Biztosan sokan észrevettétek, hogy kikerült a blogra a Claritas szakcsoport bannere. Köszönet a blog.hu-nak, amiért segítettek ebben. Kérlek benneteket, hogy ha lehetőségetek van rá, tegyétek ki ti is, ahova csak lehet. Kérésre elküldöm a címet.

Tudom, borzasztó érzés, amikor bajba kerülsz, és nincs segítség, nincs kihez fordulni, minden hatóság csak a vállát vonogatja, hogyhát hiszen vallásszabadság van...  Szeretnénk a hasonlóan nehéz helyzetbe került embereknek, családoknak segítő kezet nyújtani, támogatást adni.
A Claritas karitatív egyesület, jogi és lelki segítségnyújtás, felvilágosítás a fő tevékenysége. Pártoló tagokat, segíteni szándékozókat szívesen látunk (nem csak a szcientológiával foglalkozunk).
Köszönöm a segítségeteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://remalom.blog.hu/api/trackback/id/tr67375089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akula 2008.03.17. 23:27:19

Most hallottam a hírt, hogy Will Smith is szcientológus lett...

Bolgarka 2008.03.20. 22:03:37

szia anafeb!

visszajöttem, hogy valamit mondjak neked. ugyanis rájöttem, hogy sokkal nagyobb fába vágtad a fejszéd, mint valaha sejtenéd. úgy is mondhatnám, hogy semmi esélyed/esélyetek... és ebben az a legfurább, hogy olyan dolog ellen próbálsz küzdeni, amiröl továbbra sincs semmi fogalmad. a szcik kezében olyan dolgok vannak, amiröl neked enyhén szólva is halvány lila gözöd nincs.

elolvastam a hamburgi "gyüjteményt" is. és egy hatalmas vicc. pont olyan, mintha a szivbillentyüzavaroddal nem a szivsebeszhez fordulnal tanacshoz, hanem a fizikushoz, hogy szamolja ki milyen erösseggel kell ahhoz lelegezned, hogy ne lepjen fel a zavar. tehat, totalis baromsag. pontosan ezert nem fogod megerteni, hogy mi ellen is küzdesz. mert nem erted a szcinetologiat. amugy zarojelben megjegyzem, hogy tovabbra sem vettem reszt auditalason, "nem mostak ki az agyamat".

azt is megertettem, mire fel a nagy titkolozas a szci körül. a szcientologusok olyan valamit kepviselnek, amit egyszerüen nem kepes az ember felfogni anelkül, hogy ne lenne szcientologus, vagy ne legyen nemi betekintese a dologba. hiaba adnak az adataikat/eredmenyeiket orvosoknak, matematikusoknak, teologusoknak stb. azok nem kepesek kielemezni, mert ök sem ertik. nem fogod tudni te sem soha hogy mi ellen is harcolsz. es e legeslegrosszabb ebben az, hogy mivel elzarod magad a megismerestöl, nem is fogod tudni meghozni a helyes döntest, hogy valoban a jo celert harcolsz-e....

Tunguska 2008.03.21. 00:19:39

Bolgárka, levelednek köszönhetően azonnal kértem felvételemet az Anonymoushoz.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.21. 07:50:15

Köszi Bolgarka, felvilágosíthatnál, ha már ennyi mindent tudsz. Én csak egy gyengeelméjű wog vagyok, segíts rajtam, kérlek, ments meg! Hadd ismerjem meg én is a tutit!

Na jó, merre jártál, mesélnél? Ez így túl általános nekem.

sz.csabiii 2008.03.21. 09:25:15

bolgarka

Te írod, hogy nem képes felfogni, csak egy szci....Ha nem nem kaptál szci képzést, akkor Te hogy is bírod ezt felfogni? Sehogy, hisz Te írtad. Ergo, sületlenségeket írsz.

Bolgarka 2008.03.21. 09:51:30

:) nem gondolom, hogy gyengeelméjü vagy. Ha azt gondolnám, akkor már rég nem állnék veled szóba.
Tunguska amint látom más kategória...

Amúgy nem jártam semmi "titkos" helyen, csak olvasgattam kicsit. És ne haragudj, tényleg annyira megtenném, hogy mesélek, de nem tehetem. Nem tiltotta meg senki, de kinevetnél. Pedig egyáltalán nem vicces. Ennek a beszélgetésnek nem az a célja, hogy te hülyének nézzél engem, mert esetleg olyan dolgokat tudok, amik számodra felfoghatatlanok, számomra viszont egyértelmüek. Elmondom mégegyszer nem azért, mert kimosták a fejem és nem is azért, mert te hülye lennél... és a szciknél továbbra sem voltam...

Azt is megtudtam, hogy hogy jön LRH ahhoz, hogy nem létezö vulkánokról meg földönkivüliekröl tegyen kijelentéseket, anélkül, hogy ezt bárki megcáfolná a szcientológusok körében. És Reformer ha valóban szcientológus lenne, akkor tudná, hogy ez nem egy nagy "féltett titok". Mert én is hallottam már róla. (És nekem még csak esetmappám sincs...) Számomra ettöl nyilvánvaló, hogy ö hazudik.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.21. 10:09:59

na de már tényleg ne csigázz, ha nem mondasz semmit! Ez nem korrekt. Legalább egy példát, hogy én is értselek. Ez az "elegáns" lekezelés már megint, ezt már sokszor megkaptam szcientológusoktól, és még mindig nem esik jól. Miért ne érteném? Szerinted?

Bolgarka 2008.03.21. 10:18:36

sz. csabiii:

olvasgass egy kicsit vissza. Attól, hogy nem vagyok szcientológus, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hozzáférek elég sok anyaghoz, amit te a könyvesboltban nem tudsz megvenni..

Egyébként elmondom nektek azt is, hogy az, hogy valaki szcientológusnak nevezi magát nem azt jelenti, hogy ö az egyház tagja. Hanem amikor rájön, hogy úgy ö úgy gondolkodik, mint egy szcientológus (nem azért mert megtanulta, hogyan gondolkozzon. ilyen tan nincs) onnantól kezdve nem szégyelli magát szcientológusnak nevezni. És mivel nincs is rá másik szó, ezért ezt fogja használni.

Bolgarka 2008.03.21. 10:33:20

anafeb:

szcientológia=tudni, azt amit tudsz, vagy mi... nem tudom most a pontos meghatározást, nem is ez a lényeg. ez nem egy kamu. ez igy van. a szcientológia nem nekem, vagy neked irodott, hanem mindenkinek. nem tudom elmesélni, mert neked lehet mást jelentene, mint nekem. nem konkrét, mert nem is lehet konkrét. mind kölünbözünk. úgyhogy nem is erról van szó, hogy 5*8 az 40, és ez igy van, vagy hogy a kovalens kötés két atom a külsö elektronhéjon létrejövö kémiai kötés. EZ AZ agymosás. úgy van, és nem lehet másképp. és azaz a pont, ahol rájöttem, hogy a szci nem agymosás. még egy mondatot sem tudok LRH.tól idézni...

amig nem látod az alapját a dolgoknak, addig hiába is mondom neked, hogy az ARK müködik, vagy hogy a Tónusskála igy vagy úgy, vagy hogy ezt meg azt éltem át auditáláson, vagy esetleg azt, hogy volt ez a Xenu.. annyira hihetetlenenül és nem kézzel fogahtóan hangzik, hogy azt mondanád, hogy bolond vagyok, meg hogy persze nem léphettem ki a testemböl, vagy bármi illetve stb... Tapasztalat. erröl van szó. mivel neked nincs, nem tudom elmesélni.

sz.csabiii 2008.03.21. 10:34:46

bolgarka
Én nem nevezném szerencsésnek ezt az esetet, de te tudod. Sőt, nem is vágyom rá, hogy beleolvassak. Pénzt meg főleg nem dobnék ki rá.

Te nagyon tudhatsz vmit, hogy képzés nélkül is megértetted, mikor sem teológusok, sem egyéb felettébb okos, intelligens és képzett emberek se érhetik meg, miről van itt szó.... Mennyi az IQ-d, 2500? :)

Bolgarka 2008.03.21. 11:01:12

sz. csabii

elöször is. milyen bizonyitékod van rá, hogy esetleg ne lehetne magasabb az iq-m, mint bármelyik teológusnak? nem is tudod ki vagyok, és még az is lehet, hogy én is teológia proff vagyok valahol. persze nem, de lehetnék. egyébként az intelligánciának nem sok köze van ahhoz, hogy valaki professzor-e, vagy sem... ezt a rendszert mi alkottuk, nem a természet. még ha hihetetlenül is hangzik, lehet benne hiba.

szerinted az, hogy egyre több doktor illetve professzor van, annak köszönhetö, hogy egyre több intelligens ember születik, vagy mi? :)

hogy kérdésedre válaszoljak, a teológusok bele vannak ragadva a saját tudományukba, ugyanugy mint az orvosok is. amúgy én is orvosnak tanulok, ugyhogy nem szidom a tudományokat, tisztelem öket, és én is szeretném elsajátitani minden csinját-binját. de hogy visszatérjek az eredeti kérdéshez, azért nem értik meg, mert attól, hogy te elolvasol egy belgyógyászati könyvet még nem leszel orvos. ugyanígy, ha elolvasol egy szci könyvet, még nem tudsz úgy gondolkodni, mint egy szcientológus... tehát nem is értessz hozzá. hozzáteszem, a kov. kötéses példát, a szciben nincsenek tények. csak tapasztalatok, megértések. nem adnak semmit a szádba. mindent úgy fogsz fel, ahogy akarod.

ja és a pénz, vagyon. hát igen. kényes kérdés. mert az emberek továbbra is azt hiszik, hogy a vagyon a boldogság kulcsa. pedig ezt a fogalmat is mi hoztuk létre. amig nem volt, addig lehet az emberek nem is voltak képesek a szeretetre??!!

sz.csabiii 2008.03.21. 11:18:43

bolgarka
először is :) : Én nem állítottam veled ellentétben. Én kérdeztem....

Annak hogy hány doki vagy prof. van, miköze ehhez? nem állítottam ilyet.

ha te orvosnak készülsz, akkor te is be leszel ragadva a tudományodba, vagy Te mégsem?

A pénznek mi köze ahhoz amit kérdeztem? ilyet sem kérdeztem és nem állítottam

Bolgarka 2008.03.21. 11:48:37

sz csabii

nem mondtam olyat, hogy te ezt allitod. csak probaltam ugy valaszolni, hogy megertsd. ezert tettem fel költöi kerdeseket, mint pl a profok, meg az intelligencia...

azt a tudást, amit az orvosin fogok szerezni, azt fel fogom használni, mint orvos. amit pedig a szcientologusoktol, azt meg szeretnem hasznalni, mint ember. a kettö dolog nem zarja ki egymast. es mindenekelött ember vagyok es nem orvos.

a penzzel kapcsolatban sem kerdeztel, es nem is allitottal semmit, hogy kerdeztel. de azert vagyunk itt, hogy bezselgessünk, ugyhogy en valaszolok. csak megemlitetted, ezert reagaltam ra. nekem is kell penz, ahogy az összes többi szcinek is, mert penzböl élünk. de attol nem leszünk boldogabbak. esetleg biztosabban elünk. ugy erezzük, hogy minnel nagyobb a vagyonunk, annal nagyobb a "túlélésünk". pedig ez nem igaz. föleg nem, ha azt a penzt nem becsületes uton szereztük... de persze a biztos tuleleshez szükseg van a penzre. igy a szcientologia egyhaznak is. neked is szabad döntésed van a saját vagyonod felett.

sokan azt hiszik, hogy az uj mercedes birtoklasa nagyobb öröm, mint pl egy szcientologia tanfolyam elvegzese. en szivesen költöm szci könyvekre a penzem, mert jobban tevekenykedem tölük. többek között egyre több penzt is tudok keresni. nem az egyhazon keresztül, hanem rendes munkaval, talan kesöbb mint orvos... aktivabb vagyok, nagyobb örömet lelek a munkaban. ha latszik, hoyg szivesen csinalod amit csinalsz, es ertesz is hozza, akkor döl a penz. ilyenek egyszerü dolgok.

mondok egy negativ peldat. nagymamam allandoan kinyalja az utolso falatot is az edenyböl, pedig mar reg jollakott. meg a kutyanak sem szivesen adja, inkabb megeszi. (azt hiszi a sporoloassal növeli a tulelest..) es persze ettöl hizik. beteg lesz. es a dagadt hasa miatt allandoan uj ruhakat kell vasarolnia, arrol nem is beszelve, hogy a köversegeböl szarmazo allando orvoshoz jarasra az elhizas következteben kialakulo betegsegek miatt felirt gyogyszerekre kisebb vagyonokat költ.

tessek anafeb ez egy szci tapasztalat :) az enyem :) es gondolhatod, hogy nem all semmi LRH könyvben. ettöl nem lehet elmagyarázni a szcientologiat... ez az en megertesem. hasznalhato, de nagymamam ezt nem latja. ugyanugy ahogy te sem latnad, ha itt arrol papolnek, hogy te mondjuk hol vagy a tonusskalan, es miert viselkedsz ugy, ahogy.. nem is lenne ra megoldas, amig nem jönnel ra magadtol. idezet magamtol a szcire kivetitve: "nem fogod tudni te sem soha hogy mi ellen is harcolsz. es e legeslegrosszabb ebben az, hogy mivel elzarod magad a megismerestöl, nem is fogod tudni meghozni a helyes döntest, hogy valoban a jo celert harcolsz-e...."

a pelda ugy jön a szci könyvekhez, hogy mint mondtam en jobban tudok termelni, miota foglalkozom szcientologiaval. a negativ pelda azert, hogy megetrsd. lehet te azon a penzen, amit en szci könyvekre költök vezsel magadnak egy dvd lejatszot tölem, szcientologustol aki eladoknet dolgozik. Mert en meggyöztelek arrol, hogy neked erre szükseged van. Mert kepes vagyok ra, hoyg megygözzelel. En eladtam a dvd lejatszot, es utana meg 10 000-et, hatalmas siker. Többek között penz is. Neked meg van egy dvd lejatszod...

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.21. 20:44:06

Bolgarka, súlyos megnemértéseim vannak veled kapcsolatban. Kezdesz zavarossá válni. Azt mondod, nem végeztél semmi tanfolyamot, nem lettél szcientológus, de most már mindent értesz. Honnan? Ok, hogy otthon vannak a könyveid, (bár ezt sem értem, hiszen Te írtad, hogy édesapád szcientológus, de nem együtt éltek) most meg magyarázod itt, hogy ha elolvas valaki egy belgyógyászat könyvet, attól még nem lesz belgyógyász.

A nagymamád esete pedig végképp nem tartozik ide, persze, hogy ha valaki sokat eszik, akkor hízik, és a többi egyenesen következik ebből. Ehhez józan paraszti ész elég, nem kell szcientológia.

Remélem, még mindig csak állatorvosnak tanulsz, és nem orvosnak. És korántsem biztos, hogy meg tudsz győzni, hogy vegyek dvd-lejátszót, ha én nem akarok. Sőt, biztos hogy nem.

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2008.03.21. 22:04:04

Hm. már régóta nem írtam semmit, nem volt téma.

De most bolgárka megleptél! (már megint boglárka:) )

Szóval űdv a csapatban bolgárka. Ezért nem szoktam részletekbe belemenni, és ezrét szoktam lehetőleg mindent "magyarul" írni.

Én tudom, hogy nem leértékelésből mondom amit mondasz, bár tény, hogy annak tűnik.

Igazad van. Aki nem "ismeri" a szcientológiát, az egyszerűen félreért sok dolgot. És baromságnak tűnik az is, hogy MINDEN szót ismerni kell egy mondatban, DE sajnos igaz.

Hiába mondod, hogy az etika technológia milyen jó.

Nekik ennyit jelent: etika? az valami ami az ember becsületéhez köthető, valami szabályrendszer, AJAJAJ!
Technológia? mivan? robotkarokkal gyártyák a becsületet, a szabályokat?!

Közben az etika technológia mindössze az ember túlélését segítő, az ember saját céljait tisztázó, az ember becsülétét helyreállító tevékenységek sorozata, melynek elvégzése után MINDEN ember erősebbnek, becsületesebbnek, aktívabbnak, és még sorolhatnám minek érzi magát (és olyan is). (próbáltam ezt is "magyarul" elmagyarázni, hamár belemerültem)

És ha valaki párszor kipróbálja, akkor utána magától szalad csinálni :)
(najó a bűnözők talán nem:) )

Szóval senki ne vegye magára a példát. Csak próbáltam szemléltetni.

De van hirtelen egy másik példám a múltból:
A föld lapos. MINDENKI TUDJA, hogy a föld lapos. És nem is lehet más, hiszen tartják az istenek. hát hogyan tartaná másképp? nem lehet másmilyen, csak lapos.
És jön valaki aki azt mondja gömb alakú. HÁT EZ MOCSKOS baromság. Ért minden szót abban hogy a FÖLD GÖMB ALAKÚ, de MINDEN TUDÁSA mást mond. Az egész univerzumról kialakult képét kell módosítania ahhoz, hogy ÉRTSE, hogy a föld gömb alakú.

Szóval sokszor értelmetlen 1-1 dolgot elmondani, hiszen ha nincs mögötte a MEGÉRTÉS, akkor az ember sajnos nem fogja megérteni. Persze a fenti példában több tanulási akadály is van.

És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy Józsi meg Géza SZERETI, ÉS AKARJA hogy a föld lapos legyen. Hát gondoljátok, hogy ÉRTENI fogja? nem, maximum támadni, hogy hülyeség. (hiszen lefolyna a víz. :) )

Bolgarka 2008.03.21. 22:07:32

közel nem értek mindent, de sok mindent megértettem. nekem is vannak további kérdéseim, de amit tudok, azt tudom... nem tudok veled arról beszélgenti, hogy volt-e xenu, mert nem tudom... ezért nem tudom, hogy jössz te ahhoz, hogy kinevesd azokat az embereket, akik azt állitják, hogy mondjuk kiléptek a testükböl. uri geller is csaló volt, vagy mi?? nem tudom hogy csinálta, de megcsinálta. érted. ettöl, hogy én nem tudom, még létezik. akár xenu is létezhet. bár egyelöre számomra is nagy hülyeségnek hangzik. de én kiváncsi vagyok LRH magyarázatára, hogy hogy jön-e ahhoz, hogy ilyet állitson. és meg is fogom tudni. ha nem hiszem majd el, akkor mosolygok egyet és tovább lépek rajta...

a nagymamám példája nem arra volt példa, hogyha ö eszik, akkor el fog hizni. hanem az emberek gondolkodáanak egyik fö problémájára. ugyanigy a dvd is. nem konkrét dolgokról beszélek, hanem emberi viselkedésekröl. ezer millió másik példát is mondhattam volna... de azért ezt mondtam, hogy értsd. de látom nem érted. ehhez kéne ugyanaz az alap neked, ami nekem van. hogy tudjuk miröl is beszélünk. de te továbbra sem tudod, ezért is nincs egyetértés közöttünk.

es nem is akarod tudni. bele vagy ragadva a kis elképzeléseidbe, és bármi ami a szcivel kapcsolatos az csak rossz lehet. tehát igazándiból nem is akarod megérteni azt amit irok. ezért is nem fogok veled egy darabig ismét nem beszélgetni. de továbbra sem gondolom, hogy buta lennél, vagy hülye. csak nem akarod érteni. ha majd megérted azt, hogy elzárod magad azzal, hogy nem is akarod megismerni, ha majd nem félted a kis összekapart pénzed, amit a sirba nem vihetsz magaddal, söt még a gyerkeid sem, söt azoknak a gyerekei sem, és amikor rájössz, hogy az a gondolat, hogy egy épitész fiú sokkal nagyobb örömet okoz, mint egy szicentológus fiú nem töled, hanem a többi ember fejéböl származik, (akik ugyanugy a többitöl hallották, és ugyanabban a gödörben ülnek mint te) akkor ismét beszélgetünk majd.

továbbá én nem egy szi könyvhez jutok hozzá, hanem sokhoz. már jónéhányat magam mögött is hagytam. és kiváncsian várom a folytatást. egyházakban nem jártam, de vannak szci kapcsolataim...

az hogy én állatorvos leszek, még korántsem biztos. de persze lesz egy dr. vetmed a nevem elött. mert azt akarom. és meg is teszem. és ráadásul mégcsak nehezemre se esik, hála a szcinek...

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2008.03.21. 22:09:43

JAAAAAAA! hirtelen még 1 dolog.

Felmerült már, hogy hogyan képzelik a Sea Orgban (olyan mint a szerzete rendek), hogy aki etikátlan, az beosztják valami szar melóba. pl takarítja a wc-t stb.

Azt tudjuk, hogy a sea org egy csoport. Pont úgy mint mondjuk Magyarország. Ők ugye egy csoport.

Tudjátok mi az érdekes? NÁLUNK IS VAN ILYEN! aki a törvényt megszegi (mondjuk ha éppen nem börtönbe zárják) akkor elitélhetik KÖZMUNKÁRA!

Tehát a jelenlegi társadalmunktól nem különbözik ez az eljárás, mégis milyen felhábotítónak tartják egyesek.

Bolgarka 2008.03.21. 22:12:27

gtoma igazad van. de szerintem a te válaszodban még több olyan dolog van, amit nem fognak érteni :) én a nagymamámról irok, te meg tanulás technológiáról meg meg nem értett szavakról. és azt sem értik, hogy miért fontosak a szavak. ugyhogy nem is pedálozok ilyenekkel. és közben azt hiszik, hogy vm nagy titokról van szó. teljesen vicc.. na mindegy.

azért jó, hogy benéztél, és örülök, hogy továbbra is minden rendben nálad! :)

Bolgarka 2008.03.21. 22:38:00

azt is mondtam anafeb, hogy en nem vallom magamnak szcientológusnak.

"egyébként elmondom nektek azt is, hogy az, hogy valaki szcientológusnak nevezi magát nem azt jelenti, hogy ö az egyház tagja. Hanem amikor rájön, hogy úgy ö úgy gondolkodik, mint egy szcientológus (nem azért mert megtanulta, hogyan gondolkozzon. ilyen tan nincs) onnantól kezdve nem szégyelli magát szcientológusnak nevezni. És mivel nincs is rá másik szó, ezért ezt fogja használni"

ugyhogy ebben az értelemben én is kezdek szcientológussá vállni. és egyáltalán nem restellem magam ez miatt. bár sokan nem tudják rólam, hogy ez igy van. nem titkolom, de nekik is súlyos "megnemértéseik" lennének ezzel kapcsolatban. ezért nem is bonyolodom bele a magyarázkodásba. csak azt tudják, hogy az utóbbi idöben mondjuk sokkal jobban "jóban vagyunk". szeretnek. elötte sem voltam egy gonosz hárpiá, de most jobban értem az embereket, gyorsabban közös nevezöre jutunk, könnyebben kommunikálunk és sokan jönnek hozzám tanácsért.

Luxon 2008.03.21. 23:17:30

gtoma: "Tehát a jelenlegi társadalmunktól nem különbözik ez az eljárás, mégis milyen felhábotítónak tartják egyesek."

Ha valakit elitélnek közmunkára átesik egypár folyamaton: vád, !védelem!, bírói döntés, fellebezés lehetősége; elsőfokú, másodfokú bírósági szintek stb stb.

Te áruld már el a SEA orgon példul hol védekezhetsz szabad lábon, illetve hol az ügyvéd?

Luxon 2008.03.21. 23:19:40

Bár nem tudom minek fárasztom magam egy szcí publikkal. :D :D

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.22. 08:09:07

Bolgarka, értem én, hogy a példáidat nem konkrétan kell érteni. Én sem úgy értettem. Csak azt próbáltam neked elmagyarázni, hogy ahhoz, hogy te valamit el akarj adni nekem, én is kellek. Legalább egy icipicit. Enélkül úgy repülsz, hogy a lábad sem éri a földet. Ezt is átvitt értelemben értsd.

Édesapád elutazott már Koppenhágába?

Bolgarka, gtoma, mit szóltok Reformer történeteihez? Nem ismertek magatokra egy kicsit sem? Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Bolgarka 2008.03.22. 09:58:23

édesapám még otthon van. de megy.

a másik, hogy nem olvasom reformert. ha kicsit is szcientologus lenne, nem irkalna ilyeneket. mert egy csomo mas dolgot is tanult volna ott, es megsem latszik öket ismerni. azaz szamomra egy hazug. ezert nem is foglalkozom vele.

es attol sem felek, hogy esteleg olyan dolgok törtenhetnek velem, amit a neten terjesztenek a szcientologiarol. ugyanis, ha csak annyit tudna a szcientologia, amit eddig velem megtett, vagy ami eddig velem törtent altala, es ezt minden emberrel megtenne a földön, akkor is a legfantasztikusabb dolog lenne, amit valaha ember alkotott... de ha megis esetleg ugy latom majd, hogy rossz utra tevedtem, vagy nem ertek azzal egyet, ami velem törtenik, illetve törtennie kene, akkor egy a soha viszont nem latasra-val elintezem majd a dolgot. es attol sem felek, hogy ez majd esetleg megtörtenik, mert amit eddig nyujtott szamomra a szci az is kb fönyeremeny!!! pedig mint tudod, meg csak nem is auditaltam!! es ezt amit edig kaptam, ha meg is szakitom velük a kapcsolatot, nem vehetik el többet tölem. ugyhogy nem tartok semmitöl.

tudod anafeb elgondolkozhatnal valamin. kepzeld el , hogy amikor a szcientologusok arrol beszelnek, hogy 52 erzeklettel érzékeltek, vagy hogy olyan 100 millio evvel ezelötti törteneseket auditalnak, akkor senki nem tör ki röhögesben, es senki nem vonja ketsegbe a masik szavat. en nem tudom, hogy te most erted-e amit ezzel mondani akarok, es tudod-e, hogy ez mit jelenthet. de elmondom, hogy ezek az emberek, nem egy hatalmas összeesküvés beszervezett emberei, hanem olyanok, akiket ismerek, a varosbol ahol születtem. van köztük egy-kettö, aki a szciknel dolgozik, es vannak akik ügyvedek, vagy epiteszek, vagy pl. edesapam, aki szinten civil ceget vezet. es persze sokan közülük OT-k. hogy ezek a bizonyos OT-k thetanokrol, meg gonosz fizikai univerzumrol beszelnek szamomra hihetö. reformer nem. mert a beszelgetes az orrom elött törtenik, olyan emberekkel, akiket ismerek es tisztelek. és tudom, hogy ezek az emberek nem bolondok... söt...

reformer olyan dolgokrol beszel, ami szamotokra hihetö, ettöl nem hiteles nekem. amit az egesszel mondani akarok, hogy szamomra az derül ki, hogy soha nem volt szcientologus...

fene. mar megint visszajöttem :) de komolyan anafeb. annak ellenére, hogy makacs és önfejü vagy, veled szeretek bezsélgetni. vannak kérdéseid, és a legjobb, hogy nekem meg válaszaim :)

Wiggin 2008.03.22. 10:57:11

Szia Bolgarka, látom megvilágosodtál. Gyorsan ment :)

Egy lényeges különbség azért van Uri Geller meg mondjuk egy OT között: Uritól láttuk, hogy tényleg meghajlítja a kanalat. Arra az esetre, ha azt mondanád, hogy de csak TV-ben láttuk, kamu, stb., volt egy másik trükkje is: még anno a '80-as években szerepelt egy élő adásban. A műsora egy pontján megkérte a TV nézőket, hogy kerítsenek egy órát, ami már nem jár. Nekünk is volt egy régi falióra, gyorsan előkotortuk. Ürge koncentrált, aztán a rossz óra egyszercsak járni kezdett. Kb. egy hét után megint leállt, de ahogy a reklámban mondják: "engem meggyőzött", meg egy csomó szkeptikust is.

Egy OT képességeiről miért nem látunk konkrét bizonyítékot? A szokásos "nem cirkuszi mutatvány" nagyon gyenge duma.

"...amikor a szcientologusok arrol beszelnek, hogy 52 erzeklettel érzékeltek, vagy hogy olyan 100 millio evvel ezelötti törteneseket auditalnak, akkor senki nem tör ki röhögesben, es senki nem vonja ketsegbe a masik szavat."

Ha valaki egy olyan csoporthoz tartozik, akik valamilyen okból különlegesnek, ebből adódóan az átlagtól különbnek tartják magukat, az ember sokkal szívesebben elhiszi a csoporton belül keringő anekdotákat, anélkül, hogy kételkedne, vagy legalábbis hangot adna a kétségeinek, mert fél, hogy azzal kilógna a sorból. Úgyhogy inkább meggyőzi magát az elhangzottak igazáról. Minél erősebb a csoportba tartozási vágy, annál inkább alárendeli magát az egyén a csoport belső szabályainak. Ha bemész egy oviba, már ott is találkozhatsz ezzel a jelenséggel. :)

"reformer olyan dolgokrol beszel, ami szamotokra hihetö, ettöl nem hiteles nekem. amit az egesszel mondani akarok, hogy szamomra az derül ki, hogy soha nem volt szcientologus..."

Számomra meg az, hogy kétféle embercsoport alakult ki a fejedben: a "mi", meg az "ők".
Van egy szó az olyan emberre, aki csak azokat az érveket hajlandó elfogadni, amik az ő elképzeléseit támasztják alá. Szemellenzős.

Tündér Mese 2008.03.22. 11:23:16

Sziasztok!

Rég jártam itt, bár folyamatosan olvasom a blogokat (Reformerét is).
Szóval!

Már említettem, hogy szci vezetésű cégnél dolgozom, (mostmár csak dolgoztam). :))
Nem kívánom az egész történetet leírni, csak a lényegét!
Bizonyos szabályok, törrvények be nem tartása miatt, (amiket a kedves főnököm nem tartott be) elég súlyos anyagi veszteségeim lettek, illetve tartós egészségkárosodással is "gazdagabb" lettem.

Persze leültünk tárgyalni, főnököm "megértő" volt, "segítő kész", és persze szó nélkül kártérít, csak írjak alá egy papírt! Én aláírtam, mert tudtam, jogi értelemben semmi hasznát nem veszi, és ha ez kell ahhoz, hogy megnyugodjon, hát rajtam ne múljon a boldogsága...
Papír aláírása után eltűnt egy órára, és mikor visszatért, meggondolta magát, a képembe röhögött, és közölte, hogy bizonyítsam be, hogy mindez az ő hibájából történt!
Én természetesen ezt akár rendőrökkel, papírokkal, és tanukkal is tudom bizonyítani!

Valószínűleg ő úgy gondota, hogy nem vagyok olyan "erős", hogy végig csináljam az ügyet, meghát nem is olyannak ismert meg. TÉVEDETT!
A szerződésem egyetlen pontját sem tartotta be, (ezt szintén tudom bizonyítani), így majdnem a kétszeresét követelhetem annak az összegnek, amivel békésen eljöttem volna. Persze nekem sem bírósági per volt a célom, dehát ő így döntött!
Tudom, nem lesz könnyű menet, de szerencsére mindenre gondoltam, így másolatokat csináltam az összes számomra szükséges papírról, amikbe nehezen lehet belekötni!
Persze nem várom, hogy lazán megnyerem a pert, (bár ezt mindenki így gondolja, mert annyira egyértelmű), de én tudom kivel állok szemben! Egy alattomos kígyóval, aki bármikor, bárhol, és bárki szemébe, szemrebbenés nélkül belehazudik! (Ez most azért valószínűleg nem lesz elég, hisz nálam a hivatalos papírok, neki meg a két szép szeme!)

A mókás az egészben, hogy az asztalán ott pihent LRH, BEVZETÉS A SZCIENTOLÓGIA ETIKÁBA "c." könyve. Mosoly nélkül nem is hagyhattam a dolgot, és a nyelvemen volt, hogy felhívjam figyelmét arra, hogy nem csak a szci etikát kellene tanulmányozni, hanem az EMBERI etikát is, de inkább nem mondtam! Felesleges lett volna!

Ezzel a kommentel nem azt kívánom sugallni, hogy a szcientológusok csúnya, gonosz emberek, mert ezt én sem így gondolom, csupán a saját tapasztalataimat fogalmaztam meg.

Persze biztos lesz olyan, aki azt mondja majd, hogy ez nem lehet igaz, vagy azt, hogy én értettem valamit félre, és a főnököm csak segíteni akart, merthát ő egy ETIKUS ember, de ezt majd inkább a bíróságra hagyom.

Egyébként Reformer blogjához még csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy aki azt állítja, hogy nem ismeri el bizonyos technikák működő képességét, az nem is olvassa a blogot, (esetleg beleolvasott)!
És számomra csak az a furcsa, hogy aki azt állítja, hogy az "egyház" tagja volt évekig, (a blogon több ilyen ember is kommentel), az biztosan csak hazudik, mert ilyenek nincsenek, nem voltak, és nem is lesznek.
Ez számomra érthetetlen, de úgytűnik nagy "meg nem értés" van köztem, és a szcientológusok között! :)
Talán nem is baj! :D

Bolgarka 2008.03.22. 11:24:39

látom wiggin nem nagyon vágod miröl is van szó és mit is akarok én itt képviselni... ugyanis nem világosodtam meg, mert mint olvashattad, semmilyen szci praktikát nem hajtott végre rajtam senki. de ez az a pont, amit már számtalanszor megemlitettem. hogy megmosolyogsz engem. mert számodra ezek üres szavak. pedig nem azok. saját tapasztalataimon alapulnak, mig neked nincsenek. talán valaki mesélt valamit, vagy olvastál valamit. de én olvastam valamit, és utána megfigyeltem, megtapasztaltam. innen vált számomra igazsággá. nem azért, mert valaki valamikor azt mondta... ezért is látom, hogy anafeb miért ragaszkodik foggal-körömmel a sajátjához. mert ö is saját börén érezte. sajnos rosszul sült el, anélkül, hogy jobban megismerhették volna az okokat. ezért most tele kérdöjelekkel áll itt, és küzd a "rossz" ellen.

egyébként nincs a fejemben ök, meg mi. ezt is a szci értette meg velem. mi vagyunk, együtt. mind. ezért is vagyok itt. ha az lenne a fejemben, hogy ti vagytok a gonoszak, akkor nem is állnék szóba veletek.

uri geller nekem arra bizonyiték, hogy van valami amit mi nem tudunk. te sem, és én sem. de van. és ha nem is foglalkozunk vele, akkor elöbb utóbb eltünik a föld szinéröl, pedig azt hiszem sokkal nagyobb hatalom, erö, nem is tudom, hogy fejezzem ki, mint bármely vagyon, politikai hatalom. a szci által meg arra jöttem rá, hogy ezek az adottságok nem isten ajándékai, hanem elsajáthatitóak. persze én sem láttam meg OT-kat kanalat haljitgatni, de ha tudják is, akkor is megértem öket, hogy miért nem teszik a tv-ben. mert a szci nem erröl szól... ök nem akarnak titeket meggyözni. mert jobb módszereik vannak. sokkal jobbak. ugyhogy nem foglalkoznak ilyen "apróságokkal".

a csoport szabályaiban igazad van. egyértelmü, hogy igy müködik. és amikor én ott ülök, akkor nem is mesélem el, hogy 3D-ben láttam, mert nem igaz. de ezek az emberek, tudják, amit tudnak. nem azért beszélnek ezekröl, mert engem meg akarnak gyözni, vagy mert épp nincs más dolgok, és hülye történeteket találnak ki egymás szórakoztatására. és mivel nekem is van némi tapasztalatom (persze semmi testenkivüli) ezért számomra hihetö. hozzáteszem, ettöl, még lehet, hogy nem igaz, de nem zárom ki annak a lehetöségét, hogy igaz. ha eljutok arra a pontra, hogy megbizonyosodom róla, hogy nem igaz, akkor majd azt fogom mondani hazugság. de addig a pontig, akár igaz is lehet.

és mivel én nem tartozom semmiféle csoporthoz, ezért ez rám nem is érvényes. de rátok egytöl-egyben igen. azt hiszitek, hogy a pénz, az hatalom. azt hiszitek, hogy a szellemiség szégyen. azt hiszitek, hogy atomok halmazai vagytok. és foggal körömmel ragaszkodtok hozzá. pedig nem is ti találták ki, nem a ti fejetekben születete meg, hanem megtanultátok másoktól. ez a csoport nyomása. nem a szci...

és azt hogy szemellenzös semmi esetre nem használnám a helyedben bolgarkára. ugyanis én veled ellentétben végigkotortam az internetet és tudok a szci negativ oldalairól. veled teljesen ellentétben. bár megmondom öszintén nem olvastam vissza, hogy te ki és mi is vagy, minek vagy egyáltalán itt, de ha nem olvastál még semmi LRH anyagot, te azt sem tudod miröl beszélünk... a többi kedves hozzászólót egyetemben.

Bolgarka 2008.03.22. 11:30:10

Tündér. miért nem meséled el mi történt?? igy elég nehéz lesz állást foglalnunk az ügyben..

A bevezetés a szci etikábant én is olvastam és nem varászpraktika... biztos vagyok benne, hogy ha a fönököd egy szemét kis fasz volt veled szemben, ami persze attól, hogy ö szcientológus nem kizárt, az nem a könyv tartalmának, hanem az ö "megnemértésének" köszönhetö...

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.22. 11:50:37

Tündérmese, egyrészt sajnálom, hogy nincs állásod, másrészt egy picit engedd meg, hogy örüljek, hiszen eggyel kevesebb normális ember van kiszolgáltatva egy szcientológus vállalkozónak.

Bolgarka, kérlek, hagyd abba ezt a lekezelést. Ne gondold, hogy te tudod, hogy én, mi, miben hiszünk, miről mit gondolunk. Tudod, én is szeretek veled beszélgetni, örülök, hogy itt vagy, és féltelek, mert egyáltalán nem biztos, hogy jó irányba mész.

Kicsit ellentmondást érzek ott, hogy nem olvasod Reformer blogját, viszont meg vagy győződve róla, hogy hazudik. Ha nem olvasod, akkor miből gondolod ezt? És ha játszanánk egy kicsit és feltételeznéd, hogy mégis igaz, amit ír? Neki is az igaz, ami számára igaz. Ha ez számára igaz, akkor nem lehet, hogy mégis van valóságalapja? gtoma, te is eljátszhatnál a gondolattal.

Addig jó, Bolgarka, amíg idejössz olvasni. Ez számomra azt jelenti, hogy még nem vagy teljesen szcientológus. :-)

Bolgarka 2008.03.22. 12:24:44

nem kezelek le senkit. de remélem abban egyetértünk, hogy addig amig te nem olvastad a bevez az etika cimü könyvet, addig nem tudod eldönteni, hogy tündér fönöke annak megfelelöen döntött-e. mert itt egészen úgy van beállitva, mint a többi dolog is. lehet annak hatására döntött, de közel nem biztos, hogy helyesen. és az meg föleg nem biztos, hogy a könyv tartalmának megfelelöen. ugyhogy én nem itéllek el titeket, és természetesen nem tudom mit gonoltok. de azt tudom, hogy olyan dologban próbáltok állást foglalni, amiröl nem tudtok semmit. még én sem tudok sokat, és talán még gtoma sem...

reformer. olvastam. egy jó darabig. aztán utána nem. és igazad van abban, hogy számára is az igaz, ami igaz. de mint mondtam, számomra ö nem szcientológus. még az sem kizárt, hogy minden szava igaz és tényleg ex-sczi. és ha rájövök arra, hogy igaza van, akkor majd azt fogom mondani, hogy te refomer igazad volt. de ezt nekem kell megtudni, nem tudom elhinni csak azért, mert ö állitja. ugyanis olyan dolgokról egy szó sem esik, amiket én tudok. csak azokat meséli, amit 20 perc netezés után össze lehet szedni. azt irja, hogy átverés, meg hogy kamu. ha szcientológus lenne, akkor tudna úgy irni, hogy képes legyen szcientológusokat meggyözni az igazáról. de nem tud. még engem sem, "nem agymosott szcientológust".

Tündér Mese 2008.03.22. 12:43:06

Bolgárka:

Én egy szóval sem állítottam, hogy a könyv hatására döntött úgy, ahogy. Lényegében én még jobban is jártam, mert mint említettem, kb. a kétszeresét kérhetem így, mint amikor megegyeztünk! Sőt, mivel az üzletek nem rendelkeznek működési engedéllyel, az is nagy csoda lenne, ha a per után még egyáltalán életben maradna a cég!
Amit én öszintén szólva egy cseppet sem sajnálok!

Reformert rendszeresen olvasom, és közel sem úgy ír, ahogy azt Te beállítod! Eleve úgy kezdi a blogot, hogy ő megreformálni szeretné az "egyházat", szóval számomra több hiteles ember is ír oda! Amúgy, rendszeresen azt is kiemelik, hogy az egyszerű szci, csak hosszú évek után, (akár 10-20 év után) szembesülnek ezekkel a dolgokkal, de nem kívnom ide leírni, ami ott szerepel! Aki nem hiszi, olvasson utánna! De tényleg, és ne csak felületesen!
Ajánlom az utolsó 4-5 posztot!

anafeb: Köszönöm, de őszintén én sem sajnálom, hogy így alakult, amúgy is eljöttem volna, így mondjuk egy kicsit én is megszívtam, de az tuti, hogy nem hagyom annyiban! Attól nem félek, hogy nem találok munkát, akár jobbat is, mint ez volt, és most egy darabig úgyis betegállományban leszek!

Hogy miért nem írom le pontosan, miről van szó?

Mert nem tartom kizártnak, hogy a cégből is olvassa valaki a blogot, és nem vagyok a saját magam ellensége! Szerinten te sem mondanád el egy "háborúban" az ellenséges csapatoknak, hogy mire is készülsz! Persze nem fogom fel ilyen drasztikusan, és vér komolyan a dolgot, csak most ez a példa jutott eszembe!

Tündér Mese 2008.03.22. 13:13:28

"és ha rájövök arra, hogy igaza van, akkor majd azt fogom mondani, hogy te refomer igazad volt. de ezt nekem kell megtudni, nem tudom elhinni csak azért, mert ö állitja"

Erre van egy közmondás: Okos a más kárán...

Remélem neked azért nem kell majd azokat megtapasztalni, amit neki/ nekik!

harmatOSA 2008.03.22. 14:33:41

"
BOLGARKA
ha csak annyit tudna a szcientologia, amit eddig velem megtett, vagy ami eddig velem törtent altala, es ezt minden emberrel megtenne a földön, akkor is a legfantasztikusabb dolog lenne, amit valaha ember alkotott... de ha megis esetleg ugy latom majd, hogy rossz utra tevedtem, vagy nem ertek azzal egyet, ami velem törtenik, illetve törtennie kene, akkor egy a soha viszont nem latasra-val elintezem majd a dolgot. es attol sem felek, hogy ez majd esetleg megtörtenik, mert amit eddig nyujtott szamomra a szci az is kb fönyeremeny!!! pedig mint tudod, meg csak nem is auditaltam!! es ezt amit edig kaptam, ha meg is szakitom velük a kapcsolatot, nem vehetik el többet tölem. ugyhogy nem tartok semmitöl."

Kedves Hölgy!
Megkapó ez a bizalom, de egy jó adag józan ész nem árt soha.KINTRŐL NÉZVE SZÉP ÉS JÓ DE VAJON A BELE MIT REJT?
Annyira menj bele hogy legyen egy stabil háttered úgy nagy károkat nem okozhat. De feladni mindent , főleg apád korában , ehhez kevéske elmebaj kell:) KÍVÁNCSIAN FIGYELEM, MIKOR TÉR HAZA.Vajon az eddig összeszedett egzisztenciája hányad részét szippantotta ki az egyház? ÉS MOST EZ KEVÉS, ÉLETE ÉS VÉRE IS KELL... SOK TÜRELMET NEKI , DE ŐSZINTÉN EZ A FIATALOK JÁTÉKA ÚGYIS TESZNeK RÓLA HA MÁR HASZNÁLHATALAN LESZ ELJÖJJÖN ONNAN.
Ó ÁLDOTT BALGASÁG, EMBER A NEVED:)

Bolgarka 2008.03.22. 14:38:18

nekem sokkal valóságosabb az, hogy saját hibájából tanul az ember a legjobban. mert azt tudod, hogy miért teszed. azért mert reformer azt mondja, az nem ok. föleg akkor, ha úgy gondolom róla, hogy hazudik.

pontosan erre utaltam az elöbb is. te elhiszed mit ir, mert úgy ir, hogy te értsd. ha reformer szcientológus lenne, és meg akarna valakit gyözni, akkor engem gyözne meg a nagy átverésröl és nem téged. és ráadásul úgy tenné, hogy te nem is értenéd az érveket. és ha szicentológus lenne, akkor nem hivatkozna emberi jogokra, meg egyéb "világi dolgokra". pontosan azért, mert attól, hogy mondjuk a felsö vezetéssel nem elégedett, attól még tudná, hogy az alapok igazak. tudná, nem csak hinné. de nem használja!!!! én látom...

ö is azt mondta, hogy a szcivel alapjában véve nincs gond, csak az egyházat kéne megreformálni. mégse használja az alapvetö szci praktikákat. és véleményem szerint azért, mert fogalma nincs róluk... pedig állitása szerint azokat ismeri, és egyet is ért velük. nem egyenes következtetés, és nem is vagyok benne biztos, de egyelöre nekem úgy tünik, hogy hazudik.

ezért nagy ivben szarok a hülye kis véleményére. pont olyan mintha most neked a fönököd, miután mondjuk átvágott elkezdene neked becsületröl papolni. refomer számomra egy vicc.

ennyit refomerröl, meg a többi dolgot is megbeszéltük. majd akkor jövök legközelebb, ha tudok ismét valami újat mondani...

sziasztok!

Bolgarka 2008.03.22. 14:44:27

harmatosa.

rátapintottál a lényegek lényegére. pont azzal tesszük mi emberek tönkre egymast, hogy saját akaratunkat, vagy véleményünket ráeröltetjük egymásra.
szóval köszi apám jól, soha életében nem volt jobban. egészsége kitönü, a cég, ami haldoklott pompásan megy. van pénzünk, még szci könyvekre is..

boldogabb és tevékenywebb vagyok, mint valaha. beleértve apámat is. neked is hasonló jókat kivánok!

Tündér Mese 2008.03.22. 15:08:21

Bolgárka: A kommentedre csak annyit, rólam is meg vagy győződve, vagy voltál (nem tudom), hogy fogalmam sincs alap dolgokról, pedig maga gtoma mondta, hogy lehetetlen, hogy egy szci cégnél ne legyen kötelező az elkalmazása! Szóval az én szavamat is ugyanúgy kétségbe vontad, ahogy Reformerét is!
És mivel meggyőződésem, hogy nem hazudtam/hazudok, így számomra a meggyőződésed, hogy hazudik, csak még nyilvánvalóbbá teszi, hogy igazat mond, ahogy én is!

Na, ez kicsit nyakatekert lett! De a lényeg azért remélem érthető!

Tényleg sok sikert neked a továbbiakban, jelentem én és a családom is nagyon jól megvagyunk, a párommal szeretjük egymást, és amit a kitalálok, azt 99%- ban meg is tudom csinálni, nagyon sok ember kéri ki bizonyos dolgokban a véleményem, a sokkal időssebb emberek is, (kb tizen éves korom óta), mindezt csodák csodájára szci nélkül!

Ha neked ez szcivel megy, akkor őszintén kívánok neked sok sikert!

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.22. 15:21:38

Remélem, még bekukkantasz, Bolgarka, mert meg akartam még tőled kérdezni, hogy a control-program oldalon leírtak is csak hazugság szerinted? Olvastad már?

Bolgarka 2008.03.22. 15:30:58

tündér. ezzel nem gyöztél meg ismét, mert kb 3-szor rákérdeztem, hogy mi azaz ark és mi köze a tónusskálához. és ez egy nyagyon-nagyon egyszerü dolgo. és nem kaptam rá választ. ha válaszoltál volna, akkor elhinném, hogy van róla fogalmad.

de nem. 3-szorra sem érkezett válasz, és az a sejtésem, hoyg 4-szerre se fog jönni.

anafeb, majd megnézem. most más dolgom van. és most tényleg sziasztok!

Bolgarka 2008.03.22. 15:34:20

ja és még vm. én is jó fej vagyok, tanulok, szeretnek az emberek. de azóta hatékkonyabban tudod. mégjobban. talán még nálad is jobban. persze ezt nem állitom. és mivel én még nagyon az elején járok, lehet elöbb-utóbb csak többet tudok majd mint te. az is lehet hogy nem...

az teljesen tipikus. azt hiszed, hogy a jó nem fokozható. de. és nem is gondolom rólad, hogy te egy rossz ember vagy, mint ahogy én sem azért mert esetleg érdekel a szci.

Tündér Mese 2008.03.22. 15:52:53

Bolgárka: Én azt megmondtam, hogy nem fogok magyarázkodni, hogy mit tudok, és mit nem! Ezért nem válaszoltam, de ez már lerágott csont!
Én tényleg sok sikert kívánok neked!

És ne hidd, hogy azt gondolom, hogy a jó nam fokozható!
Csak szerintem ennek van más módja!

Bolgarka 2008.03.22. 16:09:58

hehe. nem tudja még mindig.. pedig ez öreg hiba. amikor nekem anafeb azt mondja, hoyg nézzek vmnek utána akkor meg is teszem. és esetleg érvekkel jövök vissza, nem pedig azzal, hogy lerágott csont...

Bolgarka 2008.03.22. 16:40:04

nem birtam ki belenéztem. és nem tudtam, hogy mire vonatkozik a control-program, de ezt már olvastam. ez a jusztos pasi. na látod ez már jelentösen érdekesebb, mint amit reformer irkál össze-vissza..

de mivel elég sok véleményem van róla, ezt egyelöre elhalasztom. majd még jövök...

langi 2008.03.22. 16:40:49

Bolgárka
Az a baj, hogy Te olyan nyereségeket tulajdonítasz a szcientológiának, ami szereteten alapuló, logikusan gondolkodó családban felnőtt egyéneknek triviális. Én olvastam elég sok anyagot a szcientológiáról ( nem csak a neten ),dolgoztam cégnél, ahol az alapelvek ezt tükrözik. Vannak emberek akiknek segít egy kicsit eleinte, de csak eleinte.A komminikációs problémák megoldhatóak máshogyan is, a tanulási tech pedig olyan embereknek segít, akik eddig nem próbálták értelmezni a tanulnivalót. Nyílvánvaló, hogy amit nem értesz meg, nem tudod megtanulni, de minek ehhez a szci?

harmatOSA 2008.03.22. 17:52:14

Bolgarka a választ köszönöm, egy aprócska jótanács nem kell megogadni .Ne járj hasonló oldalakra, később ha komolyá válik az scn az életedben ezek az oldalak komoly gátjai lehetnek a haladásodnak. Az apud elmegy a céget ki viszi tovább ,takarékoskodj.
Kívánok neked is haonló jókat, a hit mindig felvidít . Főleg ha jó dolgokban hisz az ember.
Fogadd el egy mondatom az idősebb okán, légy kicsit szkeptikus mindig. Tegyél fel kérdéseket, ha a válasz józan, ha nem marad benned egy kevés kétség se akkor csináld tovább. De kérdezni soha ne felejts el.
Amúgy jobb világot építeni úgy is lehet ha mindeki megteszi amit tud. Becsületes élet, nevelni gyerekeket, élni egy jó kapcsolatban, gondoskodni a hozád tartozókról.
Így is javithatsz a világon.Általánoságok , és tudod :)hubbardnak jó óllója volt egy kicsit innen egy kicist onnan , de a legfontosabbat azért bevette a tanitások közé :)
Máté 7.12. : "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény,”
„Próbálj úgy bánni másokkal ahogy te szeretnéd hogy ők bánjanak veled”, L Ron Hubbard 20 fejezet Az út a boldogsághoz füzetből.
NINCS ÚJ A NAP ALATT, HASZNÁLD A SZCIENTOLÓGIÁT A MAGAD ÉS A KÖRNYEZETED ÉPÜLÉSÉRE, DE NE FELEDD EL ,FONTOS A KÉTKEDÉS: HOGY AZ IGAZ AMI NEKED AZ :)) ÉS VIGYÁZZ MAGADRA:)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.22. 18:19:49

Nahát erre az "elég sok véleményedre" lennék végre kíváncsi, mert eddig erről még nem írtál. Ezt a lelkendezést pedig, amit előadsz, nem nevezném érvelésnek. Várom, várjuk a beszámolóidat!

Addig is kellemes ünnepet mindenkinek!

Tündér Mese 2008.03.22. 18:27:51

Bolgárka: Csak tartom magam ahhoz, amit mondtam...
Nem magyarázkodom! Mondtam már régebben is, azt gondolsz, amit akarsz... :) hihihi...
De annak örülök, hogy jókedvre derítettelek! :P

harmatOSA: Ezeket a dolgokat már én is 100x leírtam, de azért sosem árt ismételni! :D
Csak az a baj, hogy süket fülekre találnak egy fanatikusnál... :(
Ez van!

Kellemes ünnepeket mindenkinek! :)

Wiggin 2008.03.22. 18:38:55

Kissé kései reply, de azért beírom:

Bolgarka, a "megvilágosodás" szót némi iróniával írtam, ez a beszólásod váltotta ki belőlem:

"...rájöttem, hogy sokkal nagyobb fába vágtad a fejszéd, mint valaha sejtenéd. úgy is mondhatnám, hogy semmi esélyed/esélyetek... és ebben az a legfurább, hogy olyan dolog ellen próbálsz küzdeni, amiröl továbbra sincs semmi fogalmad. a szcik kezében olyan dolgok vannak, amiröl neked enyhén szólva is halvány lila gözöd nincs."

Az ifjonti héved valóban megmosolyogtató, de egyben sajnos el is szomorít a naivitásod és az ignoranciád.

A szcis tapasztalataimról: semmi közvetlen, először anafeb sztoriján keresztül hallottam róluk, valamennyire még érintett is a dolog, lévén ugyanabban a városban lakunk. Munkahelyemen beszélgettünk a témáról, és akkor derült ki, hogy az egyik kolléganőm fiát egyszer leszólították az utcán, valamelyik könyvet akarták rátukmálni. Mivel egyetemista volt a srác, érdekelni kezde a "tanulj meg tanulni" duma, és a végén kiszedték belőle a nevét-címét. Ennek lassan 4 éve, azóta rendszeresen kapja levélben az ilyen-olyan ajánlatokat, Readers Digest stílusban.
Ezenfelül olvastam anno egy vérgáz LRH sci-fit (vmi Földi Küldetés asszem), belekezdtem a Dianetikába (nem fogom befejezni), meg elolvastam az Út a boldogsághoz című csodát (szüleim ezeket jobban elmondták). Ennyi. A remalom óta én is "végigkotortam az internetet", és ennél mélyebben nem is akarok belefolyni a dolgokba, kipróbálni se kedvem, se fölös pénzem, se fölös energiám nincs. Úgyhogy én ennyiből formálom a véleményem a szcit illetően.

Uri Geller: az OT-ktől én sem azt várom, hogy kanalat hajlítsanak, elég lenne nekem egy igazi exterior... még csak leellenőrizni sem lenne nehéz.

Reformerrel kapcsolatban: érdekes, a szci egyház állításai addig igazak számodra, amíg meg nem bizonyosodsz a hamisságukról, ugyanakkor Reformer állításai addig hamisak, míg meg nem bizonyosodsz az igazságukról... némi szubjektivitást vélek fölfedezni :)

Csoportok: "...de rátok egytöl-egyben igen. azt hiszitek, hogy a pénz, az hatalom. azt hiszitek, hogy a szellemiség szégyen. azt hiszitek, hogy atomok halmazai vagytok..." na, erről beszéltem, itt mindenkit, aki nem komálja a szcit (azaz a kommentelők 90%-át) beraktad egy "megrögzött ateista pénzhajhász" feliratú skatulyába, anélkül, hogy valami infód lenne róluk.

Azzal meg kár áltatnod magad, hogy te megmaradsz egy magányos szci farkasnak, miután apukád könyveit olvasod, meg szci összejövetelekre járogatsz. A gépszíj elkapott, és ilyen hozzáállással úgy fog behúzni, hogy észre sem veszed. Kívánom, hogy ne így legyen.

langi 2008.03.22. 18:47:39

Wiggin
Pont ezt írtam volna én is

Bolgarka 2008.03.22. 19:50:02

wiggin. köszi az értelmes választ, de komolyan. meg harmotasanak is. szemmel fogom tartani a jótanácsaitokat.

hogy miért nem mutogatják képességieket a OT-k én sem tudom. de biztos megvan rá az okuk, amit mi nem ismerünk. illetve én nekem van némi elképzelésem, de egyelöre erröl nem kivánok veletek beszélni, mert nem biztos, hogy úgy van, ahogy én gondolom.

az hogy nem maradok magányos szci farkas, nagyon valószinü. mivel pl. auditálni nem tudom magam... de amig lehet nem akarok bekerülni a szervezetbe, mert azzal lehet tényleg baj van,es valójában nem a szcientológiával. de elég intelligensnek és határozottnak tartom magam ahhoz, hogy ne nyeljen el egy olyan dolog, amit nem akarok. de ha el is nyelne, az az én beleegyezésemmel történik majd. tehát ha úgy történik, hogy én is akarom, akkor jól is fogom magam érezni benne... ha megtörténik az ellenkezöje, hogy mondjuk tele lesz velük a hócipöm és azt gondolom, hogy nagy humbuk, akkor is a saját akaratomból fogok távozni, és ezzel is elégedett leszek. mert én döntöttem el.

továbbá. a kijelentéseimet nem a levegöbe tettem azzal kapcsolatban, hogy anafebnek nincs esélye.

idézek egy könyvböl, aminek semmi köze a szcientológiához.

"létrehoztak egy óriási, képzeletbeli gyógyitó kereket, egy szimbolikus kört, mely átfogja az egész amerikai földrészt, és a dakoták elképzelései szerint egyesiti a Világegyetemet, a Föld és az emberiség elemi energiáit... Elképzelhetö, hogy az egyetemes meditáció, mely pozitiv eröket szabadit fel, valóban rendezö és serkentö hatásal lehet a Föld természetes energiamezöire... az indiánok ettöl pozitiv, egész bolygókon keresztül áramló energiahullám kialakulását várják. Ez a békéért folyó meditáció minden hónap elsö napján 15 percen keresztül tart "

Ezt most már én teszem hozzá, ha kedvetek szottyan békemeditálni, hogy mindig helyi idö 12 óra 12 perckor, a hónap elsö anpján. Mondjuk úgy, hogy amit a szcik szerintem csinálnak, azt ezzel tudnám összehasonlitani. De ezt közel ne vegyétek készpénznek, mert ez csak az én elképzelésem, és NEM OLVASTAM SEHOL, és HANGSÙLYOZOM EGY SZCI SZÀJÀBÒL SEM HALLOTTAM!!!!!

Aztán még egy idézet, hogy tudjátok ez mire is jó egyáltalán, ugyanebböl a könyvböl. Nem LRH irta!!!

"...PEAR Kutatólaboratórium igazgatója megállapitotta, hogy ha sok ember figyelme irányul ugyanarra a dologra, akkor a véletlengenerátor -ez egy olyan szerkezet, amely kiszüri a az elektromos ingadozást- kiegyenlitetten müködik...Minél erösebb a figyelmüket összpontositó emberek közötti összhang, annál inkább kirajzolódik az igy létrehozott rendezö elv. Kitünö eredményeket értek el a kutatók az olyan világszerte figyelemmel kisért események vizsgálatánál, mint amilyen LAdy Diana, vagy Teréz anya temetése..."

Ami ezután jön a könyvben még sokkal érdekesebb, de nem vág ide...

idézet Wiggintöl:
"Reformerrel kapcsolatban: érdekes, a szci egyház állításai addig igazak számodra, amíg meg nem bizonyosodsz a hamisságukról, ugyanakkor Reformer állításai addig hamisak, míg meg nem bizonyosodsz az igazságukról... némi szubjektivitást vélek fölfedezni :)"

erre meg itt azt tudom csak mondani, hogy ez nem egy ellentmondás. elmondom mégegyszer. egyelöre reformer hazugnak, a szci tanitások meg igaznak tünnek. de ez akár meg is fordulhat. ez nem szubjektivitás, hanem tiszta racionalitás...

tündér. azt, hogy LRH nem egyedül találta ki a szci-t, hanem más kultúrák, vallások tanulmányozásával, senki nem tagadja. és én nem vagyok fanatikus. hányszor mondjam még el. és ha annyira bizonygatod az igazad, akkor könyörgöm miért nem árulod el nekünk végre, hogy mi köze a tónusskálának az ARK-hoz?????

eszembe jut rólad egy történet. 3-os voltam az általános iskolában. és megtanultam a fönév fogalmát. annyira büszke voltam, hogy rögtön megértettem, meg hogy már ilyen okos és komoly dolgokat tudok, hogy rögtön muszáj volt is felhasználnom. jöt az unokahugom. én 10 lehettem, ö meg 5. valamin összevesztünk. és azzal akartam bizonyitani az igazam, hogy lássa, hogy én okosabb vagyok, hogy azt mondtam neki, hogy ha ö ennyire okos, akkor mondja meg, hogy mi az a fönév. azt mondta nem mondja. modnom neki, ja, mert nem tudod. azt mondta tudja, de tudom, de nem mondom meg. ez igy ment kb 20 percen keresztül. azt mondta nem fog ilyen hülyeségröl beszélni, de persze ö tudja stb... azon a napon nem tudtam meg töle mi is az a fönév. és valoszinü még egy jó darabig nem is tudta. egészen addig, amig ö is megnem tanulta az iskolában (és ebben a történetben nem én vagyok a föszereplö!!!)

ja és ezt meg úgy hivjuk, hogy butaság a köbön, de ebben a kis történetben egy gyerekröl volt szó.. most ha megint engem fogsz támadni, és azt mondod, hogy nem fogsz azért sem magyarázkodni, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy nem tudod mi a válasz a kérdésemre. és ugyanazon megalapozottság nélkül hajtogatod az igazad, mint ebben a történetben az 5 éves kislány. és tündér bocsesz, nem akarlak bántani. esküszöm. szerintem nincs veled baj. de nem értem miért állitász olyat, ami nem igaz! közben meg fényezed magad, hogy te igy szereted a párod, meg úgy. meg hogy te milyen tök jó vagy...

TheREaL 2008.03.22. 22:06:18

Sziasztok! Nem nagyon olvasom a blogot, de egyszer belenéztem és felkeltette az érdeklődésemet. Most azért írok és regisztráltam ide mert kikerült az internetre az a film amit 2001-ben a Cannes-filmfesztiválon mutattak be és a Szcientológiai egyház rögtön betiltatta.
thepiratebay.org/tor/4092650

idézet a release-ből:
"The film was described by its producers as a work of fiction, meant to educate the public about cults and con men. It was widely seen, however, as a parody of the Church of Scientology and its founder, L. Ron Hubbard. The main character L. Conrad Powers leads an organization called the "Church of Scientific Spiritualism", and many elements about both the Church portrayed in the film, and Powers' life have been compared to Scientology and Hubbard. The film was mainly produced and shot in Tampa Bay, Florida, and the cast included actors from the area and cameos from a few Scientology critics.
"

bee-lah 2008.03.22. 22:28:23

Bolglarka,

Véletlengenerátor szerkezet NINCS.
A véletlenszám generator pedig nem szűri az elektromos ingadozásokat...

(en.wikipedia.org/wiki/Randomness
en.wikipedia.org/wiki/Random_number_generation)

Lehet, hogy csak fordítási hiba, de így az egész érvelésedet ledönti...

Üdv,
Bí,

PS. egy érdelesség:
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-188815

Bolgarka 2008.03.22. 22:38:06

figyu bee-lah. lehet hogy forditasi hiba. nem is ez benne a lényeg, mert nem én irtam. de ha nem csak azzal foglalkozol, hogy kideritsd, hogy nincs igazam, akkor olvass utána mivel foglalkoznak a következö emberkék. ne a neten. tudod van egy olyan hely, amit úgy hivnak, hogy könyvtár...

elsöként roger nelson. mert az övé a "véletlengenerátor". aztán itt van még robert stickgold neurofiziológus. carl gusztav jung pszichoanalitikus. vagy robert monroe, candace pert, karlis osis, klaus scheibert és hadd ne soroljam...

tudod én általában tudom miröl beszélek. ha nem akkor azt is megmodnom.

Bolgarka 2008.03.22. 22:48:04

amúgy véletlengenerátor nevet bármely szerkezetnek lehetne adni. lehet ö igy nevezte, de nem publikálta.. a véletlen tiszta, a generátor meg ugye áramfejlesztö. azt már nem irja a könyv, hogy ezt az ingadozást hogyan képesek mérni.

de most jó hogy erre kitértünk, mert idézhetek tovább.

"az itt dolgozó kutatók rájöttek, hogy a szeretet állapotában a szív dobogása "zeneileg harmonikus", és az így keletkezö elektromágneses impulzusok meglepö módon megfelelnek a Föld rezgési frekvenciájának és az emberi agy alfa-hullámainak"

amúgy a könyv nem sok magyarázatot ad, mert egyszerü nyelven iródott, ugy hogy bárki megérthesse. ha nem igy lenne, akkor nem jutna el hozzánk, mert ahhoz hogy megértsük pszichológusnak, biokémikusnak, fizikusnak, orvosnak, asztrológusnak, teológusnak stb.. kellene lennünk egyszerre.

bee-lah 2008.03.23. 00:16:48

Boglarka,
én jártam a fizikusokhoz (6 félév), és 255 karakternél rövidebb képleteket(összefüggéseket) hajlandó (és képes) vagyok követni mondjuk 32 oldalon át...
történetesen még a Föld felépítését is ismerem valamennyire [ :) ]...
vetnék egy pillantást azokra az "hasonló" ábrákra, méregetnék, (fraktál)analizálgatnék...
biztos akad egy publikáció, még impakt-faktorhoz sem ragaszkodnék.

bemondásra nem hiszünk el semmit Szt.Tamás apostol óta... :)

Bí.

Bolgarka 2008.03.23. 00:48:04

ha érdekel nézz utána magad. ott a fickó neve és a téma is megvan. már csak a motiváció hiányzik :)

IrishOak 2008.03.23. 14:39:36

Kellemes nyúlünnepet és sonkagyurmát kívánok:-)


Bolgárka:Fiatalka vagy még, és benned a piramis hegyesrefosási indíttatása.Ezenfelül oly mértékben van benned ragaszkodás a téveszmék hasznosságával kapcsolatban, hogy az már irigylésre méltó.az elmúlt jó hosszú időszakban sem hazudtoltad meg magad.ezt röviden jellemezve: szánalom.(értelmezni kéne majd a szót szemantikailag!!!)
A szektásodás első ismérve, hogy az elragadott,elragadtatottságában nem veszi észre, hogy fertőzött az elméje.Mind emellett, ha az én gyermekem lenne ilyen agresszíven tudatlan,tiszteletlen és önellentmondásosan kinyilatkoztató és erőszakosan tudálékos valszeg a fejét a holdig rugdosnám:-DD

Egy kis keleti filozófiát tanulhatnál inkább, minthogy a kínai fehérmágia selejtes interpretátorának baromságait tűzöd életcélul.

Még az előző bejegyzéshez írt jó hosszú hozzászólást a szcis gtoma. Hát rég mulattam olyan jót, mint amikor a "megérzéseit" meg a sajátos elképzeléseit ecsetelte a Budhizmusról( ami egy"alap" Abhidamma filozófiával köszönőviszonyban sincs)... jaj már várom, hátha a Brahmanizmusról is ír valami korszakalkotót:-DDD , vagy a Mazdaizmusról - esetleg:-)) ... tényleg jópofa, ha valaki úgy nyilatkozik valamiről, hogy köze nincs hozzá:-DD tudása meg végképp.
Sajnos van tapasztalatom a szcikről - nem is bírtak velem hosszan vitatkozni, mert én tudom tovább is a mondókájukat, amit hubbybá elfelejtett nekik elmondani:-DDD

ARK háromszög meg a tónusskála téma van itt megválaszolatlanul: nos amit tudok róla:
A: affinitás
R: realitás
K: kommunikáció
ezek egy háromszög formában kapcsolódnak és egymással kapcsolatban erősítik egy egy cselekvés hatását, és eredményét.
A tónusskálából én a 10 fokozatút ismerem ( a keleti filozófia 67 tagot számlál:-DD)Az alján a totál "hulladék" állapot( nem tudom a pontos nevét- mert akkor is röhögtem,amikor láttam)a tetején meg a világmegváltó stáció... na ezek úgy függenek össze, hogy az akr háromszöget gyakorolva(felpörgetve, egyre gyorsabb kapcsolati módban használva) egyre fenntebb jutsz a fosból a menny felé:-DDD ..és leszel clear(mint az ablakpucoló..haha)
Valahogy így tudnám- viccesen elmesélni az elme trükközést. - de szánalom, mert kifelejti, hogy az ark háromszög "kezdete" az indíttatásban van, az meg a tudatlanságba gyökerezik: lefordítva: nem tudok valamit,nem csináltam még valamit - ez a nem tudás, de kíváncsi vagyok rá, vagy meg akarom oldani - ez az indíttatás - innentől lehet mindent. Csak a ufológus szektáknál nem így kezdődik, hanem egyből az ark,( ja máris kommunikáljak... okés, csak miről is??? meg a tónusskála... ami meg megint csak keveredés, hiszen a tónusskála gyakorlatilag a szellemi(tudati) állapot,és ezzel összefüggésben a magatartásé(reakcionálódás formalitása). Ez következmény típusú és nem ok típusú:-DDD ( most ugye akkor mi az ok típusú, és mi a következmény típusú, és abból is a tudatlanság, és az indíttatás..ezt már nem írom ide... de mindegy is, a normálisak megértik, sciknek meg "magas":-DD

ui: a perre készülőnek sok-sok sikert és kitartást!!! Tudom miről beszél, de nyerni fog!!! annak ellenére, hogy nem igazságot, hanem jogszolgáltatást végeznek a demokráciákban!!!
Igen, jól gondolja: hazudozni, hamisítani, és rágalmazni fognak.Sőt még fenyegetni is szoktak- de minden elmúlik!!! a rossz is,! csak a rosszra az emberi elme azt hiszi, hogy hosszabb ideig tart.:-DD

Anafeb: üdv:-)...és köszönöm a lehetőséget... most egy időre megint elvonulok...

Bolgarka 2008.03.23. 18:10:36

Irishoak te ismét nagyon okos, illetve hülye...

Közelebb járok a 30-hoz, mint a 20-hoz, ugyhogy nem szerteném ha többet erre hivatkoznátok, hogy én milyen fiatalka vagyok. De persze ettöl még nem tartom magam öregnek, söt kifejezetten fiatalnak érzem magam, tele energiával és a szeret adásának képességével. Igen fiatal vagyok, valószinü fiatalabb mint te, vagy anafeb, de ez nem egyenes következtetés arra, hogy butább is. Söt hála isten, hogy fiatal vagyok, mert könnyebben tudom befogadni az újat, az ismeretlent. És én igy könnyebben is tudok rá emlékezni (mert még nem volt olyan rég mint neked) hogy ki is vagyok valójában, és milyen volt gyereknek lenni, (vagy esetleg mi lehetett még azelött is) minden evilági benyomás, hatás, vallási begyöpösödés nélkül, ami a te esetedben, mivel öregebb vagy, nagyobb súllyal nehezedik a válladra. Elég kemény munka megszabadulni töle, de nem lehetetlen..

Amúgy tök vicces amit irsz, mert a párom ázsiai származású igy általa eléggé jól megismertem a keleti kultúrákat és vallások nagyon hosszú sorát és azok nézeteit. Ennek a tetözése az lesz, amikor végre eljutok majd Ázsiába és nem csak az általa mesélteket ismerem majd, hanem saját börömön tapasztalhatom a mondottak erejét. Amúgy a szcinetológia jobban hasonlit céljait és "hitvallását" tekintve a buddhizmushoz és a taoizmushoz, mint egyéb nyugati vallásokhoz. De a szci nem vallás, hanem vallási filozófia, ezért persze sok a különbség is. És persze módszert ad hozzá. Elérhetövé teszi mindneki számára a szellemiség hatalmát (és itt nem az exterior állapotra gondolok, mert egyelöre az számomra is elérhetetlennek tünik, hanem elsösorban tudatosságra, SAJÀT tudatosságodra) És az, hogy a párom nem ebben a nyomorult, betokozódott Európában nött fel nem véletlen. Hiszen az én választásom eredménye. Egy fantasztikus választás/döntés eredménye!!! Igy nincs is közöttünk nézeteltérés, hisz nem célja minden erejével rámeröltetni a saját igazát. Én ugye katolikus neveltetést kaptam, a legjobb barátnöm ortodox, a két szomszédom, akikkel szintén elég joban vagyok pedig muszlimok. Ez persze nem azt jelenti, hogy olvastam a Koránt. Azt még nem. Illetve egyszerüen csak nem. Arra vonatkozóan, hogy elolvasom-e, még nem született döntés. Nem tartom az "én utamnak". Az is túl sok mindent eröltet az emberekre, okok és közvetlen magyarázot nélkül. Ugyhogy majd ha egyszer sikerül kittened a lábad a hülye kis 1,1-es (burkolt rosszindulat) magyarországról, akkor utána beszélgetünk majd tovább.

A szcientológia során jó esetben nem mások akarata
szerint cselekszel, hanem sajátod szerint. Persze el tudom képzelni, hogy vannak olyan emberek, akinek ez nem sikerül. De talán ök más helyen sem állnák meg úgy a helyüket az életben. Persze ez sem biztos, és szintén nem logikus következtetés!! A szci által magadra találsz és nem egy hatalmas gépezet részeként "agymosottá" válsz. Azok a szcik meggyözödésböl, mondjuk inkább úgy, hogy tapasztalatik miatt cselekszenek úgy, ahogy cselekszenek. Az, hogy ti nem értitek az okokat rajtatok múlik, nem azon, hogy ök agymosottak. Ti látjátok öket agymosottaknak, mert nem tudjátok mi hajtja öket. Az hogy hasonlóan cselekszenek annak köszönhetö, hogy hasonló megértésekkel rendelkeznek. Ti azt mondjátok, agymosás, ök meg tisztán látás. Ha annyira jártas vagy a keleti vallások területén, akkor ennek az összefüggésnek a megértése neked nem jelenthetne problémát Isishoak...

Következtetés: nem-e a hasonló megértés eredménye egészen pontosan MEG-NEM-ÉRTÉS-e, NEM TISZTÀN LÀTÀS-e az egész mai társadalmunk??? Ha megértettétek miért jártattam itt a szám a gyerekoromról, meg az az elötti korról, akkor rá kell hogy jöjjetek, hogy de.

De nem akarom a szcientológiát tovább fényezni, mert én sem vagyok biztos benne, hogy örökké ezen a véleményem maradok. De amig ez igy van, addig ezt fogom mondani.

Az ARK nagyjából stimmel, de a tónusskála nem egészen. A válasz, ami a kettö közötti kapcsolatra vonatkozik nem helyes. Csak az ARK ismeretében nem jutsz feljebb. A feljebb jutásnak nem is az ARK az eszköze. Söt az ARK inkább annak az eszköze, hogy lejjeb tudjál araszolni, ha szükséges. Ezért tudnék neked anafeb eladni DVD, ha akarnék és persze akkor ha meg neked szándékodban is állna venni. De nem mondjuk nemtudnád, hogy a mediamarktban, vagy a saturnban. Én megygöznélek, hogy nálunk tedd. Ezért tudták a fiadat is olyanról meggyözni, amit ö valójában nem is akart, illetve nem volt benne biztos, hogy akarja-e. Öreg hiba a szcientológusoktól, és én is sokszor találkozom vele. Nem tartom jónak, de néha szükséges alkalmazni. A megoldás annyi, hogy határozott nemet kell tudni mondani. Bármiröl is legyen szó. Ha nem akarod, vagy nem biztos, hogy akarod-e, akkor határozott nem. Erre is a szci által jöttem rá, pedig ez sem ált a könyvekben... Úgy hivjuk tudatosság. Az Orákulum a Mátrixban :) meg azt mondta, hogy a döntés hatalma. Hát igen... :)

Az ARK-tónusskála összefüggés megoldása egyébként nem áll szó szerint szci könyvekben, leglábbis én nem emlékszem rá, de az is lehet, hogy olvastam róla... már nemtom. Azért jegyeztem meg, vagy inkább értettem meg, mert igaznak találom.

idézet töled Irioshoak:
"az ark háromszög "kezdete" az indíttatásban van, az meg a tudatlanságba gyökerezik"

ezt meg hogy érted??? aki kérdez, vagy kommunikál az hülye, vagy mi?? melyik keleti vallás tanát értetted félre?? vagy csak ARK-t nem értetted meg?? nekem nagyon úgy tünik... de nem tudom pontosan eldönteni..

alagi 2008.03.24. 00:06:52

Bolgarka, jo sok hulyeseget osszehordtal. Es tenyleg lekezelo vagy.
A 10 eves korodban egy 5 evessel szerzett elettapasztalatod alapjan meg vagy gyozodve, hogy Tunder Mese hazudik. Gratulalok. (Az ARK-t meg en is tudtam hogy mi egyebkent.)
Vagy raereszted a "veletlengenerator"-ra a szotisztazast. Eszre sem veszed hogy teljesen felutra vezet. (segitek, koze sincs semmifele aramhoz)
Satobbi.

Agymosas megis megvolt ugyanis ezt csinalod:
Amivel nem ertesz egyet (pl. a szci nem csucsszuper), azt rogton felredobod, mer hazudik, kitalalta, elnyomo. Meg vagy gyozodve hogy rajtad kivul mindenki hulye. (kiveve talan gtomat). A szcientologia az egyetlen udvozito ut.
Vagy ez igy normalis?

Uri Geller egyebkent csalo.
www.youtube.com/watch?v=V1Y7QR314xA&feature=related
(1:22-nel figyeljed)

Gtoma: ezt imadom. eloszor leirod hogy minden szot erteni kell. ok.
Aztan jossz a Fold gomb alaku, aminek minden szavat erti, de az egeszet megse. Akkor vedd mar eszre legyszives hogy a tanulas modszertana cimu LRH konyv nagyon leroviditve es a hulyesegeket kiszurve lehetne egy hasznos, tanulasrol szolo konyv egy fejezeteben nehany bekezdes.
(vagy: olvastal mar idegen nyelvu konyvet? ha oldalankent van egy ismeretlen szo, az semmi problemat nem jelent a konyv erteseben.
Lehetne persze kivetel, pl a konyv csucspontjan lenne egy ilyen mondat: "Es akkor a fohos hirtelen elokapta a mushanyarojat, es minden megoldodott." Ekkor persze kikeresnem a szotarban a mushanyarot. De eddigi palyafutasom alatt (legalabb 20 nemmagyar konyv) meg nem igazan kellett a szotar.)

Tündér Mese 2008.03.24. 10:50:30

Kedves Bolgárka:

Már megint el vagy tévedve, SOHA nem fényeztem magam, veled ellentétben! Te hajtogatod, hogy csak te tudod a dolgokat, csak te érted, senki más nem is tudja miről beszél, mert te vagy, aki olvassa, te vagy, aki tapasztalja.
Én erre reagálva írtam annyit: nekem ezek a nyereségek szcientológia nélkül is megvoltak/ vannak!
Nem tudom az miért önfényezés, hogy azt írtam, jól megvagyunk a párommal, és természetesen a környezetemmel is!?
Ez megint csak azt a gondolkodást tükrözi, hogy ha nem vagyok szci, és nem asszerint élek, akkor ha ilyet állítok, akkor azt már nem is úgy kell érteni, mert rögtön van mögötte valami!

A már régre visszahúzódó "vitánkat", hogy mit tudok, és mit nem, nevetségesnek tartom, bár köszönöm, hogy egy 5 éves gyerekhez hasonlítottál, imádok gyerek lenni! :P

Viszont a te teóriádat maga gtoma cáfolta meg, aki viszont gyakorló szcientológus, és ez számomra "elégtétel" volt, így nem kívánok tovább foglalkozni a témával!

Ahogy neked az 5 éves gyerekről a sztori, úgy nekem egy közmondás jutott eszembe erről, már elég régen!

Okos enged... :)
Szóóóóóval, utoljára írom le: AZT GONDOLSZ, AMIT AKARSZ!

És ha a te lelkiismereted megnyugtatja, beállíthatsz, hazugnak, meg bárminek, nem érdekel!
Magyarázd a dolgot a reaktív elmémmel, vagy a rejtett bűneimmel, nem nagyon fog meghatni! :)
De ha visszaolvasol, én egyszer sem írtam senkihez olyan lekezelő kommenteket, mint te itt nagyon sok embernek (beleértve engem is)!
Simán lehülyézel valakit, aki másként gondolkodik, mint te!
Én ilyet nem tettem, és nem is fogok! :D

Bolgarka 2008.03.24. 12:05:07

tündér nem olvastam el a válaszod, mert nem akarok rólad itt beszélgetni.. mondtam, hogy szerintem nincs veled baj és úgy gondolom, hogy téged tényleg a jó indulat vezérel. csak kevés az információd.

alagi: a véletlengenerátort aztért irtam le, igy ahogy van, mert arra szerettem volna utalni, hogy ezzel a névvel bármilyen szerkezetet lehet nevezni. az áramhoz tényleg nincs köze amúgy, de azt hittem ezt nem kell magyaráznom.

hogy uri geller csaló volt-e, nem neked kell megállapitani föleg nem a youtube-röl :DD
tudósok viszgálták több évtizeden keresztül, és nem tudták megállapitani, hogy csaló lenne. neked is csak azt tudom mondani, ha érdekel olvass utána. könyvtár... bár azt is fogod olvasni, hogy valójában néhányszor csaláson kapták. de utána laboratoriumokban vizsgálták és ott nem tudták a csalást rábizonyitani. és nem egyszer vizsgálták. amúgy nem csak uri geller van, aki pszchichokinezisre képes, hanem több ezer illetve ki tudja hány ember, akiket szintén vizsgáltak. csak azok nem válltak hiressé...

hogy megértsd a lényeget. jézus is csaló volt? a keresztények szerint visszatért a testébe. tudod, feltámadt. vagyok azok is csalók, akik azt állitják, hogy a klinikai halál állapotában felülröl látták magukat, meg alagßut, fénylények stb..? ezzel is ezer tudós foglalkozott, és bár nincs rá magyarázatuk, nem gondolják, hogy ezek az emberek hazudnak, mert a jelek arra utalnak, hogy igazat mondanak. nem tudtak olyan kisérleteket kitervelni, hogy bebizonyitsák, hogy hazudnak!!! vagy az az ezer millió kisérlet, hogy egyesek képesek kilépni a testükböl, és megmodnani mi történik a szomszéd szobában?? vagy megint mások megjósolnak elöre eseményekt stb.. bizonyitott. nem tudják hogy csinálják, de van. attól mert te nem tudod, még van. és valószinü még ezermillió olyan dolog létezik a világban, amit nem tudunk, de azért még létezik. illetve azért mert mi nem tudunk róla, vagy nem értjük, nem vonhatjuk kétségbe a létezését!! ennyivel jobb pl az amerikai igazságszolgáltatás és gondolkodás mód, mint az európai. addig amig a vádlott nem bizonyitott, hogy bünös, addig ártatlan!

nem hiszem, hogy az egyetlen út a szci. de nekem "csak ez jutott", és én élvezem is. és amint láthatod, nem csak szci könyveket olvasok. és azt sem hiszem, hogy aki nem szci az az "enyészet útjára kárhoztatott". de minnél többen lennének szcik, annál jobban müködne a "békemeditáció". és ha ti itt ellene vagytok és hülyébbnél hülyébb, téves információval elijesztitek az embereket, akkor nem lesz semmiféle békemeditáció. mert ha mindenki a halálra gondol (nagyon-nagyon eltúlozva), de csak 200 szci békemeditál, akkor megette a fene. és jön a "halál". ezt meg úgy hivjuk egyetemes tudat. és fogalmam sincs hány vallásban és kultúrában jön elö, úgy hogy azok az emberek nem beszéltek össze, egymástól teljesen függetlenül jutottak el ehhez az eszméhez. kérdés:szerinted azok is mind hazugok és örültek??

bár a szciknél abszolúte nem meditációról van szó, de azért ezt irtam, hogy értsétek..

idézek még vmt ebböl a könyvböl:
"rené peochs francia biológus a csirkék esetében állapitotta meg a szellemi eröknek az anyagra gyakorolt hatását... egy véletlengenerátor (ismét ezt irja, mert mondom egyszerü nyelven iródott!!!) által vezérelt robot segitségével lefolytatott kisérletben annak járt utána, vajon a csirkék képesek-e arra, hogy életszükségleteik az esetlegesen meglévö pszi-adottságaik felhasználásával elégitsék ki... a csirkék nem szeretik a sötétséget... a kutató ekkor a kis robotra egy gyertyát szerelt fel, ez volt az egyetlen fényforrás. a robotot a véletlengenerátor vezérelte... a vizsgálat szerint a 80 eset közül 57-ben a robot a csirkék irányába indult. ez nem lehetett véletlen. a csirkék nélkül lefolytatott ellenörzö kisérletnél a haladási irány megválasztása 50-50% volt. peochs ebben annak bizonyitékát látja, hogy az állatok képesek hatást gyakorolni a berendezésre. egy eddig ismeretlen erö révén magukhoz vonzották a fényt"

következtetés: még a csirkék sem csak atomok halmazai és nem az idegrenszerük véletlenszerü tevékenységeinek eredményei. lásd pl. buddhizmus..

amúgy az ilyen és hasonló témájú könyvekért nem kell a szcikhez menni. libri, alexandra bármelyiknél kaphatóak ilyen és ehhez hasonló ismeretterjesztö könyvek. csak hát nem lesznek bestsellerek. paulo coelho, meg havas és az annuska sztori. az bezzeg bestseller...

refomer elmagyaráztam, hogy miért tünik hazugnak. erröl nincs értelme tovább vitázni. a jusztos fickó nem hiszem, hogy hazudik. ettöl is sokkal keményebb dió, mint refomer.. és mondtam már, hogy át fogom magam rágni rajta. de az akkor nem egy fél órás dolog. hanem végig is kell gondolnom...

és ne haragudj alagi, de nem kezeltem le senkit. csak azt mondom, amit gondolok. akiröl azt gondolom, hogy hülye, annak azt mondom. rám is ezerszer mondtátaok, hogy hülye vagyok. és??? akkor mi van?? és attól, hogy nem vagytok szcientológusok nem tartalak titeket egytöl-egyig hülyének.
következtetés: azt mondod sok butaságot hordtam itt össze. hol is? tudod az okos hallgat addig, amig nem tud vm értelmeset mondani...

és ezzel nem azt akarom mondani, hogy hülye vagy, hanem hogy ne csak annyit mondj, hogy "sok butaság", igaz, vagy nem. hülye, vagy sem. ÉRVELJ!!!

Tündér Mese 2008.03.24. 12:36:24

:))) Értettem, tudomásul vettem! :)))

alagi 2008.03.24. 13:47:44

"ÉRVELJ!!!"

Csak valogattam kicsit a sok dolog kozul amit irtal, nincs kapacitasom az osszes butasagra reagalni az irasaidbol, de azert valamennyire van:

"alagi: a véletlengenerátort aztért irtam le, igy ahogy van, mert arra szerettem volna utalni, hogy ezzel a névvel bármilyen szerkezetet lehet nevezni. az áramhoz tényleg nincs köze amúgy, de azt hittem ezt nem kell magyaráznom."

Mar ertem miert vadoltad Tunder Meset azzal hogy csak azt mondja tudja, kozbe meg nem. Mindenki magabol indul ki ugyanis.

Uri Geller: Miert jobb egy konyv mint az internet? Ezt sose ertettem. Egyebkent egy bizonyitott eset sincs, ahol alapos vizsgalattal a csalast kizartak. En konkret videokat mutatok Uri Gellerrol, te meg csak halottal valakirol akinek a baratjanak a szomszedjanak volt egy konyve...
Az elobb belinkelt videon lathato volt hogy csalt. 2 eset lehet:
1. Uri Gellernek tenyleg vannak eroi, de akkor eppen faradt volt, es ezert inkabb csalt, ahelyett hogy idot kert volna. (mint az egyik alabbi videon, ahol olyan kanalat kellett volna hajlitania, amit elozetesen nem preparalhatott, es erre persze nem volt kepes)
2. Mindig csalni szokott.
Melyik valoszinubb?

Vagy nezd ezeket:
youtube.com/watch?v=oLSI45raeHI
youtube.com/watch?v=gJceUt59zn0&feature=related
youtube.com/watch?v=M9w7jHYriFo&feature=related
youtube.com/watch?v=DinkCry5KlM&feature=related

Jezust csak a biblian keresztul ismerjuk. Lehet hogy nem is letezett, szerintem ne probaljuk egymast arrol gyozkodni hogy csalt-e vagy nem. Halalkozeli elmenyekre halottam mar tudomanyos magyarazatot is (egy mondatban: az agy szepen kapcsolodik ki, (oxigen hiany, stb..) es ez egyfajta hallucinaciohoz vezet), ami akar igaz is lehet, de ha nem, az nem jelenti azt hogy akkor viszont Xenu letezik. Az ezer millio testelhagyos kiserletbol legalabb egy leirasa megjelent egy referalt folyoiratban? Tudta akarki is reprodukalni? Szerintem nem, de orulnek ha megcafolnal.

Regen en is probaltam hinni ezekben a jelensegekben, de en nem hittem el mindent amit hallok vagy olvasok, hanem kiprobaltam magam (na jo a halalkozelit nem probaltam :) ). A sokadik csalodas utan mar egyre kevesebb lelkesedessel probalom ki a legujabb csodaszert, ami aztan ugyanugy nem mukodik.

"kérdés:szerinted azok is mind hazugok és örültek??"
Nem hanem csak nem ertik a jelenseget, es egy olyan magyarazatot huznak ra, amit szeretnenek hogyha igaz lenne, ahelyett ami sokkal unalmasabb, es sokkal valoszinubb.

Reformer blogjan ujabban ket-harom kilepett szcientologus is irkal, reformerevel egybehangzo dolgokrol. Nem azert nem olvasod, mert felsz hogy igaza van?

".. és mondtam már, hogy át fogom magam rágni rajta. de az akkor nem egy fél órás dolog. hanem végig is kell gondolnom... "

En nem ketelkedem abban, hogy ha van kello idod, akkor be tudod magyarazni magadnak hogy ez a pasi hazudik, elnyomo, vagy valami szornyu felreertes aldozata lett, esetleg a juszt es a pszik penzeltek, vagy valami, de a szcientologia szep es jo, es ebben komolyan hinni fogsz.

"nem kezeltem le senkit"
Ilyen volt a parbeszeded Anafebbel:
B: Most megertettem mindent, de csak dicsekedni jottem, ugysem ertitek majd.
A: Hu, nagyon allat, probald elmagyarazni.
B: Nem, ezt senki nem ertheti csak a szcik meg en.
A: Ok, akkor kezd az elejen, de szeretnem hallani.
B: Hat ez nagyon nehez, meg a professzork se ertik, csak en.
....
Az en szotaramban ezt hivjak lekezelesnek.


Kepzeld el hogy van egy targyalas, ami a kovetkezo modon folyik:
Ha valaki jon egy ervvel az igen mellett, akkor megtapsoljak ujjanganak, nem ellenorzik az ervet, csak huznak egy strigulat az igen mellett.
Ha valaki jon egy ervvel a nem mellett, akkor az ervet meg sem hallgatva korrekcios intezetbe kuldik, mert nyilvanvalo hogy hazudik.

Szerinted mi lehet egy ilyen targyalas eredmenye?
Sajnos igy mukodik a szcientologia, es igy gondolkodsz te is "termeszetfolotti" jelensegekrol.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.24. 14:45:56

Bolgarka: "de minnél többen lennének szcik, annál jobban müködne a "békemeditáció". és ha ti itt ellene vagytok és hülyébbnél hülyébb, téves információval elijesztitek az embereket, akkor nem lesz semmiféle békemeditáció. mert ha mindenki a halálra gondol (nagyon-nagyon eltúlozva), de csak 200 szci békemeditál, akkor megette a fene. és jön a "halál".

bár a szciknél abszolúte nem meditációról van szó, de azért ezt irtam, hogy értsétek.."

Szerintem írd azt, amit gondolsz, hátha azt jobban megértjük, mintha megpróbálod a mi gyenge kis agyunk kapacitására gondolva átformálni a mondanivalódat. Merthogy én itt most elvesztettem a fonalat...

Egyébként nem gondoltalak többnek 18 évesnél. Annyinak is csak azért, mert írtad, hogy állatorvosnak tanulsz.

Bolgarka 2008.03.24. 15:57:22

anafeb. ez az amit gondolok. ez az en magyarazatom. mondom, hogy nem ad LRH szavakat a számba. de mivel téged csiplek, megpróbálok rá egy szci-s magyarázatot adni. LRH erröl nem egy oldalon keresztül ir, hanem több ezer... és nem olvashatsz sehol ilyen összefoglalast. kialakul az ember fejében, nem megtanitanak rá!! ez a dolgok megértése. hogy rájössz. na erröl majd késöbb...

szoval ugye a szci arról szól, hogy feltornázod magad a tónusskálán. kitörlöd magadból azokat az élményeket az auditáláson keresztül (még auditorral nem auditáltam, de néhány apró tapasztalatom van, és a dianetika auditálás kicsit olyan mint a gyónás, de mégse hasonlitanám azzal össze teljesen konkrétan, de lényeg hogy iszonyat megkönnyebül az ember utána. és repdes az örömtöl)

tehát kitörlöd magadból ezeket a negativ energiakat, mondjuk úgy bünöket, fajdalom elmenyeket, negativ hatásokat, vesztesegeket. (ez is majdnem minden vallasban elöjön. tehat ha ezt támadjátok, akkor szerintem az összes többi vallást is egyben) ezek a negativ energiak (en-thetak) atvaltoznak thetava, ami az en-theta ellentete. en-theta minden, ami a theta ellentéte. en-theta rossz. theta meg egyenlö gondolat, szellem, igazandibol az ami az eletet hajtja. elet egyenlö tuleles. tehat nagyon egyszerüen theta egyenlö tuleles, entheta meg halal. ha megszabadul az ember ezektöl a rosszaktol, akkor nem csak te erzed magad majd kurva jol, hanem ugymond az egyetemes tudatra is hatással vagy, azaz mindenkire söt még a tárgyakra is... lasd gondolat ereje. minnél feljebb kerülsz a tónusskálán, és minnél többen megteszik ugyanezt, annál több lesz a "pozitv energia" a földön. igy nem lesznek akik majd lopni, gyilkolni, hazudni akarnak. mert ezek téves nézetek eredményei, mint félelem, bünök stb... vagy rossz élmények eredményei a gyerekkorból. vagy elözö életek hatasai stb..fogalmam nincs mi még konkrétan. nincs is ilyen felsorolás, ezt most csak én sorolom. lásd pl olyan embercsoportok, családok gyerekei akik rossz helyen nönek fel, hajlamosabbak a gyilkolásra, vagy lopásra stb... na és ezek alacsony tónusra utalnak. halál, burkolt rosszindulat, vagy vagy düh. vagy miegymas tuleles ellenes dolgot akarnak illetve tesznek... felül meg nagyon magas szintü normalis, vagy még feljebb clear. ha nincsenek ezek a negativ energiak benned, ez a clear. az OT-szintek azok másról szólnak. de mondom arról én sem sokat tudok.

megmondom öszinten, hogy nem tudom mit szolnak a szcik hozza, hogy en ilyeneket irogatok ide az oldalra. remelem nem tilos. de lehet majd megdorgalnak. talan gtoma mar nyomoz is :) de remelem nem... gtoma????

ja es anafeb. teged eleg ertelmesnek talallak ahhoz, hogy kikerjem a velemenyed. leszamitva azt az aprocska tenyt, hogy erdekel a szcientologia, bolodnak tünök????

Bolgarka 2008.03.24. 17:46:37

figyelj alagi:

ugye nem gondolod komolyan, hogy másodszor is bepróbálkozol a youtube-bal...

www.youtube.com/watch?v=-z-UxEZ6yA0
www.youtube.com/watch?v=vWAuKYuXBaI&feature=related

:DDD

az amit te ebben a részben taglalsz:

"Ha valaki jon egy ervvel az igen mellett, akkor megtapsoljak ujjanganak, nem ellenorzik az ervet, csak huznak egy strigulat az igen mellett.
Ha valaki jon egy ervvel a nem mellett, akkor az ervet meg sem hallgatva korrekcios intezetbe kuldik, mert nyilvanvalo hogy hazudik"

Ezzel röviden utalnek a mai magyar politikai helyzetre. Es megismetlek magamtol egy reszt, amit ezek nem olvastal eleg figylemesen:

"A szcientológia során jó esetben nem mások akarata szerint cselekszel, hanem sajátod szerint. Persze el tudom képzelni, hogy vannak olyan emberek, akinek ez nem sikerül. De talán ök más helyen sem állnák meg úgy a helyüket az életben. Persze ez sem biztos, és szintén nem logikus következtetés!! A szci által magadra találsz és nem egy hatalmas gépezet részeként "agymosottá" válsz. Azok a szcik meggyözödésböl, mondjuk inkább úgy, hogy tapasztalatik miatt cselekszenek úgy, ahogy cselekszenek. Az, hogy ti nem értitek az okokat rajtatok múlik, nem azon, hogy ök agymosottak. Ti látjátok öket agymosottaknak, mert nem tudjátok mi hajtja öket. Az hogy hasonlóan cselekszenek annak köszönhetö, hogy hasonló megértésekkel rendelkeznek. Ti azt mondjátok, agymosás, ök meg tisztán látás. Ha annyira jártas vagy a keleti vallások területén, akkor ennek az összefüggésnek a megértése neked nem jelenthetne problémát Isishoak..."

Magyarorszagon a strigulák döntöttek. De amint saját börödön is érezheted, nem mindig a többsegnek van igaza, illetve nem mindig az a helyes, amit a többseg helyesnek tart. Föleg nem akkor, ha a többség 1,1-esek, te meg 3,5-ös... Ezért is fontos az emberek tónúsa, hogy helyes döntéseket (3,5-ös döntéseket, és nem 1.1-eseket), a túlélés irányába mutató döntések meghozatalára legyenek képesek.

Hogy mit gondolsz arról, hogy lekezelem-e a személyeket, vagy sem, ez itt nem fontos. Ez nem egy társkeresö oldal. Nem kell, hogy szimpatikus legyek neked. Többek között ezért sem adok sokat a véleményedre, mert látom a tónusodat. És Anafebét is. (Ez nem azt jelenti, hogy táblázattal a kezemben rohangálok, hanem csak úgy általában. feljebb, vagy kicsit lejjeb) Mert attól, hogy ö nem szci, még nem biztos, hogy gonosz, dühös, rosszindulatú...

Azok akik ezen a jelenségek létezésével foglalkoznak, vagy hát tudják, hogy van, olyan dolgokról is tudnak, és olyan dolgokat tudnak megcsinálni, amiket te ezek szerint, még csak legmerésszebb álmodban sem tudsz elképzelni. Ismét vissza a buddhistákhoz, hogy ne csak a szciröl legyen szó.

És ismét egy idézet önmagamtól, bár az elöbb már elmondtam ugyanezt, de hát ismétlés a tudás anyja :) ugyhogy, csak neked, újból Alagi:
"Attól mert te nem tudod, még van. és valószinü még ezermillió olyan dolog létezik a világban, amit nem tudunk, de azért még létezik. illetve azért mert mi nem tudunk róla, vagy nem értjük, nem vonhatjuk kétségbe a létezését!!"

Lásd itt példának egy csomó tudományos eredményt a világon. Egy valaki rájön, de eleinte a többiek mindig kételkednek...

És ha nem vagy elég tájékozott a világról, és nem érted, hogy miért lehet rossz csak az interneten keresztül nézni a történteket, vagy nem érted miért érdemes a dolgokat átgondolni, mielött az ember hirtelen felindulásból kijelentéseket tesz (control-program), akkor szintén menj a könyvtárba, és olvasgass egy kicsit...

Asszem most tényleg elértünk arra a pontra, hogy én nemtok újat mondani.. Ugyhogy léptem. Majd még jövök, ha van újabb "sztorim"!!

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.24. 18:01:53

nem, a szcientológiát leszámítva nem tűnsz bolondnak :-) Én azt gondolom rólad, hogy határtalan lelkesedés van benned valami jó iránt. És ezzel nincs is semmi baj, a baj ott kezdődik, hogy te a szcientológiában véled felfedezni a jót, és tényleg teljesen ignorálod az ellenvéleményeket. És hiába mondogatod, hogy de hiszen te a másik oldalt is nézed, az írásaidból nem ez jön át.

Még azt is gondolom, hogy a mezei szcientológusokkal sem lenne nagy gond. Nekem sem volt velük a világon semmi problémám, amíg nem volt közünk egymáshoz. Hiszem és vallom, hogy mindenkinek úgy kell élnie az életét, ahogy neki a legjobb, és hagyni kell társainkat is ennek megfelelően élni. Magyarul élni és élni hagyni.

És hiszek a pozitív gondolkodásban is. Márcsak azért is, mert alapvetően pozitív beállítottságú vagyok, nálam a pohár félig tele van, és nem félig üres. Ha valamit nagyon el akarok érni, el fogom érni. És ehhez nem kell hubbard, nem kell ot, clear, semmi szcientológia.

Ez most off lesz, de nem tudok hirtelen jobb példát. Biztosan hallottál a Mauglinak elnevezett romániai etnikai kisebbségből származó kiskölyökről. Nézd csak meg a családját, a körülményeit, a barátai, rokonai intelligenciáját. Szerinted miért természetes a 12 éves gyereknek, hogy lopjon? Miért nem megy oda a szcientológia, hogy ezeket az embereket kiemelje a nyomorból, a bűnözésből? Szerinted milyen eredményt érnének el, milyen sikereket?

Miért is érdekel téged, hogy mit szól hozzá a szci, hogy hova mit írsz? Van közük hozzá? Szólásszabadság van, nem?

A nagyon nagy baj ezzel, hogy amit te most látsz, és baromi jónak tűnik, az csak a cukormáz. Ha a mélyére nézel, egy nagy büdös feneketlen gödör. De ezt te még nem látod, nem láthatod. Szépeket ígérnek, szép célokat tűznek a zászlajukra, de nem azt teszik és nem úgy.

Belenéztem a propaganda-filmjeikbe, ha majd jobban ráérek, lesz hozzáfűznivalóm.

Nagyon sok más módja van, hogyha segíteni akarsz embertársaidon, nagyon sok más módja van az önképzésnek, nem, ismétlem nem! a szcientológia az egyetlen és igaz út, bárhogy is próbálják veled elhitetni.

Viszont abban is igazat kell adnom neked, hogy mindenkinek saját magának kell rájönnie dolgokra. Ha jól emlékszem, erről már beszéltünk is. Nem akarlak én lebeszélni semmiről, azt csinálsz, amit akarsz, ha egyszer majd esetleg te is sea org tag leszel, én attól nem fogok kevésbé nyugodtan aludni. Én csak egy icipici gondolatot szeretnék a fejedbe elültetni, hogy gondolkozz, nézz körül, nyitottan, elfogulatlanul.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.24. 18:05:31

Bolgarka, milyen tónusom van, mondd már el légyszi?

Bolgarka 2008.03.24. 19:01:24

anafeb. köszi. hidd el, hogy ha majd úgy gondolom, hogy a szci gonosz, akkor nem olvasok több LRH-t. apám már elég régóta benne van, és nem történt vele semmi rossz, mint ahogy egy csomó más szcivel sem, akikröl azért nem tudsz, mert nem irogatnak fórumokba. tehát nem tudom hogy valójában hogyan lesz... See Org tag nem leszek soha, azt már most biztos.

Azt, hogy a szci miért nem a legproblémásak emberekkel kezdenek elmondom. Mert azokat a legnehezebb rávenni a jóra. Egy csomó befeketett energia, semmi eredmény. Látod. Itt is. Hiába hozok érveket, akkor is rossz maradok... Lásd késöbb a táblázatot. De az "egyetemes tudat" erösitése által rájuk is elöbb lesujt a jó :)

Összegezve, ha már senki nem lenne a Földön, akik lopnának, csak ök, akkor náluk is megritkulna a lopások száma. Ha egy helyen sok olyan ember van, akik mondjuk lopnak, ott egyre többen fognak lopni.. És forditva. Vagy valahogy igy. Gondolom érted. Ezt pedig nem csak lopásra lehet mondani, hanem bármire. Manapság normális az, hogy az emberel megcsalják a házastársukat. Ezt azáltal tesszük normálissá, hogy azt hisszük, mert sokan megteszik, akkor normális. Pedig a szive mélyen mindenki tudja, hogy nem az!!! És máris ott az ellentmondás, azaz a negativ töltés.. Sok ellentmondás, akkor sok negativ töltés..

Nem tudom milyen tónusod van, nem vagyok auditor :) És az emberek tonúsa folyamatosan változik, attól függöen milyen hatás éri öket. De nagy általánosságban én mondjuk 2 és 3 között tennélek valahol. A 2-töl felfelé már egész jó!! :)) Komolyan. Az már a túlélés irányába mutat. Onnantól lefelé a halálba küldi magát rossz döntések sorával.. Tehát a 2-es az már jó, föleg a nagyátlaghoz képest. 0 a halál, 4-es a Clear. A 2-es az a nyilt rosszindulat. Bár rosszat akar, de öszinte. Ez nagyon fontos!! (a kommunizmus pl. 1,1-en van. burkolt rosszindulat. hevet havat igér, semmit nem tesz. hazug. mosolyog, ünnepel, közbe nincs mögötte semmi és csak pusztitást hoz...) Aztán a 2,5 az Unalom. És a 3,0 az nagyon magas szintü normális. Ha érdekel milyen ez kb, akkor nézz be a szabad zónához. Nem hiszem, hogy olyan sokat megváltoztattak volna, bár biztos van amit igen. Most hogy beleolvastam ebbe a táblázatba ismét, asszem én sem vagyok sokkal feljebb, de lejjebb sem... De én majd még dolgozom rajta :)

Hogy értsd hogy néz ki egy ilyen táblázat, mondok egy oszlopot neked belöle. Tehát. A tulajdonság, amit "vizsgálunk", azaz, hogy a kijelentéseket szó szerint veszi-e.. Hogy úgy mondjam nyitott-e a világra. Lásd fiatalt minden érdekli, az öreg meg foggal körömmmel ragaszkodik az igazához, mert tele van azzal a fránya en-thetával, ami lehúzza a skálán..

Na akkor egy részlet, amit persze nem szó szerint irtam, nehogy baj legyen belöle.

1,1 nem fogad el megjegyzéseket, bezárja a kapukat...
1,5 szó szerint veszi a fenyegtö megjegyzéseket, nem viccelödik, dühös...
2,0 szó szerint veszi az ellenséges megjegyzéseket, szidalmaz..
2,5 nehezen fogad be megjegyzéseket, akár szó szerintit, akár nem..
3,0 jól megérti az egyes közlések különféle árnyalatait...

Aztán megy még feljjebb, meg lejjeb, meg van vagy még 30 ilyen oszlop, különbözö tulajdonsagokkal. Ez az egiyk legnagyobb nyereségem a szcitöl. Kurvára müködik az egész. És nem seggeltem be.. És innetöl kezdve akár te is betudod tippelni a kedves hozzászólokat :)

Jó mulatást!!!

Atari 2008.03.24. 20:06:49

"a kommunizmus pl. 1,1-en van. burkolt rosszindulat. hevet havat igér, semmit nem tesz. hazug. mosolyog, ünnepel, közbe nincs mögötte semmi és csak pusztitást hoz..."
A kommunizmus helyett szcientológiát is írhatnánk a mondatba.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.24. 20:14:14

köszi, Bolgarka, ezt írtad: Többek között ezért sem adok sokat a véleményedre, mert látom a tónusodat. És Anafebét is.

Ezért kértelek, hogy árul el nekem is.

Aztán meg ezt írod: Nem tudom milyen tónusod van, nem vagyok auditor :)

Figyelj, hogy mit írsz, de azért köszi, hogy megtippelted. Van itthon egy tónusskála, csak kb. 70 oldal, még nem volt kedvem elolvasni. Lehet hogy megteszem, mert különben sose tudom meg, hogy mi a rendszer benne. Pl. miért nem tizedenként megy, vagy csak kihagytad a többit?

na de! megtippeltem gtoma tónusát. Szerintem 1,1
(1,1 nem fogad el megjegyzéseket, bezárja a kapukat...) hmmm?

alagi 2008.03.24. 20:21:02

Bolgarka:
Ezt nem teljesen tudtam kovetni.
Arra gondolsz hogy:

Kover no tancol => Uri Geller nem csal.
vagy
Kover no tancol => Minden youtube video hulyeseg.
???


Egyebkent pont azt csinaltad amit az elozo irasom vegen irtam:
Negativ velemenyt nem vagy hajlando komolyan venni. Eszerint te is 1.1-es vagy.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.24. 20:25:09

alagi, lehet hogy Bolgarka öngólt lőtt?

IrishOak 2008.03.24. 20:33:58

Ígéretemmel ellentétben mégis benéztem:-DDD s látom ám, hogy Bolgárka azonnal megfeszült mint a horgászdamil bálnafogás közben -pedig csak egy bakanccsal küzd:-DDD

Boglárka: nem tévedtem sokat a koroddal kapcsolatban - de asszem kicsit kajlizol:-) Ha egyetemista vagy akkor vagy sokat"halasztottál" , vagy későn kezdted-ami nem baj.De a sorok közti jelentést is leírom: nem az a "fiatalka" aki még kevés évet élt!!! Mert láttam már 5 éves "bölcset" és 80 éves röghözkötötött világot nem ismerő, és arra haragvó embert is... Egyébiránt a gyerekem is egyetemista,-két intézménybe jár egyszerre - de most épp Dubaiban van egy ideig.Vele esett meg, hogy miután pár év"társadalomtudós" képzésben vett rész, elkezdett diktálni, a priamishegyesrefosás mikéntjéről - aztán csendben odatettem az Abhidamma filozófiát, és amikor magához tért az olvasás után akkor elbeszélgettünk arról, hogy akkor hol a szellem, az elme, a lélek, a magatartás, a gondolat, és mi lesz az értelmezés, a cselekvés, mi a múlt, a jelen , és a jövő.Mik az "összetevők" mi a késztetés, az indíttatás,a tudatlanság, és a tudat 9 féle voltának megnyilvánulásai.(súgok a szcik csak 3at ismernek el, és azt prosperálják - ez kevés és sorjázva sem igaz, ha pl: arra gondolsz, hogy a "megérzéseid" miért is "jönnek be":-DDD

egyébiránt ha már a Tórát akarod olvasni, ajánlanám a teljes TNKH-ot -mert erős megnemértésed lesz a Zsidósággal kapcsolatban.:-))

A buddhizmusra hivatkozni a xenuszektával kapcsolatban annyi, mint a trabantomat ferrarinak képzelni.-hisz mind a kettő ugyan olyan célból van,sőt a birtoklójának is ugyan azt jelentheti - csak a kívülállók egészen pontosan látják ám a különbséget(oszt'esetleg nagyon röhögnek a seggén lyukas mackónadrágon, amit a "vezetéshet" veszünk fel:-DD)

ide linkelek egy kedvencemet:-DDD király, de nem is ez a fontos, hanem a kommentekben olvasd el CapCom hsz-ét.... mintha apádat látnám pár év múlva - ezen gondolkodj el, ha olyan érett és megfontolt vagy...
w.blog.hu/2007/03/21/tisztelt_kibaszott_szcientologusok

...ja, egyébként tényleg egy hülye vagyok:-DDD vallástörténész - tényleg nem normális...de inkább a Kínai szektizimus, mit a xenuhívés -bár annak is érdekes a fejlődéstöténete, és a filozófiája - bár inkább szánalmasnak mondanám...

a legjobbakat:-)) és ne feszüljél túl, árt a vérnyomásodnak. De javaslom tedd el az oldalakat arhívba, és olvasd el 3 év múlva:-)))

IrisOak : a penetráns és híres Ír pipadohány, amelynek aromáját, csak a hozzáértők értékelik, a többiek ordenáré büdösnek vélik:-DDD

IrishOak 2008.03.24. 21:17:56

Anafeb, alagi, tündérmese és a többi "hülye":-))

most tényleg elmegyek egy időre, na nem azért mert Bolgárka(alias vidéki egyetemista, akinek papája a érzelmi sivárságból a szektába menekülést választja,mert mamája nem beszélget vele,családja egy érzelmi sivatag, de valszeg a nemi életük az végképpen nem kielégítő... és ennek már lánya is látens áldozata -még ha nincs is tudatában) azt mondta, hogy menjek határon túlra:-)... csak most jött el az idő, hogy a rendszeres látogatásomat megtegyem a föld túloldalán.(kutatásaim a DOL BON terén ezt minimálisan megkívánják -... de ha erőmből futja beugrom Oszkába is, egy barátomhoz... ő Zen-es - tényleg olyan mintha őrült lenne:-DDD

( Na most nem fellázadni, hőbörögni... a testiség a földön eddig megjelent vallásoknak, irányzatoknak a fő vonulata - gondolván a tabura, a misztikára, a mágiákra, és nem feledve a Római vagy a Görög vallások sokaságát.A Sámánizmusok,az AbOriginal-nem a divatmárka:-DDD - ezt réges rég tudják)
Monoteista vallások túl egyszerűek, primitívek és pont azzal újítottak, hogy nem "testiséghez" kötik a leszületést. Bár Mohamedről elég sokat tudni...:-)meg a Jeruzsálemi versenyzőről is--- így húsvétkor elmesélhetem: nem is 33 volt amikor keresztre feszítették.De létezett!!- ahogy sok- sok más próféta is... de ha jobban figyeltek, akkor Simon Barkohba volt a legjobb-oszt' mégse az ő hisztériái lettek vallási alapok(zsidó fiú, aki nagy lázadást szított, és Jézusi gondolatokat terjesztett)... mert a Rómaiak Jeshuát , meg még más "beszívott" prófétákat is lenyomtak akkoriban- mint vak a poharat...:-DDD
de ez már politika... és Cézár nem volt "hülyegyerek":-DD
De ilyenkor jut eszembe, hogy hubbybá vállfával abortálta a feleségéből a gyermekeket - valszeg beszívott vagy alkesz állapotban - jó reggelt:-DDD

Úgy néz ki Tibetbe is bejutok... de sokára jövök... addig is jó xenuzást:-D

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.24. 21:39:33

Izgalmasnak hangzik IrishOak, jó utat neked, és köszi a hozzászólásokat.

Bolgarka 2008.03.24. 21:40:44

A kettö nem elfogadás között az a különbség, hogy gtmának van oka. És én általában tudom azt. Itt meg sok hozzászólónak nincs. Csak egyszerüen nem akarja és kész. Minnél lejjeb a tónusskálán, annál kisebb a tudatosság és egyre több a rögeszme... Amúgy gtomát én nem akarom dicsérni, attól, hogy ö szci mi nem vagyunk se barátok, se szövetségesek... Persze ellene sem vagyok. illetve legtöbb esetben nem.

Az hogy valaki sok mindennel nem ért egyet, nem azt jelenti automatikusan, hogy lenn van a skálán. Nem az egyetértés a lényeg, hanem a feldolgozás, befogadás képessége. Ezeket kell megfigyelni. Most azt mondjátok majd, hogy a szci pont ilyen. igazatok van. elzárják öket pl a net-töl. ennek is van oka. tudom is, de nem értenétek meg. elég jó ok is, de nekem nem tetszik.

Tehát, ott tartottam tónusok, hogy elöször csak olvasod, aztán kimész, utazol a metróval és hallod az embereket. Beszélgetsz a szomszéddal, vagy a barátaiddal. És látod. A fene!!! Még saját magadon is meg tudod figyelni!!! És amikor rájössz, hogy a nyilt rosszindulaton vagy, az aki mindig feszült ideges, de még tevékeny, akkor jó esetben meg próbálsz rajta változtatni... Az viszont, hogy ész érvekkel sem lehet semmiröl meggyözni, annál inkább arra utal, hogy 2 alatt van. En elég sokat beszéltem itt az elmúlt idöben. És azt hiszem, hogy nem össze-vissza... Mégis újra és újra megtámadtok. Egy fikarcnyi szimpátiát nem váltattom ki belöletek, csak azért mert a szci oldalán állok. És ez nem racionalitás. Ha vm olyat mondok, amit esetleg igaznak is tartotok, nincs rá olyan, hogy igen talán igazad van bolgarka. Ez is csak alacsony tónuson fordul elö. Én nem csak szidtalak titeket, hanem volt amikor jókat mondtam rólatok. persze nem mindenkiröl.. próbálok viccelni veletek, nem leszek tiszta ideg, ha valamelyikötök lehülyez... de tovabbra sem akarom magamrol dicshimnuszt zengeni, mert mint mondtam en, magamat is csak 2-3 közöttre tennem. es megmodnom öszinten en is voltam mar 1,1-en. es nem voltam a szoszoros értelmében bolond. az 1,1-es nem log manapsag ki a sorbol... teljesen normalisnak tünik. csak belül rohad... es hala isten nem allando allapot. ezen lehet segiteni. es pl az egeszseges önkritika is magas tonusra utal. aki azt hiszi, hogy ö mindig nagyon fasza, mindig kurvara igaza van, az sem "egeszseges". nekem sincs mindig igazam. es ha bizonytalan vagyok, akkor en is keresek, kutatok valaszok utan. befogadas, gondolkodas, tapasztalat, döntes...

Alagi. El is olvastad ezt a könyvet? vagy most arra kérsz, hogy én olvassam el, és utána mondjak rá véleményt... honnan tudod mi áll benne?? ez nem bizonyit semmit. De ha elolvastad, akkor szivesen meghallgatjuk, hogy mi áll benne. Ird le! nagyon kiváncsiak vagyunk!!! Ténylég!!

És igen, én a youtube-nál komolyabb helyeken olvastam róla...

De! Ha Uri geller csaló is volt, akkor is volt még egy-két emberke, akiket vizsgáltak. És nem tudták bizonyitani, hogy csaltak!! Monica Nieto, Jean-Pierre Girard, Silvio-Meyer... És mondom ezeket tudósok vizsgálták!! Nem unalmukban youtube-zók... Papadocnak ez kellett. A tudományos megközelités. Most itt van. És ez sem jó nektek.... Anafeb...1,5...Ne viccelj...

De nem is értem minek lovagulunk ezen az Uri Gelleren. Én csak azt akartam, hogy megértsétek, hogy nem biztos, hogy az ideg- és hormonrendszeretek játszik veletek, amikor szerelmesek lesztek, vagy amikor hazudtok, hogy nehogy kiderüljön az igazság, vagy amikor valakinek tériszonya van, vagy mittom én mi... A depressziós emberek sem csak úgy depresszióba zuhannak, hanem azokat olyan dolgok elözik meg, amik kiváltják a depressziót. És ez nem vitaminhiány. Ugyanigy amikor szerelembe esel, az nem annak a következménye, hogy mondjuk több banant tömtél a fejedbe... Ami veled történik, az döntések sorából állnak. Ha rossz a döntés, akkor lenyom a skálán. Példa: valaki foggal körömmel ragaszkodik egy szerelméhez, pedig már elmúlt. Ha meghozza a jó döntést, képes feldolgozni hogy elmúlt, akkor inkább elfelejti, mert felfogja, hogy az jobb neki, és akkor nem is lesz depis. Ha meg egész nap azon jár a feje, hogy hogyan szerezze vissza, akkor nagyon szarul érzi majd magát. Saját tapasztalat, rögeszme. Majdnem olyan, mint egy engram a szciben, de azért mégis más. (gtoma. ebbe ne köss bele. ez nem volt pontos. tudom) Tehát a döntést jó esetben gondolatok elözik meg... Gondolat.

És mi van a csirkékkel?? Azt miért nem figurázod ki?? Mert nem találtál semmit hozzá a neten??

Most eszembe jutott egy másik könyv is. Majd abból is idézek nektek, ha kiváncsiak vagytok rá... az sem szci könyv, de szintén nagyon jó dolgok vannak benne. Már rég olvastam, újra bele kell néznem, hogy hol is van, az amit mondani akarok. Idézzek? Vagy fogjam be?

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.24. 22:04:16

Idézz nyugodtan Bolgarka, hiszen azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük a nézőpontjainkat. Nem akarlak bántani, mások nevében nem beszélhetek, de szerintem ők sem. Nem erről van szó. Az, amiről most írtál, megint csak hétköznapi dolgok, nem kell hozzá szcientológia. Bármelyik intelligens embert, ha megkérdezel, ezt fogja mondani.

Ha valaki depressziós, akkor egy szci azt mondja, hogy leesett a tónusa. Én meg azt mondom, hogy rossz kedve van. A különbség csak annyi, hogy amit én mondok, az közérthető, amit pedig egy szci mond, az tudományosabbnak hat(hat) mert csak a beavatottak értik.

kérlek, olvasd el ezt a részt, nem hosszú: gportal.hu/gindex.php?pg=15002434

és közben gondold át, találsz-e hasonlóságokat.

Bolgarka 2008.03.24. 22:17:52

na tessék Iri.

te meg a buddhista barátodhoz "menekülsz"? szoval szerintem az egy kiraly vallas.. még jó is, hogy megmaradt nekünk. szci se lenne nélkülük. és különben már rég elfelejtettük volna, hogy nem a pokol vár ránk a halál után...

jézust is üdvözlöm, mert szerintem igenis létezett!

és igen. az elnyomással rátapintottál a lényegre. Elnyomás. ez gyilkos szó. és tett. gyilkos következményekkel. szegény simon barátunk is. meg többek között jézus is. csak nem hagyták béken. csak ki kellett nyirni öket... miért is?? áh.. meg nem értés... félelem, elnyomás. Cézár, Saddam Hussein, Georg Bush, Sztálin. mindegy mi a neve. a lényeg az elnyomás és a halál ami a nyomában jár..

és ne bántsd a családomat. anyum, meg apum is nagyon jó szülök mind a mai napig. es föleg nem rossz emberek!!! 4-en vagyunk testvérek, kb 40-en vagyunk ha összejön az egész család, szüleimnek is van már vagy 6 unokája. és még pénz is van, hogy felneveljük öket!! szeretem öket. nagymamámmal kezdve, aki tehenészjány volt egész életében, de nem szégyenli, soha nem volt lusta, soha senkinek nem ártott, nem lopott stb... a legjobb ember a világon. mind a mai napig képes nevetni, és szumózni velem a szoba közepén, ha épp arra kerül a sor. 80 éves. de dagad az életerötöl és az egészségtöl. hogy miért? mert jó ember. kevesebb bön, több theta... és nincsenek rögeszméi sem, nyitott, barátságos. sajnos kevés ilyen öregember van. a szüleim hasonló jó tulajdonságokkal rendelkeznek, csak másképp. anyum csupa sziv, a legjobb barátnöm, szerelmi tanácsadom. apum, ha nem ö lenne, nem tudnék ennyit a világról, mert nem lett volna kitöl örökölni a vágyat, hogy tudjak.

lange rede kurzer sinn. imádom a családom!! ezzel nagyon mellé nyúltál... és szintén alaptalan támadás...

alagi 2008.03.24. 22:18:52

"Alagi. El is olvastad ezt a könyvet? vagy most arra kérsz, hogy én olvassam el, és utána mondjak rá véleményt... honnan tudod mi áll benne?? ez nem bizonyit semmit. De ha elolvastad, akkor szivesen meghallgatjuk, hogy mi áll benne. Ird le! nagyon kiváncsiak vagyunk!!! Ténylég!!"

Nem, nem olvastam el. Neked se kellene, az egyik korabban belinkelt video ugyanis resze a konyvnek. Probalj tullepni a youtube fobiadon,
nem igaz ugyanis hogy youtube=vicces video. (ne legyel mar olyan 1.1-es! :) ) Egyebkent sem ertem: valaszthatsz hogy elolvasod hogyan csal, vagy konkretan megnezheted lefilmezve, ahogy csal. Miert jobb olvasni?

"De! Ha Uri geller csaló is volt, akkor is volt még egy-két emberke, akiket vizsgáltak. És nem tudták bizonyitani, hogy csaltak!! Monica Nieto, Jean-Pierre Girard, Silvio-Meyer... És mondom ezeket tudósok vizsgálták!! Nem unalmukban youtube-zók... Papadocnak ez kellett. A tudományos megközelités. Most itt van. És ez sem jó nektek.... Anafeb...1,5...Ne viccelj..."

Persze, mindig csak arrol derult ki hogy csalt, akit kozelebbrol megnezunk, a tobbi meg mindig rendelkezik az erovel.
Az sem mindegy hogy hogy vizsgaltak. Megtortent eset: Tudosok mondjak hogy ok aztan teljesen alaposak, csalas kizarva. Jelentkezett ilyen vizsgalatra egy-ket buvesz, es siman atvertek oket (tehat csalassal produkaltak a jelenseget, a tudosok pedig nem vettek eszre a csalast). Attol hogy leirod: "tudosok vizsgaltak" az meg nem lesz tudomanyos megkozelites.

Megint mondom: nem latom teljesen hogy milyen kep el a fejedben a youtuberol, de az biztos hogy felulvizsgalatra szorul.

Csirkekrol mit mondjak? Szerintem ez is olyan mint a test elhagyasra az ezer-millio (ertsd: nulla) ellenorzott kiserlet.

Bolgarka 2008.03.24. 22:40:38

el sem tudok mozdulni innen :) de ez nem baj!!

a youtube-bal az a baj, hogy a mai technika által bármit és bárhogyan be lehet mutatni.. figyelj! ha érdekel nézz utána. nem jegyzem meg kutatók hosszu sorának nevét.. megmodnom öszintén, hogy már nemtom hogy hivják azt a fickót, aki laborban vizsgálta uri gellert. a könyv sincs már nálam, mer má nem tegnap volt, hogy olvastam. de olvasd el az általad bemutaott könyvet és akkor bezsélünk róla tovább!!! csirkés ugyanez. szerinted. az nagyon kevés ebben az esetben.. keress rá!

anafeb igazad van a depresszióban. nem a kifejezés a lényeg. ugy is irhattam volna, ahogy a szcik mondják, ami sokkal általosabb lett volna, és nem közvetlen a depresszióra vonatkozott volna. mert LRH nem ir a depressziróról. hanem csak úgy általában igaz. köztük a depresszióra is. mert az nem egy betegség, hanem egy (lelki) állapot. mondjuk a legtöbb testi betegség is egy lelki állapot következménye, de ezt most inkább hagyjuk... de LRH még csak meg sem emliti ezt a szót, hoyg depresszió. de ha úgy irtam volna, ahogy LRH irja, akkor nem értetted volna, mert sok a szcis szó. és mondtam, hogy megértéseim vannak a szci-vel kapcsolatban. ez nem egy vers, amit fel lehet mondani. a másik meg, hogy abszolute próbálom kerülni a szak- és idegenszavakat, hogy bárki érthesse miröl is beszélünk. nem a szavak külalakja, hanem a mondanivaló ereje határozza meg a lényeget. szerintem. majd máskor idézek. most néhány napig nem érek rá olvasni.. és télleg utána kell keresnem..

alagi 2008.03.24. 22:55:53

Leirni meg mindig sokkal-sokkal-sokkal konnyebb barmit, mint csinalni egy filmet rola. Akkor miert higgyek megis inkabb a konyvnek?

Szand mar ra azt a negyedorat, hogy megnezed ezeket a videokat, es rogton latni fogod, hogy nem barkacsolas, hanem 2 tv-musor egy titkos kameras felvetel. Az egyiket meg tekintheted ugy hogy a konyv egy fejezetet felolvassa neked a szerzo. Tehat ilyen ertelemben reszben olvastam a konyvet.

(Egyebkent sem a trukkfelvetel a lenyeg: pl, kell-e ehhez photoshop?
UG bemegy a tevemusorba, latja az elokeszitett asztalt amihez korabban nem nyulhatott hozza, mondja hogy megijed, kicsit kesobb kijelenti hogy nem erzi magat erosnek aznap este, es aztan egy trukkot sem tud bemutatni.)

"csirkés ugyanez. szerinted. az nagyon kevés ebben az esetben.. keress rá!"

Tehat ertsem ugy hogy az "alagi sserint" az nem er semmit, a "bolgarka szerint" pedig mindent visz?
Vagy hogy az elobbi birosagos pelddal mondjam: Neked kell bizonyitani, ha nemtrivialis allitast allitasz. A csirke jelenleg artatlan.

"ha érdekel nézz utána. nem jegyzem "

Ezen mar tulvagyok, utananeztem, nem talaltam semmit, ezert kertelek teged hogy ha tudsz komoly forrast mutatni, akkor ne habozz.

Reformer 2008.03.24. 22:59:19

anafeb és a többiek: LRH korai írásaiban (1950 körüliek) vannak egész használható anyagok - akkor még nagyobb az arány. Pld. A túlélés tudományának a tónusskáláról szóló része és az életerő-fizikai univerzum kapcsolatáról szóló része.

Ebből "idézget" bolgárka.

Ezek a gondolatok persze máshol is megjelennek, meg nyilván az egészet áthatja Hubbard sajátos nézőpontja, meg persze vannak benne vitatható és túlhaladott részek, de összeségében ezt még én is merem ajánlani (de csak a könyv első felét).

A tónusskála jóval több annál, mint 5 db 1 és 4 közé eső törtszám és egy rövid megjegyzés, többszáz oldalas elemzés van róla a könyvben.

Bolgarka 2008.03.24. 23:18:12

hey reformer!

jó hogy itt vagy.. ugyis kiváncsi voltam már rád..
mondtam én olyat, hogy a tónusskála néhány törtszám?? és mondd kérlek egy példát nekünk, hogy mi nem szcentológusok is értsük, hogy miért is müködik a tónusskála.. megfigyelhetö, vagy nem? van olyan jelenség az emberek viselkedésében, ami összefügésbe hozható a LRH tónusskálájával, vagy badarság?? biztos többet tudsz róla, mint én.. a könyv második felével mi a baj?? (hehe. ez most burkolt rosszindulat részemröl:))) de! tényleg szeretném tudni refomerröl az igazságot, ugyhogy bocsáss meg nekem)

és mondd reformer ha a ezek a gondolatok más vallásokban is megjelennek, (amit senki nem tagad) akkor mér van mégis az, hogy azok nem értek el hasonló eredményeket, mint a szci. ezt nem tagadhatod, hogy az emberek jobban lesznek töle!!!

az, hogy mi van a See Orgban nem tudom, ugyhogy addig amig nem tudom az ellenkezöjét, akár igaz is lehet, mint már mondtam nem is akarok veled arról beszélgetni, mert nemtom...

ja és még vm. ha azt állitod, hogy vezetö voltál (gondolom azt nem akarod elmondani milyen poszton, érthetö is..) de! azt vizsont megmondhatnád, hogy hol jártál a hidon?? ez ugyanis izgatja az én fantáziámat..

gtoma miért moderált ki? elmeséled nekünk? mit mondtál? innen biztos nem leszel kimoderálva..

alagi. nem azért kell elhinni a csirkéset, mert én mondom, ez egyértelmü, hogy nem jelent semmit. hanem mert René Peoch francia biológus állitja.

IrishOak 2008.03.25. 01:06:18

Boglár.... teeee.. a Budhizmus nem vallás(azt a nyugatiak gondolják róla.Ahogy a Hinduizmus sem vallás)... amiket meg a családodról magadnak kitalálsz,és itten interpertálsz az az elmédben van... azért ilyen szépen körülményesen cirkalmányozod:-DD ..akkor apád nem készülne szektába:-DDD, ha minden okés lenne!!! de ha olvasnál minden szót, és meg is értenéd, akkor nem hisztériáznál:-DDD
menjél szektába apával... az lenne neked a legmegsemmisítőbb...próbáld ki azt amiről itt fantáziálsz, és önhazugságokkal provokativan keresgéled a baromságaidra megfelelő válaszokat... na ha van vér a pucádban - menjél, próbáld ki, és majd ha tudsz róla valamit, akkor okoskodjál.. úgyis hazaküldik anyának a vastag számlát,(amibe életerős nagymama is belerokkan, meg belenyamvad a sok tesód is) akkor legalább legyen hasznod a wc pucolásból...és az agymosásból:-DDD

.. bocs... van hogy tautológiába fulladok jómagam is: azt nem publikálom, hogy ez miben áll:-DD

Bolgarka 2008.03.25. 01:58:47

Tessék. Iri, köszi, hogy nekem már nem kell tovább bizonyitanom, hogy mekkora barom vagy, elintézed te magadnak is. A dögölj meg bolgárka, meg a családod is, ugyis hülyék vagytok, és általábam a dögöljenek meg sokan, akik nem olyanok mint én nagyon lenn van a skálán... talán ez inkább fasiszta, mint kommcsi, mert egyenesen a képembe mondod. és mint számtalan példa mutatja, gyorsan pusztulást is hoznak a közvetlen környezetükre... beleértve saját magukat is... gondolom az Ópiummal és "kedves barátaival" sokat is elmélkedtek együtt. hát ja. ha nem megy egyedül, akkor kell egy kis noszogatás...

na de majd remélem "tibetben" ezt is megtanitják veled... mer ha eddig erre még magadtól nem sikerült rájönnöd, akkor legalább ne kivánj rosszat senkinek se Jézus, se Buddha nevében!!

:DDD

káröröm. szintén nagyon fos emberi tulajdonságokra vall, de sajnos néha hajlok rá még én is. de inkább erösebben érzem most a szánalmat, mint a kárörömöt.

Bolgarka 2008.03.25. 03:03:34

köszi Irishoak mégegyszer a hozzászólást, mert miattad elövettem, újra a túlélés tudománya könyvet. ez a köny egy álom :))

1,5 düh:
-romboló tevékenység
-vad gyülölet, csak halálról, gyülöletröl beszél
-zátonyra futtatja a theta vonalakat, az eredeti tartalomtól függetlenül minden kommunikációt en-thetává torzit
-sajátjával ellentétes realitás lerombolása "nincs igazad" mondja
-tönkreteszi és pusztitja a környezetét, ha ez nem sikerül, lehetséges önmagában tesz kárt, fasiszta
-nem öszinte, még ha szándékait jónak is tünteti fel, pusztuást idéz elö
-bünözö, erkölcstelen, kártékony
-nyilvánvaló a destruktiv hazudozás
-meggondolatlan rendszerint önromboló vakmeröség
-destruktiv jellegü kitartás, erösen indul, de gyorsan hanytlik
-szó szerint veszi a riasztó megjegyzéseket, rendszerint durva humorizálás :DDD (ez a legjobb)
-fenyegetést, büntetést és kirivó hazugságokat alkalmaz, hogy uralkodhason másokon
-nehéz találni nála igazi örömteli pillanatot

te hallod Iri. beszarsz. az auditálási részhez nem értek, de azon kivül midnen oszlopot felsoroltam neked, és nagyon bejött! gratulálok hozzá. igazán szép munka töled... meg ahhoz is gratulálok, hogy azt az érzést, hogy LRH vmt mégiscsak sejtett az emberekröl, mégjobban megerösitetted bennem... na ez egy "büvös" tapasztalat, amit eddig nem sikerült megértetnem veletek...

amúgy az auditálási rész az a második könyv, amit én nem olvastam, mert kicsit magas még... reformer! nem lehet, hogy te sem értetted tisztán, hogy miröl is van ott szó?? az inkább auditoroknak szól.. voltál te auditor??

ja és még valamiért nagyon jó, hogy kezembe vettem a könyvet. az elsö oldalon LRH köszönetet mondd ezeknek az "emberkéknek":
-anaxagoras
-arisztotelesz
-szokratesz
-platon
-euklidesz
-lucretius
-roger bacon
-francis bacon
-isaac newton
-van leeuwenhoek
-voltaire
-thomas pain
-thomas jefferson
-rene descartes
-james clerk maxwell
-charcot
-herbert spencer
-william james
-sigmund freud
-thomson kapitany
-william a. white
-will durant
-alfred korzysbski grof
-es LRH valamikori egyetemi tanarai...

ugyhogy remélem egy darabig ezt a kérdést is letisztáztuk végre... Iri kösz mégegyszer!!

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.25. 07:39:11

Alistair Crowley-nak miért nem mond köszönetet? Tőle is sokat tanult!

sz.csabiii 2008.03.25. 08:49:01

bolgarka

Nem tudom reformer merre járt a hídon, de én bizton állítom, hogy én végig mentem rajta. És képzeld vissza is jöttem rajta. Ja, persze nem azon amire gondolsz, hanem pl. a Petőfi hídon. Többször is. :)))

Álom a könyv, nem rémálom?

Amit írtál, nagyon ráillik ez elvadult szcikre: -fenyegetést, büntetést és kirivó hazugságokat alkalmaz, hogy uralkodhason másokon

Luxon 2008.03.25. 09:39:03

Bizony bolgarka egy szci public, feladata gondolom eme blog "terelése".
De sajnos elég elvakult, hogy ne vegye észre pont az ellenkező hatást éri el. Úgy tűnik ez a tech nem jött be ;)

Luxon 2008.03.25. 09:40:51

Most jöhet egy copy paste bolgarka.
Remélem lesz vagy 150 sor :D :D

Bolgarka 2008.03.25. 12:22:19

sz. csabii

nagyon sajnálom, hogy neked ennek a befogadása magas. és igen Luxon, jön a copy paste, mert amint látom, te figylemsen olvasol, és tudod, hogy ezt már egyszer elmondtam...

"a szci által magadra találsz és nem egy hatalmas gépezet részeként "agymosottá" válsz. Azok a szcik meggyözödésböl, mondjuk inkább úgy, hogy tapasztalatik miatt cselekszenek úgy, ahogy cselekszenek. Az, hogy ti nem értitek az okokat rajtatok múlik, nem azon, hogy ök agymosottak. Ti látjátok öket agymosottaknak, mert nem tudjátok mi hajtja öket. Az hogy hasonlóan cselekszenek annak köszönhetö, hogy hasonló megértésekkel rendelkeznek. Ti azt mondjátok, agymosás, ök meg tisztán látás.."

Alistair Crowley-ról annyit, hogy fel van fújva. olvastam róla (nem a szcik-nél) má nemtom mit, de azt tom, hogy a könyv ugy volt irva, hogy se nem szidta, se nem dicserte. csak puszta közlés volt. szerintem is bolond volt a szegény, ha az orgiák által próbálta megtalálni az lelki egységet, vagy mit is.. már nem is tom.. az egész spiritualitás körül büzlik vm. szellemiséget hirdetnek, közbe meg nem midnegy, hogy fahéjjal, vagy köménnyel szórod be a tested.. de aztán ehhez igazán nem értek, ugyhogy eszem ágában sincs megbántani vele senkit. LRH-ról meg annyit, hogy ezt is összefüggésbe lehet hozni a tónusskálával. A magasan elhelyezkedö egyén képes a dolgokat (Crowleyt) úgy látni, ahogy vannak. nem ferdit, nem támad, nem gurul be. dönt, de nem feltétlenül itélkezik. a szci-ben erre azt mondják képes konfrontálni. asszem. (ezért is vannak külön magyaráztok a szciben szavakra, mert nem mindig teljesen azt jelenti, amit hétköznapi értelemben)

az, hogy LRH "jóban volt" vele, nem azt jelenti, hogy egyet is értett vele. ahhoz, hogy rájöjjön dolgokra elég sok emberrel kellet beszélnie, illetve ismernie öket. gondolom azért nem mondd neki köszönetet, mert nem állt szándékában.

anafeb jól konfrontál. nem füz hozzá rendszeresen butaságokat, és nem is lesz ideges. ezt még nálam is jobban csinálja :) és képes a dolgokat úgy látni, ahogy vannak. csak néha hamisak az adatai. de nehogy azt hidd, hogy most ez seggnyalás, eszemben sincs. addig amig van remalom.blog.hu, addig mi nem vagyunk baratok :)

az, hogy a szcit a kommunizmoshoz hasonlitjatok érthetö, ugyanis elsö ranezesre tényleg hasonlitanak egymáshoz. csak az egyik 1,1-en, a másik meg mondjuk hogy 3 felett. 1,1 burkolt rosszindulat, már meséltem róla (ünnepel, de hazug) 3 felett meg az ember ünnepel, mert ismét képes az öszinte örömre és szeretre. tehát. azok az emberek tényleg örülnek, hogy LRH-nak szülinapja van!!! és megmondom öszintén, hogy pl. egy elöadás után én is furán néztem körül, hogy felállnak és tapsolnak. mi az istent tapsolnak gondoltam magamban.

aztán végig gondoltam. elöször is. a szülinapokat mi is megünnepeljük, ajándékozunk, táncolunk stb.. ha bemész a szinházba és megnézel egy elöadást. a végén ott is tapsolunk.

továbbá van még vm. van egy fiú a falunkban. nagyon energikus, jó indulatú gyerek, de nem vm okos. a többiek azt a gúny nevet adták neki, hogy "LELKES". ez megint csak a tónusskála. szerencsétlen gyerek több happy, jól érzi magát a börében, és jönnek a többiek és lenyomják a hülyébbnél-hülyébb gúnynevekkel, vagy azzal, hogy kicsúfolják, ha nem csak sörözni és lógni akar, hanem mondjuk épp kedve van füvet nyirni... ez igy mükszik. általában véve csak a hasonló szintü tónusokkal értesz egyet. a magasabban lévö személyek inditékait nem vagy képes befogadni. ezt már szintén leirtam fenn.

az elöadás után nem értettem. nem tudtam ismét csak "konfrontálni". nem azt láttam, amit az valójában jelentett. ma sem repesek az örömtöl, ha LRH-nak szülinapja van, nem érdekel. de attól még ha mások örülnek neki, nem mondom azt, hogy ök ettöl örültek.

nem vagyok szci publik. de akár lehetnék is. elég jól csinálom, mi?? nincs egy épkézláb kérdésetek sem, kivéve néha anafebet...

sz.csabiii 2008.03.25. 12:34:18

bolgarka,

Én inkább racionálisnak mondanám magam.... Én már kérdeztem, választ nem kaptam, minek kérdezzek ismét? Feleslegesen nem túráztatom magam.

Bolgarka 2008.03.25. 12:38:40

csabii

"Álom a könyv, nem rémálom?"

erre gondolsz? erre mit mondjak? :)

ne haragudj, lehet tényleg elkerülte a figyelmemet. ha érdekel a véleményem, akkor kérdezd meg újra kérlek. 10 helyröl támadtok, nem tudok mindenröl irni, föleg nem úgy ha egyesek, még abban is rosszat vélnek felfedezni, hogy esetleg hosszú a válaszom...

sz.csabiii 2008.03.25. 13:06:34

bolgarka
nem, de nem is érdekes, már megszoktam. :)

De látom az enyhe "megjegyzéseid" nem tudod elhagyni.

Reformer 2008.03.25. 14:07:14

"mondd kérlek egy példát nekünk, hogy mi nem szcentológusok is értsük, hogy miért is müködik a tónusskála.. megfigyelhetö, vagy nem? van olyan jelenség az emberek viselkedésében, ami összefügésbe hozható a LRH tónusskálájával, vagy badarság?? biztos többet tudsz róla, mint én.."

annyit tudok erre mondani, hogy a tónusskála célja az emberi viselkedés előrejelzése. ha valaki végigolvassa azt erről szóló párszáz oldal, egészséges kritikai szemlélettel kiszűri a felesleget, akkor egész jó képe lesz embertársairől. Nem 100%-osan használható, de tény, hogy hasznos.

"a könyv második felével mi a baj?? (hehe. ez most burkolt rosszindulat részemröl:))) de! tényleg szeretném tudni refomerröl az igazságot, ugyhogy bocsáss meg nekem)"

semmi baj, csak az eléggé technikai jellegű, főként auditoroknak szól, az első része a gyakorlatiasabb tudás

"és mondd reformer ha a ezek a gondolatok más vallásokban is megjelennek, (amit senki nem tagad) akkor mér van mégis az, hogy azok nem értek el hasonló eredményeket, mint a szci. ezt nem tagadhatod, hogy az emberek jobban lesznek töle!!!"

mondjuk azt, hogy valaki jobban lesz tőle. De ez máshol is megjelent, sőt LRH maga mondja, hogy Buddha elérte a Clear állapotot.

Sőt, mondok egy jobb példát - a dalai láma. Ő évszázadok óta ugyanaz a lény, aki reinkarnálódik. LRH például erre nem volt képes, hiszen már 22 évesnek kéne lenni, ha újjászületett tudatosan, mint a dalai láma.

"ja és még vm. ha azt állitod, hogy vezetö voltál (gondolom azt nem akarod elmondani milyen poszton, érthetö is..) de! azt vizsont megmondhatnád, hogy hol jártál a hidon?? ez ugyanis izgatja az én fantáziámat.."

A Sea Orgban az a hozzáállás, hogy OT vagy már most auditálás nélkül és nem muszáj a reaktív elmédet használni, hanem lépj túl rajta akaraterővel és legyél hatékony.

Így se én, se senki nem más nem nagyon haladt a Hídon.

"gtoma miért moderált ki? elmeséled nekünk? mit mondtál? innen biztos nem leszel kimoderálva.."

Már nem emlékszem, mi volt. Kínos kérdéseket tettem fel valószínűleg, ami a lelke mélyén neki is kételyeket okoz.

Bolgarka 2008.03.25. 14:51:51

ejej Reformer. de azért persze köszi a választ. én tudom mit jelent az operativ thetan. de kérdés, hogy te tudod-e?? mert ezek a válaszok nem volak túl meggyözöek. OT vagy és ennyit tudsz a tudsz a tónusskáláról?? a tónusskálára épül minden. azt is mondhatnám majdnem, hogy tónusskála=szcientológia. pl. az is, hogy miért állitja LRH a fizikai univerzumról, hogy gonosz. hogy jön egyáltalán ide a fizikai univerzum Reformer?? miért beszélek én most erröl?? mi köze ennek a kettünek egymáshoz?? de tényleg. miért is állitja LRH, hogy a fizikai univerzum gonosz?? ha OT vagy ezt tudnod kell. én még méregtelenitöt sem csináltam, de tudom... nem azt modnom, hogy igaz, hanem tudom, hogy miért állitja LRH. még egy kérdés. mi szerinted arra a magyarázat, hogy az OT szinteket csak a 8-asig lehet megszerezni?? pedig 16 van...

továbbá. ha valóban szci lennél, akkor azt is tudnád, hogy gtoma miért is moderált ki téged. nem a kínos kérdések miatt (pontosan erre gondoltam akkor, amikor azt mondtam, hogy csak "evilági" érvei vannak, mint pl. szerzöi jog, amit ti értetek és titetek lehet vele megygözni). Refomer enyje. erre van egy szcis magyarázat is... hogyhogy nem tudod?? szóval?? válasz? szerinted miért is moderált ki téged gtoma??

1. miért is gonosz a fizikai univerzum?
2. miért csak 8-asig adnak ki Ot cimeket?
3. miért is moderált ki téged gtoma??

a dalami lámát nemtom. mármint persze hallottam róla, de igen, én hiszem, hogy lehetséges. és abban is hiszek, hogy ha ö tudja, akkor akár mi is képesek lehetünk rá... még Iri is, csak nála valószinü évszazadokig tartana még kipucolnánk a "reaktiv elméjét", "rögeszméket".

ja és Refomer veszélyes vizekre eveztél, de ne menj el.. még ezer másik kinós kérdésem van a számodra...

sz.csabiii 2008.03.25. 15:08:07

bolgarka
ezt írod:
"és mondd reformer ha a ezek a gondolatok más vallásokban is megjelennek, (amit senki nem tagad) akkor mér van mégis az, hogy azok nem értek el hasonló eredményeket, mint a szci. ezt nem tagadhatod, hogy az emberek jobban lesznek töle!!!"
Én eddig ennek az ellenkezőjét tapasztaltam, tehát ahogy LRH mondaná, ez igaz számomra, nem az amit te írtál.

3. miért is moderált ki téged gtoma??
Erre tudok választ adni én is, a többire nem... toma mindenkit kimoderált aki nem értett vele egyet és nem olyan kérdéseket tett fel, aminek semmi értelme és nem vitt közelebb a megoldáshoz.

"mi szerinted arra a magyarázat, hogy az OT szinteket csak a 8-asig lehet megszerezni?? pedig 16 van..."
biztos jól tudod? Nem 32 van?

Két gyors kérdés:
Miért nem gonosz a nem fizikai univerzum? Mi a különbség az operatív és a nem operatív thetan között?

Bolgarka 2008.03.25. 15:25:13

köszi csabii, de ezeket a kérdéseket nem neked szántam és ez sem véletlen. én most megvárom reformert. a többiröl majd késöbb, veled. okés? hogy mi is azaz OT, meg mi van a fizikai univerzummal meg ezek... nem fogom lelöni a poent...

Tatuka 2008.03.25. 16:37:58

Bolgarka,
tök mindegy, hogy Reformer mit fog válaszolni, te már régesrég eldöntötted, hogy hazudik és valójában nem is szcientológus.
Akkor meg minek kérdezel? Hogy igazolva lásd önmagad?
Reformer lényege nem abban áll, hogy fel tud-e mondani több ezer oldalt fejből, hanem abban, hogy bent volt ebben a szervezetben, kijött és most elmondja, mit tapasztalt ott. Ezt a könyvekből te az életben nem tudod meg.

Reformer 2008.03.25. 16:48:07

Bolgarka:
"OT vagy és ennyit tudsz a tudsz a tónusskáláról?? a tónusskálára épül minden. azt is mondhatnám majdnem, hogy tónusskála=szcientológia."

Nem vagyok OT, még Clear sem, de annak kellett lennem :) A szcientológia jóval több, mint a tónusskála. Tudod, a 3000 előadás meg a 40 millió szó.... biztos hallottad már ezt.

" pl. az is, hogy miért állitja LRH a fizikai univerzumról, hogy gonosz."

Nem állít ilyet. Pontos idézetet kérek!

"szerinted miért is moderált ki téged gtoma??"

Már megírtam, azóta nem változott a véleményem.

"miért csak 8-asig adnak ki Ot cimeket?"

Erre a kérdésre David Miscavige tudja a választ. Szerintem amúgy azért, mert a többi nem létezik (nincs összeállítva kiadható formában).

"ja és Refomer veszélyes vizekre eveztél, de ne menj el.. még ezer másik kinós kérdésem van a számodra..."

Tedd fel őket!

Bolgarka 2008.03.25. 16:58:13

Tatuka. Ha Refomer ezekre a kérdésekre nem tud választ adni, akkor tudod az azt jelenti, hogy soha nem járt a See Orgban, de még csak egy kis misszióban sem, és a túlélés tudománya cimü könyvet még a boritójáról sem ismerné meg...

Ezek olyan egyszerü kérdések egy szcientológus számára, mint egy fizikusnak, az hogy mi a sebesség és a gyorsulás közötti összefüggés. Általános iskola 6-ik osztály.

De ha esetleg Refomer valahonnan kideriti addigra a válaszokat, mire visszajön, akkor majd lesz egy csomó másik kérdésem. Egészen addig, amig nem csúszik hiba a gépezetbe. Refomer addig ártatlan, amig nem bizonyosodik be ennek az ellenkezöje... De a gyanú addigis is fenáll!

Kerek 2008.03.25. 17:19:11

Nah, ez egyre érdekesebb Bolgarka részéről.:) Kiváncsi vagyok rá, hogy Reformerék milyen adatokat kaptak ahhoz képest, amit mi kaptunk az egykori misszióban:D

Bolgarka 2008.03.25. 17:35:32

értem :)

akkor térjünk arra a részre rá, hogy ugye te valamikori vezetönek vallod magad. mesélj nekem kérlek arról, hogy pl. miért harapnak a szcik arra nagyon, ha valaki egyszerüen elkésik??

vagy kérlek mondd meg azt, hogy minek van az a sok fajta jelentés (tétlenségi, elvesztési, hiba stb..) amivel vezetöként mindenképp találkoznod kellett volna.. a válasz nem az rá, hogy mert a szcientológusok nagyon unatkoznak és minnél bonyolultabb bürokráciai rendszer kiépitésére törekedtek... tehát a kérdés inkább az, hogy mi az oka, hogy ennyi fajta jelentés van? miért kell öket megkülönböztetni?? és milyen célt szolgálnak ezek a jelentések? minek találták ki öket??

vagy miert küldik azokat az embereket az etika tiszthez, akik elakarnak menni a See-Orgból. miért?? mindig azért, hogy maradásra késztessék öket? vagy el tudod képzelni, hogy ott esetleg más is történeik?? apám még ott sincs, de én erre is tudom a választ...

Tündér Mese 2008.03.25. 19:54:33

OFF

hihi... Ismerős helyzet! :))))
Erre most nagyon kiváncsi vagyok!

Reformer: Vigyázz, a válasszal, csak alaposan, és természetesen úgy, hogy megfelelj, mert ha nem fogadják el amit mondasz, irgum- burgum hazugként fogsz teszelegni!
Azért én neked hiszek! :))

Reformer 2008.03.25. 21:09:50

"miért harapnak a szcik arra nagyon, ha valaki egyszerüen elkésik??"

Etikátlansági tünetnek gondolják.

"kérlek mondd meg azt, hogy minek van az a sok fajta jelentés (tétlenségi, elvesztési, hiba stb..)"

van erre egy irányelv - LRH nem írta benne, hogy miért van ennyiféle, gondolom, ötleteket akart adni

"vagy miert küldik azokat az embereket az etika tiszthez, akik elakarnak menni a See-Orgból. miért?? mindig azért, hogy maradásra késztessék öket? vagy el tudod képzelni, hogy ott esetleg más is történeik??"

két dolog - vagy legyen "megmentve" (a maradásra rábeszélve) vagy írjon alá mindenféle papírt, hogy nem beszél semmi belső dologról, ha már mindenképpen elmegy

Reformer 2008.03.25. 21:12:42

Még egy dolog, Bolgárka - ha hallgattad a "A szcientológia és a hatékony tudás" c. előadást, akkor tudod, hogy Hubbard azt mondja, hogy a vakságnál is van rosszabb - ha valaki vak, de azt hiszi, hogy lát.

A felfelé vezető út ott kezdődik, hogy az illető rájön, hogy vak és nem lát semmit.

Ebben special igaza volt szerintem.

Bolgarka 2008.03.25. 21:54:32

Köszi. Asszem nekem nincs is több kérdésem. 6-ból 1-re született válasz, egészen pontosan igy hangzik:
"Etikátlansági tünetnek gondolják."

A többi még csak meg sem közelitette, azt sem tudtad mire vonatkozik a kérdés... és nem is csodálom, hogy nem tudtál rá válaszolni. az elsö kérdésre a válasz a túlélés tud-ban áll. és forgasd még egy kicsit azt a táblázatot. nézd csak meg azt a táblázatot jobban. mi áll -3-nál?? a válasz röviden és tömören ott van egy rubrikában. most már érted te "vezetö"??

a másodikhoz és harmadikhoz is egy kis löket. sok entheta, enthetát szül, sok theta meg thetát. etikátlanság etikátlanságot hoz, becsületteség, meg becsületetességet nevel. most már dereng vm??

a szciben szinte minden mindennel összefügg. ezért is majdnem, hogy kizárt, hogy LRH hazudjon, mert kb 30 év munkája van benne. nem csak a hasára ütött és megirta..

a többire a válasz mint varázsszó, mind etika lenne.. persze fejtegethetném, de minek? ugyse hinnétek. és LRH nem ad "ötleteket". ö nem menedzser volt egy marteking irodában. minden könyve úgy van megirva, hogy te gyere rá magad mi az igazság. ez jelenti az az igaz, ami számodra igaz. de itt az élö példa, hogy ez a gondolkodás nem mindenkinek az erössége.

Reformer. ennyi év tapasztalat és semmi eredmény?? egy értelmes gondolatot sem értettél meg abból, amit LRH mondani akart a sok millió mondattal...
1. vagy nem voltál sohase szci
2. vagy nagyon-nagyon hülye vagy. ezeket nevezik akkor meg-nem-értéseknek. és az a következménye, hogy az ember elhagyja a "csoportot" és utána olyan dolgokat mesél, amik a meg nem értéseikböl származnak.. erröl is irhatnék, de már nincs kedvem. mindenki csak fülel és tiltakozik. utáltok. pedig ha nem lennétek kiváncsiak a nagy igazságra, akkor nem is jönnétek ide újra és újra. vmt azért sejtetek legbelül. csak nem meritek bevallani még magatoknak sem...

akkor Refomer végülis melyiket szeretnéd? hogy nem vagy szci? vagy inkább a hülye vagyok, ne bántsatok változatot?? nekem válaszolj még egy utolsót kérlek. erre. a többiek ugyis téged pártolnak... öket nem kell meggyöznöd. engem gyözz meg, én állok csak a halál kapujában!!

Tündér. Nagyon kedves töled, hogy refomernek szurkolsz. De ez itt nem egy focimeccs. Igy nem is arról van szó, hogy ki melyik oldalt látja szimpatikusnak. Az elnyomók az elnyomókat értik, az 1,1-es, az 1,1-essel barátkozik, és a 2,5-ös a 2,5-sel. Többek között ezért is jobb anafeb a magasabban, illetve alacsonyabban van a tónusskálán kifejezés, mint az, hogy nekem szimpatikus...

Bolgarka 2008.03.25. 22:01:29

aham. és akkor te hogy is képzeled el pontosan ezt a vakságot?? mire utalhatott ezzel LRH???

erre én már utaltam itt, csak úgy irtam tisztán lát. azt is megbeszéltük már, hogy több vallásban megjelenik. szerinted ez mit jelenthet??

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2008.03.25. 23:13:02

Hm. Bolgárka hívott hogy nézzek be... Nagy változásokat nem látok. Sok ember okosnak gondolja magát, bolgárka pedig próbálja elérni, hogy másképp gondoljanak a dologra.

Reformer: semmiféle kételyem nem támadt. csak a hülyeségeid engem nem érdekelnek. Ha normálisan beszélsz, írhatsz. Nem vagy kitiltva. Te azt mondtad barátaiddal nem beszélsz a témáról. Én csak annyit kértem, viselkedj úgy a blogomon, mint ahogy a barátaiddal viselkednél.

Alagi: NA PONT OLYAN volt a válaszod a FÖLD bolygós példámra, mint azoknak akik azt hitték a föld lapos. FOGALMI megértésről beszél a könyv. És ez csak az egyik tanulási akadály! Aki azt hitte, hogy a föld lapos, annak bizony nem volt fogalmi megértése a FÖLD szóval kapcsolatban. És tömege sem volt. És nem volt megértése a fizika a geomatria és sok más tárgyban. Az, hogy ismered egy szó egyik jelentését, még nem azt jelenti, hogy van FOGALMI megértésed. De persze nyilván neked mondhatom. Ráadásul te a tanulás ALAPVETŐ (nézz utána mit jelent!) kézikönyvéről beszélsz. Igazad van, az csak kis része a technológiának.

Bolgárka... Ne ámítsd magadat azzal, hogy bármilyen igazság érdekli őket. annak az lenne a jellemzője, hogy lehetne egymás felé közelíteni. És megállapodna a blog valami "nagyjából közösben". Itt egyetlen motíváció van, melyet megtalálsz a túlélés tudománya című könyvben. A háborgó a háborgó lélekkel, a gyülölködő a gyülölködő lélekkel. A fradis a fradissal.

Nekünk egy "dolgunk" van. a néhány érdeklődő, de idetévedt embert informálni, hogy ami itt folyik, az egyszerű boszorkány üldözés.

Kerek 2008.03.25. 23:21:10

Kérdésem lenne. Azon elgondolkodtál Bolgárka, hogy mi van akkor, ha más van a gyakorlatban, mint amit LRH akart közölni az írásaival? Úgy értem, hogy mi van, ha az a szervezet, amelyik felügyeli és irányítja a működését, nem minden esetben úgy használja a tech-et, ahogy Ron meghagyta? Ha Reformernek vannak hiányosságai a feltett kérdéseiddel kapcsolatban, az azért lehet, mert vagy tényleg igazad van, és nem az, akinek mondja magát, vagy csupán a munkaköréhez nem tartozott az általad vázolt téma, és így 10 év alatt elég szépen elkophat az ismeret, ha nem használja valaki. Személy szerint ismerek olyan ügyvezetőt, aki szintén nincs tisztában ennyire mélységében az etikai irányelveknek, mert a képzéséhez nem tartozott hozzá, és magánszorgalomból egyelőre nem tanulta meg. Egyszóval nem szerencsés, ha leértékelve elítélően beszélünk valakiről, mondván, hogy ezzel példát mutatunk.

gtoma · szcientologia-hirek.blog.hu 2008.03.25. 23:44:16

Tudod kerek, "elméletileg" lehetne.

De egy biztos. Reformer "inteligenciáját" mutatja blogja is. Ha jól belegondolsz, mi a francnak rak ki egy promóciós levelet, vagy egy szervezési mintát?

Mármint: értem én, hogy lehet rajta csámcsogni, de ha csak egy pici ragadt volna rá a sea orgban, és értelmes ember lenne, hidd el nem rakná ki, mert VALÓJÁBAN a csámcsogáson kívűl semmit nem ér el.

A legnagyobb hazugság pedig, hogy ő REFORMER.

Nem reformálni akar. hanem lejáratni, csámcsogni.

tehát reformer:
vagy nem volt az egyházban,
vagy azért ment be, mert "beépült",
vagy szimplán hülye, akit kikurtak, mert ennyi esze volt ott is, és most "bosszút áll".

A saját sztorijáról, tapasztalatairól pedig nem sokat ír...

És azt is elhiszem, hogy azoknak akik amugy is csámcsogni akarnak, tökéletes táptalaj reformer.

Utána jártam a "vérrengző", kiabáló sea org vezetők dolognak is. Kiderült, hogy hazugság. ex sea orgosokat kérdeztem...

Ennyit reformerről.

sz.csabiii 2008.03.26. 08:37:42

bolgarka
Ezt írod: LRH hazudjon, mert kb 30 év munkája van benne
Attól még hazudhatott. Gondolj csak egy pár politikusra....
Te ugye egy jól képzett szci vagy, nem? Te könyvekből tudod mi van a sea orgban? Könyvekből tudod, mi történik ha etika tiszthez kell menni? Gondolom igen, mert feljebb ezt írtad, hogy Te csak olvastad, no akkor nem sok közöd lehet a tapasztalathoz, így viszont nem értem, honnan veszed a bátorságot, hogy bárkit is hazugnak nevezz, bárkit is kioktass????

gtoma
Mivel a te szétmoderált blogod a kutya se olvassa, kivéve a szci haverjaid, ezért gondolod, hogy itt a helyed. Mivel nem sikerült elérnetek sehogy, hogy ez a blog bezárjon.
Én meg találkoztam olyannal, aki menekült az egyházból, és valahogy nem a Ti verziótokat támasztotta alá. Tehát amit írsz hazugság!

gtoma szívod még a füvet?

Egyébként nem csámcsogni akarnak itt az emberek, hanem megismerni a szci-nek nevezett szektát. No meg úgy látom továbbra sem tudtok leszokni arról hogy itt minősítgessetek.....

Bolgarka 2008.03.26. 08:46:34

Kerek amit kérdeztem, azt egy nagyon a alacsony szintü könyvböl meglehet tudni es érteni.. Nem is lehet elfelejteni, mert erre épül az egész szci. Tónusskála és Etika. Engramok és ártó tettek. Nincs más ellenség, csak ezek. Az enyémek és a tieitek is... Ezt neked is tudnod kell, még akkor is ha mezei missziós szcientológus voltál. Mint mondtam en sem tudom eldönteni azt, hogy hazudik-e, vagy csak sötét mint az alagut. De mindenesetre nekem ennyi eleg volt arra, mégértsem azok az emberek, akiket én ismerek és szcik jelentösen intelligensebbek és tájékozottabbak a világban, mint mondjuk Refomer, Papadoc, Tatuka, vagy hadd ne soroljam... Persze ez még nem ok arra, hogy nekik higyjek. Az aza ok, hogy megértettem, látom, tapasztalom és még Reformerre is müködik a szcientológia és Anafebre és Tündérre, és Iri-re és mindegyikötökre... Ettöl valóságos. Érted. Tátott szájjal ültök és figyeltek, hogy na vajon, mi fog történni... Aztán amikor már nincs vissza út, mindenképp igazat kéne adnod Bolgárkának, akkor is azt mondod, hogy hajrá Refomer, vagy Bolgárka hazudik. Ez az aberráció. Mert 100 000 azt mondta, hogy szekta és most nem tudod eldönteni, hogy akkor mi is valójában. Mégs aját magadnak sem hiszel. Ezt nevezik vakságnak. És azt is, hogy nem mindig a többségnek van igaza már megbeszéltük...

Az, hogy az szervezeten belül elöfurdalhatnak visszásságok, egyértelmü. Pont ezt próbálják megoldani a jelentések sorával, hogy ki leheseen vizsgálni, hogy hol, vagy kinél csuszott ki az etika. Mert az szcik nem hülyék, hanem nagyon komoly elvek szeretint szeretnének élni. Hangsúlyozom próbálnak. Mert ök azok akik "felvették a harcot" az etikátlanság ellen. És hogy hirdethetnének etikus magatartást, amit saját maguk sem tartanak be.. erre van az etika tiszt. Ha valaki rossz, azt meg kell dorgálni. És nem visszamossák az agyát, hanem újból megértetik vele, hogy ha lopsz (mert alacsony tonusú tettek a halál felé nyomnak) te kis hülye, akkor elöször is magadnak, aztán a szervezetünknek, aztán meg ennek a föld nevü bolygónak ártasz beleértve az összes többi lényet, akik ezen mozognak.

remélem megkaptad a kérdésre a választ.

Reformer 2008.03.26. 09:26:31

Bolgárka:

a kérdéseidre helyes válaszokat adtam, mind a 6-ra. De mivel ezt vitatod, kérlek bizonyítsd be LRH-referenciák segítségével, hogy rossz válaszokat adtam, és neked van igazad.

Amúgy teljesen felesleges személyemben támadni, lehülyézni, mert rám abszolút hatástalan. Ez egy Hubbard-féle taktika amúgy, hogy személyében támadjuk az embert, ahelyett, hogy az érveivel vitatkoznánk. Ezzel csak magadat és az egyházat járatod le.

gtoma: azért raktam ki a szervezési mintát, hogy látható legyen az egyház szervezeti felépítése. Mármint a valós. Ez a figyelmes olvasónak sokat elárul.

A promóciós levelet pedig jól illusztrálják, hogy milyen módszerekkel gyűjt az egyház adományokat.

A saját sztorimról azért nem írok, mert a maradék pénzem nem kívánom ügyvédekre költeni. A hivatalos egyházi irányelv velem szemben az, hogy zaklatási célzattal perelni kell engem, amíg ki nem fogyok az anyagi erőforrásokból és ezért el nem hallgatok. Ref: The Scientologist, a Manual on the Dissemination of Material. Angol idézet: "The purpose of the suit is to harass and discourage rather than win." "If attacked on some vulnerable point by anyone or anything or any
organization, always find or manufacture enough threat against them to cause them to
sue for peace." - HCO PL, 15 AUGUST 1960, DEPT OF GOVT AFFAIRS, www.gerryarmstrong.org/50grand/cult/fbi/pl-dept-govt-affairs.html

"Utána jártam a "vérrengző", kiabáló sea org vezetők dolognak is. Kiderült, hogy hazugság. ex sea orgosokat kérdeztem..."

Azok az emberek vagy nem voltak túl sokat a Sea Orgban, vagy hazudtak.

Kerek 2008.03.26. 09:30:50

Szerencsére tisztában vagyok az etikai tiszt munkájával, feladatköreivel, és nálunk elérhető magyar képzési anyagaival, elvégre az voltam 3 évig. Nem szerénység, ha azt mondom, meg is értettem azokat, és úgy tűnik elég jól is alkalmaztam munkatársként. Így aztán azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy a tónusskála vagy etika bizonyos fokú ismerete még önmagában kevés lehet ahhoz, hogy valaki tartósan jó állapotban legyen, arról nem is beszélve, hogyha valakinek a hangulati szintje a sci miatt válik alacsonnyá, mint ahogy jó pár emberrel ez történt, akkor azt is el kéne fogadni, hogy bizony a "legtöbb dimanikán a legtöbb jó" számukra nem azt jelenti éppen most, amit számodra. Más realitás van, és ahhoz, hogy az ember magasabb tudatossági szintre, vagy tónusszintre kerüljön, bizony válaszokra van szüksége, méghozzá olyan válaszokra, amikkel tud azonosulni. Látod, például vegyünk téged, Bolgárka. Elolvastál néhány alapokról szóló könyvet, és olyan realitásokat kaptál, amiket felismertél önmagadon, a környezetedben. De biztos vagyok benne, hogy ettől még lesz nagyon szar napod, amikor hiába vannak az információk, mégiscsak választ keresel arra, vajon mindezek ellenére miért történt ez veled. Tíz év sok idő, ez tény. Az is tény, hogy nem egy régi motoros hagyta ott a szervezetet annak ellenére, hogy az etikai részleg végigvitte vele az ilyenkor szokásos eljárásokat. Az is tény, hogy nemrégiben adták ki az alapokat "újrafeljavítva". Ergo a korábbiakban voltak hibák, amik ellenére mégis olyan eredményekkel zártak le a tanulók a saját bevallásaik szerint, mint amelyeket az eredeti forrás tanulásakor várhat el az ember. Persze, hogy megnemértéshez, és ennek következtében etikai esethez vezet a dolog. Innen nézve való igaz, hogy az egyház részben önmaga generálja a támadóit. Ha van olyan ember, akinek fontos egy ilyen szervezet fennmaradása, és úgy látom te azok közé tartozol, akkor elsősorban ezeket az infokat kellene megvizsgálnia, és aszerint mérlegelnie. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen információk egyre inkább megerősítenek téged abban, hogy a forráshoz legyél hű. Egyébként megkaptam a kérdésemre a választ, köszönöm.

Bolgarka 2008.03.26. 10:44:24

Figyi Refomer. Én nem képviselek itt semmilyen egyházat, ugyhogy nem is tudom lejáratni.. Csak magamnak keresem a válaszokat és meg is kaptam. Köszönöm.

Abban igazad van, hogy nem kéne téged lehülyéznem, támadni meg nem támadtalak. Kettönk közül te vagy az, aki itt valamit is támad, egészen pontosan a szcientológiát. Ha ezt nem tennéd, azt se tudnám, hogy a világon vagy és nem foglalkozénk veled.

Kerek. Igen. "akkor azt is el kéne fogadni, hogy bizony a "legtöbb dimanikán a legtöbb jó" számukra nem azt jelenti éppen most, amit számodra." Ebben van az egész kulcsa. Referencia hozzá: "a becsületed fontosabb az éltednél is". Refomer a többi dolog is ilyen apróság, nincs kedvem felsorolni öket. Mint mondtam nekem nincs listám a válaszokra, mint neked. Rerferencia?? Milyen referencia?? Ettöl értem én, és te nem..

Idézet Kerektöl: "Ha van olyan ember, akinek fontos egy ilyen szervezet fennmaradása, és úgy látom te azok közé tartozol, akkor elsősorban ezeket az infokat kellene megvizsgálnia, és aszerint mérlegelnie."

Tudod a szcik azér nyomnak új´és új könyveket, hoyg a legbutábbak is megérthessék végre. Nagy képekkel, meg miegymás. Ugyanis mint már mondtam a meg nem értés ellenségeket szül. Hisz látod. Nem azért, hoyg valakit is átverjenek...

Továbbá Kerek itt nagyon nem a szervezetröl van szó.. gondolom nem kell magyaráznom, hogy mi az a zsugorodó spirál.. amikor az emberek a szci ellen fordulnak, akkor saját kis egzisztenciájukat féltik. és pont ezzel ássák mélyebbre a gödröt.. erröl beszél pl. tom cruise, csak hát enm valami meggyözöen. érted itt mire célzok?? ""a becsületed fontosabb az éltednél is"!!! és ezek a legfontosabb gondolatok már az alapokban is benne vannak kerek perec. és LRH nem csap be senkit. csak hát van aki megérti, és vannak akik nem..

sz.csabiii 2008.03.26. 11:22:46

bolgarka
látom a kérdéseimet sorozatosan figyelmen kívül hagyod. mindegy, már megszoktam a szcisektől.
Viszont, itt az elődeid már van 100 szor leírták, hogy a szci lényege az is, hogy nem változtatnak rajta, vagyis az eredeti lrh leiratból kell hogy tanuljon mindenki. Te most azt írod, hogy folyamatosan változtatnak. Vagyis most a te szci haverjaid hazudtok korábban sokszor, vagy te hazudsz.

sz.csabiii 2008.03.26. 12:22:58

bolgarka
elmaradt a show? nem kellett volna kárörvendőnek lenned...:))))

Bolgarka 2008.03.26. 12:52:16

csabii. azért nem válaszolok a kérdésedre, mert nincs értelme.. nem a mondatokon változtatatnak, hanem a könyvek külalakján... ilyen és ehhez hasonló kérdésekröl nem kivanok beszélni..

sz.csabiii 2008.03.26. 12:57:47

bolgarka
akkor ismét HAZUGságon kaptalak:
"Bolgarka 2008.03.25. 15:25:13
köszi csabii, de ezeket a kérdéseket nem neked szántam és ez sem véletlen. én most megvárom reformert. a többiröl majd késöbb, veled. okés? hogy mi is azaz OT, meg mi van a fizikai univerzummal meg ezek... nem fogom lelöni a poent... "

Bolgarka 2008.03.26. 15:24:30

bocs ezt már elfelejtettem. igazad van. elmondom. az OT az egy olyan személy aki a Clear állapotot már elérte, azaz sok negativ töltést leszedtek róla. ha nincs olyan sok töltés (theta thetát, entheta meg enthetét szül) akkor ez a személy a sok thetája által képes lesz majd saját magát kezelni, azaz mégtöbb thetát teremteni. szoval nem pusztitani, hanem epiteni, illetve olyan dönteseket hozni, mely a tuleles iranyaba mutat. azaz megtöbb thetat "termel".

ez a theta meg entheta dolog nagyon fontos. LRH azt mondja erre, hogy az emberiség zsugorodó spirálja. hogy megértsd csabi mondok egy mesét. jo hosszu lesz, helyezd magad kenyelembe :) a theta jó, mondjuk hogy becsületes, olyan ami alapvetöen nem árt senkinek.

es ugye van az emberiség. mindenféle mondák lengenek egy olyan helyröl, amit mondjuk akár hivhatnánk Atlantisnak is, vagy paradicsomnak, bárminek... ahol az emberek boldogok voltak, mindenkinek jutott és szellemi egységben éltek. nem volt fájdalom, harag, meg bün!!! most csak nagyon röviden fogom elmondani, hogy megértsd. (LRH nem ir történelem könyveket. ilyeneket nem olvasol töle. ö csak azt irja, hogy zsugorodo spiral, meg tonusskala, meg arto tett, meg ilyenek.) na menjünk tovabb es jöjjön mondjuk adam meg eva. es az eredendö bün sztori. tehat vm történt. a nagy theta birodalomba betette a labat a gonosz, , elsö bün, "kiüzettek a paradicsombol". menjünk megtovabb. mondjuk hamurappi törvénykönyve. meg volt az eredendö bün, es mivel entheta enthetat nevel, ezert egyre több bün lett. ezt mar megbeszéltük. elötte lehet nem is volt szükseg törvenyekre. nem azert nem volt, mert az emberek olyan butak voltak, hogy nem tudtak irni, hanem sokkal etikusabbak voltak, bünök nelkül. szoval nem kellett törveny. aztan menjünk mondjuk a görögökhöz, akik szintén egy ragyogó kultúrával rendelkeztek, csak hát ott már voltak gondok... jöttek a haboruk, aztan mondjuk romaiak a legnagyobb elnyomok, arabok stb... elnyomas, elnyomas hatan. "sötet közepkor" sorozatos nyilkolas, megtöbb elnyomas. egyre lejjebb a lejtön... majak, aztékok, indiánok. mind egytöl egyig el lettek nyomva, elpusztitottak öket. pedig olyan "adottságokkal" rendelkeztek ezek az emberek, amit a mai fejlett technikánkkal sem tudunk megmagyarázni. lásd egyszerü példa, piramisok, indianoknal samanok, vagy a nazca rajzok, vagy ezer masik peldat is mondhatnék, ezek ismertek! szóval voltak ezek a birodalmak, és jött a sorozatos bün. és mára eltüntek!! a kinaiak falat huztak maguk köre, hogy ne aramoljon be a "gonosz". vagy nezd tibetet, ahol szinte megallt az idö. az egyik legelzartabb kultura a földön, közel nem estek at olyan fejlödésen, mint mi. legalabbis mi nyugatiak hisszük azt, hogy mi mekkorat fejlödtünk. megse tünnek azok az emberek elegedettlennek. kiveve ha ravesszük öket a bünre. terjeszkedünk!! gyarmatositas, megtöbb gyilkolas.. es sajnos visszünk magukkal ez elveinket is..theta thetat, entheta enthetat hoz letre...

egyre több a törvény?? miert?? mert szükseg van az emberek szabalyozasara. nem tudjak maguktol mi a helyes..
a dalami lamat nem erdekli, hogy milyen markaju a cipöje, vagy hogy hany negyzetmeteres a lakasa. nem hiszem, hogy erdekeben allna hazudni, vagy hogy egyaltalan eszebe jut a hazugsag gondolata!! ez az ami huz le minket a melybe. a sok entheta, az egyre szorossab ragaszkodas a fizikai univerzumhoz. es mondjuk ugy, hogy ez az, amitöl gonosz a fizikai univerzum . mert vakka es függöve tesz minket. halalba hajt...

es ma? ma mi is a helyzet?? tul ket vilaghaborun, amelyekben olyan fegyvereket fejlesztettek ki, hogy 5 perc alatt el lehet pusztitani az emberiseg, elövilag, es a föld felet. vagy akar az egeszet. van nehany hatalom, akik uralni akarjak a vilagot. mit is tanit? hogy kina gonosz, mert egyre többen vannak, es biztos majd haborut szitanak. hogy az arabok is mind gonoszak es terroristak es gyilkosok. es persze a szcientologusok is. hat azok a legnagyobb gonoszak!! szektasok!! es raerölteti a sajat igazat, akaratat masra. ne felejtsük, hogy az USA is europai, es kialakulasahoz ver es ver folyt mindenfele. az indianok most rezervatumokban elnek, mint a bolondok. ne hordj kendöt, hanem NIKE-t, nincs lelek, csak idegrenszer, nincs is isten se, csak a penz a hatalom stb... szoval sajat kepere formalja az egesz vilagot. aki nem olyan mint mi, az ellenünk van!!! milyen tonusra is vall ez? 1,1 vagy 1,5. nemtom. de mindesetre 2 alatt marad böven, ami viszont rossz döntések sorat jelenti..

csak hogy ez persze nem csak europaval van igy, hanem sok mas hatalommal is. es kicsibe is megy. csaladokon belül, meg iskolakban, meg munkahelyen, midnenhol. a zsugorodas pedig nem csak europara vonatkozik, hanem mindegyikünkre. velünk törtenik, mert mi csinaljuk!!! mi, emberek. ez nagyon fontos, hogy ez velünk nem csak megtörtenik, hanem mi csinaljuk!!! itt nalunk nem allt meg az idö.. es igy egyre több az entheta, egyre erkölcstelenebbek vagyunk... es talán eljön az "itelet napja" is..

ez most lehet nehanyotoknak nagyon viccesen hangzik.. pedig nem az. es nagyon is komolyan gondolom es a szcientologusok is, de az ö nevükben nem beszelhetek. ezek a közös motivumok szinte minden kulturaban elöjönnek: a bün, az itelet, az egyseges tudat stb.. ezek kellettek ahhoz, hogy LRH levonja a "következteteseit". es modszert adjon ahhoz, hogy eszrevedd.

es a regiek ezek szerint nem hogy hülyébbek, hanem okosabbak voltak mint mi. mert egy csomo mindent tudtak, amit mi elfelejtettünk, akar kanalat hajlitgatni is!!! minden mindennel összefügg. a szci nem egy kitalalt sztori, hanem minden mindennel összefügg. meg kell tudni erteni..

sz.csabiii 2008.03.26. 16:02:32

bolgarka
sajnos nem ezt kérdeztem

Bolgarka 2008.03.26. 16:12:45

ugye viccelsz velem csabii?? az OT gondolom tiszta. az hogy miért gonosz a fizikai univerzum és miért nem gonosz a nem fizikai benne áll a történetben. ha meg ezt sem erted, akkor nem tudom másképp elmagyarázni. ovodás gyerekek szintjén meséltem. nem bántalak, csak gondoldj bele, hogy ha LRH csak zsugorodó spirálról, entitásokról, valenciákról, meg as-isnessekröl beszél, akkor abból mit értethetett meg Reformer..

sz.csabiii 2008.03.26. 16:33:15

bolgarka
nem viccelek, nem kívánom magam ismételgetni.

Amit én itt leszűrtem belőled, az az, hogy jól adod el a szci. marketing anyagot. Konkrétumokról semmit, csak a nagy nagy ködösítés teljesen hétköznapi és általános dolgokkal...
A lényegtől teljesen eltértél.

Itt a tapasztalataikat írják meg egymásnak a kommentezők, akiknek volt közük a szci hez, ill. ti mint a másik oldal képviselői próbáltok marketingelni. toma már rég kimoderált volna az oldalán, ha ott ezt adod elő, csak a másik oldalról nézve, tapasztalva. Na ez itt a lényeg, itt nyiltan lehet beszélgetni, megosztani a tapasztalataid..............

Egy tény, jól értessz a szcihez, egész jól alkalmazod, jobban mint az itt néha néha megforduló barátaid. langelaci, gtoma, stb....
Csak hát aki már egyszer megtapasztalta, megégette magát a szci vel, az már ennek nem dől be.

Bolgarka 2008.03.26. 17:14:08

csabii. nincs marketing, csak szcientologia. ezeket mind a szci által tanultam. ha nem lenne szci, nem tudtam volna szembeszallni se Refomerrel, se Iri-vel... és nem váltam agymosottá se. hisz te mondtad, hogy jobban csinálom az elödeimnél is. azaz nem vagyunk egyformák!!

annak, hogy gtoma miért nem mesél, csak "ködösit" oka van. és az is lehet, hogy nem ezek a megértései mint nekem. pontosan ezért nem mesél. mert mindnekinek saját megértést kell szerezni. a szcientológiában semmit sem adnak a szádba, rá kell jönni.. én nem értek vele egyet, mert aki nem ismeri a szcit, annak nem elég az, hogy mi jót akarunk, ne higgy az elnyomóknak, higyj inkább nekünk. muszáj adatokat adni, hogy az emberek tudják miröl is van szó. hamis adatok, hamis döntés, hamis itélet. tehát nem értek vele egyet, ezért nem is tartom be...

az, hogy mire jó ez az oldal, azt én tudom, nem kell elmagyaráznod. ezek az én tapasztalataim. bebizonyitottam, hogy Refomer vagy nem szci, vagy hülye. azt is bizonyitottam illetve mondjuk úgy, hogy "elhittettem veletek", hogy én NEM hazudok.
ugyhogy mégegyszer és utoljára hadd idézzem magam:

"Tátott szájjal ültök és figyeltek, hogy na vajon, mi fog történni... Aztán amikor már nincs vissza út, mindenképp igazat kéne adnod Bolgárkának, akkor is azt mondod, hogy hajrá Refomer, vagy Bolgárka hazudik. Ez az aberráció. Mert 100 000 azt mondta, hogy szekta és most nem tudod eldönteni, hogy akkor mi is valójában. Még saját magadnak sem hiszel!!!! Ezt nevezik vakságnak."

szcientologia=tudni azt amit tudsz. én tényleg tudom amit tudok, és nemcsak hogy tudom, de még alkalmazni is képes vagyok azt, amit tudok. ez a szcientológia, és nem más.

és most mindezek megértése következtében látogassatok el a következö oldalra ismét, és olvassátok el, amit ott irnak. amig nem tudtad, hogy mit takar, addig hülyeségnek tünt.. most már nem lesz annyira az... ez a megértés, nincs más megértés :)) (ezen most azért nevetek, mert LRH szokta magát igy kifejezni)

mia.szcientologia.org/html/part01/index.html

kis xenufalvi xenu 2008.03.26. 17:32:25

ó anafeb,

irigyellek végtelen türelmedért.

Bolgárka: miért nézel hülyének minket, blog-olvasókat? Tudjuk, hogy szci vagy és mit keresel itt.. Ne linkelgesd már ide ezt a sz.r oldalt, tudjuk, hogy csak a google pagerank miatt csináljátok..

Szánalmas.

x.

Bolgarka 2008.03.26. 17:54:40

:)

igy ebben a formában még életemben nem halottam még a google pagerank-ról kis xenufalvi xenu.. bár persze tudom mire utalsz vele, de mint már mondtam állatorvosnak tanulok, és az informatika nem nagyon érdekel..

és gondolod, hogy ide irányitanám a kedves érdeklödöket?? hülye vagyok én, vagy mi??

Linkblog
* Objektíven a szcientológiáról
* Anonymous üzenete a szcientológiának
* Anonymous
* Die Arbeitsgruppe Scientology
* Egész Európában harcolnak a szcientológusok
* A Szcientológia Egyház esete Oidipusszal
* Claritas
* hazánkban landoltak a szcientológusok
* szcientológia a magyar oktatásban
* BBC
* antiszcientológia
* Penthouse-interjú
* linkgyűjtemény a szcientológiáról
* message from xenu
* the unfunny truth
* veszélyes vallási mozgalmak - NBH évkönyv 2006
* szcientológiai tudást tanulmányozó kör
* egy ex-szcientológus honlapja
* anti-szekta
* RPF: agymosás
* "Új Ember" cikk
* Tom Cruise, a Jézus Krisztus
* Pedagógusoknak
* Úr az űrből
* Tisztelt Szcientológia Egyház!
* és jönnek a szcientológusok
* fórum
* xenu
szóval a válaszom határozott nem. eszem ágában sincs ideirányitani senkit. söt. a a célom, hogy ne jöjjön ide senki!!!

viszont tudod mit jelent ez? :) azt hogy még téged is meggyöztelek. azt hiszed, hogy én annyira nyeröben érzem maga, hogy ideirányitom az érdeklödöket... de erre a fura érzésre azzal reagálsz, hogy kifogásokat, okokat, magyarázatokat keresel.. aberráció...

"nem tudod eldönteni, hogy akkor mi is valójában. Még saját magadnak sem hiszel!!!! Ezt nevezik vakságnak."

és most hozzáteszem, hogy a zavarodottság, abberált, avagy abnormális, mondjuk úgy inkább, hogy nem logikus viselkedésre sarkalja az embert...

Atari 2008.03.26. 19:45:00

Bolgárka

Flunk.
Tisztázd le mi az a google PageRank. :)

Bolgarka 2008.03.26. 20:23:21

mondom, hogy nem ismertem ezt a kifejezést, de a google az a keresöprogi, page az az oldal, rank meg rangsor.. ugyhogy nem volt nehéz kitalálnom miröl van szó..

eszembe jutott még vm, amit mindenképp szeretnék elmondani. hogy mi is azaz elnyomás. és mik a következményei.

tehát elnyomás.. Egy csomó terméket úgy adnak el manapság, hogy add önmagad, vagy ez a te stilusod. Ök mondják meg mi a te stilusod. Röhej. Vagy hogy milyen zenét hallgas. Most nem divat mozart, ha azt hallgatod, akkor hülye vagy. Igy szerencsétlen tinédszer, aki tele van kérdésekkel kénytelen Backstreet boys-ot hallgatni, nehogy kilógjon a sorból. Pedig mozartot jobban szeretné, de akkor kinevetik..

Vagy a politikusok is megmondják mi a jó nekünk. És azt is megmondják, hogy az iszlám rossz, a keresztények jók és a szcientológusok szintén rosszak. Ez elnyomás. Nem dönthetsz, hanem suggalják, rosszabb esteben megmondják hogyan dönts. Mindenféle módszert kifejlesztett magának az ember, hogy el tudjon nyomni másokat (attól függöen milyen a tónusa) Sunyi mint a kommunisták, vagy nyilt, mint a fasiszták, vagy összezavar, fenyeget, szidalmaz, büntet stb... A lényeg azon van, hogy elnyom. Nem hagyják, hogy magad vizsgáld meg, hogy rájöjj, hanem elnyomnak. Ezért nem szerencsés „mások hibájából” tanulni. Ez a társadalom tónusa miatt egyre jobban érvényes. Másokat majmolunk egyfolytában. Ha a szomszéd félrekefél, én is megteszem. Alul az ember bizonytalan, nem mer már hinni magának, mert legbelül tudja, hogy ö bünös és rossz, igy inkább nem is próbál magára hallgatni. Nem hisz saját szemének!! De ez még lejjebb fogja nyomni. Legyen az illetö 2-ön. De a többiek meg 1,5-ön. Ugyhogy úgy fog viselkedni, mint az 1,5-ösök. (lásd Lelkes barátom esete) és igy jön ide a zsugorodó spirál is...

Aztán találkozik vm újjal. Elolvassa. Szcientológia?? Mi is az?? Lopnak, csalnak, hazudnak? Ha mások mondják biztos igy van.

Nem is ismeritek a szcientológiát.. De legföképp nem értitek… Tapasztalat, tudás. Ez a tisztán látás lényege. Tudd, amit tudsz.

Elnyomás2. Hazamegy az emberke, és azt mondja az asszonynak. Te én megismerkedtem a szcientológiával és nekem tetszik. Erre azt mondja az asszony, mi a fene? Szektás leszel? Szó sem lehet róla. De az ember titokban mégis újra és újra bemegy az egyházhoz, mert egy-egy auditálás után fantasztikusan érzi magát. Megkönnyebül, repked a boldogságtól, mint amikor megbánjuk büneinket. Erre megint hazamegy. Jön az asszony. Hol voltál?? Az emberünk megmondja. Áll a balhé. Az hagyján, hogy lenyomja szerencsétlent a skálán, (ismét dühöng, kiabál elötte tök happy volt). De még rossz viszony is alakul ki közöttük, mert ö tudja, hogy a szci nem rossz és az asszony meg anélkül állitja, hogy rossz, hogy valamit is tudna róla!!! Kialakul egy hatás, ellenhatás, ami feszültséget teremt. Nagyban is igy müködik. Jön a USA ti legyetek azonnal demokratikusak!! Hatás, ellenhatás, háború.. De kinek jó ez könyörgöm??

Szóval miért is nem veszitek a fáradságot, hogy utánanézzetek?? Bárminek. Nem csak szcientológia. Miért féltek töle?? Hogy pl. a szomszéd a Józsi nevü munkatársad tényleg lop-e, vagy csak a Kati néni állitja róla, akit igazándiból az a rossz szándék vezérel, hogy ez a Józsi nem akart vele lefeküdni, mert Kati néni nem az esete. Kati néni persze most mérges és fúj Józsira, ezért rosszakat mondd róla..

Amúgy a szci elég nehéz helyzetben van, mert azokról a szcientológusokról nem szólnak történetek, akik azok is maradtak, illetve még mindig azok. Csak azok terjesztenek rossz hireket, akik kiléptek. Legyen mondjuk 10 %. Van egy fickó. Katona akar lenni. Bevonul. 2 év után úgy gondolja, hogy nem neki való. Ennek is megvan az oka, már elmondtam. Ártó tettek a területtel szemben, vagy meg nem értések. Elöször katona akart lenni, és amikor kiderül, hogy ahhoz reggel 5-kor kell kellni, már nem akar az lenni. Nem érti miért kell olyan korán kellnie. Közben meg azért, hogy mindig fitt és tettre kész maradjon. Hogy ne „lustuljon be”. De ö ezt nem érti és nem is mondja el neki senki. Szenved. Már nem akar katona lenni. Elhagyja a katonaságot. És utána azt meséli, hogy azok ilyen rosszul föztek, meg olyan gonosz volt a parancsnok és a szállás is egy szemét volt. Lelkesedéssel indult, de saját meg nem értése és esetleges ártó tettei (mondjuk rosszat mondd katonatársairól, akik viszont felkeltek reggel. irigy lett rájuk, ellenszenv alakult ki stb..) miatt megváltozik a véleménye. Szerintetek hányan hagyják el igy a katonaságot?? Kevesebb, vagy több mint 10%???

Másik példa. Egyetem. Fiatal érettségizö, orvos akar lenni. Bekerül az egyetemre. Megérzi a szabadság szelét. Bulizik, pedig reggel elöadása lenne. El is alszik. Egyszer-kétszer-háromszor. Szépen lassan lemarad az anyagban, jönnek a meg nem értések. Egyre többet nem megy be, mert nem is érti mi folyik ott. Azt hiszi, hogy már nem is akar orvos lenni. Azt hiszi, hogy ez mégse az ö pályája. Kiiratkozik az egyetemröl. Mit mondd utána?? Hogy nem érdekelte, a kémiatanár szemét volt, és a többiek is mind nagyon unalmasak voltak, mert egyfolytában tanultak… Hányan hagyják el igy az egyetemeket?? 30-40%???

Anafeb. Ez is benne van a tanulás alapvetö kézikönyvében. Meg nem értett szó következményei és a meglógás okai. Meg persze az egész sztori ami utána következik. Hogy rosszakat mondd róluk, és megpróbálja öket kicsinyiteni, hogy az ö státusza megmaradjon. Magának is bemagyarázza, hogy a kémiatanár volt a hülye és nem ö maga!!!

Anafeb! Most komolyan. Hogy-hogy nem zavar, hogy még mindig itt vagyok??

Wiggin 2008.03.26. 23:15:17

Tán elrettentő példaként hasznosulsz? :)

Komolyra fordítva a szót: légyszi járj elöl jó példával, és húzz le mondjuk 3 évet a csörcsben, "utánajárás" végett. Nekem nem tűnik fair-nek, hogy mindenkit azzal húzol, hogy nem tapasztalt meg semmit, csak mondja a magáét, illetve amit a fekete propaganda a szájába adott... ugyanakkor fennen hangoztatod, hogy te aztán nem auditálsz, nem érdekel a szci egyház, stb.

Ami a gonosszal kapcsolatos történetedet illeti: egy-két előember faj eltűnt annak idején a süllyesztőben, pedig náluk aztán nem domináltak a világuralommal kapcsolatos tervek :)

Meg az sem rossz, hogy azon ki vagy akadva, hogy az ember belekényszerül bizonyos társadalmi normákba, mint a zene meg média (szvsz marhára túlliheged a dolgot, pl. én 15 éve zenélek egy fúvószenekarban és egy vegyeskarban, de sosem ért atrocitás emiatt), viszont a szci egyház cenzúrája és belső hírzárlata fölött nagyvonalúan elsiklasz.

Az én meglátásom az, hogy aki nyitott szemmel jár a világban, azt sokkal kevésbé befolyásolhatják a különféle érdekek, elvégre aki egy eseménynek/cselekménynek több aspektusát is megismeri, az szükségszerűen több összefüggést tud felfedezni az egyes események/cselekmények között. Reformer és még egy sor ex-szcientológus beszámolója alapján a szci egyház ennek épp az ellenkezőjére törekszik: fekete-fehérre festeni a tagok világképét. Ajánlok elolvasásra egy remek tanulmányt a tónusskáláról:

Orwell: 1984.

Bolgarka 2008.03.27. 00:34:12

hehe wiggin. tökre igazad van majdnem mindenben. csak abba a hibába esel bele, hogy nem mindenki magas tónusú. mondjuk úgy, hogy az emberek nagy átlagban NEM rendelkeznek ezzel a jó tulajdonsággal.. egyértelmü, hogy vannak akinek nem kell az út a bodogsághoz füzet. akinek nem inge ne vegye magára a zenét, meg a divatot se. de nézz már körül pest utcáin.. különben én is szeretem a szép ruhákat, meg ilyenek. nem az a baj, hanem amikor nem áll jól neked a kék, akkor is felveszed :) szóval itt elsösorban olyanokra gondolj, akiknek nincs saját "világképük", csak tengnek-lengnek.

tündér pl. azt mondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy valaki ne ismerné a bibliát. és ezt nem gondolhatja ö sem teljesen komolyan. az a lényeg, hogy nem azokon az embereken kell segiteni, akik hatékonyak, szorgalmasak és becsületesek. rájuk csak egyszerüen könnyebben hat a jó. a jóból mégjobb lesz. könnyebben meglátják a jót és tesznek is valamit a jó terjesztése érdekében. aztán az "egyetemes tudat" által jöhet a többi is... a szcisek nem úgy képzelik el a jövöt, hogy mindeki szcientológus. csak legalább lenne mindenki clear. ezt is jó sokszor kiröhögtétek. pedig ez egy igen nemes cél. csak tenni kell érte.

tehát. ha nem akarsz képzést kapni, lehet menni csak auditálásra is. ez lehetséges. csak elöre szólok, határozott fellépésre van ehhez szükség!!!! :) nem is mindenki alkalmas arra, hogy az univerzum végtelenségéröl elmélkedjen.. és csak auditálás által is elérhetö, hogy az emberek etikusabbak, szorgalmasabbak, és teremtöbbek legyenek.

a szci nem akar senkit elpusztitani. inkább csak a jó útra terelni.. LRH: "tiszteld más emberek vallásos meggyözödését!!" ök nincsenek a vallások ellen. söt. azt az egyetlen szövetségeseik vallási vezetök lehetnének, aki ugyanúgy szellemiséget hirdetnek. de más vallások igenis a szci ellen vannak. lehetsz te szci, úgy, hogy templomba jársz. söt. a szciben is van istenkép. ha ez valakinek már megvan, akkor nem kell annyit nyüglödni ennek a gondolatnak a megértetésével. ha mindenki becsületes lenne, nem is kéne a szci.. a szci-ben módszeren van a lényeg. hogy a szci képes megszabaditani a "lelkiterhedtöl". és igen ehhez kell az e-meter is, hogy lehessen mérni. látni a fejlödést. a bünök onnantól vesztik el a ránk tett hatásukat, hogy bevalljuk öket.. gondolj bele micsoda megkönnyebülés. nem eldugni, hanem pont hogy bevallani kell öket!! biztos volt már ilyen tapasztalatod, mondjuk gyerekként. ez a lényege a gyónásnak is, csak ott nem ellenörzik, hogy valóban az igazságot mondod-e. amikor azt a bünt vallod be, hogy megcsaltad a feleséged, akkor gyónás közben azt mondhatod, hogy találkozgatok egy másik növel. pedig nem. az igazság az, hogy basztál vele. 18-szor. és ez a két dolog nem ugyanaz. ezt le kell tudni ellenörizni!! csak akkor szünik meg a lelkiteher, ha az igazságot mondod és nem akkor, ha még egy hazugságba kényszerited magad...

és mivel nem mindenki becsületes és nem mindekit a jó szándék hajt, ezért kell a "gyónás" meg a tanulás, a megértés.. és remélem abba nem fog senki itt belekötni, hogy tényleg a becsületesség a helyes út. tehát. ha elöfordul az, hogy a szcisek esetleg rosszat tesznek, azt is csak jó szándékkal.. de komolyan. nem szándékuk tönkretenni családokat, meg ilyenek. de megtörténik, mert a család ellenük van. és ezt még csak nem is tudják megakadályozni, vagy befolyásolni, érted...

orwellt olvastam. és teljesen tipikusan 1,1-es.

elmondom mit mondd a kommunizmusról a nagy "hülye" LRH.

-borkult rosszindulat. csak látszólagos jóindulat, de valójában rossz
-kisebb mértékü tevékenységre képes
-félelem, idönként alattomosan!!! támad, egyébként gyáva..
-hazug
-leginkább pletykákra, hazugságokra figyel fel
-minden más realitás megkérdöjelezése, nincs más jó, csak a kommunizmus, semmiféle megjegyzést nem fogad el
-gyermekek szadista célú felhasználása
-az igazság ravasz és rosszindulatú elferditése (már nemtom mi volt a két ellenséges állam neve, de mindig cserélgették, hogy ki az ellenség és ki a szövetséges.. és ez nem csak könyvben volt igy!!)
-tönkreteszi az embereket, hogy olyan szintre süllyessze öket, ahol már felhasználhatóak a saját céljaikra!!! (kínzások, beismerés, illetve elismerés..)
-ki nem mutatott neheztelés, félelem, mindenkiben az ellenséget látja (hehe. ez is jó!!)
-a környezetéböl jövö észleléseket fenyegetésként értelmezi (hát ehhez meg már végképp nem füzök semmit..)
-csak rosszindulatú kommunikációt ad tovább

a kommunizmusról konkrétan azt irja, hogy hajlandóság arra, hogy végtelen idömennyiséget szenteljenek egy romboló tett titokban történö végrahajtására. végtelenül türelmes és kitartó egy társadalom vagy eszme lerombolása közben. és soha nem nyilt módszereket alkalmazni, melyek elárulnák valódi tevékenységet vagy érdekeit. eleinte úgy tesz mintha segitséget nyújtana és minden ellentmondó bizonyiték ellenére fenntartja ezt a látszatot. nyájas hangon csititva mentegetözik, és biztosit a legöszintébb és legmélyebb átérzett szándékáról, hogy ö csak azt akarja, hogy mindenkinek jó legyen. (most kérlek ne mondjátok azt, hogy a szci is ilyen, mert ezt már megbeszéltük. az egyik pusztit, a másik meg jobb állapotba hozza az embereket. ezt még refomer, meg a jusztos fickó sem tagadja!!)

most pedig idéznék egyet gyurcsány papától:
"hazudni csúnya dolog. nagyon-nagyon csúnya dolog"

és mindezt nyájas, megnyugtató hangon, teljes meggyözödéssel...

már csak ezért is óriási hülyeség, hogy a szcik a mszp-re szavaztak. hazugság. de hát az is egy jó propaganda a szci ellen, hogy mind mszp-sek...

Bolgarka 2008.03.27. 00:52:09

Hogy elrettentö példa vagyok-e ezzel fején találtad a szöget. Ugyanis nem ez lesz az elsö diplomám. Van egy otthoni, azaz magyar is. Agrármérnök. És igen ott egy lusta disznó voltam és én sem csináltam mondjuk úgy képességeimnek megfelelöen a dolgom. Viszont kinyögtem. Meglett a diplom, csak hát nem kitünö. Most meg az állatorvosin nagyon sokat segit a szci. Elöször is megértettem, hogy a meglógás, csak mégtöbb meglógást eredményez, másodszor meg hogy a meg nem értett szavak is nagyon fontosak. Mert az is okozhat olyat, hogy azt gondolod mégse neked való. ez is egyértelmü, ha nem érted, akkor nem izgi. Mind a szciben, mind a "sima" könyvek olvasása közben. Mivel most nem otthon vagyok és idegen nyelven tanulok elvileg nehezebbnek kéne lennie. De nem az. Sokkal jobban veszem az akadályokat, mint sok évfolyamtársam, akik anyanyelvükön tanulnak. Jók a jegyeim. Csinálom a dolgom, nem készülök ki vizsgaidöszakban és tök faszásan érzem magam a börömben. Minden szupi :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.27. 04:47:58

Hát ti jól belehúztatok, amíg nem voltam itt. Nem tudom most sajnos végigolvasni a kommenteket, csak átfutottam, de erre is csak a feléig voltam képes. Sok mindenre kell reagálnom, de most csak néhány dolog...

Bolgarka, ugye nem ezt nem komolyan írtad, hogy a könyveknek csak a külalakján változtattak és a tartalmán nem???? Láttad az Örökkévalóságig dvd-t? Maga Miszkavics meséli 3 órán keresztül, hogy hol és mit változtattak meg a könyvekben. Ha nincs kedved ennyi időt pazarolni marhaságra, írtam róla egy posztot, legalább azt olvasd el.

Ha jól látom, nem reagáltál az oldalra, amit belinkeltem neked. Megnézted? Tudod, a szektaalapításról.

És egyáltalán nem zavar, hogy itt vagy, örülök neked. Tényleg. És kicsit elszomorított, hogy amíg a blog itt van, addig nem lehetünk barátok. Miért is nem? Toleranciát csak tőlem vársz, és a tiéd hol marad? Nem kellene neked is esetleg az én nézőpontomat elfogadni?

Kezdenek kétségeim támadni veled kapcsolatban, az összkép, ami rólad kialakult bennem, egy kicsit most összekuszálódott. Az elején jöttél, mint egy ártatlan, az apjáért aggódó, semmit nem tudó érdeklődő, most meg már ott tartasz, hogy egy csomó könyvet elolvastál, sok-sok szcientológussal találkoztál, tudod, érted az egészet, kezdesz fanatikussá válni... Mi ez a nagy átalakulás?

Wiggin 2008.03.27. 08:54:24

Bolgarka, arra azért kíváncsi lennék, LRH hol tapasztalta meg a kommunizmus álságos, embertelen, hazug szörnyűségeit... tudod, a hidegháborúban is mondtak egyet s mást az népeknek, ki elhitte, ki nem. :)

Mellesleg a kommunizmus alapjában nem volna rossz, nem lenne nehéz azonosulni az elveivel, ha nem tudnánk, hogy az emberiség akkori és jelenlegi természetét és gondolkodásmódját nézve ezek az elvek minimum utópisztikusak.

A kommunizmusban szvsz négyféle tudatossági szint volt:

- Azok, akik keverték a szart, ők teljesen képben voltak.
- Azok, akik a hőskorban előbb-utóbb átláttak a szitán; ők vagy aktív, vagy passzív ellenállásba kezdtek.
- Azok, akik egy darabig őszintén hittek az eszmékben és a zengzetes szónoklatokban, majd kiábrándultak, amikor az egész recsegve-ropogva összeomlott;
- És azok, akik az összeomlás után is vadul hittek/hisznek a kommunizmus dicsőségében. Ők alkotják ma a Munkáspárt gerincét :)

Sok olyant ismerek, akik a 3. csoportba tartoznak, általában jóravaló, jót akaró emberek; a rendszer ezt a világot megváltani akarást használta ki bennük.

Hogy ebből a postból mit olvasol ki, azt rád bízom.

sz.csabiii 2008.03.27. 09:16:44

bolgarka

1. nem kaptam még mindig választ a kérdéseimre
2. az hogy azt írom hogy jobb vagy mint az elődjeid, nem azt jelenti, hogy te nem vagy agymosott
3. nem tudtad senkivel elhitetni, hogy igazat írsz, sőt szerintem többször is leírtam, hogy hazudsz
4. nem tátott szájjal figyeltünk, hanem max.elszörnyülködve ismét, hogy nem akarjátok feladni ezt a blog támadást.
5. elszomorítalak, nem fog megszünni, sőt egyre többen olvassák

Kerek 2008.03.27. 09:33:06

Jó lenne hirtelen ugrani az időben 5 évet, és újra visszatérni ehhez a beszélgetéshez:) Kiváncsi lennék, hogy Bolgárka az akkori tapasztalatok, és ismeretek tükrében hogyan nyilatkozna majd:)
Anafeb, egyébként az új emberek 90%-ban, akik először tapasztalnak olyat, amit a szci világa eléjük tár, azokból hasonló lelkesedést vált ki a dolog, mint Bolgárkából. Évek, tapasztalatok, és saját maga számára felfedezett bizonyítékok kellenek ahhoz, hogy ténylegesen eldöntse, vajon ez tényleg jó, vagy tényleg nem. Addig pedig maradnak az újonnan szerzett részadatok, kiragadott elképzelések, és újabb remények. Ezen mindenki átesik, aki elindul rajta.
Viszont az egyéb vallásokkal kapcsolatos dologhoz fűznék egy elméleti eszmefuttatást.

- Ugye mindenki gyakorolhatja a saját vallását.
- Azonban a szcientológia az egyetlen működőképes technológia, ami kivezeti az embert a mélyből, és a szellemi szabadságot eredményezi.
- Minden más "praktika", ami a szellemi fejlődést irányozza elő, és nem sci, az nem a helyes alkalmazási mód
- A tech működésben tartásának(KSW) egyik pontja: "kiütni a helytelen alkalmazási módokat"

Személyes következtetés: Az összes többi vallás nem a helyes alkalmazási mód, mert nem scientológia

Nem tudom, hogy elég jól érzékeltettem-e a bennem felmerült kérdéseket ezzel kapcsolatban. Ez persze kizárólag sci etikai megközelítés, nem pedig morális.

Tündér Mese 2008.03.27. 10:18:21

Bolgárka szerint hazug, és 1.1 es vagyok, tehát nem vagyok nyitott semmi újra!

Először is, úgy érzem, én vagyok itt köztetek a leg fitatalabb, tehát "elvileg" a legnyitottab!
Ez persze csak papír forma.

Pár szó magamról: Egy rövid példát szeretnék mesélni, az életem egy apró szösszenete:

Amikor elkezdtem netezni, felregeltem egy oldalra, és nagyon sok emberrel beszélgettem! Ebből 4 emberrel tényleg "szoros" lett a kapcsulatunk, találkoztunk többször is, és a mai napig tartjuk a kapcsolatot!

1) Az első ismerős: DJ, azt az igazi tucc-tucc zenét szereti, érdekes világnézet, nálam egyébként majdnem 10 évvel időssebb, és nagyon sokat, és jókat beszélgettünk! Többször meghallgattam olyan számokat, amit ő csinált, az ő lelkét tükrözte.(Pedig én nem szeretem a tucc-tucc zenét!) És mivel én írni szolktam, hát meghallgattam! És a zenében megtaláltam őt, az érzelmeit! Nem azért voltam nyitott, mert kellett, hanem, mert érdekelt, hogy mit csinál!

2) Ketteske: Igazi rocker, zenész, gitározik! Sokat hülyültünk, de mégis tudtunk ősznitén és hosszan beszélgetni! Nem mondom, hogy mindíg egyetértettünk, de ezt tudtuk egymásnak tolerálni!
Amúgy vagy 7-8 évvel ő is időssebb nálam.

3) Hármaska: Velem egy idős, ő is DJ, de inkább pop, és dallamosabb zene az ő világa! Sokszor voltunk egymásnak lelki támaszai.

4) Négyeske: (Róla tobb oldalt tunék írni, de most nem szeretnék)
Szóval! Kicsit félénk, kevésbé kommunikatív, de nagyon jó fej! Csak hosszú évek alatt képes megnyílni embereknek, nekem valahogy mégis sikerült egy hónap alatt "megpuhítanom". (Nem szándékosan, hál istennek általában ezt váltom ki az emberekből.) Amúgy ő most a párom, tehát mint mondtam, sokat tudnék írni róla, de nem fogok!

Szóóóóval! Ha ezt a 4 ember összezárnánk, hamarosan kirobbanna a 3. világháború! Persze csak kis túlzással, de nem lennének a legjobb barátok! Én mégis nyitott tudtam lenni minyegyikkel. Nem voltam képmutató, semmit nem tettem azért, hogy elfogadjanak. Magamat adtam, és ők így döntöttek!

Egyébként: Dolgoztam egy cégnek! Intenzív képzések, új életfelfogás, amiért a mai napig hálás vagyok! Ott hallottam előszőr az ARK- ról! Imádtam a képzések minden percét, és erre a mai napig büszke vagyok! (Az utolsó nagy konferenciáról Nógrádi Bence könyvével távoztunk, aki szci, tudja, hogy ki...) Amúgy bevett szokás az állva tapsolás, stb!

Szóval senki ne jöjjön ahhoz, hogy azt állítsa, nem vagyok nyitott!
De láttam/ látok szcientológusokat, akik szemrebbenés nélkül belehazudnak az ember szemébe, az elvük, "akit ki lehet használni, azt ki is fogom".
Köszönöm, ebből nem kérek! Nem állítom, hogy minden szci ilyen, de ha ilyenek is bent lehetnek, akkor az már régen rossz! És ez hűen tükrözi az ex szcik nyilatkozatainak hitelességét!

Bolgárka: Senkit nem győztél meg! Én már azt is kétlem, hogy tényleg úgy, és azért jöttél, amit az elején mondtál! Mindenkinek a tapasztalatára azt írod: Nem igaz, hazudik, elnyomó, nem nyitott, és még sok más!
Azt írod, ha valaki lop, más is lopni fog! Mert azt hiszi, akkor azt kell tennie!
Számomra ugyan ide tartozik: apuci elhagy minket, dehát ezt más is megteszi!

Ezt már egyszer írtam, tudom mi lesz a válasz, ne is fáradj vele. Az sok- sok ellentmondás, amit írsz elég egyértelmű! Nem csak számomra, mások számára is!

Tündér Mese 2008.03.27. 10:29:34

Maj a Narcononos kollégával való beszégetésemről is írok, csak találkoznom kell a kedves szcientológus főnökömmel, és nemsokára indulok! :)

"Dehát a szcik nem hazdnak, nem erkölcstelenek"

Amúgy a fenti idézet: "akit ki lehet használni, azt ki is fogom", szó szerint elhagzott! De a szci etikát bőszen olvassa! Ez azthiszem többet elmond, mint bármi más! Legalábbis nekem! :D

Kerek 2008.03.27. 10:45:02

Háááááááááááááááááá, ez mekkora:DDDD

"Kihasználtam, és nagyon megszívta. Ezt egy olyan írás alapján tettem, ami az emberiség megmentését szolgálja. Ja, megnemértés miatt rosszul csináltam, valójában nem is kell kihasználni senkit. Akkor bocsi, a jövőben nem teszem.":D

Na az ilyentől hányok.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.27. 10:50:25

Tündér Mese, sok sikert, Xenu legyen veled! :-)

Tündér Mese 2008.03.27. 10:51:18

Hát a bíróságon ez édes kevés lesz! Na, indulok!
Szép napot mindenkinek! :D

Tündér Mese 2008.03.27. 10:56:09

anafeb: Köszönöm! Egyenlőre csak egy papírt adok le! Aztán jön a nagyja! A per! :)
Amúgy a szcitől azt várná az ember, hogy fellendüljön a vállalkozása! Ez most csúnyán el fog bukni! Mondjuk aggódom is, hogy viseli majd az egyház, hogy a pénz nem hozzá fog vándorolni! :P

Voltak pillanatok, mikor még tényleg sajnáltam is, mert tudom, ha ez perre megy, lehúzhatja a rolót!
De rájöttem hülyeség! Nem hagyhatom, hogy másokkal is megtegye, azt, amit velem!
Nekem nincs vesztenivalóm, és mivel egyértelműen igazam van, nem is fogom annyibanhagyni!

mogyojo 2008.03.27. 12:09:27

Bolgárka, egy kérdés:

azt írtad:
"a szcisek nem úgy képzelik el a jövöt, hogy mindeki szcientológus. csak legalább lenne mindenki clear. ezt is jó sokszor kiröhögtétek. pedig ez egy igen nemes cél. csak tenni kell érte."
szóval lehetek clear anélkül is, hogy szcientológus lennék? nem kell hozzá auditálni? vagy auditálhatok anélkül, hogy szcientológus lennék? hogy van ez?

harmatOSA 2008.03.27. 15:02:07

Diktatúrák jellemzői

Általános jellemzők:


Központosított, autokratikus vezetés

politikai alternatívák hiánya

állami elnyomás (állami terror ls állami politikai mobilizáció)

Fő típusok

totaliter: kiterjed a társ minden szférájába, beleszól vallásba, kultúrába... stb Rákosi: aki nincs velünk, az ellenünk

autoriter: pol. elnyomás az egyéb szférákat kevésbé érinti - Kádár: aki nincs ellenünk, az velünk


A demokráciák jellemzői

Alkotmányosság:

népszuverenitás, népképviselet működik

hatalommegosztás /Montesquieu/

jogállamiság/törvények uralma

törvény előtti egyenlőség

emberi és kisebbségi jogok intézményesített védelme


többpárti versengés, szabad és tiszta választások

életképes civil társ: arra is képes, hogy a hatalom döntéseit befolyásolja
átlátható és nyittt közigazgatás:

Bolgarka az scn-re melyik jellemző?
Mivel a közösségbe való belépés önkéntes, még ritka a második generációs scn azért szabad döntés.De, azok az emberek akik idejüket , munkájukat és pénzükt adják az ügyért nem éremelnek meg pár dolgot?
Pl , pénzéért, tiszta átlátható módon kapjon szolgáltatást.Ha a publik adományoz miért nincs joga belelátni a kimutatásokba? Eszméletlen mennyiségű pénz pazarolódik, nincs egy épeszű a sok ot közt aki az oktalan pazarlást megálitsa?
Nincs, DM bukásra van itélve és nem a wogok miatt vagy mert sok az elnyomó.Egyszerűen mert természetellenes amit művel , herdál és nem engedi hogy a szervezet belső hibajavitó mehanizmusa működésbe lépjen. Öreg hiba. Az az egész egyház romlott, bűzlik. Nem józan hogy a szervezet minden felelősséget hárítson miközben tagjaitol elvárja a teljes felelősségvállalást.
vITÁZHATUNK NAPESTIG, FENTEBB HOZTÁL PÁR PÉLDÁT AZ ELNYOMÁSRA.
Jelzem tisztelettel , egy intenziv auditálás 12,5 óra úgy 300.000 huf gyanitom nem sok olyan család van magyarországon amely estleg gyereket nevel és ennyi pénz ne hiányzozna a kasszából.Asszonypajtás jogosan van felháborodva, tudod szép a szerelem meg a hallhatatlan lélek, de ha a sorrendet veszed akkor a család túlélése az első.Előbb a gyerekek utána minden más, ha kitermeli a rávalót ám de legyen ............ de a család rovására NE MÁR...
nE FELEJTSD EL HA LESZ GYEREKED, DE INKÁBB NE LEGYEN . EGY SCN BARÁTOM MONDTA KÉPZÉSSEL ÉS SZŰKRE SZABVA 40 MILLIÓ AZ OT 7 IG A KÖLTSÉG ...
DE FELMEHET 200 MILLIÓRA IS.Elég elgondolkodtató , bele vágjon e a családalapitásba akinek ilyen tervei vannak..
EGY DISZPINTY AKINEK A FELESÉGE BIZONYÁRA ÁTKOZZA HUBBARD APÓT
éljen a második dinamika , avagy egy szcientológus apa "gondoskodik"2008.03.03. 16:21 harmatOSA

Kedves Fórumozók!
Legalább 1 órás "művem" tűnt el az éterben, de nekiülök mégegyszer,mert nagyon fontos! Elnézést ha hosszú leszek, de nem tudom rövidebben. Az eddigi ügyvédem elveszítette a bizalmamamt, így most Önöktől, Tőletek várok átmeneti segítséget.
Válófélben vagyunk, túl az első tárgyaláson. A férjem 8 évig AZ USA-ban dolgozott a szcientológiai egyház lelkes tagjaként. Amikor megismerkedtünk igaz,hogy megemlítette a dolgot, de azt mondta befejezte ténykedését.
Első gyermekünk megszületésekor volt néhány "furcsa" kérése, pl. A szülészorvosnak megüzente,hogy a szülés alatt NE beszélgessenek, nekem megtiltotta, hogy a lázas, síró gyerekhez beszéljek(ezt persze elutasítottam), AZ újszülött babát kivitte a téli, hideg lépcsőházba és "megnyugtatott", hogy ez csak a teste. Látván rosszallásomat és ellenállásomat, később ezek a kérések megszűntek. Amikor a kislány nagyobb lett sajnos elég durva fegyelmezést alkalmazott, pl. A gyerek bezárása a sötét WC-be, ruhástól a hideg zuhany alá tétel, vasárnapi ebédet a gyerek fejére borította,miután a kislány többször mondta, hogy nem kéri azt, ill. A saját akaratának görcsös rákényszerítése a gyerekre: Márpedig innen addig el nem mész..., vagy addig el nem engedlek....
A kisfiunkat 2,5 éves korában 3 délelőtt alatt kétszer veszítette el és csak a szerencsén múlott, hogy nem esett baja, mondván, hogy a gyerek tkp. egy gyerektestbe bújt felnőttlélek, akiben bízni kell. Így történt AZ, hogy nem vette észre,mert beszélgetett, hogy MOM pArk liftjébe beszállt a gyerek és elliftezett, vagy másnap AZ IKEA-ban látta,hogy a nagy tömegben elsétál, de a férjem bízott Benne, de csak fél óra múlva a biztonsági szolgálat és a hangosbemondó segítségével került elő.Nem akarom bőlére ereszteni a mondandómat, ez a néhány eset is tükrözi a férjem hozzáállását. 5 évig voltam otthon a gyerekekkel.
2 éve hazaérkezett a szintén szcientológusként 10 évet aZ USA-ban dolgozó volt menyasszony, akivel úgy gondolták és gondolják, hogy ők ketten a legalkalmasabbak a gyermekeink felnevelésére, ezt a hölgy a tárgyalás előtt közölte is velem. Már együtt is élnek. Az első tárgyalás szinte arról szólt, hogy én alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre és adjam át a férjnek a gyereket. A férjem kérte a gyerekek pszichológiai vizsgálatát. Erre a bíró azt mondta, hogy a vizsgálat előtt a gyerekek 1 hétig az anyánál-1 hétig az APánál vannak , majd ez mégegyszer, ill. A vizsgálat előtti héten 1 napot ITT-1 napot ott töltenek. Nem tudom,hogy ez mennyire bevett gyakorlat, de hogy teljesen gyerekellenes AZ biztos. Az én esetemben egy 3 és egy 5 éves gyerekről van szó, akiket AZ elmúlt 6 hónapban alig látogatott meg AZ apjuk, ha jött, akkor is bejelenteés nélkül és ERőszakosan követelve a jogait( azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy AZ elmúlt 6 hónap során Egy fillért nem fizetett a gyerekek UTán).. Én kértem a Bíróságtól, hogy egyenlőre NE vihesse el a gyerekeket, hanem itthon, ahol már fél éve élünk( 150 km távolságban egymástól), szokjon vissza Hozzájuk, mert a gyerekeknek ez óriási lelki teher. AZ apa a végzés előtt bejelentés nélkül, teljesen váratlanul érkezett, előfordult,hogy 8 hétig még csak nem is telefonált és egyszercsak megérkezett,hogy most elviszi a gyerekeket, akik tiltakoztak, így ehhez nem járultam hozzá. A végzés igaz,hogy még ideiglenesen sem helyezte el a gyerekeket, de az apának megítélte a láthatás és az elvitel jogát, kérésünk (fokozatosság) ellenére. Legutóbb bejelentés nélkül 2,5 órát késett az apa, én orvos vagyok és hazamentem időben a gyerekátadásra, de mivel ügyeletes voltam, így vissza kellett mennem a kórházba, a gyerekeket az Édesanyámhoz vittemés elaludtak mire megérkezett az apjuk. Apjuk rendőrt hívott és feljeneltett. Kértük,hogy aludjon a városunkban és holnap reggel próbálkozzon, amikor ébren vannak a gyerekek, de ezt elutasította. Egy hétig nem telefonált, csak bejelentés nélkül megjelent a következő pénteken, hogy most akarja pótolni a miattam elmaradt láthatást. Mi nem voltunk otthon a gyerekekkel, így édesanyámat zaklatta, majd ismét rendőrt hívott.
A gyerekek az apjuk viselkedése miatt már csak mellettem mernek aludni, az 5 éves kislány el kezdte rágni a körmét, a haját és éjszakánként ismét bepisil. Gyermekpszichiátriai és óvodai véleményt is kértem, amik leírják a kislány szorongásait. Kértem a férjemet, hogy a gyerekek érdekében beszéljünk és ne vigye el Őket, űgy hogy ott aludjanak,mert rettegnek ettől. Természetesen ettől ismét elzárkózik.
Lassan itt a következő hétvége és nem tudom mi lesz.
Ha a gyerek zokog és rúgkapál, köteles vagyok végignézni,hogy ap apjuk ( akinek csak jogai vannak) betuszkolja Őket az autóba és elhajt Velük? Hol van a gyerekvédelem? Nagyon sajnálom a gyermekeimet, hogy ezt kell átélniük. Mit tehetek?
Én nagyon szeretném, ha normalizálódna elsősorban köztem és a volt férjem között a viszony és akkor a gyerekek is nyugodtabbak lennének de mindenféle kezdeményezést,megegyezési kísérletet, javaslatot elutasít, csak a jogait hangoztatja és egyáltalán nem lehet a közelébe kerülni.A szcientológiai elvek nagyon merevek, lehet-e bizonyítani, hogy károsak a gyerekekre?
Az első tárgyalás után hozott végzés még ideiglenesen sem helyezte el nálam a gyerekeket, a tartásdíjról azt írja a végzés,hogy én elismertem,hogy fizet a férjem. Ezt nem tettem, hiszen 7. hónapja egy fillért sem adott nekünk, pedig 4 hónapig 50 ezer forint (GYES, csal.pótlék) volt a havi jövedelmem, azóta pedig egy orvosi fizetésből tartom el hármunkat (nagyszülői anyagi segítséggel),met a férjem a havi nettó 500 ezer forintos jövedelméből nem fizet, mert nem ítélte meg a Bíróság.

Elnézést a hosszú és kaotikus leírásért, de sajnos az ügy sem egyszerű.
Ha valaki tud, kérem segítsen, hogy nekem és főleg a gyerekeknek mihez van jogunk?

Köszönöm annak aki türelemmel végigolvasta segítségkérő levelemet!

www.jogiforum.hu/forum/35/14303

Nos , bolgárka vitatkozhatunk etikárol elnyomásról egyébről az a szarfaszú pasi aki a családját ilyen helyzetbe sodorja ne munkálkodjon a világ megmentésén , LEGYENSZÍVES EGYSZERŰEN CSENDBEN DÖGÖLJÖN MEG.......

Bolgarka 2008.03.27. 15:44:30

Anafeb:
„Bolgarka, ugye nem ezt nem komolyan írtad, hogy a könyveknek csak a külalakján változtattak és a tartalmán nem???? Láttad az Örökkévalóságig dvd-t? Maga Miszkavics meséli 3 órán keresztül, hogy hol és mit változtattak meg a könyvekben. Ha nincs kedved ennyi időt pazarolni marhaságra, írtam róla egy posztot, legalább azt olvasd el”

Erre nem tudom mit mondjak, elkerülte a figyelmemet. Lehet, hogy mondott ilyet. tehát nem tagadja. Azaz nem hazudik!! Ez már jó jel :)

De még mielött elolvasnám, azt mondom hozzá, hogy szerintem nem baj ha változtatnak. Minnél több szci van, annál több a tapasztalat, annál jobb a módszer.. Egyre több kocsi, egyre jobb technika... LRH azt állitotta, hogy befejezte a munkáját. Ilyen nincs. De lehet, hogy ö elfáradt, vagy úgy gondolta, hogy a többit majd ránk bizza. Mert hitt benne, hogy amit addig csinált, az jó és müködik. Alátámasztom. Igy van.

Amit belinkeltél egyelöre nem olvastam. A szektás cucc, meg a Control-program. Nem felejtettem el, csak igy is annyit ülök itt a gép elött már mint állat. Dolgom is van ám.. Ha ha nem lesz témánk belenézek. Rendben?

Az hogy mi nem lehetünk barátok nem igaz. Kb. te vagy az egyetlen ok, amiért még itt vagyok.. tudod a jóra jobban hat a jó, mert képes befogadni.. Iri-nek bármilyen érvet is hozhatnék, akkor is csak hülye maradnék. Attól, hogy te nem vagy szci én nem látok benned ellenséget. Beszervezni sem akarlak, csak azt szeretném, ha ezeket és hasonló szinvonalú dolgokat mondjuk leszednéd.

w.blog.hu/2007/03/21/tisztelt_kibaszott_szcientologusok

Aham. Tolerancia. Összeségében megértem a mozgató rugóidat. Nincs is ezzel baj. Csak te nem érted a szcientológia mozgató rugóját. M-mel, meg a fiaddal azért történtek rossz dolgok, mert belementek egy dologba, amit nem akartak. Erre is van egy fogalom a szci-ben, de nem fogok vele villogni, mert az a legjobb, ha úgy irok, hogy értitek. Tehát. Én mondtam, hogy nagyon fontos a HATÀROZOTTSÁG!! De ha lenn vagy a skálán, nem tudsz határozott lenni és föleg nem jól dönteni. De nem. A szcik nem akartak rosszat a fiadnak. Ök tényleg a „becsület lovagjai”. Csak nem mindig sikerül nekik, mert nem mindd OT-k és nem mindd értik amit csinálnak.. meg hát ugye ott van az egyetemes tudat is, ami húz le.. Pénz, sikervágy, entheta stb.. És a szci már az elejétöl fogva NEM köntörfalaz, egyenesen megmondja LRH, hogy miért vagy te ott!! „A becsületed fontosabb az életednél!”. Hogy miért is igaz ez? Ezt majd máskor... Lényeg az, hogy ezt a gondolatot sokan megértik, sokan nem. A megnemértés meg ugye galibát okoz… Élöben ez úgy néz ki, hogy a hirtelen felindulásból elkövetett See Org tagoknak nem tetszik, hogy nincsenek már szép ruháik, vagy hogy sokat kell dolgozni, hogy nem 5 csillagos a szállás. A dalami lámát nem érdeklik ilyen dolgok.. Itt jön be a szci, mint technológia. De erröl irok majd késöbb..

A kétségeidet is értem személyemmel hitelességével kapcsolatban. Amikor jöttem, akkor nem hittem a szememnek, még én sem. Tudod. Megszólalt a kisördög. Mi van ha mégis szekta?? És akkor elkezdtem olvasni. Mindent. Amit te mutattál, meg közbe persze szcit is. És összállt a kép. Megértettem az ellenzöket és megértettelek téged, meg a szcientológusokat is. Most ezen az állásponton vagyok. És még vm nagyon érdekeset mondok. Ez amit itt elöadok, ez nem azért történik igy, mert én valami szuper lény vagyok. Ez csak tiszta szcientológia… Ok, okozat. Tudni azt, amit tudsz. És talán intelligensebb is vagyok a nagy átlagnál. De ahhoz, hogy JÒ legyél nem kell intelligensnek lenni. Mert mindenkire másképp hat. Saját magad leszel és nem agymosott. Egyszerüen jobb leszel, minden értelemben. Okosabb, következetesebb és becsületesebb.

Wiggin:
És Orwell hol tapasztalta meg a kommunizmust?? Britt volt a javából!! Bocs, de ez ismét öngól..
Tudod, Orwell egyszerüen csak látta, úgy ahogy van. Azt is mondhatnám a te szavaiddal, hogy átlátott a szitán, ahogy LRH is. Csak LRH mondatokba szedte, Orwell meg csak sugallja.

Elöször példának hozod a kommunizmust, hogy rossz, aztán meg azt mondod, hogy a komm nem lenne alapjában véve rossz… szóval nem nagyon értem. Vagy hát csak te sem látsz át a szitán, és beleestél a kommunizmus legnagyobb csapdájába:

-soha nem nyilt módszereket alkalmazni, melyek elárulnák valódi tevékenységet vagy érdekeit
-borkult rosszindulat. csak látszólagos jóindulat, de valójában rossz
-nyájas hangon csititva mentegetözik, és biztosit a legöszintébb és legmélyebb átérzett szándékáról, hogy ö csak azt akarja, hogy mindenkinek jó legyen

Ha ezt elolvasod újra, akkor látni fogod azt is, hogy ki hol nem látott át a szitán, és hogy hol járhattak a skálán.. Legalul aki mindenképp pusztitani akart, aztán a vakmerö szarkeverö, és végül az okosabbak, akik rájöttek a rossz szándékra, de
-tönkreteszi az embereket, hogy olyan szintre süllyessze öket, ahol már felhasználhatóak a saját céljaikra!!! (kínzások, beismerés, illetve elismerés..)

Most ne mondd megint azt, hogy a szci is ilyen, nem akarom állandóan ismételni önmagam. A szci teremt, és nem pusztit. Azokat a történeteket nem ismered, akik még mindig szcientológusok!!! Azt is elmondtam, hogy mi annak az oka, ha valaki nem akar már szci lenni.. És a megváltani akarás szintén nem rossz. Az a rossz, ha valaki kurvára nem tesz egy jobb világért, vagy hát ami mégrosszabb, amikor nem képes felfogni, hogy miben is áll a jobb és rögtön pusztit!!!

wiki.costruth.com/trans/index.php/Message_to_Scientology_Video_Hungarian

Csabii:
Tedd fel újra a kérdéseket kérlek. A blogot nem támadom, hanem beszélgetek Anafebbel, aminek ö még ráadásul örül is. Hogy hazugnak tartasz, az megint csak rajtad múlik. Ez a kisördög, vagy hát ugye az entheta.. És egyre többen olvassák, mert hát végre van téma. Az hogy kommunikálunk nem lehet soha baj!!

Kerek:
Te meddig is voltál szci? Nem ismerlek.. meséld el kérlek.. utána tudok rá mondani vmt, addig nem.
De nem téged sem nagyon értelek. Ha szci voltál és elödöntötted, hogy a szci a nagy gonosz, akkor miért teszel fel nekem kérdéseket vele kapcsolatban?? Talán valamit nem értesz, bizonytalanság, vagy mi a fene??

Senki nem állitja, hogy csak a szci az egyetlen helyes út. Elöször is már leirtam, hogy a szcik nem akarnak mindenkit szci-vé tenni, csak Clear-ré. Tudod. Becsület meg miegymás.. És azt is lemondtam, hogy a szci nem támadja a többi vallást. „ Tiszteld mások vallási meggyözödését”.
Az a nagyon-nagy különbség, hogy Jézus azt mondja:
„boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa”. Na most akkor mondd el nekem! Ki hiszi el ezt manapság?? Pedig ez ugyanaz, mint az, hogy te egy ráébredsz arra, hogy a boldogság nem a fizikai univerzumban van, hanem benned van. Csak meg kell tudni találni. Ettöl módszer a szcientológia. Egyröl a kettöre…

Tündér.
Nem olvastam a hozzászólásod. De az elsö mondatod kiszúrja a szemem. Nem mondtam, hogy 1,1-es vagy, ezt te gondoltad magadról, hogy én ezt akarom suggalni. Söt kifejezetten azt irtam, hogy szerintem jó fej vagy. Az, hogy magadra vetted az már jó :) Iri soha nem ismerné fel magában a gonoszt. Szóval szerintem te 2 felett vagy, csak rosszak az információid, mint Anafebnek is. Jóért próbálsz harcolni, és meggyözödésböl teszed (hiszel magadnak, szóval ez is jó). Csak mint mondtam rosszak az infók.. az, hogy estetleg a szcientológiával szemben szkeptikus vagy, nem jelenti azt, hogy egy romboló személy vagy. Iriröl viszont ordit... Refomerröl meg az ordít, hogy nem „túl képzett”. Ez vonatkozik a szcientológiára, de úgy általában is.

Elolvastam még azt is késöbb, hogy azt mondod elbukik a fönököd vállalkozása. Mondtam már hogy sokan szcientológusoknak vallják magukat, de mégsem úgy cselekszenek. Soha nem az a fontos, hogy mit mondasz, hanem az, hogy mit teszel. Lásd kommunizmus. Sok mindent igérnek, mégsem lesz úgy!! Ezért olyan fontos a szci-knek az etika. Mindent ki kell vizsgálni. Ki, mikor és hol hibázott. Aztán helyre kell hozni. Ezért van belsö etikai rendszer és nem igazságszolgáltatás. A biróságon bün az, ha valaki hazudik. A szciben nem ez a bün. A hazugságot más ártó tettek elözik meg. A szci ezeket keresi. Mindig a gyökeret. Ha soha nem vétkeznél, söt nem is ismernéd a bün gondolatát, akkor nem jutna eszedbe hazudni sem! A hazugokat a félelem hajtja, hogy nehogy kiderüljön az igazság. Ettöl eredendö bün, az eredendö bün.. És rögtön utána jön, hogy Káin kinyirja Ábelt. Egy rossz, még több rosszat szül. Zsugorodó spirál stb...

Ha igazán egy szemét volt a fönököd, és biztos vagy benne, hogy te cselekedtél „etikusan”, akkor úgy tudod a legjobban megfingatni, ha nem a birósághoz mész, hanem a szci-khez. Nem tagnak, hanem panaszra. De elöször is NYUGODTAN, másodszor meg HATÀROZOTTAN. Ha berontasz, mint egy örült, akkor rögtön azt fogják gondolni, hogy lenn vagy a skálán és csak szart akarsz keverni. Irj nekik levelet. Meséld el mi volt. Név nélkül is megteheted. És akkor majd ök helyre teszik a romlott etikáját. Az ilyen elemek veszélyesek. Magára a szcire is. Ezért van a sok rossz hir, félreértés és kétely.

Jesszus.. a többit már tényleg nem olvastam.. Bár az utolsó hozzászólás szintén érdekes, de farkas éhes vagyok!!! Ugyhogy majd késöbb.. :)

Wiggin 2008.03.27. 16:04:58

Bolgarka, olvass kicsit utána Orwell papának, tán akkor rájössz, hogy nem a levegőbe írogált :)

A kommunizmus eszméin meg azok kivitelezésén agyalj még egy kicsit, egy másféldiplomásnak nem olyan nagy feladat.

Ja, és ne kajabálj annyit, az asztrálból írás sokat árt a kifejezőképességnek ;)

sz.csabiii 2008.03.27. 16:12:35

bolgarka
Nem teszem, már írtam, inkább egy újabb kérdés:
Ki küldött téged ide?
LRH alaptézise, hogy nem lehet az irományain változtatni. No most akkor lehet vagy nem.
Egyébként másnak sem válaszolsz, hanem jön az egyéb körítés, ugyan ebbe buktak bele mások is itt.
Kétlem, hogy anafeb leszed innen bármit is. Tóta W. Árpád sem fogja. Más sem fogja. Ezen ne erőltesd magad, csak lila lesz a fejed, vagy agyér görcsöt kapsz.

mogyojo 2008.03.27. 16:16:06

Bolgárka, egy kérdés, még1szer:

azt írtad:
"a szcisek nem úgy képzelik el a jövöt, hogy mindeki szcientológus. csak legalább lenne mindenki clear. ezt is jó sokszor kiröhögtétek. pedig ez egy igen nemes cél. csak tenni kell érte."
szóval lehetek clear anélkül is, hogy szcientológus lennék? nem kell hozzá auditálni? vagy auditálhatok anélkül, hogy szcientológus lennék? hogy van ez?

Kerek 2008.03.27. 16:44:19

"Te meddig is voltál szci? Nem ismerlek.. meséld el kérlek.. "

már elmeséltem korábban ezen a blogon egy másik kommentemben. Ha tényleg érdekel, keress rá, és elolvashatod.


"Ha szci voltál és elödöntötted, hogy a szci a nagy gonosz, akkor miért teszel fel nekem kérdéseket vele kapcsolatban??"

Ne adj számba szavakat, sosem mondtam olyat, hogy "eldöntöttem, hogy a szci a nagy gonosz". Ne keverj össze mással, én sem teszem veled. Én is a saját realitásomat osztom meg itt másokkal, és igyekszem csak azokat a kérdéseimet feltenni, amin érdemes elgondolkodni.

"Senki nem állitja, hogy csak a szci az egyetlen helyes út"

De igen, a szcientológia pontosan ezt állítja. LRH is pontosan ezt állítja, ha bemész a szervezetbe, megmutatják neked az ide vonatkozó irányelveket.

Nem az én dolgom eldönteni, hogy jó úton jársz-e vagy sem, és nem is fogom megtenni. Azonban az nem ártana, hogy mielőtt mást, vagy másokat olyan jelzővel illetsz, amiért a hétköznapban akkora pofont kapnál, hogy csak úgy zúgna, azelőtt elgondolkodnál azon, hogy pusztán azért, mert más elképzelésük van a világ jobbátételéről, mint neked, vagy annak az ismeretnek, aminek birtokába jutottál, és magadévá tetted, még nem kell súlyosan leértékelő megjegyzésekkel illetni őket. Ennek a hozzáállásnak pedig nem a szcientológiához van köze, hanem az egymás iránti tisztelethez, és a becsülethez.


„boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa”.

helyesebben "Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyek Országa." nagy különbség egy szó eltérés.

Egyébként érdekesek a hozzászólásaid, kiváncsi vagyok, hogy milyen úton haladsz tovább.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.27. 16:45:36

csabii, te tudsz valamit:-) persze, hogy nem veszek le semmit, amik kint vannak, azok a kedvenceim. TWA-nak pedig annak idején meg is köszöntem a posztot, ezrek jöttek át az oldaláról. Nem értek vele egyet mindenben, a politikai nézeteink egy picit sem egyeznek, de a szcientológia nem politikai kérdés (remélem).

mogyojo, jó a kérdés, de erre Bolgarka nem fog tudni érdemi választ adni, mert még kicsi és tapasztalatlan. Talán Kerek, vagy Reformer.Szerintem nem akarják ők, hogy mindenki clear legyen, elég, ha a vezető, irányító réteg az. A wogoknak ezután már úgyis abban a szellemben kell élniük, ahogyan irányítják őket. Valamikor előkerült már itt ez a téma.

Gondold el, ha egy nem szcientológus beállít az egyházhoz, hogy én nagyon etikusan élek, nincs enthetám, kapna rögtön egy oklevelet, hogy ő clear? Egy fenét. Tanfolyamok nélkül? Viszont ha nem az egyház mondja ki rólad, hogy clear vagy, akkor simán csak egy jó ember vagy.

A szabadzónásoknál auditálhatsz egyház nélkül is, ezért nem is szereti az egyház őket. Nincs belőle lóvé.

Ezt pedig kérlek ne mondd, hogy nem hallottál az Alapok-ról. Ettől zeng az egész szcientológia, hogy kiadták újra, hogy milyen jók a könyvek, mennyire könnyen olvashatók, ez az igazi, stb. Az eddigiek meg sz@rt sem érnek, ki kell dobni, meg kell venni az újakat. Ha te szcientológusokkal beszélgetsz, nem hiszem, hogy nem hallottál róla. A fiam nemrég kapott újabb levelet a Bridge Publications-től, ingyen és bérmentve lehet visszaküldeni a New Erahoz Koppenhágába, és máris kapod az ingyen dvd-t. A levél zanzásítva csak annyi, hogy biztosan még nem látta a felvételt, ezért nem rendelte meg az új Alapokat. Ja, vagy lehet hogy látta, és ezért landolt a megrendelő a kukában :-)

Bolgarka 2008.03.27. 16:52:08

figyelj harmatosa.. te is túl vak vagy, hogy megértsd.. nincs többség, meg ilyen szarok. csak te vagy, és a "lelkiismereted". ha nem ennek megfelelöen cselekszel, úgyis halálra vagy ítélve. megbetegszel, alkoholista leszel, drogos, lopsz, verekszel meg egyéb. az igaz, ami számodra igaz. meg kell saját magad vizsgálnod, hogy mit is tettél. igen. van helyes út, ami nem az, hogy mi elitélünk (újabb bün) téged, mert vétkes vagy. tehát ez rossz. (ezért mondtam tündérnek, hogy ha meg akarja fingatni, akkor menjen a szcik-hez) hanem az emberkéknek magának kell rájönnie, hogy ö a rossz és nem a többieknek kell megmondani, hogy te rossz vagy. és akkor képes változni. a börtön megint csak elnyomás. és azt gondolja majd magában az elitélt, hogy a kurva anyátok, hogy bezártatok ide. soha nem fog rájönni, hogy ö nem cselekedett helyesen. kijön, és megint lop... szóval a szci egy módszer. és hidd el, hogy LRH úgy épitette fel, hogy rájössz. én is rájöttem saját magammal kapcsolatban. ettöl tudok most jobban tanulni meg ilyenek.. nem a kémiatanár a hülye, hanem én voltam vagy lusta!!

az, meg hogy mit mondd ron az apjáról, meg mit mondanak mások ronról szintén nem érdekel. LRH sokkal jobban ismert engem, vagy az emberi viselkedést, mint én magamat, ugyhogy én bizom benne, hogy nem volt egy szemét. ha rájövök, hogy az volt, akkor majd továbblépek. "keresek egy másik munkahelyet". a biróság is kapja be.
"egyre több a törvény?? miert?? mert szükseg van az emberek szabalyozasara. nem tudjak maguktol mi a helyes"
és a jogászok meg ezáltal szedik meg magukat, hogy ök döntik el mi a helyes, mert te magad már nem vagy rá képes!!! ez a rablás, és nem a szcientológia!! neked sportkocsi, meg menö ügyvéd kell, akkor vegyél. nekem meg az kell, hogy jobb, okosabb és hatékonyabb legyek. ha egyedül nem megy, akkor fizetek érte.

és föleg ron fia. mekkora szemét dolog bemószerolni apádat, azért mert van vm bajod vele. és rögtön a sajtóhoz futni, aki még ráadásul fel is nagyitja az egészet. a nézeteltéréseket tisztázni kell és nem világgá kürtölni. soha nem tudod az okokat. és ezt használja fel a sajtó. föleg ha egyoldalú nézeteket terjeszt. olvasd el a népszabadságot, meg a magyar nemzetet is. akkor esetleg lesz róla fogalmad, hogy mi az igazság. de a legjobb, ha mindig saját magad vizsgálod meg a dolgokat. ez meg a tapasztalat.

soha nem tudtahod, hogy mi az emberek valódi szándéka, és föleg oka (tónusa)!!!

"a szomszéd a Józsi nevü munkatársad tényleg lop-e, vagy csak a Kati néni állitja róla, akit igazándiból az a rossz szándék vezérel, hogy ez a Józsi nem akart vele lefeküdni, mert Kati néni nem az esete. Kati néni persze most mérges és fúj Józsira, ezért rosszakat mondd róla.."

ezért is jó többek között ha ismered a tónsskálát. nem kivülröl fújod, hanem nagyjából átlátod. elöbb utóbb úgyis rájössz, hogy kurvára müködik. és akkor megérted mi hajtja az embereket. félelem, düh, vagy gyávaság. átlátsz rajtuk. észreveszed, hogy ö lusta mondjuk. akkor már jellemzö rá az is nagy valószinüséggel, hogy nem megbizható, vagy hogy mindig el fog késni...

a többi baromságot ne haragudj, nem olvastam el. megint csak kifogásokat keresel és nem hiszel saját magadnak.. másokhoz fordulsz segitségért (Montesquieu), akik soha nem tudják a te igazságodat!! tudni, amit tudsz... ez kurva fontos!!

felölem fújhatja pl. németország azt, hogy demokrácia meg vallásszabadság van. és amikor választások vannak, akkor meg ezek és ehhez hasonló a "mozgalmak" nyernek:
-gegen ausländergewalt (le a külföldiek eröszakával)
-islam verbereitet sich (az iszlam terjeszkedik)
és mindezt a hatalmas pofátlanságot úgy, hogy vallasszabadsag van!!! és az egész országban meg a külföldiek dolgoznak, a németek meg bezsebelik a lóvét, és mallorcán süttetik a hasukat. és azt hiszik, ök mekkore királyok!

de ide azt is mondhatnám, hogy
-vigyázat!!jönnek a sczientológusok.

szóval. elmondom mégegyszer. demokráciát hirdet de közben mást tesz. mondd valamit, de mást csinál. azaz HAZUG!!! amúgy a demokrácia nem is a legjobb ideológia, ami létezik. mert a többség gyöz és nem az igazság!!!! zsugorodó spirál...

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.27. 16:58:08

Ezt pedig végképp nem értem, hogy ha Tündérmesének munkajogi problémája van a volt munkáltatójával, akkor miért kellene ezzel az egyházhoz menni? Mert hogy Magyarországon ma talán még a Munka Törvénykönyve szerint járunk el vitás esetekben, nem? Vagy lemaradtam valamiről?

Egy évvel ezelőtt a fiam megírta a panaszát az egyháznak, már nem emlékszem pontosan, de valami káplánnak kellett a levelet elküldeni, és az OSA-nak. Tapasztalt szcientológus tanácsára tette ezt, konkrét hivatkozásokkal, hogy a nagy ron melyik szabályait sértették meg a toborzótisztek a munkálkodásukkal. Mit gondolsz, mit válaszoltak? Ha lett volna válasz, már rég kint lenne, te is olvashatnád.

És megint csak ott tartunk, hogy tiszteletben kellene tartanunk egymás nézőpontját. A toborzóknak is azokét, akik esetleg mást gondolnak. Reformer, tudsz róluk esetleg valamit? Toboroznak-e még? Manon és Imola, két kedves hölgy, nem felejtem el őket egy jó darabig.

mogyojo 2008.03.27. 17:04:44

Anafeb, éppen arra akartam rámutatni, mekkora ellentmondás van abban, amit Bolgárka írt. Ha clear-ré váláshoz (ej, milyen szép magyar szó ez:) szcinek kell lenni, soha nem fog bekövetkezni. Jó, persze, a világbéke sem, de a vége az, hogy legyen mindenki szcientológus.

A Szabadzóna nem számít mert az egyház orrol rá. :)

Elolvastam a kommenteket elölről, ill. itt voltam régebben egy másik névvel (nemtom mi volt a jelszavam) de majd utánanézek a clear dolognak.

Bolgarka 2008.03.27. 17:22:24

Csabii:
nem küldött senki. ennyire hihetetlen számodra, hogy én elhiszem, hogy a jóért harcolok?? pénzt se kapok érte...

Kerek:
igazad van a lelki szegényes dologban, ezt elbaszarintottam :) de mivel nem adja senki a számba a szavakat, még a bibliát sem fújom kivülröl bocsesz igy elöfordul.. megértéseim vannak, és nem tanok halmaza a fejemben. ez egy rossz példa volt, hiba volt benne. mégegyszer bocs. és köszi, hogy szóltál! :)

a többi dolog, amit irtál "reális számomra", kivéve azt, hogy a szcik más vallásokta támadnának. majd utánanézek. ha igy van, akkor azon leszek, hogy ne legyen igy :)

Anafeb:
Én ismerek olyanokat, aki csak auditálni akarnak. Nagy ivben szarnak az egyházra. És nem is onnan tudom, hogy auditálni járnak, hogy összefutottam velük az egyházban, mert én nem nagyon járok oda. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem forult elö. Szóval ezeket otthon hallottam ismerösöktöl. És aztán megkérdeztem apumat és azt mondta igen, az meg az tényleg jár. Ezek föleg gazdagabb vállalkozók, akiket nem érdekel a sczientológia, vagy az emberiség sorsa. Azok csak "fejlödni" akarnak. nincs is ezzel baj, ha a szciknek lenne vele baja, akkor nem mennének bele. Szóval a válaszom határozott igen. lehetséges csak auditálni.

És nem is baj, mert olyan ember nincs akiknek nincs enthetája. legalábbis addig, amig nem OT, vagy nem ö a dalalai láma :) nem azért, mert nincsenek becsületes emberek.. hanem mert ez nagyon rég óta igy van "a becsületed fontosabb az életednél" de mondtam, hogy erröl majd esetleg késöbb. egyelöre nagyon hülyének néznetek, ha erröl irnék.

azért egy kis izelitö :) az anyag nem vész el, csak átalakul.. és hidjétek el, hogy a szellem sokkal többre képes, mint az anyag. olyan hülye példáim vannak, de nem tudom másképp elmondnai. elöre is bocs. tényleg. nézd meg a marsot. mi történt ott az elmúlt 20 000 évben?? nem sok minden... és itt a földön?? itt minden mozgásban van. élünk. változunk. ettöl képes a szellem, azaz mi sokkal-sokkal többre, mint az anyag.

azt, hogy kiadták az alapokat tudom. és nem vágom, hogy minek kellett újra nyomni öket. de biztos van oka, mint mindennek. mondtam hogy a szcik nem csinálnak dolgokat hasra ütés szerüen, de én sem látom öket teljesen át, ugyhogy erre nincs válaszom. nekem még a régiek vannak. apámnak megvan az új. majd egyszer összehasonlitom.. de addig amig erre idöm lesz, meg sok viznek kell lefolynia a dunán, most van jobb dolgom is..

M. szci még??

Tatuka 2008.03.27. 17:31:21

"és föleg ron fia. mekkora szemét dolog bemószerolni apádat, azért mert van vm bajod vele."

Miért lenne az ő véleménye, tapasztalata kevésbé értékes? Végigolvastam a vele készült interjút és nemcsak az apjára mutogatott ujjal, hanem elég kemény ÖNKRITIKÁT is gyakorolt azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket ő is tett még egyháztagként. Akkor esetleg nem lenne érdemes elgondolkodni azon, amit mondott?

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.27. 17:50:50

Itt egy film, az első része a szcientológiáról szól. Nem hosszú, de érdekes. Bár sok újat számunkra már nem mond, lehet, hogy Bolgarkanak néhány dolog szöget üt a fejébe:

www.pestylaszlo.com/filmek_hun.php?video=szektak.flv

Nincs kapcsolat M-el, csak hallomásból tudom, hogy itthon van, de készül vissza koppenhágába. Ennyi, semmi több hír nincs.

Bolgarka 2008.03.27. 17:53:37

ez egy igazán jó kérdés Tatuka, látom figyelsz. ez tök jó :)

azért, mert ha másokról rosszat mondasz az általában azért van, mert te vétettél ellenük. (számtalan példát mondtam már) persze ez abban az esetben mondjuk nem igaz, ha jön a náci hadsereg és kinyirja az egész családot (mert az már elnyomás és "jogos" a dühöd. de az megint csak nem a helyes megoldás, hogy akkor jönnek a komcsik és kinyirják a nácikat... bün, aztán újabb bün. zsugorodó spirál). de gondolom az tiszta, hogy ez nem ugyanaz a helyzet... szóval ök együtt éltek. ennek a pasinak még akár hálásnak is kellett volna lennie a szcinek, meg apjának, mert a szci tartotta el öket. söt. nagyon jól éltek a szciböl. semmiben nem szenvedtek hiányt. de akkor történt vm. nem tudom mi. de aztána fia hirtelen elkezdett rosszakat mondani az apjáról, meg a szciröl... ebben a sztoriban vm nem stimmel.. hiányzik egy részlet. az ok. csak azt látod, amit ö mondani akar. de nem ismered a mozgatórugót.. mondhat ö akármit, kimagyarázhatja mézesen mázosan, de nem tudjuk, hogy mi volt az ok valójában.

és az meg teljességgel kizárt, hogy LRH megalkotta mondjuk 50-ben a szci-t és leirta, mert tudta, hogy a fia ellen fog fordulni 75-ben. ugyhogy még csak bemagyarázás, és mentegetözés sem lehet az ártó tett elmélet konkrétan mondjuk erre az esetre. ö csak általábn irt az emberekröl...

mogyojo 2008.03.27. 18:06:42

"de akkor történt vm. nem tudom mi. de aztána fia hirtelen elkezdett rosszakat mondani az apjáról, meg a szciröl... "

az nem lehet, hogy az ok az volt, amit a fia az interjúban elmondott? ha nem is az egész, de mondjuk a fele? miért teljességgel kizárható az, hogy a fia igazat mond?

sz.csabiii 2008.03.27. 18:33:36

bolgarka
ha nem küldött senki, akkor miért akarod elérni, hogy ez az oldal megszünjön? ha a jóért harcolnál, akkor támogatnád azt, hogy aki belép az tudja mit vállal, mennyiért, meddig, stb....

sz.csabiii 2008.03.27. 18:35:20

bolgarka
még egy: akkor egy másik blogon nem kéne kárörvendeni, nem gondolod?????? Ugyan olyan vagy mint az összes többi agymosott, semmi különbség......sőt, tulajdonképpen még rosszabb is vagy....:)))))

Tatuka 2008.03.27. 19:15:57

"azért, mert ha másokról rosszat mondasz az általában azért van, mert te vétettél ellenük."

Hááát, ez lehet igaz is, meg nem is. Lehet, hogy lelkiismeretfurdalás miatt az ember másokat kezd el hibáztatni átmenetileg (vagy akár végleg), mert nem képes a saját tetteinek következményével szembenézni, bár ez a pacák saját magával szemben is kritikát fogalmazott meg, innen gondolom, hogy ezen ő már túllendült és képes saját magát is többé-kevésbé elfogulatlanul szemlélni.

"de akkor történt vm. nem tudom mi. de aztána fia hirtelen elkezdett rosszakat mondani az apjáról, meg a szciröl..."

Igen, a valódi oko(ka)t nyilván ő tudja, sztem az történhetett, hogy miután kiszállt, kívülről is rálátott a dolgokra és kissé átértékelte az addig történteket. Előfordul. :)

Nézd meg a Pesty-féle doksifilmet, sok újat sztem nem fog mondani, viszont határozottan érdekes egymás után hallani a pro és kontra dolgokat, főleg, hogy egymásnak totál ellentmondanak. :)

Bolgarka 2008.03.27. 20:58:01

jah csabii. mert félsz tölem. meg félsz a szci-töl is... maradj meg a kis elképzelésediben és gondold nyugodtan azt, hogy azért leszel szerelmes, mert sok banánt eszel. meg hogy azért váltasz munkahelyet, mert a fönök szemét. és te mindig tökéletes vagy. nem érdekel, hogy te elhiszed-e, hogy képes vagy jobbá válni, vagy sem. én tudom, hogy képes vagyok. meg is mutattam nektek is, de föleg magamnak. és elegem van egyelöre ebböl. nem is tudok újat mondani.

elmondtam mi a tónusskála, megmutattam, hogy müködik. elmondtam mi az etika, azt is megmutattam, hogy müködik. megmondtam mire jó az ártó tett, meg az e-meter. azt is megmondtam mi a szci célja. arra is rávilágitottam vagy 10-szer hogy nem hazudnak. nekem sem volt egy mondatom sem, amit rossz szándékkal vezérelt volna, vagy hazudtam volna benne.. és azt is megmontdam, hogy nem tudom mi hajtotta ron fiát, és hogy mit gondolt. továbbá azt sem tudom, hogy mit gondolt LRH, vagy a többi szcientológus. én ezt gondolom, és ebben kurvára biztos vagyok. és ráadásul jól is érzem magam benne.

és most inkább ahelyet, hogy titeket tovább gyözködnélek ránézek arra, hogy mi a logika. és ha jónak találom, és meg is értem, és már használni tudom, akkor majd visszajövök.. és "újabb trükköket vetek be" és álnok hazugságokkal áltatlak majd titeket...

amúgy most azért megyek el egy idöre, mert szerelmes vagyok. nagyon :) erre sem voltam mindig képes. csak amióta megint "fenn vagyok a skálán". alul az ember birtokolni és kapni akar. nem pedig adni. meg sem látja a jót!! azt hiszi, hogy a többi emberrel van baj. nem tetszik senki, mindenki uncsi stb... közben meg saját magától van hányingere és mindenkire kritikusan néz. csak a rossz dolgokra lesz figyelmes. ezért nem kell neki senki. én azt hiszem egy darabig eleget adtam magamból nektek. talán túl sokat is... még ki is nevetettetek. nem is egyszer.

ugyhogy most egyelöre sziasztok!

langi 2008.03.27. 21:24:10

És most elbúcsúzunk Bolgárkától is. Ki a következő? Azért én sajnálom. Sok vidám percet szerzett nekünk.

Bolgarka 2008.03.27. 21:30:08

langi. eddig hallgattál. és ennyi történéshez ennyit tudsz hozzáfüzni.. ez szerintem sokkal viccesebb :)

Tatuka 2008.03.27. 21:39:26

Bolgarka, kár, hogy elmész, érdekes és érdemes volt látni a másik oldal véleményét.
Érezd jól magad, de ne győzködj minket, hagyj meg minket a hitünkben. Szerintem az indokoltnál több rosszat feltételezel rólunk, nem hisszük, hogy tökéletesek vagyunk és azt sem, hogy mindig a másik a hibás. Senki nem állított ilyet magáról, csupán nem értünk egyet bizonyos dolgokban.

Ha visszanézel még, útravalóul egy dolgot üzennék. "én ezt gondolom, és ebben kurvára biztos vagyok".
Volt Robin Williams-szel egy fantasztikus film, talán a 80-as évek végén, a Holt Költők Társasága. Van benne egy jelenet: "...amikor nagyon, de nagyon biztosak vagyunk valamiben, rögtön vizsgáljuk is meg egy másik szemszögből..." Ezt demonstrálandó felpattant egy asztal tetejére, hogy onnan lásson rá az osztályra. :)

Bolgarka 2008.03.27. 21:46:36

köszi tatuka. és ezt még muszaj hozzáfüznöm. én megnéztem mindkét oldalt. és lehet nem tudok mindent, de lényegesen többet, mint az anonymous és valószinüsitem, hogy nem csak szciröl..

és tudod, valahogy ez az oldal "jobb tetszik". az egyik épit, terjeszkedik, "rajtam is segitett", a másik meg pusztit és rombol és szart kever...

Tatuka 2008.03.27. 21:52:00

Oké. Kinek a pap, kinek a papné. :)

sz.csabiii 2008.03.27. 22:12:53

bolgarka
Én félni? Tőled? A szcitől? :)))
Soha nem kapok egyenes választ egyikőtöktől sem, egyetlen kérdesre sem.
A szci megnyomorít, tönkretesz, kizsákmányol, sajnos ez a tapasztalat.....

langi 2008.03.27. 22:16:03

Bolgárka
Én eddig csak olvastam, de hogy most megszólítasz válaszolnék. Van olyan barátnőm ( 60 éves, volt eü dogozó, elvált, gyereke más városban él) aki a dianetika elolvasása, és értelmezése révén érzi úgy, hogy rádöbbent az élete problémájára. Tovább "kutatott" a témában, és leszűrt számára lényeges dolgokat. De ennyit, és nem tovább. Foglalkozik természetes anyagok forgalmazásával, de csak annyira, hogy a maga szükségleteit ellássa. Engem is érdekelt a dolog, utána néztem, olvastam, dolgoztam szcien cégnél. Engem nem érintett meg. A teszt kitöltése után sem találtak rajtam fogási pontot. A cégnél is viccesnek találtam, mikor olyan feladatot adtak, ami elemi logikával megoldható volt, aztán feltételezve, hogy senki nem tudta megcsinálni elmondták, hogy az elménk nem érett a megoldásra. Páran összemosolyogtunk. Mi már nem vagyunk ott. A barátnőm profitált a megismert irodalomból, én jót mosolyogtam. Mindenki jól járt.
Ui.: A sógornőm római katólikus, hithű. Rajta is mosolygok néha. De Ő szerencsére nem veszi magát véresen komolyan.
Anafeb
Kell ez az oldal. 15 éves fiam eleolvasta, és így reagált "b... meg de durva" Neki már kicsi az esélye a szektásodásra. Köszönöm

harmatOSA 2008.03.27. 22:16:44

Bolgárka,
Bolgarka 2008.03.27. 16:52:08
"figyelj harmatosa.. te is túl vak vagy, hogy megértsd.. nincs többség, meg ilyen szarok"
Bolgárka csak ILYEN SZAROK VANNAK.aMIT TE SZARNAK NEVEZEL AZ AZ EMBERI TÁRSADALMAK ALAPJA.Oly mértékben utopisztikus a hozzáállásod , nagyon fiatal vagy és élettapasztaltnak is hiján lehetsz.Nem foglak személyedben támadni mert méltatlan volna. Intligens lány vagy, mindig is tiszteltem azokat akiknek az életében van valami kis plusz . Sport, vagy elkötlelezett környzetvédő vallásához hű és azért tenni képes ember.
"csak te vagy, és a "lelkiismereted". ha nem ennek megfelelöen cselekszel, úgyis halálra vagy ítélve. megbetegszel, alkoholista leszel, drogos, lopsz, verekszel meg egyéb. az igaz, ami számodra igaz. meg kell saját magad vizsgálnod, hogy mit is tettél."
Nem igazán jó mérce, tudod egyik embrnek símán belefér a gyilkosság az ő dötnéseire had ne bizuk magunkat. Igenis kell hogy legyen egy visszatartó erő , ez pedig mig nem tisztitjátok meg a bolygót nem válik feleslegessé.
Tisztitás, nagyon sokan nem kérnek belőle van akai szereti a vanilia fagyit és van aki gyűlöli a szagát is.Neki hiába meséled mennyire jó és finom , akkor is utálni fogja .Attól hogy te megpróbálod a torkán lenyomni és rávenni egye meg nem fogja szeretni se megenni .Ami neki igaz az az igaz.ő nem állhatja igy neki egy undoritó valami .
Mert van sokféle embr aki szereti aki nem aki megszi és aki útálja és van aki nem érti minek a hercehurca.
Attól hogy te igaznak hiszel valamit, más igazsága lehet épp annyira valódi, neki mindenképpen az.
"neked sportkocsi, meg menö ügyvéd kell, akkor vegyél. nekem meg az kell, hogy jobb, okosabb és hatékonyabb legyek. ha egyedül nem megy, akkor fizetek érte."
Fizess, én kijártam az élet iskoláját, és magamnak hiszek olyan pórias dolgokban mint adófietés , tb.Azok segitése akik elsettebbek mint én . Gondoskodás a csalásról gyemekekről szülőkről. És van vagy 200 alkalmazottam is , róluk is mert kötelezettségei is vannak az embereknek nem csak jogai.
Alpok , aki a saját környezetében nem tud a dolgokon javitani , annak nagyban sem fog menni.
Messze ez felett a realitás felett jársz, semmi gond vele de hidd el a hétköznapi mebrek mozgatják a világot.
Ha nem lenne a sok publik aki csak alakmazza a tehet kit nyúzna az egyház ?
Miért van szükség a sok elherdált pénzre . Nos a te gondolkodásod mellett , mindenki foglalkozzon a saját dolgával , te pl tanulj és haladj de ne csak a hidon legyen egy állatorvosi diplomád azzal előbbre jutsz.Lesz pénzed a hidra.
Szerencsét kitartást és főleg nyitott szemeket ...
Ne felejts el kérdezni...

langi 2008.03.27. 22:21:32

Még csak annyit, 10 év eltérésel dolgoztam szci cégnél. a tesztre kétszer nem reagáltak külön kérésre sem. Kiegyensúlyozott-e vagyok?

Bolgarka 2008.03.27. 23:04:28

Figyu Tatuka. Ha édekel a szcinetológia, de félsz töle, félsz a zaklatástól, meg ilyenektöl, akkor ajánlok egy lehetöséget. Vegyél könyvet. Tudom hogy nem akarsz, mert azt gondolod, hogy be akarlak szervezni. Nem akarlak. én sem vagyok benne, csak könyveim vannak. és attól is félsz, hogy meg kell adnod a cimed, meg ilyenek. asszem tényleg meg kell adnod, hogy tudják, nem vagy-e vm szemét mocsok, aki csak szartkeverni akar. de hát ha nincs rejtegetni valód, akkor mér ne adhatnád meg a cimed... egy próbát megér! menj be nézz körül és kérdezz. "bezárni" nem fognak. ha nem tetszik egy soha viszontlátással kijössz. attól meg ne ijedj meg, hogy agyon mosolyognak téged. nem rossz indulattal teszik. nem akarnak átvágni, de ök tényleg ilyen "happyk".

3 db alap szükséges ahhoz szerintem, hogy megértsd mi is a szcientológia célja, illetve mi is az egyáltalán. de hidd el, hogy nem fognak felkeresni. nem jön hozzád senki. esetleg majd küldenek prospektusokat, meg ilyenek. ha nem tetszik kidobod. én is heti 3 e-mailt kapok tölük, de sokat el sem olvasok... se pénzem nincs rá, hogy elöadásokra járjak, emellett ugye más dolgom is van..

1. Szcientológia, az élet egy új nézöpontból.

Ezt kb egy éve olvastam, de nagyon jó. Könnyü olvasmány, lényegesen könnyebb, mint a Dianetika. Két nap alatt kivégzed. Ha hajlasz a dologra, akkor mindenképp ezzel kezdj, mert ebben fontos alapok vannak tisztázva!!

2. Személyes integritás és..

basszus nem is tom a cimét :) de a személyes integritásból már tudni fogják. mondd, hogy te csak a kis füzetet szeretnéd és nem a könyvet. kb 30 oldal. ezt mindenképp megveheted, ezek a kis füzetek nem kötöttek tanfolyamokhoz. asszem 1000 ft darabja, de az is lehet, hogy csak 700. szóval ez az mondjuk úgy, hogy az etika alapjait tartalmazza. mi az ártó tett (bün), meg ilyenek. azt is elmondja, hogy miért kell ránézned a dolgokra újra és újra. és azt is megtanitja, hogy igen, mindkét oldalra rá kell nézned...

3, 4. nem is tudom mit ajánljak még. ezek a kis füzetek mind jók. nagyon jó pl. az ami házasságról, vagy ami a tónusskáláról szól... meg van még vagy 30. igazándiból azt veszed meg amelyik érdekel. elolvasod a cimeket, és ráböksz. ez érdekel. de ha esetleg ilyet tennél, akkor ilyen sorrendbe tedd. fontos a sorrend. egyröl a kettöre.. a sczik elöször a dianetikát adnák neked, de én nem. szerintem igy jobb. Talán megpróbálnak majd lebeszélni, hogy jobb lenne ha a dianetikát vennéd meg. hát ne hagyd magad :)

szerintem ezek nagyon hasznosak mind a négy. hát igen pénzbe kerül. fogalmam nincs mennyibe, én apukámtól kapom.. de mondjuk összesen 5000. az azért annyira nem is vészesen sok, ahhoz hogy kiderüljön mi is az a szcientológia..

és tudjátok mit? azt hiszem nem szcientológia függö vagyok, hanem rémálom.blog függö :) pedig a szcitöl tanultam, a rémálomtól meg csak rémálmaim voltak... bocs anafeb, ezt nem hagyhattam ki :) ne sértödj meg, elmondtam a sztoridról a véleményem és azt is hozzátettem, hogy megértem az álláspontod. csak te nem az övéket...

Ja és van még egy szó viccem.

Ez itt a reklám helye!!! :)

Igazándiból nem. Nem voltak ilyen terveim, csak most idepasszol. Ha nem akarod megvenni Tatuka és mondjuk jobban bizol bennem, akkor kölcsön is adhatom. Elküldöm neked én. Remélem ez nem tilos. Bár most már lehet én is nagy ellenség lettem :) Szervezkedek, mint a szabadzóna :) Csak hát persze ha elküldöm, akkor küldd is vissza, mert mi pénzt adtunk érte.. És tudod etika, kölcsönös bizalom miegymás... Ha érdekel, akkor rákattintasz a nevemre a blogon és kapok egy e-mailt.. Senki más nem fogja látni, nem kell emiatt szégyenkezned. Ha meg elkezded olvasni, de nem érted, akkor irsz egy újabb mailt...

langi 2008.03.27. 23:18:10

Tatuka
Elolvashatod a "Szcientológia, az élet egy új nézöpontból" könyvet, sőt a Dianetikát is. Összefoglalja tisztességesen, amit eddig is tudtál. A tanulási tech az maga a vicc. Olvassa el mindenki. A sok "újdonságtól" jobb kedved lesz.
De ne felejtsétek el a szótárt! Tudjátok, a sok meg nem értett szó miatt.

Bolgarka 2008.03.27. 23:19:58

Harmatosa.

"aMIT TE SZARNAK NEVEZEL AZ AZ EMBERI TÁRSADALMAK ALAPJA"

ez a nagy baj. olvasd el az esti mesét mégeygszer és rájössz miért. ezen csak mi változtathatunk, méghozzá igy:

"elkötlelezett környzetvédő vallásához hű és azért tenni képes ember"

most megint elismétlek vmt, amit már mondtam. ez nem megtörténik velünk, hanem mi csináljuk. a társadalmat is mi hoztuk létre. ezt a 2szart". miért?? miért nem csináljuk inkább helyesen??

"Nem igazán jó mérce, tudod egyik embrnek símán belefér a gyilkosság az ő dötnéseire had ne bizuk magunkat"

Ebben igazad van. Ezert van az egyröl a kettöre. És az, hogy sokaknak az út a boldogsághoz füzet egy baromság, sokaknak meg nagy titkokat rejt. Hát igen nem vagyunk egyformák. Ezért kell mindenkit ugyanarról a szintröl inditani, mert soha nem tudhatod, hoyg kikkel állsz szemben.

"aki a saját környezetében nem tud a dolgokon javitani , annak nagyban sem fog menni"

Ezzel a gondolattal is fejé találtad a szöget. ez valójában ugyanaz, mint az elöbb. Hogy nem vagyunk egyformák, egyröl a kettöre. elöször kell, hogy jöjjön a vágy a jóra. (de ez sincs mindenkinek meg, erre jó az egyetemes tudat illetve a járj mindig jó példával!!) aztán megnézed magad, hogy mi is igazándiból a baj. te vagy a környezeted? és ha megvan a hiba, akkor meg kell javitani. ezt is elég jó, kifejti LRH. fogalmam nincs melyik könyvben és hol...

"messze ez felett a realitás felett jársz, semmi gond vele de hidd el a hétköznapi mebrek mozgatják a világot"

nem tudom mire célzol pontosan, elvesztetetm a fonalat... ugyhogy fejtsd ki jobban... szerinted mi mozgatjuka világot, vagy az elnyomóink?? a politikusok, meg a bankárok?? ök sem mind rossz emberek.. mind ugyanabban a mókuskerékben ülünk. zsugorodó spirál..

langi:
"Még csak annyit, 10 év eltérésel dolgoztam szci cégnél. a tesztre kétszer nem reagáltak külön kérésre sem. Kiegyensúlyozott-e vagyok?"

ezt fogalmazd meg újra. elöször is rossz nyelvtanilag, ugyhoyg nemtom mit akarsz kérdezni. másodszor meg mivel eddig egy szót sem szóltál, nem is tudom ezzel mire akarsz célozni..

langi 2008.03.27. 23:41:32

Bocsi, a nyelvtani "hiba" azt hittem vicces, mert sok blogon találkozni vele.( buzi-e vagyok?, sikeres-e vagyok?) látom Te nem ismerted fel az iróniát. Csak annyi, hogy a 200 kérdéses tesztet kétszer töltöttem ki. Egyszer Nyíregyházi cégnél, később Nyugat-Dunántúlon. Kifejezetten érdekelt az eredmény, de csak annyi választ kaptam, hogy megfeleltem. Aztán nem is sokáig dolgoztam egyik cégnél sem. Magam hagytam el őket. Oktatásaikon részt vettem, kritikát megfogalmaztam, kioktatásban részesültem, egyenes úton távoztam. Részletekkel nem untatok senkit. Következtetés: nem tudtak velem mit kezdeni. Nekem ez igaz. A blogot szinte indulása óta olvasom, és csak azért írok most, mert látom, hogy mennyire fontos, hogy a fiatalok lássanak sokféle véleményt. A fiam most ismerkedik a tanulási tech-el egyébként.

Tatuka 2008.03.28. 07:31:13

Bolgarka,
bár a "természetes" fejlődési utam nem ebbe az irányba mutat (én inkább a pszichológia és az asztrológia felé tendálok), szívesen elolvasnám őket.
Ha már voltál olyan kedves és felajánlottad, hogy kölcsönadod, lehetek olyan pofátlan :), hogy élek a lehetőséggel? Persze itt nem az a kérdés, hogy én megbízok-e benned, inkább az, hogy te megbízol-e bennem.
Írtam privit.

Bolgarka 2008.03.28. 09:00:07

természetesen. hisz azért ajánlottam fel. és tudod mit? én emlitettem a kölcsönös bizalom dolgot, és rájöttem, hogy, ha vmt elakarok érni, részemröl muszáj, hogy fennálljon, mert én kezdeményeztem...

de ha esetleg nem küldöd vissza a könyvet, akkor sem fogok a falnak menni, talán egyszer majd veszek másikat.. (azért persze ha megoldhato, akkor please küldd vissza!! ez adok-veszek, illetve pont a kölcsönös bizalom lenyege. valamit. valamiert. en adok neked egy kis bizalmat, te meg ne legyel velem szembe lusta, hogy nem küldöd vissza...) nem igazán a birtoklása tesz boldoggá (bár azzal sincs baj), hanem amikor olvasom és rájövök dolgokra...

és pont ilyenek a vizöntök :)

Wiggin 2008.03.28. 09:24:55

Bolgarka:

"és attól is félsz, hogy meg kell adnod a cimed, meg ilyenek. asszem tényleg meg kell adnod, hogy tudják, nem vagy-e vm szemét mocsok, aki csak szartkeverni akar."

Ezt most nem értem. Ha egyszer ezek a könyvek jóra nevelnek, akkor miért baj, ha egy "szemét mocsok" akar venni egyet? Miféle szart tud keverni egy könyvvel? Hm?

mogyojo 2008.03.28. 09:29:44

Reformer nem azt írta, hogy a könyvtáraknak "adomámyoznak" könyveket? Rá lehet kérdezni ott is. Igaz a neved-címed így is kiderül a nyilvántartásból. Kíváncsi lennék azért, a könyvtárak hogy viszonyulnak hozzá, amikor megkapják az LRH összest!

Bolgarka 2008.03.28. 09:56:40

wiggin. igazad van.

a szemet mocsokra is jo hatassal lenne, ha a helyes uton indul el.. egyröl a kettöre. de nem tudod megmondani a kedves erdeklödönek, hogy te ezt vedd, te meg azt. persze befolyasolhatod, de nem kötelezheted öket.

es meg vm nagyon fontos. akar mennyire is ugy tünik neked, de a szcientologiaban nem fogyaszto vagy, akit ki akarnak zsakmanyolni. ha teged "atvernek", akkor maguk alatt vagjak a fat. nem akarnak senkit atverni. azt szeretnek, ha mindenki legalabb egy kicsit jobb lenne... es itt megint kepbe jön a kölcsönös bizalom. ha te kapni akarsz vmt a szcientologiatol, akkor legalabb a cimed add meg, hogy biztositsd öket a jo szandekodrol. ez ilyen egyszerü.

kielegitö volt a valaszom?

mogyojo. azt nemtom mit irt Refomer... és nem értem mi baj lenne, azzal ha könyvtarakban is lenne LRH. a könyvtar celja az ismeretterjesztes, es nem a neveles. vagy?? rosszul tudom??

sz.csabiii 2008.03.28. 10:09:39

bolgarka
"es meg vm nagyon fontos. akar mennyire is ugy tünik neked, de a szcientologiaban nem fogyaszto vagy, akit ki akarnak zsakmanyolni. ha teged "atvernek", akkor maguk alatt vagjak a fat. nem akarnak senkit atverni. azt szeretnek, ha mindenki legalabb egy kicsit jobb lenne... "

Akkor én miért találkozom olyanokkal, akiket csak kihasználtak, akiknek szétverték a családját, akiket szellemileg és fizikailag tönkretettek????

Wiggin 2008.03.28. 10:44:50

Hát, Bolgarka, nekem nagyon nem kielégítő a válaszod.

Miért bízik meg bennem jobban ez egyház, ha megadom az adataimat? Egy könyv megvásárlása semmilyen jogi kapcsolatot nem létesít, az egyházat sem jogosítja fel arra, hogy utánam nézzenek. Azt meg pláne nem feltételezhetik, hogy én akarok valamit kapni tőlük. Ők ennyit kérnek a könyvért, én megadom az árát, kész. Akár WC-papírnak is használhatom (bár annak kemény), ahhoz már semmi közük, és ártani sem árthatok vele nekik. Ha meg neadj isten tetszik, és tovább érdekel a téma, az is az én dolgom. Megint odamegyek hozzájuk, és veszek valami mást. Ilyen egyszerű.

Írtam már itt kolléganőm fiáról, aki megadta nekik a címét, azóta küldözgetik a leveleiket, pedig könyvet sem vett. Na, ez nálam már a zaklatás kategória. Persze a csörcsnél ő már szcientológusként van számon tartva, úgyhogy a statnak mindenképpen jót tett.

Tündér Mese 2008.03.28. 11:01:27

Bolgárka:

Köszi a tanácsot, de engem igazán nem érdekel, hogy a szci mit szól a főnökömhöz!
És inkább maradok a bíróságnál, nem hiszem, hogy az egyház kifizetné nekem azt a pár százezer forintot, amivel a drága tartozik!
Amúgy az egyház úgyis megtudja, hogy mi történt, hisz kevesebb lesz az adomány, stb. Ezt majd ők elintézik maguk között, én maradok a hétköznapi igazságszolgáltatásnál! :)

De nem hiszem, hogy nagyon megdorgálják! Legfeljebb kiokosítják, hogy legközelebb ne vegyen fel olyan embert, aki a száját is kinyitja, vagy csináljon okosabban szerződést! :D

sz.csabiii 2008.03.28. 12:10:31

Tündér Mese
Ha jól értettem, meg volt az első tárgyalási nap? Történt vmi érdekes? Ha nem titok....

Urbano Alonso Galan (törölt) 2008.03.28. 12:14:14

Bogárkával az a legfőbb baj, hogy nem létezik, boglárka egy lelekes (vagy kevésbé lelkes) orgos fickó, aki kevéske szabad idejét az utcán dohányozva (jó a sugárzás ellen) tölti, miközben sóváran nézegeti a newyork palota előtt megálló autókat és arról álmodozik, hogy ha végigmegy a hídon akkor ö is ilyen gazdag lesz meg minden.

Urbano Alonso Galan (törölt) 2008.03.28. 12:18:52

Ja igen és még valami, tévedtem amikor azt állítottam , hogy a szcientologia igazi vallás (bonafide). Az igazság az , hogy előző este kicsit többet ittam a kelleténél.

harmatOSA 2008.03.28. 12:31:43

"messze ez felett a realitás felett jársz, semmi gond vele de hidd el a hétköznapi emberek mozgatják a világot"

nem tudom mire célzol pontosan, elvesztetetm a fonalat... ugyhogy fejtsd ki jobban... szerinted mi mozgatjuka világot, vagy az elnyomóink?? a politikusok, meg a bankárok?? ök sem mind rossz emberek.. mind ugyanabban a mókuskerékben ülünk. zsugorodó spirál..
Hiszed hogy van egy megoldás, ÉS CSAK EGYFÉLE .Valószinű jó pár évvel idősebb vagyok nálad, én tudom nincs egyféle út.
Az emberek sokfélék, az idealizmus szép dolog de tudod mit, az élet sokat gyalul majd rajtad.Mindenkin,most azt hiszed egyenes út és minden úgy megy ahogy kell, és bármi baj adódik annak oka az egyén . Az scn meggyőzi az egyént minden baja forrása saját maga.a DOLGOK ETTŐL JÓVAL BONYOLULTABBAK, ÉRHET BALASET ÉS BETEGSÉG VAGY VALAKIT AKI ANNYIRA FONTOS HOGY FELADOD A SAJÁT ÉLETED MIATTA. Az élet nagy tanitó és mikor rájösz hogy bizony nem vagy ura térnek és időnek, na akkor jösz rá az emberi lét értelmére. Nincsenek mindenható emberek, olyanok vannak akik teszik a dolgukat,amikor a tömeg rájön hogy nem kell azt tennie amit mondanak neki akkor van igazi demokrácia. Beszúrtál egy megjegyzést , hogy a demokrácia nem a legjobb rendszer mert nem az igazság győz.KINEK AZ IGAZSÁGA????????? ..
? A SCNEKÉ?KIÉ?
a dolgok igaz, vagy tényleges állapota: “igazat mondani”
az adott ténnyel vagy valósággal való egyezés: “az állítás igazságának megvizsgálása”
egy ellenőrzött és vitathatatlan tény, állítás, elv stb. matematikai igazság: 2+2=4
. Az, ami igaz, vagy minden körülmények között bizonyos;

dolgok valós állapota;
tény;
valóság;
valaminek igaz volta. 3. Egy igaz dolog;

egy ellenőrzött tény;
egy igaz kijelentés vagy állítás;
egy megalapozott elv, rögzített törvény és hasonlók, mint az erkölcs nagy igazságai
A filozófiában a valóság ellentéte a nem-lét és a puszta lehetőség. Etikában, politikai tudományokban és a müvészetekben egyaránt a valóságot egy ideálisnak vélt valamivel vetik össze."
NOS A SZCIENTOLÓGIA , ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA ERŐSEN KÜLÖNBÖZIK .LRH IRÁSAIBAN MINDEN MEGTALÁLHATÓ ÉS MINDANNAK AZ ELLENTETJE IS.
IDÉZGETHETNEK TŐLE, ILYEN OLYAN DOLGOKRA IS VAN MIT , ANNYI SZÓT IRT LE HOGY AZ KB 5 EMBERI ÉLET MUNKÁJA.Bolgárka, nézd meg mi lehetséges, mi a valóság.... amit te látsz az egy oldal.
Az egyháznak sok szegmense van , ahova nem jutottál és még sok dologgal nem találkoztál.
Józan kívülállás, alkalmazd amit jónak tartasz a tehet . Amúgy:) köztünk szolva nem butaság, de az egyházi része már emberek kezében van .
Politikai , hatalmi egyébb érdekek teszik lehetetlenné hogy tisztán adják tovább. Meg fog történni így vagy úgy, rendet fog tenni a józan többség.
JA ÉS SOK SOK EMBER VAN AKIT NEM ÉRDKEL AZ ScN VAGY HUBBARD SEM A TEH. NEKIK JOGUK VAN NEM TÖRŐDNI EZZEL, ÉS JOGUK VAN AZ ERŐSZAKOSKODÓ SCN-EKET A FENÉBE ZAVARNI. Nekik az az igazság hogy ők tudják mi a saját igazságuk.Amikor elismered , mások jogát arra hogy hibákat kövesenek el és saját tapasztalatot szerezzenek a dolgokról , amikor nem tartod magad valami kizárólagos tudás letéteményesének akkor lesz BELŐLED FELNŐTT.

sz.csabiii 2008.03.28. 13:08:02

Urbano Alonso Galan
én is hasonlóra gondoltam :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.28. 13:23:17

Bolgarka, nem reagáltál a hozzászólásomra. Légyszi!

Inhabitant of Macondo 2008.03.28. 14:19:21

Minden tiszteletem a blog gazdájáé, mert tett egy lépést, hogy legalább másokkal ne történhessen hasonló, és védte az álláspontját a sok megszállottal szemben, akik körbelengik ezt a blogot.

Bámulatosnak tartom Hubbard hagyatékát olyan szempontból, hogy egy sokoldalú elme munkásságára utal az, amivel behálózzák az embereket. Megjegyzem, a saját szövegeik inkonzisztenciáiból kiderül, hogy nem egyedül hozzá köthető mindez, illetve éppen csak annyira, mint a Sztálin/Lenin összes Sztálinhoz/Leninhez. Hiszen "kutatásokat" végeztek(amiket persze nem dokumentálnak a külvilág számára, innentől nem nevezném tudománynak az egészet). Hubbard ezekből ki volt zárva élete egy jelentős szakaszában, úgy került hatalomra a mostani chairman, hogy lassan elszigetelte Hubbardot, közben rengetegszer változott a szentírásuk, amiről persze hallgattak, de 10 év tagság elég ahhoz, hogy az ember lássa a változásokat (ls. Juszt-interjú).

Ami miatt bámulatosnak tartom az illetőt, az a széleskörű tájékozottsága, amely rengeteg íróra jellemző, aki a felszínen akar maradni. Más kérdés, hogy egy szépíró tájékozottsága egészen más, mint egy Nemere István/Hubbard-féle szenzáció- és pénzéhes alaké. Azon kívül, hogy mennyi végletekig egyszerűsített átvételt találni számos keleti vallásból, pszichológiából, korai (!) menedzsmentirányzatból (és ezek hozzáférhetőek ingyen/olcsón bárki számára cenzúra nélkül!), engem az is meglep, milyen nagyszerűen alkalmazza az Orwellnél olvasható módszereket. (1949-ben jött kis az 1984 című mű, amit egyértelműen olvastak ennek a szörnyű szervezetnek a szülőatyjai.)
Komolyan mondom ehhez egy elmebeteg lángész kellett, hogy ezt tényleges működésbe át tudja ültetni. Bár a mű a kommunisták módszerei alapján ihletett, ők soha nem vitték ilyen szintű tökélyre
ezt a rendszert. Vannak persze kínában is munkával átnevelő táborok (=sea orgok), ahol a fizikai kimerültséggel kombinált agymosás megtöri az embereket, de attól tartok, hogy ilyen jellegű kutatásokat bűn volt nyilvánosságra hozni a jelen ismeretének fényében, hiszen az ilyen Hubbardok kihasználhatták.

A nyelv elsilányítása, az értékrend átalakítása az anyanyelv használatával bámulatosan célt ért ezeknél az embereknél. Újbeszél. Duplagondol. Az etika szó helytelen használata és megbecstelenítése. A görög filozófusok forognak a sírjaikban! Szerencsétlen tagok pedig egymást adják fel, mint egy diktatúrában, és náluk már enélkül nincs is etika! Borzasztó, hogy egy ember ilyen szintre süllyedhet. Persze ők meg vannak győződve róla, hogy ezt egy jobb világért teszik. De mit is?

Az egész rendszer úgy működik, mint egy vírus. Konkrétan nem tettekre törekszenek, hanem a cél a reprodukció az egészséges sejtek megfertőzésével. Mindenki legyen clear! Sok millió klónozott bégető jószág csatarendbe állítása, akik ingyen termelnek. Vannak persze PR és marketing szempontokból fedőszerveik, mint a drogmentes futást szervező alapítványok és társaik, de ez csak az egész mozgalom széleskörűbbé tételét szolgálja, szimpatinzások megnyerését, felületet a beszervezéshez. Ugyanilyen szempontból dönt a felsővezetés, hogy "a szcientológusok segítik az árvízi mentés munkálatait". Persze, az egyes sejtek teljesen azonosulnak a céllal, hiszen ők jót akarnak az embereknek. Az egyes emberek kimennek segíteni, és nem kampányolnak a vallásukkal, mert az egyén döntött úgy, nem a szervezet feje. Ha jót akarnának tenni az emberiségért, akkor ezt a Greenpeace, Amnesty International, Nemzetközi Vöröskereszt stb. szolgálatában is megtehetnék, és tényleg életeket mentenének, nem az orvosi kezelés/egyetemi képzés/aktív munka/családi fészek melege alól vonnának ki embereket, hogy a pénzüket és munkaerejüket saját céljaikra fordítsák.

Valamelyik tag írta, hogy őt nem lepi meg, hogy ennyien támadják őket, hiszen már az elején megmondták nekik, hogy a szcientológiának sok ellensége van, mert az államnak az az érdeke, hogy kizsákmányolja az embereket, hogy nekik termeljenek, és ezért szúrja a szemüket az egész szervezet, amely még az adózás alól is kivonná magát. Egyértelműen államellenes nézeteket ültetnek el az ember tudatalattijában, félniük kell az állami támadásoktól. Szerintem a Nemzetbiztonság hatáskörébe tartozó bűnözőnek számít az összes, aki már túllépett a "here" szerepén, és rálátása van arra, hogy miket művelnek. Csalás, adócsalás, zsarolás, zaklatás, engedély nélküli adatkezelés, felbújtás, minden létező bűnt elkövetnek a fennmaradásért. Nemzetközi vizekre telepített központ (Sea Flag), hogy kivonják magukat a törvények alól. Milyen jogon kérdezhetik ki a belépőket a kapcsolati hálójuk adatait illetően? Milyen jogon lehet meg nekik a telefonszámunk?

Nem tudom elképzelni azt az emberi tragédiát, amikor 10+ év után néhány kiválasztott (akik elég sokat tejeltek és nem sima fizikai munkaerővel szolgáltak, hanem értelmiségi pályáról keveredtek oda) eljut az ember addig az OT rangig, hogy a "titkos" iratokba is belenézhet, és ezzel az ufós eredetsztorival eteti egy sci-fi író, aki visszatért a gyökereihez, mert hát ehhez értett, de ehhez sem jól, mert még soha nem hallottam egy sci-fi rajongótól sem, hogy jö könyvet olvasott volna tőle.

Remélem idővel az emberiség leszámol ezzel a szellemi nyomorba taszító szervezettel, amely minden ellenséges elemet megsemmisít és minden ellenvéleményt cenzúráz. Terjedéséhez teljesen normálisnak tartja a köztörvényes és erkölcstelen eszközöket, és a tagok értékrendjét úgy formálják, hogy ezt el is fogadják. Hihetetlen, hogy külön programot írtak, ami a háttérben letiltotta a hozzáférést minden nem kívánatos oldalhoz.
Hihetetlen, hogy MINDEN ÉPESZŰ emberre rá lehet fogni, hogy megfelel annak a 12 homályosan megfogalmazott kritériumnak, amely alapján LEVADÁSZHATÓVÁ válik!!! Minket meg Hitler példájával nyugtatgatnak! Persze minden létező fórumon ugyanez a példa ennek tisztázására. Ergo betanult válasz erre a támadásra. Nem kell izgulni, minden bűnünk jóvátehető, csak menjünk be, és essünk át néhány az etikát átértelmező kezelésen, fizessünk a szolgáltatásokért és ők megbocsátnak. Mindig visszafogadnak. Mi van akkor, ha MI továbbra sem akarunk hozzájuk tartozni? Továbbra is levadászható személyek maradunk, akiket bármilyen eszközzel tönkretehetnek. Persze, azóta ezt is átfogalmazták, hiszen jogilag támadhatatlannak kell tűnniük minden nyilvános anyagban.

Szívemből sajnálok mindenkit, akinek ezek a hiénák segítettek egy olyan problémán, ami egy kis törődéssel más módon is megoldható lett volna, és azóta az ő hálójukban vergődik.

Üdvözlettel,

valaki, aki csak most ébredt tudatára,
hogy ez a szervezet A,B,C típusú veszélyforrás,
és a Föld bolygóról eltörlendő

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.28. 14:43:55

Inhabitant, köszönöm a hozzászólást, és a biztatást.

langi, neked is köszönöm, de mondd csak, mivel ismerkedik a fiad? Csak nem a hubbardi módszerrel???

Tündér Mese 2008.03.28. 15:08:31

sz.csabiii:

Nem, tárgyalás még nem volt, egyenlőre a kötelező köröket kellett lefutni. Felmondó levél, melyben leírom a követeléseimet, (ez asszem azért kell, hogy esélyt kapjon, hogy bíróság nélkül megegyezzünk), ma kaptam rá választ, (természetesen ő nem ért egyet ezekkel :P ), és hétfőn megyek az ügyvédhez! :)
Megírjuk a papírt, és utánna az megy a bíróságra!

Bolgarka 2008.03.28. 16:33:50

Wiggin:
Nem néznek utánad. De mondtam, hogy a szcientológiában nincsenek kereskedök, meg fogyasztók. Illetve ebben az értelemben nincsenek. Nekik nem az a céljuk, hogy eladjanak neked egy könyvet. Hanem az hogy rendbe tegyék az etikádat és feljebb menjen a tónusod. Tudod a clear bolygó miatt... És ehhez bizony kell a kölcsönös bizalom. Ha nincs mit rejtegetned, akkor miért ne adhatnád meg a cimed?? Csak az az ember gyanakvó, akinek van titkolni valója.. Akinek rossz a lelkiismerete. Mondok egy sztorit. Nem is olyan rég mondtam anyumnak, hogy ki irtam néhány ártó tettet. Anyum nem tudja mi a szcientológia, de azt mondja, ha engem érdekel akkor csináljam. Megbizik bennem, hogy tudok helyesen dönteni, ugyhogy ebböl nincs balhé… Szóval mondtam meséltem neki, hogy kiirtam az ártó tetteket. Magyaráztam neki azt, is hogy azok olyanok mint a bünök. Erre felháborodottan rám néz: -Jesszus mi közük van ehhez???
És akkor elmagyaráztam neki, hogy a büneiknek pont attól van rank hatása, ha eldugjuk öket. A szci-ben úgy nevezik visszatartás. Szóval visszatartod és ettöl megmarad létezni a negativ töltése. Viszont ha bevallod akkor kiegyenlitödik a töltés, és megszabadulsz a nyomástól. LRH ezt úgy mondja, hogy azzal hogy visszatartjuk öket, pont hogy létezésbe posztuláljuk. Azaz azzal, hogy nem mondjuk meg öket továbbra is léteznek és hatással vannak ránk.
Már mondtam milyen megkönnyebülés valamit bevallani.. Gondolom ezt te is tudod, és ezt nem kell lemagyarázni…

Ez úgy jön a cimedhez, hogy minnél jobban rejtegetsz valamit, annál gyanusabb vagy. És föleg minnél több dolgot rejtegetsz, annál rosszabb is leszel, mert félsz mondjuk úgy a megtorlástól. Valószinüsithetö a rossz szándék mögötte, mert félsz attól, hogy kiderül az igazság… Pont mint a büneikkel.

Ha jönnek a prospektusok, akkor meg ki is kidobhatod… De tudod mit? Mondok még valamit. Én se a Spar-nak nem adtam meg a cimem, se az Árkád-nak, se a C&A-nak és még is kapom a reklám anyagot. Ez miért nem tünik neked zaklatásnak??

Tündér.
Amint látom nem értetted meg amit a biróságokról irtam. Olvasd el mégegyszer kérlek. A biróság büntet. A szci meg “ösztönöz”… ez az etika technológiája, de erröl majd késöb.. szóval rávezet a jóra. A pénzedért persze menj a birósághoz, de ahhoz, hogy a fönököd ne bánjon el más emberekkel ugyanolyan szemét módon mint veled, azért menj a szci-khez. Rendbe teszik az etikáját. Mondtam. Akár névtelenül is megtehed. Hidd el, hogy ki fog derülni az igazság névtelenül is. És ha ez megtörténik, akkor nem mer majd a fönököd téged zaklatni sem… Ne félj töle! Ha tudod, hogy igazad van, akkor állj ki az igazadért és úgy, hogy esetleg a többi lelendö munkatárson is segitesz!!

Harmatosa:
Az élet már gyalult rajtam eleget. Innentöl kezdve nem akarok én a gyalult lenni. Nem akarok beállni a sorba, amit rámeröltetnek és elhitetlenk velem mások. Volt már elég bajom abból, hogy nem mertem önmagam lenni. Nem vagyok egy hétköznapi teremtés, meg kell hagyni. És ezzel sok baj volt… Meg is utáltatják az emberek saját magát valakivel, ha nem olyan mint ök. Én is sokáig azt hittem, hogy velem van a baj….Ehhez hozzásegitett többek között egy csúcsszuper gimnázium, ahol be kellett volna állni a sorba. De nem a saját soromba, hanem az övékbe. Ettöl kikészül az ember. Ha nem a saját útját járhatja. Persze nem akartak ök rosszat, csak rossz módszerekkel gyözködtek. Illetve nem is gyözködtek, csak parancsoltak. Ha nem vagy velünk, akkor ellenünk. Ez volt a baj. Lázadás miegymás. Attol, hogy rámeröltetik az akaratukat, nemhogy job leszek, hanem rosszabb (jönnek a területtel, ebben az esetben a gimivel szemben az ártó tettek stb…) és a végén már azt se tudod mi is a jó, meg a rossz… elveszited önmagad..

Idealizmus vagy sem.. te azt mondtad, hogy mi hétköznapi emberek mozgatjuk a világot. És igazad van. Ezért kell az idealizmus és a cél. Hogy ne csak bábok legyünk egy nagy sakktáblán. Igenis lehet tenni valamit. És nem holnap, ma kell megtenni.

Nagyon utálom az olyan fönököket, akik elnyomják a dolgozóikat és folyamatosan azt éreztetik, hogy ök a fönökök. Nem veszik észre, hogy ezzel pont hogy akadályozzák a munkát. Mert mindig félemben tartanak téged. És a fönök egy nagy barom ilyenkor, mert nem veszi észre, hogy az emberei terrorizálása által saját maga alatt vágja a fát. Mert nemhogy jobban, hanem rosszabbul fognak termelni. Tehát neki is kevesebb jut majd belöle.. Egy cégnél, ahol nincs stressz, az emberek vidáman mennek dolgozni. Mindennap szivesen. Nem fognak késni, meg feleslegesen beteget jelenteni. És ha ki is lesznek fizetve, nem jut eszükbe, hogy meglopják a fönököt, meg ilyenek.. És mivel nincsenek állandó nyomás alatt, oda is figyelnek arra majd, amit csinálnak. Egyre jobban lesznek. És virágzik a cég.

Szóval igen, mi irányitjuk a világot. Csak van néhány fönök, aki ezt nem akarja elismerni… illetve nem is látja!!! A lényeg az, hogy igen tenni kell valamit. És nem forogni a mókuskerékben..

„Az scn meggyőzi az egyént minden baja forrása saját maga.a DOLGOK ETTŐL JÓVAL BONYOLULTABBAK, ÉRHET BALASET ÉS BETEGSÉG VAGY VALAKIT AKI ANNYIRA FONTOS HOGY FELADOD A SAJÁT ÉLETED MIATTA”

Mondtam, hogy igen igy van. De itt jön megint a mókuskerék. Ha hagyod magad elnyomni, akkor el leszel nyomva. A szci nem csak arra tanit meg, hogy hogyan lásd ezt a valós életben, hanem arra is, hogy hogyan bánj el vele..

Az, hogy mi a betegség, meg mi okozza a baleseteket, most nem akarok belemenni. De azok sem csak úgy maguktól történnek. Azokat is MI csináljuk. EMBEREK. Figyelmetlenség, meg gonoszság, elfojtott érzelmek stb követlezményei… Ha nem te okozol balesetet, akkor a szomszéd. Ha pl. a szomszéd belehajt a kocsidba, akkor persze ezt nem tudod kivédeni elöre. Igaz. De ö maga ki tudta volna azzal, hogy jobban figyel… Érted?? Én, te, meg ö is. Mi mind. Mindenki. Ezt ami most van, ezt mi csináljuk. Nem megtörténik, hanem csináljuk.

Az igazság meg az, ami a legjobb mindenkinek. Persze gondolom ez a gondolat most eléggé magas lehet... És nem is a tömeg méretéröl van szó. Ezt már mondtam. MSZP otthon. Jó nektek most?? Nem. A legjobb az lenne, ha olyan helyzet lenne, ami elöre viszi az embereket és nem hátra. Ettól jó a jó. Ezért kell, hogy az emberek haladjanak a jó irányába (etikusan felfelé a tónusskálan). Mert akkor ök is rájönnek, hogy az ami nekem jó, nem biztos hogy a többieknek is. És ha valaki etikus, akkor képes ezt felismerni. (lásd a gonosz fönök példáját. Azt hiszi, hogy neki jobb. Pedig nem. Téved. Vak, rosszul lát) és elöbb utóbb meglátod, hogy az a legjobb, ami mindenkinek jó. és nem az, ami csak neked jó. ami elösegiti az életet és nem csak a tiedet. a mienket. mindegyikünkét.

Jesszus. Asszem új LRH könyvet irok már itt  tök vicc. Kérlek nézzetek már bele egybe.. nem fog titeket megbabonázni. Ezek csak könyvek…

Most nem irok Harmatosa neked tovább. Ugyhogy tovább nem olvastam a hozzászólásod. Kicsit belefáradtam ám ebbe… Mondom, hogy nem én vagyok a csúcsszuper… Ez csak tiszta szcientológia… Most én kérdezek töletek. Miért féltek töle annyira???

Anafeb:
Ezt most vm-iért nem játsza le.. és most nemtom megoldani, egyedül vagyok. És nem vagyok egy info-zseni… kérlek adj egy kis idöt!!

Tatuka:
Nem tudok válaszolni az e-mailedre.. tudod mit irj ide. rem.bolgarka@freemail.hu

Inhibitant:
Van olyan könyv ami a kutatásokról szól. Csak te még nem találkoztál vele... De kérdem én melyik másik könyvet olvastad LRH-tól?

A scifi, más vallások, orwell, kommunizmus, szci szavak (etikáról késöbb), stb mind átbeszéltük már.. ugyhogy nem értek veled ebben egyet.

„Mindenki legyen clear!”
Itt vagy nem tudod mit jelent a clear, vagy neked nem célod jobbá, és becsületesebbé vállni. Gondolod, hogy neked nem lenne helyretenni valód? Ezt most komolyan kérdezem, nem szivatásból..

És azt is elmondom mi a különbség a különbség a virusok, meg a szci között. A virusnak nincs létezési célja. Csak egy dolog hajtja. Fertözni. Ferötzni és ölni. És a reprodukció, hogy újabb és újabb egyedek legyenek megfertözve és pusztuljanak el ezáltal. A szcinek nem ez a célja. Ök egy olyan bolygót szeretnének, ahol nincs gyilkosság, meg lopás, és az emberek nem hazudnak egymásnak. Az egyik öl, a másik meg épiteni próbál... az egyik pusztit és egyre jobban. A másik meg azok ellen a dolgok ellen harcol, amik gyilkolnak. Drogok, betegségek, háborúk…

Ehhez még azt is hozzáteszem, hogy amióta élek, és vannak konkrét elképzeléseim a világról utálom a virusokat. Azért választottam az orvosi pályát, hogy majd néhány év múlva minden erömmel ellenük harcoljak. Azért nem emberorvos, mert már van egy agrármérnöki végzettségem, ami azzal jól összepasszol. És a virusok esetében mindegy milyen orvos vagyok, ök egyszerüen csak az élet ellen vannak. És az életet nem csak mi alkotjuk, hanem az állatok és növények is. (Csak mi nagyobb befolyással rendelkezünk az élet felett, mint a többi élölény. Nagyobb hatást tudunk kifejteni) És hogy jön ide a szcientológia? Ugy, hogy elöbb megértem mi az ember, ami alapvetöen jó. gondolat, szellem, isten. És ha ezt ismerem, akkor könyebben rájövök ki az ellenség…

Most nagyon figyelj, mert ez érdekes lesz:

Idegen szavak és kifejezések szótár: Etika=Erkölcs, erkölcsi elvek rendszere illetve az ezzel fogalkozó tudomány.
Magyar értelmezö szótár: Erkölcs= Etika

Akkor hogy is van ez?? Megtudtunk valamit arról, hogy mit jelent valójában erkölcs és etika?? Nem…

Nézzük mit ir LRH az etikáról és az erkölcsöl:
Elöször leirja, hogy mit gondoltak a görög filozófusok (Püthagorasz, Szókratész, Platón, arisztotelész) ezt most nem akarom részletezni, mert elég hosszú.. de igazat mondd. Többek között azért, mert ismerte a munkáikat.

Aztán:
Etika: az egyénnel olyan mértékben veleszületett, hogy valahányszor csak kisiklik, a személy mindig arra törekszik, hogy legyözze saját etikai hiányosságait….elkezd maga próbálkozni etikája renbeszedésével (meglógás, betegség, nem logikus viselkedések (aberrációk)…) … amikor az egyén elmulasztja rendbe szedni a saját etikáját, akkor a csoport tesz vele szemben lépéseket, és ezt nevezzük igazságszolgáltatásnak… az emberre nem lehet rábizni az igazságszolgáltatást… illetve azt hogy büntessen. Valójában nem fegyelemre törekszik vele, hanem igazságtalanságot követ el ( a következö mondatot inkább úgy irom le, hogy értsétek, tehát:) mivel ö maga az ember sem képes mindig etikájának rendbehozatalával, azt gondolja, hogy úgy lesz végre igazság, hogy mások etikáját hozza rendbe. ez az igazságszolgáltatás.

Még az etika szó eredeti jelentését sem tartják tiszteletben… az igazságszolgáltatást folyamatosan „etikává” keresztelik át orvosi etikai bizottságokkal, pszichológiai etika bizottságokkal, kongresszusi bizottságokkal stb.. ezek valamennyien az igazságszolgáltatáson alapulnak, mivel nem igen tudják, hogy mi az etika…

Az etikát rá lehet bizni az egyénre, és ha megtanitják rá, hogy rendezze (mert lehetséges!!! én sem voltam mindig ilyen, mint most…) akkor az igazságszolgáltatás nem vállik olyan nélkülözhetetlenné, mint amilyen jelenleg.

Most nemtom hol irja már ezt, nem olvastam át az egész könyvet újra. Lényeg hogy az etikát te támasztod magaddal szemben, és az erkölcs pedig az, amit a többiek támasztanak veled szemebn. Romlott erkölcs, akkor az emberek nem tudják már, hogy mi is a jó.. nem hisz a saját etikájának, hisz azt látja, hogy mindenki már erkölcstelen!!! És csúszik, csúszik le.. zisgorodó spirál. „valahányszor csak kisiklik, a személy mindig arra törekszik, hogy legyözze saját etikai hiányosságait….elkezd maga próbálkozni etikája renbeszedésével (meglógás, betegség, nem logikus viselkedések (aberrációk)…)”

És nem csak az etikakönyvet tanulmányozd még egy kicsit, hanem az antiszoc és szoc személy esetétszintén. LRH nem könnyü olvasmány, nem csak egyszer kell belenézni. Se nem estimese, se nem kalandregény. Nem a szavak miatt nehéz, hanem mert minden mindennel összefügg. Nézz bele mégegyszer..

És most már nemtom mit akartam még mondani, de még egy csomó dolgot mondtál.. de most egyelöre elég volt… megint rengeteget irtam…

mogyojo 2008.03.28. 17:59:41

Boglárka:

"Ez úgy jön a cimedhez, hogy minnél jobban rejtegetsz valamit, annál gyanusabb vagy. És föleg minnél több dolgot rejtegetsz, annál rosszabb is leszel, mert félsz mondjuk úgy a megtorlástól. Valószinüsithetö a rossz szándék mögötte, mert félsz attól, hogy kiderül az igazság… Pont mint a büneikkel."
Nincs deja vu-d? Szerinted lenne annyi ellenzője, ellensége a szcientológiának, ha nem titkolóznának annyit? ha vállalnák, bevállalnák a sztorikat? vagy mégtöbb lenne? ha minden tiszta az egyházban, mire a fenenagy titkolózás? és légyszíves kímélj meg attól, hogy mindenki hazudik, aki az egyház ellen nyilatkozik.

" És azt is elmondom mi a különbség a különbség a virusok, meg a szci között. A virusnak nincs létezési célja. Csak egy dolog hajtja. Fertözni. Ferötzni és ölni."
hát, ahhoz képest, hogy állatorvosnak készülsz igen fájdalmas a felfogásod. a vírus eldönti, hogy ölni fog? gonosz, galád módon? a vírus, mint sok más élőlény, reprodulálódni akar, és ez az egyetlen dolog, ami hajtja. Ilyen felfogással minden élőlény gyilkolni akar, ugyanis szükséges a fennmaradásához (=táplálkozás) ami alól az ember sem kivétel. és kíváncsi lennék, mondjuk egy katasztrófa esetén (jön egy marhanagy aszteroid és bumm a földbe, szupervulkán kitörés és még ragozhatnánk) ki maradna életben. A vírusok (vagy egyéb, alacsonyabbrendű élőlények) vagy az ember. esetleg a szcientológus?

LRH pedig igenis megerőszakolta a nyelvet. Az egy dolog, hogy a magyar kiadványok annyira szarok és igénytelenek, hogy fordítástechnikán mutogatni kellene mint "elkerüledndő hibákat", de angolul, eredetiben olvastam valami hubbard kommentet, és csak lestem, mert a mondatban még egy vacak állítmány sem volt. Átdefiniált már létező szavakat és ezt tudományosság címén eladta. Hűű.

mogyojo 2008.03.28. 18:12:45

ja, mégegy kérdés. ha tényleg csupán a bolygó clear-ré tétele a szent célja a szcinek,mi a baja a Szabadzónával? Ők is azon fáradoznak, csak épp ingyen is clear lehet náluk az ember. Csak nem az a baj,hogy kevesebb lesz a bevétele az egyháznak?

harmatOSA 2008.03.28. 18:16:29

Most nem irok Harmatosa neked tovább. Ugyhogy tovább nem olvastam a hozzászólásod. Kicsit belefáradtam ám ebbe… Mondom, hogy nem én vagyok a csúcsszuper… Ez csak tiszta szcientológia… Most én kérdezek töletek. Miért féltek töle annyira???
Bolgárka ,:) senki nem fél tőle.
ELsőkézből tudom Reformer tényei a seaorgról valósak. Nálam dolgozik egy srác aki történetesen a legjobb barátom fia, nem szökött eljött rendesen. Most közel a 30hoz nem azontöri a fejét család egyébb hanem hogy az adóságát az egyház felé lefizesse.Kemény évek voltak mögötte , megálta a helyét , jutott felfele a ranglétrán .MÉGIS ITTHON VAN , AMIT MESÉL A TÉNYEK UGYAN AZOK MINT REFORME TÉNYEI. kIZSÁKMÁNYOLT EMBEREK , ROSZ KÖRÜLMÉNYEK . Mindöszesen ő ezt tartja természetesnek , igy kell lennie.????????? Ismertem gyerekként , értelmes kitartó , eszes emberpalánta volt. Most ....... kiégett.

""""ahol be kellett volna állni a sorba. De nem a saját soromba, hanem az övékbe. Ettöl kikészül az ember. Ha nem a saját útját járhatja. Persze nem akartak ök rosszat, csak rossz módszerekkel gyözködtek. Illetve nem is gyözködtek, csak parancsoltak. Ha nem vagy velünk, akkor ellenünk. Ez volt a baj. Lázadás miegymás. Attol, hogy rámeröltetik az akaratukat, nemhogy job leszek, hanem rosszabb (jönnek a területtel, ebben az esetben a gimivel szemben az ártó tettek stb…) és a végén már azt se tudod mi is a jó, meg a rossz… elveszited önmagad.. """"

EZEK A TE SZAVAID A GIMNÁZIUMRÓL, EZT TETTÉK E SEA ORGOSOKKAL .BETŰRŐL BETŰRE MINTHA RÓLUK IRTAD VOLNA. Mig csak publik vagy nincs baj, beljebb ne menj..........

Bolgarka 2008.03.28. 19:30:19

mogyojo. voltal te mar virus?? honnan tudod mit "gondol" egy virus?? :) és természetesen én sem voltam. de nem hiszem, hogy valamit is gondolna, mert nem is élölény. mindig ugyanugy "viselkedik". nincs döntési képessége. mert nincs gondolat a háttérben. tudod, meg csak anyagcseréje sincs, és ez azt jelenti, hogy nem is táplálkozik... majdnem olyan mint az anyag. csak egy nagy képlet, ami sokszorositja magát azáltal, hogy elpusztit és beteggé tesz másokat. és létezésének nincs más célja, se haszna... még tudnék mesélni, de nincs nagyon értelme a virusokról vitatkozni. nem élölény. csak egy rohadt genetikai hiba. és a hibákat mi csináljuk. még azt is el tudom képzelni, hogy "gondolati"-hiba végterméke (itt jön képbe a szci)... mert én hiszem, hogy a dolgok nem csak megtörténnek, hanem mindig áll valaki a történések mögött. mindig egy kezdeményezö-gondolat.. (lásd a mars példáját)

azért látom igy a virust, mert én megértettem, hogy a létezésünk célja jót tenni. csak kicsit letértünk a pályáról... nincs más és nem is lehet más cél. (nagyon sok apró dolog van, ami erre utal, csak idöközben közhelyeknek vesszük öket: jobb adni, mint kapni, a pénz nem boldogit, isten benned rejtözik, adj a szegényeknek stb...) és ami jó, azaz ami az életet elörehajtja, és megtöbb életet, azaz mégtöbb jót teremt. ezzel egyetértünk??

figyu mogyi. én tényleg nem tudom mi a baj a szabad zónával. kb az, hogy felesküdtek valamire, és most mégis ellene vannak.. ez a gondolat már eleve hibás. eskü, aztán meg ellenség... tehát valahol volt megint egy hiba. hozzáteszem a szcik sem tökéletesek. ök is követnek el hibákat. ezért van a komoly belsö etikai rendszer.. nem hiszem, hogy a szabadzóna foglalkozna saját "belsö ellenörzéssel", de ezt tényleg nem tudom. és ott is bizony kemény pénzeket kell kifizetni. itt a városban, ahol vagyok 50-100 euró egy óra auditálás náluk... továbbá ha valaki valamit lopott, akkor ök azok, akik ezt tették. LRH-t hirdetik, az ö anyagaikat használják, ös közbe meg azt mondják, hogy a szci gonosz. pedig LRH maga a szci.

de én nem vagyok a szabad zóna ellen. ök is jobbak, mint a semmi. ha nem akarsz a szcik-hez menni, mert félsz a "behálózástól" menj a szabadzónához, és úgy gondolom, ök is tudnak auditálni. ha jobban vagy töle, akkor már nem leszel annyira bizalmatlan a szci-vel szemben sem. csak tudod, valahogy az az érzésem, hogy ez az etika dolog nem stimmel náluk... "a becsületed fontosabb, mint az életed!!" és ez tényleg a legfontosabb.. mindennél fontosabb...

anafeb. mit ír erröl a szabad zóna??

refomerröl és a többiekröl pedig az a véleményem, hogy szintén ezt nem értették meg:

"a becsületed fontosabb, mint az életed!!"

és remélem, ha majd én ott leszek, akkor be tudok állni majd abba a sorba, (ami már létezik, sok szci meg is tette) mert addigra majd annyira megfogom érteni, tapasztalatok meg stb. által, hogy több életem is van, és akkor már nem fogom ezt az egyet félteni...

arról, hogy hiteleket halmoztak fel, nem tudok mit mondani. ezt is ök tették. nem a töbiek, azaz nem a szcientológusok. ha tudod, hogy nincs rá, akkor nincs rá.. akárki, akármit mondd, akkor sincs. ha még több intenziv kell, akkor sincs. most nincs. elöbb megteremted rá, és akkor mehetnek az intenzivek (auditálás)... szci nyelven célok és célkitüzések. ha elolvastam, elmondom nagyjából mit értek én azalatt, amit ö ir. most még én sem tudom. de biztos vagyok benne, hogy nem fog olyan a könyvben állni, hogy vegyél fel hitelt. ilyenek nem állnak LRH könyvekben. ök csak valamit félreértettek, de nagyon-nagyon..

sz.csabiii 2008.03.28. 19:35:08

bolgarka
Nem tudsz olvasni? Nem fél tőled meg a szci től sem senki itt.
A kárörvendés nem bűn? Most kérdezem harmadszor, gondolom harmadszor sem fogsz válaszolni.... Hallgatás beleegyezés. :)
Ezt is bebuktad. Ne erölködj nem fog összejönni...:))) Menj tanulj még kicsit hubitól....:))
Amit feljebb írtál, nincs is értelme kommentezni, mert csak darálod, csak darálod, csak éppen nem konkrétumot, meg csupa általánosságot, amit bárki átlagos műveltséggel tudhat. LRH-nak egyetlen tudományosan alátámasztott ténye sincs, kivéve amit másoktól ellopott...... Kétlem hogy te olvastál bármi ilyet is, max. olvastad tőle, hogy van ilyen.....

Bolgarka 2008.03.28. 19:44:08

"Még egy gondolat az anyagiassággal kapcsolatban. Valamennyire már rá tudsz nézni az emberek állapotára. Látható, hogy még igen sok a tennivaló, mire az emberek magas tónusú, együttműködő, bőségesen termelő személyekké válnak. Ki fogja ezt megtenni? Nagy dolog lenne, ha sikerülne a Szcientológusok számát rövid időn belül megduplázni. De az nem lenne elég: tízszer, százszor ennyi Szcientológusra lenne szükség. A hozzájárulás egyik formája tehát a meggyözés. A jó gondolatának terjesztése. A másik az anyagi hozzájárulás. A lény természetes állapota egyébként a bőséges termelés. Csak az alacsony tónusúak fáradoznak azon, hogy minél többet csikarjanak ki a többiekből. Méltó célok helyett csak azért, hogy a saját fontosságukat bizonyítsák – főleg önmaguknak"

ezt ma kaptam apámtól. esküszöm nem akarom Refomert bántani. de szerintetek mikor irna valakinek ilyet?? apám is a becsület lovagja. igen, egy szcientológus. mindig is az volt, csak most mégjobban csinálja. én nem vagyok az. de szeretnék az lenni, ugyhogy inkább megyek emelem a tónusom és próbálok böségesen termelni.. kérlek ne tegyetek fel újabb kérdéseket.. szeretnék innen megszabadulni, de nemtok. mert nem hisztek a szemeteknek.. és ez engem annyira zavar.. pedig tényleg annyira jó lenne, ha mindenki legalább próbálna tenni a jóért. mégha néha nem is sikerül. de legalább meg kell próbálni!!! értitek ezt???

sz.csabiii 2008.03.28. 20:03:37

bolgarka
ha ennyire értessz a témához, akkor azt is tudod, hogy lrh azt írta, hogy az igaz, amit megtapasztaltál. Reformer tapasztalt, Te SEMMIT nem tapasztaltál, hisz nem vagy szci......
Az elmúlt 50 évben nem sikerült 100-150e nél több szcit faragni lelki sérült emberekből, szerintem ez sokat elárul a vágyaitokról...:))))

Bolgarka 2008.03.28. 20:18:33

csabii miért nem figyelsz??

"A lény természetes állapota egyébként a bőséges termelés. Csak az alacsony tónusúak fáradoznak azon, hogy minél többet csikarjanak ki a többiekből. Méltó célok helyett csak azért, hogy a saját fontosságukat bizonyítsák – főleg önmaguknak!!!"

ebbe a hibába most épp beleestél..

sz.csabiii 2008.03.28. 20:20:33

sz.csabiii 2008.03.28. 20:03:37
bolgarka
ha ennyire értessz a témához, akkor azt is tudod, hogy lrh azt írta, hogy az igaz, amit megtapasztaltál. Reformer tapasztalt, Te SEMMIT nem tapasztaltál, hisz nem vagy szci......
Az elmúlt 50 évben nem sikerült 100-150e nél több szcit faragni lelki sérült emberekből, szerintem ez sokat elárul a vágyaitokról...:))))

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.28. 20:29:00

Bolgarka: ::(nagyon sok apró dolog van, ami erre utal, csak idöközben közhelyeknek vesszük öket: jobb adni, mint kapni, a pénz nem boldogit, isten benned rejtözik, adj a szegényeknek stb...)::

Na ezek azok, amiket egy szcientológus nem csinál. Ingyen semmit nem adnak, a pénz az isten, és nem adnak a szegényeknek. Ez utóbbit büszkén hirdetik is.

::anafeb. mit ír erröl a szabad zóna??::

Nem tudom, nem olvasom a szabad zónát. Talán kérdezd meg Translatort. Vagy keresd meg az oldalán.

::most még én sem tudom. de biztos vagyok benne, hogy nem fog olyan a könyvben állni, hogy vegyél fel hitelt. ilyenek nem állnak LRH könyvekben. ök csak valamit félreértettek, de nagyon-nagyon..::

Lehet, hogy lrh nem írt ilyet, mivel nem olvasom a könyveit, fogalmam sincs. Mondjuk te sem olvastál tőle még mindent, úgyhogy akár lehet is. Feltételezem, hogy vannak olyan leleményes szcientológusok, akik kihasználják a kedvező lehetőséget. A haladáshoz ugye pénz kell a tanfolyamokra, meg az auditálásokra. Ha most nincs pénzed, akkor nem is fogsz jobb állapotba kerülni. Tehát adok neked kölcsön, jó kamatra, ha ezt meg ezt megcsinálod, felmegy a tónusod, jobban keresel, aztán majd visszaadod. Na ez bizony egy lefele spirál. Mi van, ha mégsem megy fel a tónusa, és ugyanolyan rosszul él, mint előtte? A különbség annyi, hogy most még adóssága is van. Jól járt?

Persze, nem így indulnak neki, hanem teljes bizalommal, de aki kihasználja őket, az is szcientológus.

::Kemény évek voltak mögötte , megálta a helyét , jutott felfele a ranglétrán .MÉGIS ITTHON VAN , AMIT MESÉL A TÉNYEK UGYAN AZOK MINT REFORME TÉNYEI. kIZSÁKMÁNYOLT EMBEREK , ROSZ KÖRÜLMÉNYEK::

Reformer számomra teljesen hiteles, sajnálom, hogy a saját dolgairól nem akar írni. De talán majd egyszer az is eljön. A körülményeket talán-talán Bolgarka is megnézhetné, bár látogatókat nem engednek bea sea org szállásokra, de talán egy szcientológus bemehet. Budapesten is van ilyen, őrzött tömegszállás, Koppenhágában is 6-8 ágyas szobákban laknak.

Bolgarka 2008.03.28. 20:31:09

csabii miért nem figyelsz??

Maga Refomer:
"Még egy dolog, Bolgárka - ha hallgattad a "A szcientológia és a hatékony tudás" c. előadást, akkor tudod, hogy Hubbard azt mondja, hogy a vakságnál is van rosszabb - ha valaki vak, de azt hiszi, hogy lát."

Most akkor mi is?? Igaza van Hubbardnak, vagy sem?? Maga Refomer példálózik ezzel...

sz.csabiii 2008.03.28. 20:36:02

sz.csabiii 2008.03.28. 20:03:37
bolgarka
ha ennyire értessz a témához, akkor azt is tudod, hogy lrh azt írta, hogy az igaz, amit megtapasztaltál. Reformer tapasztalt, Te SEMMIT nem tapasztaltál, hisz nem vagy szci......
Az elmúlt 50 évben nem sikerült 100-150e nél több szcit faragni lelki sérült emberekből, szerintem ez sokat elárul a vágyaitokról...:))))

Bolgarka 2008.03.28. 20:41:02

anafeb. te sem nagyon figyelsz. a szcik nem hazudnak.

"A hozzájárulás egyik formája tehát a meggyözés. A jó gondolatának terjesztése. A másik az anyagi hozzájárulás"

A célokat és célkitüzéseket majd megnézem. LRH nem ir ilyet, hogy elöbb kapj és utána adj.. Nem olvastam, de tudom mert apám "tömi vele a fejem". És ezt még sajnos én sem tudom alkalmazni. De talán nem igaz?? És mondtam, hogy a hitelek felvételének tényét nem lehet másokra kenni. A hiba felelöléségnek átháritása is alacsony tónusra vall...

Röviden és tömören hagyjál már Refomerrel.. "még szaros szcientológusnak" is pocsék...

sz.csabiii 2008.03.28. 20:45:07

sz.csabiii 2008.03.28. 20:03:37
bolgarka
ha ennyire értessz a témához, akkor azt is tudod, hogy lrh azt írta, hogy az igaz, amit megtapasztaltál. Reformer tapasztalt, Te SEMMIT nem tapasztaltál, hisz nem vagy szci......

Bolgarka 2008.03.28. 20:46:16

Csabii:

"pedig tényleg annyira jó lenne, ha mindenki legalább próbálna tenni a jóért. mégha néha nem is sikerül. de legalább meg kell próbálni!!! értitek ezt???"

nincs tapasztalatom. de meg fogom próbálni. és az erös felkel és tovább jár...

sz.csabiii 2008.03.28. 20:47:36

bolgarka

Nos akkor te nem vonhatod kétségbe amit Reformer írt, ír, írni fog. :)))))))))))))))

Bolgarka 2008.03.28. 20:47:40

ja hát igen a gyáva meg megse próbálja ugye, inkább kifogásokat keres..

Wiggin 2008.03.28. 20:49:16

"anafeb. te sem nagyon figyelsz. a szcik nem hazudnak."

Ha nem hazudnak, minek a sec-check? Nem lenne egyszerűbb simán csak kérdezni?

Tündér Mese 2008.03.28. 20:50:03

Bolgárka: Köszi, tanultam ezt a technikát, nincs is vele gond! (Soha nem mondj ellent senkinek, csak nyugtázd, és hagyd, hogy ő jöjjön rá, nincs igaza.)
De te azt írtad, ne forduljak bírósághoz, hanem a szcihez! Erre reagáltam.
Igaz, most helyesbítettél!

(Sanos nem vagyok olyan helyzetben, hogy azt mondjam: nem kell a közel 400 ezer, a lényeg, hogy elküldik etikára kedves szci pajtást!)
Bár mint mondtam, ebben is erősen kételkesem.

Igen, nekem van igazam, ezért is merem perre vinni a dolgot, és a főnökömtől egy pillanatig sem félek! Túl kis hal ő ahhoz, hogy bárki is féljen tőle!
Nem kell ahhoz szci, hogy ez mással ne forduljon elő, mert a magyar jog, hál istennek azért még annyira korrekt, hogy ha más miatt nem, egy per miatt utánna néznek az üzletnek, és akkor nincs menekvés! És azért a drága ex főnököm nem áll annyira flottul anyagilag, hogy ezt "túlélje" az üzlet!
Szóval az én lelkiismeretem tiszta!

Vajon ő miért kerül engem?? :)

Na, nem mintha vágynék a társaságára!

Amúgy az nem ellentmondás, hogy ott az e-méter, meg a sok audit, oszt mégsem szúrják ki ha valaki kígyó?
Vagy talán nem is akarják?
Pedig ehhez nem kell e-méter, elég egy kis emberismeret!
(Én kb. néhány hét után levágtam, csakhát kellett a meló.)
Viszont azt már akkor tudtam, nem fogom hagyni magam! És nem is sikerül/sikerült neki átba..ni!

Ma kaptam tőle levelet! Olyan kedves! :P
A baj, hogy szegény nem tudja, mielött eljöttem, az összes számomra szükséges iratról másolatot készítettem. Így egyenlőre még azt hiszi, hogy elég lesz a két szép szeme a bíróságon! (Mivel azt hiszi, hogy én is csak ennyit tudok felmutatni.) :P

:D:D:D:D:D

Bolgarka 2008.03.28. 20:51:27

figylej csabii nem tudom olvastad-e, de bebizonyitottam, hogy Refomer a legpocsékabb szcientológus, akit valaha láttam.

és akkor meg Anafeb ezzel jön:

"Reformer számomra teljesen hiteles, sajnálom, hogy a saját dolgairól nem akar írni"

és akkor még egy utolsó magától Reformertöl:

"hogy a vakságnál is van rosszabb - ha valaki vak, de azt hiszi, hogy lát"

és ezt most ebben az esetben nem csak Refomerre értem..

Tündér Mese 2008.03.28. 20:53:13

Ja, és persze "a szcientológusok nem hazudnak"! :P

Bolgarka 2008.03.28. 20:54:38

Azért kell a sec-chek, mert:

"hozzáteszem a szcik sem tökéletesek. ök is követnek el hibákat. ezért van a komoly belsö etikai rendszer.."

ahol nincs rendbe az etika, ott hiába kérdezel. hazugság lesz a válasz.

beszélek itt a falnak...

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.28. 20:55:38

Sajnálom, hogy nem tűnt fel neked, hogy éppen azt teszem, tesszük néhányan. Teszünk a jóért.

A "próbálom" szót pedig nagyon nem szeretem. Ne vedd kötekedésnek, ez tőled független. Vagy csinálok valamit, vagy nem csinálok semmit, de a megpróbálom számomra annyi, hogy már előre bebiztosítja magának a kudarcot. Hát, én próbáltam, de nem sikerült.

Wiggin 2008.03.28. 20:56:10

De hisz az előbb még azt mondtad, hogy:

"anafeb. te sem nagyon figyelsz. a szcik nem hazudnak." :)

Tündér Mese 2008.03.28. 20:57:55

anafeb: Pont ezt akartam írni! A próbálom szó, már egy kifogás a kudarcra, tehát arra, hogy a nem teszünk meg mindent a célért! :)

Tündér Mese 2008.03.28. 21:01:17

ja, a valyon- t azt elírtam... :P

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.28. 21:07:01

::"hogy a vakságnál is van rosszabb - ha valaki vak, de azt hiszi, hogy lát"

és ezt most ebben az esetben nem csak Refomerre értem..::

Te Bolgarka, nem lehet, hogy ez rád illik???

sz.csabiii 2008.03.28. 21:08:51

bolgarka

Te itt semmit nem tudsz bizonyítani, hiszen bevallottad, hogy nem tapasztaltál....:)) bukta

Nálad nincs rendben az etika, hiszen nem voltál etikus, mikor a másik blogon kárörvendeztél..... :) bukta

te írod: ahol nincs rendbe az etika, ott hiába kérdezel. hazugság lesz a válasz.

Nos mint hogy nincs nálad rendben az etika, így ismét bebizonyítottam, hogy HAZUDSZ! :) bukta

Szerintem menj, tanulj még, legfőképp TAPASZTALJ, utána gyere vissza, és számolj be nekünk. :)))

Bolgarka 2008.03.28. 21:11:56

Anafeb. És akkor mikor is tetted ezt a jót?? Hányan távoztak erröl az oldalról boldogan, megkönnyebülten, kétségek nélkül??

igazad van wiggin. nem tudom minden mondatom a fejemben tartani. bocs. azok a szcik, akik tudják, hogy mit is csinálnak, és megértik, hogy miért csinálják (egy clear bolygó-ért), nem csak egy kis kalandra vágynak koppenhágában, azok próbálnak nem hazudni.. igy asszem jó lesz. és a legnagyobb gond azzal van, hogy ezt nem lehet elöre kiszürni. hogy ki lesz jó és ki lesz rossz szcientológus. ezért van a belsö ellenörzés. könyörgöm. te mikor voltál utoljára gyónni?? tudod az egy igazán etikus ember, aki saját magát vizsgálja. és nem az, aki másokat birál. ez pontosan az etika, és nem más. erröl jézus is elég hosszan szónokolt. legalább a bibliát olvassátok, ha már a út a boldogsághoz baromság...

én sem vagyok jó szcientológus, se keresztény. nem birom ki, hogy ne mondjam Refomerre, hogy nem hülye. hidd el egy jó szci soha nem mondaná. mert ö látja, öt úgy ahogy van. látja, hogy ez nem refomer, hanem a meg nem értései és a saját ártó tetteinek aberrációi. "konfrontálja". úgy látja ahogy van. nem csak a külsöségeket. és mondtam, hogy nekem is nagyon sokat kell még tanulnom...

anafeb. még mindig úgy gondolod, hogy akár barátok is lehetnénk?

sz.csabiii 2008.03.28. 21:19:08

bolgarka
egyszer ezt írod:
Röviden és tömören hagyjál már Refomerrel.. "még szaros szcientológusnak" is pocsék...

másszor ezt írod:
tudod az egy igazán etikus ember, aki saját magát vizsgálja. és nem az, aki másokat birál. ez pontosan az etika, és nem más.

Már megint csak azt látom hogy TE NEM VAGY ETIKUS!!!!!

Wiggin 2008.03.28. 21:27:21

Bolgarka: ja, egy fokkal jobb.

Gyónni nem járok, tekintve, hogy nem vagyok megkeresztelve sem (ám ez nem akadályoz meg abban, hogy higgyek Istenben). Ha már a gyónásnál tartunk, szerinted a pap szokott közben vadul jegyzetelni?

sz.csabiii 2008.03.28. 21:29:06

bolgarka

most meg ezt írod: nem birom ki, hogy ne mondjam Refomerre, hogy nem hülye...

Ez a fránya ETIKA!!! Nahát nahát... :)

Bolgarka 2008.03.28. 21:32:06

csabi azt is elmondtam, hogy én nem vagyok jó szcientológus, de szeretnék az lenni. a káröröm nem bün, csak alacsony tónusra vall. és még be is vallottam, hogy kárörvendek. és a tónusod megy fel és le egész nap. refomerrel szemben még nem tudok viselkedni. de meg fogom tanulni ezt is.. folyamatosan nem figyelsz..

amúgy, igen van még mit gyúrni az etikámon...

de! tök jó, mert meg van rá az igényem. a tanulásra a jobb etikára, a megértésre..

"A lény természetes állapota egyébként a bőséges termelés (haladás felfelé és nem lefelé. erre kell a statistika..) Alacsony tónusúak fáradoznak azon, hogy minél többet csikarjanak ki a többiekből (rávegyék a rosszra). Méltó célok helyett csak azért, hogy a saját fontosságukat bizonyítsák – főleg önmaguknak"

most már tényleg csak önmagamat ismétlem... és ez a szcientológia. nincs más szcientológia. csak vakság...

persze van még egy csomó dolog, amit én nem tudok de ez mindennek az alapja. igény vagy vágy a jobbra. tanulás. felismerés. aztán újabb igény, tanulás, felismerés. igény, tanulás, felismerés és végül clear..

Anafeb. Azt mondod Refomer hihetö számodra. Én talán hazugnak tünök??

és most ha erre válaszolsz tényleg nem fogok többet irni. mert amit apám mondott, az nagyon elgondolkoztatott.

"A lény természetes állapota egyébként a bőséges termelés. Alacsony tónusúak fáradoznak azon, hogy minél többet csikarjanak ki a többiekből. Méltó célok helyett csak azért, hogy a saját fontosságukat bizonyítsák – főleg önmaguknak"

És én nem akarlak titeket a továbbiakban meggyözni. Inkább teszek vmt az etikámért és kiirok néhány ártó tettet. Már az elöbb is leirtam, és meg is érettem, de nem tettem. De most, hogy megint leirtam, mégjobban értem mit is akart ezzel az öreg mondani. Hogy ne csak a pofámat jártassam, hanem végre tegyek is vmt!!!

igény, tanulás, felismerés. igény, tanulás, felismerés és végül clear..

Atari 2008.03.28. 21:34:23

Ex SO tagként nekem is Reformer a hiteles, Bolgárka
a szci-t fényezi miközben mindenit akinek más a véleménye azt invalidál. Ennyi.

sz.csabiii 2008.03.28. 21:42:54

bolgarka
De de, pont ez az hogy én figyelek, te nem tudsz uralkodni magadon....ez a fránya etika....

anafeb helyett nem válaszolhatok, de azt hiszem úgyis tudod, hogy én mit gondolok rólad....

harmatOSA 2008.03.28. 22:01:36

BOLGÁRKA
"és remélem, ha majd én ott leszek, akkor be tudok állni majd abba a sorba, (ami már létezik, sok szci meg is tette) mert addigra majd annyira megfogom érteni, tapasztalatok meg stb. által, hogy több életem is van, és akkor már nem fogom ezt az egyet félteni...

arról, hogy hiteleket halmoztak fel, nem tudok mit mondani. ezt is ök tették. nem a töbiek, azaz nem a szcientológusok. ha tudod, hogy nincs rá, akkor nincs rá.. akárki, akármit mondd, akkor sincs. ha még több intenziv kell, akkor sincs. most nincs. elöbb megteremted rá, és akkor mehetnek az intenzivek (auditálás)... szci nyelven célok és célkitüzések. ha elolvastam, elmondom nagyjából mit értek én azalatt, amit ö ir. most még én sem tudom. de biztos vagyok benne, hogy nem fog olyan a könyvben állni, hogy vegyél fel hitelt. ilyenek nem állnak LRH könyvekben. ök csak valamit félreértettek, de nagyon-nagyon.. "

Bolgárka megint a lila ködök,nem tudom egy és ugyan az egyházról beszélgetünk e.
A realitásom róluk , elég viszatetsző. A fiú akiről irtam , nos az ő ajánlásásra jött hozzám egy pár éve egy tanácsadó cég. Hamar nőtt a termelés, létszám és optimalizálni kelett a cég szerkezetét.
Tanácsadó cég bevonult, a cég magját vagy 40 embrképezi annak idején velük kezdtem teljes bizalmam élvezik és mivel a cég az enyém igy az utolsó szó is.
Minőségbiztositás ürügyén volt nálam már tanácsadó cég, a dolog általában úgy működik .
1, vevő elmondja mi a problémája
2,elmondja mit szeretne elérni
3, mennyije van rá

Ez esteben a következő történt
1, megtudtam hogy a cégem teljes csődtömeg
2, minden alakalmazottam alkalmatlan
3, adjak hálát a sorsnak hogy jöttek és minden
időm, és pénzem elviszik
No, a cégem azóta is működik , megmondtam a vezetőjüknek , a cég továbbra is az enyém ÉN VEZETEM .
A melósaimat meg ne b...gassa azért van a felesége, ha van.
Szóval , rövid egyeztetés után elváltak útjaink , addigra sikeresen elérték hogy szinte kidobjam őket. Kerestem egy nem scn céget, profin- nem a termelés rovására végzett agymosás keretében -elvégezték a munkát.
Hitel, még a legmódósabaknak is van adósságuk ... a fiú akivel példálózom pl nem jókedvéből törleszti egy lakás árát, AKKORA SZÁMLÁT KAPOTT UTILAPU GYANÁNT..
1, nincs előszerződés 1 milliárd év nagy idő...
2, azon idő alatt mig ők az orgban tevékenykednek munkát végeznek fizikait szellemit amit ezért kapnak az 50 dollár hetente+ képzés
napi 12-14 órás munkanapok a hét szinte minden napján.. nincs család nincs magán élet
amikor valaki eljön onnan kap egy repülőjegyet valamennyi bónuszt ez pár száz dollár ha rendesen jött el ÉS EGY OLTÁRI SZÁMLÁT CSILLAGÁSZATI ÖSSZEGEKRŐL ....BENTI KÉPZÉSEK ÁRA, AUDITÁLÁSOK..

IGEN IGAZ HOGY MIG BENN VOLT DOLGOZOTT, ÉS MELLETTE KÉPEZTE MAGÁT... DE URAM ISTEN NEM KINN TERMELT EGY WOG VILÁGBAN HANEM BENN, NEM HOZTA, VITTE AZ EGYHÁZ DRÁGA PÉNZÉT.NEM BOCSÁNATOS BŰN:((NA MOST HA LENNE ITT EGY SCN ÚGY FÖLRÚGNÁM LE SE ESNE.ÁLSÁGOS , SZEMFORGATÓ NÉPSÉG, MÉG A SAJÁTJAIKAT SEM BECSÜLI MEG, MINDEN DE MINDEN VALAMIRE VALÓ TESTÜLET BECSÜLI A VETERÁNJAIT.
Bolgárka, ezt az életed nyugodtan add nekik, nem tudom miért hiszed hogy most könnyebb szivvel hagyod mosni az agyad.Én látom, hogy képesek zombit faragni egy értelmes fiatal gyerekből aki pont olyan idealista volt mint te most.Ki adja vissza ,nem az éveit hanem a hitét tenniakarását.
Na azt elvenni NINCS JOGA AZ SCNNEK .
sok ENERGIÁT fogok áldozi arra hogy az egyház másik oldalát is napvilágra hozzák.EZT NEKED MONDOM..

sz.csabiii 2008.03.28. 22:15:06

harmatOSA

Olyan szépen fogalmaztál. :)

Az biztos, az én két szép szál fiam egy szekta tagja sem lesz. A szci egy pénzgyár, ahol a felső vezetők nyernek csak. De nem azért mert elérték a hid másik felét. Nekik semmi más nem kell: PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ! Majd rádöbbensz te is bolgarka, meg apud is. Én mindössze sajnállak, hogy te is bedöltél ennek a frankó agymosásnak.

Reformer 2008.03.28. 22:23:04

anafeb: a saját dolgaimról nem akarok írni egyelőre.

Egyrészt felismernek, másrészt nekem annyira megterhelő ez érzelmileg, hogy még mindig sírni támad néha kedvem, amikor eszembe jut, hogy miken mentem keresztül.

A legszörnyűbb nem is a rabszolgamunka vagy a rossz életkörülmények voltak, hanem a lelki elkorcsolás külső és belső pillanatai.

Amikor az az ember, akiben a legjobban bíztál, elárul a kritikus pillanatban (mert ő is fél) és kihátrál mögüled és végignézi, ahogy tönkreteszik a jóhíred.

Vagy amikor feladod a saját magad összes elvét és teljesen behódolsz az egyház magasrangú tisztviselőjének.

Vagy azok a pillanatok, amikor egy jólelkű, jóindulatú, vidám emberből fokozatosan egy szívtelen tetűvé válsz - minden ilyen fokozatnál érzed, hogy vajon tényleg meg kellett-e alázni a beosztottadat stb.

Vagy amikor először hazudsz egy publicnak, hogy be tudj szedni valami pénzt az elképesztően inhatékonyan működő szervezeted életben tartására.

Számtalan ilyen pillanat van, ami után nehéz tükörbe nézni.

Én is csak a legvégén jöttem arra rá, hogy mi a folyamat vége.

sz.csabiii 2008.03.28. 22:26:32

Reformer
Te is kaptál csekket a végén?

Reformer 2008.03.28. 22:27:10

sz. csabiii: kaptam, nem is kicsit.

sz.csabiii 2008.03.28. 22:28:07

és fizeted? ugye nem?

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.28. 22:38:24

::Anafeb. És akkor mikor is tetted ezt a jót?? Hányan távoztak erröl az oldalról boldogan, megkönnyebülten, kétségek nélkül?? ::

Nem várom el, hogy vedd a fáradságot, és visszaolvass a kommentek között, hányan írtak köszönetet. A privát levelek pedig azért privátok, mert nekem írták és nem kommentben, úgyhogy ehhez senkinek semmi köze, de jónéhány érkezett. A saját családi, baráti, ismeretségi köröm pedig elég nagy ahhoz, hogy ne maradjon nyom nélkül az emberekben a szcientológia szó.

::anafeb. még mindig úgy gondolod, hogy akár barátok is lehetnénk?::

Hogyne, türelmem végtelen. Nem haragszom én rád, sőt, le a kalappal előtted, ilyen sokáig még egyetlen szcientológus sem bírta itt. :-)

::Anafeb. Azt mondod Refomer hihetö számodra. Én talán hazugnak tünök??::

Nem tűnsz hazugnak, szerintem csak az utadat keresed. és tényleg azt gondolom, hogy magadat is győzködöd, keresed a téged és a szcit igazoló magyarázatokat. Találsz ilyet bőven, valaki írta egyszer, hogy hubbard mindenre írt magyarázatot, és mindennek az ellenkezőjére is. Csupán csak ki kell választanod, hogy most éppen mit akarsz kiolvasni belőle.

::Bolgárka, ezt az életed nyugodtan add nekik, nem tudom miért hiszed hogy most könnyebb szivvel hagyod mosni az agyad.Én látom, hogy képesek zombit faragni egy értelmes fiatal gyerekből aki pont olyan idealista volt mint te most.Ki adja vissza ,nem az éveit hanem a hitét tenniakarását.
Na azt elvenni NINCS JOGA AZ SCNNEK .::

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a jobbik eset az, ha "csak" az éveit és a hitét vették el. Rosszabb esetben az életét is, mint tudjuk:-((

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.28. 22:44:10

Reformer, az érzelmi részét megértem teljesen, nem tudom miért, de bízom benne, hogy talán majd egyszer megosztod velem a történteket.

Félsz tőlük?

Tudsz valamit a kedvenc toborzótisztjeimről?

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.28. 22:52:40

Még egy fontos dolog Bolgarka, ha már mindenfélét olvasol, ajánlok neked egy könyvet: Norbert Pothoff: A szcientológia labirintusában. Ez valószínűleg Németországban is kapható. Nem hosszú, gyorsan el tudod olvasni.

Kérlek ne csak a hubbard-művek után vedd sorra, mert akkor ebben az életben valószínűleg nem olvasod el.

Reformer 2008.03.29. 08:50:00

anafeb: valamennyire félek, igen, túl jól ismerem a módszereiket. A Schiffer & Tsa az egyház jogi képviselője (Szikinger István, Schiffer András, stb), ilyen kaliberű ügyvédre nem szívesen költök.

Kedvenc toborzótisztjeid - van privát emailed? Oda leírom, amit tudok. Nem túl sok, de mindkettőt ismerem.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.29. 08:53:11

köszi, anafeb kukac citromail pont hu

Bolgarka 2008.03.29. 16:47:56

és remélem, ha majd én ott leszek, akkor be tudok állni majd abba a sorba, (ami már létezik, sok szci meg is tette) mert addigra majd annyira megfogom érteni, tapasztalatok meg stb. által, hogy több életem is van, és akkor már nem fogom ezt az egyet félteni...

sz.csabiii 2008.03.29. 18:07:04

bolgarka
már sorban állsz, csak rossz sorban. :(

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.29. 18:37:14

Szeretem Mozartot, de most hogy jön ide?

Bolgarka 2008.03.29. 18:50:38

úgy, hogy nem válaszoltál a levelemre és gondoltam ösztönölek egy kicsit... gondoltam, hogy tetszeni fog :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.29. 18:53:55

Milyen leveledre nem válaszoltam???

Bolgarka 2008.03.29. 18:59:55

nem kaptad meg? kár...

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.29. 19:06:50

ja igen, az a postafiók megtelt, küldd át légyszi a másikra!

sz.csabiii 2008.03.29. 19:16:28

anafeb
csak nem spameltek meg, szci hirlevelekkel? :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.29. 19:20:05

nem, csak a kommentekről mindig jött oda egy levél, és soha nem töröltem ki. 3000 levelet bír... Most törlöm :-)

Bolgarka 2008.03.29. 19:28:25

nemtok oda se.. szarakodik a net.. meg a freemail, amugy is egy katasztrofa..

sz.csabiii 2008.03.29. 19:28:40

gtoma hogy örülne ennyi kommentnek a saját blogján :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.29. 19:38:23

csabii ne kárörvendj, nem méltó hozzád :-)

Bolgarka, próbáld meg légyszi, már fogad leveleket újra a blogon keresztül is.

Bolgarka 2008.03.29. 20:47:47

nem. egy cserét akartam felajánlani a potthoffot egy szci könyvre. de ugysem tudlak meggyözni anafeb. számodra az igaz, ami számodra igaz. pothoffot meg én is megtom venni és meg is fogom.

és elegem van a szcientológiából is. szci-antiszci. ennyi szövegelés, semmi eredmény. jobb dolgom is van. befejeztem a fórumolást. mondtam, hogy szerelmes vagyok ugyhogy a nem tervezek a közeljövöben folyamatosan itt ülni föleg a nagy semmiért!!

minden jót neked/nektek! xenu legyen veletek! :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.29. 21:02:24

Azt hiszem, leesett a tónusod. Miért van benned ez a fene nagy előítélet? Pedig erről a szerelem-kérdésről még beszélgettem volna veled, de ha nem jössz, akkor ennyiben maradtunk. Azért csak vigyázz magadra, okosan a szcivel!

Bolgarka 2008.03.29. 21:06:56

azt hittem, hogy a szektákról akarsz velem beszélgteni.. most meg a szerelemröl?? :)

akkor mondd! még itt vagyok, de remélem már nem sokáig :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.29. 21:10:04

a szcientológia befolyásáról a szerelemre :-)
de menj csak nyugodtan, vissza kell keresnem, hogy mit írtál erről. Én sem akarok már itt csücsülni.

harmatOSA 2008.03.30. 17:06:06

Bolgárka :) gratulálok. Mi lehetne szebb egy fiatal lány életében ....
Tavaszi vasárnap, a kedveseddel.Kívánok sok boldogságot nektek , és tényleg van jobb dolgod is mint órákat itt tölteni .
Én pl, az első unokámért szurkolok, most készül világra , ez még ugye nem clear de ha sokat sokan teszünk érte lehet egy jobb hely.
És tudod , egyszer rájösz te is ezek a dolgok amik az életet széppé teszik . Jó munka , család barátok és tenni ami örömet ad neked.. nem mások helyett dönteni vagy döntéseket hozni.:))))))
SZIA

langi 2008.03.30. 17:47:45

Anafeb
Fiammal sok mindent megnézünk, olvasunk, beszélünk róla. Ez persze ahhoz vezet, hogy semmit nem ismerünk meg mélységeiben, de véleményt formálunk. Nekünk ez szórakozás. A hubbardi tanulási tech a scien cégnél töltött időm után jött képbe. Az a BORZASZTÓ, hogy a benne leírt dolgok annyira természetesek, hogy 8 éves korában mindenkinek tudnia kellene. És a SZOMORÚ, hogy nem tudja mindenki. Bolgárka egyetemista példái is erre utalnak. Nem kívánok vitatkozni senki szci-vel, megtették már páran, szerintem eredménytelenül. Míg maguk rá nem jönnek, nem lehet őket meggyőzni. De míg a blogod terjed a neten, talán kevesebb embert tudnak a szekták( és nem csak a szci-ről van szó) haásuk alá vonni. Mert van információ, ellenpélda, emberek, akik megjárták, és nem szégyellik elmondani. Gtomákat és Bolgárkákat már nem lehet megmenteni, de másokat igen.

harmatOSA 2008.03.30. 18:15:22

Hibás hozzá állás hogy bárkit is meg kéne menteni.
Nem lehet és nem is kell , kinek kinek a saját útja amit bejár. Az scn egyházzal az a gond eddig minden ellentétes rossz információt eltüntetett elhalgatatott.
Ez a probléma fő forrása, de dönteni mindenkinek magának kell a rendelkezésre álló információk alapján.
Nem igazán tartom méltónak lehülyézni a vita partnert vagy butának nevezni , igaz néha az én zsebemben is nyilik a bicska.
Hiába látom milyen szörnyű károkat képes az egyház okozni , tenni azt lehet minden forumon felszólal és adja tovább akit tudja van másik sötét része . Ügyes marketing, jó sőt nemes célokba rejtett rémségek sora, de felnőtt embereket nem lehet nincs értelme visszatartani.
Tapasztalás, és vezeklés ,tanulás ,az élet erről szól.
Ami nekem jó az másnak nem biztos és ami neki az nekem nem az neki estleg nem. A másikat tekinteni annyira embernek hogy tiszteljük a dötését, és ne próbáljuk ettől hülyénak gondolni .
A károkat amit az egyház okozott talán soha nem lehet rendbe hozni , de a fiúnak legalább családja maradt. És szerencsére az édesanyja könyei miatt annak idején csak diploma után indult világot válatni. Sokan nem ennyire szerencsések , pl anafeb a te fiad is valahogy a 20 éve környékén akadt a hálójukba sajna ők és a fiatalabbak védtelenek , nekik kellenek a segitő kezek.....
claritas ,anafeb mit tehetek értük?

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.30. 18:34:13

egyetértünk harmatOsa, mindenkinek a saját útját kell járnia. Nem akarok én beleszólni senki életébe, ha valaki szcientológus akar lenni, hát legyen. Ha sea org tagság a vágyai netovábbja, csinálja. Csak ha egy mód van rá, ismerje meg előbb, hova lép be, mire kötelezi el magát, mondjuk csekély 1milliárd évre.

És igen, ez a blog fő célja, hogyha csak egy embert sikerül ezzel felvilágosítani, már megérte. De remélem, nem csak egyet sikerült :-)

a Claritas céljai között is szerepel a felvilágosítás. Amíg ez a szervezet és a többi hasonló egyházként van bejegyezve, addig a vallásszabadság miatt tényleg nem lehet sok mindent tenni, de felvilágosítás minden mennyiségben. Oktatási program, konferenciák, a kifelé jövőknek támasz... ilyesmik.

Az a baj, hogy aki még nem akadt össze velük, az nem veszi nagyon komolyan ezt az egyházat. Nem tudják és mi sem, hogy hol és mekkora befolyással rendelkeznek.

És sokan gondolják azt, hogy vele, vagy a gyerekével ilyesmi aztán nem történhet meg. Pedig de, sajnos ez bárkivel előfordulhat.

langi 2008.03.30. 20:56:27

Nagyon könnyen megtörténhet mindenkivel. Nekem az volt a szerencsém a cégnél, hogy olyan logikai feladatokkal kezdtek, amit meg tudtam oldani. De a kollegáim pont azokat nem. És nem azért, mert buták, vagy hülyék lennének. És a megoldás körítése némelyüket eltöltött egy "felismerés" érzéssel, hogy a módszer által minden ilyen feladatot meg tudnak oldani. Ezzel kezdődik. És már ott is ülsz egy tanfolyamon. Az elején még jól is érzed magad. Aztán nem is veszed észre, hogy belekeveredtél valamibe, ami hátrányos neked minden tekintetben. Ki nem került még olyan szituációba, amikor magát butának, vagy alkalmatlannak érezte? Kevesen. És ha rögtön kínálnak megodást, persze, hogy kapva kap rajta az ember. A felismerés, ha jön egyáltalán, csak később következik. De ha van információ, akkor már gyanús a "könnyű megoldás", és legalább utána néz az ember. Én azért néztem utána, mert a feladatokat megoldottam, de érdekelt, hogy némelyek miért látnak a maguk számára megváltót az eléjük tárt megoldásban.

harmatOSA 2008.03.30. 21:01:00

De bizony tudom hogy előfordulhat.És látom a következményeit. Annak idején mikor a fiú először jött ezzel még új dolog volt nekünk , semmi borzasztó nem vol benne pesti bolondság egyetemista paszió . A szüleivel régi a kapcsolatunk a gyerekeink hasoló koruak mondjuk az enyémek inkább sportban jeleskedtek.
Mikor ez a dolog belépett az életünkbe semmi rossz nem volt benn, egy tanulási tanfolyam még segitett is az egyik gyerekemnek . Működik, igaz onnan beljebb az én csemetém nem ment.Alpvetően nem arra született hogy világot váltson , gyakorlatias nevelést kapott . A közösségért való munka pedig természetes volt helyi szinten több egyesülentek is aktiv tagja a család.
Keresztény ember vagyok , és ennek megfelelően gyakorlom is a hitem , és tisztelem mindenki más hitét is.
Évek teltek el , az élete része lett ezt elmondásból meg sok vitából tudtam . Nem akarták elvesziteni a gyereküket, az édesanyja kérte fejezze be az iskolát szerezzen diplomát.
Meg kell mondjam alapvetően lelkes kicist idealista sok önzéstől mentes embereket tudnak beszervezni az orgbeli melóra.
Mondjuk a kiskorú munkától egybektől hányingerem van.
Évek teletek el , odakinn haladt tudni való kemény , de valóban a legkeményebb helyek egyike a földön.
Aki előbbre jut annak a munkabirása az átlagosnál jóval nagyobb kell legyen.
Minden amit elmesélt később a benti állapotokról elrémisztett, azonban tudnod kell nekik ez a természetes.
PL profi taktitók , minden szombat a fehér kesztyűs takaritás napja .És nem szivesen hibáznak , annak a következményei megalázók .
Mikor azt kérdeztem miért természetes hogy hagyják magukat megalázni a kérdést sem értette.
Egyenlőre itt tartunk, az édesapja temetésén volt itthon két éve , még most se lenne 55.
Valami akkor változott meg, kemény egy év volt mire kijött onnan.
Tanfolyam és megint , és kisérték és egyébb nyalánkságok.....
Rendesen jött el végig csinálva a procedúrát, megértm reformert mert ami utána jön keményebb.
Elhitetik ezekkel a fiatalokkal, hibásak DB ÉS EGYÉBB , TUDNOD KELL E BENTI KÉPZÉST VÉGIG CSINÁLÓK MENTÁLISAN JÓVAL AZ ÁTLAG FELETTIEK JÓVAL.
MIND KITARTÁS MIND INTELIGENCIA SZEMPONTJÁBÓL , KIMAGASLÓAK , AMIT AZ EGYHÁZ TESZ VELÜK AZ HOGY ELTÁVOLTIJA ŐKET A VALÓSÁGTÓL.
Egyszerűen nem lesznek képesek másban gondolkodni mint egyház egyház . Amiben reformer előbbre van mint az én védencem ő már felfogta amit vele tettek nem hogy nem normális hanem BŰN.
Nincs erre jobb szó , bűn megtörni egy fiatal lelket , és amitől ez a nem megbocsájtható kategória .Az etikájuk csak addig tejted mig az alacsonyabb beosztású emberekről van szó.
Évek telenk el , ez a srác vissza fizeti az adósságát addig nem nyugszik . Tlán akkor , ha minden szabályt betartva tud kihátrálni képes lesz normális életet élni.
Nem képesek elengedni még azok sem akik haraggal jönnek el.Ártó tettek , emlgetette bolgárka .
Nem egyensúly a két fél közt az egyház ártó tetteit ki hozza rendbe ?
Kitűnő angol tudás, elemző gondolkodás elképesztő munkabirás és ha hiszed ha nem vnnak olyan scn cégek ahol nem folgalkoztatnak volt org munkatársakat.
Igazán nem értem , tényleg ennyi melót belefeccölnek és a képzett embereket meg hagyják haraggal elsétállni.
Alapvetően rossz hozzá állás , egy jó munkatárs sokat ér tapasztalat hűség ...nem terem minden fán ...

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.30. 22:01:34

harmatOsa::claritas ,anafeb mit tehetek értük?::

bocsánat, félreértettem a kérdést. írj privat mailt, anafeb kukac citromail pont hu, vagy direkt a claritasnak is címezheted, a honlapon fent van a cím.

Hány éves ez a srác, akiről írsz? És most mit csinál, miből fizeti vissza az adósságát? Lehet, ha jól kiszámolná, az egyház tartozna neki pénzzel.

A volt sea org tagokat nem tudom, miért nem alkalmazzák sehol, kérdezzük meg Reformert. Az nekünk is már az elején kiderült, hogy ha hazajön valamiért, itthon már nem dolgozhat az orgban.
A szamárlétra visszafelé nem működik.

Reformer 2008.03.30. 22:53:32

anafeb, harmatOSA: írtam a volt Sea Org tagokról egy postot, hogy miért nem veszik fel őket WISE-cégekhez.

objektivszcn.blog.hu/2008/03/30/lrh_az_emberiseg_legnagyobb_baratja_a_volt_sea_org_tagokrol

harmatOSA 2008.03.31. 12:21:32

"Hány éves ez a srác, akiről írsz? És most mit csinál, miből fizeti vissza az adósságát? Lehet, ha jól kiszámolná, az egyház tartozna neki pénzzel."
Közelebb a harminchoz mint a 25 höz , a fizetéséből törlesztget magyar viszonylatban elég jó de a számlához képest ...
A ráhagyot nyaralót adja el talán az betakarja, de az édesanyja nem biztos benne le kellene e mondania a hasznonélvezetről . Az a helyzet mig az adósság nincs rendezve ezek az emberek nem kaphatnak szolgáltatást ,auditálást nem haladhatnak a hidon.
Minden létező és nem létező fórumon próbálk valakit találni mi lenne a jó megoldás. Már gondoltam arra , megelőlegezem a pénzt és ledolgozza . Valóban nem tudom mivel tennénk jobbat. Egy bizonyos nála jobb munkaerőm nem volt még. Diplomás, de mellette még másodállása is van , sőt mikor az egyháznak társadalmi munka kell azért megtalálja .
Nem akarom bajba keverni , sem őt sem a családját .Mivel arról ő nem adott információkat mivel jár ha valakit zaklat az OSA , AZT HISZEM JOBB AZ ÓVATOSSÁG EZEN A TÉREN.Kérdeztem vénrókát is az objektív bologon , de gondolom jó oka van hogy erről nem adnak információt.
Hogy mennyire tudnak ártani azzal sem vagyok tisztában , de bizonnyal van oka hogy erről mindenki hallgat.
Úgy vélem taláni kell egyolyan szervezetet amielyik hatékonyan használja fel TÁJÉKOZTATÁSRA A PÉNZADOMÁNYOKAT .Köszönöm anafeb ránézek a claritas honlapjára.:) gratulálok neked és reformernek, sőt vénrókának is a bátorságért biztos vagyok benne sok embret gondolkoztatott el...mind a két blog

Reformer 2008.03.31. 14:01:17

harmatOSA:

tartozás letuningolási módszerek.

1. kérni kell egy tételes listát, mert

a) a megkezdett, de be nem fejezett tanfolyamokat is hozzá szokták adni a végösszeghez, azokat le lehet huzatni a számláról

b) van, amelyik szervezet kamatot is számol, azt is le lehet huzatni

c) ha a srácot kirúgták és nem akart eljönni, akkor csak azokat a tanfolyamokat kell kifizetnie belső irányelv szerint, amelyeket a "II-es munkatársi státusz" nevű tanfolyam után végzett el. A többit ilyenkor le kell huzatni.

d) ha esetleg kiskorúként végzett tanfolyamokat (bár az életkorából ítélve nem így volt), azt meg lehet beszélni általában, hogy azt ne kelljen kifizetni, mert jogilag nem állják meg a helyüket.

2. ORSZÁGFÜGGŐ: Ki kell kérni a munkatársságának idejére az utána befizetett TB-ról stb. a kimutatásokat. Ez a lépés attól is függ, hogy melyik szervezetben és melyik államban volt, mert a státusok és törvények mások. Ha kiderül, hogy az egyház nem fizetett be utána valamit, akkor azt el lehet érni, hogy levonják a számlájából. Ezt nagyon udvariasan kell kezelni, mert érzékeny téma.

3. az egyház adhat kedvezményt, 20% a maximum kedvezmény a belső irányelv szerint, nagy egyösszegű kifizetés esetén még ennél is többet lehet alkudni. De az alku értelemszerűen a maximum letuningolás után jön.

4. A legjobb időpont az alkura csütörtök 13:00 óra körül és úgy, hogy most be tudsz vinni ennyit, ha elengedik a teljes tartozást. Ha mondjuk 100 Ft a tartozás, mondod hogy itt van 60 Ft és felejtsük el egymást. Én hozzá kell tenni, hogy nincs több és nem is lesz több és ezt is csak most tudod meglépni. Segítsenek már ennyit.

Reformer 2008.03.31. 14:03:15

Az 5. lemaradt:

Minden befizetés után is adnak jutalékot. A befizetés előtt az embered nevezzen meg téged "külső munkatársnak", aki behajtotta a pénzt (erre a szerepre lehet egy szcientológus strómant is szerezni). Az egyház ilyenkor irányelv szerint 10% jutalékot fizet, tehát még azt is vissza lehet nyerni a pénzből.

harmatOSA 2008.03.31. 14:18:31

Köszi :) gyakorlati emberke vagy ezt már látom, és valóban sokat sporolhat igy a srác. Van pár kérdésem de azt inkább privátban ha megengeded..
nem akarom a sorsot kihívni magam ellen.KÖSZÖNÖM

Reformer 2008.03.31. 14:31:11

küldj privát üzenetet nyugodtan, bizalmasan kezelem, neveket nem kell mondani - scnreformer at gmail.com

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.31. 18:13:03

::Az Anonymous csoport nemrég utcai tiltakozásokat szervezett a szcientológia térhódítása miatt és nagy erejű DDoS hálózati támadásokat hajtott végre a "tudomány-szekta" webszerverei ellen - így nem lehetetlen, hogy a filmsztár híveiről is ismert "vallás-vállalkozás" a megszemélyesítés módszerével kíván visszavágni és ellehetetleníteni anarchista támadóit. [Hasonló ügy miatt az alapító sci-fi író, L. Ron Hubbard felesége évekig ült amerikai szövetségi börtönben, Franciaországból és Németországból pedig kitiltották a szervezetet - Szerk.]::

Hát, ők sem gyengék informatikában, ha ez tényleg így van. De ez szemétség, kit bántottak az epilepsziások???

Reformer 2008.03.31. 20:19:17

Anafeb: az egy másik Anon, akik az epilepsziás témát csinálta...

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.03.31. 22:00:21

de miért bántja az epilepsziásokat bárki is, nincs elég bajuk?

Bolgarka 2008.04.01. 17:12:19

Anafeb:

Belenéztem az Orweel regénybe megint. És kár, hogy elsöre nem értettem meg... Csak ámultam bámultam. De most összeállt a kép. Bár azt, hogy Orweel ugyanezt akarta-e suggalni amit most én gondolok, természetesen továbbra sem tudom. Csak azt tudom, hogy nekem mit adott a regény, meg azt, hogy mi köze ennek a szcientológiához.. És igen a könyv sokkal jobb, mint azt valaha is gondoltam volna!! Pedig eddig is fantasztikusnak tartottam...

Az egésznek van ahhoz is köze, hogy
"a becsületed fontosabb az életednél". És ahhoz, hogy a szcientológusokat miért nem lehet összehasonlitani a kommunistákkal..

Érdekel?

És ez meg azoknak, aki esetleg még nem olvasták volna:

mek.oszk.hu/00800/00896/index.phtml

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.01. 17:50:20

olvastam a regényt, mesélj! Sokan a regényt a szcientológiához hasonlítják és bizony én is azt olvastam ki belőle. Kíváncsi vagyok, neked mi jött át belőle.

Bolgarka 2008.04.01. 18:55:10

Hát akik a regényhez hasonlitották a szcientológiát, ugyanannyira nem értették meg a könyvet, mint a szcientológiát..

Tehát. Ugye az elején a fickó minden külsö benyomás nélkül azt gondolja, hogy valami büzlik. Aztán megismeri Júliát és a szerelem érzését. Hisz benne, harcol érte. Úgy érzi bármit képes lenne megtenni az ügyért, és hogy szerelem, amit a lánytól kap egy hatalmas ajándék. Boldog. Mégha titok is, de boldog benne. Aztán közbelép big brother és megfélelmiti, kényszeriti, kinozza.. Júliát szintén. Egészen addig, mig saját kommunista szintjére nem süllyeszti öket, és kikényszeriti, hogy elárulják egymást!!! (Pedig mekkora hiba elárulni a szerelmed!!) Na de mivel életben maradtak, és örülnek, hogy nem kellett elpusztulniuk, még hálát is éreznek a végén a Nagy Testvér iránt... Söt. Szeretet. Nem is félnek már töle..

És hogy jön ide ez??

"a becsületed fontosabb az életednél!"

Szóval a sztori inkább Refomerre illik, mint a szcire. Ha a szcientológia lenne a nagy testvér, akkor Refomernek most hálát és szeretet kéne éreznie, hogy nem pusztitották el. Hogy nem döntötték nyomorba... De nem. Ö nem ezt teszi, hanem támad. És fél. Fél a megtorlástól.

A szcik ki akarnak tartani a becsület mellet, még akkor is, ha esetleg "veszélyben az életük".. A jó szcik.. Akik megértették, hogy mit jelent szcientológusnak lenni.

"a becsületed fontosabb az életednél!"

Ezért van, hogy az egyén elhanyagolható a csoport fennmaradásával szemben... Mert a csoport sokkal többre képes, mint az egyén!

És a másik meg az, hogy ha elárulod a csoportod, mondjuk ártó tettek sorával, saját magad is elárulod. Sok szcientológus, akkor jobban müködik a "békemeditáció". És egyedül?? Lehet életben maradsz, de elkezdessz belül rohadni, mert elárulod önmagad. Ennek jelei többek között a támadás..

És itt nem egy irodalmi müelemzés volt, hanem a könyv kontra szcientológia... világosan irtam, hogy mire gondolok?

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.01. 21:08:25

hű, sikerült jól kiforgatnod, de nekem azért ez a magyarázat nehézkesnek tűnik. Nem volt egy vidám történet ez a könyv, szerintem baromira nem erről szól.

Reformer pedig nem úgy néz ki, mint aki fél. Ha félne, otthon csücsülne szép csendben, és eszébe sem jutott volna blogot írni. És tudod, az a jó benne, hogy kezdenek többen is rákapni az ízére.

Az egyház a félelemmel magyarázza, ha valaki kiáll a nyilvánosság elé a saját nézeteivel?

A csoport. Tudom, lrh-nál a csoport túlélése meg a bolygó megmentése a fő cél. De mi van az első dinamikával? Az optimális helyzet az, amikor mindegyik rendben van, nem?

Tatuka 2008.04.01. 21:09:28

Szia, Bolgarka :)

"Ezért van, hogy az egyén elhanyagolható a csoport fennmaradásával szemben..."

Tehát ha jól értem a levezetésedet, ez onnan következik, hogy a jó szcik közösséget alkotva munkálkodnak az emberiség érdekében, így az ezekkel a nemes célokkal szembe helyezkedő, velük egyet nem értő egyén elhanyagolható.
Oké, de mit jelent az, hogy elhanyagolható?

Ez egy kulcsfontosságú mondat és ezt olvasva eszembe jutott egy-két Hubbard-féle idézet, azért lenne jó, hogyha pontosítani tudnád.

Gigi1 (törölt) 2008.04.01. 22:23:30


Bolgarka, amit írtál, nekem is elég zavarosnak tűnik.

"És egyedül?? Lehet életben maradsz, de elkezdessz belül rohadni, mert elárulod önmagad. Ennek jelei többek között a támadás.. "

Elmondanád, hogy szerinted pontosan mit is jelent az, hogy "egyedül"?

A szcik a psziket támadják, nem is kicsit. Ezek szerint belül már ők is alaposan rohadhatnak:) Vagy nekik szabad?

hargitaibalazs 2008.04.02. 10:43:37

16 évig voltam Szcientológus, most is hiszek a techben. (Ezt már írtam Reformer blogjában.) Érdekes amiket írtok, de annyit hozzátennék, hogy nem érdemes Bolgárkával vitatkozni, mert az alapján amit leírt eddig kb. 100 postban, gőze sincs az egyházról és a munkatársakról. Annyi lila gőzös gondolatot írt eddig, hogy erősen kétlem valódi személy-e, vagy pedig OSA munkatárs/önkéntes akinek az a feladata, hogy a gonosz entétát (kritikus gondolatokat) tétával (szép gondolatokkal) higitsa fel és betöltse a vákumot... (Ez egy technika, biztos hallottatok róla.) Lehet, hogy egy OT önkéntes OSA-s - ők olvashatnak ilyen gonosz blogokat - és nyomja nekünk ezerrel.

Bolgarka 2008.04.02. 13:16:02

Anafeb. szerinted akkor miröl szólt? Mármint nem a komm. módzsereinek bemutatása, hanem föhösünk saját története!

Tatuka:
"Tehát ha jól értem a levezetésedet, ez onnan következik, hogy a jó szcik közösséget alkotva munkálkodnak az emberiség érdekében, így az ezekkel a nemes célokkal szembe helyezkedő, velük egyet nem értő egyén elhanyagolható.
Oké, de mit jelent az, hogy elhanyagolható?"

Dehogy. Nem azok elhanyagolhatóak, akik nem értenek egyet. Nem erröl van szó. És nem is azokról, akik ellene vannak. Ez csak egy eszme... Mondjuk úgy, hogy ha pl. egy csapatban a legerösebb játékos megbetegszik, vagy ellenük fordul, vagy meghal, vagy bármi, akkor is ki kell a többieknek állni az ellenfél ellen, hogy gyözzön a csapat. És nem szabad csak azért elkeseredniük, mert a legjobb nincs ott, mert egy valaki megbukott. Ugyanazzal a hittel és erövel kell küzdeniük, mintha nem történt volna semmi. A sikerért.. Tudod, hogy Clear legyen a bolygó... De nem hiszem, hogy a szci által valakinek is veszélyben lenne az élete... Naponta több millióan hallnak meg betegségekben, amik gyógyithatóak lennének, csak nincs rá keret, vagy háborúban stb.. Az sokkal rosszabb, mint bármilyen szcientológia..

hargitaibalázs:
Igazán köszönöm a bizalmat föleg egy magát szcientológusnak valló személytöl, aki ráadásul még hangoztatja is, hogy hisz a tech-ben. én is hiszek benne. nem a szci egyházban (intézmény), hanem a techben (filozófia). de mivel a tech az egyház által elérhetö, ezért hozzájuk fogok fordulni és amenniyre csak lehet alkalmazkodni. hogy elérjem a célom. és persze határok is vannak. és ez nem is a csillagos ég!! nem vagyok jósnö, nem tudom mi fog történni. de amig jól érzem magam benne, addig csinálom. ahogy te is tetted.

és igazad van lehet szórok enthetát, mert nem vagyok egy képzett szcientológus.. és a módszert sem ismerem, amiröl irsz. mert nem tanultam ilyeneket. ugyhogy bocs... de az, hogy rögtön azt feltételezed rólam, hogy hazudok, az szerintem mégrosszabb, mint amit én csinálok... bár nem hiszem, hogy valami rosszat is tettem volna. amit leirtam abban hiszek, és én ebben látom a szcientolóia értelmét. ez az enyém. én ezt kaptam töle. nekem segitett. ha neked nem segitett, az lehet rajtad múlik, nem a szci-n..

és a munkatársakról nem irtam eddig sem semmit. hogy ök milyenek, és hogy milyen irányelvek vannak stb... azt is megmondtam, ha valamit nem tudok. pl. hogy mi van a SeeOrg-ban. velem kedvesek voltak ennyi. mármint nem a SO-ban, hanem a szcik általában. és nem gondolom, hogy be akarnak csapni. ráadásul, konkrétan emlékszem, hogy azt mondtam, nem tudom mit gondol a többi szcientológus. én ezt gondolom.

meg egyáltalán? mi az, hogy valódi személy-e?? ha az OSA munkatársa lennék, akkor is valódi személy lennék... de nem vagyok az. Tatuka ráadásul ezt tudja is. elhiszed, vagy sem, ez a te dolgod.

továbbá nem érzem, hogy vitatkoznánk. beszélgetünk. az, hogy nektek úgy tünik, hogy lekezellek titeket, az azon múlik, hogy csak olvastok (na jó Iri kivétel, mert öt tényleg nem csipem. süt róla a rosszindulat... és sajnos ezt ezzel még én sem tudok konfrontálni. Refomert sem akartam bántani, azt is mondtam, hogy lehet, hogy igaz amit ir, de egyelöre én nem tudom). se nem hallotok engem, se nem láttok. ezért tünök arrogánsnak. teljesen komolyan gondolom, amit mondok. és mindemellet még nyugodt is vagyok. nem is célom senkit becsapni.. amint látod nem is csak szci-röl irok... vannak más ismereteim is, amikröl szintén szivesen beszélgetek. azért vagyok itt, mert jó hallani mások véleményét. ez a kommunikáció. tudod?? nem azért, hogy átverjek embereket..

a blogot pedig nem tartom gonosznak. csak kicsit egyoldalúnak. anafeb ebben hisz, ö ezt látta. neki ez a szci. nekem más. ettöl én még nem utálom öt.

és akár hiszed akár nem én szivesen beszélgetek vallásról, meg filozófiákról, annak ellenére, hogy nem kapok érte pénzt. ez nekem hobby. és nem munka. ráadásul még szünetem is van...

Tatuka 2008.04.02. 13:29:26

A legjobb az lenne, ha a szci tanfolyamokon is ugyanolyan szabadon részt lehetne venni, mint ahogy kedvem szerint szabadon beülök pl. a pap prédikációját meghallgatni. Vagy nem.

Bolgarka,
"de mivel a tech az egyház által elérhetö, ezért hozzájuk fogok fordulni és amenniyre csak lehet alkalmazkodni. hogy elérjem a célom. és persze határok is vannak. és ez nem is a csillagos ég!!"

Nagyon necces, hogy hol húzódik az a határ; ha már mindenképpen testközelből akarod őket látni, légy majd nagyon óvatos! Bár én inkább azt kívánnám, maradj kívül, de ez úgyis a te döntésed.

hargitaibalazs
Bolgarka tényleg valós személy. :)

Bolgarka 2008.04.02. 13:52:40

Figyu Tatuka. Talán igazad van, hogy veszélyes, meg miegymás. De mivel a tech csak általuk elérhetö, és általuk tudok fejlödni, inkább megpróbálom. Vesziteni valóm nem nagyon hiszem, hogy van. Esetleg a pénz. ( ez egyetemi képzés mibe kerül otthon?? az egész. tankönyvek, albérlet stb.. szám.tech tanfolyaok, nyelvtanfolyamok stb. és szerinted a keresztény egyház miböl él?? nem véletlen adományokból, a mi befizetett adónkból??)Pénre szükség van. Mindenkinek. Amúgy vizöntök nem becsülik sokra a vagyont. Ez elég nagy baj. Mert persze nekem is kell. És szeretnék is. És a hatékony egyén elö is teremti rá. ezt irta apám is.. Hatékonyság, böség, meg miegymás.És hogy a hatékonyság meg a böség a normális. És nem a lustaság, meg a lopás.. Már nemtom mit mondott pontosan. De én inkább veszek magamnak egy olcsóbb cipöt, meg mellé egy szci könyvet, vagy egy másik könyvet, minthogy egy jó drága cipöt birtololhassak. A cipö egy rohadt eszköz, hogy ne kopjon le a lábamról a bör. Nem egy státuszszimbólum. Legalább is nekem nem az.

Nézzétek meg A napfény ize cimü filmet. Kurva jó. Abban is erröl van szó. A Sonnenschein Valéria az egyetlen, aki szabadon tudott "lélegezni". Mert magában hitt és nem eszmékben. Az, hogy nekem a szci vezet rá, hogy ki is vagyok én ez nem baj. A szciben különben sem hinni kell, hanem csinálni. Tényleg becsületesebb lettem, meg hatékonyabb... Ezzel nem lehet baj!! Egészen a határig!!

See Orgos nem leszek. Mondtam, hogy virusokkal akarok foglalkozni. De azzal, hogy emelem saját tónusom és emelem a környezetemét (mondjuk, hogy nem akadok ki rögtön, ha anyám beszól) már tettem valamit a magamért és a családomért. Ha megcsinálom a barátaimmal, akkor már a "faluközösségért. Ha sokan csináljuk, akkor az emberiségért.

A határ ott van, ahol majd úgy érzem. És el fogom tudni dönteni, hogy hol a határ. Apum pl. örül, hogy mehet Koppenhágába. Már magában az a tény, hogy 50 valahány éves korára belevág egy ilyen dologba nem arra enged engem következtetni, hogy megbolondult. Inkább, hogy bátor és új eröre kapott!! Ha visszajön meglesz rá az oka. ezt már leirtam. nem hiszem, hogy majd bánni fogja. Ami a fejedben van, azt soha nem veheti el töled senki (kivéve a kommunisták :)) lásd Orweel regény). És semmelyik ex-szci nem tagadja mind a mai napig, hogy a tech tényleg müködik.. tehát az mindig vele marad, akár szci lesz, akár nem...

Bolgarka 2008.04.02. 14:06:58

jah. és anafeb:
"A csoport. Tudom, lrh-nál a csoport túlélése meg a bolygó megmentése a fő cél. De mi van az első dinamikával? Az optimális helyzet az, amikor mindegyik rendben van, nem?"

a szci is igy van felépitve. elöbb segitesz magadon. aztán jöhet a többi. elöbb neked kell etikusnak lenni, meg abberrációmentesnek, hogy jó példával járhass. a Clear, Clear az eslö dinamikán. azaz önmagán. az OT-k nemtom mit csinálnak, de mint már mondtam valami nagyon mást..."békemeditálnak"

a dinamikákat koncentrikus körökként ábrázolják. belül van az egyén. az elsö. és utána jön a többi. mégegyszer mondom koncentrikusan. ha az elsö dinamika rohad, akkor nem tudsz a másodikra lépni. sokkal nagyobb dolgokról szól a szci, mint a jelenlegi életedröl. ezért vagy a szciben egy thetán és nem egy polgár. ezért fontosabb a csoport, mint az egyén. bár ez számomra is hihetetlen, és elég merész gondolat. de amit eddig kaptam töle, az majdnem mind bejött.. ugyhogy amig müködik, szeretném folytatni. szerinted ez rossz hozzállás?

KissJuhászBéla 2008.04.02. 15:15:22

Boglárka szegény nagyon el van tévedve:(

Beszélsz itt a világ jobbá tételéről, meg minden más őrületről amihez rohadtul nincs szükség a szcientológiára vagy akármilyen vallásra.

És te mindezt könyvekből szeretnéd megtudni, mindenféle módszerek segítségével??

Sokan írták már, és azt hiszem még te is elismerted, hogy a tudást a tapasztalat adja. (gondolok itt a spirituális tudásra). Az olvasás és elfogadás nem egyenlő tapasztalattal. Attól mert elolvasol és elfogadsz egy rendszert, vallást, vagy akármit nem jelenti azt, hogy tudod miről van szó, csupán kényelmesebb mások véleményét a sajátunkká tenni és feltételek nélkül alávetni magunkat egy módszernek mert mások azt mondják az a jó és még némi igazság is van benne, sőt még a világot is jobbá teheted. Szuper:)

Ilyesmit nem árulnak pénzért sajnos:( akármennyire is csábító, hogy könnyedén hozzájuthatsz a leki békéhez és Xenuhoz, Jézushoz meg ki tudja még kihez ez csak egy rohadt ámítás amivel pontosan az erre fogékony embereket lehet behálózni. (ez az ami undorító és visszataszító az egyházban)

Azzal, hogy feltételek nélkül elfogadsz valamit pontosan a saját gondolkodástól, elmélkedéstől végeredményben a tapasztalástól fosztod meg magad.

Tapasztalatból beszélek, attól függetlenül, hogy sokféle könyvet olvastam semmi nem ér fel azzal amikor személyes élménnyel tapasztalod meg a jó és pozitív energiákat. Ez nem olyan nehéz annak aki egy kicsit is fogékony a lelki életre.

Az összes rendszer és hülye tanítás 80%-ban Bullshit, 10% általánosság, és jó esetben 10% érték is fellelhető bennük. Az az igazi tudás, ha különbséget tudsz tenni jó és rossz között saját magadtól és nem kell magad olyanra kényszeríteni amihez nincs kedved.

Ettől függetlenül hajrá legyél szuper szcientológus, csak tudd, hogy nem a világot váltod meg vele, hanem néhány amerikai úriember jegyét veszed meg a milliomosok klubjába.

De ha gondolod ingyen is próbálkozhatsz:) Ülj le szépen egy napsütéses napon az erdőben csukd be a szemed és próbáld meg elképzelni, hogy az univerzum része vagy. Ha nem érzel semmit jelentkezz az egyházhoz attól sem fogsz semmit se érezni max kényszerből azt hiszed, hogy most jobb ha már ráköltöttél egy valag pénzt.

Se Jézus, se Buddha, se Mohamed, se Krisna sőt még LRH sem fizetett azért, hogy megtalálja a boldogság útját. Mind-mind más módon találtak rá más-más időben. Tökingyen:D:D:D

Üdv........

sz.csabiii 2008.04.02. 15:51:30

bolgarka

Fentebb írtad hargitaibalazsnak:
"a blogot pedig nem tartom gonosznak. csak kicsit egyoldalúnak."

Sokkal feljebb talán még pont nekem, hogy azt akarod, hogy ez a blog megszűnjön.....nekem ez ismét csöppet ellentmondásosnak hat

Bolgarka 2008.04.02. 18:12:49

figyelj kis juhász nem foglak most téged is az elejéröl gyözködni, hogy a szci-t nem megtanulod, hanem megtapasztalod. és hogy nem hinni kell benne, hanem csinálni... és ha te nem mersz belenézni egy szci könyvbe, mert félsz, hogy majd jól behálóznak a gondolatok, akkor ne tedd. én megteszem. nem csak szci könyvekkel, hanem másikakkal is...

te is arra költöd a pénzed, amire akarod meg én is. és te ha még nem tetted ezt szci könyvvel, akkor nem állithatod, hogy pénzkidobás. a pénzkidobás az megvenni coelhot, és soha, vagy csak egysze elolvasni. a szcit meg használod. késöbb is..

csabbi
olvass vissza. nem mondtam, hogy szünjön meg, hanem hogy a kurva anyátok kedves szcientológusok szinvonalú dolgok szinvonalon aluliak. ez a stilus nem szükséges sehova, nemhogy a szcientológiához..

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.02. 19:13:36

::Bolgarka 2008.04.02. 14:06:58
jah. és anafeb:
"A csoport. Tudom, lrh-nál a csoport túlélése meg a bolygó megmentése a fő cél. De mi van az első dinamikával? Az optimális helyzet az, amikor mindegyik rendben van, nem?"

a szci is igy van felépitve....::

Ej, Bolgarka nem figyelsz! Lehet, hogy én tévesztettelek meg, azzal hogy LRH-t kisbetűvel írtam. És pontosan azért kérdeztem ezt tőled, mert hogy a szci magasról tesz rá, mi van az egyénnel, a csoport a lényeg.

Olvastad a sea orgosok étrendjét? Apádra is ez vár. Azt pedig ne vegye kitüntetésnek, érdemei elismerésének, hogy !mehet! a sea orgba. Az utcáról betoboroznak embereket, mindenféle előképzettség nélkül. Lényeg a statisztika!

langi 2008.04.02. 19:38:13

Bolgárka
Csak érdekesség képpen elmondom, hogy az én munkatársi, vagy baráti környezetem mindig profitál abból, hogy velük vagyok. És még mások jelenlétéből is profitálunk. És sem én, sem ők nem szcik. Mégis tök jól éljük az életünket. Tudunk kommunikálni, veletek ellentétben vitatkozni, és másoknak igazat adni.
Sci könyvekbe belenéztem, volt, amit elolvastam, és nem találtam olyasmit, amit ne tudtam volna addig is. Egyébként teljesen felesleges veled vitázni, miután semmilyen érv nem hat rád, ezért nem is teszem. De időnként kényszert érzek, hogy jelezzem, vannak, akik csak olvasnak, de itt vannak.

langi 2008.04.02. 19:39:45

Bolgárka
Láttam gtoma blogján a kommentedet. Na innentől lettél komolytalan.

Bolgarka 2008.04.02. 19:58:31

langi. ne bánts. attól, hogy érdekel a szci, attól még nem biztos, hogy én rossz vagyok..

hehe. a kommentem? hadd kommentáljak, amit akarok.. te is teszed, vagy nem? :)

anafeb. a csoport azért fontosabb, mert az egyén egyedül nem él túl. senki. csak mi mind együtt vagyunk képesek a túlélésre... mi mind. az emberiség. fajtól, vallástól és nemzetségtöl függetlenül. és amig egyesek azt hiszik, hogy ez nem igaz, addig ez elég nyögve-nyelös harcnak tünik. de itt jön képbe a "békemeditáció"...

senki nem rosszabb senkinél, azért mert fekete, vagy sárga, vagy mert zsidó, vagy arab. és ezek csak szinek, és genetika, azaz kémia. azaz atomok. de legbelül mindugyanazok vagyunk. theták, azaz gondolatok. és ez minden emberben ugyanaz. ez az értelem képessége. a szabad akarat, döntési lehetöség. ezért fontos, hogy az egész bolygó clear legyen. hogy ne gyilkoljanak az emberek, meg ilyenek...

még csak fel se merüljön senki fejében a gyilkolás gondolata!!!! felejtsük el. egyszer és mindenkorra a gyilkolás szót. szünjön meg létezni!! tehát nem arról van szó, hogy kényelmesen éled-e az életed. hogy van-e mindennap többfogásos kaja, meg szép ruhák. a szcik azért dolgoznak, hogy ne legyen entheta az emberekben. és hisznek is benne. de ez nem megvalósitható egyik-napról a másikra, mert az entheta már jó rég betette a lábát a "theta birodalomba".. tudod, eredendö bün... ezért szükséges még magukat a szci-ket is "fegyelmezni" belsö etika rendszerrel. ez egy nagyon komoly küzdelem. hülyén hangzik, de önmagunk ellen. illetve, hogy pontositsak a saját "rossz" felünk ellen.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.02. 20:40:54

Na fussunk neki mégegyszer. Lehet hogy vulgáris leszek, de úgy látom, másképp nem érted. Ha a csoport lesz@arja az egyént, akkor szerinted az milyen csoport? Egy olyan önző, belülről tényleg rothadó csoport, amelyiket abszolút nem érdekli, hogy mi van az egyes emberekkel?

Nekem ez úgy lenne érthető, elfogadható, hogy egészséges emberekből álló egészséges csoportok jönnek létre. Ha a csoport elemei nem egészségesek, vagyis belülről rothadnak, akkor nyilván a csoport sem mondható rendbenlevőnek.

És ne kábíts már, a szcik nem békemeditálnak.

Gigi1 (törölt) 2008.04.02. 21:49:55

Na, akkor nekifutok mégegyszer, hátha végre kapok választ.

-----
Bolgarka, "És egyedül?? Lehet életben maradsz, de elkezdessz belül rohadni, mert elárulod önmagad. Ennek jelei többek között a támadás.. "

Elmondanád, hogy szerinted pontosan mit is jelent az, hogy "egyedül"?

A szcik a psziket támadják, nem is kicsit. Ezek szerint belül már ők is alaposan rohadhatnak:) Vagy nekik szabad?
-----

És még valami:

"Ezért van, hogy az egyén elhanyagolható a csoport fennmaradásával szemben... Mert a csoport sokkal többre képes, mint az egyén! "

Én sem lennék soha egy olyan csoport tagja, aki számára az egyén elhanyagolható. Érdekes ellentmondás ez: az egyén nem számít, a világot akarjuk jobbá tenni:)
Ha én, mint pedagógus és az iskola, ahol tanítok ezt az elvet követnénk, minden kicsit "problémásabb" diákot azonnal kirugnánk az iskolából, hiszen csak plusz energiákat pazarlunk rájuk, ezenkívül rontják az osztály, az iskola teljesítményét, színvonalát, hírnevét, és hát nekünk az egész iskola érdekeit kell szem előtt tartanunk. Szép kis világ:(

Bolgarka, a szcin kívül is vannak szerinted megfelelő csoportok? És ha igen, melyek ezek?

sz.csabiii 2008.04.02. 22:13:39

bolgarka

ezt írtad, olvass te vissza

ezt írod:figyelj kis juhász nem foglak most téged is az elejéröl gyözködni, hogy a szci-t nem megtanulod, hanem megtapasztalod. és hogy nem hinni kell benne, hanem csinálni... és ha te nem mersz belenézni egy szci könyvbe, mert félsz, hogy majd jól behálóznak a gondolatok, akkor ne tedd. én megteszem. nem csak szci könyvekkel, hanem másikakkal is...

Korábban azt, hogy te csak olvastad a könyveit....tehát nem tapasztaltál....ergo már megint nem értem, hogy akkor miért gondolod, hogy hiteles vagy? NEM VAGY HITELES!

Gigi1 (törölt) 2008.04.02. 22:41:13

Bolgarka, langi kommentje felkeltette az érdeklődésemet, és belenéztem gtoma blogjába. Kíváncsi vagyok, milyen "nagyon nagy show"-ról beszéltél? És a káröröm minek szólt?

harmatOSA 2008.04.02. 23:06:39

Bolgárka
Értlmes kis emberke lehetsz , de lehetetlen azt elmondani mennyire fontos hogy törődjünk a nálunk elesettebekkel.
1, MOND EL NEKEM HOGY TUD A 8. DINAMIKÁRA FÓKUSZÁLNI VALAKI AKI NEM TÖRŐDI A SAJÁT GYEREKEIVEL .
2 ANAFEBNEK IGAZA VAN AZ UTCÁRÓL KÜLDENEK EMBEREKET A SEAORGBA AZÉRT AKKORA A LEMORZSOLÓDÁS.APUD IDŐSEBB, NEM LESZ NEKI EGY ÉLMÉNY HA BETEGSÉG MIATT KIRÚGJÁK , DE EZ AZ Ő VÁLASZTÁSA.AZÉRT ÉRDEKEL , HA MEGTÖRVE SZÉTZIKÁLVA HAZATÉR A VÉLEMÉNYED AZ LESZ OLDJA MEG? JÓ ÉG....
Minden társadalmat sőt minden csoportot minősít mennyire becsüli meg az elesetteket, hogy segiti őket.
Szcientológusként , ha nem emelkedik a statisztikád semmit se érsz , bebeszélik .... pedig .
Mond el hogy akarjátok megmenteni a világot , mikor az nem akarja hogy megmentsétek?
A föld lakossainak 99%-a nem is hallot a scn ről.És nem is fog , drága egy hobbi erre nincs annak akinek megélhetési gondjai vannak.Ami a sea orgban folyik felér egy elmebajos horrorfilmel.
Az scn értékei nem biztos hogy egyeznek azzal ami a természetes emberi érték.
Bolgárka, jogod van scn fele érdeklődni de másnak meg joga van nem érdeklődni .

taphegyseg 2008.04.03. 08:04:56

Ne haragudj Bolgarka, de nincs rá bizonyíték (ismerős érv?), hogy orvosnak tanulsz, és az írásaid alapján nehezen is hiszem el.

Tudom, a fene egye meg, hogy ennyi időm van, de tíz órája a szcientológiáról olvasok. Egyszerűen hihetetlen, hogy emberek lehetnek ilyen naívak. Oké, nyilván nem vagyok elég fogékony, spirituálisan felkészült és érett, meg mit tudom én, micsoda, hogy megértsem, de ez nettó sületlenség. Adott egy rossz író, aki még ki is jelenti, hogy az üzlet nem az írásban, hanem a vallásban van, azután ténylegesen alapít egyet, végül talál embereket, akik ezt komolyan is veszik. Rendben, tőlem mondhatja magáról bárki, hogy a testén kívülre került vagy "termelékenyebb orvos" lett (ez egyébként rosszul hangzik, kedves Bolgárka), csak azt nem értem, miért van az rendben, hogy családok mennek tönkre, emberek lesznek öngyilkosok. Ez utóbbira egyébként nem csak kis hazánkban találtam utalásokat.

És miért kerül ilyen sokba a clear-ré vállás? Ajánlom ezt az árlistát: www.xenu.net/archive/prices.html
Kiemelem belőle ezt a sort itt ni:

REVISED TOTAL - NOW READY FOR OT IX (if/when) $364,490 - $376,500

Micsoda?? Atyaég.

Olvastam a szcientológus érvelési technikákról is. Döbbenetes, mennyire igaz.

-------
anafeb:

Olyan, mintha néha szabadkoznál. Ne tedd! Legyen rendes mókus oldal, ha már.
A lánnyal mi lett? Végigolvastam ezt a blogot is, de jó régen nem írtatok róla. Vagy kihagytam valamit?

taphegyseg 2008.04.03. 08:19:05

Még valami: azért aki szerint Uri Geller nem valami csaló (bűvész, aki nem ezt vallja magáról), szintén elég tájékozott lehet. Az internet tele van a trükkjeit leleplező videókkal. Egyébként szintén folyamatosan perel (vagy perrel fenyegetőzik), ugyancsak szerzői jogokra szeret hivatkozni (általában köze nincs a jogokhoz, mert nem birtokolja a felvételeket) és az internetes anyagokat sem kedveli. Akár lehetne egy személyben a szcientológus egyház is.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.03. 08:38:33

szia eal, nem szabadkozok, legalábbis nincs szándékomban. Csak tudod, ha valakit simán lehülyézek, akkor úgy elhúz innen, mint a szél, és így nincs értelme a beszélgetésnek, mivel nincs is beszélgetés. Meg kell találni a közös hangot ahhoz, hogy valakivel kommunikálni tudj, valamilyen szinten elgondolkoztasd, hatni tudj rá.

Én sem szeretem, ha valaki csak fröcsög, szidalmaz, annak én is hátat fordítok, a lehető leggyorsabban.

A lányról semmi hír, egy éve kb. Itthon van, de készül vissza Koppenhágába, ha már vissza nem ment. Nem tudunk segíteni, amíg ő nem akarja. Az az érzésem, hogy nem is fogja kérni, ha kér is, nem tőlünk. Nehezen tudom elképzelni, hogy ezek után még lenne hozzá bátorsága. Ahogyan ő elment, ahogyan megszakította a kapcsolatot, én nagyon szégyellném magam a helyében. A szemembe kellene néznie, de főleg a fiaméba, és ez nem lehet könnyű.

taphegyseg 2008.04.03. 09:16:49

anafeb:

Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, mert fröcsögésre nem vágyom, bár a szcientológia igen erős ellenérzéseket vált ki belőlem.

Igen, valószínűleg nehéz lesz majd neki szembenézni mindazzal, amit most tesz, mert olyan érzésem van a sok olvasás után, hogy az emberek jó része idővel feleszmél és kilép, vagy egyszerűen csak kérdezni kezd, "gyanús" lesz és kiléptetik. Az egyik ilyen SP azt mondta, nagyon szeretne bocsánatot kérni a volt barátnőjétől. Nyolc évig volt a borzalmas sci-fi hatása alatt; szerintem ismered a történetét (az oldala: www.control-program.com/). Az a fura, hogy részben még mindig a szcientológus terminológiát használja, ha másról beszél is.

Nagyon sajnálom a lányt is, meg a kapcsolatukat is a fiaddal. Remélem, ő már túl van az egészen.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.03. 09:33:27

Persze, ismerem, személyesen is. Sokat segített az elején. Régen beszéltünk, de szerintem most sem utasítja el a hozzáfordulókat. És vannak még ilyenek néhányan. Ha valaki a CoS vonzásából csak egy icipicit is, de szabadulni akar, ha csak megkérdőjelez dolgokat, akkor a legjobb, ha kilépett emberrel beszél. Szerintem. Ezért is jó, ha minél többen fel merik vállalni azt, hogy kiléptek.

Bolgarka 2008.04.03. 10:10:31

anafeb." Ha a csoport leszaarja az egyént, akkor szerinted az milyen csoport? Egy olyan önző, belülről tényleg rothadó csoport, amelyiket abszolút nem érdekli, hogy mi van az egyes emberekkel"

Tökre sajnálom, hogy nem érted meg. De tényleg nem tudom másképp kifejezni magam... de nincs egyén. csak magában nem létezik egyén. (ezért koncentrikus és nem különálló körök) senki nem él egyedül túl… ha nincs párod, akkor neked is rossz, ha a párodnak rossz, neked is rossz... ha nincs család, neked is rossz, ha a családodnak rossz, neked is rossz... ha nincs csoport? nincs miért létezned... ha nincs emberiség elpusztulsz te magad is... ha nincs élet (növények, állatok), mégcsak nem tudod fenntartani magad sem… stb..

ezért nem fontos az egyén. te magad, a mostani életed egy kis pont. élet, de nem MAGA az élet. Az élet ennél sokkal több. sokkal nagyobb. MI mind vagyunk az élet, és nem te, vagy én egyedül. (és a szcik tudják, hogy nem csak egy életed van. ezért fontosabb a becsületed, mint a jelenlegi életed. tehát a szcik ezt tudják. én egyelöre csak hiszek, mert nincs tapasztalatom. fogalmam sincs honnan, de emlékszem, hogy amikor még gyerek voltam, nem ilyen volt, mint most…. tök hülyeség, de valahogy emlékszem, hogy nem hülyén jöttem a világra… amit tanultam, az csak belém nevelték, és nem feltétlenül belölem fakad…) ide akartam neked egyszer idézni. megint itt vagyunk. estére megkeresem.

és azt, hogy miért van szci etika csoport hadd ne magyarázzam el mégegyszer… de megteszem, mert elkerülte a figyelmed. Volt az eredendö bün… és onnatól kezdve, mi mind bünbe esünk… annak ellenére, hogy más a szándékunk. Megtesszük. Különbözö okókbol... mert nem igy tanultuk, vagy mert nyomást gyakorol ránk a csoport, vagy mert egyszererüen másképp gondoljuk (aberráció). Nincs értékesebb dolog, mint túlélni… Túlélni, mint egyén, mint család, mind csoport, mind emberiség, mind élölény, mint fizikai univerzum, mint szellem, mint isten… ez a 8 dinamika

de mivel egy ember ném él túl, ezért egy ember "elhanyagolható". Ha egy emberen nem tudsz segiteni, akkor meg kell próbálni másikakon segiteni… ezért nem kezdik a legaberráltabbakkal. túl sok energia, túl sok befektetés, kevés eredmény.

Az az egyén, akit nem lehet megmenteni, „elhanyagolható". Mert mi mind vagyunk az élet, nem az egyén. Sok egyén sok élet, egy egyén kevéske élet. És most megint elmondom, hogy igen sokan elhagyták az egyházat. De egy csomóan mind a mai napig szick…

Gigi. A válasz benne van abban, amit anafebnek irtam.

A szcik nem azért támadják a pszichológusokat, mert el akarják öket pusztitani. Csak úgy gondolják, hogy nem jó utón járnak. A lelki betegségeket nem lehet gyógyszeresen kezelni, mert nem a testedböl ered. És azzal, hogy beveszel egy csomó gyógyszert átmenetileg lehet jobban érzed magad. Elfogadhatóvá tesz a környezted számára. De attól a töltés, ami a bajt okozta, még fennmarad… és megint ott vagyunk, hogy zsugorodó spirál.. nem leszedik róla a töltést, hanem csak beleragasztják mégjobban. Beleragasztják a „fizikai univerzumba”.

A káröröm annak szólt, hogy bizonyitsam magamnak, hogy Refomer nem jó szci. Megtettem. Már tudom azt is, hiba volt kárörvendeni. Mert ettöl még nem léptünk egyröl a kettöre.

Csabii:
Itt nem olyan tapasztalatokról van szó, hogy voltál-e a FreeWindsen, vagy sem. Hanem olvasod, megérted és rájössz. Aztán kimész az utcára és látod. Ahogy Irivel tettem. Vagy a nagymamás példa. Vagy bármelyik példa, amit eddig mondtam.

Harmatosa:
Nagyon sajnálom ami a gyerekeiddel történik. De egy valamit nem értesz. A szcik azt mondak, az emberek theták. És nem gyerekek, meg felnöttek. Az, hogy a férjed hogy bánik a gyerekekkel én nem tudom. Mert ö vele nem beszéltünk. Lehet tényleg rosszul. De az, hogy a gyerekek félnek töle, nem biztos, hogy azért van, mert ö tényleg bántja öket. Hanem mert te vagy az anyjuk és te azt mondod, hogy az apjuk gonosz. Innentöl el van vágva. A gyerekek félni fognak…

Apummal ne törödjetek, öt nem az utcáról fogták be. Jó lesz neki. Apum "hisz" 8igazándiból ö tudja) a thetákban, meg abban, hogy az értelem (gondolat, theta) a legnagyobb fegyverünk, meg abban, hogy több élete van, és hogy a jó fog gyözni, meg ilyen „szarokban”.

A statisztikákat nem szeretném most elmagyarázni, mert elég magasröptű eszmefuttatás. Ez is egy tapasztalaton múlik. Olvasod, megérted, látod, tapasztalod. A lényege az, hogy aki termel, aki képes megtartani a böséget, aki képes mindig egy kicsit jobbá tenni magát, az túlél. Aki lusta, nem dolgozik, lop, lóg, az nem él túl. Ennek kimutatására szolgál a statisztika. Aminek nem kell a csillagos egekben járnia, csak legyen mindig növekvö. Icipicit is, de növekvö. Ez minden cégnél igy van, nem csak a szcientológiában. Ha nincs növekvés, az annyit jelent, hogy minden más növekszik (változik körülötte), csak te nem. Azaz te a környezetedhez képest hanyatlasz…

„Mond el hogy akarjátok megmenteni a világot , mikor az nem akarja hogy megmentsétek?”

Látod pont ez a legnagyobb baj. Hogy az embereknek eszébe sem jut, hogy lehetne másképp. Annyira bele vannak ragadva ebbe az idöbe, hogy senki nem hisz benne, senki nem törödik vele. Igy van és kész. És tudod mit mondok? Igen igy van. Most. De ez nem azt jelenti, hogy igy is kell maradnia örökké. Nézz utána mit irnak a spiritiualisták arról, hogy a vizöntö korába léptünk…

"Természetes emberi érték"? Mi az a természetes emberi érték? Az amit egy társadalom létrehoz? A társadalmat is mi hoztuk létre… innentöl kezdve elkezdi értelmét vesziteni a „természetes emberi érték kifejezés".

Harmatosa. Itt szellemekröl van szó, és nem polgárokról…

Eal. Nekem mindegy, hogy te mit hiszel… az sokkal fontosabb, hogy én mit tudok.
Ugyhogy úgy döntöttem ezen mondat elolvasás után, hogy veled inkább még csak kommunikációba sem szeretnék bocsátkozni. Túl sok energia befektetés, semmi eredmény…

Bolgarka 2008.04.03. 10:13:30

de azért egy valami nem hagyhatok ki..

www.yachtworld.de/core/listing/pl_boat_detail.jsp?hosturl=hmyyachtsales&checked_boats=1773436&featuredon=yw-de&slot=4&slim=broker

US$ 1,299,000!!!

egy ilyen yacht birtoklása csak 1 embert, max egy családot tesz "átmenetileg" boldoggá.. ezen a pénzen egy csomó emberböl "ki lehente auditálni" a lopás fogalmát..

taphegyseg 2008.04.03. 10:31:53

Bolgarka:

Nem okozol vele nekem veszteséget, és egészen bizonyos, hogy nem volna értelme, ha kommunikálnánk. Azt viszont én sem hagyhatom ki, hogy a yachtos példád a legegyszerűbb demagógia. Ennél biztosan tudnál jobbat.

sz.csabiii 2008.04.03. 10:37:23

bolgarka

Sajnos a tanárok is nem véletlenül tanárok. Az hogy elolvasol egy könyvet, elképzelhető hogy pont te értelmezed rosszul, hibásan látod a következtetéseket....

ezt írod: "ezért nem fontos az egyén. te magad, a mostani életed egy kis pont. élet, de nem MAGA az élet. Az élet ennél sokkal több. sokkal nagyobb. MI mind vagyunk az élet, és nem te, vagy én egyedül. (és a szcik tudják, hogy nem csak egy életed van."

No most ezzel aztán ezer problémám van.

1, Nem tudják, csak gondolják, hiszik hogy több életünk van (én speciel egy baromságnak tartom)

2, Az egyén igenis fontos, sőt a legfontosabb, hiszen erre épül maga a társadalom stb...Ha az egyén helyén van, akkor a társadalom is a helyén lesz
Ha kiközösítessz egyént, akkor már borul a társadalmi egyensúly.

Gondolj bele, ha egy háznál építkezés után kihajigálnál téglákat, ajtókat, ablakokat mert hibásak...

Bolgarka 2008.04.03. 10:41:12

nincs jobb példám. nekem fontosabb lenne, hogy az emberek ne lopjanak, mint az, hogy én egy yachtot magaménak tudjak. és azok a szcik, akik megtehetik, hogy ennyi pénzt adjanak az egyháznak, valószinü ugyanigy gondolják mint én.

amúgy a vagyon nem baj, nem szégyen és nem is bün. akkor, ha tisztességes utón jutottál hozzá... és nem mások kihasználásával. ez megint elég magasröptü, hogy mi a tisztességes út. ugyhogy inkább hagyjuk is.. nem érdemes belebonyolodni, mert a tisztesség mást jelent a fönöknek, mást jelent az alkalmazottnak és mást jelent a vásárlónak, megin mást egy másik vásárlónak.

de a szcientológusoknak mindig ugyanazt jelenti. tisztességes, azaz etikus. legtöbb jó, a lehetö legtöbb dinamikán a lehetö legkisebb pusztitással...

sz.csabiii 2008.04.03. 10:43:59

bolgarka

írod:De az, hogy a gyerekek félnek töle, nem biztos, hogy azért van, mert ö tényleg bántja öket. Hanem mert te vagy az anyjuk és te azt mondod, hogy az apjuk gonosz. Innentöl el van vágva. A gyerekek félni fognak…

Na ez már a pofátlanság teteje.... Először szülj egy két gyereket, aztán gyere ide ugatni a gyereknevelésről..Neked fingod sincs a gyerekekről. Azt már ezerszer írtam, hogy előszro TAPASZTALJ, utána OKOSKODJ!!!!!

Bolgarka 2008.04.03. 10:45:46

Csabii

amiket megint kérdezel a csoportról, már leirtam. benne van a válasz. olvasd el kérlek újra.

a tanár nevel. ráderöltet valamit. ettöl leszel ugyanolyan, vagy ha lázadsz akkor éppenséggel nem.

LRH "sugall" és rájössz. hát vagy nem.. a szci-ben nem hinni kell, hanem csinálni. azt mondja LRH mondjuk, hogy legyél etikus (ilyen nincs, csak mondom, hogy értsétek). akkor nem csak mondani kell, hogy én etikus vagyok, meg másoknak mondani, hogy legyél te is etikus, hanem úgy is kell csinálni. etikusnak kell lenni.

taphegyseg 2008.04.03. 10:45:59

Csak mellesleg: a pszichológus nem nagyon ír fel gyógyszert, a pszichiáter inkább. Lehet, hogy csak néhány betű a különbség, de a Xenu és a Xena között még kevesebb. Az orvosin biztosan szóba kerül(t)...

sz.csabiii 2008.04.03. 10:47:08

bolgarka
"de a szcientológusoknak mindig ugyanazt jelenti. tisztességes, azaz etikus. legtöbb jó, a lehetö legtöbb dinamikán a lehetö legkisebb pusztitással... "

Ja biztos ezért rugták ki az egyik német cég magyar képviseletének igazgatóját....mert olyan etikus volt... volt a f@szt, kib@szták, mert egy köcsög volt... :))))))

sz.csabiii 2008.04.03. 10:49:01

bolgarka

Nem olvasok semmit ujra, minek... te NEM AKARSZ érteni bennünket és nem is fogsz.... mindent félremagyarázol

Ja és nem kérdeztem, hanem válaszoltam.... TE TÉNYLEG ENNYIRE NEM TUDSZ OLVASNI SEM????

Bolgarka 2008.04.03. 10:49:19

Csabii..

nekem nincs gyerekem. de lesz. és talán nekik is lesz gyerekük, és azoknak is majd egyszer stb...és nem akarom, hogy egy olyan társadalomban kelljen felnöniük, ahol az emberek vállnak, mert nem etikusak egymással szemben. meg gyilkolnak, mert nem értik, hogy nem abban áll a jó, hogy valaki fekete-e, vagy fehér. nem akarom, hogy a tanárok azt tanitsák nekik, hogy öket az idegrendszerük teszi gondolkodó lénnyé.. mert nem igy van. és ez igy nem jó.

sz.csabiii 2008.04.03. 10:51:59

majd akkor szülsz a holdon, mert hogy ti itt nem fogtok tudni megváltoztatni semmit, abban teljesen biztos vagyok

Az embert az agya teszi gondolkodó lénnyé, nem pedig az idegrendszere.... Te készülsz orvosnak.... szegény jövendőbeli betegeid....

Bolgarka 2008.04.03. 10:55:08

az állatorvosin? egyébként én tudom mi a különbség pszichológus és pszichiáter között. és igazad van. a pszichológus csak bölcsész, és nem ir fel gyógyszert. de mivel a kérdésben pszichológus áll és nem pszichiáter ezért erre a kérdésre nem akartam kitérni. mert igy is arrogánsnak gondoltok. föleg ha még okoskodnék is, és alapvetö dolgokat magyarázgatnék el nektek...

Csabii.
mondtam, hogy az, hogy valaki szcientológus nem biztos, hogy azt jelenti, hogy etikus. az ember nem attól lesz szci, hogy annak tarja magát, hanem ha tényleg úgy is viselkedik. ezt már leirtam amikor Tündér fönökéröl beszéltünk. nem biztos, hogy Tündér fönöke a könyv tartalmának megfelelöen döntött. lehet, hogy ö is félreértett valamit...

sz.csabiii 2008.04.03. 10:59:10

bolgarka
Hihetetlen, akiket mi ismerünk szci főnököket, mindegyik téved, mindegyik rosszul értelmezi lrh szcifijét? Hogy lehet ez? Megmondom: Valami nem működik jól a szci ben, mégsem....sőt egy kalap sz.....t ér az egész....

Bolgarka 2008.04.03. 11:00:02

Csabi
az agy az idegrendszer része.

központi idegrendszer= agy+gerincvelö
környéki idegrendszer= minden ideg ami a központból fut a szervekhez, vagy a szervektöl a központba

ha kiváncsi vagy, megnevezem öket latinul is :))

és ráadásul most még meg is fogsz sértödni. és okoskodónak tünök majd. és mégjobban fogsz támadni. ez nem volt célom. és nem is akarlak bántani. se kicsinyiteni. de ez vakmerö és meggondolatlan volt töled...

sz.csabiii 2008.04.03. 11:00:18

És még mindig azt mondom TAPASZTALJ először, lrh-d is ezt várja tőled, utána OKOSKODJ

sz.csabiii 2008.04.03. 11:01:53

Nevezd és akkor mi lesz.....

A gondolkodást az agy végzi, nem az idegrendszer....csak egy része....

sz.csabiii 2008.04.03. 11:03:50

Erre miért kellene megsértődnöm? Én nem vagyok orvos, nem is leszek.

Ha támadlak, az azért van, mert félrebeszélsz, mindenkit meghazudtolsz, ráadásul olyanról tartassz kis és nagy előadást, amit nem TAPASZTALTÁL!

Bolgarka 2008.04.03. 11:09:05

a gondolkodást te (még neked is van thetád, leked, szellemed) végzed, és az agy pedig ezt a fizikailag kifejezésre juttatja a kémiai reakciók által. ettöl ember az ember, és ettöl számitógép a számitógép... ez a különbség az élet (theta) meg a fizikai univerzum (entheta) között. az egyik dönt, a másik csak van, és "parancsokat, törvényeket hajt végre" (fizika, kémia)

gondolat, aztán annak megnyilvánulása, vagy kifejezésre jutattása (kémia), és végül reakció avagy cselekedet. ettöl kell a szcit nem csak olvasni, hanem érteni is, és ha az megvan, akkor csinálni!!

taphegyseg 2008.04.03. 11:12:32

Az etika hangoztatása elég vicces a szcientológiával kapcsolatban. Operation Snow White, Operation Freakout... Néhány vezető a börtönben (köztük L. R. Hubbard felesége). Maga a nagy szellemi vezető hozzáállása a melegekhez (homofóbia), tekintve hogy a fia is az volt. Öngyilkos is lett szegény.

mogyojo 2008.04.03. 11:40:06

Bolgarka, tökmindegy. A bolygó sohasem lesz clear. A népesség 99,99%-ának semmit sem mond az, hogy "clear". Nem is fog. Némelyik megvilágosodik, némelyik eléri a nirvanát, satöbbi. Ahhoz, hogy valaki clear legyen, hinnie kellene a szciben. Akkor miről is beszélünk? Világbéke, meg hasonlók? Ez már a szépségkirálynő választásokon is kevés... Ráadásul ha sok szci a clear-ré válás után sem etikus, akkor mi értelme az egésznek? hogyan lehetne mindenki clear, amikor még a szci vezetők is hibázhatnak? olyan emberek tanítanak akiknél nem működik a dolog,(mert ez is tanítás, nem? végül is, ők mondják meg mit kell tapasztalnod, elérned, innentől kezdve fölöslegesen fikázod az iskolákat, a szciben is a szátokba rágják mit kell tapasztalnod)de ha már annak az embernek is sérül az etikája, mi értelme van tőle tanulni (vagy auditálni, tökmindegy)?

annyit azért kérdeznék, ha a szci a gyerekeket is felnőttként kezeli, akkor hogyan gondoskodnak róla? Vagy a gondoskodás fölösleges, mert a gyerek nem gyerek, hadd tapasztaljon magától?

alagi 2008.04.03. 11:40:52

"a gondolkodást te (még neked is van thetád, leked, szellemed) végzed, és az agy pedig ezt a fizikailag kifejezésre juttatja a kémiai reakciók által."

Ez csak egy elkepzeles. A mai ismereteink alapjan sokkal valoszinubb a kovetkezo:

a gondolkodást az agyad vegzi és az szad (kezed, ha irsz)
pedig ezt a fizikailag kifejezésre juttatja a kémiai reakciók által. Nincs lelek.

Vannak olyan programok, amikkel beszelgetni lehet.
(lasd: Turing teszt) A szamitogepnek is van lelke?

taphegyseg 2008.04.03. 11:51:37

mogyojo: ne felejtsd el, hogy a Föld népességének jó része (valójában a sokkal-sokkal nagyobbik) nem tudná megfizetni, hogy clear legyen, de még az első könyvet sem volna képes megvásárolni. Akkor miről van szó? Mert ugye ezek védett anyagok, szóval nem másolhatod le csak úgy. Ha jól tudom, OT III-nál említik az alaptörténetet, de az nagyon messze van, és nem kevés pénzbe kerül. Tudod, ez így etikus... Egyébként 10 évet jelöltek meg, ami alatt el kell érni.

Arról nem is beszélve, hogy szerencsére vannak gondolkodó emberek is, akiknek eszébe sem jutna akár csak egy fillért költeni valami rossz sci-fi-re.

taphegyseg 2008.04.03. 11:52:24

alagi: azért eddig még semmi nem ment át a Turing-teszten.

mogyojo 2008.04.03. 11:57:44

eal: erről beszélek. a legtöbb ember még csak nem is hallott erről az agybajságról, nemhogy pénzt áldozzon rá. ezért gyönyörű a szci-féle legyen mindenki clear, ergo szcientológus elképzelés. azért bődületesen nagy naivitás kell hogy vki ezt elhigyje.

Bolgarka, emlitetted, hogy az emberek ha az anyagi javaikat szci könyvekre fordítanák, többen clear-ré válhatnak. de tudod mit? ha az összes szci a könyvekre, auditálásra, egyházra költött pénzt a rászorulók megsegítésére költenék, kevesebb lenne az éhezés, betegség és gyermekhalálozás. na ez legalább akkora demagógia, viszont elmondhatnák, hogy TÉNYLEG tettek valamit az emberiségért.

alagi 2008.04.03. 12:05:59

"alagi: azért eddig még semmi nem ment át a Turing-teszten."

Hat igen, ez igaz. De olyan mar volt hogy a "tesztelo" nem tudta hogy esetleg programmal beszel, es nem jott ra.
(A turing tesztben pont az a feladata hogy eldontse program-e vagy ember).

alagi 2008.04.03. 12:07:24

Mindenesetre arra akartam ravilagitani hogy mashogy is lehet a gondolkodasrol gondolkodni mint ugy hogy: "van a szellem az agy meg tulajdonkeppen semmire se valo telefonkozpont."

Bolgarka 2008.04.03. 12:57:47

alagi.. ez nem csak egy elképzelés. irtam rá ezer példát, hogy tudosok foglalkoznak vele. csak nem tudják bebizonyitani. persze a tudósok sem hülyék, nekik is nagyon jó eredményeik vannak, amik nélkül LRH sem tudott volna semmit tenni. a szcientológusoknak megvan hozzá az eszköze, hogy ezt bebizonyitsák. söt. ök ezt tudják és nem csak hiszik. LRH nem egyik napról a másikra "világososdott meg". az egész életét rátette, hogy ezzel foglalkozzon. csak a szcientológiától mindenki fél, és kételkedik benne, biztos gonosz szekta, meg big brother... a tudósok, meg azért nem jutnak egyröl a kettöre, mert az anyagot vizsgálják. kémiával, meg fizikával akarják megmagyarázni egy olyan dolog természetét, ami nem "evilági". ez meg a szellem.

nézd meg ezt a filmet:
www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=69753&i_city_id=3372&i_county_id=-1

és ha LRH-nak igaza volt, az akkor mégcsak nem is hátrány, hogy nem volt fizikus, vagy kémikus, meg orvos. mert ö nem ilyen módszerrekkel bizonyit.
hanem utazásra indit önmagadban... ha a szellemet akarjuk látni, érezni, érteni, akkor azt kell vizsgálni, és nem a fizikát, meg a kémiát. ez a tapasztalat, meg a megértés. ez a szcientológia. a tudás tudománya... ezek nagyon üresen hangzó szavak, addig, amig nem érted. ehhez kell a tapasztalat. ami igen nekem is van csabi, annak ellenére, hogy nem voltam a SeeOrgban. mert itt nem olyan tapasztalatról van szó, amit látsz, vagy hallasz. ez megintcsak fizika, és nem gondolat. hanem amit érzel. mint a szeretet. de ez hülye példa, mert azt érzed. a szcit meg jó esetben tudod. azaz érted és használod.

és tényleg úgy hangzik, mint egy kurva nagy átverés. pedig nem az.

az agy. egy fantasztikus készülék. és igen csak közvetiti a gondolatiadat. nem ö irányit, hanem te, meg én. ha elveszted a tudatosságot, akkor elkezd az agy irányitani. túl sok gyomorsav, idegeskedés, izzadás, rák stb... legyüz téged a fizika, meg a kémia. ezért gonosz a fizikai univerzum. és az agynak sajnos a 10%-át használjuk ki... mi ez ha nem öntudatlanság??

Bolgarka 2008.04.03. 13:12:46

eal.

pénz. igen ez kényes téma. és nem is egyik napról a másikra lehet megoldani, mint ahogy az éhezést sem lehet felszámolni egyik napról a másikra afrikában. akinek van, és teheti az adjon... a szcinek nem ez a módszere, hogy ha te szegény vagy, akkor adunk neked (bár vannak ilyen jótékonysági tevékenységek is, még a szciben is. de alapvetöen nem erre tanit). hanem megtanit arra, hogy te vagy az okozó, és ha neked rossz, akkor tegyél valamit ellene. termelj. gyarapodj. és mindezt persze etikusan...

ezért nem Afrikában kezdik. nincs értelme. ök pénzt akarnak, meg élelmet. nem lelki szabadságot. nem is gondolnak rá, hogy ök esteleg szellemek, mert azzal vannak elfoglalva, hogy éheznek. bele vannak ragadva a testükbe. ami érthetö is, mert a fájdalom, ebben az esetben éhség nagyon kinzó egy érzés. és csak lefelé nyom a skálán.. azaz halál. tehát ök lenn vannak. nem azért mert buták, vagy rosszak. ez ebben az esetben nem "etikai kérdés". a lenn vannak kifejezés nem arra utal, hogy ök rossz emberek. hanem beleszülettek ebbe a nyomorba. ezt látják, ezt tanulják, ez számukra az élet. ez a valósásuk. (nekünk megint más) és mivel a jóra sokkal jobban hat a jó, ezért a jókkal kell kezdeni. ott ahol elérhetö a szellemiség gondolata, meg az anyagi támogatás. böség a normális, és nem a hanyatlás. tehát pénz az kell. neked is, nekem is, a szcinek is. a pénz egy eszköz, megintcsak nem egy cél. de több pénz (több eszköz), nagyobb siker. és amikor megvan 10 000 Clear, meg van 100 000 clear, akkor lehet a következö cél az 1 000 000 stb... ez meg megint csak statisztika..

alagi 2008.04.03. 13:16:37

"hogy tudosok foglalkoznak vele. csak nem tudják bebizonyitani."

Pont errol beszelek.

LRH tudomanyos munkairol:
Xenu letere az a tudomanyos bizonyitek, hogy mikor LRH ragondolt, akkor odapislantott az e-meterre, es az igazat jelzett. (valahol konkretan lattam tole az idezetet: "Ez bizonyitott elektromos teny" lehet az elektromos szo helyett valami mas volt, de az e-meterrol volt szo)
Ez szanalamas.

"nézd meg ezt a filmet:"

Megneztem. Es?
Egyebkent most beletrafaltal, mert fizikus vagyok.
A film miszticizmussal probalja megtolteni a fizikat, pedig valojaban nincs benne. A fizika egyszeru. Eppen az benne a szep, hogy nincs benne miszticizmus. (What you see is what you get) Lehet belemagyarazni mindenfele dolgot, de onnantol az mar filmmuveszet, es nem fizika.

Gigi1 (törölt) 2008.04.03. 13:18:38

"Tökre sajnálom, hogy nem érted meg. De tényleg nem tudom másképp kifejezni magam... de nincs egyén. csak magában nem létezik egyén. (ezért koncentrikus és nem különálló körök) senki nem él egyedül túl… ha nincs párod, akkor neked is rossz, ha a párodnak rossz, neked is rossz... ha nincs család, neked is rossz, ha a családodnak rossz, neked is rossz... ha nincs csoport? nincs miért létezned... ha nincs emberiség elpusztulsz te magad is... ha nincs élet (növények, állatok), mégcsak nem tudod fenntartani magad sem… stb.."

Bolgarka, már ne haragudj, de egyre nagyobb csacsiságokat beszélsz!
A jó család egyik nagyon fontos (ha nem a legfontosabb) ismérve az, hogy minden egyes tagja számít. Ha valakivel baj történik, a család összefog érte.
Te azt írtad, "ha a családodnak rossz, neked is rossz..", de ezt a jól működő család esetében meg is lehet fordítani: ha neked rossz, a családodnak is rossz!

Nem akartam megint a náci témára visszatérni, de most úgy érzem, ez nagyon ide vág. Hitler vagy Sztálin "csoportja" is tipikusan olyan volt, amit te, Bolgarka itt leírsz, mint ideális csoportot. Ott sem számított az egyén, minden a "csoport", az eszme megvalósításának érdekében zajlott. Ha valakiről azt gondolták, hogy nem teljesen elkötelezett, valamiféle veszélyt jelentett vagy csak használhatatlan volt, azt minden gond nélkül megsemmisítették. Az elkötelezett tagok a saját testvérüket, hitvesüket, barátjukat vagy akár szüleiket is elárulták a "nagy cél" érdekében.
Ezzel persze nem akarlak téked "lenácizni" vagy "lekomcsizni", csak azt szeretném mondani, hogy még mielőtt kimondanád, nem árt egy kicsit jobban végiggondolni a dolgokat!
Értelmes leányzó vagy, de nagyon naív:)

Bolgarka 2008.04.03. 13:26:35

mogyojo
"annyit azért kérdeznék, ha a szci a gyerekeket is felnőttként kezeli, akkor hogyan gondoskodnak róla? Vagy a gondoskodás fölösleges, mert a gyerek nem gyerek, hadd tapasztaljon magától?

erröl én egyelöre nem sokat tudok, mert engem nem érint. de van ilyen terület a szci-ben ami ezzel foglalkozik. de azt biztosan állithatom neked, hogy a szci nem azt mondja, hogy a gyerekekkel úgy kell bánni, mint a felnötekkel. néhány mondatot már szórványosan elkaptam. inkább valami olyasmi, hogy a gyereket hagyni kell fejlödni, meg kell óvni, gondoskodni kell róluk. de nem szabad ráeröltetni az akaratunkat. mint pl, hogy milyen zenét halgasson, vagy milyen barátai legyenek. a lényeg az, hogy a szciben mindig rávezeted az embereket arra, hogy mi jó (mondjuk ha a fiad kábszerezik). és nem megmondod nekik... nem megmondod nekik, hanem hagyod, hogy maguktól jöjjenek rá (tapaszatalat). ezt csinálja egy auditor. de vele még nekem sem volt randim :) de a legeslegjobb auditort "ismerem". LRH.

a gyerenevelésröl sajna csak ennyit tudok, de eljön még az idö, amikor majd jöbban beleásom magam a témába :)

Bolgarka 2008.04.03. 13:34:24

alagi. nem tudom mi van Xenuval. de ha nem csak állampolgár vagyok, meg adófizetö, akkor akár Xenu is létezhet.. nem tudom. ne kérdezz Xenuról...

miszticizmus?? ez pont a szellem.. ezért nem lehet fizikával magyarázni, ami viszont igen egyszerü..

gigi. igen igaz. a család rosszabul lesz, ha az egyik tagjával baj van. és a szcik is "rosszabbul lesznek", ha az egyik tag elhagyja öket (és ráadásul még mindenfélét mondd is a hátuk mögött). de a szcik az emberiségért küzdenek és nem családokért. nem egyes emberekért, vagy kissebb csoportokért. hanem az életért. magáért az életért... nagy szavak, és hihetetlen, felfoghatatlan, de igy van. hogy megszünjön létezni az eredendö bün hatása, és lehetöleg mindenkinek jó legyen. ne csak nekem, vagy neked, vagy csak nekik, hanem mindannyiunknak. vagy valami ilyen... ezt már leirtam...

Bolgarka 2008.04.03. 13:38:59

jah. csak azzal a különbséggel, hogy a szcik nem nyitottak se lagereket, se gulagokat.. mondtam, hogy az egyik 1,5-ön tevékenykedik, a másik meg 4 közelben. az egyik nyomában pusztulás és halál jár, a másikaktól meg jobban lesznek emberek. lehet azoknak, akik épp a See Orgban könyvet pakolnak most kifejezetten szar. de nekem jobb, hogy eljutott hozzám a könyv. és még sokan mások is ezt érzik.

ezt úgy hivják a lehetö legtöbb jó a legtöbb dinamikán. avagy a becsületed fontosabb az életednél..

sz.csabiii 2008.04.03. 13:41:22

bolgarka

"ha a szellemet akarjuk látni, érezni, érteni, akkor azt kell vizsgálni, és nem a fizikát, meg a kémiát. ez a tapasztalat, meg a megértés. ez a szcientológia. a tudás tudománya... ezek nagyon üresen hangzó szavak, addig, amig nem érted. ehhez kell a tapasztalat. ami igen nekem is van csabi, annak ellenére, hogy nem voltam a SeeOrgban. mert itt nem olyan tapasztalatról van szó, amit látsz, vagy hallasz. ez megintcsak fizika, és nem gondolat. hanem amit érzel. mint a szeretet. de ez hülye példa, mert azt érzed. a szcit meg jó esetben tudod. azaz érted és használod."

Nem érzed saját írásodban az ellentétet?

Nem, nem seaorgosnak kell lenned, hogy mindent megtapasztalj, ezt nem állította senki.

"erröl én egyelöre nem sokat tudok, mert engem nem érint. de van ilyen terület a szci-ben ami ezzel foglalkozik. de azt biztosan állithatom neked"

Már megint, biztosan tudod, de igazából nem tudsz róla sokat??????

"(mondjuk ha a fiad kábszerezik). és nem megmondod nekik... nem megmondod nekik, hanem hagyod, hogy maguktól jöjjenek rá (tapaszatalat)"

Ez megint mekkora butaság...

sz.csabiii 2008.04.03. 13:45:33

bolgarka
"csak azzal a különbséggel, hogy a szcik nem nyitottak se lagereket, se gulagokat.. mondtam, hogy az egyik 1,5-ön tevékenykedik, a másik meg 4 közelben. az egyik nyomában pusztulás és halál jár, a másikaktól meg jobban lesznek emberek. lehet azoknak, akik épp a See Orgban könyvet pakolnak most kifejezetten szar. de nekem jobb, hogy eljutott hozzám a könyv. és még sokan mások is ezt érzik."

És ott van a sok ezer akit pedig MEGNYOMORÍTOTT A SZCI...

taphegyseg 2008.04.03. 13:50:10

Bolgarka

Nem én hoztam fel Afrikát; a yachtos - egyébként szerintem teljesen irreleváns - példádra pont nem akartam másik demagógiával válaszolni. Arra írtam, amit írtam, hogy 10 év alatt nem lesz ám itt mindenki clear. A gyakorló szcientológusok között sem olyan óriási az arány. Főleg, hogy a "vallás" (üzleti vállalkozás) érdeke, hogy visszanyomjon az előző szintre. Így újra ki kell fizetni, amiért egyszer már csengettél. "Ja, hogy még nem érzed? Dobj be még egy érmét!"

Viszont állítom: ha mindenki megszakadna, hogy clear-ré váljon, akkor sem jönne össze a jelenlegi árazás szerint. Itt persze már közgazdasági téma jönne. Egyébként komolyan gondolod, hogy mindenki magának okozta a helyzetét? Történelmet tanultál, ugye?

Csak hogy tisztázzuk: a clear-ré válás valami olyasmiről szól, hogy a benned élő, 75 millió éve halott földönkívüliek csoporttá összetapadt szellemeivel van a probléma, nemde? Na éppeszű ember erre azt mondja, hogy valakinek elszabadult a fantáziája (Hubbard kedvelte a gyógyszer+alkohol kombinációját, amikor a tengerekre kényszerült), de ha (ennyi) pénzt kérnek tőle érte, az már átverés. Főleg azzal együtt, ha közben azt hallod, a pénz valójában nem is fontos. A katolocizmus is valami hasonló marketinggel terjeszkedett, csak azóta a legtöbb országban van, sőt, kötelező az oktatás.

Azért csodálom a meggyőződésed. Más vallás (na jó, tőlem nevezzük most annak) esetében is így lennék ezzel, de a szcientológia esetében különösen.

Bolgarka 2008.04.03. 13:53:19

csabii:

nincs ellentmondás. olvasd el talán megint. akár az egész oldalt is... minden mindennel összefügg...

a gyereknevelésröl olvastam, de nem egy egész könyvet...

butaság? te tudod mit csinál egy auditor? én annak ellenére, hogy nem találkoztam még vele, tudom, hogy mit csinál. mert összeáll a fejemben a kép. nem olvastam. nincs hogyan müködik egy auditor könyv. de én is azt csinálom veletek... csak kicsiben és rettenetesen bénán :)))))

és hidd el, hogy egy auditor úgy gyözne meg arról, hogy ne a remalom.blog-ot olvasgasd munkaidöben, hogy még csak szó sem esne a számitógépröl, se a munkahelyedröl. azaz észre sem vennéd. egyszer csak megszületne a gondolat a fejedben, hogy ejha! ez tényleg nem helyén való..

szóval ezt én nem tudom. de meg fogom tanulni...

taphegyseg 2008.04.03. 13:57:44

"és ráadásul még mindenfélét mondd is a hátuk mögött"

Szerinted miért van az, hogy ennyien mondják ugyanazt? Nagyon sokan. Összeesküvés? A széthullott családok? A teljes anyagi csődbe jutottak? Akik öngyilkosságba menekültek? Persze, nyilván ők maguk tehetnek róla. Amíg akár kölcsönök árán fizeted, amit az egyház megkíván (nem keveset), addig jó vagy, aztán upsz, senki lettél. A szcientológia előtt wog (szótárban: apró szennyeződés, bacilus, élősdi) vagy, utána elnyomó (SP). Hm.

Nem azért emlegetem a pénzt, mert nekem ennyire fontos. Valószínűleg század annyira, mint a szcientológiának. Viszont látni, ahogy mások vagyonokat ölnek fantazmagóriára... nem is tudom; hátborzongató?

taphegyseg 2008.04.03. 14:00:19

"azaz észre sem vennéd. egyszer csak megszületne a gondolat a fejedben, hogy ejha! ez tényleg nem helyén való.."

Azt megnézném. :) Egyébként nem félsz, hogy egyszer be kell vallanod, mókus oldalt néztél?

Bolgarka 2008.04.03. 14:06:36

eal.

nem mindenki magának okozta a helyzetét. vannak okozók és "okozottak". ezért kéne mindenkinek clearnek lenni, hogy ne legyen olyan, aki gyilkolás (elnyomó) által okozó lenni. okozz inkább valami jót!!

és mondtam, hogy nem tudom mi van a földönkivüliekkel... nem is érdekel, addig amig nem vagyok azon a szinten, hogy azzal foglalkozzak. (lásd gyereknevelés. arról sem tudok) de nem zárom ki. miért ne lehetne, hogy földönkivüliek hoztak ide minket?? persze óriási baromságnak hangzik, de mivel nem tudom, hogy mi az igazság, addig nem tagadhatom. nem vethetem el, hogy nem lehetséges!!

de tudod elgondolkodtam valamin. mi van ha ténlyeg van Xenu?? és mondjuk tényleg szellemek vagyunk és én ezt megfogom tapasztalni. és mondjuk olyan képességeim lesznek, hogy át tudok repülni egy másik bolygóra. vagy bármi.. fingom nincs. nincs ilyen lista a szci-ben, ezt most én fantáziálom :) tehát. ott vagyok a másik bolygón, ahol mondjuk vannak értelmes lények, vagy bármi. és akkor felteszem magamnak a kérdést.
-na jó. ti csináltatok minket. de ki csinált titeket?? :)

érted?? fogalmam nincs mi a vége... nem is tudom ki tudja erre a kérdésre a választ. valószinüsitem, hogy LRH sem. mert csak OT8 van. nem létezik még OT16. az "egyetemes tudat" miatt... de amig én jól érzem magam benne és kapok töle valamit, valami használhatót, és tovább tudom adni ezt az életörömöt a családomnak, meg a barátaimnak, meg a munkatársaimnak, meg az emberiségnek, meg a többi élölénynek stb. addig csinálom...

taphegyseg 2008.04.03. 14:10:23

Oké, Bolgarka, bocs, hogy lelőttem a poént. Akkor többet nem árulok el. Ezt majd OT3 szinten fogod megtudni. Ha akkor sem esel hasra a röhögéstől, komoly karrier vár az egyházban.

Bolgarka 2008.04.03. 14:14:26

nem tudom mi lesz akkor eal. én nem vagyok "fanatikus szcientológus". és szerintem jobb módszer az, ha tudom, hogy ti mitöl tartotok. én akarlak ismerni és érteni titeket is. és akkor könnyebben megtudlak majd gyözni titeket auditorként, vagy járókelöként, vagy eladóként. rávenni a jóra!!! hehe :))

annak, hogy miért van megtiltva ez, én tudom az okát. és az ok nyomós. szóval nem hülyeség... megértem az okot. de nem tiltják. csak nem ajánlatos...

eal. menj a szabdzónához! próbáld ki az auditálást! auditor, az aki meghallgat.. nem érvekröl van szó, meg ellenérvekröl. nem gyözköd majd téged senki. hanem utazás önmagadban, saját gondolataid, emlékeid között... okokat fogsz találni.. és megértéseket..

Bolgarka 2008.04.03. 14:17:00

és igen lehetöleg ne lödd le a poent, mert lehet nekem nem azt fogja jelenteni, amit neked..

szci voltál egyáltalán?? vagy miért irod az OT3-at??

Gigi1 (törölt) 2008.04.03. 14:29:50

Bolgarka, a családot te hoztad fel példaként! Én pedig hogy ennél még közelebbi példát mondjak, említettem a hitleri és sztálini világot.

"...inkább valami olyasmi, hogy a gyereket hagyni kell fejlödni, meg kell óvni, gondoskodni kell róluk. de nem szabad ráeröltetni az akaratunkat. mint pl, hogy milyen zenét halgasson, vagy milyen barátai legyenek. a lényeg az, hogy a szciben mindig rávezeted az embereket arra, hogy mi jó (mondjuk ha a fiad kábszerezik). és nem megmondod nekik... nem megmondod nekik, hanem hagyod, hogy maguktól jöjjenek rá (tapaszatalat). ezt csinálja egy auditor. de vele még nekem sem volt randim :) de a legeslegjobb auditort "ismerem". LRH."

Mivel te ehhez a témához még nem tudsz érdemben hozzászólni, ezért én, mint sokgyerekes anyuka, adnék neked egy-két jó tanácsot:
tényleg nem jó, ha megmondod a gyerekednek, hogy milyen zenét hallgasson, kikkel barátkozzon, de szerintem ezzel minden normális anya tisztában van (ezt nem lrh találta ki). Az viszont, hogy a gyereknek mindent ki kell próbálnia, ahhoz hogy megtudja, mi a jó és mi a rossz, egy hatalmas baromságnak tartom! Persze van egy csomó dolog, amit meg kell tapasztalnia, de én nem szeretném, ha ezek közé tartozna az is, hogy kiróbálja a kábítószereket, a gyilkolást, a lopást, a csalást, mások kihasználását, a szektákat:) stb. Ezeket igenis el kell neki magyarázni, beszélgetni kell vele ilyenekről, persze csak akkor, ha már elég érett. Ha még nem, akkor pedig megfelelő példát kell neki mutatni. Nekem ez bevált, ráadásul ingyér van.
Remélem, ha egyszer anya leszel, nem lrh könyveket fogsz bújni (főleg, miután ismert, milyen volt a viszonya a gyerekeivel), és nem fogsz különböző tanfolyamokra járni, hogy megtudd, hogyan is kell ezt csinálni (ebből a pénzből inkább vidd el nyaralni a családot).
Hallgass magadra, bízz az ösztöneidben, és ha már ilyen jó a kapcsolatod a szüleiddel, hát vegyél róluk példát!

taphegyseg 2008.04.03. 14:32:32

Természetesen tiszteletben tartom a kérésedet.

Nem vagyok/voltam szcientológus, de elég sok vallásról olvastam már. Ez a történet még talán a 70-es években jelent meg először, de az interneten is megtalálható körülbelül 93'-94'-től. Az egyház nem szereti, ha kikerülnek anyagok (nyilván, mert másoknak sok pénzbe kerül), de mára már gyakorlatilag az összes írás megjelent itt-ott. Xenu történetét már szerzői jog sem védi, mióta egy tárgyaláson elhangzott vallomásként (a wikipedian is olvasható). Az egész tanítást nyilván nem olvastam, de ezt például igen.

Annyira nem szeretik egyébként a kritikát, hogy egy újságírónőt mindenfélével pereltek kábé 10 évig, ez volt az Operation Freakout. Amikor lebuktak (mert koholt ügyekkel feketítették be a nőt, hamisítottak, stb.), börtönbe került Hubbard felesége és még páran.

Az Operation Snow White sem volt egy szép ügy (ez előtte volt).

Többek között az ilyen esetek miatt szűrik az internetet az irodáikban (pl. Sea Org), és van rossz hírük.

taphegyseg 2008.04.03. 14:33:49

Ja, és azt is lehet tudni, hogy az OT3-ban van benne.

Gigi1 (törölt) 2008.04.03. 14:40:55

Bolgarka,
"csak azzal a különbséggel, hogy a szcik nem nyitottak se lagereket, se gulagokat.."

Ezt a mai világban szerencsére nem tehetnék meg, hacsak nem alapítanak egy szci államot:)!

sz.csabiii 2008.04.03. 14:54:31

bolgarka

Már értelek. Az a taktikád, hogy csak azért se! :))) Nem olvasod el ami írnak neked, csak felületesen...:)

1, Van ellentmondás, olvasd vissza miket írtál...

2, Nem az auditorra írtam hogy butaság, arra más szót használnék. Olvasd el mire írtam.

Nálam egy auditor nem sokat érne el, ha ismernél személyesen, tudnád.

Még hogy majd eladod a tutit? :))) Fogsz te még nyöszörögni, hogy vazz, ekkora baromságot hogy tudtam bevenni.. :))) Megmondom mikor, mikor TAPASZTALNI fogsz. :)))

sz.csabiii 2008.04.03. 14:55:11

A szci gulag nem Koppenhágában van? :)

Bolgarka 2008.04.03. 14:55:13

Köszönöm Gigi. Jóindulatot feltételezek az mögött, amit irtál. De én nem irtam, hogy mindent ki kell próbálni.. egy magas tónusú gyereknek aki jó nevelést kapott, nem volt elnyomva soha jól pörög az agya, és anélkül, hogy kipróbálná a kábitószereket tudni fogja, hogy az valami rossz. Nem is kell rá megtanitani... azokat kell csak rávezetni a jóra, akinek erre szüksége van (általában nem a gyerekek, hanem már aberrált felnöttek. de elöfordul, hogy egy gyereket is lenyomnak a kommunizmus, vagy akár halál közeli szintre is..). A gondoskodás meg azt jelenti, hogy élelemmel látod el, és gondját viseled ha beteg. Tanittatod, orvoshoz viszed, szeretet adsz neki. Ilyenek. De az állandó fegyelmezéssel csak lenyomod a tónusát. Nem jobb lesz a gyerek, hanem rosszab (lázad). Vagy mégrosszabb esteben fél majd a szüleitöl, apatikus, vagy bánatos. Ha elnyomás alatt van...

Ennyit tudok a szci féle gyereknevelésröl. Az én véleményemet most hadd ne irjam le, nincs gyerekem, nem gondolkodtam el rajta, hogy hogyan fogom majd akkor nevelni a gyereket. Nincsenek erröl még elképzeléseim, mert az elképzeléseim változhatnak. Úgyhogy nem is akarok magamnak ezzel kapcsolatban elveket megfogalmazni. Azért egy kevéske van szci nélkül is :) mindenképp úgy fogom majd csinálni, hogy szabadon lélegezhessen és megtanitom rá, hogy mindig a jóra törekedjen és becsületes legyen. de általában a gyerekek alapvetöen jók. a rosszakat tölünk tanulják, vagy a tv-böl, vagy az iskolában...

ela:
az egyház azért nem szereti, ha kikerülnek anyagok, mert ez egygondosan felépitett módszer. nem úgy kezdödik, hogy volt egy Xenu.. hanem rávezet elöször arra, hogy te jó vagy. akár mit is csináltál eddig az életedben te jó vagy, és lehetsz jobb is. aztán tényleg jobbá is válsz. amikor látod, hogy képes vagy rá, akkor már tudod, hogy te irányitasz és nem az idegrendszer. akkor megérted, hogy szellem vagy. aztán amikor megérted, hogy szellem vagy, akkor megtanulsz kilépni a testedböl. ha ezt meg tudod tenni, akkor akár meg is láthatod Xenu két szép szemét :) érted... :)

most magamat fogom ismétlni:

"amig nem látod az alapját a dolgoknak, addig hiába is mondom neked, hogy az ARK müködik, vagy hogy a Tónusskála igy vagy úgy, vagy hogy ezt meg azt éltem át auditáláson, vagy esetleg azt, hogy volt ez a Xenu.. annyira hihetetlenenül és nem kézzel fogahtóan hangzik, hogy azt mondanád, hogy bolond vagyok, meg hogy persze nem léphettem ki a testemböl, vagy bármi illetve stb... Tapasztalat. erröl van szó. mivel neked nincs, nem tudom elmesélni"

szóval kiröhögöd...

idézet kettö:
"kepzeld el, hogy amikor a szcientologusok arrol beszelnek, hogy 52 erzeklettel érzékeltek, vagy hogy olyan 100 millio evvel ezelötti törteneseket auditalnak, akkor senki nem tör ki röhögesben, es senki nem vonja ketsegbe a masik szavat. en nem tudom, hogy te most erted-e amit ezzel mondani akarok, es tudod-e, hogy ez mit jelenthet. de elmondom, hogy ezek az emberek, nem egy hatalmas összeesküvés beszervezett emberei, hanem olyanok, akiket ismerek, a varosbol ahol születtem. van köztük egy-kettö, aki a szciknel dolgozik, es vannak akik ügyvedek, vagy epiteszek, vagy pl. edesapam, aki szinten civil ceget vezet. es persze sokan közülük OT-k. hogy ezek a bizonyos OT-k thetanokrol, meg gonosz fizikai univerzumrol beszelnek szamomra hihetö. reformer nem. mert a beszelgetes az orrom elött törtenik, olyan emberekkel, akiket ismerek es tisztelek. és tudom, hogy ezek az emberek nem bolondok... söt..."

eal. ha érdekel és további kérdésed van, elöbb olvasd vissza az oldalt. akár az elejétöl is. nem akarok megint mindent leirni.. ezeket már átbeszéltük. nem kell elhinned, nem azért. csak egyszerüen olvasd el. és utána kérdezz :)

taphegyseg 2008.04.03. 15:15:24

Bolgarka: azt hiszem, nem lesz több kérdésem, de köszönöm. Xenuval kapcsolatban még teljes tévhitben élsz, azt hiszem.

Igen, tényleg jól fel van építve, csak én ezt nem jó értelemben látom így. Kíváncsi vagyok (de teljesen komolyan), mit fogsz érezni pár év múlva ezzel kapcsolatban. Sok szerencsét a valláshoz, és ha úgy alakul (ne haragudj, de én inkább ezért drukkolok, mert jóindulatú embernek tartom magam), hogy nem ott találod meg a boldogságot/teljességet/clear-t, akkor ahhoz is minden jót! A kettő között pedig gyors felépülést!

alagi 2008.04.03. 15:16:04

"próbáld ki az auditálást! auditor, az aki meghallgat.. nem érvekröl van szó, meg ellenérvekröl. nem gyözköd majd téged senki. hanem utazás önmagadban, saját gondolataid, emlékeid között... okokat fogsz találni.. és megértéseket.."

Pont ugyanugy ahogy pszihologusnal is. Csak ott nincs belemagyarazva mindenfele maszlag.

Bolgarka 2008.04.03. 15:19:04

nem.. sajnos az mas.. ha nem lenne más, akkor minden rendben lenne a pszichológusokkal... de nincs. egyre több ember van pszichiátrián és nem egyre kevesebb. ez egy negativ statisztika..

alagi 2008.04.03. 15:22:45

"ha nem lenne más, akkor minden rendben lenne a pszichológusokkal... "

Szerintem meg:
Ha nem lenne mas, akkor minden rendben lenne a szcientologusokkal.

"egyre több ember van pszichiátrián és nem egyre kevesebb. ez egy negativ statisztika.."

Egyre tobb kiugrott szcientologus van. Ez egy negativ statisztika.

sz.csabiii 2008.04.03. 15:24:17

alagi
megelőztél! :)))

alagi 2008.04.03. 15:26:41

Mert en OT vagyok es gyakoroltam a hatalmam Ter energia es IDO folott. :))

taphegyseg 2008.04.03. 15:29:41

Tudtam, hogy ezt fogjátok írni... :)

sz.csabiii 2008.04.03. 15:35:56

:))) Erre nem lehetett mást!

Egyébként meg bolgarka azt írta hogy nem volt még auditáláson, most meg arról ír, hogy ott mit lehet tapasztalni... folyton arról beszél, amiről nem tud.... Ami pedig tény azt csakazértis alapon elutasítja. :)

Bolgarka 2008.04.03. 16:06:15

csabii mivel az intelligencia hányadosom magasan a tied felett jár, ami azt is jelenti, hogy könnyen észre veszek összefüggéseket és könnyen le is vonok következtetéseket. tehát. annak ellenére hogy valamit még nem próbáltam tudom, hogy jo-e, vagy sem. vagy hogy egyáltalán milyen lehet. van róla elképzelésem. ami nagy valószinüséggel közel nem fedi le a valóságot teljesen, de elég sok igazság tartalma van. ez persze nem minden esetben müködik, de nagy általánosságban igen. akár auditorrol van szó, akár mondjuk kábitószerekröl, filozófiákról stb.. nem kell ahhoz próbálnom, hogy tudjam jó-e.. amúgy kaptam már auditálást, csak nem auditortól. és nem is olyat, amiröl itt beszéltünk. csak "bekukkantó dianetika auditálást". auditálásból is több fajta van. ráadásul még auditorból is. ha érdekel menj és kérdezz! nincsenek titkok, csak fel nem tett kérdések!!

és hidd el, hogy már ez az auditálás is is hihetetlen volt!! utaztam.. magamban.. és utána nagyon boldog voltam. iszonyatosan megkönnyebültem. pedig csak beszélgettünk. söt. inkább úgy mondom, csak én beszéltem...

de térjünk vissza hozzád. az intelligencia valamilyen mértékben velünk születik, ugyhogy erröl nem tehetsz. de fejleszhetö. be lehet edzeni. csak hát akkor foglalkozni kell vele ám... és nem csak másokat kiröhögni unalmadban... és hidd el, hogy egy jó auditor ilyet nem mondana neked soha, hogy te hülyébb vagy, mint ö.. de én nem vagyok auditor, igy nem köt az auditor-kódex. és jó se vagyok... de szeretnék az lenni. legalábbis jó mindenképp!!! és akkor leszek igazán jó, ha ezt most nem csak mondom, hanem legközelebb ki is birom, hogy ne mondjam rád, hogy te hülye :)

és ezt most ne vedd magadra... ez csak egy eszmefuttatás volt :)

sz.csabiii 2008.04.03. 16:14:05

bolgarka
Ezt sajnos ismét bebuktad. :) Én nem foglak minősíteni, ezt a szci eszköze.
Az intelligencia hányadosodra azért kíváncsi lennék. 90? Vagy túl becsültem, te kis okoska! :)

Menj először TAPASZTALJ mint már oly sokszor mondtam neked. :))

sz.csabiii 2008.04.03. 16:22:10

Az én magas hányadosomról egyébként arról árulkodik, hogy nem dőltem be a szci sci-finek. :)) Ellentétben veled. :)

alagi 2008.04.03. 16:24:11

Figyelj, Csabiii, ne sullyedj le Bolgarka szintjere.

Foleg meg nem ugy hogy leirod hogy "nem foglak minősíteni", aztan meg megis minosited. :)

sz.csabiii 2008.04.03. 16:36:39

:)
Legközelebb visszafogom magam. Bár most is csak elég lett volna ennyi: :))

mogyojo 2008.04.03. 16:55:44

"annak ellenére hogy valamit még nem próbáltam tudom, hogy jo-e, vagy sem. vagy hogy egyáltalán milyen lehet. van róla elképzelésem. ami nagy valószinüséggel közel nem fedi le a valóságot teljesen, de elég sok igazság tartalma van."

eddig nem azt szajkóztad, hogy ne ítéljünk,amíg nem tapasztaltunk? hogy arról szól a szci, hogy tapasztalni kell? izé. ennek alapján itt mindenki elmondhatja, hogy nem tapasztalta a szcit, de el tudja dönteni, hogy hülyeség. hű, anyám, a szci az ellentmondások tárháza.

Bolgarka 2008.04.03. 17:01:51

az intelligánciáról én irtam le a véleményem. ez nem volt LRH. semmi köze a szci-hez.. a szci nem függ hála isten intelligenciától. ha igy lenne, már rég elveszett egy harc lenne :)

de a tudatosság, amit viszont a szci által fejleszteni lehet kihat az intelligenciára is. és ez nem azt jelenti, hogy akkor majd egyik pillantról a másikra megérted a relativitáselméletet, anélkül, hogy foglalkoznál vele. hanem hogy gyorsabban gondolkodsz és helyesebben döntesz. (túlélést támogató döntéseket hozol. legtöbb jó a legtöbb dinamikán. és nem önzö, öncélú döntéseket)

KissJuhászBéla 2008.04.03. 18:59:52

Durvák vagytok:D:D
Hogy van erre időtök egész nap????

Maradnék Coelhonál:) Szépen rátapintottál mit olvasok éppen. LRH-t azért ne hasonlítsuk írni tudó emberekhez he!!!!

Egy szóval sem mondtam, hogy nem olvastam LRH-tól semmit sem, ingyé kaptam beleolvastam unalmas volt így letettem:D

Teljesen parttalan vitát folytattok kb. 3-4 oldal óta. Az egyik fél próbálja megértetni a másikkal, hogy nem mind arany ami fénylik, míg a másik fél a rezet is aranynak gondolja.

Többször is olvastam már ezt a fórumot, és azt a következtetést kell levonjam, hogy szci-s embereket soha a büdös életben nem fogtok meggyőzni arról, hogy ez egy őrültség. (maga az egyház, nem feltétlen a tanai)

Izgalmasak a viták ugyan, csak mindegyik parttalan idézgetésbe és kötözködésbe fullad.

Ami viszont bíztató, hogy akik kiléptek a francba, azok legalább tapasztalatból beszélnek kedves Boglárka és nem csak a levegőbe:):P

Valószínűleg hasonló korú és beállítottságú vagy mint a kedves uncsitesóm, aki épp a hétszázezres tartozását szeretné visszafizetni, úgy, hogy a hajó kitette valami karibi szigeten és a kedves csoportod (star trek fanok kedvéért Borg kollektíva) otthagyta a semmi közepén egy árva peták nélkül:( Úgy vitték el hogy még a családja sem tudott róla, rendőrséggel kerestettük.....

Igazából akik neked írnak éppen ettől próbálnak megóvni, de amint látom szoros rokoni kapcsolatok is fűznek az egyházhoz, így csak kérni tudlak, hogy próbálj meg más módon Clear-ré válni......

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.03. 19:13:09

sziasztok mindenki, ti belehúztatok ma rendesen! Csak kapkodom a fejem, nem is tudom, hol kezdjem olvasni a hsz-eket. Én eközben lefordítottam a vállalt részemet az ex-sea orgos történetből.

Ha valakinek van kedve, maradt még fordítanivaló. Remélem, hamar kész lesz, és kikerülhet az anyag. Bolgarka, izgalmas olvasmány lesz, és nagyon tanulságos.

Reformer blogján megtaláljátok a listát, hogy mire nem volt még jelentkező.

Na majd aztán elolvasom, mit műveltetek ma itt:-)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.03. 19:54:22

Bolgarka itt már a sokadik, de jól bírja. Nekem is hiányozna :-)

sz.csabiii 2008.04.03. 20:28:56

KissJuhászBéla

Sajnos ezt tudjuk mi is, ill. tapasztaljuk. Bolgarkát és a többi vakhű scit nem tudjuk eltántorítani. Egyszer mindegyik ráeszmél milyen nagy butaságot csinált, de ahhoz meg kell tapasztalniuk az egyház sötét oldalát, ami be is következik idővel....

harmatOSA 2008.04.05. 09:17:23

Bolgárka szia!
Harmatosa:
"Nagyon sajnálom ami a gyerekeiddel történik. De egy valamit nem értesz. A szcik azt mondak, az emberek theták. És nem gyerekek, meg felnöttek. Az, hogy a férjed hogy bánik a gyerekekkel én nem tudom. Mert ö vele nem beszéltünk. Lehet tényleg rosszul. De az, hogy a gyerekek félnek töle, nem biztos, hogy azért van, mert ö tényleg bántja öket. Hanem mert te vagy az anyjuk és te azt mondod, hogy az apjuk gonosz. Innentöl el van vágva. A gyerekek félni fognak…

Egy darabig gondolkodtam miért adtál férjhez :)de rájötem.
objektivenaszcientologiarolmegint.blog.hu/2008/03/03/eljen_a_masodik_dinamika_avagy_egy_szcientologus_apa_gondoskodik
Nos a történet bár netről szedett szerencsére nem a sajátom, mégis jellemző .Anyira nem ezen a földön szerzett tapasztalatokra épül . Az én gyerekeim nagyok , az első unkám készülődik világra, és nagyon meg lennék lepve ha róla így gondoskodna valamelyik szülője.
Lássuk a tényeket , arra azért még tudsz példákat mondani te is, lrh minden volt csak sikeres apa nem .
Én kifejezetten rossz szülőnek mondanám. Arról hogy : "A szcik azt mondak, az emberek theták. És nem gyerekek, meg felnöttek."
Te voltál gyerek ráadásul nem rég, emlékezz mennyi kevés foglama van egy gyereknek a világ dolgairól.Semmi tapasztalás ,vannak hisz miért ne lennének régi emlékek előző életekről .
De egy gyermek testébe zárva lehtsz te bármilyen hallhatatlan lélek , a fizikai valód korlátokat állít. A szülő az az állatfaj amelyik azért van hogy mig nem tud magáról gondoskodni a gyerek , addig ezt megtegye.Nevelési egyébb kérdésekről ne nyissunk vitát, de legyünk reálisak korlátok és szeretet nélkül nincs nevelés.Aszülő dolga, étel tanulmányok élmények érjék a gyereket, nem feltétlen pénz kérdése, sok gyerekes , vagy kevesebbet kereső családokból is krülnek ki boldog kiegyensúlyozott felnőttek. Sok írás kering a neten olyan gyerekekről akik sea orgban nőttek fel , szülőket ritkán láttak ,hanyag képzést kaptak , se szakma se civil lehetőségek.
Ha a gyerek tehta, miért fontos az anyja mit mond az apjáról? .... ellentmondás .
"Apum "hisz" 8igazándiból ö tudja) a thetákban, meg abban, hogy az értelem (gondolat, theta) a legnagyobb fegyverünk, meg abban, hogy több élete van, és hogy a jó fog gyözni, meg ilyen „szarokban”."
Ezek nem szarok:) , és valóban neki kell tudnia.
Idős, márhogy az átlagnál idősebb, hallomás az igaz de olyan mondta aki benn élt, ott idősnek betegnek helye nincs.A hiányos orvosi ellátás a rossz táplálkozás a sok munka kevés alvás megteszi a magáét. Fiatalnak is nehéz lekileg helyre állni az után hogy megtöték a hitét, kívánom apunak a legjobbakat .De , bármi lehet.....

Bolgarka 2008.04.05. 20:43:52

Harmatosa. azzal, hogy miért adtál férjhez nem tudom mire gondolsz...

a többiben tökre igazat adok neked. még a SeeOrgos dologgal is egyetértek többé kevésbé. de te nem ismered a mozgató rugókat... ezért nem is tudok tanácsot adni neked. egyelöre nem. ez nem egy 1 délutános téma. és gyerekeim sincsenek..

de egy valamit tudok. hogy én nem olyan rég voltam gyerek és hogy nem hülyén jöttem a világra. ami itt velem eddig történt, attól csak hülyébb lettem...

a gyerek játszik, épiteni próbál, kiváncsi és mosolyog. boldog és önzetlenül szeret. a felnött meg önzö, követel, elzárkózik a világ megismerése elöl, határozott véleménye van, rombol és nem boldog és nem tud szeretni...

hogy te ebböl mit szedsz ki, mit értesz alatta nem tudom. ez nem szci maszlag. ezt én mondom neked most. Bolgarka. ilyet nem mondtak nekem szcik. amit mondok az én valóságom, és nem a szcientologiáé. és nem is akarom elmagyarázni.

én szeretek élni, az élet magában jó. azt hiszem az élet maga a szeretet. vagy valami ilyesmi... de ezzel az élettel, amit mi most élünk (beleértve magamat is) valami nagyon nincs rendben.. és ez vonatkozik a gyereknevelésre is.

és a mi életünkkel azért nincs valami rendben, mert ez a képlet nem igaz jelenleg. ÉLET=SZERETET. majd ha igy lesz, akkor nyugodt leszek. és nem fogok a szcientológiáról beszélgetni másokkal. majd ha ezt mindenki igy gondolja, akkor befejezem.

"legyünk reálisak korlátok és szeretet nélkül nincs nevelés"

és ezzel is nagyon rátapintotál a lényegre. a korlátokkal. meg a szeretettel. mert ezeket a korlátokat és a szeretet fogalmát is mi hoztuk létre. hogy ki az anya és ki az ellenség. hogy mitöl kell félni, hogy mi a helyes és mi a rossz, és hogy mikor szeretsz, óvsz valakit, hogy jó cél, és mi rossz.. ezeket te, a te anyád és annak az anyja, és annak a dédanyja hozta létre. és tovább adta. ezek nem voltak mindig igy. csak igy alakultak. egészen pontosan mi alakitottk öket igy. mire a gyerek (aki véleményem szerint ismeri ezt a képletet) eléri azt a kort, hogy beszélni tud, és tisztában van a létezésével, addigra el is felejti a legfontosabb törvényt. és új világot épit magának (fájdalom, egészség, karrier, pénz, szórakozás, élvezet stb.)...

most idézek töled megint, hogy értsd mire gondolok:

"a fizikai valód korlátokat állít"

ebböl most nem tudom mit szedsz ki.. csak gondolkozz el rajta. és azon is, hogy ennek az egésznek mi köze lehet a szcientológiához...

remélem valamennyit segitettem, mégha rébuszokban is beszéltem.. ezért elöre is bocs.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.05. 22:57:01

Ebből a hozzászólásodból azt szűrtem le, hogy nagyon sanyarú gyerekkorod lehetett neked, Bolgarka. Mi bajod az életeddel? Akarsz róla beszélni?

Bolgarka 2008.04.06. 05:37:00

:)

vicces vagy anafeb. mondtam, hogy nincs semmi baj a szüleimmel.. a gyerekkorommal is minden okés volt, azaz teljesen hétköznapi volt...

ha sanyarú gyerekkorom lett volna, akkor most nem "a szeretet védelméért" kellnék harcra a remalom.blog-on, hanem nyomorúságomban inkább hackerkednék, bünözö, alkoholista, vagy drogos lennék...

Bolgarka 2008.04.06. 05:48:15

Ja és még valami. Cimzett nélkül..

Mondtam, hogy LRH nem szórakoztató irodalom..

Rengeteg kitartást, türelmet, de legföképp odafigyelést és megértést igényel...

Bolgarka 2008.04.06. 05:55:35

Anafeb:

töled meg azt szeretném kérdezni, hogy megnézted-e már az új videógalériát a szci-töl?

Ezek az emberek egyébként annyira "örültek", hogy ezt mind halálosan komolyan gondolják. "Csapdáda esett lényekröl", "intoleranciáról", "épelméjüségröl", "elnyomásról", "Isten adta jogokról", meg tudod... ilyen szarokról :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.06. 08:22:30

::a felnött meg önzö, követel, elzárkózik a világ megismerése elöl, határozott véleménye van, rombol és nem boldog és nem tud szeretni...::

Erre gondoltam, Bolgarka, amikor a nehéz gyerekkor jutott eszembe. Ha nem magadra gondolsz itt, akkor kire? Miért általánosítasz? Biztosan sokan vagyunk, akik nem így érzünk, nem így élünk. Ha TE nem ezt érzed, akkor miért gondolod, hogy más igen?

Nem néztem még végig az új videogalériát, ezért nem is írtam róla. Szándékomban áll, de túl sok időt igényel, és annyira még nem unatkoztam. Sok a dolgom, ebből sajnos nem élek meg, hogy szcientológiával foglalkozom, és hála a Magasságosnak, nem is vagyok olyan lelkiállapotban, amikor csak ez érdekel. Volt ilyen időszak is, de már rég elmúlt. Őszintén szólva, sajnálom rá az időt, ennél sokkal értékesebb dolgok kötnek le. Te végignézted?

Wiggin 2008.04.06. 11:25:21

Bolgarka, az ilyenfajta felnőttképet leginkább a 15-16 éves kamaszoknál lát az ember. Egy harmonikus gyerekkort megélt boldog másoddiplomástól én nem ilyen világfelfogást és hozzáállást várnék.

Azt meg, hogy szerinted egy olyan gyerekből, akinek sanyarú gyerekkora volt, csakis gazember lehet, nem minősíteném.

alagi 2008.04.06. 11:25:47

"a gyerek játszik, épiteni próbál, kiváncsi és mosolyog. boldog és önzetlenül szeret.
a felnött meg önzö, követel, elzárkózik a világ megismerése elöl, határozott véleménye van, rombol és nem boldog és nem tud szeretni..."

Bolgarka, te voltal gyerek? Es felnott?
Szerintem egyik allitasod sem igaz.
A gyerek-le'tet csak azok a felnottek tudjak misztifikalni, akik mar nem emlekeznek hogy milyen volt gyereknek lenni. Amit meg a felnottrol irsz, az szerencsere korantsem igaz mindenkire.

eerdeklodoo 2008.04.06. 11:28:48

Boglárka,


hogy lehet a szcit meg a szeretet egy mondatban említeni (ráadásul összefüggésben)? annyi disconnection letter található a neten, beszkennelve, szcik által hitelesítve - ezek is hazug koholmányok? vagy, ha a szcisek úgy döntenek, a családod nem támogatja a szcit, le velük, és ez jól is van?

"Csapdáda esett lényekröl", "intoleranciáról", "épelméjüségröl", "elnyomásról", "Isten adta jogokról", meg tudod... ilyen szarokról :)
Csak nem a SeaOrgról szólnak a videjók?:)

eerdeklodoo 2008.04.06. 11:47:36

ejj,én is leboglárkáztalak. Bocsánat!

Bolgarka 2008.04.06. 12:26:14

anafeb.. kezdem úgy érezni, hogy még nálad is a levegöbe beszélek...

azért általánositok, mert a picsába, egyedül nem élek túl.. többen kellünk hozzá, öt talán mindegyikünk kell hozzá.. ez kb olyan, mint hogy te a májad, vagy veséd nélkül nem élsz túl (ez nem arról szól, hogy te akkor örökké élsz fehér hajjal, hanem a 8 dinamika által) tehát csak az egész, mint egység él túl. persze erre megint nem igy jöttem rá, hanem erre szépen rávezet a szci. belátod. nem lehet másképp!! nem azért mert hülye vagyok és nem tudom másképp elképzelni, hanem rájössz, hogy tényleg úgy van!!!

anafeb. komolyan olyan jó lenne, ha végre belenéznél és el tudnád nekpnk mondani, hogy mi értettél meg egy LRH könyvböl... és nem arra pazarolnád az idödet, hogy 30 oldalas szövegeket forditasz, hogy elijeszd az embereket a " nagy gonosztol". lehet ha ezt megtenned, akkor mar nem is akarnad elpusztitani a szcit, vagy barkit.. ezt jobban a mi a nagysagos videobol erheted meg... es persze ez megint eppannyira örület, mint amennyire halalosan komoly.

wiggin. ezért kell az idealizmus. és a kitartás, és úgy gondolkodni, mint egy gyerek. tudod.. szeretettel, örömmel, ahol még van remény. nagyon nehéz, de meg kell próbálni 30 évesen is.. mert 80 évesen még kevesebb lesz, és van akinél már 45 évesen sem sok... de még rosszabb, azoknak, akiktöl ezt a reményt már gyerekként elveszik. pontositok. elvesszük. MI. érted anafeb már, hogy miért általánositok?? mert ezt mi csináljuk. nem megtörténik, hanem én, te, a szomszéd, annak a szomszédja stb... az egész iwiw, azaz az egész emberiség. mindenkit beleértve!

eerdeklodo
mit tudsz azon kivül a szcientologiarol, amit anafeb fel tud mutatni?? a szci arrol szol, hogy megtanit szeretni.... felfele a tonusskalan és közben megtanulszujra szeretni... minden mindennel összefügg. nem csoda, hogy sokan feladják a harcot, amikor az információk halmazából nem képesek rendszert alkotni. ez nagy kár. nem csak olvasni kell, meg kell érteni!

eerdeklodoo 2008.04.06. 12:46:43

Bolgárka,

Tudom új nicknek tűnök, de a blog elejétől itt vagyok, csak egy ideig másfelé is jártam. Anafeb blogja csak egy a több ezernyi blog, cikk, fórum közül, amelyik a neten kering és a szcientológiát bírálja. Én személy szerint tényleg nem sokat tapasztaltam a szcientológiából, a környezetemben van egy-két ember aki egyéb szervezetein át igen és villámgyorsan menekülőre fogta, amikor rájött, miről van szó.

Olvasni pedig nem sok kedvem van dinamikákról, tónusskálákról, áltudományos képletekre egyszerűsített érzelmekről. Ha boldog vagyok, nekem nem magas a tónusom, hanem egyszerűen boldog vagyok. LRH-t olvasva tapasztaljam meg a szeretetet? Nem kell ujra megtanulni szeretni, hanem többszáz oldalnyi duma olvasása helyett cselekedni kell. Minden attól függ, te hogyan viselkedsz, hogyan állsz az élethez, a környezetedben lévő emberekhez.

Bolgarka 2008.04.06. 15:43:29

nem birálni akartalak.. és nem mondom, hogy nem olvastál a szciröl. de te is modnod, hogy szcit még nem olvastál.

"nem kell ujra megtanulni szeretni, hanem többszáz oldalnyi duma olvasása helyett cselekedni kell"

hehe. ez jó. mit csinálsz te a szeretetért? mondjuk amikor beszól neked valaki a buszon, hogy húzd arébb a segged, te balfasz. mit teszel?? :)

a szci által képes az ember újra megtanulni szeretni. nem birtokolni, nem egy közös dologért együtt maradni, nem vonzódni egymáshoz, hanem SZERETNI.. tényleg szeretni, önzetlenül, minden elöitélet és minden feltétel nélkül.. nincsenek rá szavaim. én is azt hittem, hogy tudok szeretni. és bevallom, még mindig nem tudok, úgy ahogy szeretnék... mert a szciben a szeretni nem annyit jelent, hogy valakihez érzelmileg kötödni.. neked is ajánlom, hogy nézd meg a mi a nagyság videót. és akkor képesz kapsz róla. kicsit hülyén van megcsinálva a videó, nem tudom mit mond azoknak, akik nem olvasnak LRH-t. gondolom üres szavaknak tünik. de én tudom, hogy ezt tényleg nem a levegöbe mondják... tényleg képesek rá, hogy megtanitsanak téged, úgy szeretni, hogy MINDENT, MINDENT és MINDENT szeretsz. MINDENT!! az ellenségedet is, és azokat, aki neked ártanak. és nem vágysz az ö lekicsitnyitésére, vagy "elpusztitására". hanem látod, úgy ahogy van.. a nyomorát, a bánatát, a félemeit. az okait. és amikor ezt megérted, hogy ö nem rossz, csak "a fizikai valója korlátokat állít" neki, akkor nem elpusztitani akarod, nem kerülni, vagy sajnálni, hanem segiteni neki... hogy ö is tudjon szeretni, és ne csak gyülölködni. ez a SZERETET... legalábbis én azt hiszem. nincs ennél jobb, és nem is lehet ennél semmi jobb.

Bolgarka 2008.04.06. 16:06:35

mondok egy sztorit. tegnap társasoztunk. müveltségi teszt volt, de nem az anyanyelvemen.. be kell valljam elég béna voltam.. rádásul a többiek ismerték a játékot, én meg nem. és az egyik fiúnak az volt a szórakozása, hogy engem kinevet, söt nevetségessé tesz mások elött. persze neki az anyanyelve volt, nem volt semmi esélyem.. és továbbra is kinevetett. persze felhúztam magam. de! akkor bevillant a "képlet". és végiggondoltam. ettöl rögtön meg is nyugodtam. és most lehetnénk akár rosszban is, mert ellenséges volt velem. tehenék úgy, ahogy egy "normál ember" reagálna. elkönyvelhetném öt rossznak, és ellenségesnek. de semmi esetre sem barátnak. de nem tettem. mert tudom, hogy neki azzal, hogy engem "kicsinyit" az volt a célja, hogy ö jobbnak és viccesebbnek tünjön... magyarul önbizalomhiány. láttam, úgy ahogy van. nem csak a "külsöségeket". tehát ismerem az okait. és megértem. sajna nem tudok rajta segiteni, de egy jó auditor tudna.. viszont mivel én tudom, hogy mi áll a háttérben nem kezdtem el utálni. mert az megbontaná a társaságunkat. butaság butaságot, "gyülölet", gyülöletet szülne. én mondhatnék a háta mögött most rosszakat, bebeszélhetném másoknak, hogy ö mekkora szemét és kicsinyithetném mások elött tovább, hogy én ismét toppon legyek a szemükben. de akkor ugyanolyan lennék mint ö... inkább meghagyom a kis hitében, hogy ö tegnap kemény és ügyes volt... egyelöre nem tudok mást tenni ellene. de a szciben szó van ilyen és hasonló helyzetek kezeléséröl is nem konkrétan, mert a szci nem konkrét. de én sajna még nem ismerem ezeket a taktikákat...

nem tudom érted-e, hogy ennek mi köze a szeretethez és a szcientológiához, meg a tapasztalatokhoz... de a szci az ilyen. nem valami kézzel foghatatlan, baromság. segit. nekem, neked, nekünk...

langi 2008.04.06. 16:11:03

Bolgárka
Amit írsz aszeretetről, az nagyon OK, de miért kell ehhez a szci?

eerdeklodoo 2008.04.06. 16:17:18

>>hehe. ez jó. mit csinálsz te a szeretetért? mondjuk amikor beszól neked valaki a buszon, hogy húzd arébb a segged, te balfasz. mit teszel?? :)

randán nézek és valószínűleg ignorálom, de semmiképpen sem kötözködöm vele. nem éri meg. miért? egy szcientológus mit tesz?

igazából én nem látok különbséget a szeretni és szcientológus módra szeretni között. amiről te írsz, a társasjátékos dolog, csupán egészséges önkritika és értelem kérdése. volt egy ismerősöm, örökösen a tanárokat hibáztatta a rossz jegyeiért. Soha nem tanult eleget, nem tett elég erőfeszítést. Normális, értelmes ember belátja magától, külső segítség, könyv, auditor vagy pszichológus nélkül, hogy ha jobb teljesítményt akarok, nekem kell tennem érte valamit. Ennyi, és nem több a sztori. Már az ősembereknek is sikerült ezt felfedezni: ha többet vadászok, több kaja lesz. Ha fürgébb vagyok és jobbak az eszközeim, jobban vadászok. És így tovább. Ezekre afelismerésekre, amiről te írsz, az ember élete során magától is rájön, ki hamarabb, ki később.

Wiggin 2008.04.06. 16:17:34

Bolgarka:

"...tehát csak az egész, mint egység él túl. persze erre megint nem igy jöttem rá, hanem erre szépen rávezet a szci."

A közösségbe tartozás előnyeivel a bolygón élő összes ember- és állatfaj évmilliók óta tisztában van.

"wiggin. ezért kell az idealizmus. és a kitartás, és úgy gondolkodni, mint egy gyerek. tudod.. szeretettel, örömmel, ahol még van remény. nagyon nehéz, de meg kell próbálni 30 évesen is.. mert 80 évesen még kevesebb lesz, és van akinél már 45 évesen sem sok..."

Már ne haragudj, de nem egyről beszélünk. Az általad megélt "minden szar, utálom az életet" világkép a kamaszok sajátja... nem csoda, hogy ez a csodálatos fejlógató emo-"irányzat" annyira bejön nekik. Aztán persze elnövik a dolgot, és visszatér a kisgyerekes életkedv. Ez a szci előtt/nélkül is ment/megy az embereknek.

"de még rosszabb, azoknak, akiktöl ezt a reményt már gyerekként elveszik. pontositok. elvesszük. MI. érted anafeb már, hogy miért általánositok?? mert ezt mi csináljuk. nem megtörténik, hanem én, te, a szomszéd, annak a szomszédja stb... az egész iwiw, azaz az egész emberiség. mindenkit beleértve!"

Már megint a "szar az élet" hozzáállás.

langi 2008.04.06. 16:20:18

Én egyébként olvastam LRH-t. Először értékesítési előadás keretében hallottam róla, voltak furcsa elgondolások, utánanéztem. Olvastam Etikát, Dienetikát, Tanulási tech-et. Dolgoztam szcis emberekkel. Nem ragadott meg.( pl. Premier Nyugdíjpénztár, jó lecke volt) Részleteket is mondhatok, főleg a tanulási tech-el, ezzel volt több dolgom.
Ne hidd, hogy alapok nélkül szólunk hozzá a bloghoz.

Bolgarka 2008.04.06. 16:29:29

nincs kedvem újra rávilágitani az összefüggésekre. figylejetek. és ne csak egy-egy hozzászólásra reagáljatok..

nem tudom mit csinál egy szci, mer én nem vagyok az.. de egy jó auditor megtudná gyözni azt a fickót, hogy unalmában, nyomorában, részegségében ne baszogasson másokat..

erdeklodo
a szci ugy jön a képbe, hogy van az a zsugorodó spirál. ezt már elég jól kifejtettem. egyre jobbnak tününk, úgy tünik, mintha egyre jobban élnénk, illetve túlélnénk. ez igy is van fizikai sikon. de a valóságban nincs igy. egyre több a pusztulás, a halál, az elmebetegség, öngyilkosság, a bünözés, a megcsalás, lopás, újabb és újabb betegségek ütik fel fejüket, amik ellen nem tudunk mit tenni (Alzheimer, Sklerózis) stb...

az idealizmus nem kamaszos dolog.. ha te ezt nem látod be, akkor rád igaz az, amit már leirtam:
"a gyerek játszik, épiteni próbál, KIVÀNCSI és mosolyog. boldog és önzetlenül szeret. a felnött meg önzö, követel, ELZÀRKÒZIK a világ megismerése elöl, határozott véleménye van, rombol és nem boldog és nem tud szeretni..."

és mondtam, hogy nem utálom a világot és az élet nem szar. egyáltalán nem. csak szeretném még szebbé, és még jobbá tenni. beleértve magamat is. ha lehet.. ha meg nem, akkor is meg fogom próbálni!! ez maga az idealizmus... aki ezzel nem ért egyet, annak már "nincs sok hátra"...

harmatOSA 2008.04.06. 16:30:27


www.fej.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=fej&oldalkod=1139920548

nem mókus oldal…
Ajánlom különösen a 4. cikket 5.cikket 8.cikket 9.cikket 10. cikket 12.cikket 13.cikket 16.cikket 17.cikket 18,19,23, 24,25 ezeket a sea orgokban, de még az alacsonyabb státuszú egyházi intézményekben rendszeresen megsértik,
Szívderitőek a videók, nem nézetem meg őket,csak egyet, profi amerikai munka .De amelyik szervezet a saját berkeiben ezeket a gyakorlatban nem hogy alkalmazza hanem meghazudtolja , Bolgárka onnan csak komoyltalankodás az egész .
Ez egy flag-et megjárt férfi vallomása, tudom most jön hogy nem kell mindent elhinni ami a neten megjelenik . Ami elgondolkodtató hogy a sok beszámoló mind hasonló kölrülményekről számol be és hasonló bánásmódról.
objektivenaszcientologiarolmegint.blog.hu/2008/04/

.. együtt laktunk 6-an egy kb huszonpár négyzetméteres mocskos lakásban a Haciendán, se szekrény, se más épkézláb dolog.
Miután kiderült örökre ott kell laknom, sose lakhatok máshol, sőt, ellenzik,hogy pénze legyen valakinek - mert akkor az leköti, meg mással is foglalkozik - kissé furán éreztem magam. Sebaj……..
- Aki Sea Org tag lesz, az igen sok évig nem kap auditálást, maximum a tanfolyam miatt fellépő esetleges problémák miatt. 4-5 éve ott levők is alig haladtak a hídon……
- mikor tanfolyamot végeztünk, páran nem akartuk aláírni a számlát. (minden tanfolyam kezdésnél elénk erőltetteték). Mondtuk, nem azért jöttünk, hogy elmenjünk, miért félnek. Áh, nem azért, csak írjuk alá. Mondtam magamban, életem végéig szeretnék ott lenni, kit érdekel...
Na, ezt szívom most, meg hogy megigérték, nem kell fizetnem,mert szerintük a behozatalomnál ki kellett volna derüljön, alkalmatlan vagyok.
CSAK azért, mert volt pár végtelen telefonkártyám, és arra szereztem, hogy a kimenetelem miatt tudjak telefonálni!!!............
- Na ez fog tetszeni, a Szcientológusoknak is: a kiképzésre (ami elvileg max 1 hónap, de 2 hónap volt minimum) sok Venezuelából, Mexikóból érkezett középkorú, kedves embert ismertem meg. Elég vegyes volt amúgy is a társaság, érdekes amerikaiból volt a legkevesebb! A lényeg, hogy már egy hónapja kb 60-an lehettünk, mikor egyik reggel bemegyünk, és igen kevesen vagyunk. Elöször nem esett le, hogy mi történt, mivel volt, hogy a kiképzősők egy részét elvitték valami munkára (láda pakolás, takarítás hegyek, borítékolás, költöztetés, festés, minden ami a saját rendszerük, épületeik körül eképzelhető).
Este rákérdeztünk, de nagyon nem akartak mondani semmit. Aztán csak kiderült.
Hoztak egy döntést, és egyszerűen alkalmatlannak minősítettek minden kb 40 év körüli, vagy idősebb tanoncot! Ott dolgoztak már sok hete igen keményen, és lelkiismeretesen! Magam is tanúja voltam, a mexikói hölgyek (Anyukám is lehetett volna bármelyik) úgy pakoltak, serénykedtek, meghazudtolva mindent, hogy ámultunk.
Kitették Őket, mert öregek, és sok gond van a testük miatt. Kész…………"

A SZERETETRŐL IRTÁL,
Szent Pál Korintusiaknak írt 1. levele 13.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek."
Kedves lelkes értelmes fiatal vagy, mégis az élet nagyon sokat fog csiszolni rajtad. Tudom , most jön okozó akarsz lenni , de tudod a különbség gyerek és felnőtt közt hogy a felnőtt rájön , sajnos nem minden felett van hatalma , nem vagyunk urai térnek és időnek. A sea orgból visszatértek vagy azok akik ot szintig vitték a te vallásodban , ezért annyira csalódottak mert rájönnek hiába pénz és ígéret……vannak dolgok amik nem mennek.
- „ezért kell az idealizmus. és a kitartás, és úgy gondolkodni, mint egy gyerek. tudod.. szeretettel, örömmel, ahol még van remény. nagyon nehéz, de meg kell próbálni 30 évesen is.. mert 80 évesen még kevesebb lesz, és van akinél már 45 évesen sem sok... de még rosszabb, azoknak, akiktöl ezt a reményt már gyerekként elveszik. pontositok. Elvesszük”
Felnőttektől is el lehet venni és bizony anélkül élni nagyon bajos , pont ezért kell nyitott szemmel járni mert a hiszékenységnek óriási ára van , én látom mekkora.
Elhiheted , ha segítenél de nem lehet annál roszabb érzés nem sok van , elvett hitet vissza adni majdnem lehetetlen.
„. és nem arra pazarolnád az idödet, hogy 30 oldalas szövegeket forditasz, hogy elijeszd az embereket a " nagy gonosztol"……..
- anafeb had forditson sajnos az én angolom nem igazán jó még szerencse hogy németül is elérhető sok anyag…és legyünk reálisak az egyház annyi jót jelentet meg magáról , kell hOgy legyen hangja az ellenzéknek is , talán ha van ilyen oldal mikor a fia keveredett ebbe bele ,el se indul a srác……
- Látható hogy lassan beljebb keveredsz a vallásba , minek az ellenzék, mindenki olvasson lrh-t mert minden más butaság és különben is a kezetekben a bölcsek köve a többi hülye hogy nem jön rá nem lehet enélkül élni?Lehet a világ jórésze elboldogul a scn nélkül , sokan teszik jobbá nap nap után , lehet hogy egy anya vagy apa attól jobb ember hogy nem veszi a nyakába amerikát, hanem marad és gondoskodik a gyerekéről. Olvastam olyan magyar nőről aki hátra hagyta a8 éves gyerekét és ment sea orgozni…na, szóval ő ne mentsen világot ő nevelje a gyerekét. Mond a toborzó tisztnek nem tűnik fel hogy az ilyen ember erkölcsi 0?
- Vagy úgy gondolod aki a saját családját elárulja tehet bármit az emberiségért?
- „azért általánositok, mert a picsába, egyedül nem élek túl.. többen kellünk hozzá, öt talán mindegyikünk kell hozzá..” Tényleg nem , de meséld el hogy azok akik bajtársak és félnek egymástól , tudomás jelentések készülnek a mások viSelt dolgairól , sőt a féltett IGE FORRÁSÁT IS HAMISITJÁK , SZEREZZ EGY 10 ÉVES KIADVÁNY ÉS KERESD KI A MAI KIADÁSOKAT ,,,SZERINTEM MEGLEPŐDSZ .JÁRJ UTÁNA NE HIDD EL NEKEM, HIGYJ MAGADNAK.

„a korlátokat és a szeretet fogalmát is mi hoztuk létre. hogy ki az anya és ki az ellenség. hogy mitöl kell félni, hogy mi a helyes és mi a rossz, és hogy mikor szeretsz, óvsz valakit, hogy jó cél, és mi rossz.. ezeket te, a te anyád és annak az anyja, és annak a dédanyja hozta létre. és tovább adta. ezek nem voltak mindig igy. csak igy alakultak. egészen pontosan mi alakitottk öket igy”
Igazad van , és hasonlóan szörnyű módon tanult meg a szőrös majomcsorda együtt dolgozni , kommunikálni gondoskodni a beteg társról . A gyermek annyira tökéltets ?
Az a gyermek aki nem emberi közegben nől fel , /vadonban életben maradt gyermekek/nem tanul meg beszélni időben nem sajátitja el a viselkedési normákat hiába épelméjű SZERVILEG, nem lesz soha teljes életet élő felnőtt. Az amit dédanyáink kitaláltak, nem butaság ahogy az élet alakitja úgy változnak a szokások is. DE VANNAK ALAP DOLGOK ,….CSALÁD, HŰSÉG A KÖZÖSSÉGHEZ AMIHEZ TARTOZOL….MEG HASONLÓK

Bolgarka 2008.04.06. 16:31:29

langi.

akkor mondd, hogy mit tanultál pl. te az etika könyvböl, és hogy segitett neked... és föleg, hogyan alkalmazod a mindennapokban. mit jelentett számodra a könyv?

most nem kikérdezlek, nem vizsgáztatlak, csak egyszerüen beszélgetünk! ok?

Bolgarka 2008.04.06. 16:36:29

ne példálozz szent pállal. senki nem tagadja, hogy ezeket már más emberek is szajkózták a történelem során. de a szci egy tech. még a drogosból (aki eladná a saját anyját az anyagért) is képes tiszta, dolgozó, becsüleletes lényt faragni, persze ha az is akraja.. csak a sczi nem müködik magában. ez nem valami vodoo varázslat. mindig te is kellesz hozzá. nem csak olvasni kell, mint a bibliát, hanem használni is.. a mindennapokban.

eerdeklodoo 2008.04.06. 16:38:56

tudod amennyire utálja a szci a pszichológusokat, úgy tűnik, az auditoroknak nagyon hasonló a dolguk, csak másképp hívják őket.

A felnőttek sem zárkóznak el a világ megismerése elől (ha így lenne, nem haladnánk sehova) de SZELEKTÁLNAK. Olvasol buddhizmudst? Korán? Biblia? Mormonokról? Atomfizika? és sorolhatnánk. Mind, mind egy másik világkép. A Te elméleted szerint Te is elzárkózol a világtól, mert a szcientológiát akarod megismerni, és nem mondjuk a Táltos Egyházat.

Az idealizmus szép, és segít is, jót tenni jó, de... felvetődött itt már ezerszer... hogyan képzeli el az egyház mindenki clear-ré tételét? Mégis hogyan kivitelezhető? Az egyház önmaga akadályozza meg, hogy sikerülhessen.

Az idealizmus jó, elvégre mindenki azért ténykedik, hogy jobbá, szebbé tegye az életét és környezetét. Mindegy, miben hisz az ember, vagy nem hisz.

eerdeklodoo 2008.04.06. 16:46:18

Bolgárka,

a narconon hatékonyságáról semmilyen tanulmány nem készült, csak szci oldalakon szajkózzák hányezer drogos fejét tették helyre. kábé olyan komoly az egész, mint a lenkei vitamin hatékonyságának "tanulmányai".

ugyan nem vagyok hívő, de a Bibliának is az lenne az értelme, hogy elolvasni, felfogni, használni... tudod, ne csalj, ne lopj...

Bolgarka 2008.04.06. 16:50:54

nem tudok igazad adni neked. 4 darab könyv hever az ágyam mellett. és ahhoz nyúlok, amelyikhez épp kedvem van. az egyik LRH önelemzés. a másik mitoszok földjén cimü. a harmadik kundera. a negyedik meg állatorvosi parazitológia..

nem tudom elmagyarázni, hogy mi a szci. mondom, hogy nem lettem se örült, se elmebeteg. egyszerüen nekem bejön. sokkal jobban érzem magam töle, hogy mások is úgy gondolkodnak mint én.. és még ráadásul egy techet is ad hozzá, hogy kihozzam magamból a legjobbat..

az egyház. ezt nem egyik napról a másikra gondolja. hogy hogyan képzelik, azt tölük kell kérdezned, nem tölem. az egyház nem maga ellen dolgozik, hanem mások dolgoznak az egyház ellen..

az, hogy mindenki azon ténykedik, hogy jobbá és szebbé tegye a környezetét nem értek viszont egyet... szerinted amikor a Monarchia hadat üzent Szerbiának az kinek volt jó??? vagy amikor ez a fiú elkezdett engem kinevetni, akkor az neki miért volt jó?? elért vele valami eredményt?? vagy amikor az alkoholista odamegy hozzád a buszon, hogy told arréb a seggedd?? van valami hatásos és ésszerü eredménye ezeknek?? nem hiszem...

legtöbb jó a legtöbb dinamikán. ez a túlélés. ne baszogass másokat, hanem segits nekik. ez meg a nagyság.

Bolgarka 2008.04.06. 16:57:17

a ne csalj ne lopj nem elég. hiszen látod, nem müködik. megvan már vagy 2000 éve, mégse használja a kutya sem. egy auditor rádöbbent, hogy miért akarsz lopni és miért utálod a feleséged. nem tudom, hogy ez hogy müködik, mert ez mindig saját tapasztalat... nekem meg ilyen nincs. de amikor apum ezt meséli, hogy 50 éves fejjel auditálták és elbögte magát, akkor tudom hogy a szci müködik.. pedig apum nem egy balfasz. a pszihológia meg nem rossz, de nagyon kevés... sajnos..

a drogosokról meg annyit, hogy hála isten nem voltam drogos... és hála isten nincsenek drogos ismeröseim sem akik a narcononnál voltak. de ha érdekel, akkor menj be egy narconon központba és kérdezd azokat, akik odajárnak. a mérgekröl is sokat ir LRH. de nem vágom egyelöre, hogy miért. azt hiszem azért, mert azok csak tovább húznak a fizikai sikod felé, vagy valami ilyen. beragasztanak a testedbe, mint az ehség, vagy a fájdalom. de nemtom pontosan. a Dianetika könyvben is van ilyenröl szó... te olvastad, vagy?? erröl nekem még nem állt össze a fejemben a kép.. ugyhogy nemtom, hogy müködik egy narcononos "drogelvonó".

eerdeklodoo 2008.04.06. 17:00:54

>az, hogy mindenki azon ténykedik, hogy jobbá és szebbé tegye a környezetét nem értek viszont egyet... szerinted amikor a Monarchia hadat üzent Szerbiának az kinek volt jó???
a Monarchiának.

>vagy amikor ez a fiú elkezdett engem kinevetni, akkor az neki miért volt jó??
a fiúnak. jól érezhette magát egy pillanatra. minősíteni már nem kívánom.

Minden csak nézőpont kérdése. Látod, az idealizmus és a naivitás is két különböző dolog. Vagy tényleg hiszed, hogy eljön majd az idő, amikor fehér tógában lejtenek az emberek és örömdalokat énekelnek? Hogy nem lesz háború, éhínség, gyilkolás, SEMMI rossz? Jé, a keresztények is ebben hisznek (még ha nem is ebben a világban jön el a mennyek országa számukra.) Én meg azt mondom, az ember hamarabb pusztítja el önmagát. Ettől nem leszek rosszabb, mint bárki, vagy boldogtalanabb. Nekem is megvannak az ideáim, de nem arra hajtok, hogy clearré váljon a bolygó. Én annak is örülök, ha a körülöttem lévőknek segíthetek. Látod, annyira nem is különbözünk.

eerdeklodoo 2008.04.06. 17:04:14

>>egy auditor rádöbbent, hogy miért akarsz lopni és miért utálod a feleséged. nem tudom, hogy ez hogy müködik, mert ez mindig saját tapasztalat... nekem meg ilyen nincs. de amikor apum ezt meséli, hogy 50 éves fejjel auditálták és elbögte magát, akkor tudom hogy a szci müködik.. pedig apum nem egy balfasz. a pszihológia meg nem rossz, de nagyon kevés... sajnos..

a pszichológia ugyanez. beszéltetnek. egy-két kérdés- rávezetnek. szerinted az auditor milyen eszközöket használ? színtiszta pszichológia az egész. ha lrh azt mondta volna, hogy a kéményseprőket utálni kell, akkor most ők lennének a főellenség.

Bolgarka 2008.04.06. 17:04:38

a pszi és az auditor között az a különbség, hogy az auditor rádöbbent, hogy te vagy a rossz. attól, hogy ránézel újra a helyzetre és mégegyszer "átéled" új nézöpontból látod. rájössz, hogy te csináltad. akkor, amikor rájössz, már nem fogod úgy csinálni!! mert tudod, hogy rossz!! tudod, hogy nem csak másnak rossz, hanem magadnak is!! valami ilyen.. arról nem is beszélve, hogy neki van hozzá egy technológiája ismét. ez hosszú szori, és szintén le van irva a Dianetikában. Hogy miért jobb az auditor, mint a pszichológus. theta, entheta mennyiségének aránya, meg fájdalom (engramok), érzékek, töltés szerepe stb...

nem egy zagyvaság. kurvára müködik. ez az önelemzés könyv, amit most csinálok, erre kézit fel. majd ha végeztem, elmondom milyen volt :)

sz.csabiii 2008.04.06. 17:12:42

bolgarka

MIÉRT NEM ARRA VÁLASZOLSZ AMIT KÉRDEZNEK?

pl:
eerdeklodoo 2008.04.06. 11:28:48
Boglárka,


hogy lehet a szcit meg a szeretet egy mondatban említeni (ráadásul összefüggésben)? annyi disconnection letter található a neten, beszkennelve, szcik által hitelesítve - ezek is hazug koholmányok? vagy, ha a szcisek úgy döntenek, a családod nem támogatja a szcit, le velük, és ez jól is van?

"Csapdáda esett lényekröl", "intoleranciáról", "épelméjüségröl", "elnyomásról", "Isten adta jogokról", meg tudod... ilyen szarokról :)
Csak nem a SeaOrgról szólnak a videjók?:)

Bolgarka 2008.04.06. 17:16:29

jó akkor mondok egy példát, hogy megértsd mitöl más a pszi, mint a szci.

idézzen fel egy eseményt, amikor:
-ön nevetett utoljára
-jólesett egy ital
-bemászott a takaró alá
-megfésülködött
-a szorongása indolokaltalan volt
-maga mögött hagyott egy rossz idöszakot

ezért utazás önmagadban és ezért technológia. megvan, hogy mi miután következik. ez csak egy alap egy könyvböl. és nemtom mit csinál a valóságban egy auditor, csak elképzelésem van róla. nem az a baj, hogy te nevettél uoljára, vagy hogy indokolatlanul szorongtál. hanem ezeknek az okai. az auditor elvezet téged az okokhoz, és amikor erre ránézel újra, akkor megszünik létezni. ilyen utasitásokkal monjuk:

-idézzen fel egy korábbi esemýnt, ahol félt. egy mégkorábbit, és egy mégkorábbit.

te fogod megtalálni az okot. és nem az auditor. ö csak segit. erre van kiképezve.
amikor megtalálod az okot, az elsö eseményt (engram) akkor megszünik a rád tett hatása. mint a gyónásban a bünbánat. de az auditor nemcsak bünökkel foglalkozk, hanem fizikai és lelki gyötrelmekkel is. ezek mind szoros összefüggésben állnak egymással. a pszichológus meg kikérdez, hogy na akkor milyen szerelmi bánat?? elmeséled, és ráirja a papirodra, hogy depresszió. (persze nem ilyen egyszerü. de nem tud konkrétan segiteni...sajnos...)mert nem lesz feloldva az kiinduló ok!! mindennek oka van. annak, hogy miért félsz a magasságtól, hogy miért utálod a Julit, hogy miért lettél lusta az iskolában. tehát az auditor okokat keres veled, és nem megoldásokat. a megoldás midnig benned van. te fogsz rájönni.

kimeritö válasz??

Bolgarka 2008.04.06. 17:17:29

csabii ezeket már mind megválaszoltam...

Bolgarka 2008.04.06. 17:23:34

mert te nem értetted meg. család, szeretet, jelenlegi élet, ex-szci, még mindig szci... SeeOrg, könyvpakolás..olvasd el megint...

eerdeklodoo 2008.04.06. 17:24:02

>>a pszichológus meg kikérdez, hogy na akkor milyen szerelmi bánat?? elmeséled, és ráirja a papirodra, hogy depresszió. (persze nem ilyen egyszerü. de nem tud konkrétan segiteni...sajnos...)mert nem lesz feloldva az kiinduló ok!!

voltál már pszichológusnál? vagy van ismerősöd akinek ez a szakmája? a pszichológus a kiinduló okot akarja feltárni, egyébként semmit nem ér az egész. de nem rágja a szádba, hogy azért tartasz ott, ahol, mert egy szerencsétlen hülye vagy, hanem megpróbál visszaásni az okokra, ami miatt ott tartasz, ahol. amíg rá nem jössz, miért drogoztál, loptál, verted a feleséged. ez a pszichológia.

ja, és az általam feltett kérdésekre én nem találtam választ, bár átolvastam azt a majd egyévnyi kommentet, amit kihagytam. még mindig nem fogom, hogy jön össze a szeretet és a disconnection, meg az elnyomás, meg az RTC. de még sorolhatnám.

langi 2008.04.06. 17:24:04

Nekem az jött le, hogy idealista módon arra szólít fel, hogy akár magad háttérbe szorítása révén is, "helyesen" cselekedj. Úgy élj, hogy ne hozz hátrányos helyzetbe másokat a saját javadra, segíts, ha olyan helyzetbe kerülsz, amikor tehetsz valamit. Mivel én ilyen vagyok alapban, ( családom szerint BETEGESEN jóindulatú vagyok) nem találtam benne különös dolgokat. Nem győzött meg, hogy az Ő révén majd mások is "BETEGESEN" jóindulatúak lesznek. Én abban hiszek, hogy a környezetemben lévő emberek elszégyenlik majd magukat,ha nem "helyesen" cselekszenek. Egyébként sokszor meg is teszik. A lényeg, hogy nem kellett hozzá a szci, és semmilyen tech. A tanulási tech sokkal érdekesbb, abban van hiba SZERINTEM rendesen.

sz.csabiii 2008.04.06. 17:27:33

bolgarka

nem nem válaszoltál

erre tudsz választ adni? mennyi kettő meg kettő?

Bolgarka 2008.04.06. 17:36:13

jóh. ennek nincs értelme a továbbiakban. nem is fogjátok miröl beszélek. egy szót sem. nem látom értelmét tovább tömni a fejeteket... üres szavaknak tünnek nektek ezek, amiröl itt örömódákat zengek. még az sem ment át, hogy mi a helyes, és mi a nem helyes.. az, hogy számodra a jóindulat betegessé válhat szintén szörnyü gondolat... nincs beteges jóindulat, csak olyan aki nem érti meg mit jelent a jóindulat és mit jelent önzetlenség.

"a becsületed fontosabb az életdnél.."

azt mondom most inkább nektek, hogy én egy szörnyeteg vagyok, nekem kell a szci, hogy még jobban tudjak szeretni és elterjesszem a földön ezt a beteges gondolatot, hogy az egyetlen elfogadható létezési elv a SZERETNI. ti mind jók vagytok, és szerettek. én meg egy hülye agymosott idealista vagyok. ennyi. befejeztem. ez csak idöpazarlás jelenleg számomra...

eerdeklodoo 2008.04.06. 17:36:32

langi:

Nekem az jött le, hogy idealista módon arra szólít fel, hogy akár magad háttérbe szorítása révén is, "helyesen" cselekedj. Úgy élj, hogy ne hozz hátrányos helyzetbe másokat a saját javadra, segíts, ha olyan helyzetbe kerülsz, amikor tehetsz valamit.

ez szép, de ahogy te is írtad, erre képes az ember akkor is, ha nem olvas lrh-t. másrészt meg, működik ez a gyakorlatban? mi a "helyes"? attól függ, ki mondja meg. ha apuci jelzálogkölcsönt vesz fel a házra, amiben anyuval meg a három lurkóval lakik, csak azért, hogy a tanfolyami költségeket finanszírozza, és mondjuk nem tudja fizetni a részleteket, akkor az helyes? nekem baromi önzőnek tűnik.

Bolgárka, az egyház már önmagában is ellentmondás. Amíg pénzt zsebel az auditálásokért, az anyagok megismertetéséért, magára hagyja a csalódott tagokat, támadja az egyházat ellenzőket, a pszcihológusokat meg pszcihiátereket (tényleg, őket miért is?) addig nemhogy a Föld nem lesz clear, de egy falunyi embert sem tud összeszedni.

sz.csabiii 2008.04.06. 17:40:40

bolgarka

mi csak válaszokat szeretnénk, de pont azt nem kapunk, csak kioktatást....

eerdeklodoo 2008.04.06. 17:40:46

Bolgárka, ne menj el. Ez a blog a szcit bírálja, ha dicshimnuszt akarna valaki zengeni, átmenne mondjuk gtoma blogjára. Másképp gondolkodunk, ez tény, de ettől függetlenül hasonlóan, csak másféle módon kívánjuk elérni a kívánt állapotot. Mi csak arra mutatunk rá, hogy pl. ránk miért nincs akkora hatással a szci. A vallással nekem nem sok bajom van, csak az egyház "munkásságát" nem értem. Hozzátenném, a keresztény hittel ugyanez a bajom...

eerdeklodoo 2008.04.06. 17:46:56

>>az, hogy számodra a jóindulat betegessé válhat szintén szörnyü gondolat
mint írtam, minden nézőpont kérdése. az élet nem fekete és fehér. az életmentőknek is elsőként azt mondják el, hogy első a saját biztonságuk. a hősi halál nem feltétlenül célravezető.

langi 2008.04.06. 17:56:25

Bocsi
Én Bolgárka kérdésére válaszoltam Az Etika könnyvvel kapcsolatban, csak nem írtam oda, hogy kinek
Ez most eerdeklodoo-nek

langi 2008.04.06. 18:00:57

Bolgárka
Ne sértődj meg!
Senki nem kételkedik a jóindulatodban.
eerdeklodoo-hoz (höz?) hasonlóan, én is ellene vagyok minden vakhitnek.

eerdeklodoo 2008.04.06. 18:02:09

az más...ill. a kérdés akkor is jogos. ;)

langi 2008.04.06. 18:09:51

eerdeklodoo
Ha az a kérdés, hogy van-e jogod más hátrányára anyagi javakat költeni, akkor a válasz nem is kérdéses. De szerintem nem ez. Akkor mi?
Kicsit elvesztettem a fonalat.

eerdeklodoo 2008.04.06. 18:17:06

langi, csak hangosan gondolkodtam szerintem is mindenki el tudja dönteni, helyes-e amit felvetettem, vagy sem. csupán arra akartam rávilágítani, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint ahogyan Bolgárka képzeli. De elfogadom, hogy hívő emberek - bármelyik vallásban hívők - ezt másképp látják.

Bolgárka, el ne tűnj, az én hibám lesz! :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.06. 18:18:37

Sziasztok! Bolgarka, javasolnám, hogy a sértődés helyett próbálj meg kérlek a konkrét kérdésekre konkrét válaszokat adni. Tényleg kioktatásnka tűnnek a hozzászólásaid, nem hiszem, hogy ez a jó kommunikáció jellemzője.

Sokan megpróbálták itt a szcientológiát védeni, a forgatókönyv mindig ez volt: idejön, kioktat, majd sértődötten távozik, mondván, hogy mi nem érdemeljük meg az ő társaságát, hülyék vagyunk, úgysem értjük. Pont. Ne állj be ebbe a sorba, kérlek.

Néhány dolog, amit nekem írtál. Valahol már írtam róla, hogy mit olvastam Hubbardtól. A Dianetikának többször nekifutottam, de annyira nem érdekelt, hogy nem folytattam. Nem, nem érzem hülyének magam hozzá, mielőtt ezt gondolnád, egyszerűen csak annyira zagyva az egész. Persze, lehet, hogy most az új kiadás a tuti, azt még talán én is megérteném:-)

Végigolvastam a tanulásos könyvet is, arról is írtam már, egy óvodás szintű kifestőkönyvhöz tudnám hasonlítani.

Több könyvét nem akarom elolvasni, van más, érdekesebb olvasnivalóm is. Most éppen egy apokrif regényt olvasok, aztán jön az új Ken Follett könyv. Nincs időm hubbard műveire.

A Biblia. Na ez érdekes hozzászólás volt, amikor azt írod, hogy ne lopj, ne csalj, a Bibliában 2000 éve le van írva, és nem használja a kutya sem. Miért, te lopsz, csalsz? Én nem. És sok-sok ismerősöm sem. Megint általánosítasz. Vannak sokan, akik lopnak, csalnak, gyilkolnak, de nem mindenki. Képzeld, vannak becsületes emberek is.

Kezdek aggódni érted, egyre elutasítóbb vagy.

Ja igen, és fordítok tovább. Sajnos magyarul még kevés anyag érhető el, remélem, egyre több jelenik meg. Ebben segítek. Neked is jó lesz, hiszen te sem beszélsz angolul. Remélem, elolvasod.

Bolgarka 2008.04.06. 19:38:15

jesszus anafeb. milyen sértödés?? nem sértödtem meg.. de nincs erre idöm. hogy ti engem itt kinevessetek, meg hülyébbnél-hülyébb kérdéseket tegyetek fel. és ezt most megint ne vegyétek magatokra!!! nem minden kérdés hülye, de van jó néhány. bocsesz...

mondtam, hogy én ezt nagyon-nagyon komolyan gondolom. és a szcik is... hogy ti nem értitek, az rajtatok múlik és nem a nagy gonsoz szcientológián, meg az alkoholista LRH-n.

nem tudom milyen a jó kommunikáció, nem csináltam ilyen tanfolyamot :)) mondtam azt is, hogy nem örültem meg, és agymosáson sem vettem részt. az, hogy ti ezt gondoljátk, és hogy folyamatosan kinevettek, megint csak rajtatok múlik, nem rajtam. meg hogy nem értitek mi a különbség szeretni, meg "nagyság" között..

nem kell aggódnom érted, tök jól vagyok. nem voltam a szciknél. de rájöttem, hogy azzal, hogy olvasom LRH-t és "önelemzem magam" több eredményt érek el, mint azzal, hogy titeket gyözködlek. teljesen normális vagyok, normális gondokkal. szerelem, munka, barátság, pénz, egyetem stb.. attól, hogy itt ülök és nektek irogatok nem jobb nekem és nektek sem. semmivel. egy lépést nem haladtunk elöre. te se, én se. azt hittem, hogy ész érvek, aranyos történetek, kedves öszinte beszélgetés megértéshez vezetnek. de nem. és igy úgy döntöttem, hogy ezt az idöt szivesebben forditom LRH-ra, és akkor talán elöbb-utóbb tudok majd kommunikálni is...

anafeb.. a bibliát ne hozd már megint fel.. én nem lopok és nem csalok. de volt már rá példa, hogy gyerekkét elcsentem bátyám csokiját. te azt mondod gyerekcsiny. én azt mondom lopás. ez egy elsö lopás. és van egy csomó ember, aki ezt megteszi nem egyszer és nem csak egy csokival. és hadd ne kezdjem elölröl... egyedül nem él senki túl!! mindenkinek "aberrációmentesnek" kéne lenni egy szebb világért. nem csak nekem, vagy neked. ezért cél a bolygó, és ezért nem egy zárt "szekta" a szci.

ugyhogy majd akkor jövök, ha elolvastam ezt a könyvet és van valami új tapasztalatom. jó lesz igy anafeb?? és ha ezt megcsináltam, akkor kölcsön is adom neked. ez egy könnyü olvasmány. semmi etika, meg logika, meg statisztika, meg mittom én még mi, egyéb elvek... olvasmányos. és ráadául még meg is érted mit jelent magadban utazni is, azaz hogy mi lehet az az auditálás...van kedved? teljesen ingyen és bérmentve, semmilyen hátso szándékkal. mondtam, hogy én ezt tök öszintén és komolyan gondolom.. és szivesen teszem, ha látom értelmét. akár személyesen is... te meg odaadod pothoffot.. és nekiveselkedek. utána lesz miröl tovább beszélnünk. ok?

sz.csabiii 2008.04.06. 20:04:27

bolgarka

mi is azért tettünk fel kérdéseket, hogy végre talán tőled válaszokat is kapunk......

és még mindig minősítéssz, mi lenne ha nem tennéd: hogy ti engem itt kinevessetek, meg hülyébbnél-hülyébb kérdéseket tegyetek fel. és ezt most megint ne vegyétek magatokra!!! nem minden kérdés hülye, de van jó néhány.
????

írod: azt hittem, hogy ész érvek, aranyos történetek, kedves öszinte beszélgetés megértéshez vezetnek

pont az ész érvek hiányoztak a kérdéseinkre....

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.06. 20:06:27

Elmondom neked, milyen a jó kommunikáció: figyelünk egymásra, és meghallgatjuk a partnerünket. Nemcsak mondjuk a magunkét, hanem megértjük a másikat, hogy mit akar mondani. Nyilván virtuálisan nehezebb, hiszen nincsen testbeszéd, nincs arckifejezés, nézés, stb., de akkor hosszabban írunk, hogy mások is megértsék a gondolatainkat.

A többi hozzászóló részéről is azt érzem, nekem ez jön át az írott szavakból, hogy figyelnek rád, próbálnak veled beszélgetni, de nagyon nehéz, mert te csak hajtogatod a saját nézetedet. Ez nálam már a megszállottság határát súrolgatja. Több empátiát, Bolgarka!

És ehhez (sem) nem kell szcientológia.

Azt hiszem, a hubbard könyvről szívesen lemondok,említettem már, hogy sokkal jobb olvasnivalóim vannak, és amíg eljuttatom neked Pothoff könyvét, addig olvasgasd Reformert! Ha őt nem olvasod, Pothoffot sem fogod - szerintem. Gyerünk, nézz bele, ne félj, semmi bajod nem lesz tőle.

Bolgarka 2008.04.06. 20:15:53

hehe. neked sem lesz semmi bajod LRH-tól. ez üzlet. valamit valamiért.. miért nem kell???

refomer egy nagy kamu. nem érted? itt a szemem elött bizonyosodott be, hogy ö egy kamu. hát vagy csak hülye. nem tudom. de én se hülye nem vagyok, se kamu. azért nem olvasom, mert olyan mintha az esmeraldát nézegetném ahelyett, hogy férfiakkal ismerkesdék...

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.06. 20:21:54

Nem, Bolgarka, nem értem. Miért lenne Reformer kamu? Képzeld, Pothoff története is hasonló. Akkor ő is kamu? Meg az összes többi, aki már felébredt a szcientológiából? És aki még nem ébredt fel, de az itthon maradt családtagok is ugyanezeket mesélik? Nem szeretem magamat ismételni, de ha Reformert nem vagy hajlandó elolvasni, Pothoffot sem fogod.

És Reformer (sajnos) nem is magáról ír, csak történeteket mond el, amiket te is megtalálhatsz, ha veszed hozzá a fáradságot. Csak nyitva kell tartani a szemedet, és figyelni, nagyon figyelni.

sz.csabiii 2008.04.06. 20:39:28

bolgarka

miért kell ezt: refomer egy nagy kamu. nem érted? itt a szemem elött bizonyosodott be, hogy ö egy kamu. hát vagy csak hülye.

Ráadásul nincs is igazad.

Bolgarka 2008.04.06. 20:48:52

mondtam, hogy pl a control-programos fickó nem kamu. annak van fogalma a szicentológiáról. refomernek nincs... pothoff érdekelne, mert nem tudom hogy mi áll benne, de fizetni nem fogok érte :))

sz.csabiii 2008.04.06. 20:53:42

de miért nem a kérdésre válaszolsz? nem ezt kérdeztem, legalábbis én...

Bolgarka 2008.04.06. 23:36:13

nol.hu/cikk/374504/

na látod anafeb! ezért nem olvasok antiszci oldalakat.. mert hülyeség, hülyeséget szül...

"Kis idő múltán azonban bejelentkezett hozzá egy auditor (ők valami hasonló funkciót töltenek be a szcientológiában, mint más egyházakban a papok), Demecs István személyében, aki egyébként a sógora volt"

az isten szerelmére... milyen papok?? :))
mindez népszabadság online. na jó 2005-böl, de még mindig fenn van. és ezzel etetik a népet...

aztán, persze jön a következö:

nol.hu/cikk/451519/

érted.. attól, mert tom cruise szcientológus, biztos hülye is. megörült!! veszélyes!! meg hát persze már szinésznek is szar. ugyhogy nem is forgathat.. és képzeld el, hogy a médiának akkora hatalma van, hogy képes tényleg elhitetni az emberekkel, hogy tom cruise hülye!! a németek most nem szeretik tom cruise-t!!! de igazándiból nem a média a hülye ám... hihetetlen, hogy mindent megesztek a tv-böl... tényleg! megy még otthon a mónika show?? :)

alagi 2008.04.07. 00:28:39

Ezt a paphoz hasonlitast en mar szcientologustol is hallottam.

"és képzeld el, hogy a médiának akkora hatalma van, hogy képes tényleg elhitetni az emberekkel, hogy tom cruise hülye!!"

Ezt honnan veszed? Marmint hogy kepes elhitetni?
En pl. az utobbi tiz evben nehany oranal tobbet nem teveztem.

Szerintem nem azert hulye Tom Cruise, mert azt olvastam a nepszabiban. Megneztem egy par videot, amin a szcirol beszel, es eldontottem magam.

Van egy keped a leszedalt, pszihologusok altal kontrollalt tomegrol, es most probalod a szemunkre vetni hogy dehat miert vagyunk ilyenek, mi pedig mar hetek ota probaljuk megertetni veled, hogy nem, nem vagyunk azok. LRH lattatja veled ilyennek az embereket, hogy aztan az egyhazzal jol megmenthesd oket.

alagi 2008.04.07. 00:51:37

"refomer egy nagy kamu. nem érted? itt a szemem elött bizonyosodott be, hogy ö egy kamu. hát vagy csak hülye. nem tudom."

Ez csak egy mondvacsinalt indok szerintem, hogy ne kelljen apudert aggodnod. (vagy vitatkozni vele)

Reformer nem egy rozsaszin kodon keresztul latja mar a szcit, mint te, sokkal tobbet tapasztalt, ezert mas valaszokat adott azokra a kerdesekre, mint amit te. Ez egyatalan nem kellene hogy hiteltelenitse. Neki az az igaz. (Egyebkent szerintem nem voltak a tiedtol messze a valaszai.)

Volt valami ilyesmi:
Miert akar valaki kilepni egy szervezetbol?

Persze az LRH valasz erre az arto tett, de Reformer mar nyilvan rajott, hogy ez hulyeseg. Ezek szerint minden szervezet tokeletes, ugyanis barmi kilepes vagy reformjavaslat az valami arto tett miatt van. Ez 1984-be illo gondolkodas.

taphegyseg 2008.04.07. 03:25:31

Bolgárka:

Egyszer majd tiszta fejjel (még mindig remélem, hogy lesz olyan), olvasd el, miképpen kommunikálsz itt az emberekkel/wogokkal. Amennyiben egy kérdés számodra kényelmetlen, kikerülöd a választ. Amire szeretnél válaszolni, válaszolsz, majd amikor rámutatnak, hogy jó néhány kérdés felett elsiklottál, csak azt írod, Te már mindent szépen kifejtettél, csak értetlenkednek.

Döbbenetes, ahogy mindenkinél bölcsebbnek igyekszel pozícionálni Magad (senki nem ért semmit, ehhez türelem kell és megértés, stb., amivel Te mind rendelkezel, bibibá), mindeközben úgy teszel, mintha minden világi hívság felett állnál, valójában egy óvónő, vagy Krisztus szeretetével nézel a sok értetlen gyermek naívan csillogó szemecskéjébe. Valószínűnek tartom, hogy itt néhányan szélesebb látókörrel rendelkeznek, mint Te; esetleg többet olvastak más filozófiákról és vallásokról (nem feltétlen a Bibliára gondolok), vagy akár több ismerettel rendelkeznek a tudományok terén. Esetleg csak többet éltek, többet tapasztaltak. Valós érvek nélkülözésével utasítasz el mindenkit, aki kritikusan szemléli az általad igaznak vélt tanokat, ami különösen vicces, tekintve, hogy Hubbard kritikus gondolkodást hirdetett. Durca és csak azért is.

Az általad kényelmesnek ítélt kérdesekre is igen szűk ismerethalmazból meríted a választ, mégis komoly kijelentésekbe bocsátkozol a nagy techhel kapcsolatban. Azért érzed úgy, hogy csak ismétled a leírtakat, mert így van, miközben az ellenérvek gyarapodnak.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.07. 07:31:50

Figyelj csak Bolgarka, kerestem ki neked részeket, ahol az egyház is a papokhoz hasonlítja az auditorokat.
:: Az auditálást a teljes bizalom jegyében kell lefolytatni, így, amint más vallások a lelkipásztoraiktól, az Auditor kódex is megköveteli az auditoroktól, hogy teljesen bizalmasan kezeljék az egyháztagoktól származó közléseket.

Mindig bizalmasan kezelik az auditálás alatt elmondott információt?

Maradéktalanul és kivétel nélkül.

Minden olyan kommunikáció bizalmas, amely egy lelkész és a hívei között zajlik. Természetesen a Szcientológia vallás esetében is ugyanez a helyzet, és ezt a bizalmat soha sem sértjük meg. ::

Van egy videófelvétel valahol, ahol Fritzlauf is papi jelmezt húzott magára, pedig hát mi köze van a papsághoz?

sz.csabiii 2008.04.07. 08:47:17

bolgarka

"Kis idő múltán azonban bejelentkezett hozzá egy auditor (ők valami hasonló funkciót töltenek be a szcientológiában, mint más egyházakban a papok)"

Tulajdonképpen nincs messze az igazságtól, nem azt írta a cikk író, hogy pap........

eerdeklodoo 2008.04.07. 10:30:17

Bolgárka, van egy dolog. A szci kimondja, ill. LRH azt tanítja, hogy bárki, bármi, aki az egyházat támadja, megsemmisíthető, meg egyéb szép szavak. Azt is leírja, hogyan kell velük kommunikálni. Nem kell sokat keresni a neten, hogy megtaláljuk ezeket az idézeteket. És tudod mit? Amíg Ti, a szcientológia pártolói így kommunikáltok - mindenki hülye, csaló, hazug, aki ellenzi/bírálja a szcientológiát - pontosan azt bizonyítjátok, amivel vádolnak benneteket. Ezt viszont Neked kellene belátnod.

Lehet, hogy vannak túlzások, de ez is érthető. Ki hogyan éli meg a csalódottságot, kudarcot, elutasítást. Én pl. elképzelni sem tudom milyen az, amikor elveszik tőlem azt a hitet, amit akár évtizedekig gyakorlok. Azt mondani, hogy minden az egyház ellen megfogalmazott kritika hazugság? Vagy, hogy helyes? Nálam ennél a pontnál akad ki a rugó. És minél tovább folytatja az egyház ezt a sületlen, hasznavehetetlen technikát, annál jobban fognak hinni az emberek a kritikát megfogalmazóknak. Attól, hogy ránézek egy banánra és addig mondogatom, hogy az hupikék, amíg a környezetem bele nem fárad, attól még nem lesz igaz és nem fogják elhinni. Senki nem fogja azt mondani, hogy hupikék, amikor látja, hogy sárga. Ahogyan senki nem fogja elhinni, hogy az a rengeteg kiugrott tag, aki nem mellesleg egy évtizedig, vagy még hosszabban foglalkozott a szcientológiával, megjárta a Sea Orgot, felsővezető volt, csupán sértődöttségből csúnyákat írkál a neten.

Engem speciel az nem érdekel, hogy miben hisznek a szcientológusok. Én a teremtésben sem hiszek. Inkább vagyok evolúció-párti. Lehet tévedek, sőt, valószínűleg soha nem tudom meg, melyik elmélet igaz. (Lehet a mormonoké az igaz hit? - South Park:) Bennem akkor forr fel a vér, amikor azt hallom, hogy a gyerekekkel ugyanúgy bánnak a Sea Orgban, mint a felnőttekkel. Amikor az egyház a saját tanaival ellentétesen cselekszik. Amikor olyan dolgokat tagad le, amire kézzel fogható bizonyíték van. Ha minden olyan jól megy odabent, miért támad az egyház olyan hevesen?

Amíg több negatív kritikát hall az ember, addig tesz majd a jóra, főleg, ha a hívek mindezt úgy reagálják le, hogy a kritikát megfogalmazó hazug, csaló, hülye, nem is valós személy. Te azt írtad, a szcientológia megtanít szeretni, még az ellenségedet is. A netes kommunikációból pedig az tűnik ki, hogy nem hogy nem szereti, de még csak nem is tiszteli az ellenzőket annyira, hogy emberszámba vegye, és ne hülyézze/csalózza le.

Ezzel messze nem kioktatni akartam, csupán a személyes véleményemet írtam le.

u.i: lelkészek, önkéntes lelkészek vannak a szciben, nem?

harmatOSA 2008.04.07. 11:22:14

auditor: a Szcientológia Egyház lelkésze vagy lelkésztanulója. Az auditor jelentése: valaki, aki meghallgat, a latin audire szóból származik, melynek jelentése: “hallani, meghallgatni”. Az auditor olyan személy, akinek tudása és képesítése van arra, hogy az auditálást az egyén jobbá tétele érdekében alkalmazza. Az auditor nem tesz semmit a preclearrel, hanem együtt dolgozik vele, és segít, hogy a preclear legyőzze a reaktív elméjét. Lásd az 5. fejezetet!
Az auditálás célja a beingness (létezőség) és a képesség visszaállítása. Ez úgy valósítható meg, hogy 1) segítjük az egyént, hogy megszabadítsa önmagát bármiféle szellemi képesség hiányától, és 2) növeljük egyéni képességeit. Nyilvánvalóan mindkettő szükséges az egyén számára, hogy elérje teljes szellemi teljesítőképességét.
Az auditálás törli mindazokat a dolgokat, amelyek az élet fájdalmas tapasztalatai révén a reaktív elméhez hozzáadódtak, valamint megcélozza és fejleszti az egyén képességét, hogy szembenézzen élete tényezőivel, és kezelje őket.
Az auditálás által az egyén képes ránézni saját létezésére, és fejleszteni azon képességét, hogy szembenézzen azzal, hogy ki ő, és hol van. Óriási különbségek vannak az auditálás technológiája, egy vallásos gyakorlat és más praktikák között. Az auditálás alatt egyáltalán nem használunk hipnózist, transz technikákat vagy drogokat. Az auditált személy teljes mértékben tudatában van mindennek, ami történik. Az auditálás precíz, teljesen rendszerezett, pontos eljárásokat tartalmaz.
Azt a személyt, aki képzett és minősített arra, hogy auditálás által javítsa az egyének állapotát, auditornak nevezzük. Az auditort így határozzuk meg: valaki, aki meghallgat; a latin audire szóból ered, aminek jelentése: hallgatni vagy meghallgatni.
!!!!!!!!!!!!!!! Az auditor a Szcientológia Egyház lelkésze, vagy képzés alatt álló lelkésze. !!!!!!!!!!!!!!

Források mia.szcientologia.org/html/part02/Chp05/pg0164.html

mia.szcientologia.org/html/part02/Chp05/index.html
Bár a Szcientológia lelkészek sok olyan hagyományos szertartást végeznek, amelyek megtalálhatók több más vallásnál is, vannak olyan szolgáltatások, melyek csak erre a vallásra jellemzőek. A Szcientológia pontosan feltérképezett utat mutat a teljes szellemi tudatosság felé, amin végighaladva a személy megérti magát az életet. Ugyanakkor sok olyan zavaró tényezőt és problémát találhatunk ezen a bolygón, amely egy egyént eltéríthet a céljától. A Szcientológia lelkész egyik alapvető feladata, hogy segítsen az embereknek átjutni ezeken az akadályokon.
mia.szcientologia.org/html/part04/index.html

De más vallások lelkészeitől és papjaitól eltérően, a Szcientológia lelkészek a szánalomnál és törődésnél többet nyújtanak a rászorulóknak – a Szcientológia technikákban olyan nagyfokú szakértelemmel rendelkeznek, ami minden fennálló problémát megold, nem számít mennyire tűnik ez megoldhatatlannak az érintett személy számára.

Lelkipásztornak vagy lelkésznek nevezik a magyar protestánsok papjait. A lelkipásztor a templomi istentiszteleten és általában minden hivatalos jellegű egyházi szolgálaton kívül gyülekezetüknek, mint egésznek, valamint a gyülekezet tagjainak lelki szükségleteiről gondoskodik, vagyis híveik körében például lelkipásztori látogatások által lelki gondozást (cura pastoralis) folytatnak.
A pap (latinul sacerdos, görögül presbyter), az isteni tisztelet és vallási szertartások végzésére felhatalmazott személy

Gigi1 (törölt) 2008.04.07. 12:32:44

Bolgarka,

"...de igazándiból nem a média a hülye ám... hihetetlen, hogy mindent megesztek a tv-böl... tényleg! megy még otthon a mónika show?? :)"

neked is ajánlom figyelmedbe (ahogy ezt már gtománál is megtettem) a CCHR magyarországi honlapját, melyen a pszichiátriai visszaélések bizonyítékaként többek között a Mai Nap, a Kurír és a Blikk cikkeit hozzák fel:
www.emberijogok.hu/visszaeles_lista.html
Hát csak ennyit a médiáról, melyet a szcientológusok oly nagy hévvel elutasítanak:)

Bolgarka 2008.04.07. 12:54:46

az, hogy mi az auditor harmatosa egész jól leirja. csak hát ebböl a szövegböl nem igazán derül ki, hogy mit is csinál pontosan az auditor. egészen addig, mig ki nem próbálod... és az, hogy személyesen kezelik az ügyeket, vagy sem én nemtom. de ha én ott ülök és azt mesélem, hogy mondjuk Pistit megcsaltam Karcsival, akkor marhára nem érdekel senkit, mert az auditor azt sem tudja ki az a Pisti, és ki az a Karcsi... szerintem nem is érdekli. el is felejti. a lényeg, hogy nekem segitsen és nem az, hogy megbüntessen. azt pedig igazán nem tudom, hogy mi van akkor, ha egy politikus ezt csinálja. bevallja a büneit. gondolom ezért is vannak a politikusok annyira az egyház ellen, mert annyi bünük van, hogy félnek attól, kiderülhet az igazság. pedig igazándiból mindenkinek az lenne a legjobb.. "a bolygó érdekében". ezt nem úgy értem, hogy akkor öket jól meg lehetne büntetni, mert nem ez a cél. hanem amint bevallanák a bünt, attól a pillanattól kezdve éreznék a súlyát és nem követnék el újra...

A szabadság a tisztességes emberek számára van. Egyetlen ember sem lehet szabad, aki maga nem tisztességes-ö a saját maga csapdája....Védelmezni a tisztességtelen embereket annyit jelnet, saját poklukra kárhoztatni öket....Nyugtalanul hajtja párnára a fejét, akinek bünös a lelkiismerete. És lelkiismerete nem lesz könnyebb azáltal, hogy gonosztetteit védeni próalja "a szabadság azt jelenti, hogy soha nem szabad rám nézned" mentségekkel.

Na most ha itt lenne Reformer, megkérdezném neki mit jelent ez az uccsó mondat...

És Gigi1:
nem tudom honnan szeded, hogy a szcik elutasitják az emberi jogokat.. mert ez nem igaz. csak emberi jogok alatt nem azt értik, hogy jogod van ügyvédet fogadni, meg ilyen szarok...

Gigi1 (törölt) 2008.04.07. 13:00:48

Bolgarka, te meg honnan szeded, hogy én azt mondtam, hogy a szcik elutasítják az emberi jogokat?
Elolvastad te egyáltalán rendesen azt, amit írtam? Rámentél a linkre?

sz.csabiii 2008.04.07. 13:08:38

bolgarka
írod: az, hogy mi az auditor harmatosa egész jól leirja. csak hát ebböl a szövegböl nem igazán derül ki, hogy mit is csinál pontosan az auditor. egészen addig, mig ki nem próbálod... és az, hogy személyesen kezelik az ügyeket, vagy sem én nemtom. de ha én ott ülök és azt mesélem, hogy mondjuk Pistit megcsaltam Karcsival, akkor marhára nem érdekel senkit, mert az auditor azt sem tudja ki az a Pisti, és ki az a Karcsi... szerintem nem is érdekli. el is felejti.

1, ha jól emlékszem azt írtad, hogy te nem voltál auditornál még....

2, A napvilágra került bizonyítékok pont azt támasztják alá, hogy igen is, pl. ezt is feljegyzi az auditor, amit meg is őriz az "egyház". Ezt a hibás adatkezelést kifogásolták többen is, köztük az adatvédelmi ombudsman.

eerdeklodoo 2008.04.07. 14:07:42

>hogy mondjuk Pistit megcsaltam Karcsival, akkor marhára nem érdekel senkit, mert az auditor azt sem tudja ki az a Pisti, és ki az a Karcsi...

majd apukádat kérdezd, mit töltetnek ki vele és iratnak vele alá a Sea Orgban. onnantól kezdve érdekes lesz a Pisti-Karcsi téma.

>gondolom ezért is vannak a politikusok annyira az egyház ellen, mert annyi bünük van, hogy félnek attól, kiderülhet az igazság. pedig igazándiból mindenkinek az lenne a legjobb.. "a bolygó érdekében". ezt nem úgy értem, hogy akkor öket jól meg lehetne büntetni, mert nem ez a cél. hanem amint bevallanák a bünt, attól a pillanattól kezdve éreznék a súlyát és nem követnék el újra...
Első gondolatom az volt, hogy sikítok, pedig birkatürelmem van,de nem fogok. Tudom mi a cél - de még mindig nem értem, hogyan akarják meggyőzni azt a pármilliárd embert, hogy egyáltalán vegye a fáradtságot, és nézzen bele a Dianetikába. (A pénzről nem is beszélek. Addig el se jutnak, hogy ilyesmiért csengessenek.) Innentől kezdve fel nem fogom, hogyan képes bárki elhinni, hogy a szci majd clearré teszi a bolygót. Persze lehet ez az én bajom és túl szkeptikus vagyok. Na de az eszmefuttatás szerint a szcientológusok Ghandik és Teréz anyák, annyi jó van bennük. Kár, hogy megtartják maguknak a tudást.

Bolgarka 2008.04.07. 14:10:05

Hát akkor mindezt megtetözve most megint bemásolok nektek valamit, amit apám irt nekem. Nem tartozik ide, de mégis szeretném, ha elolvasnátok:

"A Dianetika tudományos alapossággal feltárta és leírta az elme alacsonyabb szintjeit. Nem tesz kísérletet az elme legmagasabb szintjeinek osztályozására, de úgy tűnik ezek az elmeszintek megközelítik a mindentudóságot(!). A legmagasabb szinteken található a vallásos ember működő elméje, aki átlépte a fizikai létről vagy a biológiai organizmusról való gondolkodás határát és a szellemi univerzum valamint a Legfelsőbb Lény megértése és a velük való együttműködés irányába fordult.

Jelenleg alig lehet felbecsülni mennyit fognak tenni az Ember kultúrájának fejlesztéséért azok a tudományos bizonyítékok és az a tudás, amit a Dianetika feltárt. A Dianetikában például akár most is be tudjuk bizonyítani – érzékeléssel, méréssel, tapasztalattal alátámasztva, – hogy az egyén halhatatlan vagy majdnem halhatatlan. Ebben az értelmezésben a biológiai organizmus halálának fontossága nagymértékben lecsökken – összhangban a legtöbb vallás ezzel kapcsolatos tanításával. Az egyén viselkedése ezáltal új jelentőséget nyer.

Akik úrrá lesznek a jóságuk, etikájuk és becsületük elnyomóin, azok a szellemi halhatatlanság felé emelkednek. Akik erre nem képesek, azok a fájdalom és túl nem élés végső állapota felé hanyatlanak egyénileg és mint társadalom is.

Ha megvizsgáljuk a szellemi létezés bizonyítékait és megtapasztaljuk saját, messzi múltba nyúló folytonosságunk bizonyítékait és megtaláljuk halálunk utáni holnapok kétségtelen garanciáit, akkor céljainkkal és szándékainkkal kapcsolatos irányultságunk jelentős változáson mehet át. A materialista biológusok megálmodták a sárból és ammóniatengerből való eredetet az Ember számára, valamint egy Istentől független, csak anyagi dolgokból eredő forrást. Ez az elképzelés nem nyújtott semmilyen módszert az Ember boldogtalanságának enyhítésére, különösen a pszichoszomatikus betegségek és mentális aberrációk területén.

A materialista tudós célja az, hogy az embereket a fizikai környezethez idomítsa, akik egy hangyatársadalomban élnek ahol az egyén lényegtelenné válik. A huszadik században ezen az úton haladtunk az emberek álmainak, reményeinek és etikájának valamint az egész bolygó elpusztítása felé (világháborúk, etnikai háborúk, polgárháborúk, népirtó diktatúrák). Mindez abból a veszélyes elképzelésből vezethető le, hogy az Ember a sárból lett, az elme nem más mint egy inger-reakció gépezet, az emberi lélek csak tudománytalan tévhit. A történelem számomra bebizonyította, hogy a materializmus az erkölcstelenség, felelőtlenség, pusztítás és halál irányába vezet. Ez hatalmas léptekkel meg is történt (és halad ma is) miközben a szellemi létezés kutatása súlyosan el lett nyomva és el lett hanyagolva. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy Francis Bacon, Newton és mások gondolkodásmódja hozzájárult a Dianetika megfogalmazásához. De ők nem tekinthetők materialistáknak még akkor sem amikor fizikai törvényszerűségeket vizsgáltak és fedeztek fel.

Reményeink szerint a Dianetika nem késett el, még segíthet újjáéleszteni az Ember hitét egy Legfelsőbb Lényben, sőt megérteni azt, hogy az Ember maga isteni magasságokba emelkedhet. A tudomány bevezette a bizonyítás szükségességét a gondolkodásba, ezzel lecsökkentve az Ember hajlandósága arra, hogy egy tényt pusztán hitből elfogadjon. Ez az igény készületlenül érte a hagyományos vallásokat, így a materializmus teret tudott nyerni. A materialista szellemben oktatott generációk – függetlenül attól, hogy mennyire voltak „műveltek” vagy alaposan kiképezve a fizikai univerzum kezelésére és birtoklására – társadalmilag elveszett generációk voltak, akiknek nem volt fogalmuk egyéni értékükről, ha egy társadalmi rend értékét a boldogság szemszögéből nézzük. Ezeket a generációkat zátonyra futtatták a válások, gátlások, céltalanság, háborúk, forradalmak, őszintétlenség és általános reménytelenség. Gondolkodásukat olyan hamis elképzelések uralták, mint a „környezethez való alkalmazkodás” fontossága, a genetikus öröklődés mint az elmebaj és neurózis egyedüli forrása, továbbá hogy az emberi elme egész problémakörét szenny borítja. A Dianetika ezzel szemben a környezetnek az egyénhez illetve fajhoz igazítását hangsúlyozza, működőképes technológiát ad az neurózis és az elmebaj kezelésére, az emberi természetet pedig alapvetően jónak tekinti és képes ezt az állapotot helyreállítani és elérni. A materialista ideológia az Embert lélektelen alkatrésszé formálja egy eltompult és reménytelenül őrlődő társadalmi gépezetben. Egy ilyen társadalomból ki kell irtani a gondolkodó és bármilyen szempontból kiemelkedő nemes személyt. Az ilyen társadalom elvonásokkal bünteti a termelést, támogatásokkal jutalmazza a nemtermelést.

A magasabb szinteken való túlélés irányába haladás egyben közeledés a szellemi létezés felismerése és egy Legfelsőbb Lény felé. Ezen az úton az ateisták kezdetben egyfajta toleranciát fognak elérni a vallásokkal kapcsolatban, később elkezdenek elmélkedni a szellemi létezés lehetőségén. Magasabb szellemi állapoton nem lesznek többé ateisták. Alacsonyabb tónusszinten a személy hajlamos minden életet pusztán fizikai megnyilvánulásnak tekinteni és inkább rongálja fizikai környezetét. Magasabb tónusszinten már hajlik arra, hogy segítse az életet, javítson a környezetén és képessé válik a fizikai univerzum harmonikus kezelésére és felhasználására. Ez még messze elmarad azoktól a magasságoktól amelyet az Ember elérhet. Jelen állapotában a rút kiskacsához hasonlítható, akiből egyszer gyönyörű hattyú válhat. Ez a hasonlat egy ponton sajnos sántít: a rút kiskacsának nem kellett semmit tennie, elkerülhetetlenül hattyúvá változott. Tekintettel a mai világ elmebajaira az emberiség túlélési esélyei nem igazán jók, továbbá nagyszabású gondolatok és nemes tettek szükségesek ahhoz hogy az Ember felemelkedjék és elérje a csillagokat. "

Az egész levél számotokra talán úgy tünik, mint egy elmebteg ember csapongásai. Azért, mert úgy ir, hogy értsem. Apám se nem örült, se nem hülye. Nincs tapaszatalatom arról, amit ír, ezért tünik örültségnek. De ö ezt tudja!! De nekem úgy kell irnia, hogy én értsem. Ezért "ködösit". És ezért tünik nektek is a szci "ködösitésnek"... Pedig nem az. Ez amit itt olvastatok, nem LRH, hanem apám. És pont erröl szól a levél maga is. Szellem kontra materializmus. Ezt egy "szellem" mondja nekem. Azaz Apám. Nem azt mondja, hogy milyen az idö kislányom Németországban? Mert az nem segit senkin, hogy megbeszéljük milyen az idö (ez megint csak materializmus).. Egy "szellem" gondolkodik, és jó esteben teremteni próbál. Hát apám ezzel akar teremteni, hogy ráébresszen engem, hogy én is szellem vagyok. Persze ez nem ilyen egyszerü. De ha nem is foglalkozunk a gondolattal, akkor nem is lesz semmilyen eredmény etéren. Apám izzig-vérig szcientológus. Nem örült, hanem szcientológus. Meg emellett persze mérnök, apa, barát, fönök stb...

És mondok még valamit. Elolvasom ezt a levelet, egy olyan embertöl, akit szeretek, tisztelek, bizom benne és azt gondolom: Istenem. Lehet mégis a szci a legjobb kaland a világon?? És nem azt mondom, hogy húú.. Ezek tuti át fognak bazsnak.. elveszik a pénzem.. kizsákmányolnak, és tönkre fogok menni.. Ez megint túl materialista lenne.. De én nem vagyok csak egy test.. Nem azért mert apám ezt mondja, hanem mert én ezt tudom. Csak nincs rá bizonyitékom. Egyelöre nincs. Neki van, de nem mondja el, még nekem sem. Saját magam kell megtapasztalnom. Ez a szcinetológia...

Bolgarka 2008.04.07. 14:16:59

nem tudom hogyan akarják meggyözni az embereket, mert az emberek nagy része annyira lenn van a tónusskálán, hogy eszükbe sem jut jónak, vagy egyszerüen csak jobbnak lenni!!!

de azért, mert az emberek többsége nem meri megtenni, én még megtehetem és minnél többen megteszik, annál jobban müködik majd. ugyanaz mint a bün. minnél többen bünösek, annál több és egyre több "bünözö" lesz. mert az ember lenn a skálán hajlamos azt hinni, hogy a könnyenn szerzett öröm, is öröm (szexuális perverzió, csalás, bünök visszatartása, azért mert fél az igazság kiderülésének következményeitöl stb..) mint hogy hajlamos azt is hinni, hogy a szeretet az egyenlö gondoskodás... ami nem áll messze a valóságtól, csak még mindig nagyon-nagyon kevés...

Bolgarka 2008.04.07. 14:27:51

És akkor itt egy levél édesanyámtól, aki szintén nem hülye, és szintén nem bolond, és én szintén nagyon szeretem, tisztelem. De ö nem szcientológus:

Szia Kislányom!

Kezdek rendbejönni, csak még nagyon köhögök, bár lázas már nem vagyok. Éppen ideje , mert már jólesik egy kicsit kimenni dolgozni. Remélem veled is minden rendben van?! Mit csinálsz a hétvégén? Találtál e már másik munkahelyet?
Írjál !!!!! Puszil Muter

Kerek 2008.04.07. 14:34:51

2, A napvilágra került bizonyítékok pont azt támasztják alá, hogy igen is, pl. ezt is feljegyzi az auditor, amit meg is őriz az "egyház". Ezt a hibás adatkezelést kifogásolták többen is, köztük az adatvédelmi ombudsman.

Természetesen feljegyzi, ami szükséges is, hiszen, ha valami miatt megakad az auditált illető a haladásban, akkor az az un. Esetfelügyelő(aki az auditorokat ellenőrzi) utána tud nézni, hogy milyen hibát véthetett az auditor az ülés végzése közben, és ezeket korrekciós üléssel kezelni lehet. Még mindig csak múlt évtized végi állapotot tudok mondani innen Mo.-ról. Ezek a dossziék megfelelően elzárt helyen voltak, és csak az arra jogosultak férhettek hozzá. Az etikai dossziék lezárt páncélszekrényben voltak, és a kulcs az Etikai Tisztnél volt. Ha valakinek az etikai dossziéjából kellett valami(pl jelentés, vagy jegyzőkönyt), akkor az Etikai Tiszt vehette azt csak ki, és tehette vissza. SENKI MÁS. Ezt mi akkor be is tartottuk maradéktalanul. Nincs is tudomásom olyanról, hogy akkor bárki ellen is felhasználtak volna bármilyen bizlamas információt, ami etikai dossziéban volt. Nem fog senki olyan embert találni, aki ezt képes lenne megcáfolni. Hangsúlyozom, Mo.-i állapotokról beszélek. Ezt az adatvédelmi aggályokkal kapcsolatban - úgy érzem - muszáj volt elmondanom.

eerdeklodoo 2008.04.07. 14:42:36

>nem tudom hogyan akarják meggyözni az embereket, mert az emberek nagy része annyira lenn van a tónusskálán, hogy eszükbe sem jut jónak, vagy egyszerüen csak jobbnak lenni!!!

már megint a tónusskála... az emberek többségének semmit sem mond az, hogy tónusskála. szerinted mindenki nyomoronc, aki nem a szciben hisz? hogy mindenki csal és lop? hogy keserű, magábaroskadt, ártó és hasznavehetetlen?

amit apukád ír, nem hülyeség. olvastam/hallottam már cifrábbat hithű katolikustól. de az ott felvetett tudomány/biológia/ateista nézetek nem éppen a mai képet mutatják. a tudomány képlékeny, változó. Ami ötven, húsz, egy éve, vagy akár tegnap igaz volt, nem feltétlenül állja meg a helyét ma. A szcientológia viszont állandó. A spirituális részét még megértem, de tudományként olyan dolgokra hivatkozik, ami Hubbard idején még igaz lehetett, de ma már nem.

>A materialista biológusok megálmodták a sárból és ammóniatengerből való eredetet az Ember számára, valamint egy Istentől független, csak anyagi dolgokból eredő forrást. Ez az elképzelés nem nyújtott semmilyen módszert az Ember boldogtalanságának enyhítésére, különösen a pszichoszomatikus betegségek és mentális aberrációk területén.

A materialista biológusok egyre jobban haladnak az ammóniatenger és az élet kapcsolatának felkutatásában. De nem feladatuk, hogy az ember boldogtalanságát enyhítsék. De másnak sem. Az ember erre önmaga is képes. Én pl. azt a nézetet vallom, hogy az ember nem eredendően boldogtalan/bűnös. Nekem az egész Ádám-Éva-kígyó sztori nem más, mint egy történet. Ezért lehet sajnálni, azt mondani, kevesebb vagyok, ha nem hiszek. Egyszerűen én másban hiszek. Pszichoszomatikus betegségek léteznek, ezt tudják jól az orvosok is. Ma már nem lékelik meg minden mentális problémával küzdő fejét, mint tették régen. Nem tömnek minden gyereket bogyóval, ha baj van vele. Még az Usában sem. A szcientológia még mindig ezekkel a vádakkal jön. Ha tényleg tudomány, nem kellene haladnia a korral?

Bolgarka 2008.04.07. 14:43:18

ez egy jó hir Kerek, vagy? :)

sz.csabiii 2008.04.07. 14:47:23

bolgarka

Biztosan, ha ez teljes mértékben így van. Nálam csak annyi maradt nyitva, hogy visszaélnek e vele, vagy sem.
És természetesen ezzel kerek megerősítette, hogy Te megint nem IGAZAT írtál.

írtad: A Dianetika tudományos alapossággal feltárta és leírta az elme alacsonyabb szintjeit.

Szeretném látni azt a tudományos leírást....

sz.csabiii 2008.04.07. 14:54:14

kerek

Én nem értek az adatvédelemhez, és nem is kívánok. Erre vannak szakemberek. Az iratok kezelését ők aggályosnak tartották, tartják. De ha gondolod, megkeresem az erre vonatkozó útmutatást.

Kerek 2008.04.07. 15:05:39

Aggályosnak tartják, és jól is teszik, abból a szempontból, hogy így legalább mindig van egy külső kontroll is az olyan zárt szervezeteken is, mint az egyházak. Ha külföldön valóban voltak ebből kifolyólag visszaélések, akkor jó is, hogy erre a hivatalos szakemberek rendszeresen odafigyelnek. Amúgy azt is hozzátenném, hogy az ott eltöltött 3 év alatt egyetlen egy alkalommal sem volt semmiféle állami ellenőrzés az etikai iratok kezelésével kapcsolatban.

Bolgarka 2008.04.07. 15:07:07

érdeklödö... nem érted.. nem arról van csak szó, hogy ne lopj és marha boldog legyél. hanem hogy "mintentudó" legyél.. hogy ne vágy arra, hogy egy jót zabálj, vagy bepiálhass. vagy hogy ne akarj másokat bántani, még azt sem, aki téged bánt. meg hogy ne félj a haláltól, meg a betegségtöl (ha nincs betegség, még orvosok sem kellenek!!! és nem kell tovább kutatni a nagy fizikai univerzumot, mert azt mi alkotjuk!!! a testedtöl kezdve a kerteden át egészen New Yorkig). meg ilyen "hülyeségek". nem tudom milyen mindentudónak lenni. és nem hiszem, hogy ez úgy van, hogy ha OT 16 vagy, akkor te mindentudó vagy. ez egy folyamat. ugyanúgy, mint az is egy folyamat volt, hogy paradicsomtól napjainkig...

azért mert az egyetlen állandó dolog a szellem. illetve ez sem biztos, hogy álalndó, mert én erre következtetek apám leveléböl. de nem tudom, hogy ezzel mire gondolt. mondjuk úgy, hogy a szellem viszonylag állandó. apám nem ad nekem olyan adatokat, amiket nem vagyok képes befogadni, mert attól "megörülhetek". persze nem. de mindenesetre hülyének nézném. és amúgy is elnyomás lenne... rámeröltetné az akaratát. és attól szarabbul lennék. ezért van a tech, meg a tapasztalat..

amikor azt mondom, hogy valamit mi csinálunk, akkor nem csak magamra, vagy rátok vonatkozik itt és most. hanem az egész emberiségre. söt tovább megyek. nem csak azokra akik jelenleg élnek, mint emberek. hanem akik eddig mind emberek voltak. ha van több életed, vagy végtelen sok, akkor lehet az elözö életedben gyilkos voltál, vagy ki tudja mit csináltál... ezért fontos felfedezni, hogy egy szellem vagy. és amikor ezt megérted, akkor már nem fontos a bankszámlád.. (persze ez megint hülyeség, mert ha visszafizethetetlen hitelt veszel fel, saját magad alatt vágod a fát). de akkor nem úgy gondolkozol már, hogy jaj! most mit fog gondolni a Józsi, ha én nem az alkalomhoz megfelelö frizurában jelenek meg az Árkád bevásárló központban, hogy igyak egy Latte Macchiatot...

azt mondod nem tömnek bogyóval embereket? és mi van a mütrágyákkal, meg a belélegzett, vagy egy operáció során beléd került mérgekkel? amiket ki sem tudsz kerülni.. LRH nem mondja, hogy az egész világ romlott. vannak nagyon jó eredmények, törekvések minden téren. de mindent fizikai úton próbálnak magyarázni és kutatni. ez a baj. nem a tudomány. mert a tudomány a fizikai világot kutatja, és nem az okot. az ok pedig a szellem. amúgy tudomány nélkül szci sem lenne...

és az utolsó kérdésedre is leirtam a választ. a szci halad a korral. nem is születhetett volna meg egy csomó tudományos eredmény nélkül. az is lehet, hogy majd tovább fejlüdik. ki tudja mi lesz.. a másik meg az, hogy egyre többen vannak jobban a szci-töl, és egyre több szcientológus van. akik hisznek a saját szellemi mivoltukban és "gyógyitják" saját szellemüket. gyógyitják minden dolog legalapvetöbb okát és eredetét.

Bolgarka 2008.04.07. 15:15:07

nézzük pl. az orvostudományt. egy törtetö terület. egyre több betegséget képesek gyógyitani, de sajnos egyre több betegség üti is fel a fejét. olyanok, amik régen nem voltak. és akkor megint elkezdik kutatni, hogy hogyan müködnek mondjuk az idegpályák. teljesen konkrétan milyen kémiai folyamatok zajlanak le mondjuk egy szinapszis felületén, vagy akár a molekulák között is. miért pont aza molekula kötödik oda, vagy mittom én mi. akár milyen mélységig.. ez igy, egy végtelen folyamat. nemhogy azt mondanák inkább, hogy igen beteg vagy haver. igen meggyógyitunk, mert megtehetjük. de most kezdjünk inkább azzal foglalkozni, hogy miért is vagy beteg??? és hidd el, hogy nem azért vagy beteg, mert felbomlott a cálciumháztartás rendje. az már egy következmény. miért bomlott fel az egyensúly?? azért mert idegeskedsz!! és miért idegeskedsz? mert félsz... de miért félsz?? mert azt hiszed nem élsz túl.. de miért hiszed azt?? azért mert azt gondolod, hogy egy nagy halmaz atom vagy. és félsza ráktól. és nem tudod, hogy egy szellem vagy!!

érted mit akarok ezzel mondani??

Wiggin 2008.04.07. 15:17:55

Bolgarka, édesapád ezt írja:

"A Dianetika... ...működőképes technológiát ad az neurózis és az elmebaj kezelésére."

Ha ez így van, miért nem mennek, és nyűgözik le vele a világot? Óriási presztízst jelenthetne a szcientológia számára, ha bemutatnák, hogy bizonyíthatóan képes a különböző agyi betegségeket meggyógyítani. Mégsem teszik, sőt, elintézik a dolgot azzal, hogy túl nagy energiaráfordítás lenne túl kevés eredményért. Ugyanakkor tűzzel/vassal próbálják diszkreditálni az elmebajra szakosodott orvosokat. De mi legyen akkor a pszichés betegséggel küszködőkkel? Gázt nekik?

Amúgy LRH is mondott olyat, hogy ha pár OT bemenne egy vakok intézetébe, ott mindenkinek visszaadhatnák a látását. Jézustól feljegyeztek ilyesmit, ám a 20. században, az információs forradalom kellős közepén nem nagyon lehetett hallani ilyesféle szcientológus csodatettekről. Szerinted miért van ez?

sz.csabiii 2008.04.07. 15:20:29

bolgarka
"ezért fontos felfedezni, hogy egy szellem vagy. és amikor ezt megérted, akkor már nem fontos a bankszámlád.. (persze ez megint hülyeség, mert ha visszafizethetetlen hitelt veszel fel, saját magad alatt vágod a fát)"

Na ez tényleg nagy butaság. A bankszámla nem egy hitel miatt fontos... meg hát pénz nélkül éhen halsz.

sz.csabiii 2008.04.07. 15:23:17

bolgarka
"miért bomlott fel az egyensúly?? azért mert idegeskedsz!! és miért idegeskedsz? mert félsz... de miért félsz?? mert azt hiszed nem élsz túl.. de miért hiszed azt?? azért mert azt gondolod, hogy egy nagy halmaz atom vagy. és félsza ráktól. és nem tudod, hogy egy szellem vagy!!"

Ha keresztül megy rajtad a villamos, gondolom akkor a szciseknek nem lesz semmi komolyabb bajuk, hisz a testük nem érdekes, meg hát a szellemet kell gyógyítani, nem a darabokra tört csontokat, elrepedt májat, stb....

sz.csabiii 2008.04.07. 15:24:15

bolgárka
látom, hogy új taktikád van egy ideje... ettől még nem leszel meggyőzőbb....

eerdeklodoo 2008.04.07. 15:49:22

nem izélgetjük Bolgárkát, sz.csabiii, hagyjuk beszélni. ;)

Igen, alapvetően világnézeti különbség van köztünk, de ez nem baj, és a szcivel sem az a baj, hogy miben hisz. Inkább abban, hogyan éri el az eredményeit.

A fentebbi kérdések az állítólagos képességekről már milliószor megfogalmazódtak itt, a válasz pedig mindig kitérő volt.

van OT16? OT8-on felül volt már valaki? OT8-as tagok miért hagyják ott az egyházat? addigra már mindenféle transzcendentális meg telekinetikus képességgel kellene rendelkezniük. valamiért senkinek nincs. pedig ha lenne, és mutogatnák, méghíveket is szerezhetnének...

Tényleg, az orgokban egyébként pontosan mit csinálnak? Megéri rááldozni minden épületre a milliókat, milliárdokat?

sz.csabiii 2008.04.07. 15:59:42

persze hogy hagyjuk, csak nem a kérdésekre szeret választ adni, sajnos.

a titok felkerült a netre:
wikileaks.org/wiki/Church_of_Scientology_collected_Operating_Thetan_documents

eerdeklodoo 2008.04.07. 16:01:24

mondjuk annyi még eszembe jutott, hogy a halálesetekkel mi a helyzet? valaki majd pontosít, hogyan is történt, amikor diabétesszel, meg talán epilepsziával nem engedték a szci delikvenst orvoshoz, szerencsétlenjei meg persze meghaltak. azért a szcientológia sem gyógyír mindenre.

kissé túlzásnak tartom a szcis pszichoszomatikus betegségek hangsúlyát. régen már lehet említettem, hogy egyik ismerősöm pl. azért kapott kevesebb fizut a Lite nyelviskolában, mert a szokásos csütörtöki statisztikája picit rosszabb volt azelőző hetinél. egyik tanítványát vakbéllel műtötték. erre azt kapta, hoy biztosan rosszul tanított (hozzáteszem,csak a szci módszertant használhatta) és a tanítványa ezért betegedett meg. Hát szerintem ez a felfogás beteges...

sz.csabiii 2008.04.07. 16:04:03

a munka törvénykönyve szigorúan szabályozza a fizetés kifizetését. Elméletben tehát az még törvénybe ütköző is lehetett, hogy nem kapta meg a teljes bérét.

eerdeklodoo 2008.04.07. 16:09:30

fogalmam sincs, hogy végül kifizették-e vagy sem. régen volt. mindegy, ismerősöm azonnal dobbantott.

Bolgarka 2008.04.07. 16:45:55

wiggin. ök ezt mondják, csak te nem hiszed el. most mondta apám, csak te nem hiszed el!!! mert tapasztalaton múlik. mentális betegségnek nem csak az számit, ha skizofrén vagy, hanem az is, hogy idegeskedsz, vagy hogy pusztitani akarsz, háborúskodsz.. és ha elkezdesz szcivel foglalkozni, akkor egy idö után nem leszel ideges, és már nem akarsz majd pusztitani. ez a tapaszatalat. nem lehet bebizonyitani, saját magad kell megértened. hiába mondják emberek a videókon, hogy jobban vannak, te nem hiszed el. én is jobban vagyok, mégis azt mondjátok, hogy ez nem a szci-nek köszönhetö. de én tudom, hogy annak. csak te nem hiszed el.. meg kell tapasztalni.

erdeklödö:
világnézeti különbség?? nincs világnézeti különbség... mind szellemek vagyunk, nem csak én.. csak én tapasztaltam, te nem. most már nem akarok senkit sem "bántani", elnyomni, megalázni. azt mondod, ez nem a szci. de. amit elmondtam a kis hülye történetet a játékkal. ha nem lennék "szci", nem igy reagáltam volna. nem azért mert gonosz voltam, hanem azért mert most más mozgat... mint ahogy téged is. ez nem világnézeti különbség, hanem (keményen fog hangzani) aberráció. más mozgat, mert nincs tapasztalatod..

a kérdések mind meg lettek válaszolva, csak ti nem értitek... minden mindennel összefügg. és mondtam, hogy ezek üres szavaknak tünnek számotokra. pedig nem azok. ezt sem hiszitek el!! nem tudom másképp mondani. csak igy. ha elmennél egy auditorhoz, és éreznéd, hogy újra tudsz valaminek örülni, ami 20 évvel ezelött történt, ugyanakkora örömmel, vagy újra át tudod érezni a fájdalmat, ami gyerekkorodban történt veled (nem csak elképzeled, hanem megint fáj!!! ténylegesen fáj!!!) akkor már tudnád, hogy ezek nem üres szavak. tedd meg. csak rajtad áll. sokan mások is megtették. ök most tudják. de ti azt mondjátok rájuk, hogy kamu...

nincs semmilyen túlzás a pszichiszomatikus betegségekkel kapcsolatban... csak bele vagyunk ragadva a fiziai univerzumba. én is. még apám is. mindenki. nem mondom, hogy a szci az egyetlen megoldás, de egyelöre ez van. lehet majd lesz másképp is, de addig még sok viznek kell lefolynia a dunán..

a szcik nem mondják, hogy ne menj orvoshoz, ha beteg vagy. söt. kötelezönek tartják, hogy kezeltesd magad. csak mellette szeretnék az okokat felkutatni, és az alapvetö okot megszüntetni erre kell az auditor.

nem tudom, hogy miért betegedett meg a fiú. de mondok egy történetet. ugye van ez a tanulás alapvetö technológiája. belenézel. micsoda?? hogy ha egy szót nem értek, akkor megfájdul a fejem, vagy ásitozni kezdek?? badarság.. mondja mondjuk anafeb.

aztán vannak akik megcsinálják a tanfolyamot. mint pl. én. és utána olvasok. nem is szcit, hanem mondjuk ezt a fos parazitológia könyvet :) németül. és akkor jön egy szó. nem értem. de tovább olvasok. egy idö után elkezdek beálmosodni, nem fog érdekelni. azt hiszem, hogy mára elég volt. pedig nem. nem lettem fáradt, mert fitt vagyok. kipihent és jól táplált. csak volt egy szó, amit nem értettem. ha van egy szó, akkor már hibádzik a mondat. és ha hibádzik a mondta, akkor nem jön át egy rész. ha nem jön át egy rész, akkor nem érted az összefüggéseket. ez egy tapasztalat.

én megcsináltam a tanfolyamot, és tudom, hogy igy van. nem csak a szciben, hanem máshol is.

egy másik sztori: van egy ismerösöm. most fog érettségizni, közgazdasági gimnázimuban. nem is tudja mi az a szcientológia.. azt sem tudja, hogy én foglalkozom vele. meg kellett valamit tanulni a savas esökröl. erre kérdezi tölem, hogy mi a ph érték. mondom neki, hogy az oldat "oxonimukonzentrációjának" 10-es alapu logaritmusa szorozva minusz 1-gyel. erre néz rám, mint borjú az újkapura. mondom neki. te tudod mi az az oxoniumion? azt mondja nem. mondom tudod, mi az a sav, meg bázis? asszongya, ja nagyjából. mondom neki. jó akkor elöbb utánaolvasol mi az a sav, meg bázis, utána megbeszéljük mi a ph. erre olvas. és ilyen, meg hasonló dolgokkal találkozik: akceptor, katalizátor, protolyse stb.. és látom, hogy fogalma nincs, hogy mit olvas. elkezd ásitozni. és elmegy a kedve. már nem is akarja tudni mi az a ph, csak inkább seggelné tovább a savas esös szöveget. (mind ez kb két perc leforgása alatt. nagyon hirtelen elálmosodott, és marha hirtelen nem érdeklte...) kérdezem töle? érted?? azt mondja igen. mondom neki, akkor mondd el, mit olvastál. azt mondja most nincs kedve. mondom neki, nem tudod elmondani, mert nem érted. és mondom neki, látom rajtad, hogy nem érted, mert ásitozol. rám néz. azt mondja:mi vagy te pszichológus??? :)) (gondoltam magamba, nem csak szcientológus :)) na de csak annyit mondtam neki, nem, nem vagyok pszichológus. de inkább akkor segitek. és akkor megbeszéltük, hogy mit jelentenek a szavak a szövegben. ábrákat rajzoltam, beszélgettünk róla. és utána megértette. és utána elolvasta, hogy mi a ph, megnéztük azokat a szavakat is, és megértette. nem lett kémia zseni, nem lett kémia professzor (vagy mindentudó) de arról, hogy a mi a ph lett egy fogalma. meg arról is, hogy mi a sav, meg a bázis. ez a tapasztalat. pont ilyen a szci is. a legalapvetöbb dolgokkal kell kezdened, hogy késöbb megértsd mit jelent monjduk visszaállitani az öndeterminizmusodat. nem müködik parancsra, mint ahogy az sem, hogy mi a ph. egyröl a kettöre. mi az ARK, és mire jó, mi a kommunikació és mire jó.. mi az engram, és miért rossz. ez meg a tech. mint minden más tudományban.

eerdeklodoo 2008.04.07. 17:10:21

na álljunk meg egy szóra.

de, világnézeti különbség. sokan hisznek a szellemben. én nem. sok vallásos teszi, meg van, aki nem. attól, hogy én elolvasom mondjuk a Dianetikát, még nem fogom elhinni, ami benne áll. bizonyított a szellem? nem. miért vagy benne biztos, hogy a szci nézetei az egyetlenek, a helytállók? egy drogos belövi magát, hallucinál, tapasztal. azok az ő tapasztalatai. attól még igazak?

én spec. az egész előző életek dologban nem hiszek. de ez én vagyok, ezért is írtam, ez csak felfogás kérdése. engem egy cseppet sem zavar, ha a szci ezt tanítja.

a játékról. komolyan azt gondolod, hogy más besértődött volna, esetleg nekitámad a srácnak? hogy csak a szcientológia segítségével lehet felismerni azt, amit leírtál? abban semmi, de semmi rendkívüli nincs. az empátiáról hallottál már? érzelmi intelligencia? egyszerűen csak intelligencia?

a szótisztázásról sokat nem tudok, de: más, ha valaki fizikai vagy kémiai folyamatokat nem ért meg, mert nincsenek meg hozzá a szükséges alapjai. én pl. idegennyelv oktatásánál határozottan károsnak tartanám, ha az emberkék leragadnának minden egyes ismeretlen szónál, ha mondjuk regényt olvasnak. a sztori szempontjából valószínűleg teljesen mindegy, hogy a regény szereplője kockás vagy csíkos inget viselt, a történet akkor is élvezhető, ha nem tudom mi a checked vagy a striped szó jelentése.

langi 2008.04.07. 17:20:26

Bolgárka
A szótisztázás azért nem annyira nagy találmány. Az azért a szci nélkül is tudnivaló, hogy amit megértesz, könnyebben tanulod meg. Az iskolai tanagyag ráadásul pont ezért egymásra épül, és persze, hogy nem érted a savas esőt, ha 6.-ban nem tanultad meg a ph-t. De azt azért lássuk be, hogy azt is meg tudod tanulni, amit nem értesz meg, és nincs időd utána nézni.
Ráadásul a tanulási techre, mint csodaszerre tekinteni, ami megoldja az 1-2.-osok olvasási problémáját, enyhén szólva is túlzásnak tűnik

Bolgarka 2008.04.07. 17:40:22

mert te nem hiszed el, az azért van, mert nem tapasztaltad. gyerekként nem hiszed el, hogy megráz az áram, aztán megtapasztalod. én emlékszem, hogy nem hittem abban, hogy alkoholtól megváltozik a viselkedésem. mind a mai napig emlékszem rá, hogy mégis megtörtént, amikor elöször ittam. whyskys-almalé :) vihogtam, mint a kutya... és akkor megtapasztaltam. és most is folyamatosan teszem, csak most nem a piával. hanem mondjuk a szcivel. én nem gondolom, hogy nem lehet másképp. de ez müködik es nekem segit. neked nem is célod bizonyitékod szerezni arra, hogy szellem vagy, mert azt gondolod, hogy nem vagy az. ha én nem akartam volna bizonyitékot szerezni arra, hogy az alkohol nincs rám hatással, akkor nem tettem volna meg, hogy iszok. valószinüleg mind a mai napig nem ittam volna.. de megtettem. most tudom, hogy igen, hatással van. de te esélyt sem adsz a dolognak... elveted. azt mondod, nem létezik. én ist azt gondoltam. csak én bátrabb voltam az alkohollal és megpróbáltam. aztán rájöttem. hü ba..meg ez tényleg létezik... :)

ez nem idegennyelvi oktatás. az ebben az esetben egy szélsöséges példa. ez egy tudomány, amely egyröl a kettöre visz elöre. tapasztalatok, megértések által. mint a kémia. az idegenyelvet ott kezded "szinte" ahol akarod. elöbb-utóbb akkor is megtanulod az idegennyelvet, ha ki sem nyitsz egy darab nyelvtan könyvet sem. ha sokat hallod mondjuk és megértéseket szerzel. lásd gyerekek...

lehet a szci is lehetne ilyen egyszerü, ha nem lennék beragadva a fizikai univerzumba. ha mindentudók lennénk. de nem vagyunk azok. ugyhogy egyröl a kettöre kell lépkedni felfelé a "mindentudóság" felé. mondjuk ha nem gondolná az emberiség háromnegyede, hogy nem szellem. akkor könnyebb lenne. többek között veled is..

a példával kapcsolatban, meg nem gondolom ezt. ez az én hülye példám volt. mondthattam volna ezer másikat is. és már mondtam is egy csomót... nekem tapasztalatom van a történettel kapcsolatban, volt benne döntési képességem. neked csak egy sztori, és kivülröl látod. nem vagy és nem is voltál rá befolyással. és hidd el, hogy én nekitámadtam volna, ha nem lennék szci. és másik ezer ember is megtette volna. ne a pédlán lovagolj, hanem a mondani valót próbáld megérteni. mérlegeltem, elgondolkodtam. ha nem lenne szci, nem tettem volna. hanem egyböl reagálatm volna. nem tudom, hogyan, lehet támadtam volna. az is lehet, hogy felhúztam volna magam és visszavonulok. nem tudom. ez csak egy kis buta történet. amit én megoldottam a helyzetben. te meg csak mondasz róla valamit, hogy hogyan lehetett volna megoldani.. érted a különbséget? én megcsináltam, te meg nem. mondasz akármit. hogy minek a hatására az mindegy. én megtettem, te meg nem. tehát nem tudhatod, hogy mit tettél volna...

vissza a megértéshez. LRH nem szórakoztató irodalom, nem csak egy nagy érzést akar átadni. mint mondjuk Coelho. hanem mindent. ha nem tudod mi a kovalens kötés milyen kémia proff vagy?? hogyan lehetnél mindentudó, ha nem ismered az okot, amiért az emberek gyilkolásra szánják el magukat?? ahhoz, hogy mindentudó legyél nem csak néhany dolgot kell a szellemmel kapcsolatban tudnod... hanem tudnod kell, hogy mi az, hogyan müködik, mi hajtja, miért létezik. meg kell értened. az egészet, mint egységes egész. nem csak a saját szellemedet. hanem a szellemiséget. vagy valami ilyen...

Bolgarka 2008.04.07. 17:46:25

langi. egy csomó dolog van a szci-ben ami nem nagy találmány.. csak nem használjuk. pl. ne ölj! erre van a tech, meg a munkafüzetek. megérted. tapasztalatod lesz róla, és ezáltal nem felejted el.. mintahogy azt sem, hogy az áram ráz..

langi 2008.04.07. 17:56:38

Bolgárka
Régebben írtam, hogy dolgoztam szci közeli cégnél, nem voltam benne, de néhány dolgot kipróbáltattak velem is. Főleg értékesítés és tanulási tech témában. Tapasztaltam, hogy az én saját technikám a tanulásra jobb, gyorsabb, hatékonyabb. De nem is ez a baj. Az a probléma, hogy a nem nagy találmányokat annak adja el, és csodaszernek kiáltja ki, az egyetlen használhatónak, pedig vannak ugyanolyan, ha nem jobb módszerek is. Ha pedig hiszel a szcinek elvágod magad a többi lehetőségtől.

Bolgarka 2008.04.07. 18:14:04

ez nem igaz. mert én amióta szci-vel foglalkozom, mindenben hatékonyabb lettem, nemcsak a szci-ben.. és nem is vágom el magam semmitöl, söt szomjazom a tudást, nem csak a szciröl.. a szci rávilágit arra, hogy az élet szép. de ahhoz, hogy szép is maradjon, nem felfalni, vagy habzsolni kell. hanem teremteni..

és mondtam, hogy nem bolond leszel a szcitöl, hanem egyre jobb. egyre többet fogsz érteni, és nem csak szcinetológiát. egyre jobban érted az embereket, te magad id egyre jobb ember is lezsel. jobb barát, dolgozó, tanuló stb.. ha ti ezt nem értitek, akkor megint feleslegesen jártatom a szám...

sz.csabiii 2008.04.07. 21:01:37

Nincs értelme vitát folytatni bolgarkával.

1, nem válaszol a kérdésekre
2, folyamatosan ellentmondásokba keveredik
3, szerinte mindenki hülye
4, a tényeket semmibe veszi
5, olyanokkal példálózik sokszor, amit nem tapasztalt

bolgarka már sajnos menthetetlen agymosottá vált, és ez látszik a hsz-ein.....

alagi 2008.04.07. 22:35:18

"és mondtam, hogy nem bolond leszel a szcitöl, hanem egyre jobb"

ehhe... Mar megbocsass, de pont a te peldadon nem ez latszik. Emlekszem meg milyen hangnemben irtal ide eloszor, es latom milyen hangnemben irkalsz most.

Bolgarka 2008.04.07. 22:44:56

milyen hangnem?? már megbocsáss.. amit Iri müvelt az szerinted normális? :) én csak beszélgetek. nem változott a stilusom, csak most tudom miröl beszélek...

Wiggin 2008.04.07. 23:29:26

"wiggin. ök ezt mondják, csak te nem hiszed el. most mondta apám, csak te nem hiszed el!!!"

Bolgarka. Az én apukám úgy nevelt (és szvsz így tesz mindenki, aki az életre akarja nevelni a gyerekét), hogy ne higgyek el mindent bemondásra, hanem legyen bennem egy egészséges mértékű gyanakvás. Van egy jó mondás: "Messziről jött ember azt mond, amit akar." A helyzet az, hogy emiatt apukád szavait sem tudom tényként elfogadni.

"mert tapasztalaton múlik."

Na itt a bökkenő, hogy szkeptikusként nem tudom megtapasztalni a szcientológia előnyeit. Pedig ha valami ennyire velejéig jó, annak valami indirekt módon is meg kellene nyilvánulnia, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az viszont tény, hogy NEM történtek világiak által dokumentált, szcihez köthető természetfeletti dolgok, csodás gyógyulások; ellenkező esetben lépten-nyomon ezeket dörgölné az egyház a szkeptikusok orra alá, valamint toborzási stratégiájuk is jó eséllyel ezek köré épülne. Az efféle esettanulmányok helyett azonban csak olyan ködös és szubjektív frázisokkal találkozni, hogy "sokkal jobb ember lettem a szcientológiától", meg effélék (egyszer valahol belebotlottal magyar szcientológusok internetes honlapos sikertörténeteibe, kb. 30 db volt egy rakáson. Na azokból is 12 volt egy tucat; valami félelmetes volt a sablonosság, a spontaneitás teljes hiánya).

A tapasztalás mérlegének másik serpenyőjében viszont többnyire csupa konkrét dolog van: ez a cég ment tönkre, az az OT lett SP, ez lett öngyilkos, annak futott zátonyra az élete. Könnyű belátnod, melyik hat rám jobban.

"mentális betegségnek nem csak az számit, ha skizofrén vagy, hanem az is, hogy idegeskedsz, vagy hogy pusztitani akarsz, háborúskodsz.."

Hatalmas csúsztatás. Arra azonban nem ad választ, hogy a "pszichók" "legyőzése" után mi a terve a szci egyháznak a skizofrénjeiddel. Mert oké, hogy először a jók fejlesztésével kell kezdeni, de könyörgöm, ez a kezdet már jó ötven éve tart. Mi lesz azokkal, akik MOST éheznek, MOST szorulnak gyógyszeres kezelésre?

"és ha elkezdesz szcivel foglalkozni, akkor egy idö után nem leszel ideges, és már nem akarsz majd pusztitani. ez a tapaszatalat. nem lehet bebizonyitani, saját magad kell megértened. hiába mondják emberek a videókon, hogy jobban vannak, te nem hiszed el.

Ezekkel a videókkal az a bajom, hogy olyanok, mint a TV Shop-os forgós portörlő reklámjában látható elégedett vásárlók. Az, hogy egy Kovács József ilyeténképpen reklámozza a szcit, engem nem nagyon hat meg.

"én is jobban vagyok, mégis azt mondjátok, hogy ez nem a szci-nek köszönhetö. de én tudom, hogy annak. csak te nem hiszed el.. meg kell tapasztalni."

Elhiszem, hogy jobban érzed magad a szcientológiától. Miért ne tenném? Gondolom, ha nem így lenne, akkor nem csinálnád. De vajon a tech-től, vagy szimplán csak azért, mert egy magasztos eszményképet követsz? (gondolj csak bele, micsoda teljesítményekre voltak képesek azok a lelkes munkások, akik tényleg hittek abban, hogy a kommunista szép jövőt építik. Aztán egyszer az a buborék is szétpukkant.)

langi 2008.04.08. 08:53:20

sz.csabiii
Én is rájöttem, hogy értelmetlen a vita. Ha írod, hogy van tapasztalatod, azt félresöpri, azelőtt a tapasztalat hiányát kéri rajtad számon. A feltételezése, amiből kiindul, hogy a szci nélkül mindenki ideges, boldogtalan, beteg, pusztítani akar, nem próbál másokon segíteni stb. teljesen hamis. Nem tudod meggyőzni, hogy vannak kiegyensúlyozott, netán boldog emberek is, még csak elgondolkodni sem próbál rajta.

sz.csabiii 2008.04.08. 09:17:30

langi

Pontosan. Ez olyan szektás gondolkodásra vall :(

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.08. 09:37:58

Hej, Bolgarka, olvasom itt ezt a sok okosságot, amit összehordasz, és az jut eszembe, amikor elkezdtem idegennyelvet tanulni. Az első félév után, néhány szó, nyelvtani szabály, kifejezés megtanulása után, úgy éreztem, hogy tudom a nyelvet, élveztem, hogy ki tudom fejezni magam.

Aztán az első, azon az idegennyelven beszélő emberrel történt találkozás után gyors volt a pofára esés, mert oké, hogy én ki el tudom mondani, amit akarok, de fogalmam sincs, hogy az ember mit mond.

Na ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy minél többet tanul az ember, annál inkább rájön, hogy mennyit nem tud.

Te is át fogsz menni azokon a fokozatokon, amin sok más szcientológus már átment, kíváncsiság, teljes elfogadás, majd kérdéseid lesznek, gondolkodsz és kiábrándulsz. Jó esetben ez a sorrend. Rosszabb esetben a teljes elfogadás után droid leszel. Ez a te jövőd, ill. az én jövőképem rólad.

Tudod, kicsit már unom ezt a végnélküli vitatkozást, csabii jól összefoglalta a hozzáállásodat. Mi lenne, ha elgondolkoznál azon, amit kérdezünk tőled? Csak egy picit, játsszunk már!

Azt látom, hogy a kérdéseket úgy válaszolod meg, hogy írsz egy banális példát, jó hosszú lére eresztve, és azt várod, hogy ettől meghatódjunk. Nem, nem fog meghatódni senki, amit eddig leírtál, szci nélkül is nagyon jól érthető és működőképes.

Gigi1 (törölt) 2008.04.08. 10:08:41

Bolgarka, tulajdonképpen köszönettel tartozunk neked, hiszen segítettél abban, hogy szemtanúi legyünk annak a folyamatnak, amelyben a szci totális rombolást végez egy alapjába véve értelmes emberke személyiségében, elveszi az egyéniségét és egy sablonvilágba zárja, melyben a kezébe nyomják mindenre a magyarázatot, nem kell gondolkodni, nem kellenek észérvek, elég csak kinyitni a "könyvet".
Boldogtalannak, gonosznak, pusztítónak tartasz mindenkit, aki másképp gondolkodik. A kényesebb kérdéseket kikerülöd, ellentmondásokba keveredsz önmagaddal, sokszor össze-vissza beszélsz.
Remélem, azért ezek ellenére, néha titokban kicsit magadba szállsz, és elgondolkozol az itt olvasottakon, és talán még meg is értesz néhány dolgot az általunk mondottak közül.
Kívánom neked, hogy majd egyszer sikerüljön kilépned ebből a sablonvilágból, újra megtaláld önmagad, és lrh nélkül is boldog, konstruktív életet tudjál élni. Ez, számodra bármennyire is hihetetlennek tűnik, lehetséges, hidd el! Ez TAPASZTALAT!
Üdv

eerdeklodoo 2008.04.08. 11:01:56

Tudjátok, nem hiszem, hogy itt cél lett volna, hogy megygyőzzük egymást, inkább közelebb akartunk kerülni ahhoz, miért olyan fantasztikus a szci. Bolgárka válaszait olvasva bennem először az fogalmazódott meg, hogy lehet nem is annyi éves, amennyinek mondja magát, hanem még a tizeneket tapossa. Egy tinitől még el tudom képzelni ezt a fajta hozzáállást a világhoz, utána meg majd úgyis felnő... hát, nem tudom. Őt eltántorítani biztosan nem sikerül, szerintem nem is kell, én úgy vettem észre minél több ellenérvet hozunk mi fel, annál inkább ragaszkodik az ő igazához. Szerintem majd tovább tapasztal, a szcit is és az életet is, és egyszer rádöbben, hogy van élet LRH nélkül is.

harmatOSA 2008.04.08. 11:15:17

Bolgárka szia!
"de a szci egy tech. " Így van EGY A SOKBÓL NEM TÖBB NEM KEVESEBB.
BÁRKI AKI ELKEZD , FOLGALKOZNI SAJÁT LELKÉVEL ÉS MENTÁLIS RENDSZERÉVEL HA ÉP AZ ELMÉJE ,SIKERESEBB KELL HOGY LEGYEN.Semmi más oka nincs mint hog yv alamre időt szánsz valamibe munkát ölsz nyilván tapasztalatot szerzel benne.
Vannak még módszerek , és ezek se működnek csak ,ha az illető is akarja .pl agykontroll,meditáció NLP, JÓGA ÉS HOSSZAN LEHETNE SORLNI.
a SCN SEM MŰKÖDIK MINDENKINÉL , BÁRMI AMI KIZÁRÓLAGOSSÁGOT IGÉR KAMU.Lehet hogy nálad és sokaknál működik , de amint mégsem az scn azt mondja az egyén hibája , visszatartása vagy ártó tettei vannak. Nem vállalja fel hogy nem valós a100% os sikerráta egyszerűbb arra fogni hogyaz alany a gond forrása. Úgyan ez a hárító mehanizmus működik a szervezetben is, ha valakiben kérdések merülnek fel akkor biztosan valami rosszat csinál vagy egyébb gondja van....
Na, ügye iilyenkor jön az hogy valahogy próbáljátok helyre hozni, sok sok sok pénzért.
Fel nem foghatom , miért ártalmas egy felnőtt számára hogy egy témát minden oldalról körül jár, miért ne nézhetne felnőtt ember utána mit mondanak mások egy dologról amivel ő foglalkozik.
TE MÉG, ITT VAGY DE ELJÖN AZ IDŐ AMIKOR ANNYIRA BELEMERÜLSZ HOGY MEGÉRTED MIÉRT NEM SZABAD MÓKUS OLDALAKAT NÉZNI.
Kettős mérce , az egyén mindenért felelős ugyan akkor az eegyénekből álló szervezet minden felelősséget hárít.Pl , lemondani arról hogy az adataid kezeld, vagy 1milliárd éves szerződést aláiratni.
"A becsületed fontosabb az életdnél" ez azt jeleni scn olvastban a scn becsülete fontosabb az életednél.Elrémítő az a kétszínűség ami abban a szervezetben folyik .
Voltak kétésgeim atekintetben mit tegyek , segítsek anak a fiúnak aki a legjobb barátom fia kifizetni az adósságát vagy várjak ezzel.
Úgy dötntöttem nem , teljen csak el idő mire visza térhet szolgáltatásra.Öröm látni hogy kezd bele vissza térni az élet , kirándul szórakozik lányokkal randizik csuapa olyan dolog amivel egyegészséges fiatalnak foglalkozni kell.
Amikor kijött még minden gondolata az volt , mielőbb vissza fizetni , mielőbb visza a szervezetbe , haladni a hidon...Tulajdonképp a tapasztalás az hogy van élet az scn en kívül , hogy elboldogul annélkül hogy bárki megalázná , vagy bárkit megalázna. Józan nyugdt stilusban kommunikál , nem lett drogos vagy alkooista sem egyébb.DE LASSAN VANNAK TERVEI , :)))))
AZ IDŐ A LEGJOBB GYÓGYÍR . Bolgárka , ébredés utáán keresd meg anafebet miután megjöttél a testenkivüliségből...biztos szívesen segit.

Bolgarka 2008.04.08. 22:38:21

figylej harmatosa, anafeb, meg többiek...

mondtam, hogy nem hülyeségböl irogatok ide, azért mert nektek hihetetlenül hallatszik, az nem azt jelenti, hogy nem igaz. nekem vannak tapasztalataim arrol, hogy mit jelent "szellemileg fejlödni". és hidd el, hogy annyira nem kézzel fogható, annyira más, mint amit ti eltudtok képzelni, (én sem foglalkoztam mindig szci-vel, úgyhogy nagyon jól tudom milyen "normálisnak" lenni) hogy nem is tudom nektek elmesélni, de ha meg is próbálnám, akkor is kinevetnétek, ahogy meg is tettétek nem egyszer. vagy egyszerüen csak nem hinnétek el, amit szintén megtettetek szintén számtalanszor. mondtam, hogy nem olyan dolgokról van szó, amikre az idö, vagy bárki más rávezet. nincs semmilyen más gyógyir, csak TE MAGAD. leszarom, hogy nem hiszed, vagy nem hiszitek el... én tudom. és van hozzá egy használható képletem is. nincs kedvem erröl többet beszélni. mert ettöl sok hülyeségtöl, ami ezen az oldalon megszületetett (nem minden anafeb!! nem sértegetni akarlak!! de túl nagy az isten állatkertje...) elöbb be lehet csavardoni, mint a szci-töl...rohadtul unom már ezt itt... bocsesz...

sz.csabiii 2008.04.09. 08:40:12

bolgarka
a legutóbbi hozzászólásodra az alábbiak ismét igazak, mint már korábban írtam:

3, szerinte mindenki hülye
4, a tényeket semmibe veszi

sz.csabiii 2008.04.10. 12:05:00

bolgarka

Egy másik blogon olvastam, nagyon tanulságos:

30 éven át dolgoztam azért, hogy megteremtsek "egy szcientológus világot". Az én elképzelésem szerint ez a kommunikáció, a szeretet és a tolerancia világa lett volna. De amikor végül világossá vált a nemzetközi bázison, hogy milyen is a "szcientológus világ", rájöttem, hogy ez egy rettenetes börtön. És az egész világ ilyen lenne, ha a szcientológia egyház uralná - a hatalmon lévő vezető parancsainak szó nélküli teljesítése, azoknak pedig, akik megkérdőjelezik a vezetőt, bántalmazás és bebörtönzés az osztályrésze.

KissJuhászBéla 2008.04.10. 15:19:49

Szerintem Boglárka is emloyed by the church of scientology:) Vagy munkanélküli vagy iskolás és nincsenek barátai. Ilyen hosszan és kitartóan senki sem áll neki vitatkozni a semmiről. Kezdek beléd zúgni:P

Aki ide ír, az ha jól látom ellenzi az egyház működését, néha idetéved valaki és megmondja a tutit, majd besértődik és tovább áll. Javaslom az egyház oldalait és fórumait ha kérdéseid vannak ők bizonyára jobban tudják és biztosan olvasták a visszataszító külsejű sci-fi író könyveit.

Úgy tűnik még azok kárán sem gondolkozol el akik már benn voltak és kijöttek.

A szcientológia egy szar és akik elhiszik boldogok mert lelki szegények. Ez van.

Akik meg nem hiszik el, azok pedig korlátoltak és hülyék, miattuk fog a világ rombadőlni. Éljen a beteges mosolyú Tom Krúz és barátai:P:)

Addig is gyűjtsétek a szemetet szelektíven, dobjátok ki a televíziót a házból, járjatok bringával ha jó az idő, segítsétek az elesetteket, ne vásároljatok multitól, szívjatok sok füvet piálás helyett, olvassatok irodalmat Blikk helyett, és keféljetek jókat. Ha követitek ezt a tech-et jobb lesz a világ és az életetek is, trust me.

Tatuka 2008.04.10. 16:02:29

KissJuhászBéla,
jó a tech-ed, nem akarsz vallást alapítani rá? :)
Jó üzletet csinálnál vele, az tuti...

Tatuka 2008.04.10. 16:10:06

Ja, noch was.
Bolgarka létező személy, nem egyháztag, legalábbis még nem.

alagi 2008.04.10. 17:08:49

"Bolgarka létező személy, nem egyháztag, legalábbis még nem."

Varjal, elobb azt bizonyitsd be hogy te letezo szemely vagy. :)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.10. 18:02:02

Tatuka te mitől vagy biztos ebben? ismered?

Tatuka 2008.04.10. 18:45:33

alagi,
egy szóval sem mondtam, hogy létezem, bizonygatni meg a halál fog...videófelvétel nem kéne? :) Hát mi vagy te, szcientológus, hogy bemondásra nem hiszed el? :)

anafeb,
onnan, hogy vagy a te blogodon, vagy Reformerén, már nem emlékszem pontosan, melyiken, kapcsolatba léptünk egymással, mondván, hogy kölcsönadja nekem apuja 1-2 könyvét. Névcsere és kapcsolatba lépés az iwiw-en.
Aztán bedőlt a dolog, mert írtam valamit, ami nem tetszett neki, így kútba esett az "üzlet".
Azóta nem "beszéltünk".

Persze ettől elviekben még lehetne kreált személy is, de nem hiszem.
En bloc az az összkép alakult ki bennem, hogy egy lelkes, értelmes fiatal, aki elméleti síkon már eléggé belemászott ebbe az egészbe és "kissé" rosszul tűri a tőle eltérőek véleményét. Ami kár, mert így nem fogunk egy hullámhosszra kerülni.

Amúgy nem gondolom, hogy védenem kellene őt, de gondoltam, KissJuhászBéla felvetésére megemlítem, szerintem nem egyháztag, de természetesen fenntartom a tévedés lehetőségét.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.10. 18:53:36

végülis mindegy, hogy ki ő, jól bemutatta a szellemi leépülés folyamatát. Velem is azért hiúsult meg a könyvcsere, mert nem akarok hubbardot olvasni :-)

Én akár még csere nélkül is kölcsönadtam volna Pothoffot, de a szcientológiában ez aranyszabály, hogy valamit valamiért. Ingyen és önzetlenül semmit!

Tatuka 2008.04.10. 19:06:00

Hát ja, a "jó tett helyébe jót várj" és a "jó tett helyébe a jót elvárd" között van egy kis különbség.

Vénróka blogja ma beindult, nagyon kíváncsi vagyok az OSÁ-s sztorikra. :))

Tatuka 2008.04.10. 20:10:48

miaszcientologia.blog.hu

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.10. 20:21:01

köszi Tatuka, teszem a linkajánlóba :-)

Bolgarka 2008.04.11. 13:21:55

értem anafeb. ha te hubbord nélkül is odaadnád a potthofot, akkor miért nem ajánlottad fel, addig tudod, hogy itt vagyok?

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.11. 14:00:55

Nem kérted, közölted, hogy nincs üzlet, mert én úgysem olvasom hubit. Néma gyereknek az anyja sem...

Gigi1 (törölt) 2008.04.11. 14:01:02

2008. április 12. Drogmentes Magyarországért Maraton
Kezdés: 10.30 Duna Plaza előtt
A drogprevenciós füzetecskék mellé lehetne osztogatni szcientológia-prevenciós füzetecskéket is:)
Tavaly volt valaki?

Bolgarka 2008.04.11. 14:43:44

De ha annyira szeretnéd, hogy elolvassam, akkor igazán felajánlhatnád.. még mindig..

sz.csabiii 2008.04.11. 15:12:17

Gigi1
Melyik oldaltól kérded, hogy volt e vki?
Voltak egy páran résztvevők is.....

Gigi1 (törölt) 2008.04.11. 16:17:07

Az evilági oldaltól, pl. tőled:)

Reformer 2008.04.11. 16:41:04

Milyen érdekes - holnap lesz az Operation Reconnect (az Anonymous tüntetései az egyház szervezetei előtt a kapcsolatmegszakítás ellen), erre délelőtt indul a maraton a Duna Plázánál, délután pedig az ideális org konferencia lesz Csepelen - mindkettő biztonságos távolban a Blahától. Az org meg délután zárva is lesz...

Bolgarka 2008.04.11. 16:53:53

Refomer te nem tartod viccesnek, hogy idegen emberek odamennek tüntetni valami ellen, amiröl fogalmuk sincs, hogy mi??? Én nagyon.. Én például nem szeretem a Coca-Colát, szerintem méreg. Mégse megyek oda a vállalat elé, hogy zárják be, mert egészségtelen. Ráadásul a Coláról mindenki tujda, hogy egy hányadék, csak hát persze egyeseknek izlik...

alagi 2008.04.11. 17:15:29

Bolgarka, neked hanyszor kell egy dolgot elmondani?

Nem olyanok mennek oda akiknek fogalmuk sincs.

En peldaul nem szeretem a szcientologiat, szerintem atveres. Megse megyek oda az org ele, hogy zarjak be, mert atveres. Raadasul a szcientologiarol mindenki tudja, hogy egy hanyadek, csak hat persze egyesek szeretik...

Reformer 2008.04.11. 17:17:44

Áhh, Bolgárka visszavág :) Hát az Anonymous tagjai elég nagymértékben betájékozódtak az egyház viselt dolgairól. Meg vannak köztük olyanok is, akik a kapcsolatmegszakító irányelv áldozatai...

Bolgarka 2008.04.11. 17:28:35

Nem hiszem, hogy minden tag az anonymous-nál volt egyház tag lenne. Söt biztosan tudom, hogy nem. Mert ismeröseim is tagok, akiknek fogalmuk nincs a szcientológiáról, azt sem tudják ki azaz LRH.

Ha valami hasznosat akartok csinálni, akkor inkább épitsetek. Semmi esetre se romboljatok. Bármiröl is legyen szó. Akár Cola, akár szci. Onnantól kezdve, hogy én nem vezsek Colát, nem érdekel, hogy lehet-e kapni. Másoknak lehet árt, de az a saját döntésük. Vegyék, ha akarják. Ugyanigy a szci..

Refomer! Neked mint ex-szcientológusnak ezt tudnod és értened kéne... Gondolom a többi anonymous is legalább annyira sikeres, hatékony és eltökélt szcientológus, mint te. És minimum annyi meg nem értéssel is rendelkezik. Még jó, hogy nem orvosnak tanultál, mert akkor most azt állitanád, hogy a gyomor a szaporitó szervünk...

alagi 2008.04.11. 17:35:20

"Mert ismeröseim is tagok, akiknek fogalmuk nincs a szcientológiáról, azt sem tudják ki azaz LRH."

Ez erdekes, errol meselj meg!
Szoktal veluk szcirol beszelgetni? Ha nem tudjak, miert vannak benne?

Reformer 2008.04.11. 17:37:54

Bolgarka - azzal nincs gond, hogy valaki szcientológus. Higgyen, amiben akar. Az egyház emberi jogi visszaélései ellen folyik a harc.

Az ad hominem pedig továbbra sem nyerő, bárhányszor is írta le Laffy.

Tatuka 2008.04.11. 17:39:17

Bolgarka,
az még messze nem számít rombolásnak, ha valaki odamegy egy épület elé kulturált módon kifejezni egyet nem értését egy bizonyos dologgal kapcsolatban.

Lehet, hogy az Anonymous tagjai nem rendelkeznek teljes körű infóval a szciről, de ugyan ki rendelkezik? Ez kb. olyan, mintha valaki azzal kérkedne, hogy perfekt egy nyelvből. Olyan nincs.

Sokan nyilván csak a szervezet működésének hatékonyságát látják, pl. a különböző rémsztorikat és úgy döntenek, hogy "oké, köszönjük, akkor erről nem is szeretnénk többet megtudni, tudunk eleget róla, hogy ne akarjunk róla többet tudni." Akkor ők most ne menjenek el demonstrálni, csak azért, mert nem tudnak mindent?

alagi 2008.04.11. 17:40:07

Bolgarka, hany ilyen kommunikacio volt mar itt kozted es a tobbiek kozott?

B: Szicentologia nelkul mindenki ol, lop, csal, hazudik, anelkul tuntet hogy tudna mi ellen.
T: nem, ez nem igaz, teveszmeben elsz.

B: Szcientologia segitett, most megtanultam X-et (szeretni, tanulni, kommunikalni,...) LRH nelkul ez nem letezne.
T: Ja, nekunk ez mar 10 evesen alap volt.

sz.csabiii 2008.04.11. 17:50:00

Gigi
Én tavaly ilyenkor nem tudtam mi az a szci, így nem voltam ott. Most ott leszek. Egyébként voltak mások tavaly.....

sz.csabiii 2008.04.11. 17:52:14

bolgarka
"Még jó, hogy nem orvosnak tanultál, mert akkor most azt állitanád, hogy a gyomor a szaporitó szervünk... "

Ez ugye a SZCI STILUS?

Wiggin 2008.04.11. 19:19:59

Bolgarka, szerinted akik az OPNI bezárásáért tüntettek az intézet előtt (ami akkorra már rég eldőlt, hogy bezár, haha), azoknak voltak valós tapasztalataik a pszichiátriáról?

Bolgarka 2008.04.11. 19:25:34

alagi. mondtam, hogy en sem vagyok egy gonosz boszorkany. csak apro "bünök", mint mindegyikünknek... es hülye sem vagyok. nemsokara ketdiplomas doktor leszek. de en meg sokkal, sokkal jobb szeretnek lenni, minden ertelemeben.

es te?

sz.csabiii 2008.04.11. 19:28:59

Nem 1, 2 vagy akárhány diplomától lesz jó valaki, és természetesen nem kell a szci sem feltétlenül hozzá.

alagi 2008.04.11. 20:16:35

"alagi. mondtam, hogy en sem vagyok egy gonosz boszorkany. csak apro "bünök", mint mindegyikünknek... es hülye sem vagyok. nemsokara ketdiplomas doktor leszek. de en meg sokkal, sokkal jobb szeretnek lenni, minden ertelemeben.

es te?"

En is. Pont ezert nem leszek szcientologus.

alagi 2008.04.11. 20:23:49

Wiggin: "Bolgarka, szerinted akik az OPNI bezárásáért tüntettek az intézet előtt (ami akkorra már rég eldőlt, hogy bezár, haha), azoknak voltak valós tapasztalataik a pszichiátriáról?"

Ott a pont, ezt kulon olvasd el megegyszer, Bolgarka. :))

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.11. 20:43:46

Gigi, én voltam tavaly a drogmentesen, írtam is róla egy posztot. Megyünk idén is. Gondoltam rá, hogy kellene nekünk is sátrat állítani, de akkor az egész napot ott kellene tölteni, arra meg nekem sem időm, sem kedvem.

Elég lenne, ha minden blogolvasó körbehíresztelné az ismerőseit, és azok is az ismerőseiket..., hogy miről is szól a maraton, és nem engednék el a szülők a gyerekeiket. Valami össznépi bojkottra gondolok :-)

Bolgarka, elhiszed, hogy nekem teljesen mindegy, hogy te mit olvasol? Nem vagyok én felelős a te lelki üdvösségedért. Ha kell valami, kérjél, ne azt várd, hogy ajánlgassam.

sz.csabiii 2008.04.11. 20:54:38

Anafeb, nem is rossz ötlet. :)

Bolgarka 2008.04.12. 01:13:53

már az is rossz, hogy a drogok ellen küzdenek, vagy mi?? szerinted miröl szól a drogmaraton anafeb??

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.12. 07:39:25

Az egyház népszerűsítéséről.

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.12. 10:30:42

Házkutatás a brüsszeli szcientológiai központban
2008. április 12. 10:19

www.hirado.hu/cikk.php?id=272713

harmatOSA 2008.04.12. 13:46:19

"Bolgarka 2008.04.11. 19:25:34
alagi. mondtam, hogy en sem vagyok egy gonosz boszorkany. csak apro "bünök", mint mindegyikünknek... es hülye sem vagyok. nemsokara ketdiplomas doktor leszek. de en meg sokkal, sokkal jobb szeretnek lenni, minden ertelemeben.

es te? "
Te bolgárka eddig mindig azt mondtam, értelmes és naív fiatal vagy.Most se mondok mást, de ha már kedves kétdiplomás doktor leszel, légy oly kedves kezdj el termelni annyira rosszak a statjaid, csak viszed a drága pénzt . Az élet a legjobb fafaragó, amikor nem a tanulás meg a scn dicsőítése lesz a legfőbb elfoglatságod hanem mondjuk a munka család és egyébb hasonló butaságok... gyere vissza.Ami időt itt győzködésel töltesz átlagban heti 6-7 óra rengeteg idő , olvas hubit inkább vagy csinálj valami mást de ne moss agyat.Diplomás vagyok magam is :) de állithatom neked sokkal több diplomás bunkó van mint diploma nélküli. KEDVES DRNŐ HAJRÁ...

Bobby Newmark 2008.04.12. 15:39:09

Ja, ez a Narconon is kb akkora kamu, mint az összes többi fedőszerv. A hazugságra épített "drogprevenció" _sokkal_károsabb_, mint ha semmit nem tettél volna. És a Narconon az 50 éve is komolytalannak számító hazugságokkal próbál "megelőzni"...

Bobby Newmark 2008.04.12. 18:32:53

Azért ez durva.

Ha más nem, hát Boglárka agyának szép, fokozatos kimosódása valami szörnyen elrettentő.
A szemünk előtt válik zombivá.

Anafeb, eddig is rengeteg dologra rámutattál már ezzel a bloggal, de talán ez az egyik legnagyobb fegyvertény. Egy értelmes ember szcientológiába belebolondulásának folyamata, végig dokumentálva, ráadásul a saját szemszögéből. Nagyon tanulságos. Köszönöm.

Bobby Newmark 2008.04.12. 22:39:25

Kezd ijesztővé válni a dolog. Ilyen világnézettel, hogy "az igaz, ami számodra igaz" lehet valakiből orvos? Ugye nem?

Boglárka!
Ha egyszer véletlenül a "te igazságod" szerint teljesen egészséges a páciens, hazaküldöd, és meghal, akkor hogyan fogsz tudni a tükörbe nézni a továbbiakban? (Még akkor is, ha a páciens végeredményében "csak" egy aranyhörcsög?)
Vagy ilyen esetben akkor a "te valóságod"-ban nem halt meg? Majd elküldöd a reklamáló gazdit, hogy hazudik, és csak a rossz híredet akarja ezzel kelteni? Esetleg bepereled?

Bolgarka 2008.04.13. 00:43:04

jah. talán igazad van... de ha csak arról lenne szó, hogy a drogosokat is csak azért "gyógyitják ki", hogy szcientológusok legyenek, akkor nem-e jobb még mindig "csak" szcientológusnak lenni, mint drogosnak??

Bolgarka 2008.04.13. 00:51:33

Bobby Newmark

az szerinted jobb hozzáállás (mint orvos), hogy tüdörákod van, tehát a túlélési esélyed 0,0001%??? (öszinteség)

szerinted milyen egy jó orvos egyáltalán?? olyan, hogy közli, hogy önnek még fél éve van hátra, közbe mélyen a szemedbe néz és akkor azt mondja: sajnálom... ettöl jóóó egy orvos???

bár ezzel egyáltalán nem akarom az orvosokat kritizálni... mert ténlyeg teszik amit csak lehet, beleértve a pszichiátriát is. és fogalmam nincs én milyen orvos leszek. állat. mert még nem vagyok az... de igen, az a nagy valós helyzet, hogy lehetne sokkal többet is tenni minden téren...

Bolgarka 2008.04.13. 00:59:03

Most meg elolvastam az elözö hozzászólásod is Bobby Newmark. és megint elmondom, hogy nem történt velem semmi gonosz dolog. csak könyveket olvastam. Mégcsak e-méter sem volt még a kezemben...

Hol is történt agymosás??

Talán akkor, amikor meg kellett tanulnom kivülröl, hogy edward király, angol király, léptet fakó lován?? arany jánostól, akit soha nem ismertem, a mai napig fingom nincs ki volt és mit is akart, de mivel 150 kritikus azt hiszi, hogy egy zseni volt, nekem is el kell fogadnom úgy ahogy van. zseniként.. ez a tudás?? tényleg így gondolod?? (ezzel nem aranyt szidom, csak egy példa!! ö, nem tudta elöre, hogy zseninek fogják tartani!!)

anafeb · http://remalom.blog.hu 2008.04.13. 07:51:14

Bolgarka, nem értem, hogy jött ide az orvosi igazmondás és a rossz hír közlése a beteggel. Egyébként erről azt gondolom, bár off a téma teljesen, hogy igenis, mondja meg az orvos, amikor valaki gyógyíthatatlan beteg. Egyrészt mert esetleg alternatív gyógymódokat is bevethet, másrészt ha tényleg nem tehet senki semmit, akkor megérdemel az ember annyit, hogy felkészüljön a halálra.

Tegnap láttam egy filmet, a Bakancslistát, az pontosan erről szól. Megrázó film volt, ajánlom mindenkinek. Buta címe van szerintem, csak a főszereplők vittek be a filmre, de az első percekben kiderül, hogy miért ez lett a cím. Mik azok a dolgok, amiket szeretnél megtenni, mielőtt feldobod a bakancsot.

Egyszer beszélgettem egy régi kollégámmal, aki szcientológus volt pár évig. Ezt a kérdést tette fel ő is, amit te, hogy szcientológusnak jobb lenni, vagy drogosnak. A két dolog nem összehasonlítható, és nem lehet két rossz közül kiválasztani egy jobbat, mert az egyik rossz, a másik meg kevésbé rossz.

Akkor nem is nagyon tudtam mit válaszolni, de most már úgy hiszem, mégiscsak a drogot választanám. Ha drogos vagy, minden társadalmi segítséget megkapsz, mindenhonnan, minden módon, hogy ha ki akarsz jönni belőle, akkor ki tudj. Azt a kis csoportot, akikkel együtt drogozol, ki lehet kerülni, hogy ne húzzanak vissza.

A szcientológiából azért kicsit nehezebb kijönni. Erővel húznak vissza, zaklatnak sokáig, nem engednek. És nem olyan kicsi az a csoport, megvannak az anyagi lehetőségeik, hogy akárhonnan rendszeresen megkeressenek. A fiamat így egy év után is még hetente hívogatják, a jó ég tudja, melyik szervezetekből. És nem zavarja őket az elutasítás, újra és újra megpróbálják.

Szóval összefoglalva, ha választanom kellene, én valószínűleg a drogot választanám, és egy rendes egészségügyi szervezetet, aki segít nekem kimászni, és utána békén hagy.

A másik, hogy a szcientológusok nem dicsekedhetnének a sikeres drogelvonókkal, mivel nem nagyon látjuk a sikeresen leszoktatott embereket. Ez megint csak egy kirakati elem.

Bobby Newmark 2008.04.13. 09:44:12

"de ha csak arról lenne szó, hogy a drogosokat is csak azért "gyógyitják ki", hogy szcientológusok legyenek, akkor nem-e jobb még mindig "csak" szcientológusnak lenni, mint drogosnak??"

Kicserélünk egy függőséget egy másikra. Segítettünk? Szerintem nem. Végeredményben tökmindegy, hogy a drogra b*ssza el valaki az életét és a pénzét, vagy a szcientológiára. Gyakorlatilag ugyanaz.

Nem a közlésről beszélek. (Állatoknak elég nehéz is lesz elmondani) Hanem mondjuk félrekezelésről. Téves diagnózisról.
Rengeteg filozófiai, világnézeti, gondolkodásmódbeli dologra jó hozzáállás az "az igaz, ami számodra igaz". Akkor van gond, ha ezt a világ valós dolgaira akarnád ráhúzni. Az objektív igazságra. Az viszont _nagyon_ nagy hiba. Orvosként megengedhetetlen.
Remélem ezt észben tartod.

Bobby Newmark 2008.04.13. 10:11:36

"és megint elmondom, hogy nem történt velem semmi gonosz dolog. csak könyveket olvastam."

És elhiszed. Sőt. Teljesen beleéled magad. A thetánokba, például. Vagy a tónusskálába. Olyan dolgokat hozol fel "meggyőző" érvként (és aztán emlegeted, hogy milyen jól megmagyaráztál mindent), ami kívülről teljes dilletentizmus.

Orvosnak készülsz, ember! Hogy a pék farkába mondhatsz ilyet, hogy: "a szci képes megszabaditani a "lelkiterhedtöl". és igen ehhez kell az e-meter is, hogy lehessen mérni. látni a fejlödést."?
Az e-méter egy primitív hazugságvizsgáló. Csak azért használhatjátok, mert _egyetlen_ testfukciót figyel, a bőrellenállást. Egyszerű fiziológiai jellemzőt mér. Nevezhetjük monográfnak. Egy valódi hazugságvizsgáló emellet mellkasi és hasi légzést, pulzust és vérnyomást is mér, ezért poligráf a neve. Viszont azt csak hatóságok használhatnak, így le kellett butítani.
Orvostanhallgatóként hogy a francba hiheted el, hogy az a cucc a thetánszintedet méri?

Aztán ez a szemellenzős kommunikáció... Csinál ilyet normális ember? Úgy válaszolni valakinek, hogy _el sem olvasod_ mit írt? Mindegy, csak válasz legyen, és sok?

Meg eleve, készpénznek venni a thetánokat. Az egész "szellemi lény", "szellemi fejlődés", "clearré válás" ott válik teljesen röhejessé, hogy Xenu. Azzal, hogy elhiszed a thetános "elméleteket", a Xenu-s marhaságot eszed meg. Xenu nélkül nincsenek thetánok, nincs clear állapot, nincs szellemi fejlődés! Tehát gyakorlatilag Xenuban hiszel. Közben meg azt mondod, hogy nem, majd eldöntöd. Francokat, ez már eldőlt. Csak majd amikor kifizettél egy rakat pénzt, és akkor közlik ezt veled, akkor majd csak pisloghatsz, hogy ezt a hülyeséget megkérdőjelezni etikai vétség.

És az a rémísztő, hogy eköré az orbitális marhaság köré felépíted a teljes világnézetedet. Hogy a bűnözés oka az eberiség kollektív tónusa. Hogy a kissebségi azért késel meg az MP3lejátszódért, mert a globális tónus nagy. Még véletlenül sem azért, mert dolgozni büdös, rabolni meg könnyű?

Teljesen egyértelmű dolgokba is csak belerőlteted a techet. Oda is, ahol semmi keresnivalója.
Vagy hogy olyan kacifántos fejtegetésekkel bizonygatod az igazad, aminek végképp semmi valóságalapja, de neked ez így igaz, így passzol LRH faszságaiba.
Vagy pl Uri Gellert, a többször lebukott, saját bevallása szerint is kóklert(bűvészt) felhozni, mint példát a természetfelettire.
És ez az elrettentő. Hogy teljesen kezdesz elszakadni a valóságtól, már csak a szci létezik számodra.
Elkezded tolni a sablonválaszokat, amiket már milliószor hallottunk, de azóta sem lettek igazak.
Már magadnak is hazudsz.

És nem veszed észre.

Ez a szörnyű. Senkinek sem kívánnám ezt. De ez a te döntésed, én tiszteletben tartom. Csak szerettem volna rávilágítani, figyelmeztetni, hogy nagy hibát követsz el.

Bobby Newmark 2008.04.13. 10:47:50

Ja, Edward királlyal kapcsolatban...

Pont egy verset felhozni... Ez nem _tudás_. Ez _műveltség_.

Amit az iskolában meg kellett volna tanulnod a világról, az a matematika, a fizika, a kémia és a biológia. Ezek _tudományok_. Nem homályos sejtések, nem kinyilatkoztatások.
Amit a fizikakönyvben olvasol, magad is le tudod ellenőrizni. Nem azért, mert sokan mondják, hanem mert _úgy_működik_a_világ_. És nem csak a jelenség leírása valós, hanem az okok is.

Na, nekem LRH műveiben ez hiányzik. Az ok. Mert lehet, hogy csodálatosan működik a tech, de ennek nem a thetánok az alapja, hanem a pszichológia. Amitől a szci-k gondosan el vannak zárva. Nehogy véletlenül rájöjjenek, hogy _valójában_ mi miért működik úgy, ahogy működik.

Ez mind-mind olyan dolog, ami kívülről majd' kiveri a szemünket.
Te meg lelkendezve ecsetelgeted, hogy ez milyen jó.

Hát ez az, ami történt veled, és gonosz dolog.
Ezért mondom, hogy kimosódik az agyad.

Bolgarka 2008.04.13. 12:08:59

bobby newmark

mi az hogy elbaszni az eleted egyáltalán? milyen egy "jo" elet??

az orvosok között is elöfordul, hogy félrekezel stb...

mondtam, hogy nem volt még e-meter a kezemben, és onnantól kezdve nem is érdekel mi az és mit csinál. majd ha lesz, akkor foglalkozom vele. és talán addigra megértem miért "csak" a bör ellenállását merik.. ha nem, akkor majd kérdezek.

gondolod hogy ugy nem tudsz semmit kémiáról, meg fizikáról be lehet kerülni az orvosira?? szóval légyszi ne kezdjük megint ott, hogy mi vegyületek vagyunk... nem. nem vagyunk. sokkal többek vagyunk. és ezt nem csak a szci állitja, hogy igy van!! ugyhogy ez nem egy vitatéma a továbbiakban számomra. én tudom, hogy nem csak egy test vagyok.

nem tudom, hogy mit tudsz LRH-ról, de van egy könyve. egy tudomány megszületése. ha kérdésed van a "kutatásokról" olvasd el. biztos van még komolyabb könyv is a témában, de az számomra egyelöre nem elérhetö..

és az, hogy azt mondod kivülröl kiveri a szemed, egészen pontosan a szemetek teljesen butaság... nézz már körül, csak ezen az oldalon. szerinted mit gondolnak a többeik pl. rólam?? ugyanazt mint te? nem.. az egyik támad, a másik lehülyéz, a harmadik nem is érti.. akkor milyen "mi"??

Bolgarka 2008.04.13. 12:13:56

"És az a rémísztő, hogy eköré az orbitális marhaság köré felépíted a teljes világnézetedet. Hogy a bűnözés oka az eberiség kollektív tónusa. Hogy a kissebségi azért késel meg az MP3lejátszódért, mert a globális tónus nagy. Még véletlenül sem azért, mert dolgozni büdös, rabolni meg könnyű?"

pont beletrafáltál a lényegbe. csak kár, hogy nem érted. látod, de nem érted. miért választja a legtöbb ember inkább a könnyebb utat?? helyes? nem. tudjuk ezt?? igen. akkor mégis miért?? ennek is okai vannak, nem csak úgy létrejött. mi megcsináltuk.. és csináljuk most is.

milyen valóságtól szakdtam el?? :) mondtam, hogy nem vagyok a szci szerelmese. de nem zárom ki, hogy jó. nem "félek töle".

alagi 2008.04.13. 12:35:53

"pont beletrafáltál a lényegbe. csak kár, hogy nem érted. látod, de nem érted. miért választja a legtöbb ember inkább a könnyebb utat?? helyes? nem. tudjuk ezt?? igen. akkor mégis miért?? ennek is okai vannak, nem csak úgy létrejött. mi megcsináltuk.. és csináljuk most is."

Nincs olyan hogy helyes, vagy nem helyes. Csak abban az ertelemben, hogy a mi tarsadalmunkban a lopas nem helyes a kozmegegyezes szerint. (de pl. 20 eve ez sem volt igy, az allamtol szabad volt lopni (es sajnos ez meg most sem egyertelmuen bun))

Valamit sokkal konnyeb ellopni mint letrehozni, vagy az araert megdolgozni. Ezert egy olyan tarsadalomban, ahol mindenki jo, (es ezert pl. nincsenek rendorok) megeri lopni, nagy szelekcios elonyt jelent.
Ha tul sokan lopnak, akkor viszont a tarsadalom jo reszenek feltunik, hogy vannak akik a tobbiek karan gazdagodnak, ezert osszefognak, es bizonyos penzraforditassal harcolnak a lopas ellen. De mindig lesz egy szint, ami ellen mar nem eri meg kuzdeni, mert tul sokba kerulne. (ezert nincs lopasgatlo minden egyes sport szeleten, vagy nincs minden egyes buszon ellenor.) Ez ellen csak ugy lehet vedekezni, hogy a gyerekekbe beleneveljuk hogy a lopas rossz.

Felreertes ne essek, en nem vagyok a lopas mellett (belem is belemneveltek hogy az rossz), de latni kell hogy a lopasnak nem elengethetetlen attributuma a "rossz".

"én tudom, hogy nem csak egy test vagyok."

Tudni ve'led, de nagyon is lehetseges hogy az vagy. Az a majom, aki azt gondolja hogy o ember, az ember?

alagi 2008.04.13. 12:36:59

bolgarka: "mondtam, hogy nem vagyok a szci szerelmese."

hehe. Konfrontald ezt a mondatodat, es vedd eszre hogy nem igaz.

Bobby Newmark 2008.04.13. 13:20:47

"mi az hogy elbaszni az eleted egyáltalán? milyen egy "jo" elet??"

Nos pont erre akartam rámutatni. _TI_ állítjátok, hogy tudjátok, milyen a jó élet. Abszolút és megfellebezhetetlen "tónusskálátok" van arra, hogy mi a jó. Megmondják neked, hogy a düh rossz. Szerintem meg természetes dolog, és bizonyos szélsőséges esetekben akár a túlélés feltétele is lehet. És ez csak egyetlen példa volt.

A "jó élet" szubjektív dolog, nem lehet abszolút szabályokat hozni rá.

Szerintem mindenesetre az _nem_ jó élet, hogy minden mozdulatod, minden _gondolatod_ szabályozva van egy légből kapott abszolút mérce szerint.

"mondtam, hogy nem volt még e-meter a kezemben, és onnantól kezdve nem is érdekel mi az és mit csinál. majd ha lesz, akkor foglalkozom vele."

Szemellenzőt feltetted. Nekem nem baj, csak akkor ne háborogj, ha ezt az orrod alá dörgöljük! Nem tart sokból utánajárni, mi is ez, te nem tetted, én igen. Semmi gond, de akkor ne lepődj meg, ha rámutatunk, hogy hülyeségeket beszélsz! És ráadásul olyan dolgokról beszélsz az idétlen világképed alapján hülyeségeket, _ami_a_szakterületed_! Ez is nagyon elszomorító...

"és talán addigra megértem miért "csak" a bör ellenállását merik.. ha nem, akkor majd kérdezek."

Az nem elég indok, hogy törvényileg szabályozva van a poligráfok használata? Hogy büntetnék és elkoboznák, ha _poli_gráf lenne? Persze, menjünk el a tények mellett, úgy sokkal boldogabb az ember, ez igaz.

A vallásfilozófia valóban messzire visz, ebbe tényleg ne menjünk bele.

"gondolod hogy ugy nem tudsz semmit kémiáról, meg fizikáról be lehet kerülni az orvosira??"

Őszintén? Be lehet ezt seggelni úgy is, hogy nem érted. Igen, álmos leszel, és nehéz úgy. De lehetséges.
Sőt, be lehet vágódni a középsulis tanárnál, aki a végén jó jegyet ad, amivel pontszám alapján felvesznek.
Igen, be lehet kerülni. Nem állítom, hogy Te konkrétan így kerültél be, de a dolog lehetséges.

Ellenben te már ott tartasz, hogy a középiskolában rádragadt _valós_tudást_ kezded megkérdőjelezni. Nos, pont erről beszélek, hogy kezdesz elszakadni a valóságtól.

"és ezt nem csak a szci állitja, hogy igy van!!"

Igen, de konkréan a szci azt állítja, hogy egy csillagközi helytartó a népe kiirtásával hozta létre az emberek szellemi voltát.
Hát akkor már inkább a Szentlélek. Vagy a "nem tudom".

"nem.. az egyik támad, a másik lehülyéz, a harmadik nem is érti.. akkor milyen "mi"??"

Ezek ugyanannak a dolognak a megnyilvánulásai. Te folyamatosan tolod az arcunkba a valótlanságokat, az erős csúsztatásokat, a belemagyarázásokat, a csúnya tévedéseket.
Akinek nincs türelme, lehülyéz. Aki tudja, hogy e mögött a szci áll, az támad. Akinek kicsit több türelme van, az csak kérdez. Én most próbálok rámutatni a hibáidra.
De a tech jó, hiteltelenítsd el a kritizálókat.
Csakhogy ezzel most nem mást vágsz át, hanem _saját_magad_.
És észre sem veszed. Nem a te igazságod.
Hát legyen, a te életed.

"pont beletrafáltál a lényegbe. csak kár, hogy nem érted. látod, de nem érted. "

Nos ez nem igaz. TE nem érted. Azt hiszed, hogy igen, de pontosan erre mondom azt, hogy agymosás. Mindegy, hogy konkrétan milyen jelenség, te beleerőlteted a kis szabályaidba. Nem érdekel, hogy esetleg totálisan mások az okok, neked ez nem probléma, mert létezik egy olyan magyarázat is, ami könnyen emészthetővé teszi a világot.
Nem, a világ nem könnyen emészthető.
Csak ez neked nem fog feltűnni, mert sokkal kényelmesebb a szemellenző, eszed ágában sincs levenni.
Ezt úgy hívják, hogy fantáziavilágba menekülés.

"miért választja a legtöbb ember inkább a könnyebb utat??"

Azért, mert _könnyebb_. És azért, mert a következményei elkerülhetők. A visszatartó erő nem a büntetés súlyossága, hanem a büntetés elkerülhetetlensége. Ha minden egyes bűntény azonnali és tutibiztos megtorlást vonna maga után, nem lenne bűnözés. Mivel sajnos ez lehetetlen, így sokan vállalják a -nem túl nagy- kockázatot. Mert így könnyebb. Csak azért. Nincs mögötte miszticizmus. Csak te ráhúzod LRH elszállt "elméleteit", ráadásul kritika nélkül.

"de van egy könyve. egy tudomány megszületése."

Nos látod itt is van egy kényes pont. Tudomány? Francokat. Annyira tudomány, mint a kereszténység, vagy az asztrológia, vagy mint Uri Geller.
A tudománynak sajnos vannak olyan kritériumai, amin a hubológia elbukik. Ez van.
Ha az elképzeléseit kísérletekkel is majd bizonyítja, akkor esetleg. Majd ha az OT-k _tényleg_ átsétálnak a falon 10 ből 10 szer, trükkök nélkül, csak a szellem erejével, akkor majd esetleg megpróbálom komolyan venni.
Addig marad a népbutítás kategória, a hiszékenyek megvezetése.

És nem, ne hozd fel a "működő" techeket. Azok _valódi_ tudományra (pl a pszichológia) alapulnak, és a beetetést szolgálják, erre már többször rámutattunk. Amennyire hasznosak a kezdeti techek, annál inkább faszságok a "magasabb" szintek.
És már az alap techekkel is helyenként baj van.

"mondtam, hogy nem vagyok a szci szerelmese. de nem zárom ki, hogy jó."

De, a szci szerelmese vagy. Esetleg nem vallod be magadnak. Ha nem lennél, nem írnál ide a védelmében hónapok óta többezer karaktert.
Én pont azt mondom, hogy már elkapott a gépszíj, már nem gondolkozol racionálisan.

"nem "félek töle"."
Szerintem senki nem fél tőle, én konkrétan nettó ostobaságnak tartom. LRH-t, a techjeit, az egyházat. Egyetlen cél érdekében létrehozott áltudományos marhaság. És ez a cél az agymosott rabszolgazombi-hadsereg. Aki vagy ingyen dolgozik (Sea Org), vagy a munkája eredményét önként bedobja.
Ha nem hiszel nekünk, majd hiszel a saját szemednek. Bár addigra valószínűleg teljes szívvel hinni fogod, hogy tényleg nem nagy összeg az a 800ezer néhány könyvért, vagy hogy tényleg ér annyit a dolog.
Te dolgod, de majd jusson eszedbe, hogy mi szóltunk.

Bolgarka 2008.04.13. 14:10:39

figyu. bobby. nincs kedvem most megint elmondani, nem úgy van, hogy olvasod és elhiszed.. hanem megérted, és ténlyeg úgy van. nem azért, mert LRH, vagy a szcik állitják. hanem rájössz. nem tudok idézni LRh-tól, kivéve azt, hogy a becsületed fontosabb az életednél. de tudom azt is, hogy nem minden arany, ami fénylik, meg az edwrad királyt, meg hogy hogy az anyag nem vész el, csak átalakul.. ugyhogy nem olyan tudásról van szó, ami abszolut. hanem rájössz, hogy tényleg úgy van, hogy müködik. megérted.. ezt már számtalanszor leirtam, nem tudom másképp elmondani. azt is mondtam, hogy egyszerü dolgokról van szó, mint düh, vagy kommunikáció, szavak ereje stb.. de attól müködöképes, hogy rendszer. nem úgy van, ahogy az élet eléd tárja. innen egy kicsi, onnan egy kicsi. hanem fel van épitve. és nem kell semmit elfogadnod, ha nem akarod. a többi dolgot is elolvastam amit irtál. de ez az egész lényege. nem beseggeled, nem elfogadod, hanem rájössz (már aki). és megtartod, vagy elveted. el is vetheted. nem muszáj vele egyet értened. és nem is teszem mindig...

és köszönöm, hogy aggódsz értem :) de nem kérek belöle. számtalanszor hallgattam már másokra és mindig csak kaki lett belöle. most inkább megpróbálnám úgy, ahogy én akarom...

hogy miért irok ide, szinte már én sem értem :) mert nincs eredménye... de amúgy azért, mert mindig valami olyan hülyeséget kérdeztek, vagy támadtok meg, amit muszáj újra és újra megmagyaráznom. kényszer. a kényszer pont arra irányul, hogy ne higyj el mindent amit mások mondanak. ez itt megtörténik. én ezt utálom. velem is megtették. sokan. és csak kaki lesz belöle...

és nem is baj, hogy nem hiszitek el, amit thetánokról irok, vagy amit a tónusskáláról irtam. nem kell elhinni. csak nem tudom, hogy akkor miért kell rögtön elhinni azt, amit Refomer állit.. érted ezt?? amit én állitok, az hazugság, amit Reformer mondd az igaz??

Bobby Newmark 2008.04.13. 14:36:20

"és nem is baj, hogy nem hiszitek el, amit thetánokról irok, vagy amit a tónusskáláról irtam. nem kell elhinni. csak nem tudom, hogy akkor miért kell rögtön elhinni azt, amit Refomer állit.. érted ezt?? amit én állitok, az hazugság, amit Reformer mondd az igaz??"

Nos itt a probléma. Ha valami nem triviálisat állítasz, akkor neked kell bizonyítanod. A thetánoknak a _létezését_ sem lehetséges objektíven bizonyítani, nemhogy azt, hogy hogyan viselkednek. Ez a legvadabb fikció. Nem különbözik istentől és Istentől, nem különbözik a lélektől, de még az indián természeti szellemektől sem.
Képtelen vagy bebizonyítani, hogy egyáltalán léteznek.
Innentől borul az egész rendszer. Minden egyes megállapítás végeredményében egy fiktív marhaságra, Xenura vezethető vissza, és így _nem_lehetséges_hogy_igaz_legyen_.
Abban azért egyetértünk, hogy Xenu csak egy buggyant sci-fi író agyából kipattant faszság, ugye? Vagy eljutott már a fanatizmusod abba a stádiumba, hogy ezt is bevedd?

Te azt mondod, hogy az en-theták és theták befolyásolják a viselkedésem.
Mi van?
Tehát többmillió éve lemészárolt idegen életformák lelkeinek háborgása miatt vagyok dühös vagy boldog, vagy szomorú?
Ez neked racionális?
Ez neked a valóság?

Minden jelenségre nyilván fel lehet állítani végtelen számú hamis magyarázatot, de igazi ok csak egy van.
Egyszerű példa: villámlás. Magyarázatok:
-villámisten
-Zeusz
-Isten haragja
-manaörvény
-légkörben a surlódás által elhalmozódott elektrosztatikus töltés földbe vezetődése

Mindegyik teljesen logikus magyarázat, a saját rendszerében mindegyik működik.
De ha objektíven a tényeket vizsgálod, akkor csak az utolsó igaz.

Na ez a bajom LRH rendszerével. Ad egy működő modellt, ad néhány választ, de alapjaiban hihetetlen és hiteltelen marhaság. Vannak működő dolgok. De nem azért működnek, amit Ron bá mondott, messze nem. Te ezt a magyarázatot _akarod_ igaznak látni, és mindent megteszel, hogy ne is akard másképp. Pedig csak egy kicsit kell a pszichológiát és az eredményeit tanulmányozni, rögtön kibukik, hogy Hubi mit miért mondott, és miért pont így építette fel ezt az egész kártyavárat.

És például pont ez az oka, hogy a pszichológia is az ellenségképetek. Pedig a pszichológus nem töm gyógyszerrel! Mégis hozzácsaptátok a pszichiáterekhez. Na most akkor mi is a valódi ok? A gyógyszerekkel visszaélés(ami talán nem is igaz), vagy az, hogy nehogy rájöjjetek a miértekre?

Te személy szerint mit gondolsz Xenuról? Xenu és a thetánok kapcsolatáról? A thetánok és a tónnusskála kapcsolatáról?

Bobby Newmark 2008.04.13. 15:02:12

Még szemezgetve az első bekezdésedből:

"a becsületed fontosabb az életednél."

Ezt már annyiszor mondtad. Ez a japán szamurájok életfilozófiája (volt?). Jópárszáz éves. Ugye nem gondoltad, hogy ezt Hubi bá találta ki?

"ugyhogy nem olyan tudásról van szó, ami abszolut."

A nem "abszolút tudás" nem tudás egyáltalán. Ha van egy elméleted, ami nem mindig működik, akkor az nem tudományos.
Nekem nem baj, ha _hiszel_, de ne próbáld meg tudománynak beállítani. Engem ebben a pontban bosszant a hozzáállásotok. Szci, mint science. Mikor a leghalványabb köze sincs hozzá.

"de attól müködöképes, hogy rendszer."

Nem. Attól működőképes, hogy az innen-onnan összeírt dolgaiban _van_ működőképes dolog. A rendszer maga kártyavár, igencsak labilis alapokon.

"nem úgy van, ahogy az élet eléd tárja."

Ezt értsem úgy, hogy "köze nincs a valósághoz"? Ezzel egyet tudnék érteni, csak akkor nem vágom, hogy mit is bizonygatsz.

"innen egy kicsi, onnan egy kicsi."

Itt már kezdesz teljesen zagyvává válni... Valami baj van?
Mindenesetre ha azt akartad mondani, hogy ez egy rendszer, és nem innen-onnan gyűjtögetett ideológia-foszlányok, akkor sajnos el kell keserítselek. Pontosan egy összeollózott, újdonságot nem tartalmazó fércmunka. Tudod, a köszönetnyilváníás. Na, tőlük "lopott".

És a lényeg, hogy nem "rájössz", hanem bebeszéled magadnak. Nem "jöhetsz rá", mert a kártyaváratok alapja egyszerűen akkora faszság, hogy nem lehet köze a valósághoz.
És miért? Mert a cél a világ megmentése. Vagy nem akarod tudomásul venni, hogy az apukád már nagyon mélyen benne van egy hatalmas szivatásban. Mert _ezt_akarod_hinni_, akár a tényekkel ellentétben.
Nagyon sajnálom, hogy ezt látod kiútnak, hogy kövesd az apukád a szektába, szerintem egy pszichológus segítségét kérni célszerűbb lenne.

Ja, igen, itt jön be, hogy az egyház a labilis lelkivilágúakra hajt. Hát, ez a család elhagyása téma, meg hogy apu csalja anyut elég labilissá tett, ez tisztán látszik. Még az első ránézésre baromságot is hajlandó vagy "jó"nak tartani, csak hogy jobb legyen a lelkednek.
Pedig ez hosszú távon csak _még_rosszabb_ lesz, sajnos ez a szekta ilyen. Csak te a saját bőrödön akarod megtapasztalni.

Bolgarka 2008.04.13. 16:16:28

figyelj bobby, az hogy mi a faszság, vagy mi nem az, azt hadd döntsem el én magam. képes vagyok egyedül is rá, hogy eldöntsem. amig nem tudom mi az, addig nem mondhatom rá, hogy faszság. mert az meg butaság. neked fogalmad nincs mi a szci, csak hajtogatdod a magad igazát. szekta, meg összelopkodott, meg álltudomány stb... de nem is tudod mi az!! akkor honnan szeded ezt a sok okosságot a szcientológiáról, mint áltudományról, amellyet nem is ismersz?? Papadoc azt mondta, hogy lélek egyenlö idegrendszer. érted... barom. nem tudom mi az a lélek. mert valószinüleg mindenkinek mást jelent. de azt tudom, hogy mi az idegrendszer. és tudom, hogy lélek nem egyenlö idegrendszer. szóval amikor te nem is tudod mi az a szcientológia (lélek), akkor hogy jössz te ahhoz, hogy azzal kapcsolatosan határozott kijelentéseket tegyél?? föleg ilyen primitiv módon: agymosás, szekta (idegrendszer) stb..

Bobby Newmark 2008.04.13. 16:34:58

"neked fogalmad nincs mi a szci,"

Na persze, nekem fogalmam sincs. Sőt, igazából nem is létezem. Tagadj le, úgy nagyobb a boldogság. Az igaz, ami neked igaz.

"csak hajtogatdod a magad igazát"

Miért, akkor most nem az igaz, ami nekem igaz? Vagy ez az alaptétel csak szcientológusnál áll?

"szekta,"

Az.

"meg összelopkodott,"

Te írtad be ide a "köszönetnyilvánító" listát! Ne viccelj már!

"eg álltudomány stb..."

Miért? Talán valós tudomány? Az OT-k tényleg átsétálnak a falon?
Talán a thetánok léte kísérletileg bizonyított, független laboratóriumok által?
Igazából eldönthetnétek már, hogy most akkor vallás vagytok, vagy mi? Csak mert a kettő szöges ellentétben áll egymással.

"Papadoc azt mondta, hogy lélek egyenlö idegrendszer. érted... barom. nem tudom mi az a lélek. mert valószinüleg mindenkinek mást jelent. de azt tudom, hogy mi az idegrendszer. és tudom, hogy lélek nem egyenlö idegrendszer. szóval amikor te nem is tudod mi az a szcientológia (lélek),"

Aha, értem. Mivel Papadoc szerint a lélek = idegrendszer, ezért én nem tudom, mi az a szcientológia.
Aha, logikus.

Kezdesz kicsit szétcsúszni, szedd össze magad!

És válaszolj kérlek a Xenu-s kérdéseimre, ha másra nem is!

kis xenufalvi xenu 2008.04.13. 17:34:03

Köztudott, állatokkal egy gyermekekkel mindent el lehet adni.. Nafene, a bp org. kinyitott végre egy markecing-tankönyvet?

Bogárka, akkor leszel te állatorvos, amikor én vagy szcsabiii..

Többiek türelmét irigylem:) ez a konstans mellébeszélés, terelés.. olyan ismerős:)

sz.csabiii 2008.04.13. 19:59:23

bolgarka
"amit én állitok, az hazugság, amit Reformer mondd az igaz"

Pontosan, ebbe beletrafáltál.

sz.csabiii 2008.04.13. 20:05:57

kis xenufalvi xenu
Én spec jókat röhögök, bolgarka görcsös próbálkozásaihoz. Nem megy ez még neki. Jól írta a szci egy büdös nagy agymosás és szekta, aminek a PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ a lényege!

Bolgarka 2008.04.13. 23:42:39

kezdek szétcsúszni, mert nem érdekel már ez az egész. támadsz te is. csak azért mert érdekel a szci. pedig nagyon jól tudod, hogy se hülye nem vagyok, és nem is hazudok. de ez a védekezesi mechamnizmusod, hogy támadsz. miröl beszélünk itt egyáltalán? minek erölködjek, ha nem is akarsz beszélgetni... csak támadni. ráadásul idöközben engem támadsz és már nem is a szcientológiát...

Bolgarka 2008.04.13. 23:50:51

csabii...

"Én spec jókat röhögök, bolgarka görcsös próbálkozásaihoz"

Látom nem csak a biosz nem megy (agy, idegrendszer) de idöközben már a magyar nyelvtannal is gondok vannak. Felnött férfi és apa létedre, lehetnél egy kicsit megértöbb, okosabb és türelmesebb egy ilyen buta kislány próbálkozásaival szemben, mint én...

sz.csabiii 2008.04.14. 11:05:04

bolgarka

no comment :)

KissJuhászBéla 2008.04.14. 12:58:33

Annyira nem szci téma, de talán illik a tudományos okfejtéshez:


video.google.com/videoplay?docid=9002284641446868316&q=the+root+of+all+evil&total=972&start=0&num=10&so=0&type=search&plindex=0


Egy angol professzor próbálja tudományosan bebizonyítani Isten létezését a világ egyházaiban. Kicsit részrehajló és sarkított, de vannak benne félelmetes részek is.

Part 1. és Part 2., magyarul 2 részes és angolul van.

KissJuhászBéla 2008.04.14. 12:59:44

"magyarul 2 részes és angolul van"

ez vicces fogalmazás, kicsit szétvagyok bocs:)

Zsófiaa 2008.05.28. 21:36:21

Távol álljon tőlem a szcientológusok dicsérete, rendkívül erkölcstelen társaságnak tartom őket,
DE:
A világ (a materiális világ) beteg, túlcivilizált, a valódi kérdésekre nem ad választ, nem véd meg, nem mutat utat, nem nyújt segítséget. Nem enged érző embernek lenni, nem kiváncsi a lelkemre. Aki gazdaságilag nem mérhető, azt kiszelektálja. A pszichológiával, pszichiátriával foglalkózó emberek sem igazán tudnak ezen segíteni. Talán nem is akarnak, nincs érdekükben. Melleseg ők is igen sok pénzt tudnak elkérni az embertől.
Az agykontroll pedig igenis egy létező, működő dolog. Jól tudják ezt a szcientológusok, és ki is használják.
Hogy miről szól az agykontroll? Az önmagunkba vetett hitről, és eme hit világot megmozgató (vagy legalábbis a saját világunkat megmentő) erejéről. De ezt a hitet még gyerekként kinevelik belőlünk, amikor először "hülyéznek le", vagy először versenyeztetnek, hasonlítanak össze minket a másik gyerekkel, az ő javára.

Nem elég negatív tapasztalatokra építve küzdeni a szcientológia ellen! A prostitúcióról általános vélemény, hogy ősi szakma. És ezzel mindenki elintézi az emberi szexualitás ezen eltévelygését egy legyintéssel. Pedig természetellenesebb, mint pl. a homoszexualitás. Szerintem a szcientológia is "ősi szakma", csak mindig máshogy hívták. És sosem volt tán annyira "szükség rá", mint most!!
:(
süti beállítások módosítása