajátítása nélkül nem fog tudni megfelelően szocializálódni, integrálódni a társadalomba, de még csak a közvetlen környezetébe (család, iskola, mhely) sem.
És itt egyáltalán nem arról van szó, hogy ha tetszik, ha nem kisfiam, megeszed azt a nyúlagyvelőt!

Egyébként kíváncsi lennék arra, hogy mire vitték azok az emberek, akik gyerekként igy nevelkedtek.
Bár egyet talán tudok: a kis Hubbard:)))

Valaki elmondaná, hogy hogyan zajlik pontosan egy szcientológus szülés?

Mister47 2007.10.20. 18:14:30

#gtoma •szcientologia-hirek.blog.hu 2007.10.19. 20:02:17
#Hazugság az a mondás: amit szabad jupiternek nem
#szabad a kisökörnek.

#Ilyen csak egy elnyomó közösségben létezhet. Ahol egyeseket kisökörnek
#bélyegeznek, másokat pedig jupiternek...

Hmm… idéznék, csak a tisztánlátás végett:
„FAIR GAME

ELLENSÉG : "Elnyomó Személy" határozat. Levadászható. Mindenétől megfosztható, bármely szcientológus által megkárosítható (bántalmazható) a szcientológus felelősségrevonása nélkül. Átverhető, perelhető, megsemmisíthető.

1967. LRH”

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.10.20. 18:29:57

Hali!

Hát ebben a témában nem vagyok otthon tapasztalat terén. De az fontos, hogy a felnöttként kezelés nem azt jelenti, hogy engedem, hogy elüsse a busz.

Mindössze annyit jelent, hogy a gyereknek is "érvekkel" próbáljuk elmagyarázni mit, hogyan kell csinálni.

Emléxem gyerekkoromban, különböző tiltások okának anyám a "CSAK" -ot jelkölte meg. ez pl nem jó.

Pont erről szól a felnöttként kezelés. Most próbálná anyám azt mondani: csak. Hát nem érdekelne. De nem is mondja ma már.

A tiltás elkerülése pedig egyáltalán nem a mindent megengedést jelenti. Még egy felnött esetében is jobb a "nem csinálhatod ezt meg azt" helyett a "csináld légyszives amazt" mondani.

De mivel nicns gyerekem, így nem tudok tapasztalatból beszélni. Nyilván vannak itt nálam tapasztaltabbak ezen a téren.

Egy biztos, azt teljesen elitélem, hogy a gyerekkel üvöltözzön valaki, esetleg verje. Pedig sokan csinálják...

Ahogy én látom a gyereknevelés az egyik legkevésbé tanulmányozott, tanított téma. Pedig ez az általános műveltséghez kellene tartozzon.

dvorcsak neked hány szcientológus ismerősöd, barátod van?

dvorcsakl 2007.10.20. 19:55:03

gtoma:
"Emléxem gyerekkoromban, különböző tiltások okának anyám a "CSAK" -ot jelkölte meg. ez pl nem jó."
latod, ebben tokeletesen egyetertek veled. ez nem jo, ez nem vezet semmi jora. te vagy ra a pelda...

kerek 2007.10.21. 11:40:56

"Valaki elmondaná, hogy hogyan zajlik pontosan egy szcientológus szülés? "
Tudtommal a szcientológia szerint az ideális szülés olyan, hogy szülés közben a csecsemőt és az anyát minél kevesebb fájdalomhoz köthető behatás érje. Például amennyire lehetséges, annyira kevés zajjal, hanggal járjon. Röviden az az oka ennek, hogy a fájdalommal együtt az egyéb behatások is elraktározódnak az elmében, és később valamikor ezek esetleg rossz hatással lehetnek az újszülöttre. Meg arra is próbálnak figyelni, hogy minél kevesebb fájdalommal járjon, amennyiben ez lehetséges.

Gigi1 (törölt) 2007.10.21. 20:48:19

Kösz kerek!
És ez konkrétan miben mutatkozik meg, azaz miben különbözik egy olyan gyerek/felnőtt, akinek az anyja visított a fájdalomtól szülés közben, egy olyan gyerektől/felnőttől, akinek az anyja néma csendben szült?

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.10.22. 14:54:01

dvorcsak mi a baj? nem tudsz válaszolni az egyszerű kérdésre?

De most komolyan, a bejegyzésed olyan mintha 10 éves lennél, és azzal fejeznéd ki a szimpátiádat, hogy húzod a másik haját.
Azt hiszem én nem szídtalak. te mégis nekem ugrottál.
A kérdésem irányodban az volt, hogy hány szcientológus ismerősöd barátod van? Erre továbbra is várom a választ. És még 1-et kérdezek akkor. Engem mióta ismersz a blogon kívül?
Avagy a szídalmadat az előitéletednek köszönhetem?

mister47:
Az elnyomó személy meghatározása:
mia.szcientologia.org/html/part14/chp50/pg1020-a.html

A te általad szedett meghatározással sajnos a 10 év alatt nem találkoztam.
Honna szedted?!

alagi 2007.10.22. 16:14:17

A definiciodnak mar csak azt kell megmagyaraznia hogy mi az hogy elnyomas. ("Lattak, hogy elnyomott?" :) )


Ronodtol szarmazik az idezet. Valoban nem az elnyomo szemely definicioja, hanem arrol szol hogy mit kell vele csinalni. (legalso a negybol, SP Order=elnyomo szemely hatarozat)

" Penalties for Lower Conditions

LIABILITY — Suspension of Pay and a dirty grey rag on left arm and day and night confinement to org premises.

TREASON — Suspension of pay and deprivation of all uniforms and insignia, a black mark on left cheek and confinement on org premises or dismissal from post and debarment from premises.

DOUBT — Debarment from premises. Not to be employed. Payment of fine amounting to any sum may have cost org. Not to be trained or processed. Not to be communicated or argued with.

ENEMY — SP Order. Fair game. May be deprived of property or injured by any means by any Scientologist without any discipline of the Scientol- ogist. May be tricked, sued or lied to or destroyed.
"

www.suppressiveperson.org/spdl/images/stories/scripture/hcopl-penalties-for-lower-conditions.pdf

Mister47 2007.10.22. 17:59:41

#gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.10.22. 14:54:01
#Az elnyomó személy meghatározása:
#mia.szcientologia.org/html/part14/chp50/pg1020-a.html

#A te általad szedett meghatározással sajnos a 10 év
#alatt nem találkoztam. Honna szedted?!

Olvasni, értelmezni. Ha nem érted akkor újra elolvasni, értelmezni. Ez egy idézet volt rontól 1967-ből. Odaírtam, csak olvasni kell. Nem az elnyomó személy definíciója, hanem a teendő azzal akit annak bélyegeztek.

Ha nem érted akkor konkrétabb leszek: A szcientológia szerint vannak akiket szabadon lehet bántalmazni, megsemmisíteni stb...

Magyarázd meg ezt kérlek. Eddig minden szcientológus társad gyávának bizonyult, mikor erről kellett volna beszélni. Egyenesen, nem mellé...

Mondd el nekünk, mit jelent az, hogy egy ember levadászható?

Mit jelent az, hogy egy ember megsemmisíthető?

Majd ha ezt megnyugtatóan elmagyarázod nekünk (nem linkekkel, nem maszatolással!), akkor beszélhetünk egyéb etikai kérdésekről, gyereknevelésről, akármiről.

dvorcsakl 2007.10.22. 18:28:43

gtoma: arra valaszolok, amire akarok. ugy , ahogy akarok. ugy, ahogy ti.
a hajhuzogatos megallapitasoddal egy baj van: feled abszolut nem erzek szimpatiat.

a valaszomat nyugodtan varhatod. idod mint a tenger, gondolom. ha kivancsi vagy, akkor meg olvass vissza.

a korommal is mellelottel. meg 11-nel is tobb vagyok.

egyebirant meg nem ugrottam neked, de persze te ugy ertelmezted, ahogy...

eloiteletrol akkor kene beszelnunk, ha egy felhozzaszolasos valaki lennel. nem az vagy, van mi alapjan megitelni. nyilvan mas vagy eletben, hisz ott nehezebb a szerepeket eljatszani.

kerek 2007.10.23. 14:23:18

"És ez konkrétan miben mutatkozik meg, azaz miben különbözik egy olyan gyerek/felnőtt, akinek az anyja visított a fájdalomtól szülés közben, egy olyan gyerektől/felnőttől, akinek az anyja néma csendben szült?"
Még nem találkoztam olyannal, aki így született volna, de gondolom azon kívül, hogy a születésekor kevesebb fájdalomhoz köthető hatás érte, nincs különbség.
A másik kérdést ugyan nem hozzám intézte Mister47, de ha nem gond, én válaszolnék rá.
"Mondd el nekünk, mit jelent az, hogy egy ember levadászható?
Mit jelent az, hogy egy ember megsemmisíthető?"
Ez az elnyomó személyekre vonatkozik, és pontosan azt jelenti, amit szó szerint jelent. Viszont tudni kell azt is, hogy nagyon súlyos tulajdonságokkal, és szellemi állapottal kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki elnyomó személy legyen, ráadásul mindezek együttes jelenléte kell(Hitlerről pl. elmondható, hogy elnyomó személy volt.) Mondjuk az, hogy valaki nem szereti a szcientológiát, még nagyon messze van az elnyomó személy fogalmától.

Mister47 2007.10.23. 14:42:38

#kerek 2007.10.23. 14:23:18
#Ez az elnyomó személyekre vonatkozik, és pontosan
#azt jelenti, amit szó szerint jelent.

Meredek! Szabad gyilkolni? Embereket bántalmazni, levadászni? Ilyen a "bűnözésmentes" clear világ? Aki nem tetszik, azt elnyomóvá nyilvánítom és megölhetem? Hiszen ez nem bűncselekmény a szcientológia szerint. Ha így nézem akkor a bűnözésmentes világ nálatok annyit tesz, hogy legalizálni kell a gyilkosságot, a bántalmazást (persze csak "egyházi" irányítással), így aki ezeket műveli az már nem is bűnöző ugye... kezdem érteni a clear bolygó lényegét.

#Viszont tudni kell azt is, hogy nagyon súlyos tulajdonságokkal,
#és szellemi állapottal kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki elnyomó személy legyen,
#ráadásul mindezek együttes jelenléte kell(Hitlerről pl. elmondható, hogy
#elnyomó személy volt.)

Tényleg? Ennyi "hitler" mászkál közöttünk? A Juszt interjúban szereplő N. Zoltán is elnyomó például az egyház szerint. Őt akkor szabad meggyilkolni?

kerek 2007.10.23. 15:41:35

Azért nem kell ennyire ironizálni a dolgot, hiszen egyrészt az elnyomó személy is tudja rendezni ezt a státuszát az etikán keresztül, ha akarja, tehát nem kell "megsemmisíteni". "Megsemmisíthető", nem pedig "kötelezően megsemmisítésre méltó".Ezek nem kötelező dolgok, csak végszükség esetén arra az esetre, ha másképp nem lehet az elnyomó tevékenységét felfüggeszteni. A példánál maradva, nem hinném, hogy az adott korban bármely épelméjű ember nehezményezte volna, ha Hitlert "megsemmisítik", mint végső lehetőséget annak érdekében, hogy ne történjenek azok a szörnyűségek, amelyeket az ő parancsára, vagy beleegyezésével végrehajtottak. Ismét kihangsúlyozom azonban, hogy meghatározott tulajdonságai és jellemzői vannak egy elnyomó személynek. N. Zoltánt sem kell "meggyilkolni", hiszen mint mondtam, egy elnyomó személy státuszból is ki lehet jönni az etikai lépéseken végighaladva. De ezzel ő is nagyon jól tisztában van.

Mister47 2007.10.23. 18:19:59

#kerek 2007.10.23. 15:41:35
#A példánál maradva, nem hinném, hogy az adott
#korban bármely épelméjű ember nehezményezte
#volna, ha Hitlert "megsemmisítik"

Ha már itt a példánál tartunk, akkor megpróbálom még közérthetőbben. Helyettesítsd be például az „elnyomó személy” kifejezést a „zsidó”-ra.

kerek 2007.10.23. 18:57:18

Ez rossz behelyettesítés, mert a zsidókat azok, akik ki akarják írtani őket, felszines és minden alapot nélkülöző vádak alapján tették bűnbakká. Nem hiszem, hogy komolyan párhuzamot akarsz vonni a két kifejezés között.
Az elnyomó személyre vonatkozó viselkedési, magatartási formák nagyon is egyértelműek, és mindenki számára jól láthatóak, amennyiben alaposan megvizsgálja őket az ember. Továbbá azért sem jó példa, amit behelyettesítettél, mert én egy konkrét nevet mondtam, ami ténylegesen egyértelmű példával szolgál(gondolom ezt te sem vitatod), nem pedig sok millió névtelent, amelyek pont az én meghatározásom példaszemélyének áldozatai voltak. Értem, hogy mire gondolsz, de nagyon nagyon kevés elnyomó személy van, aki úgymond "levadászható". Egyébként biztos vagyok benne, hogy a szcientológusok nem arra pazarolják az energiájukat, hogy azt a néhány tényleg komoly elnyomó személyt próbálják "megsemmisíteni". N. Zoltánt sem akarja senki sem "megsemmisíteni".

Mister47 2007.10.23. 19:23:16

#kerek 2007.10.23. 18:57:18
#Ez rossz behelyettesítés, mert a zsidókat azok, akik ki akarják írtani őket,
#felszines és minden alapot nélkülöző vádak alapján tették bűnbakká.

Ez ugyanígy elmondható a szcientológiai egyházról is, az elnyomóvá nyilvánítással kapcsolatban.

#Az elnyomó személyre vonatkozó viselkedési, magatartási formák nagyon is
#egyértelműek, és mindenki számára jól láthatóak, amennyiben alaposan
#megvizsgálja őket az ember.

N. Zoltán esetében például mi az ami ennyire „egyértelmű és mindenki számára jól látható”, hogy egy kategóriába soroltátok hitlerrel?

#Továbbá azért sem jó példa, amit behelyettesítettél, mert én egy konkrét nevet
#mondtam, ami ténylegesen egyértelmű példával szolgál(gondolom ezt te sem vitatod),

Nem vitatom, hogy te konkrét nevet mondtál. Csakhogy az eredeti szövegben „elnyomó személy” szerepel, ami nem konkrét név, pontosan ugyanolyan általános mint a „zsidó” vagy az „ázsiai” stb. Te konkrétan vettél egy különösen extrém (gyakorlatilag egyedülálló) példát, az eredeti szövegben pedig egy általános meghatározás van.

#Értem, hogy mire gondolsz, de nagyon nagyon kevés elnyomó személy van, aki
#úgymond "levadászható".

A definíció szerint minden elnyomó személy levadászható, nincs mérlegelés, vagy differenciálás meghatározva. Így ez nem áll meg, amit mondasz.

#Egyébként biztos vagyok benne, hogy a szcientológusok nem arra pazarolják az
#energiájukat, hogy azt a néhány tényleg komoly elnyomó személyt próbálják
#"megsemmisíteni". N. Zoltánt sem akarja senki sem "megsemmisíteni".

Még szép, hogy a gyakorlatban nem ezzel töltik a szcientológusok az idejüket. Itt nem is erről van szó, hanem az elvről.

dvorcsakl 2007.10.23. 19:39:10

"Az elnyomó személyre vonatkozó viselkedési, magatartási formák nagyon is egyértelműek, és mindenki számára jól láthatóak, amennyiben alaposan megvizsgálja őket az ember."
kerek: naja, csak eppen akkor, azok ugyanezt mondtak.

kerek 2007.10.23. 19:52:26

"N. Zoltán esetében például mi az ami ennyire „egyértelmű és mindenki számára jól látható”, hogy egy kategóriába soroltátok hitlerrel?"
Egyrészt N. Zoltán esetét nem ismerem személyesen, csak az interjú alapján, úgyhogy azt kéne megkérdezni erről, aki elnyomóvá nyilvánította.
"A definíció szerint minden elnyomó személy levadászható, nincs mérlegelés, vagy differenciálás meghatározva. Így ez nem áll meg, amit mondasz." Akkor úgy pontosítom a dolgot, hogy egyértelműbb legyen: Értem, hogy mire gondolsz, de nagyon nagyon kevés elnyomó személy van a társadalomban, aki úgymond "levadászható".
A Hitleres példa nem extrém, mert érzékeltetni akartam, hogy egyrészt mi történik akkor, ha egy elnyomó hatalmat kap, másrészt azt is érzékeltetni akartam, hogy mennyire kevés %-ról van szó az össz emberiséget tekintve, ha az elnyomó személyekről beszélünk. Még ehhez annyit, hogy az elnyomó személyek tulajdonságait konkrétan meghatározza a szcientológia etikája 12 tulajdonság alapján.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.10.24. 10:05:02

kerek, N. Zoltán történetetét megtalálod nálam a linkblogban, egy ex-szcientológus honlapja címmel. Nagyon világosan, jól érthetően leírja az elnyomóvá nyilvánításának a folyamatát. Leírnád nekem azt a 12 tulajdonságot, ami alapján valaki megkapja ezt a kitüntető címet?

Kérdés: a pszichiáterek szabadon levadászhatóak? Azért gondolom, mert van néhány ilyen honlap, pszichovadasz.tvn.hu/
Aztán egy másik honlap, ahol megdöbbenve olvastam, amikor emberünk a hobbik között sorolja fel a pszichovadászatot: bekefitibor.atw.hu/

"Gabit, egy barátomat a múltkor felbosszantotta egy elmebeteg pszichiáter a honvéd korházban, pedig csak bementünk wc -re, ekkor láttuk saját szemünkkel igazán, hogy mennyire ki lehet fordulva valaki az emberségéből.
Utánanéztünk és kiderült, hogy drogdílerek, gyilkosok és még kitudja mivel foglalkoznak a gyógyítás leple alatt.
Azóta pszichókra vadászok - sajnos van rá igény."

Nyilván nem szó szerint kell ezt érteni, de első olvasatra elég mellbevágó.

gtoma, neked pedig sok mindent kell még tanulnod. És remélem, most számodra is itt a bizonyíték, hogy nem csak az igaz, ami számodra igaz. Egy csomó minden van, amiről még nem tudsz, de ettől függetlenül van, és igaz.

Gigi1 (törölt) 2007.10.24. 11:39:40

Kerek,

"Tudtommal a szcientológia szerint az ideális szülés olyan, hogy szülés közben a csecsemőt és az anyát minél kevesebb fájdalomhoz köthető behatás érje. Például amennyire lehetséges, annyira kevés zajjal, hanggal járjon. Röviden az az oka ennek, hogy a fájdalommal együtt az egyéb behatások is elraktározódnak az elmében, és később valamikor ezek esetleg rossz hatással lehetnek az újszülöttre."

"Még nem találkoztam olyannal, aki így született volna, de gondolom azon kívül, hogy a születésekor kevesebb fájdalomhoz köthető hatás érte, nincs különbség."

(E két hozzászólásodban van egy kis ellentmondás!)

A szci ezek szerint támogatja a különböző mesterséges beavatkozásokat, mint pl. epidurális érzéstelenítés, oxitocin adagolása, neadjisten császármetszés?
Ezek mind segíthetnek abban, hogy a babát és mamát "kevesebb fájdalomhoz köthető hatás" érje.
Nélkülük kétlem, hogy bárki is kibírná egy hang nélkül (mondom ezt így egy pár szülés után). Bele is őrültem volna, ha a hatalmas fájdalom mellett még arra is kellett volna koncentrálnom, hogy nehogy egy hang is kijöjjön a torkomon.

Az a 12 pont engem is nagyon érdekel!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2007.10.24. 15:23:59

:: Gigi1 2007.10.21. 20:48:19

:: És ez konkrétan miben mutatkozik meg

Mivel kevesebb megfulladásos/orrbanturkálós/doktorbácsisegyüttérzős (hehe, láttatok már együttérző doktorbácsit szülésnél?) engram éri, kevésbé fog megfázni/asztmás lenni/doktorbácsikra bukni.

:: Gigi1 2007.10.24. 11:39:40

:: A szci ezek szerint támogatja a különböző mesterséges beavatkozásokat

Mivel az érzéstelenítők/kábítószerek ugyanúgy a tudatosságot ütik ki, mint a fájdalom, sőt ezt még különböző méreganyagokkal (kivéve oxitocin, az ugyanis hormon, és nem a fájdalomcsillapítóként használják) tetézik, a szci elmélete inkább a természetes szülés mellett van, egy fő kitétellel, hogy csendes, de legalább beszédmentes legyen.

:: Az a 12 pont engem is nagyon érdekel!

www.scientologyhandbook.org/SH11_1.HTM

kerek 2007.10.24. 19:00:31

Mivel ennyi embert érdekel, így kimásolom a könyvből a 12 tulajdonságot. Amit most írok, pontosan ugyanígy benne van a "Bevezetés a szcientológia etikájába" című könyv 173-183. oldalai között, és bárki elolvashatja.

"Az antiszociális személyiség tulajdonságai a következők:
1. Csak nagyon nagy általánosságokban beszél. Állandóan olyan kifejezéseket használ, hogy "azt mondják..."; "Mindenki úgy gondolja..."; "Mindenki tudja..." - különösen, ha valamit híresztel. Ha megkérdezik, "Ki az a mindenki...", akkor általában kiderül, hogy csak egy forrás van és az antiszociális személy ennek alapján koholta azt, amit ő az egész társadalom teljes véleményének tüntet fel. Ez nekik természetes, hisezn az ő szemükben az egész társadalom egy nagy rosszindulatú általánosság, amely különösképpen az antiszociális egyén ellen van.
2.Az ilyen személy főleg rossz hírekkel, kritikus vagy rosszindulatú megjegyzésekkel, leértékeléssel és általános elnyomással foglalkozik. Valaha az ilyen személyt "pletykafészeknek", "vészmadárnak" vagy "rémhírterjesztőnek" nevezték. Figyelemre méltó, hogy az ilyen személy nem továbbít jó híreket vagy elismerő megjegyzést.
3. Az antiszociális személy rossz irányba ferdíti a kommunikációt, amikor üzenetet vagy hírt továbbít. A jó híreket megállítja, és csak a rossz híreket adja tovább - gyakran kiszínezve. Ezenkívül egy ilyen személy úgy tesz, mintha csak továbbadná a valójában kitalált "rossz híreket".
4. Az antiszociális személyiség egyik jellemzője - és ez egyike a vele kapcsolatos szomorú dolgoknak-, hogy a kezelés, jobbítás vagy pszichoterápia nem hat rá.
5. Egy ilyen személyiség körül megfélelmlített vagy beteg társakat és barátokat találunk, akik - még ha nem is kergette ténylegesen elmebetegségbe őket- bénán viselkednek az életben, kudarcot vallanak, sikertelenek. Az ilyen emberek bajt okoznak másoknak. Az antiszociális személyiség közeli társának - amikor kezelik vagy oktatják - nincsenek tartós nyereségei, hanem rögtön visszaesik vagy elveszti tudása előnyeit, mivel a másik személy elnyomó hatása alatt áll. Testi kezelésnél az ilyen társak általában nem gyógyulnak meg a várt időn belül, hanem rosszabbul lesznek, és nehezen épülnek fel. Amíg az antiszociális kapcsolat befolyása alatt állnak, eléggé haszontalan kezelni, segíteni vagy képezni ilyen személyeket. A legtöbb elmebeteg az ilyen antiszociális kapcsolatok miatt elmebeteg, és ugyanezen okból nem áll talpra egykönnyen. Igazságtalan módon az antiszociális személyiséget ritkán látjuk ténylegesen elmegyógyintézetben. Csak "barátai" és családtagjai vannak ott.
6. Az antiszociális személyiség rendszeresen rossz célpontot választ. Ha szögekre hajt és defektet kap, egy társát szidja vagy valami olyat, ami nem a forrás, ami a bajt okozta. Ha a szomszédban túl hangos a rádió, belerúg a macskába. Ha nyilvánvalóan A az ok, az antiszociális személyiség elkerülhetetlenül B-t, C-t vagy D-t hibáztatja.
7. Az antiszociális személy nem tud befejezni egy akcióciklust. Az ilyen személy körül felgyülemlenek a befejezetlen feladatok.
8. Sok antiszociális személy a legriasztóbb bűnöket is szemrebbenés nélkül bevallja, ha rákényszerítik, de a legcsekélyebb felelősséget sem érzi velük kapcsolatban. Cselekedeteiknek ekvés vagy semmi köze saját akaratukhoz. A dolgok "csak úgy megtörténtek". Nincs érzékük az ok-okozati összefüggésekhez, és ezért különösen képtelenek lelkiismeretfurdalást vagy szégyent érezni.
9. Az antiszociális személy csak romboló csoportokat támogat, és kirohan minden építő vagy jobbító csoport ellen, és támadja azokat.
10. Ez a személyiségtípus csak ártalmas cselekedeteket helyesel, és hadakozik az építő vagy segítő cselekedetek, illetve megmozdulások ellen. A művész különösen gyakran vonzza mágensként az antiszociális személyiségű embereket, akik valami olyat látnak a művészetében, amit el kell pusztítani, és ezzel burkoltan - "barátként"- meg is próbálkoznak.
11. Mások segítése olyan tevékenység, amitől az antiszociális személyiség csaknem tombolni tudna dühében, ám ugyanakkor a segítség köntösében az ártó tevékenységeket előszeretettel támogatja.
12. Az antiszociális személyiségnek nincsen érzéke a tulajdonhoz, és úgy véli, hogy az az elképzelés, hogy bárki bármit is birtokol, csak ámítás, amit az embereke bolondítására találtak ki. Semmit sem lehet igazából birtokolni."..."Ugyanakkor a fentebb megadott felsorolás olyan dolgokból áll, amelyeket egy ilyen személyiség nem képes felfedezni önmagában. Ez olyannyira igaz, hogy ha úgy véled, hogy valamelyikben önmagadra találtál, akkor egész biztosan nem vagy antiszociális. Az önkritika olyan luxus, amit az antiszociális személy nem engedhet meg magának. Nekik IGAZUK kell hogy legyen, mert saját megítélésük szerint állandó veszélyben vannak. Ha valamelyiküknek bebizonyítanád, hogy TÉVEDETT, még súlyos betegségbe is taszíthatnád. Csak az épeszű, kiegyensúlyozott személy próbál viselkedésén javítani." Huh, sikerült leírni.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.10.24. 20:59:43

huh, én pedig végigolvastam. Köszi kerek! Ez igazi szcientológia, ha van kalapja, az a baj, ha nincs, akkor az. Bevallom, lefáradtam. Próbálom értelmezni.
Talán a macskás példával. Ha magamra ismerek benne, tehát belerúgok a macskába, amikor a szomszédra haragszom, akkor nem vagyok antiszociális. Ha belerúgok a macskába, de nem ismerem el, hogy azért tettem, mert a szomszédra haragszom, akkor az vagyok. Ha minden pontban magamra ismerek, akkor nem vagyok elnyomó. Ha pedig egyikben sem, akkor igen. De ha úgy élek, ahogy itt le van írva, csak nem ismerem el, akkor mi vagyok? Ha pedig egyik sem igaz rám, és ezért azt mondom, hogy nem így van, akkor...???

kerek 2007.10.24. 21:29:59

Természetesen az, hogy ezek közül a tulajdonságok közül néhányat időnként magunkra veszünk, nem jelenti azt, hogy elnyomó személyek vagyunk, mivel van önkritikánk, és utóbb beláthatjuk, hogy talán ezt, vagy azt nem kellett volna. Ami az én tapasztalatomat illeti, eddig minden embernek, akivel az eddigi életem során személyesen találkoztam, volt önkritikája. Ami elég bizonyíték arra, hogy nem elnyomó személyek.
"De ha úgy élek, ahogy itt le van írva, csak nem ismerem el, akkor mi vagyok? Ha pedig egyik sem igaz rám, és ezért azt mondom, hogy nem így van, akkor...???" Ezek olyan tulajdonságok, amelyeket a környezetben észre lehet venni, tehát teljesen mindegy, hogy elismeri-e az illető, vagy sem, mert látható jelei vannak. Ha meg egyik sem illik az illetőre, és az tényleg így van, akkor örülhet neki, hogy csak szociális tulajdonságokkal rendelkezik.

Gigi1 (törölt) 2007.10.24. 23:15:27

"Mivel kevesebb megfulladásos/orrbanturkálós/doktorbácsisegyüttérzős (hehe, láttatok már együttérző doktorbácsit szülésnél?) engram éri, kevésbé fog megfázni/asztmás lenni/doktorbácsikra bukni."

Az egyház bizonyára komoly kutatásokat végzett ebben a témában is:)
A saját tapasztalatom viszont az, hogy 30 olyan ismerősömből (átlag 2 gyerek), akik nem maradtak csendben szülés közben, csupán 1-nek van egy enyhén asztmás gyereke. Persze doktorbácsikra ettől még bukhatnak:)

olvasó 2007.10.25. 14:55:21

Szcientológia-ellenes vagyok, bár nem szívesen fogalmazom így meg. De, én is úgy látom, hogy egyre jobban leszóljátok az itt lévô (volt) szcientológusokat, támadjátok ôket, ezt én nagyon sajnálom.
N. Zoltánt-Hitler, ez elég vicces volt.

"N. Zoltánt sem kell "meggyilkolni", hiszen mint mondtam, egy elnyomó személy státuszból is ki lehet jönni az etikai lépéseken végighaladva"

Viszont ha ő teljesen le akarja zárni az egészet, "rendes" életet akar élni, nem megy végig azokon a bizonyos etikai lépéseken, akkor megsemmisíthető? Mondjuk nem foglalkozik vele, hogy elnyomó státuszban van, mert nem érdekli.

"A gyereket felnőtként kell kezelni." Ha ezt pl Anafeb írja, akkor is gúnyolódtok rajta? Én egy felnőtnek is segítek, ha szüksége van rá, vagy esetleg tanítom, és ahhoz nem kell, hogy gyerekként kezeljem. Egy gyereknek ugyanúgy el lehet magyarázni dolgokat, mint egy felnőtnek. Szerintem ezt is túlzásba vittétek.

"hogy valamelyikben önmagadra találtál, akkor egész biztosan nem vagy antiszociális"
Ez szerintem azt jelentette, hogy mindannyian hibázunk, de belátjuk a tévedésünket, míg az antiszociálisak nem.

Szóval, én is úgy látom, hogy támadólag léptek fel, pedig elvileg veletek értek egyet, ha tényleg a szcientológiáról van szó.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2007.10.25. 15:23:37

Ha már belehúztatok az SP-zésbe meg a szabadprédázásba, elmondom, hogy ez hogy illeszkedik bele a szcibe.

Először is, a szci egy szellemi fejlődésre kihegyezett eszmerendszer. Vannak axiómái, következtetései, gyakorlatai, módszertana. Ebbe ez a HCOPL tényleg nem igazán illeszkedik bele (bár amikor a társadalom bűnözőket zár börtönbe, akkor ugye hasonló gyakorlatot követ, tegyük hozzá).

Ekkor jön a szci módszertan, hogy rájössz, hogy ez egy "megoldás". Mint ilyen, látható módon több gebaszt kever, mint amennyi hasznot hajt, tehát ez egy "hibás" vagy "nem optimális" megoldás, azaz "ártó tett", LRH részéről (na ezt még hogy ki fogjátok forgatni :D ).

Innen indul két lehetőség, igazoljuk LRH-t, vagy pedig feltárjuk az eredeti problémát, és összefüggéseiben is megvizsgáljuk a körülményeket.

A körülményeket vizsgálata után majd mesélek még.

szikla01 2007.10.26. 17:48:06

> Egyébként mesélhetnél egy keveset az etikáról, meg a kondíciókról:) persze ebben az esetben.

Meghatározod, hogy te melyik kondícióban vagy vele kapcsolatban és követed a lépéseit. Helyetted nem határozhatom meg, hogy melyikben vagy(és más sem).

Akik itt hátráltatni próbálnak, azok a tétlenségedre pályáznak. 0 cselekvésből 0 eredmény lesz csak.

Ja és amikor hazajött, akkor eldöntötte, hogy kik (nem) a barátai.

doglike 2007.10.28. 20:00:30

Vicces, hogy a tehetetlen indulat táptalaján végül szabadzóna-szeminárium kezd itt szárba szökni. A gyűlölködő tehetetlenség acsargásába a dilettantizmus makogása vegyül. Szánalmas vergődés. De szerencsére lehet valamit tenni ezzel kapcsolatban! Forduljatok PSZICHOLÓGUSHOZ!

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.10.29. 14:49:29

doglike, olyan szépek ezek az alliterációk :-)

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.10.29. 17:51:35

Találtam nektek egy jó leírást a CLEAR bolygóról, ami pontosan mutatja azt is milyen a clear ország. Így sajnos el kell vetni kerek véleményét a clear országról. Úgy tünik a clear ország meghatározásában tévedett.

mia.szcientologia.org/html/part12/chp36/pg0648-d.html

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.10.29. 19:22:21

drága vagy, gtoma, hogy ezt kikerested. Ez a publikus verzió, ezt eddig is tudtuk. Engem az a változat érdekel, ami belső használatra van. Az, hogy hogyan is vinnétek ezt véghez.

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.11.01. 11:24:00

Szia!

Hát lehet azt gondolni, hogy vannak "titkos" akták. Én nem találkoztam ilyen dologgal. És mi több, nekem is ez volt az elképzelésem. Így én 10 éves tapasztalat alapján elvetem a titkos verzió lehetőségét. Ez a meghatározás, és nincs tovább.

Hogyan lehet véghez vinni. 2 (lehet mondani) összefüggő technológia van. az egyik az etika a másik az auditálás.

Érteni kell, hogy az etika nem más mint az ÉSSZERŰSÉG. Azaz, ha mindenki etikus lenne (auditálás nélkül) természetesen meglenne a clear bolygó, vagy ország, ahogy tetszik.

Azonban az etikátlanságot lehet keresni a multbeli eseményekben, ami az emberekkel történik. Így kapcsolódik ehhez az auditálás is, amely a képességeket növeli. Még az etikára való képességet is.

Fontos: nem kell mindekit auditálni egy csoportban ahhoz, hogy egy csoport "clear" legyen. Így nem igaz az sem, hogy a vezetőknek auditáláson, etikán, vagy bármilyen szcientológus képzésen részt kell venniük.

Mivel az ember alapvetően jó, és csak néhány % igazán nehéz eset, ezért elképzelhető egy csoport clearré tétele az által, hogy néhány tagja elkezd "etikusan" viselkedni, ami a jó emberek között terjedni kezd. és a végén beüt a tény: "clear" a csoport.

szikla01 2007.11.02. 13:57:26

Anafeb
Szerintem sincs egységes belső változat. Olyan van, hogy a néhány %-al mit lehet csinálni, de az sincs kötelezővé téve. Csak ha valaki helyzetbe kerül, akkor "tudja", hogy mit kell tennie.

Ezenkívül szerintem magasabb szinteken minden egyes ember csinál magának valamilyen programot a fő cél elérésére és annak végrehajtásában szintén nem válogat az eszközökben.

A személyes anyagokat meg felhasználják nyugodt szívvel, ugyanis csak a nagyobb jó érdekében cselekednek.

kriszo 2007.11.05. 21:15:48

Sziasztok!

Olvasgattam pár hónapja elég rendszeresen a blogot. Talán egyszer hozzá is szóltam.

Most azonban nagy baj történt. A szcientológia az én ajtómon is elkezdett kopogtatni:

A volt feleségemet kezdték el behálózni. Már vett is két kiadványt. Az egyik a nagy Dianetika könyv, a másik egy vékonyabb kiadvány a kommunikációról.
A gond az, hogy a két tizenéves fiamat Ő neveli és nem szeretném, ha a havi 45-50 ezer forintos tartásdíj, amit még elég sokáig fogok nyőgni a Szcientológia zsebébe vándorolna. És persze nem kell mondanom Nektek, hogy más veszélyek is vannak.

Kérlek titeket segítsetek nekem 5letekkel, tanácsokkal.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.11.06. 07:57:26

Szia kriszo, kicsit többet is mesélhetnél. Hogy került bele a feleséged, hol tart, milyen a hozzáállása. Ha gondolod, küldj egy e-mailt.

A legfontosabb azonban, akármit is tesz a feleséged, és akárhova jut a gyerektartás, hogy a gyerekeket időben felvilágosítsd. Azonnal kezdd el, hogy ne tudja magával rángatni őket az exed.

dvorcsakl 2007.11.06. 15:18:25

kriszo: ne aggodj, hozzank peldaul pont a szci miatt nem jut el a gyerektartas....

kriszo 2007.11.06. 21:21:32

Anafeb!

Szerencsére még nincs benne. A nyáron volt egy táborban, Tatán. Ott ismerkedett meg egy szci-s, nős férfival.

Ott átesett egy auditáláson, vagy többön. És ezzel vége is lett volna, de a kis szci-s pióca egyszercsak megjelent a lakásán, váratlanul és azóta jár hozzájuk.

Próbálja a szép és jó arcát mutatni, segít volt anyósomnak felvágni a tüzifát, segít megcsinálni a leckét a gyerekeknek, stb.

Amúgy a nyáron megkérdezett engem telefonon a szcientológiáról, akkor elmondtam Neki nagyjából azokat a dolgokat, amit olvastam a Neten, most nem részletezem újra. És akkor úgy tünt, le van zárva a dolog. De most úgy néz ki még sem.

A gyerekeket is beavattam már rég. Őket leültettem a Net elé, amikor itt voltak nálam. És rövid idő alatt levonták a következtetést: a szci egy veszélyes szervezet, kerülrndő. Ők minden erejükkel próbálták lebeszélni az anyjukat, hogy ne vegye meg a könyvet, de hiába.

A mozgatórugója szerintem a következő az Ő esetében:
Azért érdekli a szci, mert sikeres ember akar lenni. Pedig sztem így is elég sikeres, ezt csak elrontani lehet.

kriszo 2007.11.06. 21:30:16

Kedves dvorcsak!

Meg vagyok rettenve. Félek, hogy elveszítem a gyerekeimet. Így is eléggé korlátozta a láthatást, de én igyekeztem vele jóban lenni és nem marakodni a gyerekek előtt.

Túl.képp legjobban nem a tartásdíjam miatt aggódom.
Amiatt aggódom inkább, hogy még erőszakossabbá válik a gyerekekkel. És persze én ellenségnek leszek minősítve és mégritkábban látom a fiaimat.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.11.07. 11:03:29

Egy nős férfi miért nem a saját családjával tölti az idejét? Vajon mit szól ehhez a felesége? Én nem örülnék a helyében, hogy máshova jár a férjem fát vágni.

Az exed a szci előtt is korlátozta a láthatást, vagy csak azóta? Ennek rendezését bíróságtól is kérheted, ha másképp nem megy.

Bajforrásnak már biztosan ki vagy kiáltva, ez ellen csak annyit tehetsz, hogy csendben maradsz, nem ellenzed a szcientológiát, türelmesen tűrsz, mint oly sok más család, akinek hozzátartozója belekerült. Remélem, nem jutsz el eddig.

kriszo 2007.11.07. 12:23:36

Hát én is elég érdekesnek tartom, hogy családos ember létére nincs elég dolga, de Ő biztos a bizniszt látja benne meg esetleg mást is (kellemest a hasznossal).

A szci előtt is korlátozta, igen. Ez nem új keletű dolog. Én csak attól félek, hogy ez fokozódik.

A bíróság ilyen esetben teljesen tehetetlen. Hiába ad nekem igazat, semmilyen kényszerítő eszköz nem áll rendelkezésére.
Igazából abban bízom, hogy a gyerekek már nagyok és ők maguk követelik ki, hogy jöhessenek. Az ő véleményük, az ő hangjuk mindig is sokat segített.

Azért én még nem adom fel, hogy lehet vele beszélni. 11 évet együtt éltünk erlég jól ismerem és ő is engem.
Korábban sokat foglalkoztam ezoterikus dolgokkal. Ezeket mind ismeri egy kicsit ő is. Be tudom bizonyítani neki, hogy az agresszív törtetés, a kirekesztés csak rövid távú sikerrel kecsegtet. Az igazi sikert szeretet által lehet elérni, nem azonnal és főleg nem lehet kilóra megvenni.

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.11.07. 22:53:58

Kedves kriszo!

A félelmed alaptalan. A szsientológia azt tanítja, hogy tarts fenn jó viszonyt a környezettel. Így, hacsak az exed valamit félre nem értelmez, a viszonyotok csak javulhat.

Ez az alapeset.

Csak egy esetben látom elképzelhetőnek hogy "rosszabodik" a kapcsolatotok, ha elkezded Őt támadni és az exed a támadásaidat nem tudja "feldolgozni", "csökkenteni". Ekkor lehet, hogy inkább a kapcsolat "ritkitását" látja kiutnak.

Magad javára fordíthatod a helyzetet, ha az "ésszerűséget" hangoztatod, és ésszerű dolgok felé irányítod. Más néven, az etikus dolgokra kéred fel. Szépen, ahogy kell.

pl.: tudod jó lenne a gyerekeket többet látnom,
vagy: a megállapodás szerint többet láthatnám őket,
vagy: a gyerekeknek is jót tenne, ha találkzhatnánk.

Azt írod, hogy már most sem jó a kapcsolatotok. Hát már most is tudod javítani.

Fő a türelem, és a megértés.

Persze ennél személyre szabottabb segítséget látatlanba nem lehet adni.

De a lényeg: Fel a fejjel. Nem lesz gond hidd el!

Anafeb: nyilván az egyház mindenkit azonnal bajforrásnak nyilvánit.

Csak ismertetőnek: Az én szüleim sem érdeklődnek a szcientológia iránt, sőt régen (jó régen) ellenezték. Érdekes, nem lettek semminek megbélyegezve.

Elmondom ismét: a ti fő problémátok az, hogy feleslegesen rohangáltatok rendörségre. És az is biztos, hogy ha titeket valaki feljelentene, ti sem járnátok velel traccspartizni.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.11.08. 07:49:56

kriszo, gondolom, ettől megnyugodtál. Nem lesz semmi baj. Ámen.

gtoma, eszemben sincs traccspartizni az egyházzal. Abban igazat adok neked, hogy felesleges volt a rendőrség, mivel impotens törvényeinknek köszönhetően nem tudtak semmit tenni, de hát akkor ezt még nem tudtuk.

dvorcsakl 2007.11.08. 20:13:06

kriszo: amit gtoma ir, arra hahaha

hosszu ido kellett ahhoz, hogy eljussunk oda, hogy a probalkozasok minimalisra csokkenjenek.

na plane, ha rajonnek, hogy ide irsz, majd meglatod, mi fog tortenni. (ahogy gtoma is irja, csak akkor fog rosszabbodni a helyzet, ha tamadod ot/oket. marpedig minden, ami nem hajbokolas, es ron istennek valo tekintese, valamint a szci mindenekfelett elfogadasa, az tamadas. lenyegeben meg lettel fenyegetve, de ugy, hogy ne vedd eszre.)

az etikaval meg nyugodtan lehet segget torolni. mert naluk, es nalunk a ketto mast jelent.

baratom: jobb felni, mint megijedni.

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.11.09. 13:55:31

Hmmm. Ez a közmondás tetszik... A félelem mindig is kontrollálhatóvá tette az embereket.

Sőőt a félelem keltést gyakorlatilag csak kontrollra használták az emberek. Arra, hogy másokat konrtollálhassanak.

Kriszo: eszembe nem jutott megfenyegetni téged, bár remélem erre Te rájöttél. Én arról beszéltem, hogy általában egy kapcsolatban (2 ember között) a "támadás" csökkenti az egységet. És csak ezért romolhat az állapot.

Persze ha dvorcsak félelemtaktikáját alkalmazzuk, látszólag egységet kapunk addig, amíg a félelemben élő ember nem áll a sarkára.

saját szavaimmal a kedvetekért:
Erkölcs: egy adott kor (csoport) túlélését segítő szabályok gyüjteménye.
pl.: régen az volt az erkölcsös, ha valaki csak házasság után élt szexuális tevékenységet. Nem nagyon volt fogamzás gátlás...
Az erkölcs nehezen változik (lásd mindmáig vannak idősebbek, akik vallják ezt a nézetet), pedig már egy ideje van fogamzás gátlás.

Etika: az erkölcs tanulmányozása. A végére ugorva, egyszerűsítve: az etika a legtöbb ember legnagyobb túlélését támogató szabályok "gyűjteménye".
Az elöbbi példával élve: ma nem nagy gond a házasság elötti szexuális élet, hiszen van fogamzás gátlás. Így ha az ember figyel "büntetlenül" teheti meg. Tehát nem feltétlen etikátlan.

ui.: én a barátaimat nem szoktam félelemre buzdítani. Nyugtatni szoktam őket, és segíteni nekik ha tudok.
dehát embere válogatja.

dvorcsakl 2007.11.09. 14:08:39

"saját szavaimmal a kedvetekért:
Erkölcs: egy adott kor (csoport) túlélését segítő szabályok gyüjteménye."

errol beszelek nyuszomuszo

Wiggin 2007.11.09. 14:32:14

gtoma:

Félelemmel/félelemkeltéssel kapcsolatban ajánlom figyelmedbe N.Zoli honlapjának (www.control-program.com) szcientológusoknak szóló részét.

Már ha nem félsz elolvasni ilyen enthéta szövegeket :)

kriszo 2007.11.09. 15:05:36

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2007.11.07. 22:53:58

"pl.: tudod jó lenne a gyerekeket többet látnom,
vagy: a megállapodás szerint többet láthatnám őket,
vagy: a gyerekeknek is jót tenne, ha találkzhatnánk."

Kedves gtoma!

Tudod, most pontosan ez van, türelmes vagyok, inkább nem veszekszem vele. Amúgy sem vagyok veszekedős.

Az exem még nagyon az elején jár ennek a dolognak, még benne sincs. És azt szeretném megakadályozni, hogy belekerüljön.
Hallottam én már nem egy szektás történetet. Az erőszakkal pontosan az ellenkezőjét lehet elérni. Így van ez mindennel.

Mint már fentebb írtam, egyszer fogok elbeszélgetni a kedvessel és aztán Ő dönti el, hogy mi legyen.

Az a helyzet, hogy havi 45-50 eFt nekem nagyon nagy kiadás és emellett még fizetnem kell a saját lakásom megvásárlására felvett hitelt is, mert ugye házastársi vagyonközösségben éltünk.
Tehát azt szeretném, ha az általam fizetett pénz a gyerekek javát szolgálná és nem az exem "fejlődését".

kriszo 2007.11.09. 16:13:33

Egyébként nem félek.

Szerencsére már elég nagyok a gyerkőceim ahhoz, hogy kiköveteljék maguknak a kapcsolattartást. Már nem egyszer volt rá példa.
Ezenkívül, ha egyet gondolnak, akkor ők maguk is útrakelnek.
Már többször jelezték, hogy inkább nálam laknának. Szóval, ha beüt a szci-s őrület, akkor az valóban megváltoztathatja az exem életét.

Ezenkívül még végső eszközként ott van az anyósom és a sógornőm, akikkel egy udvarban laknak.
Anyósom a mai napig uralja a lányát. Ha nekik is elmesélem a szci viselt dolgait, addig nem szálnak le róla, amíg fel nem hagy ezzel a hülyeséggel.

Egyébként én úgy látom, hogy a szci enyhén szólva nem a szeretre épül.
A szci mottója: "A gyenge, beteg embertől szabadulj meg, mert különben a terhedre lesz és akadályoz téged a célod megvalósításában." Aztán miután minden gyenge, megtévedt embertől megszabadult a kedves szci-s tapasztalja, hogy mégsem tudja megvalósítani a céljait. Ekkor ahelyett, hogy levonná a következtetést, hogy akkor nem a bajforrások miatt valottam kudarcot, még inkább beleássa magát, még görcsösebben probálkozik ezzel a f*sággal.

Aztán évekkel később, szegényen, megtörten rájön arra, hogy ő maga a gyenge és megtévedt ember...

alagi 2007.11.09. 17:05:26

gtoma: "Erkölcs: egy adott kor (csoport) túlélését segítő szabályok gyüjteménye.
pl.: régen az volt az erkölcsös, ha valaki csak házasság után élt szexuális tevékenységet. Nem nagyon volt fogamzás gátlás..."

Ez egyszeruen nem igaz. Tudom hogy Ron ezt mondta, ezert itt szajkozod de gondolkodjal mar egy kicsit. Ismersz olyan kozossegeket ahol a hazassag elotti szex elfogadott? Szemelyesen en sem, de hallottam mar afrikai torzsekrol, indianokrol stb, ahol ez teljesen mashogy van mint nalunk. Ha ezen mulna a tuleles, miert nem haltak ezek ki? Az Erkolcs egyszeruen szokas, kozmegallapodas. nincs koze tuleleshez.

Vagy itt van a mi tarsadalmunk. Ha nem lenne fogamzasgatlas, kihalnank?

Probaljad mar a fejedet gondolkozasra hasznalni. Ha kapsz egy allitast, azzal hogy ezt RON mondta, akkor nyilvan ha eleget toprengsz rajta, es kelloen kifacsarod a gondoloataidat, a kepbe nem illo informaciok figyelmen kivul hagyasahoz tudsz okot talalni (pl. entheta, pszihologus mondta), es ugy lesz neked igaz. Ezt a folyamatot lehet agymosasnak nevezni. (az a jo hogy az egyhaz csak elinditja a folyamatot, utana mar te-magad vagy a sajat gondolat-rendorseged, minden esszeru, de kritikus gondolatot csirajaban probalsz elfojtani)
A te fejedben nem ez tortenik? (vagy tenyleg igaz, hogy RLH volt az emberiseg legnagyobb gondolkodoja, aki hibatlanul publikalt 600000 oldalt?)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2007.11.09. 17:13:16

:: kriszo 2007.11.09. 16:13:33

:: Anyósom a mai napig uralja a lányát.

Ollé. És még csodálkozol, hogy keresi a kiutat, főleg olyasmiben, ami a környezetében visszatetszést kelt...

:: addig nem szálnak le róla, amíg fel nem hagy ezzel a hülyeséggel.

Azaz még jobban elnyomják szerencsétlent.

Kezdem úgy látni, hogy még jót is tenne neki egy kis elszektásodás...

:: A szci mottója

A szci mottója az, hogy "inkább tanítsd meg halat fogni, minthogy halat adj neki"

:: alagi 2007.11.09. 17:05:26

:: Az Erkolcs egyszeruen szokas, kozmegallapodas.

És miért is jött létre ez a megállapodás?

:: aki hibatlanul publikalt 600000 oldalt?

Ez nálad azt jelenti, hogy mind a 600000 oldal hibás volt? ;-)

alagi 2007.11.09. 17:32:00

"És miért is jött létre ez a megállapodás?"

Igen, ez tenyleg erdekes kerdes.A valasz _nem_ az hogy: Hat a tuleles miatt, ahogy Ronunk is megmondta.
Lehet hogy a kerdesfelteves hibas egyebkent, nem miert, hanem hogyan? pl. Miert vannak emberek? erre nem igen lehet valaszolni, viszont azt ki lehet deriteni, hogy hogyan fejlodtunk ki.


"Ez nálad azt jelenti, hogy mind a 600000 oldal hibás volt? ;-)"

Ezt hol is allitottam?

kriszo 2007.11.09. 17:48:09

Kedves Translator!

:: Ollé. És még csodálkozol, hogy keresi a kiutat, főleg olyasmiben, ami a környezetében visszatetszést kelt...

Ezért én többször is megkérdeztem tőle, mielőtt hazaköltözött, h. biztos jó 5let ez?

Ezzel szerintem ő egy problémát okozott magának, hogy az anyja közelébe költözött. Ezt ő el is ismeri, hogy ez egy probléma.
Erre a problémára Ő egy téves választ próbál keresni. Ahhoz nem kell tanfolyam, hogy megmondjam az anyámnak, h. ez itt az én lakásom, ide csak én mehetek be. A gyerekeimet én nevelem. Néha napján vendégeket hívok, stb.
A fenti lenne az egyik megoldás, a másik, h. elköltözöm. De erre úgy látszik nem képes. Inkább szenved és bemenekül egy ilyen szektába, ahol ki fogják fosztani. Beviszi oda az én pénzemet is és persze a lakás árát is amelyet még 25 évig fogok fizetni a banknak.

Mindezzel együtt én nem olyan gyenge jellemnek ismerem az exfeleségemet, hogy ebből ne lásson más kiutat. Most még nincs benne a szci-ben, csak ismerkedik vele.

:: A szci mottója az, hogy "inkább tanítsd meg halat fogni, minthogy halat adj neki.

Ez nagy marhaság, amit mondtál. Mert ha én valakin segítek, azt ingyen teszem. Ha pénzért segítek, akkor az üzlet.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2007.11.09. 19:55:37

:: alagi 2007.11.09. 17:32:00
"És miért is jött létre ez a megállapodás?"

:: A valasz _nem_ az hogy: Hat a tuleles miatt, ahogy Ronunk is megmondta.

Hanem. Mert. Észérv. Megdobná.

:: Ezt hol is allitottam?

Hol is állítottam, hogy ezt állítottad?

:: kriszo 2007.11.09. 17:48:09

:: Erre a problémára Ő egy téves választ próbál keresni

Szerencsére a szciben van rá lehetőség, hogy az ilyen téves válaszokat felismerd, még aránylag az elején.

:: Ahhoz nem kell tanfolyam, hogy megmondjam az anyámnak

Lehet, hogy neki kell. Ne magadból indulj ki. (Ajándék gyakorlat: összeültök, és mindenre, amit mondasz, mondja azt, hogy "nem", amíg jól nem érzi magát. Segíthet.)

:: Most még nincs benne a szci-ben, csak ismerkedik vele.

Ha nagyon belemerül, akkor nyomasd azt, hogy ne idióta tanfolyamokra járjon, ne csilivili előadásokat vegyen meg, hanem tanuljon meg auditálni, többet ér vele (meg olcsóbb is). Sokkal fontosabb, ha megtanul auditálni és képes vmit elvégezni, mint az, ha elolvas többmillió zséért mindenfélét, és ugyanott van, ahonnan elindult.

És lehet, hogy furcsán hangzik, de egy profi auditor sokkal szabadabb (a te fogalmaid szerint is), mint az, aki nem ért semmit a témához. Ugyanis nincs szüksége vakhitre ahhoz, hogy az álláspontját meg tudja védeni, mert van olyan tapasztalata, amire építhet (és ez a szint még a csörcsben is 2-3 millából kijöhet).

:: Mert ha én valakin segítek, azt ingyen teszem. Ha pénzért segítek, akkor az üzlet.

És mi itt az ellentmondás? Egy tisztességes embert szerintem zavar az, ha valaki tesz érte vmit, és ezt nem viszonozhatja.

kriszo 2007.11.09. 21:30:25

Translator!

Talán tudnánk vitatkozni, észérveket felsorolni, de szerintem ne tegyük.

Elveimmel ellenkezik, hogy két különböző ember vitázzon (egy szcientológus és egy nem szcientológus a szcientológiáról).

alagi 2007.11.10. 00:26:57

":: A valasz _nem_ az hogy: Hat a tuleles miatt, ahogy Ronunk is megmondta.

Hanem. Mert. Észérv. Megdobná."

Nem gondolod hogy elobb Ronnak, vagy neked kellene ervelni hogy miert van igy?
Egyebkent mar gtomanak valaszkent irtam egy par dolgot. Ha azt eszrevenned azelott hogy eszervek hianyaval vadolsz, "megdobna'".

":: Ezt hol is allitottam?

Hol is állítottam, hogy ezt állítottad?"

Hol is allitottam hogy azt allitottad hogy ezt allitottam? :)
Egyebkent akkor ok, a kerdesedre a valaszom: nem. Az viszont igaz, hogy a 600k oldal kis reszeben, amit volt szerencsem tanulmanyozni, volt egy par orbitalis baromsag, sok baromsag, egy par trivialis es szerintem is igaz allitas, de csomoszor ismetelve. (Ez alapjan tenyleg azt valoszinusitem, hogy a 600k oldal tobbi resze sem lehet valami epuletes olvasmany :) )

kriszo 2007.11.10. 16:13:33

Ma este negyed tízkor fogok beszélni az exemmel. Ha van valami plusz 5letetek, osszátok meg velem.

Internet, laptop lesz nálam. Megmutatom neki az összes szci-s oldalt. Természetesen a szci sötét oldálára koncentrálok. Eszemben sincs objektív előadást tartani.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.11.10. 16:52:48

Remélem, olvastad N.Zoli honlapját, a control-programot. Elég ütős, abból sok mindent fel tudsz használni. Sok sikert, és mesélj majd, légyszi!

kriszo 2007.11.11. 20:17:55

Sziasztok!

A beszélgetés megtörtént. Úgy döntöttem, hogy a Juszt interjút mutatom meg neki. És esetleg egy pár szót hozzáfűzök.

Így is tettem, bár nem tudtuk teljesen megnézni a filmet, mert sajnos nem volt elég idő rá. De azt mondta, h. szívesen megnézi.

Kérdezte, h. mi baja lesz egy könyvtől. A válaszom:

Az egérfogóban a sajttól sem lesz semmi bajod, csakhát ott van még az egérfogó is.
A buta egér csak a sajtot látja, a félművelt egér látja az egérfogót, de úgy gondolja, h. ki tudja onnan lopni a sajtot. Csak nem mindig sikerül neki.

Az egérfogós példát a control-progam-os web oldalról vettem.

Most búcsúzom tőletek egy időre. Ha lesz megint fejlemény, akkor írok.

KissJuhászBéla 2007.11.12. 17:28:55

Sziasztok!

Már áprilisban is olvastam a blogot, most sajnos személyes indíttattás is vezényel, két családtagom is igen durván belekeveredett a dologba:(:( Részleteket még nem tudok, de attól tartok nagy a baj, mert egyikük már a hajón is volt, valami trópusi környéken:(:( Megadtam a szükséges linkeket a családnak, hogy így elsőre tájékozódjanak mivel is állnak szemben.

Igen sok hozzászólást végigolvastam és nagyra tartom, hogy az "egyház" tagjait is hagyjátok érvényesülni. Kíváncsi lennék egy sci fórumon mennyi ideig lehetne ilyen kommenteket postolni:)

Eddigi ismereteim szerint az "egyház" fő célja, a pszichésen instabil emberek beszervezése egy világméretű gazdasági szervezetbe ami abból szerzi a profitját, hogy szerencsétlen embereket használnak fel alantas haszonszerzés céljából olyan módszerekkel, hogy a beszervezett(auditált) tagok ezt önként és dalolva teszik. A módszerek egy amerikai őrülttől származnak aki kidolgozta, hogyan lehet pszichológiai eszközökkel a magunk céljaira használni másokat akik azt hiszik a földnek tesznek jót. Eleinte ezt próbálta tudománynak álcázni, de mikor a tudományos világ felhördült az ellentmondásokon, inkább egyházzá alakult, hiszen úgy még adómentességet is élvez.

Ez egy sarkított és biztosan támadható vélemény. A vallást alapból egy személyes dolognak tartom amit ha egyházakba tömörítünk csak rosszat kapunk, lásd inkvizíció vagy a dzsihád és még sorolhatnám. Amit ezek művelnek az pedig túlmegy minden határon. Főképp, hogy a megsemmisítés és károkozás a szabályaik között szerepel.

Mivel a világ számos országában betiltott szervezetről beszélünk, így nyugodtan mondhatom, hogy bizonyára volt oka a betiltásnak és még idejében felismerték a bajt.

Ahogy olvastam, ezek indirekt módon szerzik a tagokat, azaz mindenféle kamu tanfolyamok és cégek mögé bújva terjesztik a mocskukat. Több ismerősöm is úgy került velük kapcsolatba, hogy első találkozáskor elsősegély tanfolyamot vagy valami hasonlót látogatott meg amit ezek tartottak szó nem volt szcientológiai egyházról. Egyre több olyan cégről is hallani ahol ezekkel a módszerekkel szűrik a kollégákat. Sőt személyes tapasztalatból tudom, hogy van olyan cég ahol így direktbe nem tolják az arcodba, hogy a vezetők és úgy ánblokk az egész bagázs ennek a maffiának a tagja, hanem csak szépen sunyiban az íróasztalodra teszik a vöröshajú fószer könyvét majd ha nem érdeklődsz iránta akkor kirúgnak, hogy rossz a hozzáállásod:)

Kérdésem az lenne, hogy valahol található-e egy nyilvános lista, hogy melyek ezek a cégek?? Csak, hogy aki esetleg olyan helyzetben van, az legalább ne kössön velük üzletet és mondjuk minden ember előre tudja, hogy az "elsősegély tanfolyam" amin rész kíván venni az egy kamuegyház beszervezőakciójának első lépcsőfoka.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.11.12. 18:45:52

Szia Béla! Jók a meglátásaid, bár elsősegély tanfolyamról még nem hallottam. Listát találsz az www.antiszcientologia.hu oldalon, a cégek fogyatkoznak ugyan a listáról, mivel perrel fenyegetőzve vetetik le magukat, de még így is van elég. Ha nyitott szemmel jársz, akkor pedig nagyon hamar felismered őket.

A szci fórumokon gyakori a negatív kommentek törlése, kevés marad, ami túléli a tulajdonos moderálását. Nehezen viselik a kritikát.

KissJuhászBéla 2007.11.12. 20:34:30

És mi lenne, ha meghekkelnénk az összes sci oldal fórumát és bemásolnánk a Zoltán írását? (az arc aki kilépett) Most olvastam végig nagyon nagyon durva. Jelen helyzetben akkora gyűlölet van bennem ezekkel szemben, hogy sajna nem tudok indulatok nélkül beszélni, főleg, hogy két családtagom is a hálójukba került. Ha van valami fejlemény írok, de nagyon csúnya lesz ha megjelenik 3-4 zsiguli családtag kirángatni az eltévelyedett testvéreinket:D

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.11.12. 20:57:06

ne hergeld magad, inkább elmesélhetnéd, hogyan kerültek bele, hol és hogyan találkoztak a szcientológiával.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2007.11.13. 11:01:03

:: kriszo 2007.11.09. 21:30:25

Én csak tanácsot adtam, nem vitatkozni akartam :D

:: Egyebkent mar gtomanak valaszkent irtam egy par dolgot.

Bocsi, ott a pont, gtomát nem olvasok. :D

:: kriszo 2007.11.10. 16:13:33

Eszemben sincs objektív előadást tartani.

Ahogy elnézem, szerencsétlen nőt elnyomja az anyja, manipulálja az expasija, és még csodálkozol, hogy szektázik.

Azon nem gondolkoztál, hogy nem az igazság eltitkolásával lesz belőle szabad és önálló, a saját lábán megálló ember??? (És a szabadság azt jelenti, hogy ő is mondhat neked "nem"-et?)

:: KissJuhászBéla 2007.11.12. 20:34:30

:: És mi lenne, ha meghekkelnénk az összes sci oldal fórumát és bemásolnánk a Zoltán írását?

Izé, "bűncselekményre való felbújtás"? Ez köztörvényes. (A 3-4 zsiguli családtag is :DDD )

Luxon 2007.11.14. 21:46:02

Csak óvatosan!
Ez egy maffia, csak nem dobtáras gépfegyvereik vannak hanem, ügyvédeik.
(Rosszabb :) )

Nincs ellenük ész érv,
hiszen csak a saját rendszerükben gondolkodnak.

De hánynom kell az olyan emberektől akik,
tudatosan kizsákmányolja, kihasználja, becsapja
ember társát.
(Bár itt agymosot mos agymosottat, illetve eleinte csak befolyásolhatót.)

De hát a sötétkék medzsós/béjemvés mikor kért (elnézést, a "rendes" medzsósoktól és béjenvésektől)
a kis körúton... bármiért is :D ?

vapi 2007.11.19. 16:52:44

Keves Blogíró!

Ajánlom figyelmedbe a legújabb blogbejegyzésünket a szcientológusokról:
vadaskert.nolblog.hu/?post_id=31280

Tisztelettel:
Vadaskert

anafeb · http://remalom.blog.hu 2007.11.19. 21:39:26

Köszi vapi, sajnos, ez így van. Ezen is csak a felvilágosítás segít.

kis xenufalvi xenu 2007.11.20. 09:26:07


Kossuth rádió, reggel 6:38:50- a CCHR már megint kapott egy kis nyilvánosságot.. hogy a jó k. a.-t! és most finom voltam.

Vapi, te is hallgasd meg..

direkt link az adáshoz: 212.92.28.75/kossuth/MP3/2-Ked/Ked-K06.m3u

El Chico 2007.12.08. 21:37:48

Ha szeretnétek egy jót röhögni, íme egy szösszenet a Xenu-verte barmokról:
kiakadtam.hu/gyermekek-a-szcientologusok-markaban---tubus-atya-odamondja-2
süti beállítások módosítása