anafeb 2007.02.28. 08:00

folytatás

Nem tudom, hogy hány szcientológus olvassa a blogot, de a titkosszolgálatuk biztosan. Ezért is írok keveset, nem akarom, hogy megtudják a következő lépéseinket.

Amit eddig tapasztaltam az az, hogy e-mailek, amelyeket az üggyel kapcsolatban írok, furcsamód nem érkeznek meg a címzettekhez. De csak bizonyos címzettekhez, akiket ők is ismernek. Többszöri próbálkozás után sem.

Tegnap este telefonon beszéltem a lány édesanyjával. Az apa találkozni akar a fiammal, de nem mondta el, hogy miért. Őt nem értem el, így az édesanyát kerestem meg. Nem kezelnek ellenségként, még nincs letiltva a kommunikácójuk velem. A kérdésre, hogy mit akar az apa a fiamtól, azt válaszolta, hogy beszélni akar vele, arról hogy, idézem: ne vágja maga alatt a fát. Ez nyilván azt jelenti, hogy minden lépésről le akarja beszélni. Amikor megkérdeztem, hogy szerinte nem zsarolás-e ez, amikor a kapcsolat megszakítását helyezik kilátásba, hallgatás volt a válasz, majd később egy "nem tudom".

Kérdeztem, hogy ha bizonyítékokat teszek le elé, hajlandó-e megnézni, elolvasni, azt mondta, hogy talán. Következő kérdésem, hogy hajlandó-e olyan emberrel beszélni, aki egyházellenes, azt válaszolta, hogy ezt még meg kell beszélnünk.

Bizonyítékok pedig már most is vannak, és egyre újabbak kerülnek elő. Elég, ha csak egy óriási ellentmondásra világítok most rá: az Etika könyv. Bizonygatják, hogy ők az eredeti Hubbard téziseket használják, ami megmásíthatatlan. Saját honlapjukon is találtam erre leírást, hogy szemben a többi egyházzal, ahol a történelem során néha csak szájhagyomány útján terjedtek a tanok, nekik megvannak az eredeti könyveik, és hanganyagaik, bizonyíthatóan csak azt és csak úgy alkalmazzák.

Igen ám, csak hogy az eredeti könyv terjedelemben kb. tizede annak, amit most használnak. Ezt a könyvet a fiammal együtt láttuk. Aztán erre is megjött a magyarázat, hogy persze, hiszen az egyház fejlődik, változik, hozzá kellett írni az eredetihez.

Akkor most hogy is van ez???

 

A bejegyzés trackback címe:

https://remalom.blog.hu/api/trackback/id/tr6541104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: relevant webpage 2018.02.19. 09:58:42

Nők, az egyéjszakás kalandokról - Online Szexshop

fuffoo 2007.02.28. 10:44:22

Sziasztok. Bocs, hogy kicsit radikális lesz, amit írok: úgyis ti döntötök, hogy hülyeséget írok-e, úgyhogy nem fogok udvariaskodni. Így, kívülállóként, talán elfogulatlanabbul látok egy-két dolgot, de lehet, hogy tévedek.

Úgy látom, nem a legfontosabb dologgal foglalkoztok most. Fontos az, hogy a lányt megmentsétek tőlük. Fontos az is, hogy a szüleivel jó kapcsolatban maradjatok. Ahogy olvastam, még az “egyházzal” is De mindez most csak másodlagos.

A legfontosabb most az, hogy a srác megerősödjön. Fiatal, és épp csúnyán kezelésbe vették az önbecsülését; ahogy írjátok, már x-edszer bírják rá, hogy megváltoztassa a véleményét, és ez nem vezet jóra. Szerintem *most* ne hagyjátok, hogy az apa beszéljen vele. Inkább menjetek el vele *ti*, a szülei, egy hétre mondjuk egy kis erdei házikóba, tök egyedül, csak ti, telefon meg minden nélkül, és beszéljétek át ezt az egészet.

Ezután pedig hagyjátok, hogy ő egyedül, magában, segítség nélkül le tudja magában tisztázni az érzéseit és a gondolatait, mint egy felnőtt férfi. Már házasodni készült, nem??? Ideje lenne, hogy ne másokra halgasson, ha az életéről dönt. És időre van szüksége, hogy lerendezze magában a dolgokat, hogy igazán mélyen beláthassa, milyen csúnyán átverték, hogy eltökélhesse magában, hogy nem fog engedni a zsarolásnak. Hogy nem fog hinni nekik bármilyen érvekkel jönnek is. Hogy nem az érzelmeire fog hallgatni, hanem a döntésére, amit meghozott, és amit épp elégszer átrágott már ahhoz, hogy egy manipulatív sci-droid ne tudja benne megingatni 5 perc alatt.

fuffoo 2007.02.28. 10:46:37

[helyesbítés] Ahogy olvastam, még az “egyházzal” is emberi módon tárgyaltatok.

fuffoo 2007.02.28. 11:21:59

Még valami. Terroristákkal és szcientológusokkal ne tárgyaljatok. Nem azért, mert ez elítélendő, hanem mert nem lehetséges: “tárgyalás” alatt azt értik, hogy mindenben engedsz nekik, különben kicsinálnak (és persze legközelebb is, meg azután, és azután, és azután, …) Ha viszont engedtek nekik, azzal a kezükbe rakjátok az életetek, önként és dalolva… Nem csak bolondság, megalázó is… Úgyhogy az ellenállás az egyetlen esély. Egyébként is, egy zsaroló szavában megbízni… Ahogy egy indexes fórumon írta valaki: “‘Hogy vagy?’ – hazudta a szcientológus.” Épp ezért nem érdemes érvekkel jönni, megkérdőjelezni őket, bizonygatni az igazatokat… Nem érvek és vélemények csapnának össze: a vita lenne az éppen aktuális fegyverük. A cél? Hatalom és pénz.

Nemrég rákattantam a témára, és néhány héten és napi több órán át olvastam róluk és tőlük cikkeket, könyveket, magyar és angol nyelvű fórumokat, és annyit már látok, hogy csak a jéghegy csúcsából láttam egy keveset. És már ezt a keveset sem vagyok képes tömören összefoglalni, mert olyan ez, mint egy ezerkarú polip, aminek minden karja valami újabb ocsmányság.

Egyszerűen szakítsatok meg minden kapcsolatot az “egyházzal”, a lányt meg… valahogy ki kellene hozni – de ebben nem a szcientológusok fognak segíteni. Semmiképp se keressetek *náluk* megoldást ennek a kapcsolatnak a megőrzésére. Ha “segítenek”, akkor az ő szabályaik szerint kell játszanotok, és azt nem akarjátok.

Ha kénytelenek vagytok beszélni velük, soha ne hagyjátok őket kezdeményezni. (Pl. ne legyen olyan, hogy “az apa beszélni akar vele.”) Alapelvük, hogy támadnak, megfélemlítenek, elbizonytalanítanak. Ne hagyjátok. Mielőtt odamegy, már tudnia kell, mit akar elérni vagy megtudni. Csináljon róluk listát, és ragaszkodjon ezekhez, ne hagyja, hogy eltereljék a témát. Csináljon jegyzeteket, esetleg hangfelvételt. Tegye fel ugyanazt a kérdést újra és újra, amíg nem válaszolnak. Kiabálni fognak vele, a lelkiismeretével és a bűntudatával fognak játszani, és meg fogják fenyegetni szóban és testbeszéddel. Készüljön fel erre. (Ha akarjátok, gyakorolhatjátok otthon :o) Ne ijedjen meg, maradjon nyugodt és határozott, és ha már nincs esély semmi érdemleges tárgyalsára, jöjjön el. Ne legyen olyan, hogy a srác órákon át ottmarad: legyen egy előre megszabott korlát, és akár mondat közben is álljon fel és jöjjön el. Ha kényszeríteni akarják, hogy ottmaradjon, tegye nyilvánvalóvá, hogy feljelenti őket – és ez alól már nem lehet kibújni a vallásszabadságra hivatkozva, ezt ők is tudják.

Még annyi, hogy ne menjen bele a srác egy e-méteres vallatásba. Ez egyfajta hazugságvizsgáló, márpedig nem jó ötlet információt adni arról, hogy egy adott téma mennyire érinti érzékenyen… Ez elég kiszolgáltatottá teszi az embert, nem? Gondoljon bele, kedve lenne-e meztelenül besétálni hozzájuk…

NE JÁTSSZATOK AZ Ő SZABÁLYAIK SZERINT!!!

sbirm 2007.02.28. 14:23:15

fuffoo szavai megfontolandóak, valahogy hasonlóképpen látom én is a témát! Más kiút szerintem sincs

EGYWOG 2007.03.02. 00:17:18

Ha nem látnám egészen közelről a történéseket, még azt hinném a blog irójának olyan nagy fantáziája van mint magának a "nagy" Ronnak. Csak azért mondom, mert volt olyan ismerőse aki válaszként 3 viccet küldött neki. Olyan harcot viv ami melett - talán életemben először - úgy érzem, hogy minden fenntartás nélkül ki kell állni. Látom, hogy nagyon sokan, tőle sokkal fajsújosabb emberek küzdenek nem sok sikerrel a szcientológia ellen. De neki sikerülni fog. Egyszerüen azért mert NAGYON IGAZA VAN. Meg azért mert az egyetlen motivációja a SZERETET.
Én pedig ebben hiszek és nem a hatékonyságban meg a csoportterápiákban. Innen üzenem neki: NEM VAGY EGYEDÜL ! Bocsánat az ismeretleneknek, de még egy személyes megjegyzés: M, ilyen egy IGAZI anya.

Translator · http://www.szabadzona.hu 2007.03.09. 10:12:32

Ha komolyabb tech változtatásokat is szeretnél látni, akkor ezt nézd meg:

www.szabadzona.hu/index.php?doc=technology/changes/studenthat

kilahbaybe 2007.03.19. 02:52:23

Fúúúúú anafeb....
Szerintem én nagyon ki lennék készülve a helyedben...:(
Most belegondoldoltam,h. mi lenne ha a te helyedben lennék, és ez történne a fiammal (is)...:(
Most legszívesebben sírnék....:(
Ezeket a mocskokat még most kellene kiírtani, mielőtt jobban elszaporodnának....:(

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2007.03.21. 21:59:44

mocskos sci-k, a gusztustalan náciféle titkosszolgálatukkal együtt. őszintén szólva első felindultságomban belém nyilallt, hogy újságíróként rájuk vetemedem egy oknyomozó írásban.

hadd ismerje meg a világ még jobban, melyik férgesének is kéne hullnia.