Az alábbi történet szépen bemutatja a szcientológusok által közkedvelt, kapcsolatmegszakításnak nevezett intézményt. Ehhez - állítólag - csak akkor folyamodnak, ha már semmilyen más megoldás nincs egy konfliktus kezelésére. Saját tapasztalatom viszont az, hogy elég könnyen nyúlnak ehhez az eszközhöz, és szívesen használják zsarolásra. Ismerek néhány olyan családot, akiknek gyerekük, házastársuk, közeli hozzátartozójuk szcientológus, és nem mernek beszélni a tapasztalataikról, mert félnek a kapcsolatmegszakítástól.

Nagyon nehéz azt elképzelni, nekem nem is sikerült, hogy mi visz rá egy anyát, hogy a kicsi gyerekével ne álljon szóba. És az is érthetetlen számomra, hogy a szüleivel hogyan tudja megszakítani a kapcsolatot.

Megrázó történet, nagyon sok kitartást és erőt kívánok a levél írójának, aki az unokáit akarja megmenteni.

Gyermekünk 2006-ban internetes társkeresőn próbált magának társat, a két kiskorú / akkor a kisfiú 6, a kislány 8 éves volt/ gyerekének pót apát keresni. A társkeresőn egy pécsi szcientológus jelentkezett. A legrövidebb időn belül igyekezett az anyát behálózni és arra rávenni, hogy a biztos szülői hátteret, testvéri és baráti kapcsolatokat felszámolva Pécsre költözzön a két gyerekével. Az csak utólag derült ki számunkra, hogy a cél érdekében külön blog is készült a csapdahelyzetre, ami a „boszikedvese” névre hallgat és árulkodik arról a módszerességről, amit a cél elérése érdekében bevetett. Tudomásunk szerint a „leánykérésre” az ismeretségtől számított két héten belül sor került, amitől csak az anya volt elragadtatva, a két gyermek kevésbé.

Sajnos, minden szülői kérés, baráti tanács ellenére a két kisgyereket a megszokott környezetéből, szerető családjából 2006. decemberében kiragadták a teljes bizonytalanságba, amely nem csak érzelmileg, de egzisztenciálisan is teljesen bizonytalan volt.

Az hamar kiderült, hogy az anyát rövid időn belül beszervezte az egyházba, mert azzal szembesültünk, hogy a gyerekek egy idegen környezetben idegen lakásban hetente több estén voltak teljesen egyedül hagyva, mert az anya a szcientológiai tanfolyamokon volt. Előfordult az is, hogy 300 km-ről hallgattam a síró gyereket, mert féltek egyedül és éhesek voltak. Ezt az érzést nem kívánom senkinek. Amikor a telefonos kapcsolattartás kiderült a felnőttek számára, megtiltották a telefonálást.

A gyerekek a szerető környezetből egy rideg, szeretetlen, durva lelkű valaki mellé kerültek. A két gyerek közül leginkább a kislányt nem tűrte meg, mert a gyerek egy határozott, harsány, energikus gyerek, akinek véleménye van a dolgokról és el is mondja. Az elmúlt két év a kisgyerek egyéniségének, személyiségének a megtöréséről ,az önbizalma, önértékelése sárba tiprásáról szólt. Emellett napirenden volt az iskolai teljesítménnyel való állandó stresszelés, és a büntetések. A gyerek két év alatt nem csak állandó lelki, hanem testi bántalmazást is elszenvedett.


A bántalmazásnak olyan riasztó „eredményével” szembesültünk, hogy amikor már újra nálunk volt,  egy fekete pont miatt úgy viselkedett, mint egy kis megvert állat, a sarokba húzódott a kis kabaláját ölelve, és a veréstől rettegett. Közel egy órába telt, mire sikerült úgy megnyugtatnunk, hogy itt őt senki nem akarja bántani és az iskolai fekete pont nem jelent számunkra mást csak egy jelzést, mert elfelejtett valamit. Azóta ez a reakció többször előjött, de intenzitása hál' istennek csökken.

A gyerek november első hét végére eljutott addig, hogy nem akar Pécsen maradni. Az anya reakciója az volt, hogy mehet és 9-én délután az apja telefonjára küldött egy üzenetet, hogy a gyerek összepakolta holmiját.
Tudni kell, hogy az elmúlt 2 évben bármikor elhoztuk a gyerekeket, nem akartak visszamenni, csak nem vettük elég komolyan. A kislány esetében a gyámhivatalnál családba fogadási nyilatkozattal tudtuk az elhelyezését a a hozzánk költözését megoldani. Sajnos a kisfiú ott van az ő körülményei sem jobbak, ezért kértünk hatósági intézkedést. Ez még folyamatban van.

Az élettársi kapcsolatból 2008. augusztusában házasság lett. A gyerekünk teljesen a férj és a szcientológia hatása alá került. Már AUDITOR! De a létbizonytalanság nem változott meg. A 2006. évi kapcsolatteremtés számunkra több, döbbenetes tapasztalattal járt. A gyerekünk a munkája és a mi anyagi segítségünk miatt rendelkezett megtakarított pénzzel ami ugyan nem volt jelentős, mindössze pár százezer Ft, de a bankszámlát azonnal közössé kellett tennie, és pénzéből jött létre az „Ötletgazda Bt” amely honlapján a „kedves” a cégvezető. Elkövettük azt a hibát, hogy a két kisgyerek miatt a várható álláskeresési nehézségekre tekintettel anyagi segítséget nyújtottunk, amit beszüntettünk, amikor azt láttuk, hogy nem lesz munkavállalás a semmittevésből. Ma sincs egyikőjüknek sem kereső foglalkozása.

Az anyagi támogatások beszüntetése miatt olyan szitok és mocsok áradat zúdult ránk a szcientológus férj részéről ami minden határon túl megy. A másik támadásözön 2008, tavaszán ért miket, amikor a gyerekünk 2,5 millió Ft-ot kért szcientológiai tanfolyamokra és azt megtagadtuk. Az, hogy most hol tartunk, olvasható a „boszizsu”, a „boszikedvese” blogokon és az IT cafe fórumon. Sajnos a gyerekünk eltávolítása és a szüleinek ellenséggé nyilvánítása úgy tűnik, teljessé vált. Semmilyen módon nem lehet normális kapcsolatot teremteni vele.

Már nem csak én, hanem a kislány is „elnyomó”-vá lett nyilvánítva, mert két hónapja a gyereket nem látta, a kisfiúval sem találkozhattunk. Meddig mehet el a lélekrombolásban egy ártatlan gyereknél egy szülő és egy „nevelőapa” aki a lelki és fizikai bántalmazás eszközét veti be a gyerek ellen? A gyerekeknek az a véleményük, hogy az anya megváltozott. A kislány elmondja, hogy Isten sem segít, mert ők az öcsivel két évig imádkoztak hogy az anya változzon vissza, és költözzenek haza, de nem történt semmi.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://remalom.blog.hu/api/trackback/id/tr13873031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

raly 2009.01.12. 17:57:29

ez szörnyű :( kívánom, hogy forduljon jóra a helyzet

scarlet ruby blue 2009.01.12. 18:02:22

Érdemes az iwiw-en rájuk keresni, a feleségnek már az adatlapon feltüntetett neve is sokat mond. :o

-putyin- 2009.01.12. 18:04:55

az a szörnyű, hogy ennek van táptalaja. hogy van olyan degenerált ember, aki ezt a sorsot maga keresi. persze az igazi vesztes a gyerek.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.01.12. 18:06:16

Ha valaki a gyerekemmel ezt tenné, igen komoly fiziológiai problémákkal nézne szembe, igen rövid időn belül... gondot okozna a belégzés-kilégzés is...

Nem értem, hogy úszta meg eddig.

Gera 2009.01.12. 18:11:49

Én egyáltalán nem vagyok erőszakos ember, de ha ezt az én lányommal/unokáimmal művelné valaki, akkor a kezébe adnám a fejét.

-putyin- 2009.01.12. 18:12:46

érdemes megnézni az IWIW-n őket. komolyan.

scarlet ruby blue 2009.01.12. 18:20:35

A csóka blogja is elég durva, google boszikedvese aztán ott lesz valahol.
(Lámpavas-pozitív, hogy egy ma tanult kifejezéssel éljek.)

Nem vagyok fideszes 2009.01.12. 18:29:03

Mi a faszom kell még, hogy betiltsák ezt az egész elmebajt? A kurva életbe, hát mindent szabad? Elég!!!

ben2 2009.01.12. 18:33:31

Itt a csávó önéletrajza:

otletgazda-bt.5mp.eu/web.php?a=otletgazda-bt&o=YoD1ojIVhZ

Nem semmi.

Amúgy ilyen esetben sajnos igazuk van a radikális megoldások híveinek.
Vannak szituációk, amikor a társadalmi normák és intézmények a normális élet ellen fordulnak, amivel többé-kevésbé együtt lehet élni, mert nem érdemes feladni a civilizációs normákat egy-egy félresiklott szituáció korrigálása érdekében. Van azonban egy határ, ami után civilizáltság ide vagy oda, az erőszak alkalmazójának kénytelen a normális ember igazat adni. És az a határ nagyjából egy gyerek testi-lelki nyomorékká tételénél húzódik.

scarlet ruby blue 2009.01.12. 18:39:25

Ó egek, én ismerem ezt a faszit! Büfés volt. Csendes, kedves figurának tűnt, akit az akkori felesége egzecíroztatott.

Reformer 2009.01.12. 18:45:19

én is ismerem, az a fajta fickó, aki szívesen dicsekszik azzal, hogy mennyire szerencsétlen áldozata a körülményeknek és hosszú listája van azok emberekről, akiknek a jelenlegi állapotáért felelősek (ő nincs rajta)

kritikusolvaso 2009.01.12. 18:48:19

en ha kiderul valakirol hogy citologus azonnal megszakitom vele a kapcsolatot, ha tovabb nyomul akkor kétszer a levelgőbe az öklömmel a harmadik már az arcára megy...


citologussal nemtargyalunk, ez tulelesi alapszabaly

MartinBro 2009.01.12. 18:56:30

Arra gondoltam hogy belépek ebbe a köcsög szektábe és megprobálom belüröl tönkre tenni csak két nagy problémám van ezzel:
1. nincs egy jo ügyvédem
2. nincs annyi pénzem hogy a köcsög tanfolyamokat elvégezzem.

Nakedape 2009.01.12. 18:58:40

ez nagyon súlyos, szegény gyerekek. ötletgazda lap/ wiw is.. nézni fáj

LustaDick 2009.01.12. 18:59:14

Idézet a reklámipari csúcsbt honlapjáról: "Eddigi munkáim, amelyektől nem lettem gazdag." Sajna az újabbaktól se lesz. Annyira szar, hogy tanítani kéne ("hogyan ne?" fejezet).

A családi küzdelemhez sok erőt és kitartást! Abban talán lehet reménykedni, hogy a lánynak előbb-utóbb feltűnik, hogy se Hubbardtól, se a reklámoktól nem lettek gazdagok, sőt!

Mille38 2009.01.12. 19:01:52

Ez borzalmas.
Nem vagyok jogász, de a nagymama leírásából - jogi alapismereteim szerint - egyes bűncselekmények alapos gyanúja is felmerülhet.
Ami a férfit illeti, önéletrajza alapján az örök lúzer tűnik fel előttünk, aki ezt azzal kompenzálja, hogy a nálánál gyengébbeken áll bosszút...

psuba 2009.01.12. 19:03:11

Szomorú.

Az idézett honlapokra sok időt nem vesztegettem (szánalmas), de mint mérnökember, kíváncsi lettem, hogy szerinte hogyan is tervezek? otletgazda-bt.5mp.eu/web.php?a=otletgazda-bt&o=mrVLBOf3YM

Háááát... nem is tudom hol kéne kezdeni a problémák sorolását.

Nekem annó egyszer egy barátnőmnek sikerült tudatlanul elkezdeni dolgozni valamelyik "fedőszervezetnél". Ment vagy 2 hónapig, de a dolog egyre jobban bűzlött mint munkahely (mindenki nagyon kedves volt hozzá, csak éppen pénzt nem lehetett keresni vele), végül meggyőztem, hogy hagyja ott. Utólag derült ki mindkettőnknek, miből is menekült meg... szerencsénk volt.

RIO 2009.01.12. 19:06:21

betiltani, bebörtönözni, vagyonelkobozni, kiutasítani, végső megoldásként titkosszolgálati konspirációt és uszítást alkalmazni.
rohadt gyűlöletbeszéd-törvény...

scarlet ruby blue 2009.01.12. 19:12:35

"Mondhat bárki bármit, maradhatnak emberek olyan tudatlanságban, amilyenben akarnak, de szerintem

SZCIENTOLÓGUSNAK LENNI KIBASZOTT JÓÓÓÓÓÓÓ!

Ámen"

Nem vagyok fideszes 2009.01.12. 19:14:35

"Nekem annó egyszer egy barátnőmnek sikerült tudatlanul elkezdeni dolgozni valamelyik "fedőszervezetnél". Ment vagy 2 hónapig, de a dolog egyre jobban bűzlött mint munkahely (mindenki nagyon kedves volt hozzá, csak éppen pénzt nem lehetett keresni vele), végül meggyőztem, hogy hagyja ott. Utólag derült ki mindkettőnknek, miből is menekült meg... szerencsénk volt."

B+, szinte szó szerint ugyanez volt az én barátnőmmel is, bár ő amikor összejöttünk már nem volt a full szció cégnél (Comline Budapest Kft.), hanem egy onnan dobbantott dettó szció luvnyánál, aki (ki hitte volna?) természetesen át is b*szta anyagilag a végén. Addig rágtam a fülét, amíg hála a jó égnek onnan is lelépett, azóta egy multinál van és remekül érzi magát + pénzt is keres.

Ez a "mitől menekült meg" téma akkor bukott ki keményen, amikor két egykori ottani kolléganője/barátnője is pattant onnan, egyszer összeültek borozni és leesett nekik, mit úsztak meg. Főleg annak fényében, hogy a negyedik lány azóta is ott van, egyre nyílvánvalóbban merül el a meleg szarban, ott figyelnek a könyvespolcán az oldschool szció szennyek, napi 10-12 órát dolgoztatják gombokért, tanfolyamok, stb. Ki is esett jóformán ebből a baráti körből, pedig régebben a négy lány elválaszthatatlan volt. Szomorú.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2009.01.12. 19:27:27

"Hősünk" ezt írja:
Magamról

Szcientológus vagyok. És most már úgy tűnik, hogy erre a kis időre az is maradok.
Próbáltam jó családot csinálni, de nem sikerült. Próbáltam többször is jó céget csinálni, de nem sikerült. Próbáltam egészségesnek lenni, és maradni, de nem igazán sikerült. Elmúltam már 40 éves, nagyjából fél útnál tartok, és elfogyott a kedvem a felesleges próbálkozásokhoz. Ezen kívül senki nem tudott arról meggyőzni, hogy valami módon jobb lenne nekem másként.
2009 a siker éve lesz a számomra. Az utóbbi években annyi kudarc ért, és annyit tanultam belőlük, hogy nem lehet ez most már másként.
Ámen

A tech működik.....

crizal 2009.01.12. 19:41:30

Kitartást a harchoz!
Remélem lesz eredmény a kisfiú ügyében is! Úgy tűnik Zsuzsa elveszett, a támadások hatására azt fogja érezni, hogy neki most tűzön-vízen át......
Remélem nem így lesz és őt is visszakapod!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.01.12. 19:46:55

Öröm az ürömben, hogy legalább a kislányt sikerült kimenteni, hátha a kisfiút is sikerül hamarosan. A gyerekek semmiről nem tehetnek.
De szivszaggató lehet egy anyának a saját lányát igy látni, még ha felnőtt nőről van is szó.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.01.12. 19:55:07

Amilyen rusnya ez a nő, naná, hogy ráugrik az első faszra, amit odatartanak neki. Szerintem örülhetnek a szülők, hogy nem a szomszéd farkaskutyája vitte el a csajt.

Hozzáteszem, a saját felelősségük keresését sehol nem látom, vajom miért bohóckodik ez a nő előbb az evangélikusoknál, aztán meg a scientológusoknál, he, kedves aggódó nagyi?

NOrban 2009.01.12. 19:55:47

Tövisháti... Nomen es Omen.
Együttérzek veled. Sok sikert a kisfiú megmentéséhez!

Civil Kurázsi 2009.01.12. 20:08:58

Véleményem szerint örülni kellene, hogy a kislányt sikerült kimenteni. Remélem, a kisfiút is sikerül, minél hamarabb.

Úgy vélem, az anya már menthetetlen, sajnos...

A gyerekeknek pedig óriási szerencséjük van, hogy a nagyszülők ennyit törődnek velük, szeretik őket, gondoskodnak róluk, és figyelnek rájuk. Egy ritka a mai világban.

(Az én családom -20m Ft-tal szállt ki a történetből.Plusz majdnem ráment a családom is...Szemét egy banda.)

forumuser 2009.01.12. 20:10:30

"Nem értem, hogy úszta meg eddig."
Úgy, hogy a nagyszülők belegondoltak, hogy ezzel mit is érnének el; a börtönben rohadnának, így aztán senkinek nem volna sem rálátása, sem kontrollja a helyzet felett. Úgyhogy: marad a törvényes út.

bodr · http://google.com/+ibodr 2009.01.12. 20:20:23

Böszörményi Zsuzsa iWiW adatlapján az is fura, hogy az ismerősei között az első 4 és fél oldal jut el az ABC-ben a D betűig, a maradék másfél oldalon pedig ott a maradék D-től Z-ig. Spammer-e?

Lasombra 2009.01.12. 20:22:17

ouch. :( baszki. itt mindenki áldozat. még az a faszkalap marketing guru is. csúnya sztori. erőt és kitartást kívánok a nagyszülőknek.

azért a szcík tevékenységét követve (jó távolról), pár évre szívesem visszahoznám a jóöreg Torquemadát meg az apparátusát. bár arra valszeg én is rákapálnék. :)

avan 2009.01.12. 20:22:31

Ez a Tövisháti úr Önmaga paródiája. Biztos tud már tárgyakat mozgatni a tetánjával... vagy miközben a szobában ül, megtekinti mi zajlik lent az utcán a tetántekintettel. Agymosott blankoltfaszú szarörvény. Száműzni kellene az ilyen tövisparasztokat az univerzumól is. Áááákurva anyját... a szeme sem áll jól...

scarlet ruby blue 2009.01.12. 20:22:55

Beleástam magam. Iszonyat. Elnézést, amiért poénkodtam.

A nő azzal dicsekszik a blogján, hogy a családnak hogyan tud aznap lejáró leárazott kajából jókat főzni, a gyerek nem kap édességet ("mert nem kell neki úgyse"), miközben emberünk gondolom elveri a megmaradt minimál pénzüket szci tanfolyamokra és a remek vállalkozás-kísérleteire.
Sok sikert a kisfiú örökbefogadásához, ez tényleg egy rémálom.

Franz Jäger (törölt) 2009.01.12. 20:31:54

Én nem vagyok Scientológus és nem ismerem az itt említett személyeket sem. De azért halkan megkérdezném, biztos hogy úgy kellene véleményt alkotnunk a történetről, hogy csak az egyik felet halgattuk meg? Tudom, hogy Magyarországon manapság nagyon divatos, hogy az embereknek markáns véleményük legyen mindenről, amihez aztán a végletekig ragaszkodnak. De biztos, hogy ugyanígy elítélnénk a történetbeli nőt és férjét, ha történetesen nem szcientológus lenne hanem buddhista, vagy hindu vagy akár valamilyen keresztény egyház tagja?
Nem lehet, hogy csak egy sztereotípiát próbálunk ráhúzni a történetre?
Elolvastam a két említett blogot, és nekem egyáltalán nem tűntek ördögi személyiségeknek. De ha a kedves kommentezőknek úgy tetszik, nosza, lehet beléjük rúgni egy jó nagyot.

scarlet ruby blue 2009.01.12. 20:37:40

@Franz Jäger: Ha a posztban említett nagyszülők az ördögök mégiscsak, a 10 éves kislány meg csak pre-kamasz hisztiből lépett le otthonról, akkor az a gyámhatóságnak is feltűnt volna, nem?
Biztosan nem makulátlan szárnyas angyalka a nagyi sem, nekem is elég idegesítő néha az anyukám és az anyósom is - de ha a gyerekem venné a kalapját és örökre el akarna hagyni valamelyikükért, azért elgondolkoznék.

Lasombra 2009.01.12. 20:38:32

nyilván a hsz-ek a fenti történetre értendők, amennyiben igazak a leírtak. ez evidens. mivel nincs mód ezt ellenőrizni innét a fotelból, arra reagál az ember, amit olvas, ahogy le lett írva. különben a világ összes blogjának összes posztját kezdhetnénk azzal, hogy "oké, de mi van, ha nem igaz, nem úgy van, meg se történt, másként volt?" akkor az már egy másik sztori. nincs miről beszélni.

de ez így ahogy van, gáz.

mint ahogy a faszi mind a 8-10 iwiwes adatlapja, és legalább ennyi szórólapja is gáz, igazságtól függetlenül. kicsit Mekk Elek a csávó.

Gera 2009.01.12. 20:38:35

Én is elolvasom mindkét blogot, a nőével végeztem, a fickóénak a felénél járok.

Nos, valóban nem ördögi személyiségek, de ezt igazából nem is gondoltam. Inkább végletesen balfaszok mindketten. A baj csak az, hogy a szcientológia megtalálta a srácot és ők viszont tényleg ördögiek, minden erre mutat, amit az ember olvas róluk.

scarlet ruby blue 2009.01.12. 20:39:51

És számomra a szci szál csak fűszerezi a sztorit, tőlem akár behelyettesíthetnénk bármely másik pénzszivattyú-agymosó-ufóhívő-fényevő szektával is.

deee 2009.01.12. 20:47:56

a nagyi cime, telefonszáma, neve hol van?
olyan könnyű fröcsögni valakire névtelenül neten, úgy, hogy csak az egyik oldalt hallgattuk meg.
(nem ismerem a szereplőket, és scientológus sem vagyok)

Dr.Hook 2009.01.12. 20:48:15

Beszopják a szkít sokan,elbizonytalanodott,gyenge emberek,tele vélt és valós problémákkal,horror az egész. Egyébként barátom kötelező jelleggel,jár szeánszokra jó pénzért,a cég elvárja; a leghalványabb módosulást sem tapasztaltam a gondolkodásában,együtt röhögünk a baromságaikon.Kedvenc mondásuk: ami késik az eljön!Vágjátok felebarátaim! Annyit akartam csak mondani,hogy aki alaphangon nem idióta azt semmilyen őrületbe nem lehet behúzni. Hajrá nagyszülők!

scarlet ruby blue 2009.01.12. 20:51:28

@deee: Kb. másfél perc ráfordítással ki tudod bányászni az iwiw-ről. :)

Darwi Odrade · http://drotvizsla.wordpress.com 2009.01.12. 20:52:12

Most komolyan...
Ez reklám"szakember"? Ki a frász olvassa végig a honlapját? Mármint komoly ember.
Vagy csak nekem gyanús, ha valaki oldalakon keresztül blablabla, semmi konkrétum?
Egyszer néhány hétig csevegtem egy rendkívül sikeres magyar sci-fi íróval (Északi Jenő alias Eugene
Nordern, Silver Scott, Blake Pearl, Christopher Tolken), persze szcientológus. Megdöbbentően öntelt, magabiztos, nárcisztikus, kinyilatkoztató, sértődékeny, okoskodó, szemellenzős, nagyképű, öntömjénező figura.
Ő volt eddigi életem egyetlen élő kapcsolata a szcientológiai szektával. Mégis, szinte tévedhetetlenül felismerem őket egy beszélgetés során. Olyan átlátszóak és szarok.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.01.12. 20:56:39

@Franz Jäger: fent belinkeltek a blogjaikat, ott elolvashatod a másik oldal véleményét.

deee 2009.01.12. 20:57:48

De én nem akarom kibányászni, mert igazából nem érdekel. :)
Most komolyan senki mást nem bosszant, hogy index címoldalra kerül egy olyan sztori amit senki nem ellenőriz sehol? Full nevekkel, lakhellyel. Ja, mindezt úgy, hogy persze az író nem vállalja személyazonosságát (de, ha vállalna is valamilyen nevet emailben az mit is érne)? Emberek életét lehet így tönkretenni.

ROBERTO 2009.01.12. 21:02:54

@Lovag, aki azt mondja: Ni!:

Scientológus vagy, 40 éves korodra gyakorlatilag szart sem értél el, elbasztad az életed nyarát, és most minden hirtelen egy év alatt sikerül...

Talán csak nem kötelet vettél, és bizakodsz, hogy legalább a csomó sikerülni fog?

Dr.Hook 2009.01.12. 21:07:04

deee ,járj utána és ellenőrizd le!Emberek életét hozhatod helyre,frankón!

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.01.12. 21:08:14

@deee:

Ellenőrzi az OSA, nyugalom. LRH szeme mindent lát. Fényes szelek, fújjatok, lobogjon az a flag.

Punxsutawney Mormota 2009.01.12. 21:11:06

Hölgyek és Urak!
Az éremnek valóban két oldala van. Valószínűleg a nő valamit nem kapott meg otthon, valami hiányzott a neveléséből, hogy az első f@szt megprivatizálta, aki szóba állt vele. Hogy ez jellem hiba-e, avagy neveltetésbeli, arról nyilatkozzon az, akinek pszimókusi phd-je van.
Egyet viszont megtanultam az életem során: tök mindegy, hogy ki milyen vallást követ, a szélsőségek mindenhol fellelhetőek és a bigott vallássosságnál kevés rosszabb dolog van a világon.
De mondhatnám azt is, hogy a bigott meggyőződésnél nics kártékonyabb. Van olyan ismerősöm, aki egy kissé hasonlít ehhez a jóemberhez. Még a kilencvenes évek elején hülyült bele az MLM-be, azóta minden létező formáját végigpróbálta, de még mindig ebben hisz, elnézést HISZ, és soha senki nem tudta meggyőzni az ellenkezőjéről.
Visszatérve az esethez: nem rossz csóka ez, csak egy lúzer, aki mindig a "nagy dobásra" vár - és mindig a következő a nagy dobás.

cibetmacska 2009.01.12. 21:11:16

Csak egész halkan kérdezném: a gyerekek apja mit szól mindehhez? Ő sokkal eredményesebben küzdhetne a kisfiú visszaszerzéséért is. Vagy ennyire nem érdekli az egész?

TheKoko 2009.01.12. 21:12:51

En megneztem a honlapjukat. Borzalom. Ez az ember egy csodtomeg, de remekul megmagyarazza, hogy miert volt az masok hibaja, hogy miert nem tudott elvegezni kicsit is komolyabb iskolakat. Felreertes ne essek senkit nem nezek le amiatt ha nem kivan tanulni, mert nincs hozza tehetsege vagy kedve, csak nem magyarazza mar meg hogy azert nem mer....! En oszinten sajnalom a nagyszuloket. Alapvetoen beketuro ember vagyok, de egy-ket nagyon nagy pofont mar kiosztottam volna, foleg ha igaz, hogy az unokakat testileg is fenyitettek. Egyebkent pont ez a nevetseges figura bantja a gyerekeket a tanulmanyi eredmenyek miatt. Ki jelentkezik meg egy jo kis odivatu lincselesre?

TheKoko 2009.01.12. 21:14:10

Az elirasaimert es az ekezet nelkuli irasert utolag elnezest kerek

nina2000 2009.01.12. 21:16:41

@deee:

Lépj be szcí-nek.......hülye okoska, az egész történetet olvasgat6od "Tüskéshátúéknál".....de te úgyse akarod kibányászni, de biztos hazudik a nagyi, a gyámügy.....stb... ja és a gyereknek alapból nem hiszünk el semmit.....remélem nem fogsz szaporodni.

nem várt fordulat 2009.01.12. 21:17:59

Franz, melyik az a vallás az általad felsoroltak vagy ismertek közül, ahol ukázba van adva, hogy az, aki nem úgy gondolkodik mint te, nem azt fogadja el, azzal egy életre meg kell szakítani a kapcsolatot?

Én is nagyon sajnálom a történteket, főleg a gyereket, de mindenki azt eszi meg amit főzött. Én hatalmas ****sz vagyok, én is eszem a főztöm, de csak azért, mert így csináltam, csak magam hibáztathatom azért, hogy azt bántottam meg a legjobban akit a legjobban szerettem.

Hogyan jut el egy felnőtt ember oda, hogy beveszi ezeket a szemmel láthatóan kamu dolgokat. Tőlem ajánlhatnák nekem a lottó ötöst is, de hogy az élő szeretteimről lemondjak akármi miatt is? No way.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.12. 21:22:36

Basszus, a nevére 12 találatot dob ki az iwiw, és abból csak egy a névrokon, a többi ő. Hát normális ez?

vezéregyéniség a Tövisháti András és Tövisháti András(n)é.

Jézusom.

Red Fox 2009.01.12. 21:25:27

A Comline céggel volt dolgom nekem is még GOMA Rt-n keresztül, mint vállalt irányítási tanácsadó címszóval tartottak több előadást. A vezetőséget sikerült is behülyíteniük.
Tönkre is ment a cég, mondjuk nem biztos, hogy e miatt. Volt ott egyéb gond is bőven.

deee 2009.01.12. 21:27:44

@nina2000/ okl. rántotthús és körfűrész:

Idehallgass sötétarc. Kicsapta a kultúra a biztosítékot? Én nem hülyéztelek le téged, pedig látom az vagy. Ha nem érted, hogy mennyire veszélyes dolog ez, akkor... Áh, mit magyarázok egy marhának.

szubjektiv 2009.01.12. 21:28:46

Érdekes, a nő a blogjában egyszer ír erről a szcientológus szarságról.
A pasi egy totális lúzer.
Én egyet nem értek: mit keresett ott a családvédelmis munkatárs.
Ez elég drámai, hogy valaki arról írjon, hogy épp felporszívóztam, mikor jött a családfigyelős akárki a gyámügytől.
Szektafüggők. Ez mindig nehéz a családnak.

TheKoko 2009.01.12. 21:31:36

Az iwiwen Tovishati nagyfater honlapjat nezzetek meg, kulonosen erdemes a menyem cimu kepet megnezni... Hat...

Gera 2009.01.12. 21:34:54

Most tartok a blog 57. posztjánál és revideálom az álláspontom. Tévedtem, ez a jóember mégiscsak egy fasz, nemcsak egy jószándékú balfasz. A nagyszülők majdnem biztosan nem tökéletesek, de csak annyira, mint bármely átlagember. És hát úgy néz ki, igazuk van mindenben, amit állítanak és ezt nem más támasztja alá, mint ennek a baromnak a saját blogposztjai.

Gera 2009.01.12. 21:36:19

Egyébként a fickó blogja nem semmi olvasmány, ajánlom mindenkinek, különösen a 2008as bejegyzéseket.

pindibaba 2009.01.12. 21:45:37

Emberi jogok (ENSZ) és fair game/LRH/.
Nem fura mindkettőben együtt hinni?
EZ annyira ambivalens.....

Dr.Hook 2009.01.12. 21:51:21

Több ilyen idióta van,mint gondolnátok,kit ez szippant be, kit az,választék van:HITgyüli.,scientológia,Jehovisták,vagy egy könnyű kis MLM.... a felsorolás esetleges.

Bulvár Béla (törölt) · http://www.beststarstory.com 2009.01.12. 22:02:11

Lásd John Travolta fiát. Apja nem fogadta el, hogy fia autista és nem a megfelelő kezelést választotta neki mert Hubbard követő. Meg is halt. Hubbard bekaphatja.

Persephone01 2009.01.12. 22:12:33

Az iwiw-et én is megnéztem,mind a 12 találatot, ez rettenetes!!!!
jaj, szegény gyerekek, és szegény nagyszülők!
Mély részvétem!

gyz 2009.01.12. 22:12:53

eddig általában cinikusan és pikírten írtam a szciről, de ez most mélységesen elszomorított. Itt nem lehet csak az egyik felet hibáztatni.

Ez a csaj elmenekült valszeg a sárkány anyjától, aki mindig beleugatott az életébe, még azután is, hogy ő maga is anya lett.
Aztán ott ez a szerencsétlen szcientológus gyerek, te jó Isten, azokkal a végtelenül nyomorúságos kínrímjeivel, amit a meggazdagodás útjának tart. Ahelyett, hogy elmenne valamilyen tisztességes kétkezi munkásnak, eladónak, vagy mittudomén, és nem szórna tízezreket tanfolyamokra.

És akkor ott vannak a legszerencsétlenebbek, a srácok, akik aztán semmiről sem tehetnek.

Fontos lenne sokszer kiemelni, hogy a szcientológia sosem a család széthullásának oka, hanem okozata. Nem az első lépés.

Gera 2009.01.12. 22:31:11

gyz - Valahol a nagyszülőket is meg lehet érteni. Én elfogadom azt, hogy a lány szerint az anyja mindig rá akarta kényszeríteni az akaratát és ezt nem kéne, de bakker, nézzen már végig magán: mit ért el az életben? Egyik elbaszott párkapcsolatból a másikba vándorolt folyamatosan és lett két gyereke is, akiket egyedül kellett eltartania, ami teljesen esélytelen volt. Ezek után előjött a szcientológus ürgével, aki ráadásul még nála is sokkal, de sokkal nagyobb balfasz. A szülők nyilván azonnal látták, hogy a lányuk, aki már mintha kezdene egyenesbe jönni, most írja le magát teljesen, úgyhogy azóta is ott tesznek keresztbe, ahol tudnak. Erre lehet mondani, hogy geciség, de végigolvasva a két blogot, szerintem igazuk van, még ha az eszközeik nem is mindig tiszták.

anonymOus · http://www.freewebs.com/anonymoushun/index.htm 2009.01.12. 22:36:31

Gusztustalan, amit a szcientológusok művelnek!

Gera 2009.01.12. 22:39:38

Egyébként szerintem most, hogy az egyik gyereket megszerezték a nagyszülők, viszonylag gyorsan vége lesz az egésznek és ezzel szvsz mindenki jobban jár.

gyz 2009.01.12. 22:44:07

@Gera: "még ha az eszközeik nem is mindig tiszták"

Mindenben igazat adok egyébként Neked, de az szerintem egy egészen elbaszott állapot, hogy vmi mobilarenás fórumban van beregelve az anya, a lánya és a férj, egymáshoz nem szólnak, de a fél szájbervilágnak teregetik a családi szennyest. Segélykérésre használni lehet a nyilvánosságot, de azt én apaként elképzelhetetlennek tartom, hogy névtelen, arctalan embereknek meséljem el a családom legbensőbb problémáit. Ez a hülye szci pár simán megtalálható a net minden zugában, legalább az unokára tekintettel lehetne a nagyi. Ezzel ugyanis nem használ neki.

bunk0 2009.01.12. 22:48:31

ez tényleg iszonyatos; a blogok, a weboldalak, iwiw-profilok ...

hihetetlen ... hogy valaki ennyire nagy rakás szerencsétlenség legyen ... brrr

a gyerekeket kimenteni a szciket meg lekomposztálni de kurvagyorsan ...

Prophet 2009.01.12. 22:52:24

Vessetek meg. Én kivinném az erdőbe, ásatnék vele egy gödröt, aztán tarkólövés. Nem tiltakozna a lelkiismeret. Ő is felszabadulna, a többi, rabságban tartott, sajnálatos módon megnyomorított ember...

Egyáltalán: lehet értük tenni valamit? Megmenthető? Hogyan juthat ide valaki... bonyolult a psziché. Talán nem is ő az első számú bűnös, az, aki anyagi hasznot húz ebből inkább. Szerte a világon nem véletlenül üldözik.

Gera 2009.01.12. 22:54:30

gyz - De, használ. Eldöntötték, hogy ez a házasság nem fogja (teljesen...) tönkretenni az unokáikat, mert gyorsan véget vetnek neki bármi áron. Szerintem erről szól az egész, nagyon jól látja a blogjában a kedves vő. A gond az, hogy bármennyire nem tetszik nekem sem az eljárás, attól tartok, igazuk van.

Reformer 2009.01.12. 22:59:27

Saját tapasztalat, hogy a szcientológián belül olyan erős az érzelmi befolyásolás és az egyéb ráhatások, hogy rettentő nagy külső behatás kell ahhoz, hogy valami változzon. Kb. olyan, mintha egy hithű komenistát győzködnél a kapitalizmus előnyeiről.

Ha annyit elérünk, akár ezzel a bejegyzéssel is, hogy az úriember magába száll és rájön, hogy a képességei és tehetsége mire teszik valójában alkalmassá és ott sikeres tud lenni, akkor helyreállhat annyira az önbecsülése és a realitásérzéke, hogy értékes tagjává váljon a családjának és a társadalomnak. Mellékhatásként esetleg a szci-t is otthagyja és felhagy azzal a szokásával, hogy baromságokat írjon unalomból a netre.

Ezek az emberek vakok, és azt hiszik, hogy látnak. Talán az ilyen nyilvánosságot kapott bejegyzés hatására elindul a jó irányba és elkezd szemezni a valósággal a legvárai helyett.

Speciális őrület a fanatikus szektatagoké - azt mondják nálam okosabb emberek, hogy a pszichotikus őrültek a múltban élnek és nem érzékelik a jelen idejű környezetüket. Az ilyen fanatikus szci-k pedig egy, soha meg van valósuló jövőben élnek, ahol minden csodálatos, a bolygó Clear, az elnyomók pedig koncentrációs táborokban dolgoznak a lelkiüdvükért. Ezért tűnik úgy, mintha nem is ugyanazon a bolygón laknánk.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.01.12. 23:00:07

@Prophet:

Ahogy feljebb írták, mindegy, hogy hitgyüli, jehovák, szcik, pi-víz, vagy aloe klub. Vannak eredendően gyenge emberek (genetikai hajlam, neveltetés, fene tudja), és az ő kihasználásukra épülő szervezetek. Megadják nekik a fontosság hitét és a jól végzett munka tudatát, amit máshonnan nem kapnak meg. Hogy a külvilág ízlés szerint röhög rajtuk, vagy szánja őket, már nem érdekli őket. Tartoznak valahova, más megmondja nekik a tutit, és hogy ki a hibás az aktuális kudarcért. Az ilyen embereket nem lehet és nem érdemes "megmenteni". Ők így boldogok.

Prophet 2009.01.12. 23:10:09

Már a létük is paradox... ahogy láttam, a "hölgy" vázolta az Emberi jogok nyilatkozatának néhány pontját. Kezdve a rabszolgasággal, majd a lealacsonyítással folytatja. Ez már a Stockholm-szindróma...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.01.12. 23:17:02

Vannak azok a radikális állatvédők... nem lehetne ilyeneket kérni embervédőben
is?

(bakker, míg ezt írtam, behalt a space, meg a backspace az embervédő szó után...valamit tudnak ezek a szcík...)

Csak a gyerekek miatt kérdezem

szepi79 2009.01.12. 23:22:40

basszus. én jártam régebben a PH! fórumra, emlékszek is boszizsura, egy jófej csajszi volt. ez a sztori most igy sziven ütött, mint amikor egy régi ismerősről hallod, hogy meghalt :(

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.01.12. 23:24:47

@bervas:
Azt hiszem itt a "tartoznak valahova" a kulcsszó, bármily szomorúan hangzik is. Bárhova tartoznának inkább, mint magányosnak lenni. Tövishátúné ír is róla, az 1% esélyét ragadta meg a boldogságra, és tette fel rá a maga és gyerekei boldogulását.
Szomorú.

pause 2009.01.12. 23:26:00

@szepi79 - Harciteknős idomár: en mar akkor is szantam oket amikor a kapcsolatos ph topikba irogattak
en azthittem hithu keresztenyek,de hogy szcik,hat bmeg

scsaba1 2009.01.12. 23:45:23

@szepi79 - Harciteknős idomár:

Miért, nem halt meg? Agyhalott lett, vazze...

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2009.01.13. 00:00:18

@ROBERTO:
Rosszul fogalmazhattam, nem vagyok szci. Sőt, ellenzem a szektát. Azon vagyok, hogy betiltsák az összes álszent fedőszervezetével együtt.

baliquez 2009.01.13. 00:47:22

Kiművelődtem a fentiekből, végkövetkeztetésem egyszerű: onokákat kimenteni, ha Balfékhátú és társa pampogna emiatt akkor már csak arra kell ügyelni hogy a balzsamecetes belezőkarmoló használata ne okozzon nekik vérmérgezést hátszíjhasítás közben. Menthetetlenek.

Hatóság ugyanis nem fog citológusokkal ujjat huzigálni, tudják jól hogy olyanok mint a napalm, akkor is égetnek ha már le lettek oltva.

Ha mégis, akkor kiskorú folytatólagosan elkövetett veszélyeztetése minima megáll. Már ha a topikban idézett nagyszülői levél fedi a szomorú valóságot. Bizonyíthatóságra addig is ráívelni, hátha megjuhászodnak (amiben kevéssé hiszek) hogy mamánál a jogistukker. Ennél azért egyszerűbb a békarmoló szvsz.

Piszkéshátúné is félreértette, nem "auditor" kell, hanem jó autó az "auditól". Így jár aki nem figyel, lúzerrel kell aludnia.

gibson 2009.01.13. 01:14:37

Nehéz bármit is írni a témával kapcsolatban, az előttem szólók nagyjából mindent elmondtak, amit én el akartam volna :)

Azért a srác iwiw-es oldala(i) és a blogok tényleg hihetetlenek. A gyenge, hiszékeny jellem/személyiség és az átlagosnál alacsonyabb intelligencia együtthatója adja ezt a hihetetlenül befolyásolható személyiséget, amit csak idő kérdése, hogy mikor hálóz be valamilyen vallás (ideológia/szekta/MLM/szerelem/akármi.), amiért azután képes lesz feladni gyakorlatilag mindent és mindenkit.

Amit viszont nem értek, hogy miért pont a szcientológia kap annyi hideget-meleget mostanában? Mintha kizárólag pszichopata elmebetegek és fogyatékosok lennének a tagjai, ellentétben egyéb, 'békésebb' vallásokkal. Nem tudom, a szcientológiának köszönhetően hány ember vesztette életét idáig, de azt meg lehet saccolni, hogy a római katolikus egyház "jóvoltából" mennyien. Egy kicsit többen. De, hogy ne menjünk ennyire messzire vissza a múltba, a zsidók és az arabok épp most lövik egymást halomra, tőlünk mindössze pár ezer kilométerre, a huszonegyedik században. És mindezt miért? Mert valaki elhiszi, hogy Mózes kettéválasztotta egy kézmozdulattal a Vörös tengert, vagy hogy 72 szűzlány fogja várni a Mennyországban, miután felrobbantotta magát? Vagy éppenséggel egy szakállas ember lóg egy láncon a nyakában, egy keresztre feszítve, akit egy olyan nő hozott a világra, aki egyébként szűz, és aki azóta elvileg föltámadt, de ezer éve senki sem látta?

Ha jobban belegondoltok, ezek sem sokkal hihetőbb történetek, mint Hubbard Xenu-sztorija...

Vagy betiltod a szcientológiát mint vallást, de akkor betiltod az összes vallást is vele együtt, plusz Gyurcsókot és az Amway-t is, vagy hagyod a picsába az egészet, és azt mondod, hadd hulljon a férgese. Az utóbbi az egyszerűbb megoldás, és az egyetlen járható út is gyakorlatilag.
Elvégre, aki nem befolyásolható, annak úgysem lehet betiltani semmit :)

Reggie 2009.01.13. 01:26:52

A no sci lett, az anyja(leveliro) 300 kmrol hallja a sirast. Ugylatszik az szellemi problemak orokletesek. Ennek fenyeben ez az egesz csak termeszetes szelekcio es nem problema.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2009.01.13. 01:28:05

@gibson:
Ha tájékozódni szeretnél az egyházzal kapcsolatban ajánlom a következő blogot: objektivszcn.blog.hu A szciknek több negatív tulajdonságuk van. Csak egy pár, a tisztánlátás kedvéért:
- Kapcsolategszakítás. Azért írtam előre, mert ez a post is erről szól. Ha a családban valakinek nem tetszik, nem beszélhetsz vele többet
- pszichoirtás: A pszichólógusokról azt gondolják, hogy ők teszik tönkre a földet, ezért minden lehetséges eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni őket
- anyagi kizsákmányolás: Tanfolyamokat kell végezned, hogy fejlődj, magasabb szinű szellmi lény legyél. Szerintük sokmillióért végzett tanfolyamok által akár a testmagasságod(!) is tudod változtatni
- e-meter: így hívják az egyház által ahsznált hazugságvizsgálót, amivel kiszedik belőled az összes titkod, amivel később zsaolhatnak ha ki szeretnél lépni
- sea org: az egyház szerzetesrendje, napi tizenórát dolgoztatnak egy marék rizsért
- egymilliárd évre szóló szerződés: ha munkatársnak állsz, aláíratják veled
- fedőszervezetek: drogmentes, és emberi jogokért harcoló szervezetek, amik csak a szci és LRH propagálását segítik elő, a valódi célokért semmit sem tesznek, ha próbálkoznak deviánsan teszik, a valódi cél a Hubbardi elvek terjesztése, a szolgáltatások értékesítése

És ez csak a jéghegy csúcsa...

_tx_ 2009.01.13. 01:39:25

Természetes szelekció? Talán. De nekünk, "ki nem szitált" embereknek erkölcsi kötelességünk elkapni a gyengéket és megmenti őket saját ostobaságuktól. Védtelen és ártatlan gyermekeikről nem is beszélve.

Ha ezt feladjuk, holnap lelőhetjük az összes hajléktalant, kioldhatjuk a szoc. hálót és visszamászhatunk a fára.

Ja és ne becsüljétek le a szekta jellemtorzító erejét! Sok a szerencsétlen nyomorult, a befolyásolás pedig külön szakma - a KGB vallatótisztek tudnának mesélni. Mindenki, akinek egója van bedönthető (Te is, én is!), persze eltérő energia-befektetés árán. De legtöbbször elég csupán a fény ígérete, amikor nagy a sötétség, a folyamat onnantól fogva öngerjesztő.

baliquez 2009.01.13. 01:44:53

@gibson:
Valamint a világvallásokban nem a fanatizmus az alap, a mégoly sokat megénekelt, békességéről híres iszlámban sem az az alap hogy hurrádzsihád és akkor jól elpukkantjuk magunkat egy kávézóban szögestől. A `ciben viszont alap, a rendszer leglényegét képezi a fanatizmus és a fanatizálás, arra van felépítve. Még a destruktív neokeresztyén szekták sem rendelkeznek a fanatizálás és rabszolgagyártás eszközeinek olyan rendszerbe illesztett tárházával mint a citológusék.

Gondolom viccesnek tartod azt amit pl. a kereszténységről írtál, de azért azt ne felejtsd el hogy a műveltségedet, az iskolázottságod és a lexikális tudásodat nem szerezhetted volna meg pl. egy biflázós közel-keleti helyen, ahol a vallási vezetők mondják meg még azt is hogy mikor illetheted a társadat és hogyan. Minderről beszámolási kötelezettséggel, stb.

Igen, teccik-nemteccik, Európa egy judeokeresztény kultúrkör. Aki szeretné megélni milyen pl. végletesen sötétagyú és gyakorta rosszindulatú imámok jármában élni, az menjen és próbálja ki, "el lehet menni, tessék" (fejhangon). Aki marad az meg legalább a saját vérébe ne hugyozzon bele, köszi. Mert undorkeltő, azért. Szóval le lehet állni az artistázással. Én sem hiszek benne, de a többi versenyző ellenében legalább megbecsülöm mert az én civilizációmat szimbolizálja.

Reggie 2009.01.13. 01:54:16

_tx_ 2009.01.13. 01:39:25

hat ket generacio lathatoan hulye. mennyi az eselye hogy a harmadik nem lesz az?

erkolcsi kotelessegunk segiteni a raszorulokat, felteve hogy ezzel nem az elkorcsosodast segitjuk.

_tx_ 2009.01.13. 02:04:01

Reggie:

És Te fogod megmondani, kiből milyen korcs lesz? Mondjuk egy 3 éves gyerekről, ránézésre? A "mi lett volna belőle, ha" forgatókönyvek általában nem működnek, pláne, ha emberekről van szó.

Amúgy eszednél vagy?

_tx_ 2009.01.13. 02:06:51

baliquez:

Igen, én is rosszabbnak látom a szcit még egy dzsihádista fundamentalista szervezetnél is, mert azok legalább tiszta lapokkal játszanak, nem hazudják magukat ökumenikus békemisszionáriusoknak.

A szci ezzel szemben minden eszközt megenged a híveinek a "CÉL" érdekében, legyen az félrevezetés/hazugság, lopás, nemi erőszak, betörés, horribile dictu gyilkosság.

Ezek nem légből kapott példák, mindegyik fenti cselekményre volt már precedens.

Gera 2009.01.13. 02:15:11

Reggie bazzeg, jó látni, hogy van náluk is ostobább ember: Te :) Telefonról nem hallottál még? Merthogy a kedves anyós arról beszélt, hogy az otthon egyedül hagyott gyerekek őket hívták fel, hogy félnek, éhesek, stb.

Reggie 2009.01.13. 02:27:50

_tx_ 2009.01.13. 02:04:01

nyilvan nem en fogom megmondani, most nem is errol van szo es nem is a gyerekekrol hanem a hulye scis norol. Szerintem akit a sci be tud halozni az meg is erdemli.

Gera 2009.01.13. 02:15:11

Nem az a gond vele hogy hallgatja, hanem hogy aktivan nem tett ellene semmit legalabbis nem szol rola. Rendoroket kikuldeni h egyedul lettek hagyva a gyerekek a lakasban es ez az adott pillanatban nem oldja meg a problemat, de okoz a kedves sci anyukanak annyi problemat, hogy maskor esetleg mashogy tortenjen menjen az igy ill eselyesebb hogy a gyamhatosag is felfigyel az esetre, persze ez attol fugg kit kuldenek ki, de csak pusztan hallgatni a telefonban szerintem ertelmetlen es hulyeseg, cselekedni kell.

Reggie 2009.01.13. 02:30:00

"...mashogy tortenjen menjen az igy ill..."

elbasztam a szerkesztest, ezt akartam helyette:
...mashogy menjen gyulesre es ne ugyan ez tortenjen, valamint igy...

_tx_ 2009.01.13. 02:34:32

Reggie:

Épp ez a lényeg. A szci nem úgy kezdi a behálózást, hogy "hagyd el értünk a gyerekedet"

Lépésről lépésre alakítja ki a súlyos lelki függést, komoly pszichés terrorral, fejlett befolyásolási eszköztárral. Nyilván a szóban forgó nő elesett és gyenge, de ettől még nem törvényszerű, hogy nem érdemel jobb életet.

Továbbra sem tetszik nekem az általad propagált szelekció. A humánum lényege éppen az ember közös gyökerének, azonosságának felismerése, az önzetlen felelősségvállalás és segítségnyújtás. Ettől ember ui. az ember.

Reggie 2009.01.13. 02:38:44

_tx_ 2009.01.13. 02:34:32

Lehet hogy nem szep ez a szelekcios dolog meg durvan hangzik, de akit ilyen rovid ido alatt a gyerekei ellen lehet hangolni az nem alkalmas anyanak, ez azoknak a gyerekeknek jobb helyuk van masnal vagy akar allami gondozasban is...

Gera 2009.01.13. 02:40:28

Az ember nem hív a lányára rendőröket az első adandó alkalommal. A gyerekeket nyilván megnyugtatták telefonon, felvilágosították őket, hogy apu engedélye nélkül is kinyithatják a hűtőszekrényt, stb.

Abból a tényből, hogy egyáltalán itt ez a poszt, meg abból, ami le van írva benne, nekem kurvára az jön le, hogy a nagyszülők értelmes emberek, akik küzdenek az unokáikért, csak hát nem egyszerű kezelni ezt a helyzetet emberileg (és jogilag sem...).

Nem kéne ilyen magas lóról osztani az észt. A sokdiplomás, vezető beosztásokat betöltő nagyszülők is nyilván azt gondolták még pár éve, hogy ilyesmi velük a büdös életben nem fordulhat elő, aztán mégis.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 02:53:33

az kurvaélet, hogy a pasas nem százas, DE!

én belenéztem a nő blogjába is, tényleg az a helyzet, hogy a control freak, sárkányszerű anyjával elég rossz a kapcsolata, és gyakorlatilag bármit bevállalt annak érdekében, hogy elkerüljön otthonról. szóval részben az anya is felelős azért, hogy a lánya ide jutott, talán nem kellett volna szétszekálni gyerekkorában meg később, amikor belázadt, és akkor nem menekült volna bele az első szembejövő droid karjaiba.

persze ettől még a lány is balfasz volt :(

stefan75 2009.01.13. 02:55:00

Na, már itt vannak a szcientológusok terelni a témát, egész sikeresen ("működésben a tech"). Lefordítom magyarra, amit írtak:

Franz Jäger: Ááá, én nem vagyok szcientológus, nem. Képzeljétek csak el, micsoda szörnyűségeket csináltak más vallások nevében! Elképzeltétek? Na, akkor a szciről le lehet szállni, csámcsogjatok másokon.

deee: Adja meg nevét, telefonszámát, lakcímét és szexuális partnerei listáját, hogy az OSA halálba zaklathassa önt! Ja és én nem vagyok szcientológus, ááá, nem.

Gera 2009.01.13. 03:00:41

semota - Kérdés, hogy mennyi ebből az igazság. Nekem inkább úgy tűnik, hogy a szülők inkább csak nem akarták hagyni, hogy elbassza az életét. Mióta van két gyereke, azóta meg különösen nem. A szemetek...

Egyébként a Prohardver Szcientológia fórumában írt még pár érdekes részletet az anyós, amik tovább differenciálják a képet.

Reggie 2009.01.13. 03:02:19

Gera 2009.01.13. 02:40:28

persze en ertem, de a megnyugtatas meg a huto engedelyezese csak tuneti kezeles, es nincs belole elore lepes.
nagyon sokszor problema az, hogy az elejen meg sajat maguk kozott probaljak megoldani, pedig eleg nyilvanvalo hogy kulso segitseg kell, es igy csak a problemat hagyjak elharapozni. Ez adott szempontbol erheto is, hisz mindenki probalja vedeni a sajatjait, viszont ha ugy nezzuk nem a legelejen a gyokerenel kezdtek kezelni a problemat es igy ha nem is szandekosan, de hagytak jobban kifejlodni a bajt.

Gera 2009.01.13. 03:06:31

Mégis, mit csináljanak a legelején? Zárják be a 30éves, kétgyerekes anya lányukat a pincébe, hogy ne tudjon elmenni a fickóval? Az a nagy büdös helyzet, hogy a szülők egy ilyen esetben nem tehetnek semmit, a kislány is csak azért lehet náluk, mert úgy döntött. Ezért egyébként minden tiszteletem a gyereknek, 10 évesen kurva kemény döntés otthagyni a családot, bármekkora idióták is.

Gera 2009.01.13. 03:08:39

Ja és még annyit, hogy pontosan most van az, ami már nem csak tüneti kezelés. Kell egy kis idő, amíg az ember felfogja, hogy mi is történik valójában, meg elhiszi, hogy ez egyáltalán megtörténhet.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 03:10:33

Gera:

van a csajnak egy posztja, amiben leírja, hogy már 14 éves korától gondjai voltak a szüleivel. én is ismerek ilyen embereket, akiket a szüleik nagyon erősen próbáltak korlátozni meg irányítani, és az illetők hajlandók voltak teljesen elcseszett alternatívákat bevállalni csak azért, hogy végre megszabaduljanak a szülői házból.
az meg a másik probléma, hogy az egyének az értékrendet nem kis részben a szülői házból hozzák. ha a csajt beszippantotta a szci, akkor az otthonról hozott értékrenddel is gondok lehetnek.

persze egy 33 éves felnőtt embernek már egyénileg is komoly felelőssége van, nem helyes mindent a szülői házra kenni, csak megemlítettem ezt, mint szempontot.

belinkelnéd a fórumot, amire hivatkoztál? engem is érdekelne.

Gera 2009.01.13. 03:17:26

Én végigolvastam mindkét blogot és erős gyanúm, hogy olyasmik ellen lázadozott a lányka, amik ellen nem kellett volna, mert akkor most nem itt tartana. De ha nem így van, akkor se a szülők tehetnek arról, hogy most hülyeséget hülyeségre halmoz.

Mike36 2009.01.13. 03:28:00

hm
azt sem mondom, hogy igaz, meg azt sem hogy nem

ez csak az egyik fél
családi viszálynál pedig az anyós mindig tud kigyót-békát kiabálni a férjre
és hol van a gyerekek vér szerinti apja?
róla semmit nem ír xy akárkicsoda, aki persze jelenegi férjet név szerint említi, de már alá nem irta

vmiért ellenszenves nekem a levélíró, ugyanakkor a szcientológia szerencsésen kimaradt az életemből, ugyhogy igazából, érdemben hozzá sem akarnék szólni a témához

Mike36 2009.01.13. 03:32:56

megnéztem ezt az Ötletgazda weboldalt, irritáló stilus, ellenszenves ez is

szegény gyerekek

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 03:33:39

pfff, ez a fórum, ez nagyon kész... :O

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 03:50:47

Gera:

hagyni kellett volna, hogy a csaj a saját lábára álljon, nem pedig megoldani minden problémáját, meg mindent a segge alá tolni, egyetemet, lakást, kocsit. eleve milyen dolog már, h ők veszik a kocsit a saját gyereküknek, meg hogy _visszaveszik_, amikor úgy látják jónak? nekem a szüleim nem tudnának így átnyúlkálni a fejem fölött. mondjuk nem is akarnak. nem is lettem szcientológus.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 03:52:31

Gera:

hagyni kellett volna, hogy a csaj a saját lábára álljon, nem pedig megoldani minden problémáját, meg mindent a segge alá tolni, egyetemet, lakást, kocsit. eleve milyen dolog már, h ők veszik a kocsit a saját gyereküknek, meg hogy _visszaveszik_, amikor úgy látják jónak? nekem a szüleim nem tudnának így átnyúlkálni a fejem fölött. mondjuk nem is akarnak, mert tisztában vannak vele, hogy felnőtt ember vagyok. nem is lettem szcientológus.

Mike36 2009.01.13. 03:59:27

@Reformer:

és már nemazért de ez miféle blog, egy fórumon?

Preston · http://www.prestonline.hu 2009.01.13. 04:06:56

meg akartam nézni magamnak most már én is ezt a tagot az iwiwen. már csak négy van belőle, igyekezzetek akit érdekel :)

Preston · http://www.prestonline.hu 2009.01.13. 04:12:17

voltmár?

A lehető legjobbat tettem magammal, a gyerekeimmel, a szüleimmel és a FÉRJEMMEL, hogy felcseréltem Szolnokot Péccsel.
A házasságom éppen olyan, mintha a lányregényekből szedtem volna. A különbség csupán az, hogy ezt mi csináljuk ilyenné.
Boldog vagyok és ez nemcsak néha fordul elő, hanem minden nap!
Amikor nyűgös vagyok meg hisztis, akkor viszont villámok csapkodnak körülöttem.

A férjem egyik remeke a villámló tekintetemre: "Tőled még Chuck Norris is fél!"

Mike36 2009.01.13. 04:18:45

beleolvastam a lány blogjába

köze nincs az az egésznek a szcihez
az anyós akkor is irhatna ilyen levelet, ha a jelenlegi férj mondjuk hentes lenne

"Amikor megszületett a lányom, elkezdődött a hatalmi harc. Az anyám fürdette a gyereket, kivette a kezemből, amikor próbáltam elaltatni, bármire rá akartam nevelni a gyereket, minden alkalommal letorkolt."

drága anyuka csak önmagát okolhatja
uyganakkor rettenetesen féltékeny a lányára, rosszul van, hogy elért valamit (audtior - végig nagybetüvel)
lehetne akár főosztéályvezető is egy banknál, az épp ekkora baj lenne
és a fiút tényleg meg sem említi

tipikus iskolapélda ez, nem egyedi eset, bármelyik pszichológus csak bólogatna

a szcientológia mellékszál ebben a történetben

Mike36 2009.01.13. 04:30:35

"Már nem vetnek minden hibát a szemere. Talán érzik, hogy nem kellene így befejeznünk. Gyakran beszélnek (illetve jobban belegondolva inkább csak az anyu) már arról, hogy már nem sok van hátra"

ehehe, annyira tipikus
ha ez a szerencsétlen nő, a szci helyett pár pszichológiai köynvet vett volna, simán átlatna az anyja praktikáin
anyuka permanensen büntudatot kelt/kelett a gyermekében, ezért sem felelt meg soha semmi, ezért volt rossz minden, most meg érzi hogy hamarosan meghal. És a csaj lépre is megy
"Az jutott az eszembe, hogy nem is azt próbáltam meg velük, amire igazán szükségük volna"

na jól van fél 5, elég volt, inkább leszarom ezt az egészet :)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 05:00:05

Mike36:

azért olvasd már el a faszi blogját is, kurvaélet, h nem százas az ürge.
amúgy elég "vicces", a feleség a wiwjén azt írja, h lányregényekbe illő a házasság, a férj blogján meg tök sokszor van arról szó, hogy megy a balhé.
a feleség egyébként ugyancsak egy intergalaktikus lúzer, először abbahagyja az egyetemet egy kőműves miatt (WTF?!), aki csinál neki két gyereket, közben mindvégig a szülei támogatják.
aztán összeáll egy alkoholista fószerrel, most meg a nyilvánvalóan bolond szciós pasival. nyilván jó svádájú a pasi, meg jól elő tudja magát adni, de könyörgöm, csak rá kell nézni a blogjára, nem képes egy rendes bővített mondatot leírni, hemzseg az egész szöveg a műveletlenségre utaló nyelvi hibáktól. ráadásul feszt gyűlölködik a koma, meg levágós, hogy nem képes megvalósítani semmit a hagymázas képzelgéseiből. normális nő bottal se piszkálna meg egy ilyet, nemhogy.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 05:06:38

száz szónak is egy a vége, az anyuka jól lát egy csomó mindent a lánya házasságával kapcsolatban. viszont azért ő is felelős, hogy egy ilyen ruppótlan szélhámos ilyen szinten ellene fordította az édes lányát. lehet, hogy a faszi egy nagy manipulátor, viszont ha valóban jó lett volna a nő és a szülei kapcsolata, akkor hallgatott volna rájuk, és nem fajulnak el így a dolgok.

Mike36 2009.01.13. 07:51:16

nem
nem a fickó forította a lányát anyuka ellene, hanem önmaga
a fickónak meg olyan bicskanyitogató stílusa van (csak a weboldalt néztem meg), ami a vallási fanatikusok sajátja
nem feltétlenül kell egyetem, főiskla a boldogsághoz, van aki alkalmatlan rá, gyanakkor hogy anyuka mindenét fizette, azzal is magához kötötte, fenntartva a függést, közben meg szidta, hogy bűntudata legyen, hogy a maga erejéből semmit nem képes elérni, és lásd elért vmit, de mint mondtam, minegy hogy ez a szci vagy egy munkahelyi pozició, anyukától független, és így már nem jó

anyós 2009.01.13. 08:06:33

Az vesse rám az első követ, aki szülőként maga is nem tenne meg mindent a saját gyereke ballépéseinek a korrigálásáért annak érdekében, hogy valamikor egy normális, életképes felnőtt legyen belőle. Ha a különféle blogokat figyelmesen olvassátok az azért látszik, hogy ezzel a fajta véleménnyel a saját gyerekemtől akkor szembesülök, amikor 33 éves, a két kisgyerekével 4 évig lakott a mi háztartásunkban gondoskodtunk róluk, és segítséget kapott anyagilag is és konkrét fitikai segítség formájában is ahhoz, hogy legalább egy alap gazdasági főiskolai diplomája legyen, Érdekes, hogy a sárkány anyja minden célra megfelel, de véleménye azért ne legyen. A történethez hozzátartozik,hogy 2007. novemberében nagyon súlyos lábtörésem volt, a jobb lábam bokaízület feletti része mindkét lábszárcsontban darabosan összetört. Ebből csak 5-6 hónap múlva tudtam újra járniennek ellenére mind a két kisgyerek június 15-től 6 hétig volt nálunk. Annak ellenére vállaltam el őket, hogy járni is alig tudtam. Ezért nem jár ugyan babérkoszorú, de ha annyira nem lehet gyereket rámbízni ezek után az őszi szüner idejére újra csak megfeleltünk? A gyerekek ebben a családban szeretetet kaptak. Az új családjukban vezéregyéniségtől kapott utasítások és drill van. Ebben a családban kér gyereket neveltünk fel. Ai idősebbik, 36 évesen sikeres programtervező matematikus és a szülői házból kilépve szerető gyermekünk maradt. A másik gyermekünk rendre rossz döntéseket hozott, amiknek a helyrehozatalában érdemén felül segítettük.Ezért ez a gyűlölködés jut nekünk. Az autót pedig azért vettük vissza, mert a 800-900 eFt értékű autót Tövisháti úr 200 eFt-ért akarta eladni.

hajastom 2009.01.13. 08:19:55

Ez egy idiota.:)Csak szerencsetlen gyerekeket sajnalom.
Egy igazi luzer a pali,valodi sikertelen kis senkihazi.Ez a szcientologia pont az ilyen identitastudat nelkuli kallodo-mellesleg lusta-faszoknak van kitalalva,akik igazabol semmit nem akarnak csinalni a nulla munkval elert meggazdagodason kivul,de meg ahhoz is ostobak,hogy belassak,ehhez tulsagosan hulyek.:D
A legszebb,hogy jo melyen tudja is,nem is all szoba vele senki a sajat csaladjabol sem. Ha akkora menok,miert kell a szuloktol 2,5 milla a tanfolyamra...?Meno vallakozo...Kis bagolykopet.:D

burleszk 2009.01.13. 08:33:26

A szcientológusok éppen az ostoba, lusta, tehetségtelen, ám nagyravágyó alakokból élnek. Nekik könnyedén el tudják adni a "lépj be közénk, és te lehetsz a király! csodákra leszek képes, stb..." jellegű blablát, amelyet természetesen gagyi tudományoskodó köntösbe öltöztetnek...
Könnyesre röhögtem magam a xenu-s alapsztorijukon, meg a végtelenül primitív és semmitmondó "reklámszövegeiken"...ám az emberi történeteknél már nincs kedvem kacarászni :-(
Főleg, ha gyermekekről van szó, akik önhibájukon kívül, a barom szülők által kerülnek ilyen helyzetbe !
Veszedelmes, gusztustalan pénzrabló szekta ez, több helyütt, például Németországban nem is ismerik el egyházként! Mivel nem is az.

Mike36 2009.01.13. 08:51:16

@anyós:
nehéz izaságot tenni, főleg így a távolból, egy-két írás alapján, leginkább nem is lehet
ha a tényleges szülő vagy, azt vedd figyelembe, hogy a példátok tipikus, és a szci mellékszál, itt lényegtelen
egészen biztos, hogy okozója vagya dolgoknak, sajnálom, de ezt kell, hogy modjam, ha a gyereke a szülője ellen fordul, arról a szülő tehet, túl ngy volt a dresszir, vagy megszokta, hogy szó nélkül kifizetsz mindent
az sem jó, hohgy családi életet vadidgenek előtt élítek, bár legalább mindki kibeszéli magából a feszültséget
családterápia
nem vagy beteg, de egy szakember biztos tud segíteni, külső szemlélő, több esetet látott, jobban meg tudja ismerni a helyzeteteket. persze a szcisek nem fognak elmenni, mert egy pszichológus szerintük maga a sátán, emiatt a te eseted speciális
én ezt tudnám neked javasolni

sprenczl 2009.01.13. 09:06:41

Reméljük a fiút is sikerül kimenteni, ha már az elbaszott párocska menthetetlen.

sertésmájkrém 2009.01.13. 09:24:00

Van ahol csak a radikális megoldás segít. Általában késő mire ezt mindenki belátja.

Köcsögháti és nője elbaszta az életét, a gyerekek még menthetőek bár a két nyomorul meg a szektájuk mindent megtesz annak érdekében hogy ne legyenek azok...

Csak egy jó tanács:
Ha nem akartok életeket tönkremenni látni nektek fontos személyeknél, akkor legyetek radikálisak ha felbukkannak ezek a tetvek és - tök mindegy jó szándékból vagy az egész mögé látva, de - próbálkoznak.

baliquez 2009.01.13. 09:45:36

Kedves anyós, amennyi pénzt Önök már ráköltöttek a leányukra és az ő Genyóhátijára, igazán rászánhatnának még párszázezer forintot hogy leányuk választott párja ne keserítse tovább az unokáik életét.

Javaslom hogy vegyék fel a kapcsolatot magánnyomozóirodával, és bízzanak meg szakembert hogy kergesse őrületbe mostohaapukát - alapból paranoiások a citológusok, menni fog. Akadnak szakemberek akik olyan meggyőző rábeszélőképességgel rendelkeznek hogy háti(iden)titás még a kontinensről is elmenekül.

A kedves leányuk pedig ebből adódóan megtapasztalja hogy a citológusok nem tudják megvédeni és nem is akarnak kiállni sem a lúzer párjáért sem érte (mivel alapvetően csórók, a citológiának meg pénzes őrültek kellenek), ergo talán átértékeli a mindenhatóságukat. Bármilyen nehéz is, ne adjon nekik pénzt többet, mert az a cihez vándorol. Ha segíteni akarja az unokáját küldjön neki ruhát, süteményeket, könyveket.

Lehet jogi utat választani, csak nem érdemes, évekig elhúzódhat, közben a gyerekek nőnek és lelkisérülnek. Meg lehet sírni is, csak értelmetlen.

Reformer 2009.01.13. 09:57:43

kedves anyós, küldtem emailt.

anyós 2009.01.13. 10:30:06

@Reformer: Kérem, hogy az e-mail címét adja meg, mert a postmaster visszautasította a válaszomat.

_tx_ 2009.01.13. 10:38:43

baliquez:

"alapvetően csórók, a citológiának meg pénzes őrültek kellenek"

Igen, jellemzően igen, de nem kizárólag. Mert minden szervezetnek szüksége van sameszokra, lótifutikra, a végsőkig kihasználható csicskákra is, erre pedig a gazdag embert nehezebb rávenni. Tom Cruise nem ugyanazt a szcientológiát kapja, mint szegény Tövisháti Főfax.

pindibaba 2009.01.13. 10:54:33

@Mike36:
te nem figyeltél elég jól!
ez az ürge blogján van és a saját szüleiről beszél

anyós 2009.01.13. 11:04:45

@boszizsu: Ez az egész nem a pénzről és ajándékokról szól. Egy 10 éves gyerek azt tudja felmérni, hogy hol érzi magát szeretetben és hol nem. Ráadásul nem képes hazudni, mert még nincs benne számítás. Ezt pedagógusok, pszichológusok és gyermekvédelmi szakemberek mondják. Az utóbbi hónapok levelezései pedig akkor érnének valamit, ha a Tövisháti úrtól és tőled magán-emailban küldött leveleket is közölnéd mások szórakoztatására. Anyád

pindibaba 2009.01.13. 11:08:34

Szerintem minden kapcsolat /akár szülő-gyerek/ kétjátékos, tehát egy hibás sosincs.
De ha valaki felnőttként még mindig a múlt árnyait kergeti az:
1. nem felnőtt
2. nem is akar az lenni
Jobb másokat hibáztatni, egyszerűbb!

pindibaba 2009.01.13. 11:11:21

Kedves moderátor!! ha van
Nem lehet nyilvánosságra hozni bizalmas leveleket a harmadik fél megkérdezése nélkül!!!

anyós 2009.01.13. 11:22:00

@Ötletgazda: A közzétett mocskolódás csak töredéke annak, amit elszenvedni voltunk kénytelenek. Az autó értékét pedig a szervíz közölte, amikor javításra vittük.

scarlet ruby blue 2009.01.13. 11:24:26

Majdnem minden családban van övön aluli iszapbirkózás (hasonlóan csúnyát láttam már örökösödési vitában pl.), de ennyire netesített verzióval még nem találkoztam. Lassan olyan ez, mint egy valóságshow.

Tegyük fel, a pénzről szól, és a kislány azért pártolt át a nagyihoz, mert ő tőbb tízezer forintot ráköltött.
Ha én meg lennék győződve az igazamról és vissza akarnám kapni a gyerekem, akkor a nagyi saját fegyverével támadnék, lehet, hogy nem a legszebb dolog, de akkor kétszer annyit költenék a lányomra, arra a kis pénzéhes szukára. Ugye, így már milyen visszásan hangzik?
Ja, hogy nem tennék ilyet, mert nevelési elveim vannak? Oké, ez még belefér. Megpróbálnék akkor más úton közeledni a kis dollárszemű luxusbébihez. Például szeretettel, érdeklődéssel, már ha valóban szeretem. Ha annyira fontos lenne az a büdös kölök, és mondjuk kiderülne, hogy az új férjem/élettársam is benne van a pakliban, mint riasztó tényező - hát, akkor mérlegelném, ki is az igazából fontos számomra.
Ha az anyósom valóban egy tetű manipulátor, az úgyis kiderül előbb-utóbb a gyerek számára is, "nagylány" már.

De hogy munka nélkül meresztem otthon a valagam és romlásnak indult kajából királyi fogásokat tolok az asztalra, mivel Mr. Szci, a családfenntartó eltúrta az összes megtakarított pénzem a megvilágosodásra és a Tuti-most-be-fog-jönni-nem-lehet-ekkora-pechem-ismét Bt.-re; közben nekiállok szumózni a neten az anyóssal, barát-ellenség-mediátor táborokra osztva ezzel egy csapat outsidert, na az nem feltétlenül a legjobb megoldás.
Ébresztő!

boszizsu 2009.01.13. 11:26:49

Ezt a levelet még a nyár közepén írtam a szüleimnek.

Tettem azért, hogy tisztességes hangon lehessen megoldani ezt a helyzetet. Nem kizárólag rajtam múlt, hogy ez nem így lett.

Tárgy:
Életünk története 2.
Feladó:
Böszörményi Zsuzsa
Dátum:
Sun, 29 Jun 2008 16:51:00 +0200
Címzett:
Anyu

Drága Szüleim!

Érdekes helyzet állhat elő, ha először az én reagálásomat olvassátok el, és csak aztán az Andris levelét, amire ezt a levelet megírom. De szeretném, ha tudnátok, hogy a most leírt véleményem már évek óta megvan, csak még nem sikerült elmondanom megfelelően. Illetve sehogyan sem.

Az az egy biztos, hogy nem érzem jól magam. Tudom, hogy merre kéne mennem, de nem vagyok elég bátor hozzá. Régóta tudom, hogy mi a helyes irány, de inkább egyet előre léptem és kettőt hátra. Most is ezt a játékot játszom, és veszettül utálom, hogy döntenem kell. (Olyan jól meglennék még amolyan Pató Pál urasan.)

Szeretném, ha tudnátok, hogy már réges-régen tudom, hogy nem helyes az, hogy hagyom, hogy elintézzetek, megadjatok és megvegyetek nekem mindent – jogosítványt (háromszor), lakást, diplomát, autót, nyaralást, gyerek-eltartást, munkahelyet, vagy ügyvédet, ha szükség van rá... igen, igen.

Éppen a héten jutott eszembe Franciska, aki minden alkalommal nem kevés fricskával „királylány”-nak szólít. Volt, amikor mérges voltam érte, volt, amikor teljes egyetértésem volt vele; csak egy nem volt soha: nem tettem ellene semmit.

Szóval mindent megvesztek nekem, akár kell, akár nem, akár megérdemlem, akár nem, akár megdolgozom érte, akár nem. És az utóbbi években a gyerekeknek szintén mindent-mindent megvásároltok.

Ez rohadtul kényelmes ám! Jó ez így nekem, és a gyerekeknek! Végülis mindenünk megvan, ruha, autó, lakás, pénz, játékok, minden. Csak éppen önbecsülésem nincs. Ha bármilyen nehézségem van, évek óta nem jut más megoldás az eszembe, csak az, hogy „nem baj, majd kérek rá az anyuéktól”. És nehogy azt gondoljátok, hogy a gyerekek kreatívabbak ennél. „Nem baj, ha nincs rá pénzed, majd megveszik a mamáék.” És én ettől még rosszabbul tudom magam érezni, mert azt sugallja, hogy ti jobban helyt álltok, mint én...

Szeretnék ezen változtatni. És nem szeretnék rajta változtatni. Szeretném végre megmutatni, hogy mire vagyok képes a saját erőmből. És szeretnék megmaradni ugyanebben a békés, langyos, változatlan állóvízben. Csakhogy ez így nem fog menni. Döntenem kell. Itt az ideje!

Vagy azt választom, hogy nem változtatok semmin, és akkor nem lesz jobb, és romlani fog, mert egyre több dologra lesz szükségünk és egyre kevésbé fogom megtermelni magam a szükségleteinket. És a végén lesz egy tökéletesen képtelen lányotok, aki rátok hagyja az unokátok nevelését, de még a saját életének fenntartását is.

Vagy azt mondom, hogy felvállalom a felelősségét az életemnek (végre), és a saját lábamra állok. Ezzel a döntéssel viszont az jár, hogy a továbbiakban nem fogadok el tőletek semmiféle anyagi támogatást sem a magam, sem a gyermekeim számára. Mert végre büszke akarok lenni arra, amit megkeresek. És úgy nem tudok az lenni, ha többmilliós vagyon mellett nincs szükség az én jövedelmemre és tehetségemre.

Tudom, hogy értitek. Tudom, hogy tudjátok, hogy igazam van. Itt most nem arról van szó, hogy valamiért bedacoltam és csakazértsemkell, hanem az életem és a gyerekeim élete a tét. És ezt a felelősséget én vállaltam. Van két gyermekem, akiket fel kell nevelnem.

Hát ennyi. Az elmúlt napokban sokat gondolkoztam azon, hogy mivel tennék jobbat. És nagyon szeretnék 32 év múlva úgy a tükörbe nézni, hogy ez jó mulatság (női munka) volt. Szeretnék önmagamra büszke lenni. Büszkébb, mint most vagyok.

Emiatt azt a döntést hoztam meg, hogy a mai naptól kezdve (2008. június 29.) nem fogadok el tőletek sem pénzbeli, sem ruházati, sem élelmiszerbeli támogatást sem a magam, sem a gyermekeim számára. (Gondoljátok el, milyen faramuci dolog kaviárt enni, miközben lyukas a gatyám. :-) )

A szolnoki lakás hasznosítási jogáról is lemondok. Ez nem az ingatlan nyilvántartási bejegyzésen múlik, hanem azon, hogy ki dolgozott meg érte. (Szomorú ugyan, de attól még tény marad, hogy nem én.) Így a hasznosítás joga is titeket illet, nem engem. Tulajdonképpen a Forddal ugyanez a helyzet, nem tudjuk megengedni magunknak a fenntartását, a szervizelését, az etetését, mégis-mégis megvan, és kínlódunk vele.

Ez nem mehet így tovább! Önállóan szeretném végre eldönteni, hogy mikor melyik gyerekemmel játszom, mit várok el tőlük, milyen magasra teszem a mércét, mit engedek meg nekik, mikor mire költöm el a pénzem, mikor kapnak saját szobát a gyerekeim és a többi és a többi. Mostanában kevés ilyen és ehhez kapcsolódó döntésben volt szavam.

Ideje hát végre megtalálnom a saját hangomat, és eldöntenem, mit is akarok valójában. És én családot akarok. Okos, jövőre gondoló, felelősségteljes gyerekekkel. És olyan családot, ahol mi dolgozunk meg együtt a saját autónkért, házunkért, ruhánkért, ételünkért.

És ebben a felállásban a ti szerepetek továbbra is az, mint eddig: az én szüleim vagytok és az unokáitok nagyszülei, akik természetesen a lehető legjobbat akarják a gyereküknek és az unokáiknak.

Csókollak benneteket.

Zsuzsa lányotok

anafeb · http://remalom.blog.hu 2009.01.13. 11:28:05

@pindibaba: nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, amennyiben anyós ezt kéri, természetesen törlöm boszizsu hozzászólását.

boszizsu, örülök hogy te is itt vagy, viszont megkérlek, hogy inkább a saját véleményedet írd le, és ne a leveleket copyzd be. Biztos vagyok benne, hogy neked is megvannak a saját valós vagy valósnak vélt sérelmeid, és valószínűleg valahol félúton van az igazság.

Az itt hozzászólók közül senkinek nem tiszte eldönteni, hogy melyikőtöknek van igaza, de ami mindenkit megdöbbent, az az, ahogy a gyerekeidhez viszonyult. Az, hogy nincs otthon elég étel, nincs karácsonyfa, de a hubbard összes már megvan, számomra egy erős értékrend átalakulást jelent. Picit gondolkoznod kéne.

gromit 2009.01.13. 11:28:45

@boszizsu: tok jo, hogy ezt idemasoltad, bar magad fele igencsak ongol: anyadrol egy vilagosan es arnyaltan gondolkodo, aggodo meber kepe rajzolodik ki (aki nyilvan tok feszult a helyzetben, es nyilvan nem tokeletes), rolad meg egy gyulolettol frocsogo zombie, aki nagyon vigyaz arra, nehogy egy mondat is eljusson az agyaig. es ez a caps lock-os irasmod - szanalmas.

(es hogy "otletgazda" szerint mi is a fontos ebben a sztoriban [az auto ara!] hat arra mar szavam sincs)

scarlet ruby blue 2009.01.13. 11:30:44

Bocs, a hozzászólásomban anyósom helyett anyám a helyes szó.

Ötletgazda (törölt) · http://otletgazda-bt.5mp.eu 2009.01.13. 11:31:20

@anyós: lássam, lássam a mocskolódást. Mennyit mondott a szervíz? Adtak róla állapotfelbecslő lapot? Lássuk a tényeket, sok az ismeretlen részlet.

scarlet ruby blue:

"Ha az anyósom valóban egy tetű manipulátor, az úgyis kiderül előbb-utóbb a gyerek számára is, "nagylány" már."

Igen, ez elkerülhetetlen.

boszizsu 2009.01.13. 11:32:49

@scarlet ruby blue:

a rengeteg megtakarított pénzemet a kedves exférjem kúrta el olyan lakásfelújításra, ami évek óta nincs befejezve. Egy olyan lakásra, ami tulajdonképpen nem is az enyém. Mire a jelenlegi férjem feltűnt a színen, addigra már sehol nem volt a "rengeteg megtakarítás".

Szerinted mit lehet kezdeni egy olyan gyerekkel, aki tévét néz, miközben velem telefonál, és semmi nem történik. Vagy megkérdezi a nagyanyját, hogy "Mama, ezt elmondhatom?" Nem kell elhinni, hiszen a szó elszáll.

És nem kívánok belemenni semmiféle árversenybe. Ha megtehetném, akkor sem vennék egyik gyerekemnek sem 17.000 forintért mobiltelefont karácsony után két héttel (régen kapott ajándékot), mert nem ez a módja szerintem annak, hogy megtanulja, hogy minek milyen értéke van.

pindibaba 2009.01.13. 11:35:07

@anafeb:
úgy tudom ez levéltitok megsértése is lehet, az érintett fél bizalmas közléseinek megsértése

scarlet ruby blue 2009.01.13. 11:35:52

@Ötletgazda:
Hát, a kislányról szóló megemlékezésedből nem ömlik a szeretet és a megértés.

"A gyerekek másfél év alatt nem jutottak el odáig, hogy egyetlen feladatot is pontosan, és megbízhatóan elvégezzenek. Eszter kilép a hegedülésből. A tanárnéni azt mondja, hogy neki még ilyen tanítványa nem volt. Lóg az óráról, szándékosan bosszantja. A felszerelését eldobálja, semmire nem vigyáz. A balettos eredmények szerint az sem megy jól. A szülői értekezleten olyanokat hallok a gyerekről, amik miatt lesül a bőr a képemről. Órán belebeszél a tanár mondandójába, méghozzá szándékosan egészen más témáról, az osztálytársak úgy döntenek, hogy senki nem akar a xxxxxx Eszter mellé ülni. Én szégyenlem magam."

A gyerek rosszul teljesít, neveletlen, szégyellnivaló skandalum stb.
Gondoltál már arra, hogy a gyerekek a hátukon cipelik majd lereagálják a családi problémákat, nem pedig növesztik az ilyesmit a semmiből? Ha béke és nyugi lett volna otthon, kicsit engedékenyebb lettél volna vele (nem kameráztam be a lakásotokat, csak a blogokból következtetek)...
Á, hagyjuk. :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2009.01.13. 11:40:39

@boszizsu: "Szerinted mit lehet kezdeni egy olyan gyerekkel, aki tévét néz, miközben velem telefonál, és semmi nem történik. Vagy megkérdezi a nagyanyját, hogy "Mama, ezt elmondhatom?" Nem kell elhinni, hiszen a szó elszáll."

Hogy jutott idáig a gyerek? Végülis veled élt, nem? Szerinted mi az oka, hogy így viselkedik veled?

scarlet ruby blue 2009.01.13. 11:43:46

@boszizsu:
Nem nevelési tanácsadó vagy tanár vagyok, de sok pedagógus van a családomban, és én is voltam problémás kiskamasz.
Egy kislányról beszélünk, nem pedig egy felnőttről, így csak azt tudom mondani, amit Ötlegazdának is írtam. 9-10 évesen senkitől nem várhatod el, hogy éretten és belátóan viselkedjen minden helyzetben, hogy tiszteljen és odafigyeljen rád. Plusz ha otthon érzelmi káosz van, az átragad rá is, csak nem feltétlenül úgy vezeti le, ahogy te. De a te gyereked basszus, és ha ebben az időszakban elszúrjátok, akkor lehet, hogy felnőttként se lesz túl fényes a viszonyotok.
És igen, neked kell okosnak és megértőnek lenned most még, a gyerek nem feltétlenül tud.

Esetleg szakember nem segíthet a viszonyotok helyreállításában?

A "költs rá többet" kitétel pedig ironikus volt részemről.

anyós 2009.01.13. 11:46:01

Ez a gyerek két hónapja úgy teljesít jól az új/régi iskolájában, hogy csak a matematika könyvet nem cseréltük. De: esténként együtt tanulunk, ha nem ért valamit, megbeszéljük, a vacsorát egyeztetjük, és nincs napi stressz. A gyerek szerint neki lett egy szerető családja. Mellesleg a 81 éves dédi is velünk él, mióta nyugdíjba mentem.A mobiltelefon ma már nem luxus. A gyerek az iskolából tud minket értesíteni, bármi van vele, vagy a külön elfoglaltságok miatt esetleg később, vagy korábban menjünk érte. Nem kell irígykedni.

scarlet ruby blue 2009.01.13. 11:46:28

Rosszul fogalmaztam, a tisztelet bizonyos fokát elvárhatod a gyerektől, de nem fog minden szituációban a felnőtt viselkedési normák szerint eljárni (pl. nem tévézek miközben beszélnek hozzám).

gromit 2009.01.13. 11:50:09

@boszizsu

hmm...

ez a level ertelmes, osszeszedett. bar arrol sajnos nem irsz, hogy hogyan akarsz elni ezutan, csak arrol, hogy hogyan nem, ugy tunik, bizonyos problemakat az eletedben tok vilagosan latsz. az ilyen csupa-nagy-betuvel-hagyjal-bekent-uvoltozos levelek irasa kozben hol ez az intelligens ened?

boszizsu 2009.01.13. 11:51:04

Ja és az autós sztori. Miután kitaláltuk, hogy visszaadjuk az autót, mert nem tudjuk fenntartani, az anyám az az utasítást adta, hogy adjuk el, és az árát utaljuk át neki.

Bevittük a kereskedésbe, és ottan csodájára jártak az autónak a kereskedők. Kímélt, szervizkönyves, jó állapotú, fantasztikus! Egy hibája van, csak sajna, át lett festve, és a festése RONDA. Több helyen lefolyt, matt a színe, és valószínűleg szabad levegőn száradt, mert beleragadtak maszatok, talán még falevél is. Erre Kb. 200.000 Ft-ot kéne rákölteni, hogy valóban 7-900 ezer körüli áron lehessen értékesíteni (Nekik). Mert ilyen színnel nem vennék meg a vásárlók. Sokkal rosszabb műszaki állapotú autót jobb áron el lehet adni, ha szép a festése. Ezért ajánlottak 200.000 Ft-ot.

Ennyiért mi (ÉN és a FÉRJEM) nem akartuk odaadni, így inkább felhívtuk az anyóst, hogy mi legyen, és akkor elvitték.

Az egy hazugság, hogy el akartuk "kótyavetyélni" az autójukat.

Gera 2009.01.13. 11:54:22

Olyan nincs, hogy 8 éves gyerek (ennyi volt, mikor összeköltöztetek, ha jól rémlik) BÁRMIBEN hibás legyen. Bakker, ti nevelitek őt olyanná, amilyen. Az, hogy így viselkedik, csak egy újabb jele, hogy mennyire nem mennek jól a dolgok nálatok. Persze az Ötletgazda szerint a gyerek tönkreteszi a családot. Hát, ekkora orbitális baromságot ritkán hallani. Ez csak fordítva lehetséges, ti teszitek tönkre a gyereket. Ez persze a kisebbik esetében nyilván kevésbé látványos a tiltakozás, mert őt még jobban tudtátok alakítani, de a lánynak már kialakult személyisége kezdett lenni, akit te nagyon szerettél, a korábbi blogbejegyzések alapján. Érdekes, hogy akkor nem akarta tönkretenni a családot, sőt, még apukát is akart. Hát, biztos nem ilyet.

boszizsu 2009.01.13. 11:54:41

@gromit:

Ez még megvan, de nem egyszerű megtartani, ha valaki folyamatosan azon dolgozik, hogy lealázzon, befeketítsen, hazugságokat terjesszen rólam a gyerekeimnek és ismeretleneknek.

scarlet ruby:

én ennél többet nem várok el. De azt igen, hogy figyeljen rám, ha beszélünk, pakoljon el maga után, és várja ki míg befejezem a másokkal való beszédemet, vagy ne kotyogjon bele, ha telefonálol pl üzleti ügyben. Szerintem ez nem halálos egyik gyerektől sem.

fairi 2009.01.13. 11:55:29

"Ráadásul nem képes hazudni, mert még nincs benne számítás. Ezt pedagógusok, pszichológusok és gyermekvédelmi szakemberek mondják."

10 éves gyerek tud hazudni,ha fél a büntetéstől,de komplex előre megfontolt hazugságok nem jellemző erre az életkorra...

boszizsu 2009.01.13. 11:58:49

@Gera:

ha egy gyerek 8 éven keresztül azt hallja a nagyszüleitől, hogy "Ne törődj az anyáddal, majd mi megvédünk" vagy hogy "Túl szigorúan bánik veled az anyád"
Nekem gyakran mondták, hogy "porosz" vagyok a gyerekekkel (közben meg kiderül, hogy következetlen és felelőtlen) szóval elég rázós.

Szerintem bármelyik gyereket meg lehet hülyíteni azzal, ha állandóan két ellentétes irányítás között van.

A fiam pl a saját védelmében teljesen kimarad a dolgokból. Egyszer beszélt telefonon a nagyanyjával, és azt mondta a mamának, hogy szerintem ki kéne békülnöd apával. A nagyanyja minősíthetetlen stílusban elmondta a férjemet mindennek. Ott áltam, és láttam, ahogy a gyerek összeomlik telefonnal a kezében. Potyogtak a könnyei. Ezek után bármikor átadom a telefont neki, rövid idő után azt mondja, hogy most inkább játszom. No comment.

Ötletgazda (törölt) · http://otletgazda-bt.5mp.eu 2009.01.13. 11:59:19

A társalgásba azért szálltam be, mert kaptam névtelen emaileket, és utána akartam járni, hogy honnan jöttek. Miután elmondtam/leírtam a magam részéről amit akartam, elköszönök. Mindenkit nem lehet meggyőzni, és nem is érdemes.

ENNEK A TOPICBEJEGYZÉSNEK SOHA EGYETLEN GYŐZTESE SEM LESZ.

Mindenki, aki beleszól, csak ront a helyzeten, és ez nekem nem célom.

A blogomban azt írtam, hogy 2009 a siker éve lesz nekünk, és ez nem ettől a blogtól várható. Anyós ráér, mert iskolában a gyerek, csevegjetek vele, ne unatkozzon. Ő azon dolgozik, hogy mindenképpen igaza legyen, a család már elzavarta, hogy hagyja őket békén (a szüleim is megelégelték a kéretlen leveleit), most idejött, hogy azon dolgozzon, hogy mindenki igazat adjon neki, és még itt sem fog neki menni. Aztán estére majd előkerül a sörösüveg meg a Jagermeister is, és elszabadul a... Nemsokára após is nyugdíjba megy, és akkor majd azt is megtudhatjátok, hogy a Szcientológusok amerikai kémek, és az a legfontosabb dolguk, hogy őt zaklassák.

Köszönöm a kedves hozzászólásokat, a kedvetleneken pedig időnként jót mosolyogtam. És néha tényleg jól jött, hogy ennyien le "lúzereztetek". Valóban ideje összeszednem magam, de ezt nem most értettem meg.

További jó szórakozást!

movie 2009.01.13. 12:00:00

Kedves Család!

Kit akartok nyilvánosan meggyőzni az igazatokról? Ez egy szcientológiával súlyosbított, csúnya családi perpatvar, ami nem tartozik senkire, de Ti meg Mónika show-t csináltok ebből.

Egyetlen igazi kérdés van: milyen hatása lesz ez az állapot a gyerekek lelkivilágára...

Előbb válasszátok le az anyagiakat a filozófiáról, mert az anyagi pofozkodásnak végén valakinek fizetni kell (általában).
Egy másik kontextusban vitassátok meg a filozófiai részleteket is.
De mindegy is, mert utáljátok egymást...

Gera 2009.01.13. 12:10:12

A nagyszülők nem tudják félrenevelni a gyereket, mert minimum egy nagyságrenddel kevesebb időt tölt velük, mint a szülőkkel.

gergel 2009.01.13. 12:21:09

édesanyád akarod lejáratni a szcientológia eszközeivel ehhez gratulálok te sz@r

pindibaba 2009.01.13. 12:22:43

@fairi:
Igazad van ebben,
az én tapasztalatom az, hogy inkább csak szépítgetik a valóságot, maszatolgatják a tényeket.
A gyerekek is emberek! Azt csinálják, amit látnak és állandóan a korlátokat próbálják feszegetni.

movie 2009.01.13. 12:23:23

A filozófiai nézeteltérésről már érdemes vitázni.
Pl. szerintem a szcientológia nem teljesíti az általa felvállalt dolgokat:
- nem menti meg a Földet semmitől
- nem lesznek boldogabbak a tagjai (jó példa erre "Ötletgazda")
- nem lesznek gazdagabbak a tagjai (jó példa erre "Ötletgazda" honlapján a "Eddigi munkáim, amelyektől nem lettem gazdag." link - jópofizásból még senki sem gazdagodott meg)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 12:26:04

kedves boszizsu!

tényleg öngól volt a levelek idézése, mert az látszik, hogy anyukád higgadtan érvel, racionális dolgokat mond, te viszont fröcsögsz a gyűlölettől.

légyszíves, próbáld meg higgadtan végiggondolni a dolgokat, elvégre nem csak a saját sorsodról van szó, hanem a gyerekeidért is felelősséget kell vállalnod. nem teheted ki őket annak, hogy nélkülözzenek, szükséget szenvedjenek. a saját életedet tönkreteheted, de más emberi lények életéről nem hozhatsz ilyen végleges döntést. a gyerekeid nagyon képlékeny korban vannak, életre szóló traumát is okozhatsz nekik ezzel!
legalább annyit megtehetnél, hogy elmész dolgozni, akármilyen szar munkát is csinálsz. sokan akár BKV-ellenőrnek is elmennénk, ha a gyerekeinkről lenne szó. (alighanem én is, bár nincsenek gyerekeim.)

kedves anyós!

én Asperger-szindrómás vagyok, tehát egészen enyhe mértékben autista. Ugyanakkor az az egészen enyhe mérték is sokat számít. A szüleim ennek ellenére mégis hagytak felnőni, hagyták, hogy önálló döntéseket hozzak. Igen, ezek között voltak rossz döntések is, nem is kevés, de aztán szert tettem egy bizonyos "túlélési rutinra". Dolgozom a saját vállalkozásomban, magam tartom fönn saját magam 19 éves korom óta, közben egy egyetemet is elvégeztem. Szinte már bántó, hogy mennyire nem vagyok gyakorlatias, de ha a szüleim mindig ott álltak volna a hátam mögött, és mindig kivették volna a kezemből, amit csinálok, hogy "jobban" megcsinálják, akkor még kevésbé lennék az...

anyós 2009.01.13. 12:33:49

@Ötletgazda: A szülei részére a személyes telefoni beszélgetés alapján küldtem el a mocskolódó leveleket, amiért szegény anyja nem győzött helyette bocsánatot kérni. A családom pedig nem hajtott el, mert szükségük van rám. Nem kell unatkozó nyugdíjasként láttatni minket, mert nyugdíjas korunkban is több hasznot fogunk hozni a társadalomnak mint ez a dumamatyi.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 12:44:37

by the way,
hehe, az biztos, hogy ez a kis közjáték "jó" reklámot biztosít az Ötletgazda Bt-nek! én is pont arra vágyom, hogy szétcsúszott, a saját problémáikat megoldani képtelen szcientológusok csináljanak reklámot a cégemnek!

scarlet ruby blue 2009.01.13. 12:45:54

@boszizsu: Nem halálos, ha a gyerekeddel szemben vannak minimál elvárásaid, ez a minimál családonként változó lehet. De ha a gyerek ezt se képes teljesíteni, harctérré változtatva ezzel a kapcsolatotokat, akkor nem az ördög szállta meg, hanem valami gond van, és ebben valószínűleg neked és/vagy a férjednek is van részetek.

A felvázolt felállás alapján a kislány nem óhajtja a társaságotokat élvezni a továbbiakban, és erre mondhatod azt, hogy anyukád ellened manipulálja - de egy jól működő szülő-gyerek kapcsolatból nem hinném, hogy ki lehet manipulálni egy gyereket.
Amit tehetsz, és gondolom már gondolkoztál is ezen.

1.) Beletörődsz a jelenlegi helyzetbe, esetleg örülsz is egy kicsit, hogy a lányod biztos helyen van, ahol vigyáznak rá - hiszen a leírtak alapján a teljes anyagi csőd szélén táncoltok, épp hogy jut a napi szükségleteitekre. Békén hagyod a témát, hátradőlsz, összeszeded magad. Addig is távolról ápolod vele a kapcsolatot, biztosítod a szeretetedről - meg fog térülni hosszú távon, szerintem.
2.) Végiggondolod, mi állhat amögött, hogy a lányod ennyire elutasít titeket. Esetleg az, hogy a férjednek csak elvárásai vannak vele szemben? Vagy hogy nem tetszik neki az otthoni légkör? Túl durva váltás volt neki, hogy te egyedülálló, jófej anyukából egyszercsak átváltoztál vakszerelmes feleséggé és buzgó szcivé? Esetleg leülsz vele beszélgetni (ha már megtörtént, bocs), és megkérdezed, mi bántja, mi zavarja. És akkor ami őt _annyira_ zavarja, azon változtatsz.
Tudom, még csak gyerek, és nem akarsz úgy táncolni, ahogy ő fütyül, de ha nagyon szereted, akkor talán fogsz tudni áldozatot hozni az ügy érdekében.

De mindenképp próbálj meg valami normális munkát találni, ne legyél ennyire kiszolgáltatott. Anyukáddal meg, ha nem is rendezed a viszonyodat, de legalább ne támadd nyilvánosan - nem vet rád jó fényt.

fairi 2009.01.13. 12:54:12

@movie:

Igazad van,csak a szcientológia abban súlyosbít nagyot,hogy problémában talán tudnának segíteni a családterapeuták,talán pszichológus..
Ekkor jön képben,mocskos pszichók,akiket irtani kell!

Talán egyetlen lehetőséget viszi el a szcientológia..:(

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 13:00:34

@boszizsu:

jó döntés, jó, hogy 30 éves korod fölött végre úgy határoztál, hogy a saját lábadra állj. DE! ebben sajnos a vállalkozásod nem sokat fog tudni segíteni. többé-kevésbé hozzáértőként úgy érzem, hogy ez a blog nem igazán tudja megszólítani a célközönségét, és így túl sok profitot sem fog realizálni. ezután a negatív reklám után meg még annyit sem fog tudni, mint idáig.
ne szolgáltasd ki magad ennek a bizonytalan jövedelemforrásnak, menj el dolgozni valami állásba!

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 13:02:34

(én vállalkozóként dolgozom, és tudom, hogy nem úgy működik a dolog, hogy kinyitod a pénzcsapot, és dől a lé. mire összejön annyi pénz, hogy el tudjátok belőle tartani a családot, az évek munkája.)

fairi 2009.01.13. 13:11:14

@semota:

Ilyen bejegyzések után eszembe se jutna,hogy Ötletgazdától kérjek bármibe is segítséget,főleg úgy hogy semmilyen ötlete nincs,hogy rendezze le saját anyósát,oldja meg a családi perpatvart:)

scarlet ruby blue 2009.01.13. 13:15:17

A srác elmenne mondjuk területi képviselőnek vagy boltvezető-helyettesnek egy multihoz bérért-fizetésért, a csaj titkárnőnek valami stabil középcéghez, kiszállnának a szciből, kemény évek alatt visszafizetnék a szci adósságaikat (lehet ilyet?), közben családterápiára járnának nagyival-kölkökkel közösen, ha az nem menne, akkor max. válás illetve évente pár jópofizós összejövetel nagyinál, ami után fújtatva csapod be a családi kombi ajtaját; a gyerekeknél beletelne pár évbe, mire rendbejönnek lelkileg, de rendbe jönnének - aztán THE END felirat és összeseperném magam alól a popcornt.

Az önjelölt problémamegoldót hallották.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.13. 13:19:46

@scarlet ruby blue:

jól hangzik, bár én nehezen hinném, hogy a srác még gyógyítható.

Fekete Dália 2009.01.13. 13:30:43

Csak olvasom és olvasom ezt blogot és ha ezt a történetet egy regényben olvasnám nem lenne semmi gondom , de ha ez valóban megtörtént ,ez kész scifi.

Kedves Havizsu!

Szerintem ha valóban szereted a gyermekeidet , akkor képesnek kell lenned arra hogy őket válaszd egy férfi és egy szekta nem érhet fel a saját családoddal(mármint a két gyermekeddel)
Márpedig a gyermekek biztosan szeretnek téged a kislány is csak azért fordult el tőled mert megváltoztál és igazából nem is veled van óriási baja , hanem a férfival , akivel túl gyorsan kötötted össze az életedet.

A legjobb tanácsom az lenne fogd a fiadat és menj vissza szüleidhez , persze nem eltartottnak hanem keress munkát magadnak.
Szerintem még ebben a helyzetben is tárt karokkal várnának haza , akármi is hangzott el köztetek te a lányuk vagy.

A szektát hagyd a francba mert te egy értelmes ember vagy, nincs szükséged az agymosásukra.

Szóval ne hagyd a gyermekeidet , teremts magatoknak megfelelő hátteret az önálló életre , boldog csak akkor leszel ha a gyermekeidet is boldognak és kiegyensúlyozottnak látod majd.
Vigyázz ha ezt a lépést nem teszed meg időben , akkor a kisfiú is a szüleidhez kerül majd.

Jah és férfi jöhet még az életedben jobb is , de a gyerekek azok maradnak!

arongeri 2009.01.13. 13:41:34

Komolyan mondom, ezen nem tudok nevetni! Még az ötletgazda weboldalon sem.

Sajnálatra méltó ebben a történetben mindenki. Még a pali is - szomorú, hogy nem veszi észre, mire képes, merre kéne próbálkozni.

A szcientológusoknak meg jó édes ... , hogy kihasználják az ilyen labilis lelkialkatú embereket és bepalizzák őket.

Ami elkeserítő. hogy vszleg ezer ilyen sztori van, csak mi most egyet megismertünk.

gibson 2009.01.13. 13:42:47

@baliquez:


Nem állt szándékomban "artistázni", úgyhogy ne vedd magadra a dolgot. Csak arra akartam rávilágítani, hogy számomra Xenuban hinni ugyanannyira gyermeteg dolog, mint Jézus újjászületésében. Én is meg vagyok keresztelve egyébként, és sok vallásos, templomba járó rokonom is van, és egyáltalán nem nézem le őket ezért, sőt, tisztában vagyok azzal, hogy mennyi mindent köszönhetnek az Istenbe vetett hitüknek, stb-stb.
És - hacsak nem voltál te is tag régebben - valószínűleg tudok is ugyanannyit a szcientológiáról, mint te (vagy Lovag, aki - nyilván segítő szándékkal - ajánlotta, hogy nézzek utána a dolgoknak). És védeni sem akarom őket, mert kevés embernek van nagyobb hányingere ettől az egész cirkusztól, a hajóutaktól kezdve, Tom Cruise-on át, egészen a lelkekre sugárnyalábbal lődöző űrhajókig.

Én csak nem látok sok különbséget a között, hogy ha egy gyereket gyerekkora óta bigott vallásos keresztény szülők nevelnek fel, megtiltva neki egy csomó, más gyerekek számára normális dolgot, kényszerítve, hogy templomba járjon, stb.(a környezetemben van erre példa sajnos), vagy a között, hogy szcientológus szülők nevelik. Biztos vagyok benne, hogy vannak boldog szcientológusok is a világban, ha nem lennének, az egyház sem tudná eltartani magát miből. Hogy kihasználják a tagokat? Kérem szépen, aki annyira hülye, hogy belép, és bent is marad, annak ellenére, hogy ki akar lépni, az meg is érdemli. Elég sokan kiugrott szcientológus van szerte a világon, tehát nem lehetetlen. Ha viszont belép, és még boldog is közben, akkor hol itt a gond?

(Az pedig, amit a saját vérembe hugyozásról írtál, elég nagy baromság, finoman fogalmazva. Attól, hogy vannak zsidó barátaim, arab viszont egy sem, még nem értek egyet azzal, ami most Gázában folyik. Vagy a te logikád szerint pl. minden amerikai állampolgárnak támogatnia kellene az iraki háborút?)

stefan75 2009.01.13. 14:34:48

Újabb szci módszerek köszönnek itt vissza: érvelés helyett az ellenfél személyének lejáratása, a névtelenség összemosása a hiteltelenséggel, a kommentek teleszemetelése és túlkiabálása (pl. Mike36 alias pszientológus).

Sajnos minimum a végkimerülés kell ahhoz, hogy elfogyjon a szcientológusokból az ideológia, és beengedjék az érveket a szemellenzőjük mögé. Akkor ugyanis világossá válna, hogy a fél életüket kidobták az ablakon, így meg még reménykednek, hogy hátha mégis jó lesz. De nem lesz.

Szinte bárkivel megtörténhet amúgy, kevés ember van felkészülve egy ilyen szektára. Értelmes, normális családból származó embereket is láttam a szcibe beszerveződni és tönkremenni. Néhányan nagy anyagi veszteségek árán kiszálltak, néhányan még most is rabszolgaként dolgoznak, és van olyan is, aki öngyilkos lett.

stefan75 2009.01.13. 14:39:34

A gyerekeket a szci kb. úgy kezeli, mintha kis felnőttek lennének. Mindenért felelősek, mindig többet és többet kell teljesíteniük, és ha nem megy, azért büntetés jár.

anyós 2009.01.13. 15:12:40

@stefan75: Ez így igaz. Ezért megy a gyerek reggeli és tízórai nélkül az iskolába,mert nem gondoskodott magáról. Az, hogy ez a családjogi tv. szerint a szülő kótelessége, ugyan kit érdekel. A teljesítmény fokozás és maximalizálás a szórólapozásban és a kisvasutas jegy-árusításban is a stresszelés forrása volt. Semmilyen teljesítés nem felelt meg, pedig a gyerekeknek nyaralni, strandolnia kellett volna a nyári szünetben.

mischi10 2009.01.13. 15:58:16

Egy jo baratom baratnojenek az anyja lett ilyen felkegyelmu tudatlan es ravette a lanyat es a haveromat, hogy menjenek ki Daniaba egy hajora a szci-nek dolgozni. Ha a haverom nem annyira laza es talpraesett, akkor ott maradtak volna rabszolganak.
hat ennyit errol... az osszes segedsenki szcientologus pusztuljon

A Tovishatu meg tenyleg egy taplo luzer... ranez az ember, es lesajnalja.... :)

movie 2009.01.13. 16:01:10

@anyós: szerintem is az állandó "statnyomás" még családon belül is...
nos ez nagyon gáz.

Bár a nyári vakációnak nem feltétlenül szórakozással kell eltelnie, sőt hasznos lehet ha egy kicsit megdolgoztatják / hozzátesz a családi GDP-hez.
De gond az, ha mértéktelenül hajtják a gyereket, azaz a családi gazdaság részben a gyerek vállán nyugszik.

mischi10 2009.01.13. 16:05:12

Jah, es Daniaban a baratomek lattak gyerekeket igen kemeny munkaban. A nap vegen csak egy kis kajat kaptak.

_tx_ 2009.01.13. 18:55:09

Drágáim,

senkinek ne higgyetek, aki magát a kizárólagos igazság letéteményesének nevezi és az összes többi iskolát, irányzatot elutasítja.

Hiszen ki volt pl. L. Ron Hubbard? Egy depressziós szenvedélybeteg - drogos - abberált depressziós és később öngyilkos - túladagolós - pszichopata. De nem ezért nem szeretjük. Azért nem szeretjük, mert azt állítja, ha nem hiszel neki, nem juthatsz át a "hídon". Ő sosem járt ott! Ha ott járt volna és "beérkezett" volna, vajon önkezűleg vetett volna véget az életének, saját hányásában és székletében fetrengve? (Jó, ez költői túlzás, nem tudom, maga alá csinált-e, amikor túladagolta magát.)

Az van, hogy LRH betegesen vágyott oda, ahová sosem juthatott el. Skizofrén lett, megszakadt a kapcsolata a valósággal és elkezdte elhinni a szcifit, amit leírt. Nem volt tehetségtelen ember, volt dús fantáziája és volt esze is! De a lelke háborgott, sőt, megháborodott. És a rendszere épp olyan beteges, mint ő maga: elnyomásra, csalásra, az elesettek csodavárására és naivitására épít.

Voltak szektavezérek, akik öngyilkosságot követeltek meg tagjaiktól. Vajon nekik nem volt igazuk? Honnan tudjátok, hogy LRH-nak igaza van? Mert van olyan tech, ami Nektek működik? De hiszen azokat összelopkodta sokféle irányzattól, pl. a fő ellenségtől, a pszichiátriától! Na de ha ez így van, akkor a tanai mégsem annyira unikálisak, eredetiek, fenomenálisak... Attól ő még csak egy szerencsétlen sutyerák imposztor!

TESSÉK MÁR FELÉBREDNI, NINCSEN KOLBÁSZBÓL A KERÍTÉS BASSZAMEG

_tx_ 2009.01.13. 18:57:37

Ingyenebéd sincs. És a megvilágosodásért meg kell dolgozni. Keményebben, mintha megvásárolnátok egy-egy újabb szci tananyagot. Persze, jó volt hinni benne :) Megvilágosodás intenzív tanfolyam, ingyenebéd.

Szcientológusok, birkák vagytok.

_tx_ 2009.01.13. 18:59:58

Egy lelketlen üzleti vállakozás félrevezetett tagjai. Ha elhiszitek, hogy NEM TUDNAK NEKTEK SEGÍTENI, könnyebb lesz a szakítás.

Szakítsatok még ma. Ne féljetek, csak annak árthatnak, aki függ lelkileg tőlük. Ti szabadok vagytok. Szabadok vagytok?

_tx_ 2009.01.13. 19:02:50

Elnézést a szórendért, a sajtóhibákért és a szóismétlésekért. Fáj nekem az emberi butaság, mert erkölcsi kötelességünk segíteni a bajba jutottakon, visszaterelni őket az Útra. Nem a mi utunkra, hanem az ő saját, különbejáratú útjukra. Ettől lesz hiteles az egész, hogy nincs instant megoldás, csak saját felelősség és sors van, "Ember ki vagy, küzdj és bízva bízzál!"

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2009.01.14. 01:46:58

@_tx_: Pusztába kiáltott szó. LRH nagyon előrelátó volt és felvértezte leendő követőit minden lehetséges kritika ellen.

A legtöbb kiugrott Szciben általában az egyházon belüli ellentmondások vetik el a kétely magvait, nem a külső kritikák.

sertésmájkrém 2009.01.14. 09:02:40

A legtöbb kiugrott szci az egyházban csalódik, a faszságokat ugyanúgy hiszi utána is még hosszú ideig.
Egészen addig, míg saját kíváncsisága nem bizonyítja neki az ellenkezőjét.
Persze van aki sosem jut el eddig, így megy ez sajnos.

_tx_ 2009.01.14. 09:05:11

Igaz, én is látom. De minden védelem ellen van támadás. A szci ugyanis egy dologra nem képes, amire a hiteles vallások, irányzatok igen: nem képes szeretetet közvetíteni. Vagyis az egyetlen feladat felébreszteni egy elvakult fanatikus megérzéseit, hogy aztán saját maga mentse meg magát.

_tx_ 2009.01.14. 11:07:37

Ja és a faszságok csak félig faszságok. Ez nem LRH érdeme, egyszerűen csak mindenhonnan lopott és voltak közöttük értékes források is. A szci éppen ezért tud működni, mert egy-egy - lopott - tech, eljárás működik, amely a birkák szemében hitelessé teszi az 1ház egészét. Ha pedig valamiben hiszünk, hitele van számunkra, annak jószerivel bármit megteszünk. Biztosan ismeritek Zimbardo (?) kísérletét, amiben a hiteles orvos áramütések adagolására szólítja fel a kísérleti alanyokat, akik nagy része akár halálos dózist is hajlandó volt ráereszteni a másik szobából jajgató delikvensekre. (Persze valójában nem öltek embereket, de ezt nem tudhatták és engedelmeskedtek a fehérköpenyes gurunak.) Valahogy így működik a szci is. Amúgy a szervezet szabályai, LRH munkái több ponton alkotmányellenesek, mert az emberi alapjogokat sértik. Mind1, már nincs sok idejük hátra.

anyós 2009.01.14. 12:54:54

@movie: Az isten áldjon meg , egy nyolc és egy tíz éves gyerek milyen munkával járuljon hozzá a családi GDP-hez? Igazán vérlázító és ijesztő volt számomra tavaly augusztus végén, hogy a Széchenyi téren a kislány minden fagyiárust, és vendég becsalogatót ismert még a környező utcákban is, mert egyedül dolgozott a "kedves" szülők utasítására szórólapozással és kisvasutas jegyek árusításával. Ez több, mint veszélyeztetés, ez olyan mértékű felelőtlenség, aminek egy gyereket sem lehet kitenni. És ha olyannal ismerkedik aki berántja egy kapualjba, vagy elrabolják? Ne mondd, hogy rémeket látok.

movie 2009.01.14. 14:56:34

Amit írtam, a tények ismerete nélkül tettem (hány éves, milyen típusú munka). Elnézést kérek, ha úgy tűnt legitimálom a másik fél módszerét. Én mindössze arra próbáltam reagálni, hogy nem baj, ha a gyerek nyári vakációja a szórakozáson kívül tartalmaz egy kis munkát is.

Azt is írtam, hogy az gáz, ha a gyerek vállára olyan terhet tesznek, amit mindig neki kell cipelni (pl. rendszeresen szórólapot kell kivinnie)

anyós 2009.01.14. 16:14:47

Nem tudom mennyire lehet ez még érdekes a vélemény alkotásotok szempontjából de valószínű, hogy nem vagyok az a beleugatós és lángcsóvát fújó sárkány, akit a "kedves" láttatni szeretne. Amikor kicsik voltak a gyerekeim én egy nagyon pályakezdő fiatal közgazdász voltam, aki a házasságában is csak egy szál diplomával kezdte az életét. Az alapvető életcélom az volt, hogy annyi TUDÁS-t kell összeszednem, amiből akár önállóan is meg tudnék élni, mindenesetre sem munkahelyen, sem családban nem szerettem volna egy végletekig kiszolgáltatott, és rossz életet magamnak és a gyerekeimnek. Ennél fogva a gyerekeimnek sem közvetítettem más értékrendet, mint a sajátomat. Ennek Zsuzsa rendre ellenállt, de a blogjáról ezt tudjátok. Csak éppen ez a minden máshogy történt leírásokban már szelektív amnézia és a szci agymosás " mindem kudarcomról az anyám tehet " már kőkeményen megjelenik.A középiskolai évek alatt és azt követően a munkaköröm és a folyamatos munkám miatt energiám sem volt a napi vegzatúrához, csak éppen a maximális bizalommal élt vissza, ami sajnos mostanában derül ki számomra. Az is egy külön történet, hogy a családban miért én vagyok az, aki a követelményeket megszabta a gyerekeknek. Fiatal korunkban a férjem az akkori olajipar hőskorában olyan munkákon dolgozott, amikor ritkán volt otthon és a család összes nyűgje-baja rám hárult. Azért ha családotok van, tudjátok, hogy a napi ütközések - kelj fel, miért nem vagy még felöltözve, idd meg a kakaót mert indulni kell, kész-e a lecke, már megint miért nem vitted el a tornafelszerelést amikor a táskád mellé készítettem , vidd ki a szemetet, tedd el a koszos holmidat stb.- elég feszültségforrás. és akkor, ha még emlékeztek, heti 52 óra volt a munkaidő. A gyakori távollét miatt az apjuk, aki egyébként egy kiváló mérnökember a szakmájában, kevésbé vett rész ezekben a napi ütközésekben, és kevésbé vállalja fel nyíltan ma is a konfliktusokat. Ezért hiszi azt Zsuzsa, hogy minden rossz az anyjától és minden jó az apjától ered.
Az utolsó beidézett történet, amikor is arról írt, hogy soha többé nem igényli a pénzünktel és a lakását is adjuk el /a"kedvesnél" költsük magunkra/ teljesen más előzményeket takar. Június végén a nyári szünetben a részére adott kocsit egyedül vezetve meglátogatta a gyerekeket. Nagyon büszke volt magára, hogy egyedül megtett egy nagy utat, valszínű, ettől el volt tiltva, vagy az állandó beleszólás elvette e kedvét. Utoljára négyszemközt normális hangon ekkor beszéltünk a gyerekünkkel. Akkor is téma volt, hogy keressen munkahelyet, másrész arról beszéltünk vele, ha véglegesen Pécsen akar maradni, adjuk el a lakását, és teremtsen a gyerekek részére elfogadható körülményeket. Két feltételünk volt: az egyik, hogy a lakás az ő tulajdonában kell, hogy legyen, mert haszonélvezet fenntartásához ragaszkodunk, másrészt a két kisgyereknek egy-egy fél szoba önálló lakteret biztosítson mert a kislány is cseperedik és szükség van rá. Ennek érdekében kilátásba helyeztük azt, hogy a vásárlához hozzájárulunk az unokáink érdekében.Akkor úgy látszott, hogy örült a lehetőségnek. Gyakorlatilag csak 1-2 nap telt el a találkozásunktól és újra zúdult ránk a mocsok, a gyerekünktől az itt közzétett levél, és egy héten belül a a gépkocsi is egy nem finanszírozható luxustárggyá avandszált, nehogy mégegyszer találkozhassunk a "kedves" ellenőrző jelenléte nélkül.

Drebin hdgy. 2009.01.14. 17:11:59

Kedves anyós,

az összes vonatkozó blogot és honlapot végigolvasva szeretnék együttérzésemnek hangot adni.

A haszonélvezetről valóban nem szabad lemondani, a másik unokáért tovább kell harcolni, minden (!) eszközzel. Akkor is, ha – szerintem – komoly esély van rá, hogy belátható időn belül a leány is hazatér; jeleit látom annak, hogy e kapcsolatban már csak a dac a kötőanyag.

A vezéregyéniséget is sajnálom, de ő menthetetlen már, illetve csak fehér köpenyesek érhetnek el nála állapotjavulást.

A történet többi szereplőjének viszont van még esélye.

Maximális elismerésem az eddigi helytállásért.

szaten 2009.01.14. 22:09:59

@boszizsu:
Szia!Nem akarok ítélkezni midösszesen pár dolgora szeretném felhvini a figyelmedet .Van hogy az ember párját nem szereti valamelyik szülője , sőt olyan is van hogy egy gyerek nem tudja elfogandi hogy az ő szülőjének új párja van .Átgondoltad hogy érezheti magát a gyermeked, mi vehette rá azt a pici lányt hogy téged az ÉDESANYJÁT otthagyjon?Gondosz rá jót teszel e vele a gyerekednek ha egy olyan ember ítéletére bizod aki nem vérszerinti szülője ? Teljesen természetes hogy egy gyerek ahogy nő résztvesz a család életében , leviszi a szemetet kitakaritja a szobáját , esteleg el lehet küldeni pékhez egyébb... korából adódóan egyre többet lehet rábizni . Mindenki így tanulja meg , kötelességei is vannak nem csak jogai . De .. magyaroszágon TILOS a gyerekmunka ,szórólapozz te a pároddal .
MÉGEGYSZER HANSÚLYOZOM NEM A TE BELÁTÁTSODRA VAN BIZVA , TÖRVÉNYTELEN EGY GYEREKET DOLGOZTATNI .
Amit anyud mond abban semmi rossz nincs, legyen állásod fizessenek érte . Saját kereset , emelt fej .
És komolyan gondold át , ha neked és a párodnak a kisfiad csak kolonc engedd hogy anyud nevelje fel . Biztonságban lesz.A párod éretlen a gyereknevelésre , vegyél neki egy kutyát , ha az túléli a nevelési módszereit akkor bizd rá a fiad.
Nem elsősorban feleség vagy , kérd meg a párod segitsen meghatározni mi a szereped ANYA VAGY ELŐSZÖR MÁSODSZOR HARMADSZOR , FELSÉG CSAK AZTÁN .
És anyud adott mégegy esélyt , a gyerekeid hamar felnőnek , tőlük nem biztos hogy kapsz .

anyós 2009.01.15. 07:57:32

Tegnap este megint nagyon gyanútlan és naív voltam. Csörgött a telefon, felvettem és az anyja a kislánnyal szeretett volna beszélni. Teljesen gyanútlanul adtam a gyerek kezébe és nem tudtam megakadályozni hogy ne stresszelje be újra a gyereket, pedig már kezdett megnyugodni. Az eredmény a "szerető anyai érdeklődés"-ből, hogy a gyereken teljesen eluralkodott az önvád, hogy erről az egész helyzetről ő tehet, a nagyszüleinek ő csak teher, az öcsikéjével nem találkozhat, az anyja szomorú, és egyébként is a nagymamájának kellene bocsánatot kérni a mostohaapától, mert akkor rendeződnének a dolgok, és egyébként is ha meg is verték, akkor ő azt megérdemelte. Mennyi gonoszságot követhet el egy "anya" a gyerekei ellen? Ez a bocsánatkérés baromság a kisfiúnál is sulykolva van. Azt gondolom, hogy a helyzet több, mint reménytelen. A beadványainkra a hatóságok még nem válaszoltak.

HomoCriticus 2009.01.15. 12:36:00

Igazából írtam egy keményebb hozzászólást, de kitöröltem.
A lányban semmi racionalitás nincs, kár ezt rajta számon kérni.
Érdekes ez a maunika-sós ügy, bár elborzadva figyelem, igazából.
Zsuzsa! Ahhoz volt elég eszed, h a gyerekeket megcsináld, de felnevelni má' nem megy?? Mentél volna moziba...
Lázadj, kamaszodj tovább, de nem lennék a helyedben, mikor rádöbbensz -jobb esetben évek, és nem évtizedek múlva- h mennyire is elcseszted az egész életed. És ha szorult beléd némi ész, akkor felismered h egyszerűen felelőtlen, és szar anya vagy. Ez az, ami a gyerekek szempontjából megbocsáthatatlan. Azt csinálsz magaddal, amit akarsz. De anya vagy, bármennyire is ez az élet keserű humorbonbonja.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2009.01.15. 12:38:32

@anyós: Mennyire beszélsz jól angolul? Érkezett válasz az Ex-Scientology Kids fórumra.
exscientologykids.com/eskforums/viewtopic.php?p=20701

Ötletgazda (törölt) · http://otletgazda-bt.5mp.eu 2009.01.15. 12:45:39

Ennek a blognak a fenntartója a mai napig sem velem, sem a feleségemmel nem vette fel a kapcsolatot, nem kérdezte meg, hogy mi a "másik fél" álláspontja. Nem kérdezte meg, hogy hozzájárulunk-e a nevünk közzétételéhez. Talán feltételeznem kellene, hogy érdekli a másik oldal véleménye úgy, hogy sosem próbálta meg ezeket a dolgokat.

A hatóságok már meghozták a határozatot. A gyámhivatal képviselője két alkalommal volt kint nálunk, egy alkalommal velünk, egy másik alkalommal a gyermekkel beszélt. A határozat szerint a gyermekbántalmazás esete nem megalapozott, a gyerek elnyomott helyzete úgy szintén nem. A gyerek korábbi fejlődéséről szóló hivatalos szakvéleményekről másolatot készített, éppen úgy, ahogy a gyereknek a nővére elköltözése utáni iskolai eredményeiről is. A beadvány szerint a gyerek fejlődése a nővére elköltözését követő időben rohamosan romlott, ezzel szemben november hónapban egy 100 %-os matematika felmérőt írt, egy másik tárgyból 92 %-osat, két napja pedig magyarból egy 91 %-osat. A gyerek november végén kapott negyedéves értesítőjében a megjegyzés rovatban ez áll: "örülünk, hogy Péter az osztályunk tanulója".

A lakás, és egyéb körülményeket teljesen megfelelőnek találták. Ennek oka az, hogy a lakás felújítása az elmúlt 2 év alatt fokozatosan elérte azt az eredményt, ahol már valóban megfelelő körülmények között lehet élni. Az egész lakás ki lett tapétázva, hiányzó bútorok (polcok, szekrények, és egy új íróasztal) be lettek szerelve, és minden a helyére került.

A múlt héten kézhez kaptuk az anyós által beadott újabb bejelentést, mely szerint a nagyszülők kapcsolattartását nem tettük lehetővé. Ebben az ügyben a jövő héten kell felkeresnünk a gyámhivatalt. Tanácsot fogunk kérni azzal kapcsolatosan, hogy milyen módon történhet meg a helyzet további romlása nélküli kapcsolattartás törvényes keretek között, és a magunk részéről alá fogjuk vetni magunkat a gyámhivatali szabályzatnak. Mellékelten az ügy eddigi összes eddigi írásos anyagát dokumentálni fogjuk feléjük. Különös tekintettel arra a tényre, hogy ennek a fórumnak köszönhetően a következő privát üzeneteket kaptuk az utóbbi napokban - a teljesség igénye nélkül:

dátum 2009. január 13. 21:57
tárgy Üzenet a honlapról!
küldő s6.mediacenter.hu

"Írdd meg a pontos elérhetőségedet te szcientológus rohadék.Felkereslek és a szart is kiverem az élősködő fajtádból.Készülj!

A küldő e-mail címe: xxx

A küldő IP címe: 84.224.6.28"

A megadott e-mail címre írt válaszomra kiderült, hogy az egy építész iroda vezetőjének magán-email címe volt:

"Kedves András!

Sajnos az ilyenek természetesen nem elég bátrak, hogy a saját címükről írogassanak.

Javasolnám a rendőrség megkeresését, az IP cím talán elég támpontot nyújtana az azonosításhoz.

Üdvözlettel,

xxx
okl. építész, ügyvezető"

dátum 2009. január 13. 8:59
tárgy Üzenet a honlapról!
küldő s6.mediacenter.hu

részletek elrejtése jan. 13. (2 napja)

Rohadt családromboló mocsok.
Dögölj Hubbard után.

A küldõ e-mail címe: dlufwpjdsvéo@pjfe.hu

A küldõ IP címe: 88.209.222.76"

Nem tudom, hogy ennek a blognak mi volt a valódi célja. Azt gondolom, hogy a következő napokban fokozottan vigyáznunk, figyelnünk kell a kisfiúra. Nem vagyok egészen biztos abban, hogy kizárható annak a lehetősége, hogy valami "önkéntes igazságosztó" nem lenne képes valamit tenni vele, hogy így álljon bosszút rajtunk. Amennyiben ennek bármilyen jele felmerül, úgy szükséges lesz valamilyen hivatalos szervhez fordulnunk. Amennyiben anyós ezt szerette volna, úgy most megkapta.

Végül a fent említett "hubbardi kapcsolatmegszakítással kapcsolatosan:

"Ehhez - állítólag - csak akkor folyamodnak, ha már semmilyen más megoldás nincs egy konfliktus kezelésére. Saját tapasztalatom viszont az, hogy elég könnyen nyúlnak ehhez az eszközhöz, és szívesen használják zsarolásra."

Igen, ehhez VALÓBAN csak akkor fordulnak. A fenti bejegyzésekből is kiderül, hogy a kapcsolattartás még a mai napig, a történtek ellenére is fenn maradt. Az én saját tapasztalatom pedig az, hogy NEM SZÍVESEN nyúlnak ehhez az eszközhöz. A mai napig azzal próbálkozik a feleségem, hogy valamilyen módon fenntartson egy valamennyire elfogadható kommunikációt az anyjával, az apjával, és a lányával. Ennek privát iwiw-es üzenetek, és e-mailek a jelenleg legmegfelelőbb eszközei, mivel a telefonos beszélgetések egy idő után valóban átmennek hibáztatásba.

A magam részéről úgy látom, hogy ez az akció nem arra tart, ami az eredeti célja volt. Nem lett tőle jobb a helyzet. Aki nem így látja, az szóljon.

A cégünk ügyfélköre NEM EZT A FÓRUMOT látogatja, így a cégünk nehéz helyzetén ez a dolog nem tud rontani. A megélhetésünkre a jelek szerint semmilyen hatással nem lesz.

A minket ért támadásokra a leginkább én voltam felkészülve. Így a jelenleg fennálló helyzet a legrosszabbul a feleségemet, a legnagyobb veszély pedig a kisfiút éri. Hármunk közül én vagyok a leginkább képes a szóbeli, vagy fizikai bántalmazástól megvédeni magamat. Tehát amennyiben a cél az volt, hogy én kerüljek rosszabb helyzetbe, ez nem így történt.

A leginkább megfelelőnek a diplomatikus megállapodást látom. Sem a mi családunk, sem anyósék nem lesznek boldogabbak attól, ha további családi dolgok kerülnek nyilvánosságra.

A blogbejegyzésnek azonban mégiscsak van egy győztese:

MAGA A TULAJDONOS.

Ez a hatalmas megmozdulás egyedül azt a célt érte el, hogy a blogja látogatottsága az utóbbi néhány napban ismét magasba szökkent.

Tapsoljuk hát meg ŐT! Aki lehetővé tette egy újabb családnak, hogy tagjai a belső ellentéteik megoldása helyett felnyomták az ő látogatottsági statisztikáit.

anyós 2009.01.15. 13:04:33


Magyar hangja: Tövisháti András.Miért nem lehet saját véleménye? A hivatalos válasz mi még nem kaptuk meg. A beadványt beadót nem értesítik? Vagy külön információ forrás?

anubisz 2009.01.15. 13:20:26

Gyámügy. Ez a javaslatom. És mielőbb.

szaten 2009.01.15. 14:15:29

@Ötletgazda:
Szia! Csak egy kérdés , ha minden a legnagyobb rendben miért jött el a kislány?

zsenialisteknos 2009.01.15. 15:05:22

gyámügy??? muhahahahhaah.....legjobb sztori, mikor a kitöltött árvajáradék-igénylő lapot a gyámügy visszaküldte azzal, h írja alá a másik szülő is...lol

crizal 2009.01.15. 15:21:41

Andris
Nem lett volna ekkora érdeklődés, ha nincsenek blogjaitok, honlapjaitok. Ezekből derült ki igazán, mekkora egy elkefélt, lúzer semmirekellők vagytok.

anyós 2009.01.15. 15:23:37

@Ötletgazda: Ez már megint a szokásos mellébeszélés és csúsztatás, mint az a szci kommunikációban szokás. A gyámhivatali beadványunkban nem állítottuk, hogy a kisfiú állapota a kislánytávozása után romlott, mert azt 2-3 nappal a kislány ideköltözése után adtuk be. Az viszont állítottuk, hogy a kisfiú állapota a PÉCS-re költözése után drasztikusan romlott, mert a kisfiú 2007. őszén kezdte az első osztályt és pár hét után egy olyan iskolába került, amelyben értelmi fogyatékos gyermekek vannak. 2008. őszén a gyerek újra kezdte az első osztályt. Hol vannak a gyermekjogok? Vagy ez is része volt annak, hogy a saját gyerek mennyivel okosabb, mint a "kis debil"? Ha a gyerek a magatartási problémái miatt veszített egy évet, még inkább vérlázító a környezet és az iskola összejátszása a gyerek ellen. A gyámhivatal részünkre még nem válaszolt, pedig a gyerek veszélyeztetett helyzetben van. A nagyszülői láthatási jogunk érdekében is a gyámhatósághoz fordultunk, mert ezt két hónapja megakadályozta. ÉS HOGY MI A CÉLJA ENNEK A BLOGNAK? EL KELL OLVASNI AZ ELEJÉT: AZ A TÁVOLSÁGTARTÁS, ÉS ELLENSÉGGÉ NYILVÁNÍTÁS, AMIT A SZCIENTOLÓGIA ELŐÍR A TAGOKNAK, HA VALAKI NEM ÉRT EGYET VELÜK.Sajnos, a mi családunk lett ennek szenvedő alanya, mert a befolyásolható gyerekünk nem látott a szemétől, hogy mibe keveredik.

mischi10 2009.01.15. 16:02:42

Szamomra elfogadhatatlan, hogy egy szulo a sajat gyerekere barmilyen vallast vagy barmit raeroltessen. Ha a gyerek felno, majd eldonti mit akar csinalni, addig meg nevelni kell normalisan.

Otletgazda:
latom, hogy munka nelkul vagy. De miert nem mesz havat lapatolni?

ez a kszenu-sztori meg annyira szanalmas, hogy meg fantasynak is egy f@s...

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2009.01.15. 17:33:06

@Ötletgazda:

"A határozat szerint a gyermekbántalmazás esete nem megalapozott..."

- Jelentsd ki te magad, hogy soha nem bátottad sem a gyerekeket, sem a feleségedet. Ugye hogy ez már nem olyan könnyű, mint határozatok mögé bújni?

- Azt is jó lenne hallani a te szádból, hogy a kislány nem végez fizikai munkát.

"A mai napig azzal próbálkozik a feleségem, hogy valamilyen módon fenntartson egy valamennyire elfogadható kommunikációt az anyjával, az apjával, és a lányával."

- És te mit teszel a dolog érdekében?

norbert79 2009.01.15. 18:34:42

Nos, belenéztem egy picit a kedves Ötletgazda "nem ér a nevem" lapjába, hát nem csoda, hogy ennyire sikertelen.
Reklámjai inkább mások stílusainak összevágása, nincs se egyénisége, se szépérzéke. Talán egy kép, amit még még reklámnak mernék mondani, a többinek se füle, se farka. Persze, ne is hallgass egy wog-ra. Mi már csak ilyenek vagyunk.

De úgy néz ki, hogy az iskolában sem figyelt oda. (Lásd minek nekem piackutatás) Nem vagyok egy nagy gazdaságis, de egyértelmű számomra, hogy egy percet nem fordított gazdaságtanra.
Weblapról már ne is beszéljünk, úgy szörnyű ahogy van.

Ami meg a felelősségelhárítást illeti, azt tudja rendesen. Csak úgy süt le minden érvelésről.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2009.01.15. 21:30:34

@Ötletgazda: kedves András!
Azt gondolom, hogy az életetek és a problémáitok eddig sem voltak titokban tartva, kevés szabadidőmben napok óta a te blogjaidat, honlapjaidat olvas gatom. Jó sok van, nem kevés időt tölthettél vele. Eddig is az interneten élted az életed, és közkinccsé tetted magad.

A blog célja a felvilágosítás, és nem érdekel igazán a látogatottsági statisztika. Én ezt nem versenyszerűen űzöm. Aki a szcientológiára keres rá, az megtalálja, és ez nekem éppen elég.

Ha zavar, hogy kint van a neved, nagyon szívesen leveszem, de eddig ezt még nem kérted. Egyébként a szcientológusok mindig azt mondták, hogy mindegy milyen, csak reklám legyen.

A kisfiú pedig szvsz. rajtad és a szcientológián kívül senki mástól nincs veszélyben.

dvorcsakl 2009.01.16. 09:05:41

otletgazda:

az jo, hogy no a latogatottsaga az oldalaidnak. bar ugyan latogatottsagbol nem lehet megelni, de legalabb egyre tobben latjak, amit latni kell. :-)

mischi10
"Szamomra elfogadhatatlan, hogy egy szulo a sajat gyerekere barmilyen vallast vagy barmit raeroltessen."
Ugy tunik, ez egy szci szokas. nalunk az 5 eves gyerek feje van tomre eleg eroteljesen. errol az a velemenyem, hogy lehet, mar szukul az a csoport, akiket meg tudnak hulyiteni, ezert keresnek/kerestek egy ujabb lehetoseget. most oszinten, egy 5 eves gyereket nem nehez befolyasolni, es hulyere venni.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2009.01.16. 15:59:50

Sajnos ez minden vallással így van, még a kereszténységgel is. A nagy különbség, hogy az egyik szeretetre, a másik számításra épít.

anubisz 2009.01.16. 17:16:24

A kedves Szci-knek csak elég elolvasni azt, hogy Hubbard hogyan állt a gyerekeihez és a családjaihoz. Ennyit a vallásról és a gyermekek neveléséről...

miaszcientologia.blog.hu/2008/07/13/hubbard_felesegei_es_gyermekei

szaten 2009.01.16. 22:09:48

@mischi10:
semmi kivetnivaló nincs abban , ha egy hithű szülő a gyermekének megtanitja a vallása alapjait , vagy a neveltetését azokra az értkekre alpozza amit ő és a vallása , esetleg világnézete fontosnak tart.... legtöbb világvallás ott kezdődik ne őlj , ne árts.... stb ezekben semmi nincs ....... önhittség azt gondolni minden hagyományos érték eldobandó......vagy lesajnálni való...
...... szülő nem erőltet semmit ... jó esteben .... a gyerek felmér és ítélkezik , ha úgy látja hogy az értékek nem azok amik szerint a szülő él tudja hogy az egész csak képmutatás....... a vallásos nevelés ... ha a szülő részéről őszinte és ő maga is azon érékek szerint él, mértékadó a következő generációknak..........

anyós 2009.01.19. 12:22:03

@Mike36: Itt van egy kis tévedés, ez az idézet nem rólam szól,hanem a "kedves" írja a saját blogján a saját anyjáról. 58 évesen még nics halálvágyam, és főleg nem kábítom vele a családomat. Ez az ötletgazda élmánybeszámolója az anyjánál és az apjánál tett karácsonyi látogatásról.

anyós 2009.01.19. 12:25:36

Sajnos, a helyzet nem változik. A gyermekek még mindíg nem találkozhattak, az anya a kislányt nem látogatta meg november óta. Bízom a hivatal bölcs döntésében, mert a józan ész szcientológuséknál elment. És mint tudjátok a magyar családjog nem szerepel Hubbard előírásai között.

PPéter 2009.01.19. 16:15:22

Jaj, ezzel a droiddal meg a kedvesével egy éve már találkoztam a Prohardver fórumán (a szcientológiát kritizáló topikban osztották észt hasonló nicknevek alatt) és már ott meg kellett állapítsuk, hogy ezek nem normális emberek. Amit itt olvastam, az csak megerősítette bennem, hogy ezek már teljesen menthetetlen rondroidok lettek. Elszomorító.

anyós 2009.01.20. 08:04:18

A mai napon a "kedves" szüleitől felszólítást kaptam, hogy a névazonosság miatt minden információt AZONNAL vegyek le az internetről. Úgy gondolom, hogy aki más embertársát csak ennyire becsüli és nem a közvetlen kommunikáció eszközeit használja, annak valami baj van a gondolkodásával. NEM VAGYOK UTASÍTHATÓ! Akkor, amikor két kisgyerek élete és sorsa a tét, és a nyilvánosság az egyetlen menedék ebben a helyzetben, annak számukra is jelzés értékűnek kellett volna lenni. A különféle mocskolódó levelekről elég régóta tudomásuk van, mert a 2,5 millió Ft-os pénzkérést követő szitokáradat miatt telefonon az anyjától kértem segítséget és minden, ilyen típusú levelet elküldtem részükre, mert abban bíztam, hogy valamennyire még képesek rá hatni. Sajnos tévedtem. De a szülői vakság úgy látszik, annyira határtalan, amikor a két unokámmal szembeni attrocitások és bánásmód miatt a két gyerek személyes sorsa, élete, normális gyerekkora a tét, akkor a NÉVAZONOSSÁG a központi téma. Nem minősítem tovább, mert ez sok mindenről árulkodik. Megjegyzem, a mostani felszólításon kívül a többi dologról nem volt közlendőjük.

Pájnacsősz 2009.01.20. 12:55:33

@anyós:
Hülyeség, ezzel nem kell foglalkozni. Az ötletgazda évek óta teleszemeteli a cyberteret a személyes nyomorával, a saját blogjai, weblapjai, iwiw-adatlapja alapján is beazonosítható nyomorult életének minden szereplője, így a szülei is, ti is.

Ezt a névanozosságot nem is értem. Az a baj, hogy a papának szintén T. A. a neve?

Az pedig megmosolyogtató, hogy szerintük bármit is "le lehet venni" az internetről. De ha lehetne, is lebeszélnélek róla: a nyilvánosság erejében talán lehet bízni, sok más eszköz nem maradt.

Benigna 2009.01.20. 17:51:53

Szerintem már a feleség iwiw-adatlapja is sokat elárul."A legjobbat tettem a FÉRJEMMEL és a gyerekeimmel"a férjemmel csupa nagybetű, a gyerekek csak utána következnek, kisbetűvel. Sajnálatos, hogy Ötletgazdát becsüli többre. A férfi meg, úgy látom, mindent és mindenkit hibáztat a kudarcaiért és gyengeségéért, ahelyett, hogy olyan szakmát választana, amire képességei alkalmassá teszik.( A vállalkozás valószínűleg magas neki)A szcientológiát pont az ilyen emberek számára találták ki: gyengék, és ezt nem látják be. Sokkal jobban hangzik, hogy az "elnyomók" a felelősek a balszerencséjükért, pedig változtatniuk kellenek. Azért nem minden szcientológus ilyen, csak az efféléket vonzzák.

norbert79 2009.01.20. 21:33:29

anyós: Nyugalom, már ismerjük történeted, úgy néz ki van igazságalapja annak, amiket leírtál, mert egyébként nem kapálózna.
Másik: ha valamilyen csoda folytán mégis innen lekerülne történeted, a cache-ből visszaszedve 20 másik helyen jelenne meg egyből az internet bármelyik szegletében.
Szóval hagyd csak, hadd kapálózzon, csak azt éri el, hogy egyre több helyre kerül fel a története, illetve egyéb akciói :)
S minél többet ugrál, lehet hogy más, nálunk nagyobb személyek figyelnek fel erre az esetre, például a média.

ISO9001 2009.01.21. 14:08:52

Kedves anyós,kitartás!
Mentsétek a gyerekeket!!!

Drebin hdgy. 2009.01.21. 21:06:27

Hallom, moderálni kellett, mégha következetlenül is...

Fekete Dália 2009.01.22. 08:39:09

Ezt a hülye szektát ki engedte be Magyarországra és ki adott neki egyházi jogokat.
Ennyi negatív példa után ideje lenne az Alkotmánybírósághoz fordulni és aláírásokat gyűjteni a felszámolásáért!

dundolka 2009.01.26. 13:02:43

@norbert79: de az sincs rendben hogy nyakra főre irnak fel boldognak és boldogtalannak gyógyszerket....
tudtad pl , hogy a hiperaktiv gyerekeket inkáb begyógyszerezik mint hog a megfelelő ellátást és foglalkozást kapják? nyilván a felnőttekere is igaz sok esetben felesleges a gyógyszer , néha elég a rendszeres mozgás a depresszió elleni harcban.......mint ahogy a magasvérnyomás esetén sem old meg semmit a gyógyszer... vagy az enyhébb diabetesz esetén ...... életmódváltás kéne sok estben elég volna ennyi
nyugaton az egészség érték , a mentális egészség is , mert betegnek lenni drága mulatság.......ha mi magyarok is úgy lennénk hogy egy kövér ember beteg biztositása 2x annyi lenne mint egy vékonyabbé :) érdemes lenne az emberkenek vigyázni magukra
egy egyszerű életbiztosítás megkötése sem megy orvosi kivizsgálás nélkül ......persze a megelőzés olcsóbb lenne , a figyelem a család és barátok egészségére ..... és az évenkénti kivizsgálás is kötlelező kéne legyen ........... fele gyógyszer sem szükséges mint amennyit mi magyarok beszedünk .......

norbert79 2009.01.26. 17:34:55

@dundolka: Egyetértek, de nem is az egészséges életmód ellen akadtam ki, hanem azon, hogy egy szcienó osztja az észt ott, s maga a cikk is már már a szcientológiát dícsérő cikknek tudható be.

anyós 2009.02.06. 07:16:41

A gyerekek végre találkozhattak, három hónap után. A nagypapa hozta el őket, és vittük vissza Pécsre, mert erre aztán nincs elég idő. Azt hittem, változott valami a személyes találkozás kapcsán. De a gyerek az anyai érdeklődés helyett szci propaganda anyagot kapott az anyjátől a drogmentes marathon szerevzésére, hogy propagálja az iskolában az osztálytársak és a pedagógusok előtt. Számomra fölfoghatatlan, hogy a gyerekről nem érdeklődik, de a propaganda ennyire fontos.

Sztyopabá 2009.02.14. 21:55:45

Kedves anyós!
Létezik olyan fajta ember, akivel felesleges vitatkozni. Észérvek nem hatnak rá, és csak dől a szájából ugyanaz a híg fos, minden alkalommal amikor megszólal. Nem kizárólagos szci sajátosság, máshol is vannak ilyen barmok.
Ne kínlódjon tovább, ne írjon leveleket, felesleges. Tegyen jogi lépéseket a kisfiú kiszabadításáért. Semmi támadási felületet ne adjon, mert a csökött lelkivilágú félemberek egyből ügyvédet ránthatnak és akkor Waterloo. A lányát elvesztette, az unokákat még megmentheti. Ne erőltesse a dolgot. Eljön az a pont, ahol minden további erőfeszítés a visszájára fordul és már csak saját magának árt. Akármilyennek is nevelte, vagy bármilyennek szerete volna látni, a gyermeke leselejteződött. Személy szerint nem érdekel, kinek a hibája, genetikailag sérült vagy maga nevelte félre,itt már nincs jelentősége. Tovább kel lépnie. A lánya elment. Mentse az unokát.

anyós 2009.02.17. 13:15:41

Sajnos a gyermekvédelem nem érti a problémát. Úgy ítélték meg, hogy a kisfiú veszélyeztetettsége a helyszíni családgondozással megoldható. Nem mérték fel, hogy önmgában a szci ötletgazda személyes jelenléte az a veszélyforrás, ami alól a kisfiút mentesíteni kell. Az anya szerint ő az aki ezt a herét több, mint egy éve eltartja, mert jövedelme nincs. Remélem, a névazonos apucit maximális büszkeség hatja át. A célszerű az lenne, ha kedves fiacskájáról ő gondoskodna, vagy végre eligazítaná, hogy mitől válik felnőtté egy hímnemű.

déneske 2009.02.25. 12:34:47

@anyós: A haragot amit a veje miatt érez, nem célszerű annak szülein kiadni.
Nem hinném hogy ők büszkék lennének a fiukra és azt sem gondolom hogy egy felnőtt emberről (vezéregyéniségről:() az idős szülőknek kellene gondoskodniuk... Vagy Ön helyénvalónak találná ha a lánya irreális viselkedése miatt a vő szülei Önt okolnák és tennék felelőssé? Nem hiszem. Véleményem szerint ők éppolyan tanácstalanok és tehetetlenek felnőtt fiukkal és annak helyzetével kapcsolatban mint Ön a saját lányával szemben. Teljesen érthető a felháborodása, ne értsen félre - de a vő szüleit nem szabad ebbe ilyen módon belerángatni. Ők is csak tehetlen szemlélői az egésznek - és ha jól emlékszem valahol Ön is írta hogy az apa egy találkozásukkor kifejezte kételyeit a két "fiatal" jövőbeni megélhetési terveit/lehetőségeit stb. illetően.

anyós 2009.02.25. 14:36:02

@déneske: A vő szüleit nem én rángattam ebbe az egészbe, megtették ezt ők maguk, amokor magán-emailban az apuci arra utasított, hogy a névazonosság miatt MINDENT távolítsak el az internetről. A folyamatos problémákról tudtak, ennek ellenére csak a névazonosság a fontos számukra, két kicsi gyerek sorsa nem. Azt hiszem, számukra a családjukon kívülállók problémái, ami a fiukkal kapcsolatos, teljesen közömbös. Így utólag úgy ítélem meg, hogy nem voltak korrektek velünk a személyes kapcsolat felvételünkkor, mert egy bizonytalan visszakérdezésnél azért -legyünk őszinték - a helyzet lényegesen súlyosabb. Az elhallgatásért felelősnek tartom őket. Csak megjegyzem, az IWIW ismeretségből törölve lettem a névazonos részéről. Ennyit a korrektségről.

anyós 2009.04.10. 16:49:58

Számunkra lassan véget ér a rémálom. Hamarosan újra együtt lesz a család, a "kedves"től elválik a lányom. Elég sokáig tartott az ébredés, de arra rájött, hogy a két gyereke mellett nem neki kell egy felnőtt férfit is eltartania, aki mindenhez ért, csak a munka büdös neki. Minden fórumozó társnak köszönöm a tanácsait, az együttérzését, az egyet nem értését. a türelemre intését. A két kisgyerek boldogsága megérte azta sok feszültséget, idegeskedést, ami előttetek zajlott. Megmutatkozott a "kedves" minden oldaláról, ami segítette a tisztánlátást. Az új társkereső blogján még mindíg én vagyok az említésre méltó ellenség, aki balga módon karácsonyra is dinnyét vesz. Lehet, hogy ez ezután is előfordul velem, csak ennek már nem lesz haszonélvezője.

Ötletgazda (törölt) · http://otletgazda-bt.5mp.eu 2009.04.21. 14:52:10

Rémálom...

A hír igaz. A feleség elköltözik. Bár nem saját ötletből. Én kértem meg, hogy menjen el (pontosan február 2-án). Ennyit nem ér ez az élet.

Kezdetben úgy volt, hogy szó sem lehet arról, hogy anyuhoz megy vissza. Mint ahogy még korábban arról volt szó, hogy olyan családot csinálunk, ahol nincs kivételezés. Tudom, nem azon a helyen vagyok, ahol szabad véleményt nyilvánítani. NEKEM nem. De azért:

- Nem értettem, és továbbra sem értek egyet azzal, hogy a gyerek teljesítményét figyelmen kívül hagyva 70 ezer Ft-os születésnapi ajándéközön zúduljon rá, miközben az osztálytársaival, a zenetanárával, az osztályfőnökével, a balett-tanárával, és a szüleivel (legyen az vér szerinti, vagy csak nevelő) nem tud rendesen viselkedni.

- Nem értettem, és továbbra sem értek egyet azzal, hogy a nagypapa viccesnek tartja azt, hogy kedvenc fiú unokáját ismétlődő jelleggel 6 éves kora óta sörrel itassa. Ez nem a vicces kategória, ez a tényleges veszélyeztetés. Mivel ez az a dolog, amivel kapcsolatban egy 7-8-9 éves gyerek nem tud megfelelő döntést hozni.

- Nem értettem, és továbbra sem értek egyet azzal, hogy olyan nagyszülők neveljenek, vagy szóljanak bele gyerekek nevelésébe, akik évek óta rendszeresen napi szinten fogyasztanak nagy mennyiségű alkoholt. Ez konkrétan a következő: Após a legutolsó találkozásunk alkalmával tavaly áprilisban PONTOSAN BESZÁMOLT ARRÓL, HOGY MENNYI A NAPI ADAGJA (nem kérdeztem). Elmondása szerint CSAK SÖRT ISZIK. Kivétel ez alól a reggelinél elfogyasztott tej, azon kívül egész nap nem szokott semmit inni, mert kibírja hazáig, ahol egyszerre két üveg sör az indítás, és a napi 5-7-... üveg sör MINDEN NAP elfogyasztásra kerül. Anyós alkoholfogyasztása nem ilyen mértékű (egy nőnél nem szép, ha iszik), de ő is előszeretettel fogyasztja a sört, alkalmanként némi töménnyel megerősíti (Jägermeister a kedvenc, de széles a repertoár, kiemelkedően széles a paletta a bárszekrényben). Após a legutóbbi balesetét is ittas állapotban szenvedte el, amikor a garázstetőn kellett keresnie valamit, és leesett a lépcsőről, ennek következtében újra eltörte a lábát. Ezek tények, amelyekről leginkább anyós édesanyja tudna pontos beszámolót adni, mivel ő minden nap látja, mi történik a házban. Tudom, hogy nagyon elítélendő dolog, de én soha semmilyen körülmények között nem bíznám a gyerekem nevelését alkoholistákra. Még akkor sem, ha akármennyi pénzük, bármilyen hatalmuk, és erejük lenne, amit bármi áron hajlandóak lennének ellenem latba vetni.

- Nem értettem, és továbbra sem értek egyet a mértéktelen pazarlással, pénzszórással, és azzal, hogy semmi soha nem számít, majd a mami elintézi. Pénz (van elég...), víz (hadd folyjon), villany (hadd menjen a villany, a tévé, amikor senki nincs a szobában, pl vacsora alatt), ruha (nem baj, ha nincs rá szükség, lehet, hogy majd egyszer fel fogja venni), játék (6 zsák méregdrága játék a garázs tetőben), éjjel-nappal tévénézés, számítógépes játékok udvarra kijárás, biciklizés, futkározás helyett (nyáron nem szabad kimenni, nagy a meleg, tavasszal esik az eső, ősszel is, télen meg hideg van), stb stb stb...

- Nem értek egyet azzal, hogy az a nagypapa, aki alkoholon él, autóval szállítson gyerekeket több száz km távolságra, sőt még azzal sem, hogy egyáltalán kormány mögé üljön úgy, hogy előző nap is megitta a napi 5-7 üveg sörét. Nem értek egyet!

Azt a szegény gyermeket, aki azt állítja, hogy fizikai, és lelki terror alatt élt, meg kellene kérdezni, hogy milyen testi tünetei voltak mindennek. Nyilván, ha verte itt őt valaki, annak kellett, hogy legyenek nyomai. A súlyos testi sértésnek igen jól látható nyomai vannak. Látta-e valaki ezeket a verésnyomokat? Korábban felmerült a kérdés, hogy kijelentem-e, hogy nem bántottam a gyerekeket, a gyámügyi szakértőnek is elmondtam, itt is kijelentem: nem bántottam a gyerekeket.

A gyerekek vér szerinti apukája nem volt semmiben sem akadályozva, legfőképpen nem a gyerekek láthatásában. A gyerekek vér szerint apukája 1 millió Ft-nál több elmaradásban a gyerektartással, pedig 2 gyermekére mindössze havi 15.000 ft-ot kellene fizetnie. Igaz, hogy további gyermekek után is fizetési elmaradásban van, mivel e két gyermek születése közötti időben is sikerült egyet nemzenie, valamint egy következő házasságból is született olyan gyermeke, aki után szintén bottal ütik a nyomát. Kész szerencse, hogy egy ilyen apuka végre megkapta a lehetőséget, hogy bekapcsolódjon a gyermekei nevelésébe.

Nos, lehet, hogy hibáztam. Lehet, hogy rosszul csináltam valamit. Az is lehet, hogy keményen fogalmaztam (az igazság sokkal keményebb, mint amiket itt anyós összehordott). De amit írtam, az igaz. Nem kétszázötven km-ről vagdalkoztam olyan dolgokkal, amikről azt gondoltam, hogy igazak. Tisztességesen dolgoztam, és a lehető legtöbbet, és legjobbat igyekeztem kihozni ebből a helyzetből. Belátom, lehettem volna ennél jobb, hatékonyabb, megbízhatóbb, de egy biztos: szófogadó sosem lettem egy hazug, mocskolódó, unatkozó, teljesen elmebajos végleg megzakkant anyósnak.

A két kisgyerek sorsa megérte azt a sok feszültséget. Az önvédelem jogos volt.

Az élet pedig megy tovább... További sikeres gyereknevelést, sör, bor, és egyéb pusztítást, és sok-sok karácsonyi dinnyét kívánok. Azt még elmondanám: NINCS VISSZAÚT. Soha nem lesz.

Ha egy szép napon a most még kedves és aranyos kislány egyszer csak hisztis, elviselhetetlen, akarat gyenge, agymosott zombi, vagy bármi olyasmi lenne, mint ami anyuka, az legyen az ő baja. És az anyukáé.

Sztyopabá 2009.04.27. 12:26:34

Kedves ötletgazda!
Kitartó munkával sikerült saját magad alatt kivágnod a fát, miután hülyét csináltál magadból. Sikerrel pályázhatsz az év internetes barma címre, ha van ilyen. Ha nincs, csinálok, csak neked. Félretéve azt a tényt, hogy szcizombi vagy, mert az csak súlyosbító körülmény, egy marha vagy. Ha feleannyi időt fordítottál volna a kapcsolatodra, mint a netes posztolgatásokra, nem lennél kénytelen nagy csomag zsepit vásárolni nemi életed folytatásához.

Ntmlan 2009.04.27. 13:25:50

Amiket a másik posztban ír, az még ennél is jobb. Szószerint azt írja, hogy csak neki van igaza és ez tény, szóval van min röhögni. Lassan kibújuk a szcí a zsákból.

Pity-puty 2009.04.28. 22:56:25

Kedves Ötletgazda!
Olvasva a fórumot, az Ön és Zsuzsa blogját, úgy tűnik, hogy Önnek hosszú évek óta nem volt normális, fizető állása. Mindig csak kitalál valamit és fut az álmai után, ami -valljuk be-, nem válik valóra. Mindeközben a 3. házassága fut zátonyra.
Ezek után nem furcsa, hogy pont ezen a 2 területen próbálja magát eladni? Gondolok itt az "Ötletgazda Bt."-re, és a társkereső tanácsadásához. Mennyira találja saját magát hitelesnek? És mennyire várja el az emberektől, hogy komolyan vegyük Önt?
Azt írja a blogján, hogy meglepően nagy a látogatottság. Vajon ez siker? Aki erre a honlapra téved, az biztos, hogy utánaolvas a dolgoknak. Bevallom én is végigolvastam a blogját, és a felesége blogját is, illetve nyomonkövetem a társkeresős blogját is, de pusztán azért mert olyan ... vicces. Nem megbántani akarom, de azok a magasröptű, mélyenszántó, lényeglátó gondolatok... Tiszta szappanopera. Egyszerűen jól esik egy fáradt nap után röhögni egy jót. (Ezért is kérem, hogy folytassa már a blogot, mert megrekedt a dolog, elfoglaltságra hivatkozva.)
És kérem, ne lepődjön meg, hogy ídáig fajultak a dolgok. Ön csinált saját magából "net-celeb"-et. Hát sajnos ez visszafelé sült el. Ez amolyan Pákó, Kiszel Tündi kategória. De ők legalább megélnek belőle.
Talán ha a nagy családi dráma alatt bekamerázta volna a lakást....
Ntmlan-nak, Sztyopabá-nak igaza van!

Ntmlan 2009.04.29. 12:16:15

@Pity-puty: Csak azt sajnálom, hogy egyetlen kérdésre sem válaszolt rendesen. Talán már nem is fog, sajnos nagyon lenéz minket.

Pity-puty 2009.04.29. 13:20:11

@Ntmlan: Tudod, az a baj az ilyen emberekkel, hogy tényleg nem esik le nekik, hogy mekkora lúzerek. Ettől van ekkora önbizalmuk. És mikor pofára esnek, az sem az ő hibájuk - szerintük. Válaszolni meg nem is fog. Mert mi úgyse érjük fel őt ésszel. Ugggye... Mellesleg, volt szerencsém találkozni és beszélni vele egyszer, pár éve. Már akkor se tartottam százasnak.

Ntmlan 2009.04.29. 14:38:48

@Pity-puty: Kicsi a világ :-)
Szórólapozott vagy meg akart téríteni?

Ntmlan 2009.04.30. 09:25:50

@Pity-puty: Jó helyen laksz. Elveszi a diákoktól az egyik zsebpénz-forrást. Iwiw-ről már lekerültek a "családi" fotók. Láttad már a társkeresős árlistáját? Ugye milyen csábító? És milyen jó referenciái vannak.XP
Társkereséshez minek könyvcsomag?

Pity-puty 2009.04.30. 12:39:26

@Ntmlan: Minek könyvcsomag?! Te kis csacsi! Hát, hogy tanulj a bölcsebbtől! Utána pedig vizsga következik. A 3. válásod után pedig bizonyítványt kapsz. XD
(Tuti, olvassa ezt a blogot suttyomban, közben pedig csóválja a fejét, hogy ez a világ mennyire nem érti meg őt, és az emberiségért tett törekvéseit...)
Na de az se piskóta, hogy keres 50 embert, akik eddig és eddig megismerkednek, összeházasodnak, és gyereket csinálnak. :)

Ntmlan 2009.04.30. 21:14:16

@Pity-puty: Mi lenne, ha összeállítanánk neki egy személyreszóló könyvcsomagot, csak neki, csak most. Odacsúsztathatnánk mondjuk egy Expressz újságot is.:-)
(Remélem is, hogy olvassa, bár nem fűzök sok reményt ahhoz, hogy netán elgondolkodna bármin is. Másik üzenetem neki, hogy a Tesco mindig nyitva áll, még akkor is, ha máshol nem kell munkás kéz. Még ez is jobb, mint a szórólapozás szerintem.)

Pity-puty 2009.04.30. 22:56:46

@Ntmlan: Jahh, nem kell neki könyvcsomag! Elnézve őt, az életét, és azt, ami nagy valószínűséggel rá vár ezek után... Elég lenne 1-2 újság, tele ledér nénikkel, (amolyan egykézzel-lapozhatót), meg pár videókazi, 'oszt jónapot! Örüljön magának! :)
A tecsó meg az elkó tuti hely minden baranyainak. Szóval félő, hogy itt a hozzáállásával voltak a gondok.

Ntmlan 2009.05.02. 12:46:08

@Pity-puty: A Teszkós részről pesti lévén csak annyit tudok, amit itt látok. Jó, persze itt annyi van, mint a nyű,de itt az a tendencia, hogy folyamatos felvétel van és bárkit felvesznek.
A hozzáállása az egyértelműen zűrös volt, de hogy nem került még utcára? Hogy engedték neki, hogy gyereket neveljen így?
Legalább nevettünk egy jót. Azt a blogot olvastad, ahol a szcientológiát védte?

Pity-puty 2009.05.02. 18:41:07

@Ntmlan: Ez az a blog, ahol megtalálhatod a boldog párkapcsolat kulcsát:
tarskeresotanacsado.spaces.live.com/?_c11_BlogPart_BlogPart=blogview&_c=BlogPart&partqs=amonth%3d1%26ayear%3d2008

Ez a blog pedig azt hivatott bemutatni, hogy hogyan telnek sczi barátunk dolgos mindennapjai:
itcafe.hu/tema/blog-a-ritmus/hsz_1-50.html

:) (Hát az bennem is felmerült, hogy miből él. Valószínűleg mindig akadt egy nő, aki bedőlt neki és pénzelte. Ha nem ő, akkor a nő szülei.)

Ntmlan 2009.05.03. 10:52:31

@Pity-puty: Jól elvagyunk:)
Ezt olvastad?
mobilarena.hu/tema/szcientologia_egyhaz_vagy_bunszovetkezet/hsz_3851-3900.html
Itt is megvillantja személyiségét.
Nagyjából itt kezd hozzászólogatni.
Megéri átfutni és még néhány reggel röhögéssel indul.

Pity-puty 2009.05.03. 20:58:18

@Ntmlan: Nem és nem és nem!!! Ennek az embernek nem lehet létjogosultsága ezen a bolygón!!! Hogy ez a Xenu nem tud egy hidrogénbombát a segge alá nyomni! A társadalom ajla! Inkább menjen el dolgozni. Mondom: DOLGOZNI. Fizesse a járulékokat, adózzon...

Pity-puty 2009.05.03. 20:59:04

@Ntmlan: Bocsi, azzal kellett volna kezdenem, hogy elolvastam a blogot, amit belinkeltél. :)

Ntmlan 2009.05.06. 11:47:34

@Pity-puty: Sokszor vázoltam már, hogy szerintem takarodjon ki a p****ba az org-ba, ha olyan nagy szci. Mindenki jól járna! Család megmenekül végleg, ő talán szorgalmat tanul, ha netán sikerülne neki, akkor meg bizonyította, hogy legalább szcinek jó.

Pity-puty 2009.05.20. 14:32:14

@Ntmlan:
Ezt muszáj bemásolnom ide!
A "kedves" legújabb megnyilvánulása az iwiw-es profilján:

Ui: ne piszkálj, ne szórakozz, ne b.szogass, és eszedbe ne jusson megpróbálni kihúzni a széket alólam még egyszer, mert ígérem, te is nagyon ráfázol...

Csakazértis boldog leszek, lesz egy csodálatos családom, 4 gyönyörű gyerekem (egy már kipipálva) egy vidám nagy házam, sok-sok állatkám (nem kicsik), beutazzuk az egész világot, aztán nyugdíjas koromban rengeteg unokám, és sok-sok irigyem, akik mind azt fogják kérdezni: hát ezt meg hogy csináltad? És akkor majd mesélek, mesélek, mesélek...

Mi van??? Ébresztő! Az embernek ennyi idős korára már le kell tudnia tenni valamit az asztalra. Fel kell tudnia már valamit mutatni az életben! Lúzer!

Mellesleg már egy hónapja nagy kuss van a társkeresős blogján. Ekkora a baj??

Ntmlan 2009.05.20. 18:14:30

@Pity-puty: Ez tetszik!
Köszi, hogy gondoltál rám!

Egyébként az elmegyógyintézet az szép nagy ház és tuti vidám is!
A többihez elég egy skizofrénia.
Irigyek száma: becsült érték - 1 (pl én, de lehetne 2 is XP)

manólány 2009.07.23. 04:03:12

Idefigyelj, Ötletgazda!A születésnapi ajándék az nem jutalom, és nem teljesítménybér, hanem AJÁNDÉK! Legalábbis ha a családtagjaimról van szó. Mondjuk egy cirkuszi majmot talán a teljesítménye függvényében jutalmaznék, de a gyerekemnek nem azért adok születésnapjára ajándékoz, hogy jutalmazzam, hanem mert a gyerekem, akit szeretek. És attól, hogy te nem engedhetted meg, hogy ilyen drága ajándékot, telefont, ruhát stb. vegyél neki, attól még aki gazdag, miért ne tehetné? Merem remélni, hogy ha több pénzed van, te is vettél volna. A másik meg, hogy nem csak egy alkoholistára, de még egy masszív heroinistára is előbb bíznám a gyerekem, mint rád. Egyébként örülök, hogy így megoldódott a helyzet.

AL-76 2009.08.10. 13:58:13

En ket dolgot nem ertek ebben a sztoriban.

1. A gyerek miert nincs az anyanal? Amennyiben a valasz erre az hogy: aborzalmasanyos mesterkedeseneka kovetkezmenyekeppen, akkor az anyuka megis mi a francot vesztegeti mindenfele tanfolyamokon meg tovabbkepzeseken az idejet, ahelyett hogy a gonosz anyos ajtajat dongetne baltaval, Trockijehoz hasonlo veget helyezve kilatasba, amennyiben nem szall le a gyerekrol.

Persze lehet, hogy a gyerek azert van ott, mert az anyaval neki valoban rossz.
Az a baj, hogy mindket eset az anyat minositi.

2. Ha valaki vegre okozo akar lenni a sajat eleteben, vegre o akarja eldonteni mi a jo neki, vegre szabadon akar elni, nem egy ilyen elnyomo arnyekaban, megis milyen alapon ker tole, a gaz elnyomotol (nem keves) penzt, egy olyan dologra amivel az 1.: az nem ert egyet, 2.: arrol szol, hogy hogyan utaljuk megjobban ot, aki a penzt adta.

Az onismereti tanfolyamok ma magyarorszagon a luxuscikk kategoriaba sorolhatok. Lehet oket fogyasztani, de nehogymar a szulo legyen hivatott azt tamogatni. Ha valaki nagyon akar valamit, siman osszeszed ra 2,5 millat. Ha nem tud, akkor nem akarja annyira....

anyós 2009.08.11. 13:52:42

@AL-76: Talán, ha az elejéről olvasnád. A gyermek(ek) a boldog kezdeteknél a megszületésüktől a nagyszülői házban cseperedtek, míg a gonosz nagyszülők el nem űzték őket az általuk, a gyermeküknek vásárolt önálló lakásba, és vigyáztak rájuk éjjel-nappal minden munkahelyi elfoglaltság, feladat, túlmunka mellett, míg édesanya iskolába/főiskolára/, nyelvtanfolyamra, egyéb búbánatos helyekre járt, és hordták a gyerekeket orvoshoz,ha szükséges volt, vették ki a szabadságot- no nem pihenőre, hanem gyerek-felvigyázásra. A gyerek nem buta. Fel tudta mérni, hogy az anya az ötletgazda jelenléte mellett nem képes őt megvédeni semmitől, és az állandó vegzálás helyett -na nem a jólétet, mert az messze van a mi életmódunktól- hanem a nyugodt, felesleges stresszeléssel nem terhelt mindennapokat választotta. Mert tehette. Ha ma kellene választanom az elvakított gyerekem és az unokám között, bármikor az unokáim mellett döntenék, mert egy felnőtt a saját életét úgy teszi tönkre, ahogy akarja, de nincs joga egy kiszolgáltatott gyereket magával hurcolásznia a semmibe, és egy elmebeteg öntelt hólyag indulatainak kitenni.

Pity-puty 2009.09.10. 16:39:03

És igen! Eljött a nap, amikor az ősrégi, elkopott "Ötletgazda BT"-s matricák mellet megjelentek a Társkeresős plakátok a pécsi lépcsőházakban! (Plakát alatt értsd: A4-es lap).
Úgy érzem a pécsiek messze előnyben vannak az ország többi részéhez képest, a boldog párkapcsolat megtalálása szempontjából. :D

Pity-puty 2009.09.10. 16:39:44

Ja, hát persze, hogy az ötletgazda plakátjai.

Ntmlan 2009.09.11. 09:53:45

@Pity-puty: Na most kifejezetten örülök, hogy pesti vagyok!

Küldtek a tanulmányi levlistánkra egy nevetséges körlevelet a szcientológusok, amiben egy tanulást segítő tanfolyamot, illetve könyveket reklámoztak.
Több évfolyamtársam azonnal beküldte listára, hogy nehogy elmenjen bárki, mert átverés és lehúzás és szcientológia.

Ha érdekel, előkerítem a levelet.

anyós 2009.09.11. 15:14:20

@Pity-puty: Ha van időd, nézd meg a társkereső honlapját is. Az aug 10-i segítségkérése magáért beszél. A leendő kuncsaftoktól kér ötleteket, hogy ő a nagy tanácsadó mit tegyen a gyanútlan áldozatok becserkészése érdekében. Ez elég vicces.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2009.09.11. 16:51:12

@Ntmlan: érdekel a levél, e-mailben elküldenéd? köszi!

Pity-puty 2009.09.11. 18:11:52

@anyós:
Kedves Anyós! Sajnos kapott Ön is hideget-meleget ezen az oldalon, de azt kell mondjam, hogy Ön, mint szülő megtett mindent, hogy a lányát normális körülmények között elindítsa az életben. El tudom képzelni, hogy mennyi lelki gyötrődés kellett ahhoz, hogy egy anya kimondja, hogy a lányán már nem tud segíteni, fel is adja, és most már csak az az egyetlen cél, hogy az unokák jó helyen legyenek. Szörnyű lehet, amikor az ember gyereke a szeme láttára, önként cs*szi el az életét. Utólag könnyen okos az ember, bizonyára Ön is hibázhatott ebben-abban, de a felelőség nem az Öné.
Kívánom, hogy találja meg a lelki békéjét, lelje sok örömét az unokáiban, a lányának pedig... (hogy fogalmazzak)... mielőbbi gyógyulást kívánok.

Tisztelettel: Pity-puty
Ui.: A "kedvest" nem támadom többé. Egy mentálisan nem tiszta embert nem fair támadni. Lássuk be; ő az.

Ntmlan 2009.09.11. 21:27:02

@anafeb:
Továbbítottam a levelet a címedre. Remélem megkapod.

Rókakígyó 2009.09.20. 09:40:56

ezek a kommentek jobbak, mint egy-egy politikai mellébeszélés. Úgy látom, h a szci-nek van esélye hatalomhoz jutni az országban: elég paranoiás ahhoz, h a nemszci politikát le tudja nyomni. A szomorú, h nem éreznénk a különbséget.

Rókakígyó 2009.09.20. 09:42:30

A szci ott hibázik, h pénzre hajt, nem csak a hatalomra. Túl direkten nyomul rá az anyagi javakra és ez sokak szemét szúrja.

anyós 2009.12.17. 08:26:27

Mi történt az utolsó hozzászólóva? A szci társkereső vállalkozás gazdája letiltatta? Nem ő az egyetlen a szcientológusok között, aki a társkeresés jól hangzó álarca mögül lesi a behálózható balekokat. Van annak valami diszkrét bája, hogy valaki/k/ több sikertelen házasság és párkapcsolat után másokat akarnak tanácsokkal ellátni.

xenuka 2010.08.31. 19:27:18

nomen est omen

A szcientologia maszkja mögé ugyanúgy beállnak jellemtelen gazemberek, mint bármely más vallás, pártideológi vagy eszmerendsszer mögé.

Ettől még nem a szcientológia vagy a kommunizmus vagy a fasizmus a hibás ideológia. Az ember az egyedüli ok, aki ott görénykedik másokkal.

Nem kell velem egyetérteni, mert nincs rá szükségem, hog megfeleljek ennek vagy bármely másik közösség elvárásainak.

Plejádok 2010.09.02. 11:01:22

Végre egy "tisztánlátó".

anyós 2010.09.02. 18:32:40

@xenuka: @Plejádok: Az egyén jelleme nem független az általa választott ideológiai támogatástól. "Zsák a foltját megtalálja..." Ennyit a tisztánlátás elvakult szemléletéről.

fajanka 2011.05.03. 23:44:44

Kedves Anyós!
Mi még csak most keveredtünk ebbe a borzalomba. Az én anyukám 69 évesen áll mindezek előtt, és nagyon kivan. Az ismerősök,barátok csak sajnálkoznak, szánakoznak, de segíteni, támaszt adni nem tudnak. Én meghallgatom, támasza vagyok, de a harcom csak abból áll, hogy nem beszélek a testvéremmel. Igaz megpróbáltam, de miután szcis párját elutasítottam, így esélyem sincs. Van egy klassz gyereke, és most most lesz egy másik egy szektástól. Pénz természetesen nincs, adósság rengeteg.Piros könyvek garmadával állnak a polcon, "észosztó"folyóiratok szintén. Négy év főiskola után az államvizsga KÉT éve várat magára. ( természetesen anyukámnak azt hazudva, hogy megvan)A kegyetlen, meg nem értő, érzéketlen banda pedig mi vagyunk. A szektás pedig maga az ISTEN.
Ha tudsz, segíts nekünk!!!!

anyós 2011.05.07. 17:04:48

@fajanka: Mindíg elszomorodok, ha sorstársak írnak nekem, hiszen ez a legnehezebb, hogyan tovább, ha a szcientológia behálózta a szeretteinket. Nekem pszichológus ajánlotta anno', hogy minden kapcsolattartási lehetőséget ki kell használni, de az anyagi támogatást be kell szüntetni, mert a pénz az egyik mágneses vonzerő számukra. A gyerekek rendkívül megnehezítik ezt a helyzetet. Csak a saját példámat tudom ajánlani, hogy a gyerekeket nem lehet magukra hagyni ebben a helyzetben, ők a legfontosabbak. Hál' istennek, nálunk nem lett utód a kapcsolatból, aminek vége is lett, bár a szcientológiától még nem szabadult. A nagymama és a család az unokát segítse. Nem soká nyári szünet, ott a helye az unokának a mama mellett. Csak ilyen tanácsaim vannak, az érintett előbb-utóbb rájön, hogy üres hassal és netán eltartani egy parazitát nem igazán leányálom. Sok türelmet kívánok.

anyós 2011.05.07. 17:06:54

@fajanka: Sajnos az üzenetemet nem sikerült elküldenem, próbálkozom.

Forrás Eszter 2013.11.06. 10:57:38

Az a kislány már felnőtt, viszont még mindig ugyan olyan intenzíven fáj neki, mint akkor. Hogy ezt honnan tudom? Nos, én vagyok az a kislány..
Sajnos, minden igaz, ami ide le van írva. Szórol, szóra.
Most 15 éves vagyok és még a mai napig fáj ez az egész szituáció. Mikor 5 éve mamámék lettek a nyámjaim, már akkor tudni akartam az igazat, de azt mondták; " Nem, mert még túl kicsi vagyok hozzá. Majd ha felnőttél.. " - hát tessék. Itt vagyok. Elolvastam és végig sírtam az egészet. Szörnyű a helyzet volt és aki mamámon kívül talán legjobban megszenvedte ezt az egészet, az én voltam. Igaz, hogy mindig is nagyszájú és szókimondó voltam. Ezért aztán nem is kedvelt engem András. Sőt! Mindig mindenért én voltam az "álodzat". Öcsém nem. Öcsém bezárkózott a maga világába, így nem igazán vett tudomást arról, hogy mi folyik kötülötte. De én igen.. Az egésznek annyi értelme volt, hogy ez a helyzet rásegített arra, hogy az legyek, aki most vagyok. Sokan mondták már, hogy 15 éves létemre érettebb vagyok. Ego nélkül mondom, igazuk van! Csupán csak azért, mert én ennyi idősen tudom, milyen, mikor az ember a 0-ról egyedül kaparja fel magát. Mikor 7 évesen fel kell nőnie egy ilyen helyzet miatt. Mikor 2 éven keresztül egyedül magára számíthat, mert az öcce nagyon kicsi volt, az anyja el volt foglalva minden mással, a nagyszülei meg 300 km-rel odébb voltak. Borzasztó volt.. Viszont igen, érettebb lettem! Felelősség teljesebb és a hátam mögött van oylan múlt, ami azzá tett, aki most vagyok! Megcsináltam a magam hülyeségét, és megéltem, amit megéltem. de felnőttem. Nem haltam bele és sikerült hellyel-közzel túl lépnem azon a 2-3 éven. Anyukám nem szállt ki a szchientolóiából, viszont többet foglalkozik velünk, és nem "oda" költi a pénzt. Talált egy biztos és jó kereső állást! Talált valakit, akit mi is kedvelünk egy elfogadunk. Megjavult nagyjából a kapcsolat a családban és mindenben segítek anyámnak, amiben csak tudok. A "rémálom" véget ért. Mindenki számára! Most anyu is boldog, öcsém is és nekem is sikerült megtalálni a helyemet a világban kb. 1 éve :)
Semmisem lehetlen! Mindenkinek üzenem, soha ne adja fel! Erősebb vagy, mint hiszed! TE a magad ura vagy és kortól függetlenül van saját önrendelkezési jogod! Ember vagy, nem állat és a padló helyett sokkal jobb a haverokkal üldögélni valahol és mosolyogni. Igen, még mindig fáj a helyzet, ha visszgndolok rá. De mosolygok. Minden nap! Amikor csak tehetem, mert egy kis mosolygássl el tudod takarni az érzéseidet, néha még magad elöl is. :) Csak előre nézz, ne hátra! A jelennek élj, ne a múltnak! A múlt, elmúlt. A jelened, a jövőd. Mert ha jól formázod a jelened, jó lesz a jövőd és ha a jelenben jól cselekszel, szép múltad lesz! Megerősödtem, boldog vagyok. A történetről többet nem akarok írni. Legalább is itt, biztos, hogy nem. Vannak nem publikus része és nem akarom a régi sebeket fölszakítani. :)
Ha valakinek mégis lenne valami kérdése, vagy hozzáfűzni valója ehhez, akkor facebook-on várom az üzeneteket: www.facebook.com/biztoshogynem?fref=ts

Köszönöm a figyelmet és az együtt érzést! :) Puszilok mindenkit!

törzsmókus 2014.02.10. 08:09:35

@Forrás Eszter: de jó, hogy ezt leírtad! és hogy soha nem adod fel! sok sikert az élethez :)